Magyar Szó, 1973. május (30. évfolyam, 118-131. szám)

1973-05-01 / 118. szám

L­X. 1 1973. IV. 30., V. 1., 2. MAGYAR SZÓ Gyarmatvilág Franciaországban ÉJFÉL UTÁN hosszan kell várni a metróra, ritkábban járnak a párizsi földalatti szerelvényei. Éjfél után sok szomorú szemű néger utazik a metrón. A fekete szemek megadóan, megtörten pislá­kolnak a fáradságtól le-le­­hulló szemhéjak mögül. A francia szólásmondás „néger melónak” nevezi a nehéz munkát, és Afrika fiai na­­gyobbára a kimerítő éjjeli műszakban robotolnak. — Mosodában dolgozom — meséli Engamba a zakatoló metróban. — Ötvenkilós szennyeszsákokat cipelek és a gőzszárítónál dolgozom. Na­pi tíz-tizenkét órát, hogy töb­bet keressek. Nem lehet so­­­­káig kibírni. Amikor a nyá­ron felvettek, még nehezebb volt a hőségben. Négyünket alkalmazták akkor. A ma­rokkói két óra után megszö­kött, a spanyol másnap nem jött munkára, a jugoszláv két hétig bírta. Diák volt, nyári szabadságon, és a ne­hezen megkeresett béréből még elélhetett egy ideig Pá­rizsban. Kétmillió külföldi dolgo­zik Franciaországban. A leg­nehezebb munkát végzik, utat építenek, bányásznak. Az autógyárak futószalagja mellett nyolcvan százalék­ban külföldiek állnak. A fran­cia gyáriparban dolgozók 25 százaléka idegenből jött. Az alma- és szilvafák leszedet­­lenek maradnának, ha Afri­kából nem érkeznének idény­munkások, és a híres fran­cia borok nem kerülnének a világpiacra a százhúszezer idegen szüretelő nélkül. Pá­rizst ellepné a piszok a sze­métvödröket a kukákba ürí­tő, az utcasöprő törökök nél­kül. AZ IDEGEN MUNKÁSOK nélkül felborulna az egyéb­ként ingatag francia társa­dalmi egyensúly. A vendég­­munkások nemcsak a francia gazdaságnak kellenek. A tő­késosztály a révükön fogja ki a szeleket a politikai bal­oldal vitorláiból. Ha kétmil­lió franciának kellene a ne­héz és alantas munkákat vé­gezni, kétmillióval több elé­gedetlen és lázongó követel­ne béremelést, sztrájkolna és szavazna a kormány ellen. A francia tőkések külföldön fiaztatnák pénzüket, és nem odahaza eszközölnének befek­tetéseket. Nem építenének gyárakat a drága és „veszé­lyes” hazai munkásoknak. Az olaszországi helyzet ta­núskodik erről, ahol tíz év óta stagnál a beruházás, öt év óta nem növekszik a gyáripari termelés, és 1968 ősze óta szakadatlanul tart a munkásság ellenállása. Olaszország az egyetlen fej­lett iparú ország, ahol nem dolgoznak idegenek, mert a délolasz munkanélküliek tö­megéből toborozzák a szak­képzetlen, de politikai jogo­kat élvező kétkezi munká­sokat. A francia politikai vezetés bizonyára felmérte, milyen előnye származik abból, hogy a munkásosztály szegényebb kétmillió dolgozó szavazatá­val. Az idegenből jöttek po­litikai páriák, nincs szavaza­ti joguk. Nem állampolgá­rok, csak „vendégmunká­sok”, bármikor kitehetik a szűrüket.­A látszat szociális intéz­kedéseket tartalmazó minisz­teri rendelet, az úgynevezett Fontanet-törvény megköve­teli a munkaadótól, hogy „tisztességes” lakást és élet­­körülményt biztosítson az idegenből hozott munkások­nak. Ugyanakkor azonban a munka- és a tartózkodási engedély megadását az elő­zetes munkaszerződéstől te­szi függővé. Ha az idegenből jött munkásnak nincs szerző­dése, nem kap tartózkodási engedélyt, és ha nincs tar­tózkodási engedélye, nem kap munkát. Ha átmenetileg munka nélkül marad, a rend­őrség kitoloncolja, mehet vissza hazájába, ahonnan a nyomor és a nincstelenség űzte el. SZOCIOLÓGIAILAG még nem mérték fel kellőképpen, milyen olcsó az idegenből jött munkás. Milyen megta­karítást jelent a befogadó országnak. Iskoláztatása, ne­velése nem kerül pénzbe. A vendégmunkások zöme fia­tal, nőtlen vagy feleség és gyermek nélkül érkezik. A hazai munkással ellentétben nem igényel lakást, iskolát, bölcsődét,­ kórházat. Kiszá­mították, hogy a francia tár­sadalombiztosító jól keres az idegen munkásokon, mert a kötelező járulék ellenértékét sohasem fizeti ki. Nem, mert a vendégmunkások java ré­sze életerős korban van, mert betegen is munkába mennek a kereset miatt, és egy-két év után hazatérnek, mielőtt a munkaévekhez kö­tött szolgáltatásokat élvez­hetnék. A volt francia gyarmatok­ról, főleg Afrikából szaka­datlanul özönlik az olcsó munkaerő. Az algíri kikötő­ben munka nélküli fiatalok sóvár szemmel tekintgetnek a francia partok felé, és vá­gyuk netovábbja, hogy fel­jussanak egy Marseille-bein­duló hajóra. A gyarmatbi­rodalom felbomlása óta fur­csa jelenségnek vagyunk ta­núi. Míg azelőtt a tőkések a gyarmati lakosság kizsákmá­nyolásával valósítottak meg külön értéktöbbletet, most az „anyaországban” szipolyoz­­zák az idegen munkást. Engamba a Montmartre-on szállt ki, ahol éjfél után is sétálnak az éjjeli pillangók. A franciák könnyen oda­mondják, hogy sale etranger­e piszkos idegen, de volta­képpen a legkevésbé fajgyű­lölők a volt gyarmattartó európai nemzetek között. Az utcalányok még kevésbé ide­genkednek a színes bőrűek­től. És az Engambák olyan elhagyatottak Párizs renge­tegében ... STEINITZ Tibor Az acélgyártás és a sztrájkok Az Európai Szén- és Acélközösség közlése sze­rint a Közös Piac kilenc tagállama ez év márciusá­ban 12,8 millió tonna nyers­acélt termelt , azaz 1,3 millió tonnával többet, mint februárban. A már­ciusban előállított nyers­acél mennyisége 0,7 millió tonnával haladja meg az egy­ évvel előtti — 1972 márciusi — termelést. A kilencek acélművei teljes erővel dolgoznak, mert az acél ára állandóan emelke­dik. Az acélgyártás csak Olaszországban csökkent — elsősorban a munkabeszün­tetések miatt —, a tavaly márciusi 1,8 millió tonná­ról 1,4 millió tonnára esett vissza. Az olasz acélgyáro­­sok egyesülete szerint az olasz acéltermelés fellendü­lése is várható áprilisban, mert létrejött a megegyezés a fémmunkások szakszerve­zetével. Ezt a hírt meg­előzően már az Egyesült Államok és Japán is közöl­te, hogy nőtt az acélterme­lésük és további emelkedés várható egész éven át. A Hol vannak a Rózsa Lajisok?­ lig pár hónapja, hogy születésének 80. esz­tendejét ünnepelte az óriás. A kék-piros műanyag fedelű brosúrát forgatva azonban csakhamar rájö­vünk, csalafintaság van a dologban, ugyanis írásos do­kumentum tanúskodik arról, hogy a születési dátum 1882. december 28-a, s akárcsak az éveiket titkoló korosabb hölgyek esetében, egy évtized elsikkadt. De tapintatosak lévén, túltesz­­szük magunkat ezen a tíz esztendőn, s megmaradunk az 1892-es évi bejegyzésnél. Eszerint 1892-ben az ak­kor má­r sok mindennek a gyártásával foglalkozó „El­ső magyar konzervgyár” "munkásainak létszáma 25 fő, a telek öt katasztrális hold, a favázas műhely alapterü­lete 400 négyzetméter, s a gépek teljesítménye 4 lóerő. Nyolc évtizeddel később, 1972-ben (amikor ezek az adatok a jegyzetfüzetbe ke­rültek) az egykori konzerv­gyárat Csepel Vas- és Fém­művek néven ismeri a vi­lág: 14 iparvállalatból, saját tervezőintézetből és külke­reskedelmi vállalatból áll, a gyárrészlegek száma 20, az üzemeké 167, dolgozóinak létszáma több mint 35 000 fő, ebből 25 000 munkás és 10 000 műszaki, valamint ad­minisztratív dolgozó, az utóbbiak közül körülbelül 1000 mérnök és 5000 tech­nikus ... Az össztermelés értéke 14 miliárd forint, a tiszta jövedelem egy­­milliárd, a tröszt több mint 70 országba szállít, s 2000 céggel van kapcsola­ta... Az egy főre eső napi termelés értéke 1900 forint, az átlagos évi személyi jö­vedelem jóval a 30 000 fo­rint fölött van, a 13 konyha és 43 étterem naponta 20 000 ember rendszeres étkezését biztosítja, a 13 óvodában és bölcsődében ezernyi gyer­mekről gondoskodnak, az önerőből épült, körülbelül Budapesti hétköznapok 900 lakás évente újabb 150- nel gyarapodik... K­íváncsisággal vegyes megilletődöttséggel rót­tam a gyártelep ut­cáinak olajos, kopott köve­zetét, s miközben ezreket, milliókat és­­milliárdokat ki­fejező számadatok nyüzsög­tek agyamban, egy kérdés titkon minduntalan vissza­tért. Hol vannak a Rózsa La­josok, a Rózsa Bélák, a Kudelka Endrék, a Rózsa Lajosnék és a többiek? Hol vannak a kohászok, az ol­vasztárok és a Déry-regény többi munkásalakja? Hol vannak a fiaik, az unokáik? A fiaik ... ? — A Csepeli Művek veze­tőinek 90 százaléka itt kez­dett dolgozni fizikai mun­kásként, s 80 százalékuk 1945 után szerezte meg ok­levelét. Jómagam is itt ta­nultam a szakmát — adja meg a feleletet ki nem mon­dott kérdésemre Borbély Sándor elvtárs, az MSZMP csepeli bizottságának első titkára, aki úgyszintén to­vábbképezte magát, elvé­gezte a politikai tudomá­nyok moszkvai főiskoláját. ... az unokáik? — Az elmúlt két év alatt 200 fiatal szakember került vezető beosztásba. A nem­zetközi főosztályon például 31 év az átlagos életkor, az irányítási intézetben pedig 33 év — vall tovább az el­ső titkár. — Különben a vezetők átlagos életkora 43 év, a pártfunkcionáriusoké pedig 39. Megdönthetetlen tény, hogy az ember fizikai és biológiai teljesítőképessé­ge egy bizonyos korhatáron túl csökkenni kezd, s mind kevésbé tud eleget tenni a fejlődés követelményeinek. Ezért jómagam is készülök már, hogy átadjam helye­met a fiatalabb elvtársak­nak. Kétségtelen, a szocia­lista társadalomnak egyik nagy problémája a nemze­dékcsere, aminek erkölcsi és anyagi hátrányát az idő­sebb elvtársaknak nem sza­bad megérezniük. Alapvető dolog tehát, hogy ne a rang határozza meg az emberek helyzetét, hanem enélkül is állandó társadalmi gondos­kodásban részesüljenek. A kádernevelés tervszerűen, a fejlődés, az igények és a kívánt emberi viszonyok követelményeinek figyelem­­bevételével történik. Megál­lapítottuk például, hogy az 1980-as évi fejlettségi szint milyen vezető típust igényel, s eszerint alakítjuk a kép­zést. Ugyanakkor együtt ké­pezzük a politikai és­ a gaz­dasági profilú vezetőket, mivel fő követelmény az ér­tékhatár-különbség meg­szüntetése. És a többiek ...? — A viták során többször is elhangzott: a munkásosz­tály át kell hogy adja ve­zető szerepét az értelmiség­nek. Nos, szilárd álláspon­tunk, hogy a munkásosztály­nak nemcsak a kulcskérdé­sek eldöntésekor kell érvény­re juttatnia vezető szerepét, hanem a gazdasági és tár­sadalmi fejlődés minden szakaszában. Erre pedig csak szakmailag és ideoló­giailag egyaránt képzett, tudatosan cselekvő dolgozók képesek. A marxista egye­temen s a különféle szak­mai tanfolyamokon 20 000 dolgozónk tanul rendszere­sen. S mindebben döntő kö­rülmény, hogy a trösztben több mint 6000 párttag van, akiknek több mint a fele fi­zikai munkás. A kommunis­ták 86 százaléka itt lett párt­tag, ami azt jelenti, hogy a párt részt vesz az akciók kialakításában és végrehaj­tásuk ellenőrzésében. Hogyan? — Elfogadhatatlan az a felfogás, hogy csak az egyik fél (ezen a vezetőséget ér­tik) fejtse ki véleményét, s hozza meg a döntést, a má­sik pedig csupán végrehajt­ja — vezeti a beszélgetés fonalát tovább az első titkár. — A munkahelyi de­mokrácia egyesíti a kettőt, s így együttvéve szavatolja a társadalmi és gazdasági fejlődést. A demokratikus döntéshozatal növeli a dön­tés iránti felelősséget. Több mint 7000 munkásunknak van választmányi funkciója. Tavaly (1971-ben) például nyolc olyan döntés szüle­tett, amely — a hangulat­ból ítélve — munkásellenes­nek látszott. Ezért vállalni kellett a felelősséget. De miről is van szó? Tavaly szeptemberben az egyik na­gyobb üzemben, mivel ke­vesellték a bért, sztrájkot szerveztek. Előzőleg azonban sehol sem jelezték a prob­lémát, megkerülték a veze­tőséget s a szakszervezetet is. Miután tisztázódtak a dolgok, egy eddig elhallga­tott, de lényeges körülmény is előtérbe került: rossz a munka minősége, sok a se­lejt. A döntés egyértelmű volt: ha nem veszik fel a munkát, mindenkit elbocsá­tanak. A vezetők megijed­tek, attól tartottak, hogy szakemberek nélkül marad az üzem. Kiderült, hogy té­vedtek. Rövid idő alatt ren­deződött a helyzet, ma az üzem a legjobbak közé tar­tozik, azóta megváltozott a belső légkör, az emberek magatartása. Mindez, habár úgy tűnik, hogy a demokrá­cia megsértését jelentette, éppen a demokrácia védel­mében történt. Tehát a dön­tésekért vállalni kell a fe­lelősséget — szögezte le a csepeli első titkár. ERDÉLYI Károly Mikor lesz együtt annyi pénz? EGY FRANKFURTI BE­TONSZÁLLÍTÓ vállalat gép­kocsi-karbantartó részlegében dolgozik. Ha ráver a meló­ra, ezerötöt is megkeres ha­vonta, ebből háromszáz el­megy cigarettára meg sörre. A többiből a feleség gazdál­kodik. Nevezzük őt Tóth János­nak. Nincs még harminc­éves, nős, felesége nem dol­gozik, egy gyermekük van. Lakásuk: összkomfortos, két szobás, saját bútorral, havi 380-ért. Ehhez jön még a fűtés és a villany. Az autó (alaposan meg­adóztatott luxuscikk, amit azonban nem nélkülözhet a vendégmunkás): hatvan ló­erős és ötéves, nyeli a ben­zint. A színes tévé és a bútor havi részlete 200 márka (még másfél évig kell törleszte­ni). Ha véletlenül elfogy a pénz, a kollégáktól kell köl­csönkérni, a házbérrel nem szabad adós maradni. A há­ziasszony szigorú és átko­pog a falon, ha veszekszenek vagy sír a kicsi. Évente legalább kétszer hazautaznak, kocsin persze, mert így olcsóbb, a csúcs­for­galmak kockázatát nem szá­mítják. Az utat minden al­kalommal megbánják, mert rengeteg ajándékot kell vin­ni, hogy megmutassák, mi­lyen jól megy nekik. Egy hétig sem tudják kipihenni az egy egész éjjel, egy egész nap tartó utazás fáradalma­it, a legközelebbi,több napos ünnepen mégis újra útra kelnek. ÖT ÉV ALATT sem szok­tak hozzá az idegen környe­zethez. Egymással és a gye­rekkel anyanyelvükön be­szélnek, és csak az ad­ót, a házbért, a túlórát, a tévét, a pálinkát, a szélvédő üve­get mondják németül. Újságot nem olvasnak, sem németet, sem hazait. Könyvet sem. Este szól a té­vé: ha jön a híradó, átkap­csolnak egy másik adóra. A program: vadnyugati filmek és krimi, krimi, krimi. A szó­rakoztató műsorban az volt a legizgalmasabb, amikor egy házaspár majdnem be­fulladt a medencébe ... A munkahelyen a renge­teg bankrablásról, gyilkos­ságról és nemi erőszakról mesélnek. A rendőrség elő­ször mindig a külföldiekre gyanakszik. A német mun­katársak ugratják az em­bert: nem a falubeli­ volt? Szórakozóhely? Kiskocsma az üzem közelében. Elég pisz­kos, melósoknak való. Oda nem lehet feleségestől el­menni. De pia van az üzem­ben is. A munkavezető, ha jókedve van, hozat egy lá­da sört a Brankóval. A na­pi fejadag: három-négy üveg sör. Ezen nem spórol az em­ber. Egymásnak nem fizet­nek. Itthon zűrök vannak, úgy hallják, emelkednek az árak. A nyáron még négyezer volt a szalámi kilója, most már hatezer. Mégis, a legjobb lenne otthon egy jó állást találni vagy még jobb: javí­tóműhelyt nyitni a szülői házban, kibetonozni az ud­vart, tetőt húzni fölé. Mikor lesz együtt annyi pénz?.­­ A LEGUTÓBBI VÁLASZ­TÁSOKON a feleség egy go­­­lyóstoll-készletet kapott az SPD-től. Sárga, kék, zöld, piros ceruzák. A CDU zseb­késeket és inggombokat osz­togatott. Óriási ricsaj volt, a hangszórós autók egymást kergették a lakónegyedek­ben. A németeket „főzték”, a Gastarbeiterekkel ki törő­dik? Willy Brandt rokonszen­vesebb, de Barzel sokkal ravaszabb: ő fejből mondta beszédeit a tévében. Jó, hogy az SPD győzött. A Barzel ta­lán hazazavarná őket. Bár ki tudja. Lehet, hogy így is egy napon... A német munkások között vannak trotlik, mégis job­ban keresnek: nekik könnyű, otthon vannak. A Hansszal és a Peterrel jól ki lehet jönni, nem vágnak fel, együtt isznak a jugókkal. A jugók között is vannak berezető alakok: felugrálnak, ha bejön a főnök, és úgy tesznek, mintha éppen most szakadnának bele a meló­ba. Úgy általában megél az ember, ha a feleség is dol­gozik, akkor még kényel­mesen is,megél. Amíg tart a konjunktúra. Ha egyszer beüt a krach, szedelőzköd­­hetnek. Van aki lakást vett és az állampolgárság után futkos. Feltételek: német ősök és német nyelvtudás. Tóth Jánosék haza akar­nak jönni. Csak még össze kell szedni néhány ezer már­kát. Mennyibe kerül otthon egy kétszobás lakás? És le­het egy jó állást kapni? Vagy műhelyt nyitni? De mikor lesz együtt any­­nyi pénz... J. GARAI Béla KAMBODZSÁBAN A GYEREKEKET IS BESOROZZÁK Ne szaladjunk olyan gyorsan, mert ha megizzadok anyám megveri 3. oldal

Next