Magyar Szó, 1973. augusztus (30. évfolyam, 224-239. szám)
1973-08-29 / 237. szám
20. oldal Belgrád: Közel ezer összejövetel ez alkotmlányról Fővárosunk polgárai magukévá teszik a módosításokat Belgrádiból jelenti a Tanjjug. Hétfőn este Belgrádban együttes ülést tartott a Szocialista Szövetség fővárosi választmánya és a városi szakszervezeti tanács elnöksége, hogy értékeljék a szövetségi és a köztársasági alkotmány tervezetéről folyó nyilvános vita eddigi eredményeit. Marica Popovic, a Szocialista Szövetség választmányának titkára bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Belgrád dolgozói és polgárai kifejezésre juttatták, hogy egyetértenek az alkotmánytervezetben tartalmazott megoldásokkal. Egyébként alig akadt olyan kérdés a tervezetekben, amelyek nem vonták volna magukra a viták részvevőinek érdeklődését. Semmi sem szól ékesebben arról, hogy az egyetértés nem csupán formai jellegű, mint az a körülmény — mondotta nyomatékkal Popovic elvtársnő —, hogy igen sok felszólalásban bíráló megjegyzések is elhangzottak és esetleg jobb megoldásokat tartalmazó konkrét javaslatok. Belgrádban eddig több mint 100 összejövetelt tartottak, amelyeken 55 000 polgár vett részt, közülük kétezer oly módon is, hogy felszólalt a vitában. ASZTALITENISZ Vajdaság-válogatott— Ferencváros 5:3 Vajdaság női asztalitenisz válogatottja hétfőn este Újvidéken megérdemelt 5:3 arányú győzelmet ért el a budapesti Ferencváros ellen. Eredmények: Stevančev— Mong 2:0, Palatínus—Szabó 2:0, Dardic—Szendy 2:1, Palatínus—Mong 2:0, Stevancev—Szendy 1:2, Dardié—Szabó 1:2, Palatínus— Szendy 1:2, Dardié—Mong 2:0. Előmérkőzésen Vajdaság B válogatottja 3:2 arányú vereséget szenvedett a Ferencváros B csapatától. (Szekeres G.—Farkas 2:0, Slankamenac—Gódi 0:2, Szekeres, Slankamenac—Farkas, Gódi 0:2, Szekeres—Gódi 2:1, Slankamenac—Farkas 0:2). A visszavágó mérkőzésre kedden délután 5 órakor került sor Csókán, ma pedig Zentán egyéni tornán vesznek részt a vajdasági válogatott tagjai és budapesti vendégeik. MAGYAR SZÓ Fokozódik a dolgozók döntési joga Dobó Sándor Adán Hétfőn este Adán az alkotmányvitában, amelyben a kommuna társadalmipolitikai szervezeteinek képviselőin kívül részt vett Dobó Sándor, a Szocialista Szövetség Köztársasági Választmányának alelnöke is, megvizsgálták a szövetség, a köztársaságok, a tartományok és a községek viszonyát. Dobó Sándor a társadalmi-politikai közösségek eddigi viszonyáról és az alkotmánytervezetekben lefektetett elvekről szólva hangsúlyozta, hogy az 1971-ben hozott XXX. alkotmányfüggelék rendelkezéseiben csak kisebb kiegészítések történnek. A községek, a tartományok és a köztársaságok jogalkotásában azonban a küldöttségi rendszer már újdonságot jelent. Példaként említette meg, hogy a múltban a köztársaságok közötti megállapodásokat a végrehajtó tanácsok kötötték meg, ezért nemegyszer fordult elő, hogy a képviselőházakat kész tények elé állították. A jövőben az álláspontok összehangolását a Szövetségi Képviselőház egyik tanácsa végzi, ami növelni fogja az áthidaló megoldások lehetőségét. Azzal mégis számolni kell, hogy gyors megállapodás nem mindig születik meg, hiszen a köztársaságok érdekei nem azonosak. A vitában a legtöbb szó a község és a helyi közösségek szerepéről és viszonyairól esett. A feltett kérdésekre válaszolva Dobó elvtárs és egy-két községi vezető elmondta, hogy a küldöttségi elvre épülő községi képviselő-testület, a tartományi, a köztársasági és a szövetségi képviselőház elsősorban a társadalmi önigazgatás szerve, de egyben — az illető társadalmi-politikai közösség jogainak és kötelezettségeinek keretében — a hatalom legfőbb szerve is azon a bizonyos területen. A küldöttségek által tehát az eddiginél fokozottabban valósul majd meg a dolgozók közvetlen döntési joga a társadalmi, de úgyszintén az állami ügyek intézésében is. Több felszólaló a mezőgazdaság és a közoktatás megoldatlan problémáit, a községek társulási formáit és lehetőségeit, a tervezésnek az eddiginél előnyösebb módját, az elhelyezkedés kérdését helyezte előtérbe. Szó Minda Tibor Temerinben Hétfőn este Temerinben széken Minda kitért a párta Jávor bútorgyár üléstér- levél előtti helyzetre, az mében Minda Tibor, a Taranarcho-liberalista korszaktományi Végrehajtó Tanácsra, amelyben a vezetők egy alelnöke előadást tartott a csoportja bitorolta a minjelenlegi politikai helyzet- mások hatalmát, majd a léről, az alkotmánytervező vél utáni letisztulási folyatékról és a platformról. Elematról szólva, megjegyezte, adását a bútorgyár és az , hogy ez kedvező táptalajt Union malom mintegy száz teremtett az alkotmányfeldolgozója hallgatta végig, vezetek és a X. párt kongmajd utána kérdéseket tet-tresszus anyagának egészsétek fel. _ Iges megvitatására. Előadása Előadásának bevezető ré- j végén megemlítette, hogy —--------------------------------, azok a híresztelések, amelyek szerint az önigazgatási KSZ Crna Gora-i a dezintegrációhoz vezet kongresszusa dönt majd Szt?taro!Szakmu eloldja egy kizárásról gall és most megfosztva ha- Bizalmuktól álhíreket terjesz-A cetinjei községi párt- zenekar választmány nem tette ma 101'ngáévá a Crna Gora-i KSZ KB statutáris bizottsága- . . . nak a döntését, mely sze- A CSellSZlOVUK lékébe három olyan sze- T ^ TAS^SZ jelenti, hogy melyt, akiket néhány hó- L«bomi^ str°ugal csehszlonappal ezelőtt kizártak a vált miniszterelnök hétfőn pártból, mert nem tették Moszkvába utazott, magukévá a KSZ cetinjei a csehszlovák kormányválasztmányának néhány fét a vnukovói repülőtéren fontos állásfoglalását és Kegint a szovjet határozatát. kormány elnöke fogadta. A községi választmány úgy ítélte meg, hogy a sta ... ... .... , tutáris bizottság döntése A kolumbiai repülőgép nem fogadható el és ezért honvad/iulmnzsitt úgy döntött, hogy panasz- HBtJJNEK UIKUJUN SAJTA,* 56 SkT Maxii Moszkváim! szál él a Crna Gora-i KSZ Az Aerocondor kolumbiai VI. kongresszusán. légiforgalmi társaság repü------------------------- , , -1 lőgépének szerencsétlenségére vonatkozó legújabb hírek A jog a világítóké arról szólnak, hogy a hétfő halmnminben reggel Bogotából három ki-SZOsgaiuT Gljanlométerre a Monserata hegyre zuhanó gép katasztrófája Elefántcsontpart fővároséban életét vesztette mind a ban hétfőn ünnepélyesen 36 utas és a személyzeteamegnyitották A jog a világlamennyi (öt) tagja, békeszolgálatban Vérte A szerencsétlenségre vtkezletét, amelyen 2000 jogász hatkozólag még a következés más szakember vesz részt ,őket közölték: az Electra a világ minden tájáról. típusú turbolégcsavaros re. Az értekezletet a köztárpülőgép közép-európai idősasági elnök nyitotta meg, számítás szerint dél körül Napirendjén különösen a emelkedett a magasba, de következő kérdések szere- öt percre rá már a Monsepelnek: a menekültek sorsa, vaza hegyre zuhant, felrolta kábítószer-csempészet lebánt és elégett. Ügy látküzdése, az Egyesült Nem-szik, túl alacsonyan repült tetek alapokmányának re- és nekiütközött a sűrű ködbe víziója a terrorizmusra és burkolt hegyoromnak. A rea légi kalózkodásra vonat épülőgép utasai főleg kiránkozólag dűlők voltak. Az amerikaiak megostromolják a világcsúcsokat az úszásban A Louisvillei bajnokság után állították össze az Egyesült Államok úszóválogatottját, amely Stager edző szerint a jugoszláv fővárosban megostromolja a fennálló világcsúcsokat. Ezt Stager azzal magyarázza, hogy az országos bajnokságon három új világcsúcs született, azonkívül egy sor egészen kiváló eredmény. Az USA együttesét 39 úszó, 8 ugró és 11 művészi úszó alkotja, azonkívül Belgrádba az USA színét a vízilabdázók is képviselik, akik Münchenben nagy sikert arattak. Az amerikai úszógárda legtöbb tagjának életkora 15—19 év között mozog. A legidősebb úszónő Lynn Colella 23 éves. Stager edző szerint az USA férfi válogatottja jobb és erősebb, mint a nőies A Vízilabda Balkánbajnokság végeredménye: Jugoszlávia az első . A jugoszláv vízilabda-válogatott Korculán nyolc ponttal az első helyre került. A görög válogatottat 11:4 (4:2, 3:2, 2:0, 2:0) arányban győzte le. Az V. Vízilabda Balkán-bajnokságon a végleges helyezések a következők: 1. Jugoszlávia, 2. Görögország, 3. Bulgária (hétfőn este döntetlenül játszottak Romániával), 4. Románia, 5. Törökország. A Fórum Lap- és Könyvkiadó Vállalat újságíróinak szakszervezete hétfő esti ülésén megvitatta az alkotmányfüggelékeket és az alkotmány módosítását. Vitaindító előadást KOVÁCS LÁSZLÓ, a Tartományi Képviselőház alelnöke tartott. --------- :------ -......................- —- , Doianc Ljubljanában Beszédet mondott a nyári politikai iskolán Stane Doianc, a JISZ Elnöksége Politikai Irodájának titkára hétfőn este beszédet mondott a ljubljanai nyári ifjúsági politikai iskola szószékén. A JISZ köztársasági választmánya által szervezett rendezvényen Doianc a KSZ szerepéről beszélt a JKSZ X. és a Szlovén KSZ VII. Kongresszusának előkészítésében. Kurt Waldheim Damaszkuszba érkezett Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek főtitkára, egy napos Szíriai látogatásra hétfőn Damaszkuszba érkezett. Ez Waldheimnek első közel-keleti látogatása, amióta 1972 januárjában az Egyesült Nemzetek főtitkára lett. ■ Szerda, 1973. aug. 29. ÍTI LEVÓ A BELGRÁDI TELEVÍZIÓ MŰSORA Szombaton este — hazai film 16.45 Magyar nyelvű tévéhíradó 17.05 Albán nyelvű tévészemle 17.40 Hírek 17.45 Kincs a folyón — brit sorozatfilm gyermekeknek 18.15 Vajdaságon át 18.30 Reggeltől estig 19.00 Rajzfilm 19.15 Onione — szórakoztató zenés műsor 19.50 Rajzfilm (sz) 20.00 Tévéhíradó és interjú Huari Bumedien algériai elnökkel 20.45 A jugoszláv film retrospektívája. A modern kifejezésmód felé. Szombaton este. A főszerepekben: Radmila Radovanović, Milan Srdeč és Snezana Mihajlović. Rendezte: Vladimir PogaCIC 22.10 Tévéhíradó 22.35 Strugai költői esték II. MŰSOR 19.56 Műsorismertetés (sz) 20.00 Tévéhíradó és interjú Huari Bumedien algériai elnökkel 20.40 Nemlétező sorozat: Vendégségben a zenekarnál harmadszor (sz) 21.40 Futurizmus — dokumentumfilm (sz) 22.10 Kotori műdalok 22.40 Huszonnégy óra (sz) A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.31 Delta 10.00 Exkluzív — NSZK bűnügyi tévédráma (ism.) 11.40 Monitor 18.45 Csak az áldozat... !? 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Minden lében két kanál — angol tévéfilmsorozat 29.50 Tévébérlet 21.30 A vezérigazgató. Dokumentmafilm 22.00 Tévéhíradó A MAGYAR TELEVÍZIÓ KÍSÉRLETI (MÁSODIK) MŰSORA 20.00 Rendezte: Zsurzs Éva. Az Epeiosz akciós tévé szatíra 21.30 Nobel-díjasok: U. Euler A ROMÁN TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.00 Angol nyelvlecke 8.30 Sportparádé 9.30 Szórakoztató zenés műsor 11.00 Rajzfilm 12.30 Német nyelvlecke 17.00 Hírek 17.30 Irodalmi műsor 18.00 Faluműsor 18.20 Esti mese 18.30 Híradó 19.30 Tévéfilmtár 21.30 Huszonnégy óra mixaj RÁDIÓM ÚJVIDÉK I. 5.00— 8.00 Tarka reggeli zenés műsor 9.02 Színes dallamok 9.30 Hazai szerzők dalaiból 10.05 Magyar népdalok 10.30 Turisták műsora 11.02 Rádióterefere 11.05 Műsoremlékeztető 11.20 Délelőtti hangverseny 12.05 A nap slágerei 12.30 Magyar nóták az Újvidéki Rádió és Televízió zenekarának előadásában 14.02 Pihenjünk zeneszó mellett! 14.30 Hirdetőműsor 15.00 Hallottuk — láttuk 15.30 Részletek Verdi operáiból 19.30 Beat speciál 21.45 Estéről estére ÚJVIDÉK URH 16.30 Vajdasági népi muzsika 17.00 Zenekari művek 18.30 Elmélet, vita, gyakorlat BEOGRAD I. 4.00— 8.00 Reggeli zenés műsor 8.25 Maria Ciara olasz operaénekesnő műsorából 9.30 Családunk és otthonunk 10.03 Dél-amerikai ritmusok 13.02 Miniatűr szerzemények 16.15 Rádióposta 17.03 A nap témája 17.15 Hangversenytermek műsorából 18.03 Moderato cantabile — szórakoztató akkordok 21.02 Reszeltek régi olasz mesterek operáiból 22.15 Dallamról dallamra KOSSUTH RÁDIÓ 8.20 Balázs Árpád fúvósműveiből 8.42 Beethoven: Fidelio — kétfelvonásos opera 11.12 Mezők, falvak éneke 12.35 Tánczene 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak 19.25 Hallgassuk együtt! 20.15 Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 21.03 Muzeális lemez. Id. Magyari Imre zenekara játszik 21.15 Sárosi Katalin sanzonestje SZABADKA 13.00 Ma a 249 méteres hullámhosszon 13.35 Vivaldi és Corelli műveiből 14.05 Vörös Sári és Szalai László énekel 15.20 Zenei közjáték 15.30 Tegnap, ma, holnap 16.20 Hirdetőműsor 17.30 Harminc perc Zvonko Bogdánnál MAGYAR SZ O A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA • Igazgató PARKAS NÁNDOR FA- és felelős szerkesztő KALAPIS ZOLTÁN • Szerkeszti a szerkesztő bizottság • Szerkesztőség és Kiadóhivatal 21000 Novi Sad, Vojvode MiSića 1. Telefon: 57-044, telex: 14199 YU FORUM Egyhavi előfizetési drj belföldön 27.00 dinár külföldön 54.00 dinár • Folyószámla 55700-601-190 FÓRUM NYOMDA ÚJVIDEK