Magyar Szó, 1973. szeptember (30. évfolyam, 240-254. szám)

1973-09-10 / 249. szám

r Hétfő, 1973. szept. 10. SPORTVILÁG Siflis Lajos jelentései Belgrádból Magyarország a világbajnok — Jugoszlávia bronzérmes A jugoszláv—magyar (3:3) mérkőzés döntötte el az érmesek sorrendjét — Az olaszok kikaptak az amerikaiaktól, de azután legyőzték vízilabdázóinkat Szombaton este a jugo­szláv vízilabda-válogatott örök ellenfelével, a magyar válogatottal mérte össze ere­jét. A szovjet—magyar mér­kőzés után ez volt ennek a tornának a rangadója. Min­denki tudta, a játékosok is, a nézők is, hogy az érem­osztás végtére itt dől el, ezen a mérkőzésen. Talán éppen ezért volt az elején olyan ideges, csapkodó mind­két együttes játéka. Néhány elhamarkodott rálövés, több bosszantóan pontatlanul le­adott labda. Ez volt minden, amit láthattunk az első ne­gyedben. Csak úgy kóstol­gatta, tapogatta egymást a két ellenfél. A második ne­gyedben a magyarok rendez­ték előbb soraikat, s veze­téshez jutottak, a harmadik játékrészben a jugoszláv fi­úk remekül játszottak, egy­­re-másra vezettek támadást, teremtettek kavarodást a ma­gyar kapu előterében. Peri­sic a védelemben szóhoz sem engedte jutni az ellenfél elő­retolt csatárait (leginkább Szívóst), Bonačić higgadtan vezényelt elöl is, hátul is, Rudic, Savinovic, leginkább Belamarié pedig állandó ve­szélyt jelentettek a magyar kapura, s nemcsak egyenlí­tettek, hanem előnyhöz is ju­tottak. Az utolsó negyedben aztán egyenlő erők csaptak össze, de a szerencse mégis a magyaroknak kedvezett, és egyenlíteni tudtak, s ez­zel, meg aztán a Kuba fe­letti győzelmükkel megsze­rezték a világbajnoki címet — teljesen megérdemelten. A tokiói olimpiai győzelem után végre ismét aranyérmet helyezhetnek el igen gazdag kincsestárukban. A jugoszláv csapat fegy­verténye — a döntetlen és a bronzérem — mindenképpen igen dicséretes. A bajnok­ság előtt ugyanis ez a fiatal együttes (amely úgyszólván most állt össze) elég gyen­gén szerepelt, s itt, ezen a tornán is legtöbbször szét­­esően játszott, különösen a szovjetek elleni mérkőzésen. A szombati találkozón fel­csillant a jövendőbeli nagy csapat kialakításának re­ménye. A szombat esti forduló nagy meglepetése az ameri­kai—olasz meccs volt. Az ,,úszók csapata” egészen vá­ratlanul, sőt mi több, három­gólos hátrányból (1:4) 6:5-re megverte az azúrokat. Ezzel az olaszok kiestek az érme­kért való küzdelemből, hiá­ba győzték le Jugoszláviát, ez a sikerük nem változtat­ Fent az aranyérmes magyar, lent a bronzérmes jugo­szláv vízilabda-válogatott Hello, Steve! Köszönjük, hogy feljöt­tél. — Ó, nem tesz semmit. Úgyis csak az időt töltöt­tem ott a játékautomaták­­kal. — Igaz, hogy kilenc kiló fagylaltot kaptál, mert győztél? — Nahát, hogy mit ki nem találnak! Szeretem a fagylaltot, de ez egy kicsit túlzás. — Pezsgővel ünnepelté­tek a sikert? — Pepsivel. — Mi a kedvenc sportod, Steve? — A víz alatti halá­szat. Csuda szép dolog. — Szeretik-e az úszást az ausztrál tizenévesek? — Hát, szeretni szeretik. De még inkább a játék­­automatákat. A szem­eket. — Köszönjük, Steve, nem nyaggatunk tovább. .— Ugyan, elvégre én is élvezem a könnyed cseve­gést az újságírókkal. Helló, mindenkinek. Viszontlátásra, Steve Holland. Reméljük, sokat fogunk még találkozni szén és nagy versenyeken, világcsúcsok körüli tája­kon. .. FÉRFIAK 100 m gyors 1. Montgomery (USA) 0:51,70; 2. Rousseau (Franciaország) 0:52,08; 3. Wenden (Ausztrália) 0:52,22. 200 m gyors 1. Montgomery (USA), 1:53,02; 2. Krumpf­olz (USA) 1:53,61; 3. Pittel (NDK) 1:53,97 (új Európa­­csúcs). 400 m gyors 1. Demot (USA) 3:58,18 (új vi­lágcsúcs); 2. Cooper (Au) 3:10,70; 3. Gingstoe (Svédország) 4:01,27. 1500 m gyors : 1. Holland (Au) 15:31,85 (új vi­lágcsúcs); 2. Démont (USA) 15:35,44; 3. Cooper (Au) 15:45,04. 100 m pillangó 1. Robertson (Kan.) 0:55,69; 2. Bottom (USA) 0:56,37; 3. Back­haus (USA) 0:56,42. 200 m pillangó 1. Backhaus (USA) 2:03,32; 2. Gregg (USA) 2:03,58; Flockner (NDK) 2:03,84. 10 * * * * * * * * * * * * * * * * * 100 m hát 1. Matthes (NDK) 0:57,47; 2. Stamm (USA) 0:58,77; 3. Wanja (NDK) 0:59,08. 200 m hát 1. Matthes (NDK) 2:01,87 (ÚJ vi­ lágcsúcs); 2. Verrasztó (M) 2:05,89; 3. Naber (USA) 2:06,91. 100 m mell 1. Hencken (USA) 1:04,02 (új világcsúcs); 2. Hijukin (Sz) 1:04, 61 (új Európa-csúcs); 3. Tagucsi (Japán) 1:05,61. 200 m mell 1. Wilkie (Nagy-Britannia) 2:19,23 (új világcsúcs); 2. Keneken (USA) 2:19,95; 3. Tagucsi (Japán) 2:23,11. 1. Larsson (Svédország) 2:08,36; 2. Carper (USA) 2:08,43; 3. Wilkie (N­B) 2:08,84. 460 m vegyes 1. Hargitay (M) 4:31,11; 2. Stra­­chan (USA) 4:35,50; 3. R. Colella (USA) 4:36,68. 4x100 m gyorsváltó 1. USA 3:27,18; 2. Szovjetunió 3:31,36; 3. NDK 3:32,03. 4x200 m gyorsváltó 1. USA 7:33,22 (új világcsúcs); 2. Ausztrália 7:43,65; 3. NSK 7:43,141. 4x100 m vegyes 1. USA 3:49,49; 2. NDK 3:53,24; 3. Kanada 3:56,37. MONTGOMERY (USA) öt aranyéremmel a VB legeredményesebb úszója, ő nyerte a Politika különdíját 100 m gyors 1. Ender (NDK) 0:57,54 (új, vi­lágcsúcs); 2. Babashoff (USA) 0:58,87; 3. Brigitha (Hollandia) 0:58,87. 200 m gyors 1. Rothammer (USA) 2:04,99; 2. Baoashoff (USA) 2:05,33; 3. Eiíe (NDK) 2:05,52. 400 m gyors 1. Greenwood (USA) 4:20,28; 2. Rothammer (USA) 4:21,50; 3. Calli garis (Olaszország) 4:21,79. 800 m gyors 1. Calligaris (Olaszország) 8:52,97 (új világcsúcs); 2. Harsbarge (USA) 8:55,56; 3 Wegner (NDK) 9:01,82. 100 m pillangó 1. Ender (NDK) 1:02,53; 2. Kot­­her (NDK) 1:02,68; 3. Aoki (Ja­pán) 1:03,53. 200 m pillangó 1 Kother (NDK) 2:13,76 (új vi­lágcsúcs); 2. Beier (NDK) 2:16,77; 3. Colella (USA) 2:19,53. 100 m hát 1 Richter (NDK) 1:05,42 ; 2. Be­­lote (USA) 1:06,11; 3. Cook (Kan) 1:06,27. 200 m hát 1 Belote (USA) 2:20,52; 2. Bri­gitta (Hollandia) 2:22,15 (új Euró­pa-csúcs); 3. Gyarmati (M) 2:22,48. 100 m mell 1. Vogel (NDK) 1:13,74; 2. Ru­­szanova (Sz) 1:15,42; 3. Schu­chardt (NDK) 1:15,82. 200 m mell 1. Vogel (NDK) 2:40,01; 2. Anke (NDK) 2:40,49; 3. Colella (USA) 2:41,71. 1. Hübner (NDK) 2:20,51 (új vi­lágcsúcs); 2. Ender (NDK) 2:21,21; 3. Heddy (USA) 2:23,84. 400 m vegyes 1. Wegner (NDK) 4:57,51 (új vi­lágcsúcs); 2. Francke (NDK) 5:00,37; 3. Calligaris (O) 5:02,02. 4x100 m vegyes 1. NDK 4:16,18 (új világcsúcs); 2. USA 4:25,30; 3. NSZK 4:26,57. 4x100 m gyorsváltó 1. NDK 3:52,45 (új világcsúcs); 2. USA 3:55,52; 3. NSZK 3:58,88. Az úszó VB érmesei 200 m vegyes NDK 200 m vegyes 5. oldal Vízilabda VB M­agyarország-Kuba 8:4 (1:1, 3:2, 1:0, 3:1) 1500 néző, játékvezető: Marculescu (Románia). MAGYARORSZÁG: Molnár, Faragó 2, Görgényi, dr. Bodnár, Sárosi 2, Szívós 2, Kom­ád, Kásás 1, Csa­pó 1, Balla, Cservenyák. KUBA: Perich, Rodriguez, Rizo, Cowley 1, Alme­­neiro, Rodriguez 2, Sanchez, Garc­ia, Perez, Rodri­guez R., Dominguez. Négy magyar és két kubai játékost zártak ki a játékból. A világbajnokság legjobb együttese köny­­nyűszerrel győzte le a kubai csapatot. Mint az előző mérkőzéseken is, most is Sárosi, Szívós és a világbaj­nokság felfedezettje, Csapó Gábor nyújtották a leg­jobb teljesítményt. Jugoszlávia—Olaszország 4:5 (1:1, 2:0, 1:2, 0:2) 2000 néző, játékvezető: Aigella (Franciaország). JUGOSZLÁVIA: Markovic, Savinovic, Bonacié 1, Rudic, Stamenic 1, Polié, Belamaric 1, Lozica X, Periaié, Manojlovic, Frankovic. OLASZORSZÁG: Alberanl, Simeon:, Baracchini, Marsili S., 2, Marsili G., De Magistris 1, Ghibcliinl 2. A játékvezető két jugoszlávot és nyolc olasz játékost zárt ki a mérkőzésen. A két régi rivális mérkőzése igen nagy küzdelmet hozott. A változatos játékban az olaszok győztek. A mérkőzés megmutatta, hogy a felfiatalított jugoszláv csa­pat egymás után nem tud két jó eredményt kiharcolni. A találkozó előtt mindenki úgy vélte, hogy válogatottunk könnyen nyer, s úgy is indult, mert a jugoszláv csapat, a második negyedben már 3:1-re vezetett. Játékosaink gyors és érdekes akciókkal megzavarták az ellenfelet. Ezután csa­patunk összeroppant, és az olaszoknak sikerült 3:3-ra egyen­líteniük, de az utolsó percben a jugoszlávok ismét vezetés­hez jutottak. Az utolsó negyed volt a sorsdöntő. Védelmünk egy-két hibáját az olaszok kihasználták és egyenlítettek. Negyven másodperccel a mérkőzés befejezése előtt a játék­vezető kiállította Baracchinit, mégis az olasz csapat dobott gólt. Orlie szövetségi kapitány véleménye szerint vízilabda-válo­gatottunk komolytalanul játszott. Talán azért, mert a bronz­érem már a birtokában volt. Szovjetunió-Kuba 6:2 (1:0, 2:2, 1:0, 2:0) Tašmajdani uszoda, 1500 néző, vezette: Fuchs (Bel­gium). SZOVJETUNIÓ: Mitjanin, Akimov (1), Dreval (2), Rcmascu Zsmuckij, Kabanov (2), Bartalov (1), Frolov, Msvenšerađze, Oszipov, Severnyev. KUBA: Periche, Rodriguez D., Rizo. Cowley (1), Almenairo, Rodriguez G., Sanchez (1), Garchia, Perez, Dominguez. Két negyeden át a levegőben lógott a meglepetés. A kubaiak csak akkor törtek le teljesen, amikor négy nagy helyzetben a háló helyett a kapufának lőtték a labdát. Állj meg Holland...! üt vitágcsúcs egy nap alatt , ó­rával nekikezd az 1000 mc- s térnek. A célbírák, a zsűri­tagok előbb megrökönyöd­nek, aztán kiabálnak és in­tegetnek, de mindhiába, Hol­land után megy az egész mezőny tovább. A közönség tombol, nevet és tapsol, rop­pant tetszik neki a dolog, közben oda sem figyel, hogy a kis ausztrál diák útközben új világcsúcsot úszott. Ilyen még nem történt versenyen. Steve ismét közeledik a cél felé... Na végre beér... De nem ... Veti a bukfencet és hajrá tovább... Úgy kellett lefogni, hagyja már abba, hiszen nincs tovább. A 200 m-es női pillangó­ban ez a nap Kotheré (NDK). Délelőtt az előfutamokban döntötte meg a világcsúcsot, aztán este rátett még egy lapáttal, s óriási nekiiramo­­dással még jobbat úszott.­­ A 100 m-es férfi pillangó­ban jókora meglepetés szü­letett világcsúcs helyett, öt­­venig az amerikaiak vezet­tek, 60-nál a kanadai Ro­bertson a középmezőnyből úgyszólván kilőtte magát, hosszú hajrát vágott ki, és övé lett a babér Backhausék előtt. A 4x100 m-es női gyors­váltó döntője szégyenszemre a magyarok nélkül zajlott le, akik nem is olyan régen még világ- és Európa-csúcso­kat úsztak, s ott , voltak a világ élmezőnyében. Ebben a számban az NDK lányai ter­ítették remekművükre a ko­ronát, s egy füst alatt két világcsúcsot állítottak fel. Ender a váltó első embere­ként szédületes iramban úszott, ideje új világcsúcs, de az együttes többi tagjai is remekül hajrázott, úgy­hogy a váltó is új világ­csúcsot ért el. A vasárnap délelőtti elő­futamokban Franke (NDK) volt a csillag, s 9:09,67-es idővel új Európa-csúcsot ál­lított fel női 800 gyorson. A szombat esti döntőkön az 1500 m-es férfi gyors­úszásnak külön érdekessége volt. A rajt után ugyanis nyolc kiváló versenyző meg­kezdte a „vége-hossza nincs” körözést. Természetesen már 400-nál egy kedves ausztrál suhanc, Steve Holland vág­tatott az élen, a várakozás­nak megfelelően, honfitársa kíséretében, utánuk pedig a két amerikai, Démont és Kinsela, így ment ez körül­belül 800-ig, amikor Rik Démont, a 400 m-es gyors­úszás világbajnoka megkísé­relt ráduplázni korábbi si­kerére. Fokozatosan felgyor­sította az iramot, befogta Coopert, és üldözőbe vette a világcsúcs fiatal birtokosát is. Még 300 m a célig, még 200, Démont állandóan gyor­sul és nyomul előre, befog­­ja-e Hollandot. Még 50 mé­ter, s aztán itt a cél, Hol­land becsap elsőnek, s ami­kor mindenki azt várja, hogy megpillantsa a győztes bol­dog arcát, ő egy szabályos fordulót vág ki, s nagy haj­ Rosuzmnia vízilabdázói hstedi­cek Tegnap a vízilabda világbaj­nokságon befejeződtek a 7—12. helyért folyó küzdelmek is. Eredmények: Románia—NSZK 5:3 (1:1, 3:0, 1:1, 0:1), Hollandia— Görögország 7:2 (3:0, 2:0, 1:0, 1:2), Mexikó—Spanyolország 5:3 (2:0, 2:3, 0:0, 1:0). A románok 9 pon­tot gyűjtve össze a 7. lettek. A további sorrend: Hollandia 8, Mexikó 4, Spanyolország 4, NSZK 3, Görögország 2 ponttal. A bolgárok a 13., az ausztrálok 14., Nagy-Britannia a 15 helyen végzett, az utolsó pedig Izrael lett. A toronynrást az olasz Dibbiasi nyerte A toronyugrás aranyérme­se az olasz Dibiasi lett 55,953 ponttal. Második Russel (USA) 52,374, harmadik pe­dig az NDK-beli Hoffmann 49,215 ponttal.

Next