Magyar Szó, 1973. október (30. évfolyam, 285-300. szám)

1973-10-16 / 285. szám

Kedd, 1973. október 16. MAGYAR SZÓ Arab offenzíva a sínai és galáni fronton­ ­Folytatás az 1. oldalról­ egyiptomi offenzíva, ugyan­akkor pedig azt állította, hogy az izraeli csapatok meg­állították az egyiptomi egy­ségek előretörését. Az izraeli parancsnokság úgyszintén­­közölte, hogy foly­tatódtak a harcok a Szíriai fronton is, ahol a szíriai lé­gierő megkísérelte megállí­tani az izraeli egységek elő­renyomulását. A megfigyelők körében fi­gyelmet keltett az a tény, hogy az izraeli közlemények csupán azt említik, hogy a harcok a tűzszünet­ vonal túlsó oldalán folynak a Go­­lan-fennsíkon, korábban vi­szont a parancsnokság min­dig pontosan közölte, hogy hány kilométerre hatoltak előre az izraeli csapatok. Mindebből arra lehet követ­keztetni, hogy a helyzet a szíriai fronton is Izraelre nézve kedvezőtlenül alakul. Egyébként az iraki hír­­ügynökség is közölte, hogy az arab csapatok tovább nyo­multak előre a Golán-fenn­­síkon, elfoglaltak egy stra­tégiai szempontból fontos magaslatot és körülvették Kuneitra várost. Rendkívüli ülést tart az egyiptomi parlament Anvar el Szadat egyipto­mi köztársasági elnök ma be­szédet mond a nemzetgyűlés rendkívüli ülésén. A nemzetgyűlést az állam­fő hívta össze. Nixon nem tudta meg­akadályozni Szaúd- Arábia hadba lépését Az arab országok mind­inkább bekapcsolódnak a harcokba A szaúd-arábiai véderő­­minisztérium vasárnap este közölte, hogy Fejszál király parancsára a szaúd-arábiai csapatok is részt vesznek a szíriai fronton folyó harcok­ban. Az első egységek állí­tólag már meg is érkeztek Szíriába. Szaúd-Arábia min­den erejével támogatni fog­ja az Izrael elleni harcot — tette hozzá a rijádi rádió. Az amerikai hírügynökség véleménye szerint Szaúd- Arábia belépése a közel-ke­leti háborúba az USA nyil­vánvaló diplomáciai kudar­ca. Nixon elnök az utóbbi napokban több üzenetet in­tézett Fejszál királyhoz és kérte, hogy ne lépjen had­ba. Más hír szerint Ahmed Hasszán el Bakr iraki ál­lamfő a televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Irak belépett a hábo­rúba. Az An Nahar című lap szerint az iraki köztársasági elnök a napokban titokban Moszkvában járt. Az Egyesült Arab Emirá­tusok uralkodója — más hír szerint — kijelentette, hogy az államszövetség minden erőforrását az arab orszá­gok rendelkezésére bocsátja az Izrael elleni harcban. A líbiai hírügynökség köz­li, hogy az állami és magán­­tisztviselők októberi kerese­tének 25 százalékát levon­ták, s az összeget az Izrael elleni háború költségeinek fedezésére fordítják. A MEN nevű egyiptomi hírügynökség jelentése sze­rint a CIBA svájci gyógy­szergyár félmillió svájci frank értékű gyógyszert adott, továbbá 4 millió sváj­ci frank kamatmentes hitelt hagyott jóvá Egyiptom szá­mára. Arab tiltakozás a külföldi támaszpontok felhasználása miatt Az egyiptomi kormány ag­godalmát fejezte ki amiatt, hogy az amerikai repülőgé­pek az Atlanti Szövetség gö­rögországi, törökországi és spanyolországi támaszpont­jait használják fel az Izrael támogatására irányuló akció­ikban. A szóban forgó or­szágok kairói nagykövetei viszont biztosították Egyip­tomot arról, hogy az ameri­kaiak nem használják fel a NATO említett támaszpont­jait az arab államok elleni harcban. Az UPI j­elentése szerint a szudáni kormány hétfőn til­­takozott Nyugat-Németor­­szágnál, Nagy-Britannniánál, Hollandiánál, Olaszországnál és Belgiumnál amiatt, hogy engedélyezik az átutazást területükön az izraeli hadse­regbe jelentkezett önkénte­sek számára. Az USA madridi nagykö­vetségének szóvivője ismétel­ten erélyesen cáfolta, hogy az USA spanyolországi tá­maszpontjait bármilyen for­mában felhasználják az arab országok ellen. Nikoziai arab diplomáciai körök és a ciprusi sajtó — más hír szerint — megerő­sítette a hírt, hogy Nagy- Britannia ciprusi katonai tá­maszpontjairól repülőgépe­ket és hadianyagot szállíta­nak Izraelbe. Ford: Az USA teljesíti Izrael iránti kötelezettségét Gerald Ford, az Egyesült Államok újonnan kinevezett alelnöke reméli, hogy a kö­zel-keleti háborúban gyors katonai megoldás születik. — Nem számíthatunk diplo­máciai megoldásra, amíg létre nem jön a katonai megoldás — mondta sajtó­­nyilatkozatában. Ford kijelentette, hogy az Egyesült Államok minden­képpen teljesíteni fogja Iz­rael iránti kötelezettségeit. — A körülményektől függ — mondta —, hogy növeljük-e a számottevő segélyt. Washington már bele­nyugodott: nem lehet visszaállítani a korábbi tűzszüneti vonalat Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője kommentár nélkül hagyta a Washington Postnak azt az értesülését, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió tűzszünetet kezdeményez a jelenlegi kö­zel-keleti frontvonalak men­tén. A lap szerint ez azt je­lentené, hogy az egyiptomi csapatok a Szuezi-csatorna keleti partján maradnának, az izraeliek pedig a jelenlegi szíriai frontvonalon. A Washington Post sze­rint Kissinger külügyminisz­ter szombaton tanácskozott izraeli kollégájával, Abba Ebannal, és értesítette, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió néhány napon belül hajlandó lesz megtenni ezt az indítványt. Amerika állítólag azért döntött így, mert belátta, hogy a korábbi tűzszüneti vonalat nem lehet visszaál­lítani hosszas háborúskodás nélkül. Ráadásul fennáll an­nak veszélye is, hogy a kö­zel-keleti válság kedvezőtle­nül hat az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyára. A szombati és a vasárnapi amerikai lapok már annak a véleménynek adtak hangot hírmagyarázataikban, hogy a Közel-Keleten elmúlt a hat­napos háború ideje, s hogy a mostani háború sokkal to­vább elhúzódhat, mint amennyire akár amerikai, akár izraeli részről számítot­tak. Nem tudni azonban, hogy a lapok mennyire tükrözik a hivatalos álláspontot. A kor­mányzat egyelőre úgy dön­tött, hogy pótolja az izrae­liek háborús veszteségeit, s megpróbálja lebeszélni a töb­bi arab országot (Jordániát, Szaúd-Arábiát) Szíria és Egyiptom közvetlen támoga­tásáról. MEDITERRANEAN SEA BATTLEGROUND A Newsweek című amerikai hetilap térképe a frontokról Elesett egy izraeli haditudósító A közel-keleti háború­ban életét vesztette az első izraeli haditudósító. A 44 éves újságíró az NBC amerikai rádió- és televí­zióhálózatnak tudósított. A haditudósító a sínai harcokban esett el Az ellenzék vezet a török választásokon A Republikánus Néppárt főleg a városokban szerzett többséget . Egyik párt sem alakíthat önálló kormányt Ankarából jelenti az UPI­ikánus Néppárt között folyt. A vasárnapi törökországi A­lapok a Republikánus parlamenti választások nem Néppárt váratlan nagy sike­­végleges eredményei szerint főként könyvelik el, hogy a a Republikánus Néppárt párt elsősorban a városok­­többséget szerzett Isztam­­ban szerzett többséget, búrban, Ankarában és Adam - konzervatív Termán­cí­­ban. Demirel Igazságpártja m­ű lap, amely Demirel pedig a falvakban. Igazságpártjával rokonszen­ A 450 tagú új parlament­ vel, azt állítja, hogy az eb­­ben a Republikánus Nép-­­jigi nem teljes adatok szé­pért 151 helyet szerzett meg, mint az Igazságpárt vezet, az Igazságpárt pedig 126 he- de ettől függetlenül — ve­­lyet — a nem teljes adatok reménye szerint — egyetlen szerint­ párt sem alakíthat önállóan Szinte valamennyi lap kormányt, tehát az ország­­címben emeli ki, hogy a ,, legfőbb versengés Demirel­nak a következő választáso­ Igazságpártja és a Republi­­kig koalíciós kormány lesz. A közel-keleti háború következményeként kevés a benzin Ausztriában Hosszú sorok a benzinkutak előtt • Nagy a hiány fűtőolajból is Különtudósítónk telefon jelentése Bécs, október 15. Ausztriában a benzin- és fűtőolajválság jelei mu­tatkoznak. Napok óta adagolják a benzint, de így is sok helyütt kifogytak a tartalékok. Bécsben vasárnap a benzinkutak háromnegyed része zárva volt, a nyitva tartó kutak előtt pedig hosszú sorokban várakoztak az emberek. Hasonló a helyzet Felső- és Alsó-Ausztriá­ban is. A vasárnapi autós kirándulók nagy része ben­zinhiány miatt nem tudott hazamenni. A bécsi rádió szerint hétfőn reggel számottevően kisebb volt a for­galom az autóutakon. A kormány és a motoros szövetség már a múlt héten szigorú takarékosságra szólí­totta fel a lakosságot, taná­csolva, hogy kerüljék az au­tózást, különösen a hétvégi autós kirándulásokat. A fel­szólítás azonban sokakat ar­ra késztetett, hogy minden­áron megtöltsék génkocsijuk tartályát, és hogy kannák­ban tartalékolják maguknak a benzint. A kisebb üzem­anyagtöltő állomásokon már szombaton kitették a „kifo­gyott” táblát, vasárnap pedig már csak ott volt benzin, ahol szigorúan megtartották az adagolási rendet. Fűtőolajból is nagy hiány van, a legtöbb helyen csak a drágább Die­sel-olaj kapható. Az újságok azt jósolják, hogy a válság a következő napokban még inkább fokozódik. A közel-keleti háború miatt egy nagyobb iraki kő­olaj szállítmány nem érke­zett meg Ausztriába. Ez okoz­ta a válságot. A kereskedel­mi minisztériumban hétfőn tanácskozás kezdődött, egye­lőre azonban senki sem tud­ja, hogy az iraki olaj he­lyett honnan szerez be Auszt­ria több százezer tonna kő­olajat. Az újságok bírálják a kormányt, amiért nem in­tézkedett az üzemanyag-tar­talékolás érdekében. így tör­ténhetett meg, hogy egész Európában csupán az oszt­rákok kénytelenek szembe­nézni a benzinhiánnyal. Ez pillanatnyilag Ausztria legégetőbb gonc­ja, mivel az országban másfél mi-ó gép­kocsit tartanak nyilván. Egy nemrég közzétett statisztikai adat szerint minden ötödik osztrákra — a csecsemőket és az aggastyánokat is szá­mítva — jut egy autó. Ha azonban ennek a hatalmas gépkocsiparknak egy része kiesik a forgalomból, az nemcsak az autótulajdonosok magánügye, hanem súlyos gazdasági bajok előidézője is lehet. Az osztrák újságok a ben­zinhiány miatt fokozott fi­gyelmet tanúsítanak az olaj­termelő országok és a nagy nyugati olajcégek képviselői között folyó bécsi tárgyalá­sok iránt. Értesüléseink sze­rint az olajtermelő országok százszázalékos olajáremelést követelnek. Emiatt el is akad­tak a tárgyalások: a konfe­rencia részvevői csak két hét múlva ülnek össze. Egy bécsi lap már ki is számította, hogy egy feltételes megálla­podás után mennyibe kerül majd újévtől 1 liter szuper­benzin: legalább 7 schilling­­be (1 schilling 0,80 dinár), ami 2 schillinggel több a mostani árnál. A benzinügy eléggé kelle­metlenül érintette a kormá­nyon levő Szocialista Pártot, hiszen október 21-én, vasár­nap, helyi választások lesz­nek Bécsben és Felső-Auszt­­riában. Mindkét tartomány­ban a szocialisták vannak többségben. Mivel az SPD több tartományban veresé­get szenvedett, a vasárnapi választások kimenetelét a kormány és az ellenzék egy­aránt döntő fontosságúnak tartja. A szocialisták újabb veresége a két legnépesebb tartományban azt jelentené, hogy a lakosság bizalmatlan a kormány iránt, s ebben az esetben már tavaszra kiírják az általános parlamenti vá­lasztásokat. J. GARAI Béla A Tanjug különtudósítója a felszabadított Sinai-félszigeten Ahol egyiptomi zászló leng a szélben... Hem, ez egyáltalán nem az a hadsereg, amely­el 1967 júniusában tu­dósítottam. Igaz, ugyanazok a fiúk ezek, az arcuk és a beszédmodoruk is ugyanaz — magatartásuk azonban egé­szen más. Zajosan és vidáman kö­szöntöttek bennünket a Szu­ezi-csatorna keleti partján egy volt izraeli erődítmény­ben. Néhány ismerőst fede­zek fel közöttük, akikkel két évvel ezelőtt találkoz­tam, amikor még lehangol­tak, rosszkedvűek voltak. Most itt, ahol üdvözölnek, a háromszínű egyiptomi zász­ló váltotta fel az izraeli zász­lót. Kétségtelen, hogy edzett harcosok ezek, akik hat éven át tanultak a múlt hibái­ból ... A Port Teufik nyelve ne­vű erődítményben dél van. A meleg sivatagi szél hullák bűzét hozza. Néhány nappal ezelőtt itt még a „győzte­sek” üldögéltek — erről ta­núskodik szétszórt katonai felszerelésük, egy Talmud, nadrágok, köpenyek. Meg a félig elszenesedett holttes­tek. Megégett kezek és lá­bak merednek ki a fémron­csokból. Szörnyű látvány. Még az edzett egyiptomi ka­tonák is szótlanul nézik, né­hány újságíró pedig elfor­dítja a fejét... Mohamed Szalim százados csak 25 éves, de az arca és a szeme olyan, mint egy idős emberé, aki már sokat lá­tott. Ő kalauzol bennünket a vastag acél- és betonfal­lal övezett erődítményben, amely tele van föld alatti óvóhelyekkel. Bemegyünk egy ilyen óvóhelyre. Hosszú kanyargós folyosó vezet a katonai hálóterembe, amely­ből semmi sem hiányzik, kezdve a hűtőberendezések­től a Jaffa és a Schweppes nevű üdítő italokig. Az egyik ágyon egy nyitott Talmud, a másikon toalettkészlet, a földön egyenruhák, bakan­csok, papucsok és mindenütt az elviselhetetlen hullaszag. Ismét kimegyünk a nap­világra. Nem messze tőlünk javában áll a harc. A jel­legzetes hangorkán eljut hoz­zánk:­­ működnek a lég­védelmi ágyúk, a repülőgé­pek és az önműködő fegyve­rek. Nem egészen egy kilo­méterre az erődítménytől le­zuhan egy izraeli Phantom, majd alig egy óra múlva még kettő. Az egyiptomi had­sereg offenzívája a jelekből ítélve, igen eredményes. Ezt megerősíti a rádiós is, aki közli, hogy délig az egész sínai fronton több mint 20 izraeli repülőgépet lőttek le. Ezt az erődítményt októ­ber 13-án délelőtt 11-kor foglalták el. Röviddel ez­után felvonták az árbocra az egyiptomi zászlót, amely­nek elsőként katonásan az izraeli egység foglyul ejtett parancsnoka tisztelgett. A parancsnokot ezután átvitték a csatorna nyugati partjára és negyven-egynéhány tiszt­jével és katonájával együtt elhelyezték a Kairó melletti hadifogolytáborban. Az erődben és a környező hadállásokban töltött néhány óra után elindulunk vissza a csatorna nyugati partjára. Jókedvű katonák kísérnek ki bennünket és sokáig integet­nek utánunk az erőd tetejé­ről, ahol már egyiptomi zász­ló leng a szélben. M. VIŠNJIC 3. oldal Zavarják a Szarajevói Rádió műsorát A Szarajevói Rádió és Televízió tegnap hivatalo­san közölte, hogy az NSZK területén működő amerikai katonai rádióál­lomások az utóbbi időben nagymértékben zavarják a szarajevói rádió műsorát napnyugtától egészen az első műsor végéig. A sza­rajevói rádió hallgatói Bosznia-Hercegovina távo­labbi vidékeiről, de ha­zánk más részeiből is pa­naszkodnak arra, hogy a 490,9 méteres hullámhosz­­szon, illetve a 611 kilo­­hertzen igen erős zavaró hangok hallhatók. A Szarajevói Rádió és Televízió szakértői megfe­lelő mérésekkel megállapí­tották, hogy a zavarokat az NSZK területén levő amerikai katonai rádióál­lomások okozzák. Úgy hírlik, hogy a Sza­rajevói Rádió és Televízió illetékes szervei felkérték a Szövetségi Rádióigazga­tóságot, hogy tegyen intéz­kedéseket e zavarok mi­előbbi kiküszöbölése vé­gett. A szövetségi igazga­tóság már lépéseket is tett ilyen értelemben.

Next