Magyar Szó, 1973. november (30. évfolyam, 316-328. szám)

1973-11-25 / 325. szám

4. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1973. nov. 25. Az olajválság miatt Hét szűk esztendő / Jövőre gazdasági pangás várható Nyugat-Európában A Die Zeit című hamburgi hetilap legutóbbi számá­ban a jelenlegi olajválság következményeit elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy a tervezettnél lassab­ban fog fejlődni a nyugat-európai gazdaság. A konjunkturális légkör gyorsan változik. Bár a sta­tisztikai adatok még további fellendülésről vannak, egyre növekszik a pesszimisták száma. A bonni kormány már levonta a­ következteté­seket, függetlenül a stabili­tást célzó adók fenntartásá­tól, egyes ágakban intézke­déseket tettek a gazdálkodás fellendítésére. Az arab olajszállítmányok korlátozása következtében a jövő évre tervezett gazdaság­­fejlesztést most sokkal bo­rúlátóbban ítéljük meg, mint néhány héttel ezelőtt. A The Economist című londoni köz­­gazdasági lap azt jósolja, hogy a következő hat évben számottevően csökken a gaz­dasági föllendülés üteme. Számos ország gazdaság­­politikusai arra kényszerül­tek, hogy már most módosít­sák a jövő évre szóló gazda­sági terveket. Nyugat-Európa számára ez azt jelenti, hogy a tervezett 4,5 százalék he­lyett átlagban 3,5 százalék­kal növekszik majd a terme­lés. Sokkal jobban megérzik majd a visszaesést az ameri­kaiak: november 9-én a Wall Streeten a kubai válság óta nem tapasztalt mértékben zuhantak az árfolyamok. Ezt a folyamatot a Wall Street Journal előrejelzése váltotta ki. A tekintélyes amerikai gazdasági újság azt jósolta, hogy termeléscsökke­nés következik be az acél, az alumínium-, az ólom-, a pa­pír- és a vegyiparban. Az energiával való takarékosság következtében jelentősen csökken majd a fogyasztók érdeklődése a gépkocsik, a klímaberendezések és a hű­tőszekrények iránt. A Német Szövetségi Köz­társaságban egyes politiku­sok a jelenlegi helyzetben fö­löttébb helytelen megoldáso­kat javasolnak a kormány számára. Az ellenzék több ízben is követelte, hogy csök­kentsék a benzin és a fűtő­olaj adóját. Vitathatatlan, hogy semmi sem lenne káro­­sabb, mint az árak leszállí­tásával küzdeni az energiával való takarékosságért. A leg­biztosabb módszer éppen a növekvő ár: csak ezzel ér­hető el, hogy kevesebb fűtő­olaj fogyjon, és csökkenjen a gépkocsik utazási sebessé­ge. Persze ennek szociális kö­vetkezményei is lesznek, ezt azonban a különféle juttatá­sokkal, például lakbérpót­lékkal kell ellensúlyozni. Egyre többen vallják azt a nézetet, hogy az esetleges közel-keleti béke ellenére is egész Nyugat-Európa „hét szűk esztendő” előtt áll. Sen­ki sem gondol az energiael­látás teljes összeomlására vagy a szó szerint értelme­zett hideg és sötét télre — az energiahiány azonban hama­rosan mind érezhetőbb lesz. Végeredményben az eddigi gazdasági jóslatok is az egy­re növekvő energiaimportra épültek. Nyugat-Európa ar­ra számított, hogy Szaúd-Ará­bia 1975-ig 8 millióról 20 mil­lió barrelra növeli napi olaj­­termelését. Az energia megdrágulásá­val termeléscsökkenésre kell számítani számos gazdasági ágazatban. Még akkor is, ha az embereknek nem kell fa­­gyoskodniuk, a konjunktúra lehűlése biztosra vehető. A gépkocsigyárak, a petrolké­miai üzemek és az alumí­niumipar máris megérezte az olajválság következményeit. Egyre növekszik a veszély, hogy Nyugat-Európa a gaz­dasági recesszió szélére ke­­erül. Mégpedig előbb, mint ahogy a stabilizációs politika­­ meghozhatná eredményeit. Új fűtőanyagok Fűtés napenergiával Tekintettel az egyre sú­lyosbodó energiaválságra, az amerikai tudósok új talál­mányokkal igyekeznek fel­váltani a hagyományos tüze­lőanyagokat, elsősorban a fű­tőolajat. E próbálkozások so­rán tervezteti meg egy iro­daházat, amelyet napener­giával fognak fűteni. A 750 négyzetméter alapterületű épületet a Massachusetts ál­lambeli Lincoln városban építik fel jövőre. A tervek szerint a ház te­teje a napenergia felfogása végett 45 fokos szögiben dél felé fog lejteni. Az üveg­cserepek alatt vízzel telt csőrendszer van, amely alá sötét színű fémlemezeket sze­relnek. A napsugarak felme­legítik a csöveket, azok át­adják hőenergiájukat egy 28 000 literes tartálynak, on­nan pedig a meleg vizet a fűtőtestekbe vezetik. A ter­vek szerint télen a Nap 56— 85 százalékban fedezi a fűtés energiaszükségletét, nyáron pedig a klímaberendezéseket üzemelteti. Az egész rend­szert villamos energiával egészítik ki. Az új fűtési módszer ko­rántsem olcsó: a berendezés több mint 150 000 dollárba kerül, sorozatgyártás esetén azonban — ígérik a szakem­berek — nem kerül többe 30 000 dollárnál. Ha tovább­ra is növekszik a hagyomá­nyos fűtőanyagok ára a vi­lágpiacon — ami szinte biz­tosra vehető — akkor előbb­­utóbb kifizetődő lesz az új­szerű fűtés. Hidrogén-benzin­ re szeri se száma a tudo­mányos kísérleteiiek, ame­lyeknek a mostani (és a jö­vőbeni) energiaválság áthi­dalása a célja. A jelenlegi benzinínség közepette a köz­vélemény is fokozott érdek­lődést tanúsít e próbálkozá­sok iránt, s így érthető, hogy a nyugati lapok valóságos szenzációként jelentették be a hidrogén-benzin feltalálá­sát. Az új üzemanyagot ame­rikai tudósok eszelték ki a pasadenai (Kalifornia) Jet Propulsion Laboratoryban. Mint a név is elárulja, hid­rogén és benzinkeverékről van szó fele-fele arányban. A benzinnel való takarékos­ság mellett van még egy óriási előnye az új üzem­anyagnak, hogy a felhaszná­lás során szinte egyáltalán nem szennyezi a levegőt, még azokat az előírásokat is túlszárnyalja, amelyeket az amerikai kormány 1977-ben akart bevezetni a légszeny­­nyeződés megakadályozása céljából. A hagyományos benzinmotorokon csupán lé­nyegtelen változásokat kell eszközölni a hidrogén-ben­zinre való áttéréshez. Az amerikai tudósok derű­látóak: hidrogént egyelőre korlátlan mennyiségben le­het előállítani, a tengerek, a folyók és a tavak vizéből. . A válságokból le lehet vonni a tanulságot. Az arab olajtermelő orszá­gok által elrendelt szelektív olajbojkott megtanította a nyugati, ipari országokat a rettegésre, de okot szolgál­tatott a töprengésre is. Az arabok rájöttek, hogy az olaj politikai fegyverként is hasz­nálható. A nyugati államok viszont ráeszméltek, hogy nem lehet a kőolajra építeni a jóléti társadalmat. Az olajszállítás korlátozá­sában megnyilvánuló arab szolidaritás mögött nemcsak a legújabb közel-keleti hábo­rú áll. Az olajtermelő orszá­gok már korábban is jelez­ték, hogy esetleg csökkentik a termelést, mivel energia­­forrásaik gátlástalan kiakná­zása és az olajnak az inflá­ció által veszélyeztetett pa­pírpénzre való átváltása vég­eredményben veszteséges üz­let számukra. A mostani al­kalom kiváló volt arra, hogy az olajtermelők beváltsák fe­nyegetésüket, és tekintélyt is szerezzenek maguknak az arab tömegekben. A szakértők már évek óta figyelmeztetnek egy küszö­bönálló energiaválságra. A politikusok és a gazdasági vezetők azonban nem voltak hajlandók pénzt fordítani az újabb energiaforrások kiak­názására, és arra sem voltak hajlandók, hogy kidolgozzák az energiafelhasználás nem­zetközi koncepcióját. Jó pél­da erre az Európai Gazdasági Közösség, amely évek óta na­pirendjén tartja a közös energiapolitika kérdéseit, anélkül, hogy a valóságban egyetlen lépést is tett volna. A mostani válságot a Közös Piac brüsszeli központjában jó alkalomnak tartják, hogy megindítsák a folyamatot a kilenc tagállam közös ener­giapolitikájának kidolgozásá­ra. A­nnyi bizonyos, hogy a kőolaj most gyorsan megdrágul. Az olaj­termelő országok szervezeté­nek (OPEC) tizenegy tagál­lama, amelyek a világ olaj­­termelésének 50 százalékát és az olaj kivitel 90 százalékát adják, a kereslet és a kínálat törvényei szerint akarják meghatározni az olaj világ­piaci árát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csökken­tik az olaj kitermelést, hogy megőrizzék a tartalékokat és nagyobb árat, kérhessenek termékükért. Eddig a kőolaj ára nem a piac törvényei szerint ala­kult, hanem a termelők és a nemzetközi olajkonszernek megállapodásai alapján. Hogy milyen olcsó volt eddig az olaj, mutatja az az adat is, amely szerint a benzinkúton vett 1 liter benzin árában a kőolaj ára mindössze 1 százalékkal szerepelt, ugyanakkor az adók 62 százalékot tettek ki. Ha az olajtermelő államok elérik céljukat, hogy az olaj árát olyan mértékben növel­jék, hogy az ismét lehetővé tegye más ismert energiafor­rások, például a szén ver­senyképes felhasználását, ak­kor az ipari országok társa­dalmi-politikai döntésekre kényszerülnek. A drágulást ugyanis vagy a gépkocsive­zetőkkel kell megfizettetni, vagy a benzinre kivetett adót más területekre átirányítani. Az arab bojkott miatt az energiaínség egy évtizeddel korábban köszöntött be, mint ahogy a szakemberek jósol­ták. Ezért már most felme­rül néhány kérdés. Kell-e olyan gépkocsikat gyártani, amelyek 20 liter benzint fo­gyasztanak 100 kilométeren? Kinek van haszna abból, hogy a nagyvárosok éjjelen­ként a fényreklámok fény­tengerében fürdenek? Össz­hangban van-e fejlettségünk­kel és lehetőségeinkkel, hogy minden irodaépületben olyan klímaberendezéseket szerel­jünk fel, amelyek arányta­lanul sok áramot fogyaszta­nak? A jelenlegi ismeretek sze­rint a közel-keleti kő­olaj tartalékok legké­sőbb 28 év múlva kimerül­nek, az Afrikában és Ame­rikában levő olajkutak pe­dig legföljebb még hét évig működhetnek. Ezek az ada­tok­ talán eltúlzottan riasz­tóak, hiszen nincs kizárva, hogy közben sikerül újabb olajmezőket feltárni, az azon­ban bizonyos, hogy az olcsó energiának vége. Az új le­lőhelyek kiaknázása — pél­dául a tengerfenék alatt hú­zódó olaj­mezők feltárása — aránytalanul drágább, mint az arab sivatagokban levő kutak üzemeltetése. Végső ideje tehát, hogy az új ener­giaforrások feltárásának na­gyobb figyelmet szenteljünk. A lehetőségek fennállnak, csupán az a baj, hogy eddig túl kevés pénzt fordítottak hasznosításukra. Nem oldot­ták még meg teljes mérték­ben az atomenergia felhasz­nálásának problémáit. Kevés figyelmet szentelnek a nap­energiának. A Szahara óriá­si területét egész évben szün­telenül perzseli a nap, s ezt az energiát nem használjuk ki. A műszaki akadályok egyáltalán nem leküzdhetet­­lenek. Ami eddig hiányzott, az a szükséges beruházás, hi­szen a kőolaj olyan kényel­mesen olcsó volt. Mindez persze a gazdaságosság kér­déseivel függ össze, a hely­zet azonban most lényegesen megváltozott. Az olaj­konszernek hatal­mas és biztos jövedelemre tettek szert, és semmi haj­landóságot sem mutattak ar­ra, hogy nyereségükből más energiaforrások felkutatását pénzeljék. 1970-ben az olaj­jal való kereskedelem értéke 15 milliárd dollár volt. A nemzetközi olaj­konszernek gyakorlatilag kezükben tar­tották az egész üzletet az olaj kiaknázásától a szállításon át a benzinkutakon való eladá­sig. Az olajüzlet kifizetődő­­ségét bizonyítja, hogy az USA külföldi tőkeberuházá­sainak kereken egyharmada éppen az olajiparba irányul. Nyolc multinacionális olaj­­konszern, amely túlnyomó­­részt az amerikai tőke ellen­őrzése alatt áll, értékesíti az OPEC-államok összterme­lésének 87,5 százalékát. I­­­lyen körülmények kö­zött érthető, hogy az olajtermelő államok, de a felhasználó országok kormányai is, arra töreksze­nek, hogy közvetlen üzleti kapcsolatot kössenek. Az OPEC-országok javasolják, hogy az érdekelt kormányok dolgozzák ki a következő húsz év világenergetikai kon­cepcióját. Az olajtermelők ugyanis szintén félnek a jö­vőtől. Néhány évtized alatt kimerülhetnek olajforrásaik, és jövedelem nélkül marad­nak, ha addig nem sikerül nekik kiépíteni saját iparu­kat. (Die Presse) Az adó drágítja meg a benzint Az olajválság újabb energiaforrások kiaknázására serkent A kormány az oka Kevés a buszsofőr Londonban iskolák egyaránt munkaerő­hiánnyal küszködnek. GLASGOW-BAN, ahol a legtöbb tűzeset történik az összes brit városok közül, nemrég sztrájkba léptek a tűzoltók. Azzal érveltek, hogy csak több pénzzel le­het újra a fecskendőkhöz édesgetni az embereket. Coventry kórházban el kel­lett halasztani a pszichiát­riai osztály megnyitását, mert a szükséges 83 ápolónő helyett csupán 11-en jelent­keztek. A londoni városi elöl­járóság aggódik a főváros egészségügyi helyzete miatt, mivel az egészségügyi hiva­talban a kelleténél 179-cel kevesebb az ellenőr. Különösen nagy gonddal küszködnek a főváros köz­lekedési vállalatai. Gyakran éppen a csúcsforgalom ide­jén nem tudnak elegendő földalatti­ szerelvényt és au­tóbuszt indítani, mert nincs hozzájuk személyzet. Lon­donban nem kevesebb mint 4200 buszsofőrre és kalauzra van még szükség. 400 buszt azért nem tudnak forgalom­ba állítani, mert a javítómű­helyekben nincs elég szere­lő. A közszolgálatok vezetői szerint a kormány bérellen­őrzési politikája az oka a problémáknak. A hatóságok szigorúbban ellenőrzik a szolgáltatási alkalmazottak fizetését, mint a magánüze­mek alkalmazottaiét. A ma­gánvállalatokban ügyeseb­ben ki tudják játszani az előírásokat, nagyobb­­ bére­ket adnak, és ezzel elszip­kázzák a munkásokat. Az ügyeskedő munkáltatók pél­dául új beosztási címeket eszelnek ki, és ezek alapján nagyobb bérhez juttatják al­kalmazottaikat. Reginald Goodwin, a lon­doni elöljáróság vezetője ar­ra kérte a kormányt, hogy tegyen kivételt a főváros közszolgálati alkalmazottai­val. Londonban ugyanis ezen a téren valóságos vál­ság van. A főváros legfon­tosabb szolgáltató-üzemei csőd előtt állnak. A vészje­lekre azonban nem érkezett meg a kívánt visszhang. A kormány nem akar kivételt tenni. Azzal érvel, hogy a béremelés nem szüntetné meg a munkaerőhiányt, vi­szont növelné a szolgáltatá­sok díját. NÉHÁNY ÉVVEL ezelőtt Nagy-Britanniában a beván­dorlókkal töltötték be a lon­doni közlekedési vállalatok­ban megüresedett munka­helyeket. A színes bőrűek előtt azonban azóta becsuk­ták a szigetország kapuit, és jórészt ennek a következmé­nye a jelenlegi helyzet. Ro­bert Carr belügyminiszter nemrég kijelentette: — Mi egyrészt a minimumra korlá­toztuk a bevándorlást, más­részt viszont csodálkozunk, hogy a szolgáltatóipar szá­mos üzeme bajba került. L. U. MINDÖSSZE KÉT év le­forgása alatt lényeges válto­zás következett be Nagy- Britannia munkaerőpiacán. 1971-ben számos gyárat be­zártak, és az üzemek sok embert elbocsátottak. Ennek az esztendőnek a felén a munkanélküliek száma meg­haladta az egymilliót. A sú­lyos helyzetben a kormány kénytelen volt sürgős intéz­kedéseket tenni, megköny­­nyíteni a gazdaság helyze­tét, hogy újabb munkahe­lyeket nyithassanak. Két év múlva a munka­­nélküliség a felére csökkent. Jelenleg mintegy ötszázez­ren vannak állás nélkül, vagyis a munkaképes lakos­ság 2,3 százaléka. A helyzet ma sem túl rózsás, ám pil­lanatnyilag nem annyira a munkanélküliség, mint in­kább a munkaerőhiány okoz gondot. A munkáltatók köré­ben végzett legújabb véle­ménykutatás szerint elsősor­ban a munkaerőhiány aka­dályozza a termelés bővíté­sét. Ez a probléma azonban sokkal inkább sújtja a szol­gáltatóüzemeket, mint a ma­gánvállalatokat. A rendőr­ség, a városi közlekedési vál­lalatok, a kórházak és az Válságban az angol főváros közlekedése öngyilkos lett az olajválság miatt A japán Komatsu város­ban benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát egy olajkút tulajdonos, amiatti bánatában, hogy nem tu­dott eleget tenni állandó vásárlói olajmegrendelésé­nek. A szerencsétlen férfi búcsúlevelet hagyott hát­ra feleségének, amelyben arra kérte, hogy fizesse meg cégének a tíz liter benzint, amivel leöntötte magát.

Next