Magyar Szó, 1973. december (30. évfolyam, 344-359. szám)

1973-12-29 / 357. szám

Sokrétű tevékenység a kikindai községi művelődési közösségben •Különös gondot fordítanak a nemzetiségi kartú­ra ápolására A napokban tartotta meg évi értekezletét a kikindai községi művelődési közösség. Az elhangzottakból kitűnik, hogy munkája az elmúlt esz­tendőben is elsősorban ab­ban merült ki, hogy minél magasabb szintre emeljék a község művelődési életét, hogy a kultúrát a legszéle­sebb néprétegek, a munkás­­osztály érdekeivel összhang­ban fejlesszék. Tehát az osz­tályjellegű művelődési élet­ért szállnak síkra, ezt mu­tatja pl. az a tény is, hogy az idén a hagyományos tar­tományi jellegű szemlén, amelyen a Vajdaság legjobb műkedvelő egyesületei vet­tek részt, az előadásokat 45 000 munkás nézte végig. Az elmúlt időszakban kü­lön figyelmet szenteltek a nemzetiségi kultúrának. A kikindai Egység, a szajáni Ady Endre, a kisoroszi Egy­ség és a mokrini Rada Trm­é Művelődési Egyesület ezen a­­ téren igen kimagasló ered­­­ményeket értek el. Különö­sen a kikindai Egység ifjú­sági színpadának sikerei ér­demelnek figyelmet, mivel, ez az egyesület az anyagi ne­hézségek ellenére is a leg­jobb eredményt mutatta fel. A község egy kétnyelvű fa­lujában, Bánáttopolyán úgy­szólván semmilyen kulturá­lis tevékenység sem folyik. A községi közművelődési közös­ségnek talán ezen a téren is­­aktívabbnak kellene lennie.­­ A kikindai művelődési élet egyik alapvető jellegzetessé­ge, hogy a­ műkedvelést mi­nél magasabb szintre emel­jék. A városban már szép eredményeket értek el, hi­szen a kikindai Amatőrszín­ház már két éve az ország legjobb műkedvelő egyesüle­te. Van azonban még tenni­való, különösen a községhez tartozó falvakban. Ezért a jö­vőben főleg arra töreked­,m­­­hogy fellendítsék a falusi mű­kedvelő színjátszást, s ti..­.­ az Ifjúsági Szövetség, a Szo­­cialista Szövetség és a KSZ hathatós támogatására szá­mítanak. A jövőbeli teendők közül egyik legfontosabb feladat az integráció megvalósítása. Ezzel még nagyobb lehetőség nyílik majd a művelődési élet fejlődésére — szögezték le az évi értekezleten. Mozi- és színházműsor: Zrenjanin BALKAN: 29-én, 30-án: Egymil­lió évvel ezelőtt, amerikai (4, 31-én, 1-én, 2-án: Mi a baj, doki, amerikai (4, 6, 8) 3-án, 4-én: Tévedés, amerikai (4, 6, 8) AVALA: 29-én, 30-án: Rasafan ördöngösségei, német (4, 6, 8) 1- én, 2-án: Perak felügyelő, német (4, 6, 8) 3-án, 4-én: Az örökös, fran­cia (4, 6, 8) 31-én: Nincs előadás. VOJVODINA: 29-én, 30-án: A pók szeme, olasz­­ (4, 6, 8) 31-én, 1-én, 2-án: Don Juan nő volt, francia (4, 6, 8) 3-án, 4-én: Super fly, ameri­kai (4, 6, 8) Muzslya TESLA: 29-én, 30-án: Akadályoz­zátok meg Sterling felügyelőt, amerikai (7, illetve 4, 6, 8) 31-én, 1-én: Harcosok: Arany a magabiztosoknak, amerikai (7) 2- án, 3-án: Kis és nagy em­ber, amerikai (7) 5-én, 6-án: Grimson bandája, amerikai (7, illetve 4, 6, 8) TOSA JOVANOVIC NÉPSZÍN­HÁZ: 3-án: Sluga dvaju gos­­podara (19.30) Kikintia RADNICKI: 29-én, 30-ár­: A volt seriff kerestetik, olasz (fél 6, 8) 31-étől 2-áig: Seriff vadnyu­gaton, amerikai (fél 6, 8) 3- án és 4-én: Magányos ember nyugatról, amerikai (fél 6, 8) ZVEZDA: 29-én és 30-án: A kék­szakállú, angol, (fél 6, 8) 31-étől 2-áig: Láng és nyíl, amerikai (fél 6, 8) 3- án és 4-én: Hét perc a ha­lálra, spanyol—olasz (fél 6, 8) RENDEZVÉNY 29-én és 30-án, valamint 1974. január 1-én és 2-án: Tánc a művelődési központban. Kezde­te fél 8-kor: Belépődíj 7 dinár. Törökbecse VOJVODINA: 29-én és 30-án: Tarzan és a leopárd nő, ame­rikai 31-én és 1-én: A varieté csil­lagai, spanyol 2-án és 3-án: Vad föld, ame­rikai 4- én, 5-én és 6-án: A gyémán­tok örökkévalóak, amerikai. A hideg ellenére verejtékes a munkások homloka. A fagyos talaj csak nehezen ent-ñ- r, ásónak, csákánynak. A küszködő emberek és a járdán levő földkupacok láttán akaratlanul is megkérdik a járókelők: hát épp­­en most kell ilyen munkát végezni? Az illetékesekét módunkban megkérdezni. A föld alatti villanyvezeték kábeleit fektetik a keskeny árokba. Ta­vaszra tehát már Törökbecse kö­zpontjában sem lesznek föld fel­etti villanyhuzalok. Mégis, nem lehetett volna ezt a munkát tavaszra, sokkal megfelelőbb körülmények között elvégezni? (Ifjú Gábor felv.) fi Törekvés gondjai A Törekvés labdarúgó csa­pata a magyarcsernyei—be­­gaszentgyörgyi községi ligá­ban az ötödik helyen fejezte be az őszi idényt. Somorai István, a sportszervezet tit­kára elmondta, hogy az idei átszervezéskor azt várták, hogy bejutnak a zrenjanini B-ligába, mivel tavaly má­sodik helyen végeztek a köz­ségi ligában. Azonban nem vették őket figyelembe, és ez egy kicsit elvette a játéko­sok és a vezetőség kedvét. " Tavaszra azonban­­ re­mélhetőleg már jobb ered­ményeket érünk el, mert fiatalítunk. Barna, Kurund­ és Torbica lesz egyebek kö­zött az új erő. Manapság nagyon nehéz labdarúgó-csa­patot összehozni, mert a fia­talság elhagyja a falut és kevés az anyagi támogatás is. Bizony több támogatást is nyújthatnának a társada­lompolitikai szervezetek, el­sősorban is a helyi közösség, a földművesszövetkezet, de a községi testnevelési szö­vetség is. Az az érzésünk, hogy inkább azokat támo­gatják, akik közelebb van­nak hozzájuk, s akiik amúgy is erős­ebbek. — Egyébként a vezetősé­gi tagok munkájával elége­dettek vagyunk. Áprilisban önkéntesen lebontották az ifjúsági otthon régi épületét, s ezért a munkáért 10 000 dinárt kaptak. Ezeknek az embereknek a nevéhez fű­ződik az öltöző felépítése is, ez is önkéntes munkával tör­tént. Ebben az épületben egyébként tekepálya, és víz­vezeték is van és mindez jó­részt az önkéntes munkának köszönhető. A terv szerint tavaszra bekerítik a labdarúgópá­lyát. A szükséges anyagot már beszerezték. A vezető­ség legszorgalmasabb tagjai Magyar György (elnök), So­morai István (titkár), Sós Mihály (pénztáros), Rác Já­nos, Cseh István, Gojko Grujic, Mihajlo Vrhovac, Ta­si József, Kanalas János, Dudrák János, Kovács Sán­dor, Tuba István Stanko Vu­kašinović. BANST! HÍRADÓ Olimpikon: Befejeződött Zrenjanin községi- és zóna asztalitenisz-bajnoksága A törökkanizsai diákoké a babér Az általános iskolák, tizenhá­rom fiú- és 9 leánycsapata, va­lamint a középiskolások 9—9 csapata részvételével befejező­dött a község asztalitenisz csa­patbajnoksága. Az első két he­lyezett szerzett jogot a Török­­kánizsán megtartott zónabaj­nokságra. Az egyéni küzdelmek első négy helyezettje vehet részt a zónaversenyen. A községi bajnokságot az ál­talános iskolák fiúcsapatai kö­zül a zrenjanini Zmaj J. Jo­­vanovic csapata szerezte meg, második a kleki Dragica Pravi­­ca és a harmadik a melencei Dr. Boško Vrebalov csapata. A lányoknál az első helyen a me­lencei Dr. Boško Vrebalov vég­zett, második a tomaševaci Mla­dost, harmadik a zrenjanini Pe­tar Petrovic csapata. A közép­­iskolás fiúcsapatainak versenyé­ben a Koca Kolarov Gimnázi­um csapata a legjobb, második a Gépészeti Technikum és a harmadik a Május 25. Szakmun­kásképző Iskola csapata. A lá­nyoknál az első a Dr. I. Ri­­bar Gimnázium, második a Ve­gyészeti Technikum, harmadik a Május 25. Szakmunkásképző Iskola központi csapata. A zónaversenyen az általános iskolák vetélkedőjében 8 fiú és 7 leány csapat, valamint 20—20 fiú és leány mérte össze erejét az egyéni küzdelmekben, hogy kiharcolja a jogot a II. Diák­olimpia döntő küzdelmein való részvételre. A fiúk versenyében az első helyet és a döntőn való rész­vételi jogot a törökkanizsai J. J. Zmaj szerezte meg, második a zrenjanini J. J. Zmaj, har­madik pedig a kleki Dragica Pravica iskola csapata. Egyé­niben az első négy helyezett a következő: 1. Hegedűs, (J. J. Zmaj, Törökkanizsa), 2. Tamá­­csi (J. J. Zmaj, Törökkanizsa), 3. Komnenió (Klek), 4. Mulié (Sonja Marinković, Zrenjanin). A lányoknál az első helyen a törökkanizsai, J. J. Zmaj csa­pata végzett, a második a to­­maševaci Mladost és a harmadik­ a velencei Dr. Boško Vrebalov csapata. Egyéniben a döntőre a következő lányok jutnak el: 1. Perkučin (Törökkanizsa), 2. Pavlov (Kikinda), 3. Pioker (Tö­rökkanizsa), 4. Mulić (S. Marin­­kovic, Zrenjanin). A középiskolák versenyében 4—4 fiú- és leánycsapat vetél­kedik. A fiúknál az első a tö­rökkanizsai Braca Ribar Gim­názium csapata, második­ a ki­kindai Dušan Vasiljev, harma­dik a zrenjanini Koča Kolarov Gimnázium csapata. Egyéniben első Juhász, Törökkanizsai Gim­názium, 2. Vlašić (Törökkanizsa), 3. Francia (Kikinda), 4. Vulaše­­vic (Zrenjanin). A lányoknál a csapat győzte­se a törökkanizsai Braca Ribar csapata lett, az első, második a zrenjanini Vegyészeti Techni­kum és harmadik a kikindai Dusán Vasiljev Gimnázium csa­pata. Egyéniben első a török­kanizsai Lazin, második Tajti (Kikinda), harmadik Sujic (Ki­­kinda) és negyedik Dujin (Zre­njanin). Sz. B. Jól sikerült a muzslya­­kiállítás A muzslyai Maltézer egyesület 110 aktív tagjának köszönve igen jól sikerült a múlt heti vajdasági jellegű nyúl- és ga­lambkiállítás. A muzslyaiak sor­rendben kilencedszer vállalkoz­tak a kiállítás megszervezésére. A rendezvényen részt vettek a szabadkai, az újvidéki, a zentai, a törökbecsei, a zsablyai, a fu­­taki, a magyarcsernyei, a csu­­rogi, a jaka Tomié-i, a melen­cei, a debelvncsai és a muzs­lyai tenyésztők. A kiállított példányokért a bíráló bizottság a következő te­nyésztőket díjazta: Báló Péter Muzslya (belga óriás), Görbe Jó­zsef Debelyacsa (fehér máltai), Veselin Mraovic Zrenjanin (kék máltai), Sihelnik István és Nagy Gábor Zenta (amerikai király), Varga József Muzslya (angol hegyes), Voja Gajinov Futog (pávás díszgalamb), Móricz Sán­dor Muzslya (magyar gatyás),­­ Sziveri Imre Muzslya (postaga­lamb), Boža Kevrešan Melence (szerbiai magasszálló), Djura Radlinski Zrenjanin (szegedi ma­gasszálló), Ili­ja Popov Zrenjanin (szegedi szívhátú), Voja Mu­­golski Zrenjanin (magasszálló tipler), Paja Dimitrijevic Újvi­dék (szatinetta). A kiállítás megszervezéséhez szükséges pénzt a helyi közös­ség tanácsa, a zrenjanini takar­mánygyár, a Zitoprodukt Mező­gazdasági-Élelmiszeripari Kom­binát és a helybeli földműves­­szövetkezet biztosította. A Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesü­let pedig díjmentesen adta ki nagytermét a tenyésztőknek. A Cselnil szavaimragsty erem­én­yei Csokonai Vitéz Mihály ket­tő születésének 200. évfor­dulója alkalmából a JMNYE zrenjanini fiókszervezete sza­valóversenyt hirdetett a köz­ség általános, valamint kö­zépiskolás diákjai körében. A döntőre a múlt szombaton került sor a zrenjanini Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Az osztály- és iskolaver­senyekre készülve a község általános, valamint középis­koláiban mintegy 2000 diák ismerkedett meg Csokonai költészetével, s egyben elsa­játították a helyes nyelv­használatot, fejlesztették ki­fej­ezőkészsé­güke­t. A községi versenyen a zre­njam­ini október 2., a Sonja Marinkovic, és a Petar Pet­rovic Njegoš, valamint a muzslyai Szervó Mihá­ly ál­talános iskolából 21 diák vett részt. Csoportok szerint a következő versenyzők sze­rezték meg az első három helyet: a III.—IV. osztályo­sok: 1. Stokker Gabriella (P­P. Njegoš), 2. Varga Rozália (Szervó Mihály), 3. Bálint Margit (Szervó Mihály). Az V.—VI. osztályosok: 1. Stei­­bel Gabriella (Sonja Marin­­kovic), 2. Sziveri Mária (Szervó Mihály), 3. Liptai Attila (Sonja Marinkovic). A VII.—VIII. osztályosok: 1. Kelemen Katalin (október 2.), 2. Kardos Ibolya (Szer­vó Mihá­ly), 3. Sípos Mihály (Sonja Marinkovic). A három középiskolából a döntőn 13 tanuló vett részt. Az I.—II. osztályosoknál 1. Richter Brigitta (Koca Ko­larov gimnázium), 2. Kószó Zsuzsa, 3. Spic Hajnalka (mindketten a II. Gimnázi­umból). A III.—IV. osztá­lyosoknál 1. Kis Ildikó (II. Gimnázium), 2. Mészáros Va­léria (II. Gimnázium), 3. Luci Rozália (Május 25.). A szervező bizottság az el­ső helyezett versenyzőket 150, a második 100, a har­madik helyezett szavalókat pedig so dinárra szóló könyv vásárlási utalvánnyal jutal­mazta. Ezenkívül könyvjuta­lomban részesült a döntőn részt vevő minden diák. A szavalókat előkészítő peda­gógusok 100 dinárra szóló könyvvásárlási utalványt kaptak. Sz. B. Véget ért a bajnokság a községközi kézilabda- Liga északi csoportjában A muzslyai Lehel, a bocsári Bočar, az orlovati Uroš Predic, a zrenjanini Tehničar és a Má­jus 25-e második csapata, vala­mint az écskai Jedinstvo rész­vételével véget értek a küzdel­mek a községközi kézilabdaligá­ban. A lejátszott öt forduló után a táblázat állása a következő: Az utolsó fordulóból elmaradt a Bočar—Jedinstvo találkozó. A tavaszi bajnokság folytatása előtt fogják megtartani. Sz. B. 1. Lehel 5 4 0 1 126:86 8 2. Bočar 4 3 1 0 73:51 7 3. Uroš Predié 5 3 1 1 93':32 7 4. Tehničar 5 2 0 3 66:75 4 5. Május 25. II. 5 1 0 4 93:118 2 6. Jedinstvo 4 0 0 4 69:103 0 Bővíti tevékenységét a Roham ifjúsági sportegyesület Több új szakosztály létesül A magyarcsernyei Roham if­júsági sportegyesület keretében eddig három szakosztály tevé­kenykedett. Jelentősebb ered­ményt eddig a labdarúgók ér­tek el, akik a zrenjanini B-li­­gába jutottak az ősszel. Ott a vártnál valamivel gyengébb ered­ményt értek el, de minden re­ményük megvan arra, hogy a tavaszi fordulóban javítsanak a helyezésükön. A csapat célja ebben az idényben csak a benn­maradás. Eredményesen kezd­tek az asztalitenisz-szakosztály tagjai is. Az idősebbek a köz­ségek közötti zrenjanini verse­nyen a 140 csapat közül a hete­dik helyen végeztek. A pioní­rok a község bajnokai. A kézi-I­labda-szakosztály nem vett­­ részt hivatalos versenyen.­­ A napokban megtartott veze-­t­tőségi­ ülésen határozatot hoz-­t­tak, hogy még néhány sportág­­­­gal bővítik a tevékenységet. Ezek: a teke, sakk, kosárlabda, hálólabda és céllövészet. Ezek­nek a szakosztályoknak a mű­ködésére megvannak a feltéte­lek. A vezetőség határozata ér­telmében az egyesület rendes tagjai bajnoki labdarúgó-mérkő­zéseken, amelyeket helyben ját­szik a csapat, ingyen nézhetik meg. Ezzel a vezetőség a lab­darúgás népszerűsítésére és tö­megesítésére törekszik. Az ál­talános iskola tanulói már eddig is kedvezményben részesültek. (H. Ј.) Szombat, 1973. dec. 29. Arcéi Móric István született 1920. március 21-én Magyar­­ittabén. Jelenleg az ittabéi Begej birtok tisztviselője. Szabad idejének nagy részét fúvóshangszerének, és a helybeli pionír fúvószenekar­nak szenteli. — Már a háború előtt volt fúvószenekar a faluban, — me­séli Pista bácsi. — A vezetője Antal Sándor volt, tőle ta­nultam meg én is dudálni. Tíz éve támadt az ötletem, hogy jó lenne egy pionír fú­vószenekart szervezni. De a kezdet nehéz volt. Az el­avult hangszerek helyett újat kellett szerezni. A hely­beli önkéntes tűzoltó szerve­zet, majd pedig az iskola fogta pártunkat. Eddig há­rom generációt kísértem ki, közülük az egyik tag vala­hol Kanadában zenél. Ez a harmadik, mostani a legsike­resebb nemzedék. Velük két­szer eljutottam a pionír ze­nekarok községek közötti szemléjére. Ebben az évben Vajdaság képviselőjeként részt vettünk a fúvószeneka­rok gubai köztársasági ver­senyén. A nyáron a bega­­szentgyörgyi községi gyer­mekvédelmi alap jóvoltából két hétig az Adrián nyaral­tunk. Esti órákban közsé­günk nyaraló diákjait szóra­koztattuk. Nemrégen felújí­tottuk elavult hangszerein­ket és — a helybeli Beges birtok jóvoltából — új öl­tönyt kapott a zenekar 21 tagja, velem együtt. — Minden héten kétszer, sőt háromszor is próbálunk az iskolában. Szeretek hor­gászni és a helybeli Bega labdarúgócsapat nagy szur­kolója vagyok. Úgyszólván egy mérkőzést sem hagyok ki. A múlt évben, amikor a 30. évfordulót ünnepelték és a községi válogatott elleni mérkőzésen gólt kaptak, el­­keseredésemben a fúvósok­kal — akik jelen voltak — rázendítettünk a Titanikra vagyis a Gyászindulóra, — fejezte be Pista bácsi. Móric István különben el­ismert és megbecsült mun­kás, dolgozói közösségében, s a faluban egyaránt. 1948- tól tagja a kommunista párt­nak és az összejövetelekre rendszeresen eljár. H. N. Bánáti Hunoó­d (Vlagyai crenianim Kikindai török becsei, cser­eivel és illietei melléklete Szerkeszti a szerkesztő tanács Tagjai Berovai Mihádly Ta­­кагк( János Kiss Erzsé­bet Zren­ianin) Tamási Ist­ván Borbély Tózsef­­'Kikin­­ia( Léva Imre 'Török be­cse) Csány Mihály 'Cser­­nye) Kovács Pál Zsdlitef és Törkf­ly Cstvár Elnök: BELOVAI Mu­haly Szerkesztő: TÖRKÖLY ISTVÁN

Next