Magyar Szó, 1974. június (31. évfolyam, 148-162. szám)

1974-06-01 / 148. szám

2. oldal Indrn-amerikali helyzetkép­i diktátorok nem tudják megtűrni a chilei népet A JKSZ X. kongresszusán részt vevő küldöttség vezetőjének nyilatkozata . Mint chileit és mint­­ kommunistát mélyen megha­­­tott, hogy a X. kongresszus­­ra összegyűlt jugoszláv kom­­­munisták miként viszonyul­nak hozzánk és a sóikat szen­­ vedett Chilei néphez. Beszá­­­molójában Tito erélyesen el­ítélte a fasiszta junta tét­­l­­eit, és feltétel nélkül támo­­gatta a chilei hazafiakat és népet a felszabadulásáért folytatott harcában. A kong­resszus ezenkívül külön ha­tározatot is hozott Chilével kapcsolatban. No, de szá­munkra mindez nem új do­log. A jugoszláv kommunis­ták mindig megértéssel vi­seltettek irántunk... A fentieket Pablo Fernan­dez, a Chilei KP KB tagja, volt szenátor mondta a JKSZ X. kongresszusán részt vevő chilei pártküldöttség nevében. Fernandez az év elején menekült el Chiléből, és szoros kapcsolatot tart fenn pártjával.­­ Chilében rendkívüli ál­lapot és kijárási tilalom van, a diktátoroknak mégsem si­került megtörni ellenállásun­kat, minden hajsza és üldö­zés ellenére sem. Az összes baloldali pártok, amelyek a népi egység szövetségét al­kották, illegalitásba vonul­tak, de tovább léteznek és működnek — mondta. — A chilei kommunisták a napokban ismét felhívták a világ közvéleményét, hogy emelje fel szavát a fasiszta junta ellen a Dawson-szige­­ti gyűjtőtáborban levő poli­tikai foglyok életének meg­mentéséért, akiket hamaro­san hadbíróság elé állítanak. — Fennáll a veszély, hogy sokan közülük nem kerül­nek ki élve a fogságból. Is­meretes a junta módszere. Katonai bírósági tárgyalás és ítélet nélkül napról nap­ra gyilkolnak. Ily módon öl­ték meg José Tobát, Allende volt elnök kormányának véderőminiszterét. Hasonló módon halt meg Alberto Bachelet tábornok, a légierő volt parancsnoka, és sokan mások. A junta néhány héttel ez­előtt a Dawson-szigeti gyűj­tőtáborból 32 politikai fog­lyot indított útnak. A fog­lyok jelenleg valamelyik ka­tonai támaszponton vannak, kitéve a mindennapos kihall­gatásoknak és kínzásoknak, így „készítik elő” őket a bí­rósági tárgyalásra. Köztük van Luis Corva­­lan, a chilei EP főtitkára, Clodomiro Almeyda volt külügyminiszter, Benjamin Teplitsky, a Népi Egységpárt vezetője, Anselmo Sule, a Radikális Párt elnöke, Os­­valdo Puccio, Allende volt személyes titkára, Fernando Flores, az egykori kormány főtitkára, Jaime Toba volt földművelésügyi miniszter, Pedro Felipe Ramirez volt bányaipari miniszter, Orlan­do Letelier volt véderőmi­niszter, Sergio Vudikovic, Valparaiso volt polgármes­tere, Carlos Tolosa, az Al­­lende-kormány sajtóügyi tit­kára és mások. — Ők valóban életveszély­ben vannak — hangsúlyoz­ta Fernandez. A mexikói bányászok az amerikai társaságok ellen A mexikói bányászok egye­sületének képviselője pénte­ken gyors akciót követelt a kormánytól, hogy útját áll­ják a Mexikóban higanyt vá­sárló amerikai társaságok zsarolásainak és nyomásá­nak. Enrique Andrade, az egye­sület főtitkára kijelentette, hogy azok a kis bányák, ame­lyek állami tőke nélkül mű­ködnek, nyomásnak vannak kitéve, és arra kényszerül­nek, hogy készleteiket ala­csony áron, literenként mind­össze 270 dollárért adják el. Mexikó nemrégen Jugoszlá­viával, Olaszországgal, Spa­nyolországgal, Algériával és Törökországgal együtt meg­alakította a higanytermelő országok első nemzetközi egyesületét, s ez elhatároz­ta, hogy a higany literjét a jövőben nem adják 350 dol­láron alul. A higanyterme­lő országok az árkülönbözet­ből kívánják korszerűsíteni a termelést. Bordaberry megbukta­tására mozgósít a szakszervezet Az urugayi szakszervezeti mozgalom, amelynek mint­egy félmillió tagja van, Bor­daberry elnök hatalmának megdöntésére szólította fel az ország lakosságát. Ez a jól szervezett mozgalom a nép törekvéseit képviselő kor­m­ány megalakítását követeli. Ez az újabb jele az uru­guayi válság elmélyülésé­nek, amely, mint már jelen­tettük, a múlt héten tiszto­gatással kezdődött a hadse­regben. A tisztogatás első áldozatai Chiappe tábornok, a fegyveres erők főparancs­noka és Gosse tábornok, a vezérkar főnöke voltak. A hí­rek szerint még mintegy 70 tiszt leváltása várható. Összeesküvést leplez­tek le Peruban Velasco Alvarado perui el­nök kijelentette az újság­íróknak, hogy a perui fegy­veres erők soraiban nincs viszálykodás, és készek bár­mikor szembeszállni a hazai és külföldi ellenforradalom­mal. Velasco elnök közölte, hogy a limai kormány ellen összeesküvés készül. Kulcsár István: Hikrofonnal m­ossukh-sarkon (12) Házigazdánk útközben megismertet még néhány fontos­ tudnivalóval. — Bármiféle szemetet, a legkisebb pa­pírfecnit is ide dobjátok — mutat a ház előtt álló kiszolgált benzinhordóra. — A jégmezőn nemcsak esztétikai okokból nem szabad szemetelni, hanem elsősorban azért nem, mert a szemét alatt az erős napfényben már mínusz 8—10 foknál is olvadni kezd a hó. Nálunk pedig még a legkeményebb fagynál is kellemetlenebb az olvadás. Minél közelebb érünk a „főtérhez”, an­nál erősebben hallatszik valamiféle zaka­tolás. Már odafelé is felfigyeltem rá. — Ez az áramfejlesztő Diesel-generátor — magyarázza Legenykov. — Éjjel-nap­pal zakatol, egy pillanatra sem szabad le­­állnia, mert akkor megszűnne az áram­szolgáltatás, megbénulna a rádióadó, a mérőműszerek munkája. A biztonság ked­véért van egy tartalék generátorunk is, de még sohasem volt rá szükség. Leonyid Golubjev, a gépészmérnök kitűnően kar­bantartja. — A tábornak saját gépészmérnöke van? — csodálkozunk. — Nem mérnöke, hanem mérnökei — válaszol Alekszandr Petrovics. Ennyi gép­hez, műszerhez, berendezéshez legalább kettő kell. Egyébként már láttátok a má­sik mérnökünket, Anatolij Ivanovot is. Ő vezette a szánhúzó traktort. Hempergés a hóban Az áramfejlesztő épületében működik a tábor fürdője is. Hetenként egyszer tar­tanak „hivatalos” fürdőnapot, de a ge­nerátor fürdésre szolgáló hűtővize annyi­ra elegendő,­­ hogy akinek kedve tartja, akár naponta kétszer is lezuhanyozhat.­­ Sőt ,van, aki­­tíz alatt kétszer teszi. Először magára engedi a forró vizet, az­után jó orosz szokás szerint kirohan a szabadba, meghempergőzik a hóban, és fut vissza forró víz alá. Magát a vizet „kútból” nyerik. Külön berendezés olvasztja a havat, és szivat­­­tyúzza a felszínre bizonyos mélységből. Ezt használják a generátor hűtésére, fő­zéshez, mosakodáshoz. Igen, ivóvíznek­­ is alkalmas, forralás nélkül fogyasztható, hiszen­­nemigen létezik tisztább hó, mint amely az Északi-sark közelében hullik le. Alekszandr Petrovics az esetleges fél­reértéseket megelőzendő még egy kis csa­pott tetejű bódéra is felhívja a figyel­münket. „Berendezése” ugyanolyan, mint bárhol faluhelyen, leszámítva talán a ket­tős villanykapcsolót. Amikor az ember be­lép, felkattint egy kapcsolót, mire bent felgyullad egy lámpa, és azzal egy időben elalszik a kint lógó villanykörte. Mielőtt valaki kemény fagy, hóvihar idején elin­dul barakkjából, hogy ebbe a miniházi­kóba zarándokljon, már a saját ablaká­ból láthatja, hogy ég-e a bódén a lámpa. Ha nem ég, akkor megvárja, amíg ki­gyullad, hiszen kemény fagy, kivált hó­vihar idején sokkal kényelmesebb a saját jól fűtött szobájában várakoznia, sem­mint a szabad ég alatt. Odaérünk az ebédlő s egyben a társalgó céljaira szolgáló faházhoz, amelyet az úszó állomásokon — akárcsak hajókon — ka­­jütkompániának neveznek. Ezt alaposan belepte a hó. Szemmagasságban egy Gyed-Moroz (orosz Télapó) üldögél az ereszen — még újév­ről maradt ott —, mellette pedig egy vörös­­alapú transzparensen felirat élteti a friss ünnepet, május 1-ét. A harmadik „deko­ráció” egy félszemű kalóz portréja a ház falán, alatta a felirat: A Balszerencse szi­gete. Ez csak tréfa, egy népszerű film­vígjátékból vették. (Eoly.Utcuk) MAGYAR SZÓ Szombat, 1974. június 1 Ki vetett gáncsot Brandtnak? Hatalomra kerülése óta szembeszegültek vele az államgépezet egyes körei — Van-e rá esélye, hogy továbbra is az NSZK befolyásos politikusa maradjon — NEKEM SEMMILYEN állami tisztségre nincs szük­ségem ahhoz, hogy ha úgy akarom, politikai szerepem legyen — mondta Brandt. Hans Ulrich Kempsky is­mert nyugatnémet hírmagya­rázó Brandt lemondása után négyszemközt elbeszélgetett a volt kancellárral, és az er­ről írt cikkét a Süddeutsche Zeitung vezető helyen közöl­te. Az újságíró szerint a nyu­gatnémet Szociáldemokrata Párt vezetője egyáltalán nem vesztette el önbizalmát. „Aki azt hitte, hogy Brandt­­ot mélyen sértik lemon­dásának körülményei , meg fog lepődni. Ez az ember nem roppant össze a kelle­metlen tapasztalatok súlya alatt, hanem még acélosab­bá vált — írja Kempsky, majd hozzáteszi: úgy tű­nik, Brandt megkönnyeb­bült, amiért nem kell visel­nie többé a „hatalom kön­tösét, amely túl nehézzé vált már számára”. Kempskynek arra a kérdésére, vajon meg­­­bánta-e, hogy lemondott, Brandt lakonikusan ezt vá­laszol­ta: „ Elhatározásomat alaposan megfontoltam”. Er­ről tehát többé nincs értel­me beszélni. Kancellári tisztség nélkül Sokkal érdemesebb azzal fog­lalkozni, miként fog Brandt a Szociáldemokrata Párt ve­zetőjeként, de kancellári tisztség nélkül továbbra is fontos politikai szerepet ját­szani. Már a lemondását kö­vető első napon kijelentette, hogy nincs szándékában csu­pán formális pártvezetői tisztséget betölteni, hiszen az iránta tanúsított szolida­ritás és támogatás is arra ösztönzi, hogy tovább foly­tassa politikai tevékenysé­gét. — Országunk számára szerfölött fontos lehet, hogy milyen politikát folytat a jö­vőben a Szociáldemokrata Párt — hangsúlyozza Brandt. Ami Herbert Wehnert, a Szociáldemokrata Párt leg­nagyobb stratégáját illeti, vele kapcsolatban egyesek megjegyzik: idővel még azt is megengedné, hogy a né­metek számára Brandt olyan személyiség legyen, mint ami­lyen Mao Cetung Kínában. — Természetesen önkényes az összehasonlítás — teszi hozzá Wehner —, de nyil­vánvaló, hogy ha valakinek politikai befolyása van, a hatalmi gépezet támogatása nélkül is hatással lehet párt­jára és népére. — Lehet, hogy pártunk­nak szüksége volt erre a megrázkódtatásra — mond­ja Brandt, s ezzel kapcso­latban érdemes rámutatni ar­ra, hogy a volt kancellár az utóbbi hónapokban szo­morúan és rezignáltan figyel­te a Szociáldemokrata Párt különféle áramlatainak köl­csönös vádaskodását, az esz­mei kérdések körüli meddő vitát. A szociáldemokraták megfeledkeztek arról, hogy mindezzel megbontják a párt egységét, aláássák a te­kintélyét és hatalmát, gyen­gítik a Brandt-kormányt. Még a választási kudar­cok sem csillapították a pár­ton belüli torzsalkodást, és a­ Szociáldemokrata Párt egyik szárnya a másikat hi­báztatta a vereségért. Brandt lemondása azonban Ham­burgtól , Münchenig minden szociáldemokratát észhez té­rített. Valamennyien rádöb­bentek, hogy nagy tét forog kockán, és hogy ezért tömö­­ríteniük kell soraikat, az új kancellárnak, Helmut Schmidtnek pedig teljes tá­mogatást kell nyújtani, amíg nem késő. Ám Willy Brandt az egyetlen ember, aki ké­pes hosszabb ideig egybe­fogni a Szociáldemokrata Párton belüli erőket, és irányt szabhat a párt poli­tikájának. Herbert Wehner ilyen feladatot már nemigen tudna vállalni, Schmidt pe­dig semmiképpen. Minden jel arra vall te­hát, hogy Willy Brandt a jö­vőben is fontos szerepet ját­szik az NSZK politikai éle­tében, és nemzetközi tekin­télye is megmarad. Termé­szetesen először vissza kell vernie az ellenzék piszkos támadásait. Brandt meg van győződve róla, hogy a la­kosság többsége visszauta­sítja az ellenzék rágalmait, és végül is a gáncsoskodók húzzák a rövidebbet. Ki volt a titkos fizetési listán Brandt lemondása után természetesen a Szociálde­mokrata­­ Párt vezetői köré­ben ismét az érdeklődés hom­lokterébe kerülnek a koráb­bi évek során felmerült meg­válaszolatlan kérdések. Már amikor Brandt hatalomra került, érezni lehetett, hogy az állam és a közigazgatási apparátus egy része ellenál­lást tanúsít a szociáldemok­rata és liberális kormány­koalícióval szemben, annál is inkább, mert Brandt kor­mánya egy olyan gépezet irányítását vette át, ame­lyet korábban Adenauer ke­reszténydemokrata kormá­nya igényeinek megfelelően alakítottak ki. Mivel a szo­ciáldemokraták eléggé já­ratlanok voltak a hatalom­­gyakorlásban, és nem sike­rült felülkerekedniük a ha­talmi gépezeten, így az el­lenzéki körök ellenállását sem tudták teljes mértékben letörni. Egyébként mivel len­ne magyarázható az, hogy az államgépezet berkeiből valami mindig „kiszivár­gott”, éspedig kizárólag olyas­valami, ami ártott Brandt és kormánya politikájának. Máig sem derült fény ,arra, hogyan juthattak a Sprin­ger kiadóház birtokába a „Bahr-fél dokumentumok”, amelyek a nyugatnémet kor­mány kiindulópontját képez­ték a szovjet kormánnyal folytatott tárgyalásokon és alapul szolgáltak a kelet-eu­rópai országokkal kötött va­lamennyi államközi szerző­déshez? De nem csupán ezek az okmányok kerültek avatat­lan kezekbe. A Berlinre vo­natkozó négyhatalmi szerző­dés szövegét is megkaparin­totta valaki, és idő előtt kö­zölték az újságok. Haszta­lan nyomoztak a Quick cí­mű­ hetilap szerkesztőségé­ben a Szovjetunióval folyta­­­tott tárgyalások titkos doku­mentumai ellopásának körül­ményei iránt, csupán annyit sikerült megállapítani, hogy két államtitkár Neuhausé­­nak, a Quick főszerkesztőjé­nek titkos fizetési listáján szerepel. A főszerkesztő ko­rábban a nyugatnémet hír­szerző szolgálat ügynöke volt. Ezek után már az sem lep meg bennünket, ha ar­ról hallunk, hogy a Quick a „Steiner-affér” kirobbantá­sával borsot akart törni Brandt orra alá, és meg akar­ta tépázni a szociáldemok­rata kormány tekintélyét. Vagy egy másik kérdés: ki juttatta el a Frankfurter All­gemeine Zeitung szerkesz­tőségének az NSZK belgrádi nagykövetsége titkos iratai­nak részleteit, egy olyan idő­szakban, amikor a nyugat­német ellenzék igyekezett megtorpedózni a Jugoszláviá­nak szánt hitelek engedélye­zését. A titkosszolgálat­­ áldozata-e Brandt? Mint látjuk, számos tiszte­,s­zatlan kérdés van még. Ter­mészetesen a Brandt­ lemon­­dásához vezető Guillaume­­kémbotránnyal kapcsolatban is felmerül a kérdés: vajon Brandt a nyugatnémet tit­kosszolgálat hírszerző vagy kémelhárító osztályának ál­dozata lett-e? Vajon valaki titokban tűrte-e meg Guillau­me-ot Brandt mellett és szán­dékosan engedte-e p­eg ne­ki, hogy beférkőzzék a nyu­gatnémet kormánykörökbe, hogy azután —, ha erre ki­váló alkalom kínálkozik — lefüleljék­ és ily módon po­litikailag kompromittálják Brandtot. Magyarán: arról van-e szó, hogy a nyugatné­met titkosszolgálatból hasz­nálta-e fel valaki a másik Németország ügynökét arra, hogy Brandt kancellárt meg­buktassa? Mindezek termé­szetesen megválaszolatlanul maradó kérdések. Ha azon­ban tudjuk, hogy az NSZK említett titkosszolgálatait há­rom minisztérium ellenőrzi, s valamennyiük munkájára a parlament 13 tagú bizott­sága ügyel, továbbá ha szem előtt tartjuk, hogy a titkos­­szolgálatot a hidegháborús korszakban hozták létre, és a jelenlegi nyugatnémet el­lenzék szolgálatában állott , akkor már korántsem fö­löslegesek ezek a kérdések. Brandt két kormányának négyéves tapasztalatai ismé­telten rámutatnak arra, hogy a szociáldemokraták nehe­zen tudnak megbirkózni az ellenzékkel. Egyesek meg vannak győződve róla, hogy az ellenzék — ideértve a tit­kosszolgálatot is — vetett gáncsot Brandtnak. Egyéb­­­ként Brandt egyszer ironiku­san megjegyezte, hogy a biz­tonsági szolgálat embereit a jelek szerint jobban érdekli az ő magánélete, mint Guil­laume leleplezése. — Olyan erők tevékenysé­géről van szó, amelyek er­kölcsileg akarnak megsem­misíteni és csapást mérni po­litikámra, pártomra — hang­súlyozta egyszer Brandt —, de ebben nem lesz szeren­cséjük. — Willy Brandt to­vább folytatja a harcot, mert tudja, hogy enélkül nem játszhat politikai szerepet. (POLITIKA) Tilosban parkolnak a párizsiak Minden harmadik párizsi gépkocsivezető tilosban parkol. A francia főváros­ban ugyanis mindössze 660 000 veszteglőhely van. Ez azonban távolról sem elegendő. A párizsi rend­őrség adatai szerint min­den harmadik gépkocsive­zető tilos helyen hagyja járművét. Különösen dél­után 3 után nehéz a hely­zet. Mivel azonban tovább­ra is évről évre növekszik a gépkocsik száma, a par­kolóhelyek területe viszont alig-alig, a párizsi gépko­csitulajdonosok nem remél­hetik a helyzet megjavu­­lását. Megszakadt minden kapcsolat a két dél­vietnami kormány között A saigoni katonai parancs­nokság közleményére hivat­kozva a Reuter jelentette, hogy megszűnt minden kap­csolat a dél-vietnami ideig­lenes forradalmi kormány és a saigoni rezsim között. A két kormány közötti tár­gyalásokat a tavaly Párizs­ban megkötött vietnami bé­keegyezmények kezdemé­nyezték. A dél-vietnami felszaba­dító erők­­és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kép­viselői Saigonban elhagyták a négyes katonai vegyes bi­zottság ülését, hogy így til­takozzanak, amiért korlá­tozzák az ideiglenes forra­dalmi kormány képviselői­nek mozgásszabadságát és az újságírókkal való érintke­zését. Egyébként az utóbbi idő­ben már csak a négyes ka­tonai vegyes bizottságban folytak a megbeszélések, és a három említett félen kí­vül az USA képviselői is részt vettek rajta.

Next