Magyar Szó, 1975. január (32. évfolyam, 1-15. szám)

1975-01-03 / 1. szám

4. oldal Egységes élelmiszergazdaság . A fejlesztési tervek he­lyenként külön-külön tesznek említést a mezőgazdaságról és az élelmiszeriparról, 4 pedig egybe tartoznak, mert mind­kettőnek az a feladata, hogy minél nagyobb mennyiségű élelmiszert termeljen, sokkal több embert látva el vele, mint amekkora Vajdaság la­kossága. Biztosítják-e a kö­vetkező ötéves terv tételei e két ágazat egységes és ösz­­szehangolt fejlődését? — Fejlődés­ünk irányának kijelölésében a lehető leg­nagyobb mértékben szem előtt­ kell tartani, hogy a me­zőgazdaság és az élelmiszer­ipar igen szoros függőség­ben van egymással, mind a kettő az egységes élelmiszer gazdaság része, és fokozato­san minél nagyobb mérték­ben hozzá kell kapcsolni a forgalmazó szervezeteket, pénzügyi intézeteket, tudo­mányos intézményeket, va­lamint minden olyan önigaz­gatási társulást, amelynek ér­deke az élelmiszergazdaság fejlődése. A mezőgazdasági termelés fellendítése és szerkezeté­nek megváltoztatása elen­gedhetetlenül megköveteli egy modernebb, munkaigé­nyesebb élelmiszeripar ki­fej­lesz­tését, mert enélkül sem kelllő serkentés, sem elég objektív körülmény, nem alakulhat ki ahhoz, hogy a mezőgazdasági ter­melés korszerűsödjön, élén­kebbé váljon, iparosodjon, és szerkezetében megfelelő változások menjenek végbe. Persze, fordítva is áll a do­log: az élelmiszeripar kor­szerűsítéséhez és fejlődés­é­hez erős nyersanyagbázis, vagyis fejlett, korszerű és szilárd mezőgazdasági ter­melés szükséges. A kettő együtt oszthatatlan gazda­sági egységet alkot, és 1975 után már ennek alapján kell hozzáfogni az élelmiszer­­gazdaság fejlesztéséről szóló társadalmi megállapodás el­készítéséhez. Jelenleg még nem így van. Az 1980-ig szóló új ötéves tervidőszak során minden­képpen számíthatunk arra, hogy mind az árak, mind ,a bővített újratermeléshez és az élelmiszergazdaság ösz­­­szehangolt fejlődéséhez szük­séges egyéb feltételek meg­teremtődnek. A Szövetségi Végrehajtó Tanács nemrégi határozata, továbbá a cu­korrépa, a napraforgó és a szója áráról és termelésé­nek, valamint feldolgozásá­nak serkentéséről szóló ■ tár­sadalmi megállapodás már ezt példázza, ■ egyben pedig utal is arra, hogy az élel­miszergazdaság fejlesztési problémáinak rendezése ilyen módszert követel meg. A tudománynak többet kell nyújtania . A mezőgazdasági kombi­nátok elismerésre méltó ter­melékenységi szintet értek el. Ennélfogva egyesek szerint a jövőben nem is lehet tőlük továbbra is ugyanilyen gyors és töretlen fejlődést várni. Olyan vélemények is vannak továbbá, hogy tudományos intézményeink a szétforgácso­lódottságuk miatt nem képe­sek lépést tartani a kombi­nátok fejlődésének követel­ményeivel. Milyen kilátások vannak a tudományos intéz­mények munkájának célsze­­rűsítésére és eredményeiknek a termelőkhöz való gyorsabb eljutására.­­ A mezőgazdasági kom­binátok eddig is az élen jártak az élelmiszerterme­lésben, és a jövőben is ezt várjuk tőlük. Tulajdonkép­pen mindinkább mezőgazda­sági-ipari kombinátoknak tekinthetjük őket, mert nagyfokú termelékenységük már nem csak az alapanya­gok termelésében, hanem e­z alapfokú feldolgozásban is megnyilvánul. A végtermék készítésben, a munkaigénye­sebb termelésben azonban még nem tartanak ott, ahol kellene. Nem helytálló te­hát az a megállapítás, hogy a kombinátoktól nem vár­ható gyorsabb fejlődés. A MAGYAR SZÓ Péntek, 1975. január 3. Reményteli kilátások egy nehéz év előtt Nikola Kmezićnek, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnökének nyilatkozata Шко1а Kmezić, a Tartományi Végrehajtó Tanács el­­■5ke december 20-án ellátogatott a Dnevnikbe, s vála­szolt az újvidéki szerkesztőségek szerkesztőinek és munkatársainak a tartomány fejlődésével és az időszerű problémákkal kapcsolatos kérdéseire. Tartományunk fejlesztési terveiben a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak már jelenlegi szerepénél és még in­kább kihasználatlan lehetőségei­nél fogva rendkívüli jelentő­sége van. Kérjük, hogy az egész ország fejlődésének irá­nyát figyelembe véve, ismer­tesse, milyen alapelvek sze­rint fog fejlődni ez a két ága­zat a következő ötéves terv­időszakban.­­ A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, egyszóval az élelmiszergazdaság fejleszté­sének alapvető céljai az or­szág agrárpolitikájának alap­elveiből adódnak. Ennélfog­va törekvésünk­ arra irá­nyul, hogy még jobban fel­lendítsük a mezőgazdaság szocialista szektorát, erőtel­jesebbé tegyük az élelmiszer gazdaságban dolgozók mun­kájának és anyagi eszközei­nek társítását, serkentsük a nagy élelmiszergazdasági egységek létrehozását és a szocialista társastermelés fej­lettebb formáinak kialakítá­sát, ide értve a magánter­melők egymással és a társa­dalmi szektorral való társu­lását is. A köztársaságoknak és a tartományoknak a mezőgaz­daság fejlesztésére vonatko­zó megállapodása, továbbá a JKSZ X. kongresszusának és a VKSZ XV. tisztújító ér­tekezletének határozatai a többi dokumentummal együtt megteremtették a fel­tételeket az élelmiszergazda­ság előnyösebb társadalmi elbírálására, várható tehát, hogy a jövőben hatékonyab­ban oldódnak meg az égető problémák, és ennek alap­ján dinamikussá, szilárdab­bá válik a mezőgazdaság fej­lődése. Ezzel összefüggésben kü­lön szem előtt kell tartani, hogy a következő ötéves terv időszak kezdete egybeesik az egész világot megrázó ener­giaválsággal és a mind kife­jezettebb élelmiszerhiány­nyal. Ez hazánknak, elsősor­ban pedig Vajdaságnak kiug­rásra ad lehetőséget, egyben azonban arra is kötelez ben­nünket, hogy adottságaink minél nagyobb mértékű ki­használásával fellendítsük az élelmiszertermelést, s a lehető legrövidebb időn be­lül biztosítsuk, hogy hazánk a mezőgazdasági és élelmi­­szeripari termékek behozata­lának kényszerétől megsza­badítva és jelentős deviza­­összegeket megtakarítva, idő­vel kivitelre is termeljen. A következő ötéves terv­időszak egyik legfőbb téte­le tehát az, hogy minél előbb, minél többet igyekez­zünk termelni a mindin­kább hiánycikké váló me­zőgazdasági és élelmiszeripa­ri termékekből. A cukor és az étolaj ügyében nemrég tett intézkedés, már azt is jelenti, hogy a termelők kö­telezettséget vállaltak a ter­melés olyan irányú és mére­tű fellendítésére, amelynek eredményeként cukorból már 1978-tól, étolajból pedig 1980-tól kezdve nem szoru­lunk importra. Mivel a fent említett két cikk termelé­sében tartományunk nagy százalékarányban vesz részt (a cukorrépáéban 63, a nap­raforgóéban 80 százalékkal), érthető, hogy e tekintetben Vajdaságra igen nagy köte­lezettség hárul. A kérdés csak az, hogy miben. A tudománynak persze lé­pést kellene tartania a kom­binátok és az élelmiszeripar fejlődésével. Sajnos eléggé lemaradt. Ezért úgy vél­jük, hogy rendkívül nagy feladatok várnak rá, min­denekelőtt az ipari növé­nyek, a cukor és az étolaj termelésében. Nincs meg-* felelő s­zó­j a V e­töm­egunk, nincs megfelelő fajta napra­forgónk, s fennáll a kukori­cavetőmag kérdése is. Egye­dül a cukorrépam­ag jó, de ezen a téren is valahogy nehezen jutunk előre. Világ­színvonalra csak a búza termelékenysége tekinteté­ben jutottunk, minden más­ban megrekedtünk, vagy le is maradtunk. Mindazt fi­gyelembe véve, hogy mi mindent tervezünk a terme­lés fellendítése, az élelmi­szergyártás fejlesztése és az adottságok nagyobb kihasz-­­ nálása tekintetében, ezek­kel a körülményekkel nem lehetünk megelégedve. Véleményünk szerint na­gyobb összegekkel kell tá­mogatnunk a tudományt.­ . A nemrég megkötött tár­sadalmi megállapodás új árat állapított meg a cukorra és az étolajra vonatkozóan. Nem fog-e a Tartományi Végrehajtó Tanács a többi mezőgazdasági termék esetében is ugyanúgy és ugyanolyan okokból síkra­­szállni a kellő ár kialakításá­ért, mint a cukor és az étolaj esetében?­­ Mindenekelőtt úgy vé­lem, hogy a cukor és az ét­olaj az árkiigazítás ellenére sem vált egyszerre drága élelmiszerré. Ami a kérdés másik részét illeti, a jövőben is síkra fo­gunk szállni a mezőgazdasá­gi termékek, árának növelé­séért, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar gazdál­kodási feltételei kiegyenlítőd­jenek a többi iparágéval, vagyis hogy lépést tartsanak az állandóan emelkedő ter­melési költségekkel. Továbbra is törekedni fo­gunk arra, hogy a mezőgaz­daság fejlesztésére vonatko­zó tartomány- és közársa­­ságközi megállapodásban le­fektetett költségelismer­ési elv mindenkor következete­sen érvényesüljön, sőt ma­gában foglalja a fejlődés kö­vetelményeit, valamint a vi­lágpiaci árakhoz való igazo­dás szükségét is. Vélemé­nyem szerint ez serkentően hat a termelőkre, szavatolja a termelés fellendülését, nö­veli a nyersanyagtermelést és élelmiszerfeldolgozást, egy­ben pedig igen előnyt­d­ hat az ország fizetési mér­legének alakulására. Magától értetődik persze hogy az árak megállapítása­hogy megoldja ezeket a kér­­­­déseket. Rendezetlenségükért nemcsak az intézetekben és az egyetemen dolgozó szak­emberek okolhatók. A társa­dalom hozzáállása is olyan volt, hogy nem teremtett szá­mukra kellő feltételeket a jobb és intenzívebb munká­hoz. Jövőre valószínűleg gyö­keres fordulatot teszünk en­nek az állapotnak a javítása érdekében, és mind a költ­ségvetésből, mind a társult munka pénzéből lényegesen több pénz jut majd a tudo­mányra. A következő hiba magá­ban a mezőgazdaságban ke­reshető, de ugyanez vonat­kozik a vegyészetre, a tech­nológiára és egyéb tudo­mányágakra is. Ide tartozik továbbá tudományos intéz­ményeink szétforgácsolódott­­sága. Tartományunkban a­­ mezőgazdaság és élelmiszer-­­ ipar kérdéseivel nem keve­sebb, mint tizenegy intézet foglalkozik, sőt a mezőgaz­dasági és a technológiai ka­ron is van egy külön osztály vagy intézet. Ez megenged­hetetlen káderfecsérlés,­kor figyelembe kell venni a megélhetési költségek szint­jét és dolgozóink vásárlóké­pességét is. A fogyasztók életszínvonalának védelme édekében a kompenzáció módszerét kell alkalmaz­nunk. Eddig ezzel a lehető­séggel nem élünk eléggé. A kukorica kérdése a legbonyolultabb . A kukorica jelenlegi pia­ci ára jóval nagyobb a szava­tolt árnál. Ez nyilvánvalóan hátrányosan hat a tenyésztés­re, ami már egyébként is csök­kenőben van az értékesítési nehézségek miatt. Milyen le­hetőségek vannak is helyzet javulására? — Ez az egyik legbonyo­lultabb kérdés, amely az utóbbi időben az állattenyész­tésben felvetődött. Vélemé­nyem szerint a kukorica ára semmiképpen sem vizsgálha­tó a hús árától és egyáltalán a tenyésztéstől elkülönítve. Mi is így tekintünk rá. A kukorica piaci ára je­lenleg 2,5 dinár körül mozog, s további növekedés jeleit mutatja. Ha az állattenyész­tést és a kukorica kérdését együttesen kezelnénk, bizo­nyára találnánk olyan meg­oldást, amely egyaránt meg­felelne a kukoricatermelők­nek és az állattenyésztőknek is. Két nappal ezelőtt új sza­vatolt árat javasoltunk a ser­tés- és az üszőhúsra. Elgon­dolásunk az, hogy a kukori­ca jelenleg megszabott 1,85 dináros felvásárlási ára szol­gáljon alapul, s a költségel­­ismrés elve alapján ezt egé­szítsük ki a darálás, a szál­lítás stb. költségeivel. Eze­ket beszámítva kilónként kö­rülbelül 2 dinárom árat szá­míthatunk. Véleményem szerint a Szö­vetségi Élelmiszertartalékok Igazgatósága nem lesz képes elegendő kukoricát kapni, ha a felvásárlási árat nem iga­zítja ki 2,20 dinárra. Mivel a piacon a termelő 2,50-et kap ért, javaslatunk az, hogy a kormány kilónként 0,30 di­náros ártérítést vezessen be, az Élemiszertartalékok I­gz­­gatósága pedig találjon rá módot, hogy 2,20 dinárért ad­ja a takarmánygyáraknak, s a tenyésztők ennek az ár­nak az alapján fogjanak hoz­zá a tenyésztéshez. Más szó­val, a 2,00 és a 2,20 dinár közti különbség oszoljon meg a tenyésztők és a takar­mányárak közt, s ellensú­lyozására próbáljanak meg belső tartalékokat feltárni, erőfeszítéseket tenni. Véleményünk szerint az lenne­­ a leghelyesebb, ha a fogyasztók védelme érdeké­ben nem módosítanánk, vagy­ csak a legkisebb mértékben igazítanánk ki a hús — el­sősorban a sertéshús — árát, és vagy a kukoricatermelő­ket, vagy a tenyésztőket kí­sérelnénk meg ártérítéssel kártalanítani. A búzatermelés költsé­geiről majd az aratás előtt lesz szó • Az őszi mostoha időjárás miatt lényegesen megnöveked­tek a termelés költségei. Fel­becsülték­-e már, hogy mennyi­vel, s milyenek a kilátások a költségnövekedés elismerésére?­­ A kedvezőtlen időjárás miatt a mezőgazdaságnak az ősszel csakugyan megnöve­kedtek a betakarítási és a vetési költségei. Nem szük­séges róla külön beszélni, mégis alátámasztom­ néhány adattal. A kukorica nedvesség­tartalma a sok eső miatt a 40 százalékot is elérte, tehát a normálisnál még egyszer na­gyobb volt, s emiatt a szá­rítási költségek kilónként 12 párával növekedtek. Az át­ázott földekről fölszedett ré­pa sáros volt, a sár negyven százalékkal is megnövelte súlyát. Helyenként két vagy több traktornak kellett ne­kirugaszkodnia, hogy a ter­mőföldről kivontasson egy­­egy pótkocsi répát. A gépek igénybevétele jóval megha­ladta a szokásosat. A répa cukortartalma csökkent, egyes cukorgyáraknak meg kellett szakítaniuk a terme­lést. A búza vetéséhez pedig — mivel a munka eltolódott — több vetőmag és műtrá­gya kellett.­ Noha még nem minden szempontból vizsgáltuk ,ki, mennyivel növekedtek a ter­melési költségek, becslésünk szerint tartományunknak csak a társadalmi szektorán 670 millió dináros összeg jön ki. Arról pedig egyelőre nem is mondhatunk közeleb­bit, hogy a kései vetés mi­lyen hátrányosan hat a ter­melés kifizetődőségére, és milyen következményei lesz­nek a hozamra nézve. A ké­sei vetés miatt ugyanis fej­­trágyázáshoz is több műtrá­gya kell majd. Mint ismeretes, a köztársa­ságok és tartományok meg­állapodása alapján a mező­­gazdasági termékek árának megállapítása közben a költ­ségelismerés elvét alkalmaz­zuk. Ha az év folyamán, vagyis a legutóbbi ár megál­lapítása óta a termelési költ­ségek 5 százaléknál nagyobb arányban növekednek, a ter­mény ára a költségelismerés elve alapján utólag ennek arányában kiigazítható. A cukorrépa és a napra­forgó árát az év folyamán utól­ag 0,41-ről 0,46 dinárra, illetve 3,13-ról 3,70 dinárra változtattak, úgyhogy a meg­emelt ár fedezi az időjárási viszontagságok miatt keletke­zett költségnövekedést. A búza jövő évi ára már szintén meg van szabva, csak az ártérítés elfogadása van még hátra. A megszabott ár­ba azonban még nincs beszá­mítva a megnövekedett ter­melési költség. Majd meglát­juk, hogy ezek a költségek a jövő év júniusáig—júliusé­ig hogyan alakulnak, s ha több mint 5 százalékkal nő­nek, szintén tárgyalni fo­gunk róla. A kukorica árával kapcso­latban már a piac elvégezte a maga szabályozó szerepét. Tekintet nélkül a felvásár­lási árra, a kukorica jelenle­gi ára akkora, hogy fedezi a megnövekedett költsége­ket. Harc az olcsóbb takarmányért A Vajdaság eddig is mindig hangsúlyozta, hogy az állatte­nyésztésnek nagyobb szerepet kell betöltenie a mezőgazda­ságban. Az idén azonban a te­nyésztés mégis visszaesett, és ennek hatása jövőre is érez­hető lesz. Véleménye szerint milyen jövő vár és milyen feltételeket kell teremteni a tenyésztésre nézve? — A legfontosabb­­ teendő az, hogy a tenyésztésnek leg­alább a jelenlegi színvonalát megőrizzük, és útját álljuk az állomány további csök­kentésének. Ha ez sikerül — elsősorban a szarvasmarha­­tenyésztésben —, nagy elő­nyünkre fog szolgálni, mert jövőre, valószínűleg már az első negyedévben vagy az év közepén merőben más kép fog kialakulni a világ­piacon. Mind a nyugat-euró­pai piacon, mind más orszá­gokban máris más légkör érezhető, és ezért minden erőnket latba kell vetnünk, s minden intézkedésünkkel arra kell törekednünk, hogy elejét vegyük a tenyésztés további csökkenésének, t­­­vábbá feltételeket teremm­­tünk arra, hogy a továbbiak során jóvátegyük azt, amit az állattenyésztés akkumulá­ciója tekintetében elvesztet­tünk. Tapasztalatunk szerint az ilyen válságok átmeneti jel­legűek, s akik, hogy úgy mondjam, előrelátóbb politi­kát folytattak, mindig job­ban jártak, mint azok, akik a nehéz körülmények közt felszámolták állatállományu­kat. Igeni fontos kérdés továb­bá — noha nem függ össze az állattenyésztés válságá­val —: milyen áron állítjuk elő a húst. Ha a takarmá­nyozásban egyes dolgokat nem változtatunk meg, s nem törekszünk arra, hogy olcsóbb takarmányt állít­sunk elő, a jövőben sem ér­hetünk el jobb eredménye­ket, s a válságok is nagyobb mértékben sújtanak bennün­ket. Nem tarthatunk ki a drága növénytakarmányok mellett, annál kevésbé, mert nagy részét importálnunk kell. E tekintetben elvárjuk a tudósoktól, hogy­ erejük teljes latbavetésével segítse­nek a kérdés megoldásában. A kamendini intézet máris figyelemre méltó eredménye­ket ért el ezen a téren. Mindent összevetve, az ál­lattenyésztés kilátása nem a legjobb, de nem is elbátor­talanító. Közös erőfeszítést kell tennünk — a tenyésztők­nek és a társadalomnak egy­aránt —, hogy a következő évben jobb feltételeket te­­­remtsünk az állattenyésztés élénkebb fellendítésére, a kö­vetkező ötéves tervidőszak­ban való intenzívebb fejlesz­tésére. Ha a jövőben sikerül a világpiacon több ügyfelet szereznünk, többé nem kerü­lünk ilyen helyzetbe, s nem fognak bennünket ilyen sú­lyosan érinteni a 4 és 6 éven­ként megismétlődő válságok. A költségelismerés elvének fokozatos alkalmazása Nikola Kmezié

Next