Magyar Szó, 1975. január (32. évfolyam, 1-15. szám)
1975-01-03 / 1. szám
4. oldal Egységes élelmiszergazdaság . A fejlesztési tervek helyenként külön-külön tesznek említést a mezőgazdaságról és az élelmiszeriparról, 4 pedig egybe tartoznak, mert mindkettőnek az a feladata, hogy minél nagyobb mennyiségű élelmiszert termeljen, sokkal több embert látva el vele, mint amekkora Vajdaság lakossága. Biztosítják-e a következő ötéves terv tételei e két ágazat egységes és öszszehangolt fejlődését? — Fejlődésünk irányának kijelölésében a lehető legnagyobb mértékben szem előtt kell tartani, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar igen szoros függőségben van egymással, mind a kettő az egységes élelmiszer gazdaság része, és fokozatosan minél nagyobb mértékben hozzá kell kapcsolni a forgalmazó szervezeteket, pénzügyi intézeteket, tudományos intézményeket, valamint minden olyan önigazgatási társulást, amelynek érdeke az élelmiszergazdaság fejlődése. A mezőgazdasági termelés fellendítése és szerkezetének megváltoztatása elengedhetetlenül megköveteli egy modernebb, munkaigényesebb élelmiszeripar kifejlesztését, mert enélkül sem kelllő serkentés, sem elég objektív körülmény, nem alakulhat ki ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés korszerűsödjön, élénkebbé váljon, iparosodjon, és szerkezetében megfelelő változások menjenek végbe. Persze, fordítva is áll a dolog: az élelmiszeripar korszerűsítéséhez és fejlődéséhez erős nyersanyagbázis, vagyis fejlett, korszerű és szilárd mezőgazdasági termelés szükséges. A kettő együtt oszthatatlan gazdasági egységet alkot, és 1975 után már ennek alapján kell hozzáfogni az élelmiszergazdaság fejlesztéséről szóló társadalmi megállapodás elkészítéséhez. Jelenleg még nem így van. Az 1980-ig szóló új ötéves tervidőszak során mindenképpen számíthatunk arra, hogy mind az árak, mind ,a bővített újratermeléshez és az élelmiszergazdaság öszszehangolt fejlődéséhez szükséges egyéb feltételek megteremtődnek. A Szövetségi Végrehajtó Tanács nemrégi határozata, továbbá a cukorrépa, a napraforgó és a szója áráról és termelésének, valamint feldolgozásának serkentéséről szóló ■ társadalmi megállapodás már ezt példázza, ■ egyben pedig utal is arra, hogy az élelmiszergazdaság fejlesztési problémáinak rendezése ilyen módszert követel meg. A tudománynak többet kell nyújtania . A mezőgazdasági kombinátok elismerésre méltó termelékenységi szintet értek el. Ennélfogva egyesek szerint a jövőben nem is lehet tőlük továbbra is ugyanilyen gyors és töretlen fejlődést várni. Olyan vélemények is vannak továbbá, hogy tudományos intézményeink a szétforgácsolódottságuk miatt nem képesek lépést tartani a kombinátok fejlődésének követelményeivel. Milyen kilátások vannak a tudományos intézmények munkájának célszerűsítésére és eredményeiknek a termelőkhöz való gyorsabb eljutására. A mezőgazdasági kombinátok eddig is az élen jártak az élelmiszertermelésben, és a jövőben is ezt várjuk tőlük. Tulajdonképpen mindinkább mezőgazdasági-ipari kombinátoknak tekinthetjük őket, mert nagyfokú termelékenységük már nem csak az alapanyagok termelésében, hanem ez alapfokú feldolgozásban is megnyilvánul. A végtermék készítésben, a munkaigényesebb termelésben azonban még nem tartanak ott, ahol kellene. Nem helytálló tehát az a megállapítás, hogy a kombinátoktól nem várható gyorsabb fejlődés. A MAGYAR SZÓ Péntek, 1975. január 3. Reményteli kilátások egy nehéz év előtt Nikola Kmezićnek, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnökének nyilatkozata Шко1а Kmezić, a Tartományi Végrehajtó Tanács el■5ke december 20-án ellátogatott a Dnevnikbe, s válaszolt az újvidéki szerkesztőségek szerkesztőinek és munkatársainak a tartomány fejlődésével és az időszerű problémákkal kapcsolatos kérdéseire. Tartományunk fejlesztési terveiben a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak már jelenlegi szerepénél és még inkább kihasználatlan lehetőségeinél fogva rendkívüli jelentősége van. Kérjük, hogy az egész ország fejlődésének irányát figyelembe véve, ismertesse, milyen alapelvek szerint fog fejlődni ez a két ágazat a következő ötéves tervidőszakban. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, egyszóval az élelmiszergazdaság fejlesztésének alapvető céljai az ország agrárpolitikájának alapelveiből adódnak. Ennélfogva törekvésünk arra irányul, hogy még jobban fellendítsük a mezőgazdaság szocialista szektorát, erőteljesebbé tegyük az élelmiszer gazdaságban dolgozók munkájának és anyagi eszközeinek társítását, serkentsük a nagy élelmiszergazdasági egységek létrehozását és a szocialista társastermelés fejlettebb formáinak kialakítását, ide értve a magántermelők egymással és a társadalmi szektorral való társulását is. A köztársaságoknak és a tartományoknak a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó megállapodása, továbbá a JKSZ X. kongresszusának és a VKSZ XV. tisztújító értekezletének határozatai a többi dokumentummal együtt megteremtették a feltételeket az élelmiszergazdaság előnyösebb társadalmi elbírálására, várható tehát, hogy a jövőben hatékonyabban oldódnak meg az égető problémák, és ennek alapján dinamikussá, szilárdabbá válik a mezőgazdaság fejlődése. Ezzel összefüggésben külön szem előtt kell tartani, hogy a következő ötéves terv időszak kezdete egybeesik az egész világot megrázó energiaválsággal és a mind kifejezettebb élelmiszerhiánynyal. Ez hazánknak, elsősorban pedig Vajdaságnak kiugrásra ad lehetőséget, egyben azonban arra is kötelez bennünket, hogy adottságaink minél nagyobb mértékű kihasználásával fellendítsük az élelmiszertermelést, s a lehető legrövidebb időn belül biztosítsuk, hogy hazánk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalának kényszerétől megszabadítva és jelentős devizaösszegeket megtakarítva, idővel kivitelre is termeljen. A következő ötéves tervidőszak egyik legfőbb tétele tehát az, hogy minél előbb, minél többet igyekezzünk termelni a mindinkább hiánycikké váló mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből. A cukor és az étolaj ügyében nemrég tett intézkedés, már azt is jelenti, hogy a termelők kötelezettséget vállaltak a termelés olyan irányú és méretű fellendítésére, amelynek eredményeként cukorból már 1978-tól, étolajból pedig 1980-tól kezdve nem szorulunk importra. Mivel a fent említett két cikk termelésében tartományunk nagy százalékarányban vesz részt (a cukorrépáéban 63, a napraforgóéban 80 százalékkal), érthető, hogy e tekintetben Vajdaságra igen nagy kötelezettség hárul. A kérdés csak az, hogy miben. A tudománynak persze lépést kellene tartania a kombinátok és az élelmiszeripar fejlődésével. Sajnos eléggé lemaradt. Ezért úgy véljük, hogy rendkívül nagy feladatok várnak rá, mindenekelőtt az ipari növények, a cukor és az étolaj termelésében. Nincs meg-* felelő szój a V etömegunk, nincs megfelelő fajta napraforgónk, s fennáll a kukoricavetőmag kérdése is. Egyedül a cukorrépamag jó, de ezen a téren is valahogy nehezen jutunk előre. Világszínvonalra csak a búza termelékenysége tekintetében jutottunk, minden másban megrekedtünk, vagy le is maradtunk. Mindazt figyelembe véve, hogy mi mindent tervezünk a termelés fellendítése, az élelmiszergyártás fejlesztése és az adottságok nagyobb kihasz- nálása tekintetében, ezekkel a körülményekkel nem lehetünk megelégedve. Véleményünk szerint nagyobb összegekkel kell támogatnunk a tudományt. . A nemrég megkötött társadalmi megállapodás új árat állapított meg a cukorra és az étolajra vonatkozóan. Nem fog-e a Tartományi Végrehajtó Tanács a többi mezőgazdasági termék esetében is ugyanúgy és ugyanolyan okokból síkraszállni a kellő ár kialakításáért, mint a cukor és az étolaj esetében? Mindenekelőtt úgy vélem, hogy a cukor és az étolaj az árkiigazítás ellenére sem vált egyszerre drága élelmiszerré. Ami a kérdés másik részét illeti, a jövőben is síkra fogunk szállni a mezőgazdasági termékek, árának növeléséért, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar gazdálkodási feltételei kiegyenlítődjenek a többi iparágéval, vagyis hogy lépést tartsanak az állandóan emelkedő termelési költségekkel. Továbbra is törekedni fogunk arra, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó tartomány- és közársaságközi megállapodásban lefektetett költségelismerési elv mindenkor következetesen érvényesüljön, sőt magában foglalja a fejlődés követelményeit, valamint a világpiaci árakhoz való igazodás szükségét is. Véleményem szerint ez serkentően hat a termelőkre, szavatolja a termelés fellendülését, növeli a nyersanyagtermelést és élelmiszerfeldolgozást, egyben pedig igen előnytd hat az ország fizetési mérlegének alakulására. Magától értetődik persze hogy az árak megállapításahogy megoldja ezeket a kérdéseket. Rendezetlenségükért nemcsak az intézetekben és az egyetemen dolgozó szakemberek okolhatók. A társadalom hozzáállása is olyan volt, hogy nem teremtett számukra kellő feltételeket a jobb és intenzívebb munkához. Jövőre valószínűleg gyökeres fordulatot teszünk ennek az állapotnak a javítása érdekében, és mind a költségvetésből, mind a társult munka pénzéből lényegesen több pénz jut majd a tudományra. A következő hiba magában a mezőgazdaságban kereshető, de ugyanez vonatkozik a vegyészetre, a technológiára és egyéb tudományágakra is. Ide tartozik továbbá tudományos intézményeink szétforgácsolódottsága. Tartományunkban a mezőgazdaság és élelmiszer- ipar kérdéseivel nem kevesebb, mint tizenegy intézet foglalkozik, sőt a mezőgazdasági és a technológiai karon is van egy külön osztály vagy intézet. Ez megengedhetetlen káderfecsérlés,kor figyelembe kell venni a megélhetési költségek szintjét és dolgozóink vásárlóképességét is. A fogyasztók életszínvonalának védelme édekében a kompenzáció módszerét kell alkalmaznunk. Eddig ezzel a lehetőséggel nem élünk eléggé. A kukorica kérdése a legbonyolultabb . A kukorica jelenlegi piaci ára jóval nagyobb a szavatolt árnál. Ez nyilvánvalóan hátrányosan hat a tenyésztésre, ami már egyébként is csökkenőben van az értékesítési nehézségek miatt. Milyen lehetőségek vannak is helyzet javulására? — Ez az egyik legbonyolultabb kérdés, amely az utóbbi időben az állattenyésztésben felvetődött. Véleményem szerint a kukorica ára semmiképpen sem vizsgálható a hús árától és egyáltalán a tenyésztéstől elkülönítve. Mi is így tekintünk rá. A kukorica piaci ára jelenleg 2,5 dinár körül mozog, s további növekedés jeleit mutatja. Ha az állattenyésztést és a kukorica kérdését együttesen kezelnénk, bizonyára találnánk olyan megoldást, amely egyaránt megfelelne a kukoricatermelőknek és az állattenyésztőknek is. Két nappal ezelőtt új szavatolt árat javasoltunk a sertés- és az üszőhúsra. Elgondolásunk az, hogy a kukorica jelenleg megszabott 1,85 dináros felvásárlási ára szolgáljon alapul, s a költségelismrés elve alapján ezt egészítsük ki a darálás, a szállítás stb. költségeivel. Ezeket beszámítva kilónként körülbelül 2 dinárom árat számíthatunk. Véleményem szerint a Szövetségi Élelmiszertartalékok Igazgatósága nem lesz képes elegendő kukoricát kapni, ha a felvásárlási árat nem igazítja ki 2,20 dinárra. Mivel a piacon a termelő 2,50-et kap ért, javaslatunk az, hogy a kormány kilónként 0,30 dináros ártérítést vezessen be, az Élemiszertartalékok Igzgatósága pedig találjon rá módot, hogy 2,20 dinárért adja a takarmánygyáraknak, s a tenyésztők ennek az árnak az alapján fogjanak hozzá a tenyésztéshez. Más szóval, a 2,00 és a 2,20 dinár közti különbség oszoljon meg a tenyésztők és a takarmányárak közt, s ellensúlyozására próbáljanak meg belső tartalékokat feltárni, erőfeszítéseket tenni. Véleményünk szerint az lenne a leghelyesebb, ha a fogyasztók védelme érdekében nem módosítanánk, vagy csak a legkisebb mértékben igazítanánk ki a hús — elsősorban a sertéshús — árát, és vagy a kukoricatermelőket, vagy a tenyésztőket kísérelnénk meg ártérítéssel kártalanítani. A búzatermelés költségeiről majd az aratás előtt lesz szó • Az őszi mostoha időjárás miatt lényegesen megnövekedtek a termelés költségei. Felbecsülték-e már, hogy mennyivel, s milyenek a kilátások a költségnövekedés elismerésére? A kedvezőtlen időjárás miatt a mezőgazdaságnak az ősszel csakugyan megnövekedtek a betakarítási és a vetési költségei. Nem szükséges róla külön beszélni, mégis alátámasztom néhány adattal. A kukorica nedvességtartalma a sok eső miatt a 40 százalékot is elérte, tehát a normálisnál még egyszer nagyobb volt, s emiatt a szárítási költségek kilónként 12 párával növekedtek. Az átázott földekről fölszedett répa sáros volt, a sár negyven százalékkal is megnövelte súlyát. Helyenként két vagy több traktornak kellett nekirugaszkodnia, hogy a termőföldről kivontasson egyegy pótkocsi répát. A gépek igénybevétele jóval meghaladta a szokásosat. A répa cukortartalma csökkent, egyes cukorgyáraknak meg kellett szakítaniuk a termelést. A búza vetéséhez pedig — mivel a munka eltolódott — több vetőmag és műtrágya kellett. Noha még nem minden szempontból vizsgáltuk ,ki, mennyivel növekedtek a termelési költségek, becslésünk szerint tartományunknak csak a társadalmi szektorán 670 millió dináros összeg jön ki. Arról pedig egyelőre nem is mondhatunk közelebbit, hogy a kései vetés milyen hátrányosan hat a termelés kifizetődőségére, és milyen következményei lesznek a hozamra nézve. A kései vetés miatt ugyanis fejtrágyázáshoz is több műtrágya kell majd. Mint ismeretes, a köztársaságok és tartományok megállapodása alapján a mezőgazdasági termékek árának megállapítása közben a költségelismerés elvét alkalmazzuk. Ha az év folyamán, vagyis a legutóbbi ár megállapítása óta a termelési költségek 5 százaléknál nagyobb arányban növekednek, a termény ára a költségelismerés elve alapján utólag ennek arányában kiigazítható. A cukorrépa és a napraforgó árát az év folyamán utólag 0,41-ről 0,46 dinárra, illetve 3,13-ról 3,70 dinárra változtattak, úgyhogy a megemelt ár fedezi az időjárási viszontagságok miatt keletkezett költségnövekedést. A búza jövő évi ára már szintén meg van szabva, csak az ártérítés elfogadása van még hátra. A megszabott árba azonban még nincs beszámítva a megnövekedett termelési költség. Majd meglátjuk, hogy ezek a költségek a jövő év júniusáig—júliuséig hogyan alakulnak, s ha több mint 5 százalékkal nőnek, szintén tárgyalni fogunk róla. A kukorica árával kapcsolatban már a piac elvégezte a maga szabályozó szerepét. Tekintet nélkül a felvásárlási árra, a kukorica jelenlegi ára akkora, hogy fedezi a megnövekedett költségeket. Harc az olcsóbb takarmányért A Vajdaság eddig is mindig hangsúlyozta, hogy az állattenyésztésnek nagyobb szerepet kell betöltenie a mezőgazdaságban. Az idén azonban a tenyésztés mégis visszaesett, és ennek hatása jövőre is érezhető lesz. Véleménye szerint milyen jövő vár és milyen feltételeket kell teremteni a tenyésztésre nézve? — A legfontosabb teendő az, hogy a tenyésztésnek legalább a jelenlegi színvonalát megőrizzük, és útját álljuk az állomány további csökkentésének. Ha ez sikerül — elsősorban a szarvasmarhatenyésztésben —, nagy előnyünkre fog szolgálni, mert jövőre, valószínűleg már az első negyedévben vagy az év közepén merőben más kép fog kialakulni a világpiacon. Mind a nyugat-európai piacon, mind más országokban máris más légkör érezhető, és ezért minden erőnket latba kell vetnünk, s minden intézkedésünkkel arra kell törekednünk, hogy elejét vegyük a tenyésztés további csökkenésének, tvábbá feltételeket teremmtünk arra, hogy a továbbiak során jóvátegyük azt, amit az állattenyésztés akkumulációja tekintetében elvesztettünk. Tapasztalatunk szerint az ilyen válságok átmeneti jellegűek, s akik, hogy úgy mondjam, előrelátóbb politikát folytattak, mindig jobban jártak, mint azok, akik a nehéz körülmények közt felszámolták állatállományukat. Igeni fontos kérdés továbbá — noha nem függ össze az állattenyésztés válságával —: milyen áron állítjuk elő a húst. Ha a takarmányozásban egyes dolgokat nem változtatunk meg, s nem törekszünk arra, hogy olcsóbb takarmányt állítsunk elő, a jövőben sem érhetünk el jobb eredményeket, s a válságok is nagyobb mértékben sújtanak bennünket. Nem tarthatunk ki a drága növénytakarmányok mellett, annál kevésbé, mert nagy részét importálnunk kell. E tekintetben elvárjuk a tudósoktól, hogy erejük teljes latbavetésével segítsenek a kérdés megoldásában. A kamendini intézet máris figyelemre méltó eredményeket ért el ezen a téren. Mindent összevetve, az állattenyésztés kilátása nem a legjobb, de nem is elbátortalanító. Közös erőfeszítést kell tennünk — a tenyésztőknek és a társadalomnak egyaránt —, hogy a következő évben jobb feltételeket teremtsünk az állattenyésztés élénkebb fellendítésére, a következő ötéves tervidőszakban való intenzívebb fejlesztésére. Ha a jövőben sikerül a világpiacon több ügyfelet szereznünk, többé nem kerülünk ilyen helyzetbe, s nem fognak bennünket ilyen súlyosan érinteni a 4 és 6 évenként megismétlődő válságok. A költségelismerés elvének fokozatos alkalmazása Nikola Kmezié