Magyar Szó, 1975. május (32. évfolyam, 132-147. szám)
1975-05-16 / 132. szám
éntek, 1975. május 16. MAGYAR SZÓ Az irodalmi kapcsolatok elmélyítése Beszélgetés Azem Shkrelivel, a Kosovói íróegyesület elnökével . Mi elsősorban költőként tartjuk számon, bár elbeszélői, regényírói, drámaírói munkásságáról is tudunk. S mert az anyazsák költőknek ahhoz az útkereső, soha meg nem nyugvó fajtájához tartozik, akik a társadalmi szerepvállalás fegyelmezettségét össze tudják egyeztetni az alkotói, belső fékezhetetlenségekkel, igen érdekes volna, ha sommázná költészetfelfogását s szólna írói terveiről. — Sok írónkról elmondhatjuk, hogy szükségszerűen és tudatosan vállal társadalmi szerepet. Hozzájuk hasonlóan, én is több ilyen feladatot töltök be; mindezt szeretem és értékelem, tudatában vagyok társadalmi, hasznosságuknak. Persze, ezek a vállalt kötelezettségek sok időmet és erőmet elveszik, egyébként is a felelősségtudattal, lassan, araszolva dolgozó írók közé tartozom. Nem is lehet ma már egy szuszra jó verset, írni. Jobb, ha előbb érleljük, alakítgatjuk, verejtékezünk érte. Csak így lehetünk biztosak, hogy később nem kell miatta szégyenkeznünk. Alkotói pályánkon előbb-utóbb eljutunk egy olyan korszakig, amikor végérvényesen hatalmába kerít bennünket az igény, hogy talán kevesebbet, de jobbat írjunk. Már egypár éve dolgozom egy új regényemen: folytatása a Fehér karaván (Karavani i bardho) című, szerb -horvátul is megjelentetett regényemnek, de önmagában is kerek egészet alkot. Egy egyéniség erkölcsi rajza lesz: főhősöm bélyegként, nyugtalanító tényként kor- s hozza magában a tudatot, hogy nem csatlakozott idejében a forradalomhoz. Később azonban szeretné semmissé tenni ezt a tényt a társadalom színe előtt. — Verskötete nem készül? — De igen. Már sajtó alatt van új verseim kötete. Címe: A hallgatás Bibliájából (Nga bibla e hesbtjes). A prištinei Rilindja fogja megjelentetni hamarosan. Ugyanakkor két filmforgatókönyv befejezésénél tartok, de erről még ne beszéljünk. Inkább hadd szőljem tovább iménti gondolataimat: egyegy újabb könyvünk kinyomtatását kizárólag a megváltozott, tovább vitt minőség igazolja. Különösen a mai időkben, amikor a szintéziseket várja tőlük az irodalom, s amikor a középszerűségek eleve unalomra vannak ítélve. E középszerűséget legkevésbé tűri meg a költészet. Nekem magamnak olyan vers az eszményem, amelynek szépségét a mondanivaló ereje, nyugtalanító sodra adja meg. Szeretem az elmélkedő, sőt bölcseleti jellegű lírát. Azt a költészetet, amelynek nem az andalító szépség, hanem a feszítő nyugtalanság a melegágya. Inkább a költői nyereség vagy kíméletlenség, semmint az agyonírtság! — Nem az íróegyesületük elnökét, hanem az írót kérdezzük, amikor feltesszük Shkreli elvtársnak a kérdést: mi jellemzi a mai jugoszláviai albán irodalmat? — Sok-sok könyvnél is fontosabbnak tartom azt a tényt, hogy — különösen az utóbbi esztendőkben — életképesebb alkotások létrehozását feltételező, igazi irodalmi légkör alakult ki nálunk, s néhány olyan írói névről, másrészt olyan művekről is beszélhetünk, amelyek nemcsak a mi koszovói irodalmunknak, hanem az általános mai albán irodalomnak is fémjelzései lehetnek. Örülök, hogy csupán el kell ismételnem mások megegyező véleményét erről a literatúráról, ugyanakkor sajnálom, hogy ezek az értékek nincsenek kellőképpen jelen a hazai fordításos irodalmakban, s nem eléggé hozzáférhetőek az olvasók országos tábora számára. Elégtelen az, amit ebben az irányban tettünk. Még mindig szórványos, személyes vállalkozásokra szorítkoznak e kapcsolatteremtések és közvetítések, a szervezett hozzáállásokra csak ritkán s jelképes keretek között kerül sor. A jó műveken és a jószándékon kívül kiadóházak közreműködésére is szükség van. El kell mélyíteni az irodalmi, művelődési értékek kölcsönös átáramlásának fontosságát. Nemcsak egymás irodalma, hanem önmagunk iránt is vannak kötelességeink. Nagy baj az, hogyha mindebben az anyagi eszközök és lehetőségek mondják ki a döntő szót, nem pedig a már kialakított politikai, művelődési koncepciónk nyomán foganatosított intézkedések. Egyébként az utóbbi időben feltételek születtek arra vonatkozóan, hogy folyamatosabb és szervesebb kapcsolatot tartsunk fent az albán anyanyelvű művelődés egészével: az első eredmények kölcsönös írói látogatásokban, könyv- és folyóiratcserékben mutatkoznak meg; legjobb könyveink egyként hozzáférhetőek az itteni és az albániai olvasók számára. — A kosovió Tartományi Színház (Pokrajinsko pozorište) igazgatójaként Shkreli elvtárs mindvégig jelen volt a közelmúltban lezajlott országos színházi játékokon, a Sterija fesztiválon. Milyen megfigyeléseket és tanulságokat vitt magával? — Másodszor voltam tagja az értékelő bizottságnak, s elmondhatom, hogy felelősségünk igen összetett volt: egy időben kellett értékelnünk mind az előadást, mind a repertoárt. Ezúttal mai színházirodalmunk legelevenebb, legérdekesebb megvalósításai voltak jelen, nem pedig a legjobb előadások. A válogatás legalábbis ebben az irányban vizsgálódott. A fesztivál műsorába iktatott vígjátékok tömbje például jugoszláviai vígjátékirodalmunk mai állását kívánta jelezni, de képet nyertünk arról is, hogy pillanatnyilag hol tartunk e műfaj színpadi megvalósításaival is. Úgy hiszem, nem helyes, hogy ezen az országos színházi szemlén — a szabályzatok szerint — csupán olyan íróink darabjait mutathatják be, akik itt is élnek az országban. Az egyes nemzetiségi színjátszó együttesek sokkal nagyobb teljesítményekre volnának képesek, hogyha ők maguk is egész nemzeti színházirodalmuk legjobb értékei közül választhatnának. Nem lenne fontos ebben az esetben, hogy a színpadi szöveg is részt vegyen a versengésben. De részt venne a színpadi megvalósítás, a művészi játék, a rendezés munkája. A beszélgetést vezette: FEHÉR Ferenc JEGYZET: Azem Shkreli kosovói albán költő, elbeszélő, regény- és színdarabíró, a Peć költében levő Rugovóban született, 1938-ban. A Kosovói íróegyesület elnöke, a prištinai Tartományi Színház igazgatója. Művei: Bulzat (Bimbók, versek, 1960.), Karavani i bardhe (Fehér karaván, regény, 1961.), Beli karavan (regényének szerbhorvát kiadása, Bgd., Prosveta, 1963.), Engjujte vrugove (Az utca angyalai, versek, 1963.), Pesme o sebi (Versek magamról, Bagdala, Kruševac, 1964.), I di nje fjale prej guri (Ismerek egy kőkemény szót, versek, 1969.), Syté e Eves (Éva szemei, elbeszélések, 1965.), Fosilet (Foszíliák, dráma, 1968.). Felelőtlen viszonyulás Megbeszélés a tartományi művelődési munkatervről A A Szocialista Szövetség oktatás-, művelődés- és tudományügyi szakosztálya tegnap megbeszélésre hívta össze a községi művelődési érdekközösségek, művelődési intézmények és társadalmi-politikai testületek képviselőit, hogy együttesen mondjanak véleményt a tartományi művelődési munkatervre beérkezett észrevételekről és javaslatokról. A megbeszélésre az ötven meghívott közül, még húszan sem jöttek el. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy éppen azok maradtak távol, Zombor kivételével, akik egyáltalán nem vettek részt a munkaterv elemzésében, akkor nagyon helyénvaló Milica Sofarovnak, a Szocialista Szövetség Tartományi Választmánya elnökségi tagjának a megállapítása, hogy az ilyen felelőtlen viszonyulást nyilvánosan meg kell bírálni. A művelődési program véglegesítésében minden községnek részt kell vennie. Még mielőtt a tegnapi vitát részletesen taglalnánk, lássuk, mit mutat a Szocialista Szövetség összegezése. A 44 község közül 26 tárgyalt a munkaprogramról, 12 minden megjegyzés nélkül elfogadta. A többiek csak itt-ott foglalkoztak a teljes programmal. Milica Solarov az azonos és hasonló észrevételeket emelte ki a tegnapi összejövetelen. A községek kivétel nélkül megjegyzést tettek a pénzelés módjára. Valamennyien figyelmen kívül hagyták tehát azt, hogy mindez csak ideiglenes megoldás, és hogy az idén másként nem is történhetett, hiszen az érdekközösségek csak a múlt év végén kezdték meg munkájukat. A munkatervben nem kaptak érdemleges helyet a művelődési otthonok és az amatőrizmus. Az amatőrszínházakat ki kell egyenlíteni a hivatásos színházakkal. Ezzel megteremtődnének a feltételek a román, a ruszin és a szlovák nyelvű színházi kultúra fejlesztésére. A könyvtárak és a filmművészet szintén nem kapott érdemleges támogatást a munkatervben. V. D. J. Film Rendező: Robert Clouse. Szereplők: Jim Kelly, Gloria Hendry és még sokan mások. Az amerikaiaknak nincsenek gátlásaik, ha arról van szó, hogy átvegyék-e a világ valamelyik táján felfedezett sikerreceptet, még ha rövid életűnek mutatkozik is. Miért is volnának, hisz az ő dédelgetett műfajukat, a westernt szintén kölcsön vette számos ország. A karaté-filmeket Hongkongban találták ki néhány évvel ezelőtt, s egy csapásra meghódították velük az európai szórakoztató piacot. Ezeknek az easternnek elkeresztelt produkcióknak sablonja nagyon egyszerű: a történet lehet bármilyen vékonyka is, nem baj, csupán arra szolgál, hogy minél többször és minél részletesebben be lehessen mutatni a karate küzdősport különféle fogásait, illetve ütéseit. Ezt a sémát vette át Robert Clouse és a humoros szórakoztató filmről alkotott amerikai felfogásnak megfelelően töltötte ki, miközben úgy próbált magának jó pontot szerezni, hogy a történet hősnője és segítőtársai négerek, az ellenfelek pedig fehérek. Az easternek ez az amerikanizálása azt jelenti, hogy sokkal vidámabb mint a hongkongi produkciók, és technikailag, valamint szakmailáig a legmagasabb színvonalú Karate-komédia. A „sorsdöntő” jeleneteket — bőségesen van belőlük a filmben — lelassította a rendező, s ezáltal határozottan nevetségessé váltak, annál inkább, mert a főhős úgy csücsöríti a száját, mint egy csimpánz, amikor kíváncsi, és artikulátlanul üvölt, miközben ellenfeleit akaratukon kívül „repülni tanítja.” Az amerikai ízlés ragyogó megnyilvánulása, hogy a nagy leszámolás szappanhabban történik. Miért nő? A meztelen nőket ma már úgysem szokás habfürdőbe ültetni, mint egykoron. Mindez együttvéve némileg még ironikus is, úgyhogy, ha nagyon akarjuk, akár eastern paródiának is tekinthető ez a szó szoros értelemben vett mozi. D) Karate Jones 13. oldal Az iskolák önigazgatásának húsz éve jubileumokat, kerek évszámokat ünnepelünk. Negyed évszázada a munkásönigazgatásnak, huszonöt éve valósult meg az elképzelés: a gyárakat a munkásoknak. Itt kell megemlíteni még egy évfordulót: húsz évvel ezelőtt kezdődött iskoláinkban a társadalmi önigazgatás. 1955-öt írtunk, amikor a törvények lehetőséget adtak és egyúttal kötelezték az önigazgatásra az iskolákat is. Megalakultak az első iskolabizottságok. A tízhúsz tagból álló rangos testületek tagjait a községi népbizottságok jelölték ki. Ezek zömmel közéleti személyiségek voltak, és csak kis hányadukat jelölte a tantestület. Ezt a gyakorlatot még nem nevezhettük az iskolák teljes önigazgatásának. Nagy lépésnek számított mégis tanintézeteink életében. Az iskolabizottságokkal megszűnt a tanügy központosított irányítása, a felülről jövő szabályozás, a helyi, iskolai kezdeményezés állandó korlátozása, oktatásügyi osztályvezetők mindent átfogó hatalma. Az iskolabizottságok hamar túljutottak a kezdeti útkeresést, mivel az iskola ügyes-bajos dolgait mégis a helyi aktivisták, a szülők, az iskolakörzet polgárai, a pedagógusok ismerték a legjobban. Ahogy nőtt az iskolabizottságok tekintélye, úgy nőtt a jog- és feladatkörük, de egyúttal társadalmi és önigazgatási kötelezettségük. A községi művelődési tanácsok fokozatosan sok mindent átruháztak rájuk, vagy legalábbis kikérték véleményüket. Évről évre mind több munkájuk akadt: elkészítették intézményük évi munkatervét, költségvetését, zárszámadását, később kinevezéseket is végeztek, majd a pályázatokat is lebonyolították, másodfokú döntéshozatali szerv is lettek egyes kérdésekben stb. Pontosan tíz évig működtek az iskolabizottságok, majd amikor megértek a társadalmi feltételek, megalakultak az önigazgatási szervek, az iskolatanácsok. Még jól emlékszünk a kettősségre , a bővített és szűkebb összetételű iskolatanácsokra. Ennek is már tíz esztendeje. A nemrég meghozott új alkotmányunk megköveteli a közvetlen önigazgatás gyakorlatát, a dolgozók döntéshozatalának közvetlen jogát. Ennek jegyében iskoláink nagy részében a dolgozói közösségek végzik, az iskolatanácsok helyett az önigazgatás közvetlen teendőit. A diákönigazgatás létrejöttével, a tanulók is helyet kaptak az önigazgatási szervekben. Mivel vitathatatlan a társadalom szüntelen érdekeltsége az iskolai munkában, adott esetekben a dolgozói közösséget a község és a helyi közösség polgárai bővítik összejöveteleiken. A visszapillantás szükségszerű. Iskoláink történelmének egy fölmérhető szakaszának, iskolapolitikánk irányvételének, álláspontjaink valóra váltásának kiértékelését, dilemmáink megválaszolását teszi lehetővé. KASZÁS Károly ni a közműveldésben új törekvések Topolya kulturális életében Topolyán a Szocialista Ifjúsági Szövetség III. alapszervezetének kulturális szerkesztő bizottsága igen jelentős és tartalmas tervet dolgozott ki a kisváros művelődési életének fellendítése érdekében. Havonta két vitaestet, illetve informatív jellegű előadást rendeznek a könyvtár olvasótermében. Megkértük a bizottság tagjait: Fenyvesi Ottót, Lódi Lászlót, Nagy Lászlót, Harkai Imrét, Raffai Zoltánt, Vass Évát és Nebojsza Istvánt, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. — Mikor alakult meg a bizottság, és milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a kezdeti időszakban? — A bizottság ez év januárjában alakult meg. A polgárok érdeklődése kötelezett bennünket, hogy hoszszabb távú tevékenységet folytassunk. Kezdetben sok nehézséget kellett leküzdenünk: a teremhiány, melyet kérésünkre községünk könyvtára oldott meg; az anyagi problémákat, melyek megoldásában a SZISZ III. alapszervezete hathatós támogatást nyújtott; ezenkívül a technikai eszközök hiányának kérdését, melynek megoldásában nagy segítségünkre volt a Testvériség-Egység Gimnázium. — Mi a munka célja és milyen a műsorpolitika? — Azt szeretnénk elérni, hogy azok a fiatalok, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak érvényesülni és eddig elszigetelten tevékenykedtek, ezeken az esteken találjanak közös fórumot. A művészeteket illetően semmilyen irányzatot sem akarunk előnyben részesíteni, hanem igyekszünk minél nagyobb betekintést nyújtani a legkülönbözőbb irányzatokról. Arra törekszünk, hogy minél közvetlenebb légkört teremtsünk az előadók és a közönség között. Műsorra tűzünk minden időszerű témát, legyen az művészettel, társadalom- vagy természettudománnyal kapcsolatos. Időnként szakembereket hívunk más városokból, hogy színesebbé és színvonalasabbá tegyük beszélgetéseinket. — Műsorunkon eddig a következő előadások szerepeltek: három irodalmi est, melyeken fiatalok olvasták fel verseiket és egyéb írásaikat; két képzőművészeti est, amelyeken a konceptuális és az új realizmus művészeti irányzatokkal foglalkoztunk, továbbá Nagyapáthy Kukac Péter ismert topolyai naiv festő munkásságával és a róla elnevezett díj-alapítványnyal ismertettük meg a közönséget; egy este Topolya nagy egyéniségének, dr. Hadzsi Jánosnak életéről és munkásságáról tartottunk előadást; ezenkívül egy tájékoztató jellegű előadást szerveztünk Peru társadalomgazdasági rendszeréről, földrajzáról, történeti nevezetességeiről és néprajzáról. . — Hogyan fogadta a közönség a kezdeményezést? — A közönség nagy érdeklődéssel fogadta ezeket a rendezvényeket, ezért továbbra is meg szeretnénk tartani a folytonosságot, havi két három esttel. Meghatároztuk a műsortervet a következő fél évre, s ebből is látszik, hogy nem szeretnénk, ha tevékenységünk tiszavirág eletű lenne. KÓKAI Zoltán A nemzetiségi kultúra fejlesztése Az idén a nišikörzet községében körülbelül 12 millió dinárt költenek a nemzetiségi kultúrák fejlesztésére, ami közel kétszerese a tavalyi, hasonló célokra fordított összegnek. Többek között 3,5 millió dinárt költenek új művelődési otthonok építésére. Jelentős összeget fordítanak a bolgár nyelvű kiadótevékenység és a Nisi Rádió bolgár nyelvű második műsorának fejlesztésére is. Határozat született arról is, hogy a közeljövőben állandó albán nyelvű műsort indít a Niši Rádió. A körzetben egyébként 90 ezer bolgár, albán és cigány él. Harmonikások fesztiválja Az idén tizenkettedszer rendezik meg Budában a harmonikazemekarok és szólisták országos fesztiválját, amelyen nagyszámú zenekar és szólista vesz részt hazánk minden részéből. A hazaiakon kívül több ismert külföldi együttes is fellép. Pénteken, a fesztivál első napján, a szólisták vetélkedőjét bonyolítják le. A szólisták korosztályok szerint négy csoportban versenyeznek. Szombaton a fesztivál keretében nagyszabású ünnepi hangversenyt tartanak a pulai arénában Tito elvtárs 83. születésnapja, valamint a fasizmus feletti győzelem és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére. Bemutatkozik egy 1500 tagú kórus, 200 tagú harmonikazenekar kíséretében, majd a fesztiválon részt vevő mintegy 800 harmonikás tart hangversenyt. Szombat este akülföldi együttesek lépnek közönség elé, vasárnap délelőtt pedig megtartják a zenekarok versenyét. A záróesten a legjobb zenekarok és szólisták, valamint meghívott együttesek és szólisták muzsikálnak. Hétfőn délelőtt a fesztivál szervező bizottsága tanácskozást szervez a zenekarok vezetőivel, karnagyaival és a zenepedagógusokkal. K. V.