Magyar Szó, 1975. június (32. évfolyam, 148-162. szám)
1975-06-01 / 148. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1975. június 1. Göcseji múzeumőr — EZ ITT a kőolajipari múzeum? — Ez, kérem. — Sajnos, hat óra már elmúlt, szóltak, hogy a ■ múzeum zár, nem nézhetjük meg. — Sajnálhatják. Botra támaszkodik a vastag szemüveges, méltóságteljes múzeumőr. Valóban sajnáljuk, hogy nem nézhetjük meg a múzeumot: meszsze vidékről jöttünk, ki tudja, mikor vetődünk ismét erre. Göcsej magyarországi tájegység, Zalaegerszeg is ide tartozik, központjaként azonban Nova falut szokták emlegetni. Különös vidék. Az alföldi ember számára teljesen idegen, de a göcseji tájra jellemző épületek, használati tárgyak, szokások, lassan már a helybeliek számára is ismeretlenné válnak, ezért Zalaegerszegen néhány évvel ezelőtt falumúzeum nyílott. A falvakból mindenestül ide áthozott rendkívül érdekes favázú házak, használati tárgyak láthatók. Mellette az újabb kor múzeuma a kőolaj-kitermelés fejlődését mutatja be. — A munkaidő letelt... — Ó, nem tesz semmit, felőlem megnézhetnék. — Na, de hát a többiek mennek haza. Valamit azért mégis kérdeznék. Idefelé utazva az út mellett láttunk két daruszerű építményt. Tudom, hogy az olaj felszínre hozására szolgál, de elfelejtettem a nevét. Tudja, az, ami úgy himbálódzik le-föl. — Az a himba. NYUGDÍJAS OLAJIPARI mérnöknek nézem a múzeumőrt. Készségesen válaszolgat a kérdéseimre, pedig már integetnek neki, hogy igyekezzünk kifelé. Botjára támaszkodva indul a kijárati kapu felé, s közben beszélgetünk. — Nem vagyok én olajos, csupán három éve, hogy itt dolgozom. De meg kellett tanulnom ezt a szakmát. Itt van ez a himba. Tulajdonképpen nem is szivattyú ez. Elméletileg, ugye, tíz méter mélyről lehet a folyadékot feljebb szivattyúzni, gyakorlatilag azonban csak hétről. Szakszerű előadást tart arról, hogy az olajkútnak több csöve van, s amennyi folyadékot a himba beleprésel az egyikbe, ugyanannyi olajnak kell a másiknak a végén feljönnie, akár több kilométer mélyről is. — Tudja, kérem, az olajipar már annyira szerteágazó, hogy egy olajmérnöknek nem okvetlenül kell tudnia a másikról, hogy mit is dolgozik, nincs már áttekintésük. Van köztük, aki azt tartja, hogy a himba szivattyút mozgat, a másik pedig azt, hogy nem, ez nem szivattyú. De jártam én már nagyon furcsán is velük. — Szokott mérnökökkel társalogni? — Sok látogató jön ide. Az idén már negyvenezer látogatóm volt. És van ám köztük sokféle ember. Diákok, katonák. És ha valamelyik járatos a szakma bizonyos területén, akkor az elkezd engem froclizni. Hogy válaszolhassak nekik, elolvastam mindent, ami a prospektusokban volt az olajipari múzeumról. Aztán láttam, hogy az nekem nem elég, hát elővettem a lexikont. De abban sincs meg minden, ezért kell a szakmában dolgozó munkásokkal és mérnökökkel is beszélgetnem. Kérdezgetem őket, ők meg vagy válaszolnak, vagy nem. A múltkoriban is kérdeztem az egyiktől valamit, válaszolt is, de én éreztem, hogy nem az igazat mondta. Végül egy bolgár mérnöktől tudtam meg a helyes választ. NEM SIET AZ ELBESZÉLÉSSEL, lassan lépked és lassan beszél, ráért. Látszik, hogy az olajkitermelés, vagyis hát inkább ez a múzeum tölti ki nyugdíjas életének minden pillanatát. Kőműves, kalauz, tanító? Mi lehetett, mielőtt itt vállalt állást? Nem is kérdeztem tőle a nagy sietségben, mert társaim már messze elhaladtak. — Ne tessék haragudni, de a többiek már várnak. A viszontlátásra.. — De aztán Valóban ’viszszajöjjenek ám’ Nem akarom én azt a falmnyepirmot lenézni, de akkora '»’-lomot csapnak neki... Pedig ez az olajipari legalább olyan érdekes. Azzal a szem elhatározással válók el tőle, hogy emszer még valóban viaszaimégzek Zalaegerszegre, és megnézem az ő múzeumát is. Mert hogy a caláfiínek érzi, az nem kétséges. És nagyon jó ez így a múzeumnak is és neki is. MATUSKA Márton Mi szobád mit nem szabod Párizsi tevét a Magyar Szónak „EZ NEM MÚZEUM, hanem az Istennek háza. Kéretnek a nyájas turisták, hogy viselkedjenek tisztelettudóan e helyen.” Ez a felirat fogadja a „nyájas turistát”, a Miaszszonyunk templomában, a híres Notre-Dame-bam, ahova vagy félszáz bámészkodóval együtt én is begyülemlettem május 9-én, a győzelem napján. Különös véletlen folytán ez az ünnep valahogy egybeesett Jézus mennybemenetelének napjával, s mivel a hideg atlanti eső, amely már egy hete szakad Párizs felett, elmosta a nagy parádét, meg kellett elégednünk egy másik látványossággal, a párizsi püspök által celebrált ünnepi misével Igaz, a katonai parádét, amelynek során Giscard d’Estaing elnök meg akarta mutatni a világnak, hogy Franciaország szintén nagy hatalom, fogcsikorgatva és esernyők alatt, de megrendezték egy hadtest, kaszárnyájának udvarán, a nagy cécóból azonban nem lett semmi, csak a két háború rokkantjai és politikai foglyai imbolyogtak végig, megható sántikálással, a Diadalív mellett, amelynek örökmécse előtt az elnök is megjelent a tábornoki kar kíséretében. Sóhajtoztak is a párizsiak, hogy bizony az öreg Charles ezt snájdigabban tudta csinálni, és egyáltalán, hogy mást, valami fényesebbet vártak... De hát sok mozzanat közrejátszott abban, hogy a győzelem 30. évfordulóján csak egy cingár, Cilinderes civil tisztelegjen az Ismeretlen Katona sírjánál. Franciaország ma igen jóban van a németekkel, és jobb nem felszaggatni a régi sebeket, meg aztán arról is említést kellett volna tenni, hogy mégiscsak az amerikaiak szabadították fel ezt az országot, s ezt jobb nem emlegetni. Azonkívül, Giscard d’Estaing elnök elrendelte, hogy a francia himnuszt lelassítva kell játszani, és a híres Allons enfants ezáltal elvesztette egykori harcias, vérforraló ütemét. ÍGY HÁT JÓ VOLT az ünnepi mise is. A németek, igaz, ismét megszállták Párizst, de leginkább a Pigalle környékén találhatók. A nagy mellű, tisztes germán családanyák és a pocakos egykori SS- tisztek a „francia fertőt” bámulják elképedve és harsány kíváncsisággal tolakszanak a sexy-boltok meg a Montmartre színház előtt, ahol a Merészség történetét játszsza egy anyaszült pőre együttes. S miközben bortól piros arccal időnként összesúgnak vagy visonganak a félsötét nézőtéren — kék szemű szende, nagy talpú gyermekeik, akiket a romlottság e látványától távoltartanak, a Latin-negyed ópiumillatú pincelokáljaiban szórakoznak, ahol kivénhedt péderek cirógatják a Nibelungok angyalképű utódait. A franciák pedig elégedetten dörzsölik a tenyerüket, mert remek üzletet csinálnak abból, ami ezeket, az erényes nyárspolgárokat meghökkenti...! A franciáknak egyébként más gondjuk is van, mint azon füstölögni: mit szabad s mit nem. Az országban elképesztő ütemben nő a drágaság és a munkanélküliség. Áramkorlátozás van, a sztrájkok mindennaposak, és a kormány egyre attól tart, hogy megismétlődnek a hírhedt „májusi napok”, amikor az egyetemi fiatalság a munkássággal karöltve kivonult az utcákra. A Giscard-kormány egyéves mérlege igen lesújtónak mutatkozik, és Párizs falain igen sértő feliratok méltatják ezt a mérleget. A múzeumokban, színházakban alig van látogató (idegen se nagyon), de a mulatók zsúfoltak, az áruházakban páni tolongás látható. A FRANCE-SOIR vezércikkírója gúnyos hangon emlékezteti honfitársait Offenbach korára, amely megelőzte III. Napóleon és a köztársaság, bukását, amikor Párizs ugyanilyen fékevesztett tébollyal mulatozott és költekezett. Igaz,, a metró folyosói tele vannak a munkáspárt plakátjaival, és Sztálingrád, a párizsi szegénynegyed fölött csend honol, oda nem hallatszik el a lokálok zsivaja. De a „fény városa’ láthatóan hamis csillogással ragyog, és nem ér rá töprengeni, mit szabad, mit nem. Mert amit „szabad”, az csak a naiv turistát vonzza. A párizsiakat az vonzza, amit egyelőre mér: nem szabad. I KÉNYI István „Ahol madarakat ölnek... Minden tavasszal, az idegenforgalmi idény kezdetén a nyugat-európai lapok felvilágosítják olvasóikat, hogy külföldön hol érdemes nyaralni, mert mondjuk, olcsó a szálloda, jó a kiszolgálás és tiszta a tenger. Azt is megírják, hogy hol nem ajánlatos sátrat verni vagy szobát bérelni. Ám e figyelmeztetések között gyakran rosszindulatú is akad, amikor olyasmiért beszélik le szándékukról a leendő vendégeket, aminek az égvilágon semmi köze az idegenforgalomhoz. Ilyesmi például az énekesmadarak pusztítása. Mondani sem kell, hogy az olaszokat marasztalják el buzgó vadászszenvedélyükért. Több nyugat-európai országban az állatvédő egyesületek bojkottot hirdettek Olaszország ellen, „Ahol madarakat ölnek, ott nem nyaralunk” jelszóval, s a kampányról természetesen, bő lére eresztve, beszámol a sajtó is. A mozgalom olyan méreteket öltött, hogy valóban aggasztja az olasz vendéglátóipar illetékeseit. Félreértés ne essék: eszünk ágában sincs védelmezni a kétmillió olasz vadászt, akik állítólag több millió vándormadarat puffantanak le évente. Csak a jól időzített kampány az, ami visszatetszést kelt. Ugyanis a mi idegenforgalmunk ellen is voltak szinte minden tavasszal, s bizonyára lesznek is ilyen áskálódások. Emlékezzünk vissza az 1972. évi himlőjárvánnyal kapcsolatos vészjósló cikkekre. Vagy egy holland újság néhány évvel korábbi rágalmazó cikkére. Vagy a tavalyi beszámolókra Adriánk túlzott szennyezettségéről. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy nem a környezetvédelem késztette a szerzőket, hogy tollat ragadjanak. Mint ahogy az olaszok esetében sem a vadászokat vették célba. A zentai INEX TISA Bútorgyár munkástanácsa MEGISMÉTELT PÁLYÁZAT ÚTJÁN FÖLVESZ kereskedelmi igazgatót (nem újraválasztás). Feltételek: 1. Okleveles közgazdász vagy erdészmérnök (faipari szak), legalább 3 évi gyakorlattal, ebből egyévi, kereskedelmi ügykezelésben szerzett gyakorlat. 2. Közgazdász vagy üzemmérnök (faipari szak), 3 évi gyakorlattal, ebből egyévi, kereskedelmi ügykezelésben szerzett gyakorlat. 3. A szerbhorvát nyelven kívül szükséges a magyar nyelvtudás is. , 4. Megfelelő erkölcsi-politikai magatartás. Személyi jövedelem megegyezés szerint. A kérvényekhez képesítésről szóló oklevelet, pályaképet, valamint részletes életrajzot kell csatolni. A hiányosan ellátott kérvényeket figyelmen kívül hagyjuk. A pályázat a Magyar Szóban való közzétételtől számított 15 napig érvényes. A szükséges okmányokkal felszerelt kérvényeket az alábbi címre kell eljuttatni: Inex-Tisa Industrija nameštaja, Za konkurs, Senta, Petefi Sandora 54. 773/1. Az adai Vinar Vendéglátóipari Vállalat PÁLYÁZATOT ÍR KI , az igazgatói állás betöltésére. FÖLTÉTELEK: — eleget kell tenni a törvény által megszabott általános föltételeknek. — Közgazdasági vagy jogtudományi egyetem legalább 5 évi gyakorlattal, ebből háromévi vezetői beosztásban. — Közgazdasági vagy jogtudományi főiskola legalább 8 évi gyakorlattal, ebből háromévi vezetői beosztásban. — Azonos feltételekkel rendelkező személyek esetében előnyben részesülnek azok, akik vendéglátóiparban és kereskedelemben szerzett gyakorlattal rendelkeznek. Olyan személyek, akik eddigi gyakorlatuk folyamán igazgatói, illetve üzemvezetői beosztásuk alatt kényszerigazgatás alá juttatták vállalatukat, nem jöhetnek számításba. A pályázat a hirdetés közzétételétől számított 15 napig érvényes. A pályázati feltételeket igazoló okmányokkal ellátott kérvényeket a hirdetés közzétételétől számított 15 napon belül az alábbi címre kell eljuttatni: Ugostiteljsko preduzece Vinar, Ada, Dimitrija Tucovica 14. 756/1. A törökbecsei Ivó Lola Bihar Középiskola dolgozói tanácsa PÁLYÁZAT ÚTJÁN FÖLVESZI az újonnan megnyílt munkahelyekre: — Magyarnyelv-szakos tanárt; németnyelv-szakos tanárt (magyar nyelvtudással); történelem szakos tanárt (magyar nyelvtudással); két matematika szakos tanárt, egyet magyar nyelvtudással; fizika szakos tanárt, lehetőleg magyar nyelvtudással; tanárt a marxizmus és az önigazgatású szocializmus alapismereteinek oktatására, lehetőleg magyar nyelvtudással. Feltételek: Valamennyi munkahelyen eleget kell tenni a középiskolai oktatásról szóló tartományi törvényben, valamint a káderekről szóló normatívákban megszabott feltételeknek. Lakás megegyezés szerint, személyi jövedelem megállapodás alapján. A pályázat a munkahelyek betöltéséig érvényes, az elsődlegesen befutott kérvényeket június 30-án 8 órakor bírálják el. A hiányosan ellátott kérvények figyelmen kívül maradnak: 757/1.