Magyar Szó, 1976. június (33. évfolyam, 149-163. szám)

1976-06-01 / 149. szám

2. oldal Felháborodás Párizsban Franciaország atomerőművet ad el Pretoriának A baloldali lapok elítélik a kormányt Párizsból jelenti a Tanjug. A francia közvélemény nagy meglepetéssel és elkese­redéssel vette tudomásul, hogy a párizsi kormány a pretoriai fajüldöző rezsim­nek atomerőművet ad el. A párizsi hírmagyarázóik azzal vádolják a kormányt, hogy veszélyes mértékben közös­séget vállalt a dél-afrikai fehér kisebbségi rendszerrel, s felhívják a figyelmet, hogy az ilyen gyakorlat élesen el­tér Párizs meghirdetett poli­tikájától, hogy együttműkö­désre törekszik az afrikai és más fejlődő országokkal. Ál­talában a kormányhoz közel álló Figaro tegnap emlékez­tetett arra, hogy az atomerő­művet fel lehet használni atombomba, előállítására, s hozzáfűzte, hogy a dél-afri­kai fajüldözők már a múlt­ban is fenyegetőztek e ve­szélyes fegyver bevetésével. A L’Humanité, a Francia KP lapja hangsúlyozza, hogy a francia kormány lehetővé tette Dél-Afrikának, hogy évente több száz atombom­bát állítson elő. A lap állí­tása szerint francia fegyver nyújtott módot Dél-Afriká­­nak, hogy támadást intézzen Angola ellen és harcot foly­tasson a felszabadító erők el­len. A független párizsi Quo­tidien szintén felhívja a fi­gyelmet, hogy a kormány legújabb határozata ellent­mond annak a törekvésnek, hogy Párizs barátságra törek­szik a fejlődő országokkal. A cikkíró hozzáteszi, hogy Franciaország ötmilliárd frankért vesztette becsüle­tét az afrikaiak és a har­madik világ előtt. Hiába is­mételgetjük, folytatta a hír­­magyarázat, Nairobiban és Párizsban, hogy segíteni aka­runk, az afrikaiak tudni fog­ják, hogy azt a rezsimet tá­mogattuk, amely őket veszé­lyezteti. Csupán a jobboldali L’Au­­rore fejezte ki elégedettsé­gét a francia döntést illető­en. A lap szerint Dél-Afrika Franciaország egyik legjobb üzletfele. A többi lap, a jobb­oldaliak is, aggodalmukat fe­jezték ki a francia lépés miatt. Emlékeztetnek arra, hogy a rasszistáknak­ kül­dött atomerőmű ellentétben áll a közelmúltban Párizs­ban megtartott francia—afri­kai csúcsértekezlet szellemé­vel. Ehhez hozzáfűzik, hogy ez újabb kellemetlen lépés. Mint ismeretes, Párizs nem­régiben fölajánlotta, hogy csapatokat küld Libanonba. Meglepetés Washingtonban Az amerikai kormányt meglepte a dél-afrikai kor­mány döntése, hogy Francia­országnak ajánlja fel első atomerőművének megépíté­sét, noha Washington szilár­dan hitte, hogy a munkála­tok kivitelezője az Egyesült Államok lesz. A meglepetés annál nagyobb, mivel az USA évek óta egyik fő im­portálója az afrikai uráni­umnak, s már több mint egy évtizede Dél-Afrikát dúsí­tott urániummal látja el. Dél-Afrika a nyolcvanas évek elejéig két atomerőmű építését tervezi. Még néhány nappal ezelőtt is hivatalosan azt állították, hogy ameri­kai cégek és bankok részvé­telével egy konzorciumot bíznak meg az atomiközpon­tok felépítésével. Most an­nak a lehetőségét emlege­tik, hogy a második dél-af­rikai atomerőműt nyugat­németországi cég építi meg. Washingtonban úgy vélik, hogy a dél-afrikai kormány azért döntött üzletfeleinek megváltoztatása mellett, mi­vel az USA közvetlenül el­lenőrizni akarta az uránium felhasználását. Ugyanakkor az amerikai kongresszus is erősen ellenőrizte a Dél-Af­­rikával való ilyen együttmű­ködést, mert attól tartott, hogy Dél-Afrika a nyert plu­tóniummal hozzálát atom­fegyverek gyártásához. MAGYAR SZÓ Kedd, 1976. június 1. A szocializmus útjai Afrikában Bissau-Guinea a forradalom győzelme után V­endégünknek, Cabralnak, Bissau- Guinea Államtanácsa elnökének legendás hírű fi­vére, Amilcao Cabral an­nak idején a Magyar Szó­nak adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy minden nép olyan elnyomást „kap”, amilyent megérdemel. Bis­sau-Guinea népe Amilcar Cabral vezetésével mindent megtett annak érdekében, hogy „ne érdemeljen ki” semmilyen elnyomást — ti­zenegy éves háborút folyta­tott a portugál gyarmatura­lom ellen. Amilcar­ Cabral nem érhette meg ennek a harcnak a diadalát, mert 1973. január 20-án a gyar­maturalom bérencei aljas mó­don megölték. Országában azonban diadalmaskodott a felszabadító harc. Bissau- Guinea a portugál gyarma­tok közül elsőnek kiáltotta ki függetlenségét, és a fa­siszta diktatúrát megdöntő portugál forradalomnak már csak el kellett ismernie az előzőleg kikiáltott független­séget. A hősi harc Luis -munkát­ végeztek a hatósá­goknak, a földbirtokosoknak. Jó összegekért eladták őket bérmunkásként a dél-afrikai és rhodesiai bányákba. Por­­tugál-Guineában volt a vi­lág legolcsóbb munkaereje. Ezen a gyarmaton kezdő­dött az a felszabadító harc, amely végül a nép erejével kivívta az ország független­ségét. A bennszülött lakos­ság képviselői már 1954-ben létrehozták első szervezetei­ket, amelyek a portugál gyar­matosítók elleni harc előké­szítését tűzték ki célul. Két esztendő múlva a hazafiak egyik csoportja — köztük Amilcar Cabral, Luis Cab­ral, Aristides Pereire —meg­alakította Bissau-Guinea és a Zöldfoki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártját, amely a függetlenségi, nemzeti fel­­szabadítási harc irányítója lett. A harc kibontakozásához a döntő lendületet 1959. au­gusztus 3-a adta meg. Ezen a napon ugyanis a portugál gyarmati, hadsereg katonái, a sztrájkoló, tüntető munká­sok közé lőttek, ötven mun­kás életét vesztette, több mint száz megsebesült. Ez győzte meg Bissau-Guinea bennszülött lakosságát arról, hogy a portugál gyarmatura­lom ellen csakis fegyverrel érhetnek el sikert. Pontosan két esztendővel a véres in­cidens után, 1961. augusztus 3-án megkezdődtek a geril­laakciók. 1963. január 23-án a felszabadító hadsereg vég­rehajtotta első nagyobb­já­az afrikaiak ingyen köz­­madását, megrohamozták a A portugál Nuno Tristao 1446-ban fedezte fel Bissau- Guineát, Portugália első gyarmatát. 527 évig tartott tehát a gyarmaturalom. Ez idő alatt az egykoron rab­szolgakereskedő központ bennszülötteinek élete nem sokat változott. A portugál gyarmatosítók bevezették a kényszermunka-rendszert, futakungi támaszpontot, és ezzel kezdetét vette az össze­hangolt szabadságküzdelem, a gerillaakciók és a frontális támadások ügyes alkalmazá­sa és kombinálása a portugál gyarmati hadsereg teljes le­hetetlenné tételére. Spinola tábornok, aki ak­kor Bissau-Guinea portugál parancsnoka volt, már 1970- ben egy bizalmas jelentésé­ben kénytelen volt beismer­ni, hogy „Bissau-Guineában a katonai győzelem minden reménye szertefoszlott.” A felszabadító hadsereg már az ország négyötödét felszaba­dította, amikor a következő döntő lépésre, a nemzetgyű­lési választások megszerve­zésére szánták magukat. Sajátos társadalmi és politikai felépítmény „Bissau-Guinea felszabadí­tott övezeteiben pártunk a nép kezébe adta a "hatalmat. Hazánk területének több mint kétharmadán ily mó­don leraktuk a népi hatalom alapjait, önálló, független éle­tét és nemzeti létet teremt­ve. Ezután, és csakis ezek­nek az eredményeknek az elérése után határozta el pár­tunk a nemzetgyűlési vá­lasztások megtartását. A nemzetgyűlés első feladata a függetlenség kikiáltása és a végrehajtó hatalom legfel­sőbb­ szervének megválasztá­sa lesz, jogilag is szentesítve azt a szuverenitást, amely de facto létezik felszabadí­tott övezeteinkben” — mond­ta 1973. áprilisában Luis Cabral. Ennek alapján tartották meg a világ egyik legsajáto­sabb parlamenti választását: a szavazóhelyek besötétedés után nyíltak és reggel zár­tak, az ország lakossága éj­szaka­­ szavazott, hogy ne vonják magukra a portugál repülőgépek támadását. Az ily módon , megválasztott nemzetgyűlés 1973. szeptem­ber 24-én kikiáltotta az or­szág függetlenségét, és az al­kotmány elfogadásával meg­teremtette az ország sajátos gazdasági és társadalmi rend­szerét, politikai felépítmé­nyét. A célkitűzések Az ily módon törvényerő­re emelt gazdasági-társadal­mi rendszer a népfelszaba­dító harc napjaiban ugyanis a mozgalom irányítói nem­csak arra összpontosították figyelmüket, hogy kiűzzék a portugál gyarmatosítókat, azonnal gondoskodtak a ter­melés megszervezéséről, az iskolák megnyitásáról és az új élet beindításáról. Ennek köszönhető, hogy ebben az elmaradott országban a fel­szabadított területeken meg­indult a gazdaság fejlődése, s ebben az országban, amely lakosságának 99 százaléka írástudatlan volt, 150 iskola nyílt. A termelés megszerve­zésében döntő szerepet kap­tak a szövetkezetek. A füg­getlenség kikiáltása után is az ország vezetői tudatában voltak annak, hogy csakis a szocialista megoldások segít­ségével érhetik el, hogy meg­induljon a termelés azokon a területeken is, amelyeket a portugálok elpusztítottak és tönkretettek, s csak ily módon térhet vissza az a 80 000 menekült, akik a na­palm-bombázások tettek föl­dönfutóvá, csak ily módon kapcsolódhatnak be az or­szág gazdaságának vérkerin­gésébe azok, akiket a portu­gál gyarmaturalom szöges­dróttal körülzárt táborokba kényszerített. Ennek köszönhető, hogy az ország 58 cikkelyből álló alkotmánya, a nép harcának eredményét összegezve, nem csak az ország összes állam­polgárainak jogegyenlőségét mondja ki, hanem célul tű­zi az ember kizsákmányolá­sának megszüntetését is. Szo­cialista utak sajátossága, hogy a mezőgazdaságot és annak fejlődését veszik ala­pul, és csak annak fejlesz­tése után kívánnak tovább haladni. Legelőször is az élel­miszerbehozatal nyűgétől kí­vánnak megszabadulni, hogy utána a mezőgazdaságban felhalmozott tartalékok igénybevételével tegyék meg a következő lépést a város és az ipar fejlesztésében. Er­re a gazdasági rendszerre épült fel az új népi hatalom, amelynek legfőbb szerve a népi nemzetgyűlés, az általa kinevezett államtanács — ennek elnöke vendégünk, Luis Cabral — és a népbiz­tosok tanácsa. A népi nem­zetgyűlést hároméves idő­szakra választják meg tit­kos, közvetlen, általános és egyenlő szavazati joggal. A parlamenti­ ülésszakok között a­ folyó ügyeket az állam­tanács intézi! „A tizenegy éves háború mély nyomokat hagyott. A nép látta azokat az embe­reket, akik elárulták hazá­jukat, látta a hazugságot, a korrupciót, a bűnöket. Idő kell ahhoz, hogy felszámol­juk a gyarmaturalom öröksé­gét. Az eddigi eredmények biztatóak. A lakosság nagy többsége hiszi és elfogadja a méltóság, a szabadság és a haladás eszményeit, a kor­mány és a párt politikáját” — mondta tavaly szeptem­berben Luis Cabral. Azóta újabb eredmények születtek a szocializmus útján. Luis Cabral mostani jugoszláviai látogatása újabb bizonyíté­ka annak, hogy Bissau-Gui­nea ragaszkodik az el nem kötelezettség politikájához, és a szocializmus sajátos út­jához. BÁLINT István Terrorszervezet működik Mexikóban Nadine Chaval, Belgium mexikói nagykövetének 16 éves lánya vasárnap kiszaba­dult elrablóinak négy és fél napig tartó fogságából. Az emberrablók a lány el­­rabolása után azzal fenyege­tőztek, hogy meggyilkolják, ha nem fizetnek érte 800 000 dollárt (hozzávetőlegesen 14,5 millió dinárt). A lányt vasárnap este a török nagykövet rezidenciá­ja előtt találták meg, ahon­nan a nagykövetség egyik tisztviselője gépkocsival ha­zaszállította. A mexikói lapok az utóbbi napokban címoldalon foglal­koztak Nadine Qiaval elrab­lásával. Többnyire arról ír­tak, hogy a lány csal­ádj­a össze tud-e kaparni elegen­dő pénzt. Az újságokat maga az elrablás túlságosan nem érdekelte. Nadinet ismeretlen fegyve­res személy múlt kedden hurcolta el a belga nagykö­vet rezidenciájának közelé-é­ből. A lány éppen az iskola felé tartott. Ezután az em­­­­berrablók és a szülők között hosszú egyezkedés kezdődött. Nem lehet tudni, mennyit fizetett a belga nagykövet lánya azonban engedéséért, de a feltételezések szerint jóval kevesebbet, mint amennyit először követeltek tőle. A lányt elrabló terroristák magukat a Kommunista Liga Vörös Brigádjának nevezik. Tévedés elkerülése végett le kell szögezni, hogy e terro­ristáknak nincs semmi kap­csolatuk a Kommunista Párt­tal. Üzeneteikben olyan kife­jezésekkel élnek, amelyek alapján baloldaliaknak és forradalmiaknak kellene őket feltüntetni. Csak ők tudnák megmondani, hogy valójában kiket és mit kép­viselnek. A múltban már né­hány terrorista akciót vég­rehajtottak, ezek azonban nem irányultak a diplomaták ellen.­­ A külföldi képviselők kö­zül az emberrablók és a ter­rorista csoportok csupán az amerikaiakat háborgatták. Az áldozatok túlnyomó több­sége mexikói ismert szemé­lyiségek köréből kerültek ki. Mexikóban főleg azzal a kérdéssel foglalkoznak, mennyi pénzt vághattak zsebre az emberrablók. Úgy tűnik azonban, hogy a ter­rorista akciót nem a pénz miatt hajtották végre. Az emberrablók ugyanis tettü­ket az európai és latin-ame­rikai szocialista pártok ve­zetőinek mexikói megérkezé­se napjára időzítették. Ezen­­kívül az emberrablással az elnökválasztás előtt rend­bontásokat és nyugtalansá­got igyekeztek szítani. A rendőrségnek még nem sikerült felderítenie, hogy kik állnak e terrorista akció mögött. Diplomáciai körök­ben most azt feszegetik, ki lesz az emberrablók követ­kező áldozata. (12 ) Ezen a kairói értekezleten sokkal több ország van jelen. Mindez a tömbön kívüli országok politikájának térhódítását bizonyítja, s rámutat a világon végbe­ment jelentős változásokra és­ új körülmé­nyekre. A béke politikájának és az ak­tív és békés koegzisztenciának megnöve­kedett erejéről és befolyásáról tanúsko­dik ... Bebizonyosodott, hogy ez a politi­ka nem ismer földrajzi határokat, sem fa­ji előítéleteket, s e politika számára nem zavaró körülmény a társadalmi berendez­kedésekben tapasztalható különbség, és a kibontakozó haladó változásokból merít­ve erejét napjainkban mind szélesebb kö­rű támogatásra talál. Tito meggyőződését fejezte ki, hogy a nemzetközi helyzet most valamivel jobb, mint a belgrádi értekezlet idején volt, és az eltelt időszakban a nemzetközi kap­csolatok fejlődése alapjában véve pozitív előjelűnek tekinthető.­­ A fejlemények alátámasztották ér­tékeléseink és meggyőződésünk helyessé­gét, amellyel ma osztoznak a világ összes értelmes emberei és felelős államférfiai, s nyilvánvaló, hogy korunkban az atom­korszakban az alapvető nemzetközi prob­lémákat békés úton kell rendezni. A tömbön kívüli országok második csúcsértekezletének végén Ibrahim Abbád szudáni­ elnök a következőket mondta Titónak: — Elnök úr, mi elismerésünket fejezzük ki önnek, mert személyesen ön, a töm­bön kívüli politika megalapítója. Tito erre ezt válaszolta: — Ez a mi közös politikánk... Olyan ez, mint a népdal: megszületik, s minden irányba feltartóztathatatlanul terjed, a­ nép magáévá teszi, noha senki sem tudja, ki fogalmazta meg. Az újságírókkal folytatott beszélgetésé­ben Tito elégedetten állapította meg: — Véleményem szerint a kairói értekez­let eredményei nagy jelentőségűek, és fontos, pozitív szerepet fognak játszani a nemzetközi kapcsolatok további fejlődésé­ben ... Szinte valamennyi államfővel sze­mélyesen is találkoztam. Megbeszéléseket folytattam számos államférfival, s el­mondhatom, hogy rendkívül elégedett va­gyok, mert mindannyian megértik, hogy minél nagyobb egységre és a tömbön ké­­kenységére van szükség a különféle nem­­vül­ országok minél fokozottabb teve­­zetközi eseményeket illetően. Kairót elhagyva Tito nem feledkezett meg arról, hogy külön is kifejezze köszö­netét Nasszernak a vendégszeretetért, és az iránta tanúsított figyelmességért. — Kedves barátom, nagyra értékeljük mindazt, amit ön személyesen tett a má­sodik csúcsértekezlet eredményes összehí­vásáért és munkájáért... Úgy vélem, hogy az Egyesült Arab Köztársaság népe büszke lehet arra, hogy egy olyan fontos doku­mentum, mint a béke és a nemzetközi együttműködés programja a Kairói Dek­laráció nevet viseli. Kairóból az értekez­let munkája iránti rendkívüli megelége­déssel utazunk el. -o-Az el nem kötelezett országok III. csúcs­­értekezletét 1970. szeptember 8-ától 10-éig tartották meg Lusakában, Zambia fővá­rosában. A Mulungushi palota aranysár­ga színű termében a III. csúcsértekezletre hatvanhárom ország képviselője sereglett össze. Ezek közül ötvennégy teljes jogú tagállamként, míg kilenc megfigyelői stá­tusban vett részt. Tito jugoszláv elnök az el nem kötelezett politika egyik építője és megalkotója iránt kivételes tiszteletet tanúsítottak. A csúcsértekezlet ünnepé­lyes megnyitóján ő volt az első elnöklő. — Véleményem szerint mindent meg kell tennünk azért —­ s meggyőződésem sze­rint erre lesz is erőnk —, hogy megvitas­suk az előttünk álló legégetőbb kérdése­ket, s hiszem, hogy a határozatok meg­hozatalában egységesek leszünk... — mondta bevezetőjében Tito elnök, majd így folytatta: az egész világ előtt óriási felelősséget vállalunk, hisz sok ország né­pe, sok békeszerető ember megbeszélése­inktől hasznos és építő jellegű eredmé­nyeket vár. Már a megnyitó napjának délutánján megkezdődött az értekezlet érdemi, mun­­kajellegű része. A szónoki emelvényen egymást váltogatták a békeszerető orszá­gok neves vezetői, és az emberiség jobb holnapjának harcosai. Indira Gandhi, az indiai kormány elnö­ke, az el nem kötelezett politikáról szól­va apját, Nehrut idézte: „Mi nem tarto­zunk egyetlen táborhoz és egyetlen kato­nai szövetséghez sem. Az egyetlen tábor, amelynek tagjai akarunk lenni, a béke tábora... Ugyanaznap Tito is felszólalt az általános vitában. Beszédében a világot érintő minden időszerű kérdésről szólt". Külön rámutatott arra a veszélyre, amely az emberiséget fenyegeti az indokínai és a közel-keleti háborúk miatt. (Folytatjuk) ZVOIMKO STAUBRU­MGER .. . . „ # _ AZ EL NEM KÖTELEZETTSÉG ÉPÍTŐJE TITO SZEREPE A VILÁGPOLITIKÁBAN----------­

Next