Magyar Szó, 1976. július (33. évfolyam, 179-193. szám)
1976-07-05 / 183. szám
/4 « —4’ oldal________________________________________________________MAGYAR SYf._____________________________________________Hétfő, 1976. július 5. —_____ ___________V TITO NEMET MONDOTT (51) Nyílt véleménycsere 1956. június 9-én a Kremllben folytatódtak a szovjet és a jugoszláv delegáció megbeszélései. A tárgyalásokon szovjet részről Hruscsov, Bulganyin, Vorosilov, Mikojan, Milotov és Sepilov vett részt. A megbeszélések után az alábbi rövid közleményt adták közre: „A mai ülésen kimerítő eszmecsere folyt az első ülésen is megtárgyalt kérdésekről. A tárgyalások szívélyes és baráti légkörben, a nyíltság és a teljes megértés szellemében folytak. A megbeszéléseket folytatják.” A véleménycsere valóban nyílt volt, de meg nem értésekre is sor került, méghozzá a „tábor” miatt. Tito megmondta Hruscsovnak és a többieknek, hogy a „tábor” kifejezést szerencsétlenül választották meg. — Zavar ez a szó... A nyugatiak szemében a Szovjetunió diktatúráját jelenti. — Nem ragaszkodunk mi a „tábor” szóhoz, és nem is akarunk vitatkoziatta — próbálta Hruscsov kikerülni a kényes témát. De Tito nem hagyta magát. Elmondta, hogy manapság a szocializmust nem lehet azonosítani azoknak az országoknak a határaival, amelyek a szocialista társadalmi rendszert választották, mert emiatt szűkülne a munkásosztály tevékenységi területe. — Nekünk éppen lehetőségeket kell teremteni az akcióinkhoz minden síkon — mondta. — Ezért Jugoszlávia formailag nem fog belépni semmiféle táborba, de gyakorlatával mindenképpen a szocialista világba illeszkedik bele ... Jobb volna, ha nevén neveznénk a dolgot, és nem használnánk szavakat, amelyek nem is jelölik a dolgok lényegét ... — Én is amellett vagyok — helyeselt Hruscsov —, hogy a dolgokat a lényegük szerint kell elemezni. De támogatni kell a szocialista országok együttműködését és össze kell hangolni a tevékenységüket ... A kapitalista világ szét akar verni bennünket, külön-külön akar tárgyalni velünk ... Azzal azonban egyetértek, hogy a „tábor” kifejezés talán túlságosan is emlékeztet valamiféle katonai tömbre ... Ezután Hruscsov észrevételt tett, hogy talán mégis létre kellene hozni valamit, ami a kommunista internacionáléra hasonlít, mert a fegyelemre fölöttébb szükség van, továbbá világosabban kifejezésre kell juttatni a szocialista erők egységét. — Közös nyelvünk kell hogy legyen —, vetette közbe Mikojan. — Van közös nyelvünk és a célunk is azonos és világos — fűzte hozzá Tito. — De mind a szocializmus fejlődése, mind pedig a világbéke megszilárdítása szempontjából fölöttébb fontos, hogy miként kell tevékenykednünk a szocialista országokkal. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Ezt tanulmányozni kell, és a körülményekhez kell idomítani a gyakorlatot. A kérdés lényege az, hogy kinek-kinek melyik út a legjobb és a legközelebbi. Ebben pedig még eddig nem jutottunk egyetértésre. — Szerintem mit sem változtat a dolgon, ha mi magunkat tábornak nevezzük. Önök jugoszlávok pedig magukat másvalahogy. Hiszen hét éven át el voltak különülve — jegyezte meg az idős Vorosilov. — A koordinációra igenis szükség van — állhatatoskodott Hruscsov. — El sem képzelhető a szocialista államok cselekvési szabadsága, függetlenül a szocializmus érdekeitől... Nem csinálhatja mindenki azt, amit akar... Ez túlságosan is nagy baj lenne a munkásosztály számára ... — ön nem értett meg engem — jegyezte meg Tito. — Talán nem is. — Amikor azt mondjuk, hogy ellene vagyunk a „tábornak” — szólt közbe Edvard Kardelj —, azt kívánjuk mondani, hogy a szocializmust nem kell államhatárok közé szorítani... Legfőképpen nem kellene elszigetelődniük a világtól azoknak az országoknak, amelyekben a kommunisták vannak hatalmon. — Úgy tűnik, aszovjet elvtársak nem fogták fel a jugoszláv elvtársak fejtegetéseinek lényegét — folytatta Tito. — Nekünk jugoszlávoknak nincs szándékunkban hogy bármiféle módon gyengítsük a szocialista országok fennálló nemzetközi szervezeteit és intézményeit. Ismerem a külföldi mendemondákat, amelyek szerint Jugoszlávia el akar csábítani bizonyos országokat a keleti táborból. Ezek a nyugati mesék nagy badarságok. Való igaz, hogy igyekszünk a továbbiak során is kapcsolatokat tartani a nyugattal, a szociáldemokratákkal, de semmiképpen sem a Szovjetunió kárára ... Elvtársak, higgyék el, hogy a jugoszlávoknak nincs semmiféle hátsó szándékuk. A tárgyalópartnerek Albániát is érintették. Tito elmondta, hogy helyre-állították a kapcsolatokat a kelet-európai államokkal, de sehogyan sem tetszik neki Albánia vezető személyisé-geinek magatartása. " _ja Ök továbbra is azt hajtogatják, hogy vétkesek vagyunk. Ha valamiben is vétettünk, akkor abban, hogy 1948- ban mindent adtunk nekik... Valóság-gal a mi költségvetésünkön voltak. — Most mi látjuk el az Önök korábbi kötelességét — „vigasztalta” Titót Hruscsov. — Ha nem adunk nekik, egyszerűen képtelenek megélni. — A mai nap is váltig azt állítják, hogy meg akartuk szállni őket... — Mégis, több jóindulatot kellene mutatni az Albániával való kapcsolatok javítása iránt — tanácsolta Hruscsov. — Az Önök részéről Tempo mutatkozik alkalmi személyiségnek. Tavaly augusztusban, a moszkvai találkozás alkalmával meg is csókolta Enver Hoxhát. — Az albán vezetők magatartása sem mellékes — mondta Tito —, ők pedig ugyanazt hajtogatják Jugoszláviáról. Például Enver Hoxha is az albán pártkongresszuson felolvasott beszámolójá- Iban. Azt állítja, hogy Koci Dzodze bajnos, pedig az volt a fő vád, hogy Jugo-szlávai javára kémkedett... Ilyen kö-rülmények között aligha tehetünk valamit. — Önök tehát Koci Dzodze rehabilitását követelik? — tette föl a kérdést Hruscsov. (Folytatjuk) | Jókai mór: rAkóczy fia________ (45) Ez volt a Baromet-templom. A Hamsmirst-színház. A mai dicsőséges napon Freitheater volt. A magisztrátus kegyéből, aki a színházdirektornak busás rekompenzációs fizetett. Ennélfogva aztán permanens volt a színházi előadás. , Egyik komédiát elvégezték, a másikat elkezdték, utána szünet nem tartódott. A közönség nem fizetett. Aki jött, letelepedett, ahol helyet talált, vagy várt, amíg hely üresedik, páholyban vagy karzaton. A parterre zsúfolva volt, ott ájuldoztak a közbeszorult fehérszemélyek. Az asphaleia tagjai minden feltűnés nélkül mehettek be a titkos helyiségükbe. Senkinek sem volt feladata más embereknek a jártát-keltét ellenőrizni. Készen tartott kosarakban szállíták magukkal a lakomához való ételeket. Ma nem lesz múlt századbeli múmia-vendégség. XVI. FEJEZET Hölgyek, akik a bibliát magyarázzák A népzaj legjobb takarója a titkolózásnak. A Méte-ünnepélyhez ezúttal az ,a szemfényvesztés sem kellett, hogy az asphaleia tagjai előbb végignézzék a páholyaikból a Hanswurst komédiáit. Azokat a páholyokat elfoglalták már mindenféle becsületes hentesek és kefekötők a feleségeikkel együtt, a vacsorájukat is odavitették maguk után. Azok meg nem fognak onnan mozdulni, amíg a Bummerin rá nem kondítja az éjfélt. Akkor aztán egyszerre vége szakad a népünnepélynek, utcai, kocsmai, színházi mulatozásnak. A Scharwache tisztára portyázza az utcákat, aki azontúl dalol és kiabál, azt becsukják. Az asphaleia szövetségesei a nappali álarcukban mehettek fel a Baromet-templomba. Korax nem volt, aki utánuk bezárja az örök lakatot, maguk zárták el az ajtót belülről. A csikóst is magukkal vitték. Azzal sem csináltak semmi hókuszpókuszt, nem esettek át a tűzkeresztségen, nem mondattak vele rettenetes esküt a Jaldabahothra, a Métére meg a Baromelre. A barbután sisakot sem tették fel a fejükre, hogy ismeretlenek maradjanak a jövevény előtt. Meg voltak felőle nyugodva. Ez az ember nem fogja őket elárulhatni. És semmit azokból a titkokból ki nem fog beszélni, amiket ez éjszaka megismertet vele. • , Úgy intézkedtek felőle ... Pelargus volt a Rákóczy-hadjárat legifjabb és legbátrabb csapatvezére. Őt használta fel a fejedelem a legvakmerőbb hadi kalandokra, amelyeket a többi vezérek lehetetlenséggel határosoknak tartották. Még a háború alatt megkísérte a fejedelemfiak elszöktetését Bécsből. S azóta is folyvást körülöttük lappangott mindenféle álruhában. Rendkívüli testi ereje és ügyessége mellett szellemileg is rá volt teremtve a forradalmi kalandor hivatására. Beszélt minden európai nyelven, törökül is, cigányul is. A tolvaj-zsargont is ismerte. Bejárta Európa fővárosait, s azoknak a koldusaival éppen olyan jó ismeretsége volt, mint a puszták betyárjaival. Néha azokkal tartott, máskor a vándor komédiásokkal. És minden alakoskodásának az volt a célja, hogy a fejedelemfiak valamelyikét kihozhassa. A menekültek a lengyel határon arra vártak. Forrongott az egész ország, mindenki elégedetlen volt, csak egy ifjú vezér kellett, akinek nagy neve és nagy szíve van. József nem volt arra való. Ez már képtelenné volt téve. Gyermekkorában jóllakott már az élet minden gyönyöreivel. Mellbeteg volt a korhely életmódtól s ez a lelkét is eltompítá. Csak Györgyre lehetett még számítani az emigránsoknak. Végre eljutott Pelargus a céljához. Találkozott Györggyel. Bizonyosra játszott. Olyan nevezetességet, mint a vad ménes, meg kellett ennek az ifjúnak látni, akinek a lovakban tett legnagyobb öröme. De az első találkozásnál nem vihette keresztül a merényletét Pelargus. Azok a fegyveres urak, akik Györgyöt kísérték, nem akadályozták volna őt a fejedelemfi elragadásában, de igenis az asszonyi szép szemek. Ezt is ragadta már magával ugyanaz a forgatag, amelynek örvényébe a bátyja alá merült. A szibariták szövetsége erősebb börtön volt rá nézve, mint az, amelyben az utolsó Zrínyi elsorvadt. Pelargus tudta jól azt, hogy minő hely az, ahová most őt meghívták. Azt is tudta, hogy mi sorsot szántak őneki. Hogy egy idegen, aki az asphaleia szövetség szaturnáliáinak közvetlen tanúja volt, többé onnan a világba vissza nem tér, az világos volt előtte. És mégis odament velük, s mint minden eddigi kalandjainál, előre kifőzött terv volt az agyában. És az nagyon egyszerű volt. Megkezdődött a belzázári lakoma a Baromet-templomban. Ezúttal a fekete függöny sem rekeszte azt el, az orgona és a karzat látható volt. A denevérek repkedtek a viaszfáklyák körül. Minden férfi mellett ült egy hölgy, s azokat a bibliai neveiken hívták. Volt Héra, Dina, Delila, Judit, Abigail,Eszter, Szulamit, Thamar, Szalómé, Heródiás, Anaisz, Kobikháb, Zsuzsanna. A férfiak voltak Holofernes, Herodes, Iskariot, Sámson, Dávid, Ahasvér, Ammon. Abrekh mellett ült egyfelől Zsuzsanna, másfelől Koleikháb (Potifárné). A lakomának most is zajtalanul kellett éjfélig maradni. Odalenn még a színház tele volt közönséggel. De addig is találtak ki valami paradicsomi mulatságot. A nagymester (cigányvajda) volt Dávid király. — Mes dames les diablesses — kezdé Dávid — a pezsgőszekt után. — Ne szenteskedjetek. Minden okos ember tudja, hogy amit a bibliában írnak rólatok, az mind csak a köznép elámítására való tréfa. Tegyétek le az álarcokat, a fátyolt, s mondjátok el igazán, hogy történt? Lássunk benneteket lelkileg meztelenen. Megkezdte a sort Héva. Elmondta, hogy volt, mint volt, azzal a kigyóval, meg az almafával? Szegény Ádám, sehogy sem akart beleharapni, de Héva letört egy hajlós ágat az almafáról, s jó végigverte a hátát az urának, erre aztán engedelmeskedett a jámbor. Biz azt papucs alatt tartotta Héva asszony azontúl is. S mikor a paradicsomból kikoptak, egyre hajszolta, hogy lásson dolog után, keressen élelmet a gyerekeknek. S míg az ura az erdőn járt, azalatt Héva látogatásokat fogadott el. Voltak bukott angyalok. Sátánnak a kadét öccsei. Azok igen vidám mulattatok. Azonban Adám sem maradt tudós. Ő meg azalatt, amíg a hivatalba kellett volna járnia, beült szép Lilith asszonyság barlangjába. Tudniillik, hogy a sátán a saját oldalbordájából alkotott egy másik hölgyet. Ebbe meg Adám lett szerelmes. (Folytatjuk) __ _ Rákóczi hadnagya Jutalmat érdemel János is, de nem árulónak kijáró jutalmat, mint Suhajda. „A márkám, Bíró Anna, a labancok foglya. Ha még három napra mellém adná a kompániát, generális uram .. . „Réthére ma már csak sereggel térhetnél vissza. Majd eljön annak is az ideje. Most Kassára megy .. A csapat pihenő nélkül, s mégis frissen, daloló jókedvvel indul tovább. Nagy a tisztesség: Bottyán velük küldi a foglyot a fejedelemhez. Ha sejtené János, hogy ugyanebben az órában a labancnak beöltöztetett Suhajda milyen hírrel szolgál a márkájának: „Magam láttam holtában! S nemcsak ő végezte be, vége már az egész kuruc komédiának, Rákóczinak!” Anna majd eszét veszti a hír hallatán: János elesett! De meg is nyugszik nyomban: Suhajdának a szeme sem áll jól, hazudik. Ám csak hadd beszéljen, valljon ki mindent, amit tud: „Vége Rákóczinak?” — „Vége! Maga Inczédi úr is így vélekedik. Vagy kiadta volna másként a támadás tervét a németnek? Magam hoztam a levelét.”