Magyar Szó, 1977. január (34. évfolyam, 1-13. szám)
1977-01-06 / 4. szám
Csütörtök, 1977. jan. 6. / MAGYAR SZÓ_________________________________________________________13. оТЛз__ Merre gurul az alma? Bemutatjuk Hofmann Artúrt, tartományunk legsikeresebb amatőrfilmesét Egy fiatal tehetség első érett munkái Hofman Artúrnak a decemberi tartományi és a samobori országos amatőrfilm-fesztiválon díjazott kisfilmjei: a Romlékony gyümölcs és az Eltűnés. A két szemle ürügyén már foglalkoztam velük, ismertettem erényeiket lapunkban, ezúttal a szerzőjüket szeretném bemutatni az olvasóknak. Hofman Artúr huszonkét évvel ezelőtt született Zomborban, s ott végezte el a gimnáziumot is, jelenleg az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának negyedéves hallgatója, a szervetlen kémia szakon. © Mikor és miért kezdtek filmmel foglalkozni? — A filmezésnek volt bizonyos hagyománya a családunkban. Apám a zombori amatőrfilmklub vezetője is volt egy időben." Persze, akkor engem még a cowboyfilmek érdekeltek a legjobban, kisdiák koromban gyakran mentünk együtt moziba. Komolyabban , csak a gimnáziumban kezdett foglalkoztatni a film, mint művészet, öt-hat évvel ezelőtt, bár a zombori Bosnyák Ernő Filmklubnak 1968 óta tagja vagyok. Abban az időben verset is írtam, rajzoltam, is, de ezzel nem tudtam elérni az önkifejezés kellő szintjét. A filmezéshez elég hoszszú előkészületi fázis vezetett. Sokáig csak fényképeztem, s ezáltal tanultam meg jó képet csinálni. Ezt az „iskolát” minden kezdőnek ajánlom, tapasztalatai nélkül szinte kár hozzáfogni a filmezéshez. Az első jelentősebb kisfilmet tavaly készítettem Ne szaladj el címmel, a mai fiatalok és mai szülők viszonyának problematikáját taglalom benne a magam szemszögéből. Ez a munkám a tavalyi mladenovaci amatőr filmszemlén I. díjat kapott a játékfilmnek kategóriájában. Ugyanott az Ex morbo címűért — amelyben az öregség a témám — harmadik díjat adtak. Ezután még három filmet készítettem közvetlen környezetem életéről, mindennapjairól (Saját szavaimmal; Szakadék; Növekszünk), de különösebb sikert nem értem el velük (bár az általuk szerzett tapasztalatot is sikernek könyvelhetem el). Csak két legújabb filmem, az ősszel készült Romlékony gyümölcs és az Eltűnés keltett nagyobb figyelmet és hozott néhány díjat a házhoz. " Mi a legkedveltebb témaköröd, az élet melyik szegmentuma érdekel a legjobban, és milyen műfajban dolgozol a legszívesebben? — Témáimat még nem határoltam körül, mondhatnám, hogy minden érdekel, az élet teljessége. Azaz: nem szeretem az egy témájú filmeket. Én az univerzális ábrázolást igénylem, a „témák” szintézisét. (Ezért tetszik , például olyan nagyon Ivan Obrenov szintén zombori származású amatőrfilmes Isten veled, Lodoviko című gazdag, sokrétű élményanyagot hordozó kisfilmje.) Köztudomású, hogy nincs rossz téma, csak rossz témaföldolgozás. A műfajokról szólva pedig csak annyit: én nem ■szeretem a klasszikus értelemben vett, szabályos , dokumentumfilmeket, de szeretem a dokumentum jellegű felvételeket. S mert nincs színészem a játékfilmekhez, rá vagyok kényszerülve az állandó vadászásra. Az amatőrfilmes nem rendelkezik azzal az apparátussal, amellyel a profi rendező, de nincs is rászorulva. Az eseményeket kívülről kell meglesnie, s a váratlant, a véletlent rögtönzésszerűen felhasználni — elkapni a valóságot, ez teszi széppé az amatőrfilmezést, és értékessé is egyben. Szükség van-e hát egyáltalán szinopszisra, forgatókönyvre, amely előre meghatározza a film folyását,legalább a keretét?— Szinopszist írok ugyan, de nem tartom hozzá magam szigorúan, szabályos forgatókönyvet pedig még sohasem írtam. Arra főként a profiknak van szükségük, akik megrendelésre (pénzért) árut állítanak elő, pontosan meghatározott árut, szakszerűen, tisztán. Az amatőrfilm ne legyen ilyen tiszta, hanem újszerű legyen, s ne utánozza a hivatásosak tisztaságát. Közel kerültünk ezzel az amatőrfilm társadalmi szerepének kérdéséhez is. Erről mit mondanál? — Társadalmi szerepe elsősorban talán abban van, hogy tömegesíti a filmezést, szinte mozgalommá teszi. Módot ad rá, hogya ne csak Antonioni készíthessen filmet, hanem az egyszerű halandó, a munkásember is, kevés pénzzel. — A lehetőségek alapján milyen munkatervet készítettél magadnak? — Hosszú távlatú terveim nemigen vannak. Nem hajt az ambíció, hogy mindenáron bebizonyítsam tehetségemet valaki előtt. Úgy érzem, erre nincs szükségem. Megkísérlem reálisan felmérni a helyzetemet, s a kis dolgokban megtalálni a lényeget. Habár bízom magamban, óvatos vagyok. Mégis, mit jelent számodra a film konkrétabban? — Az utóbbi időben mindenütt velem van a film, filmszerűen látom a dolgokat, a szemem olyan, mint a kamera lencséje. És sokat gondolok arra, hogyan, mivel is folytassam tovább. Még nem tudom, még várok egy élményre, egy látványra vagy látomásra. Fontos kérdés, hogy mi legyen az az új szemszög, módszer, forma, amellyel szokatlan módon fejezhetném ki mondanivalómat. Az amatőrfilm kénytelen pusztán vizuális eszközökkel hatni, a jó képpel, tehát nem dramaturgiával, nem szöveggel. Egyébként én a nézőre bízom, hogy maga találja meg az élményt a filmben, én nem akarom a nézőt kiszolgáltatni, hanem be akarom vonni a játékba; próbára teszem befogadóképességét, nem nem hagyom cserben. Ha megteszi az első lépést afelé, hogy részt vegyen a műben (a mű befejezésében) akkor nem marad üres kézzel. Egyszóval: aktív nézőre van szükségem, nem kívül maradó fogyasztóra. ф Befejezésül még egy konkrét kérdés. Új filmed, az Eltűnés egy szép és kivonatos alma lae-ona gördülésével kezdődik, s szinte mottószerűen. Gazdátlanul gurul le-föl a limáni homokbuckákon. Szimbólumnak szántad-e, amikor filmet indítottál vele. Hova gurul ez az alma, amelyről a filmben aztán nem esik tövé szó, illetve: kép? Vagy ő a főszereplő, aki eljátssza az eltűnést? Mi ez az alma talán a jövőnk, a reményünk, a hitünk. Az a valami, ami minden tettünket minősíti, értelmet ad neki. Valami, amibe mindig megfogózhatunk. Becsülnie, tisztelnie kell ezt az almát mindenkinek, aki belép ebbe a világba. Hogy ne guruljon ki a kezünkből. TOROK Csaba Hofman Artúr Jegyzőfüzetemből -Romániai barangolás Gáspár bácsi füzete Tamási Gáspár immár irodalomtörténeti jelentőségű könyvének, a Vadon nőtt gyöngyvirágnak az előszavában írja Kányádi Sándor, a farkaslaki székely földműves, aki vetni kezdte betűit a kezébe adott füzetbe, gondosan vigyázott arra, hogy ahol bátyja, az író már eljárt, még egyszer be ne vésj se ... Most, ezen a decemberi délelőttön, vendége lehetek Tamási Gáspárnak, még ,hozzá annak társaságában, aki azt a füzetet a kezéből adta. Ott a füzet is, az utolsó lapjáig teleirtirka Tamási Gáspár kezében, s épp mondja, hogy másik kellene — mégsem fért bele minden ebbe az egyetlenbe. Folytatható-e a Vadon nőtt gyöngyvirág vallomása? A testvéri emlékezet megismételhetetlensége helyében nem egyéni, magánfontosságú közlések kívánkoznak-e fel a kiadói, szerzői ügyesbajos tennivalókkal előhozakodó Gáspár bácsiból? De hátha már nem is a régmúlt, nem az író-testvérhez fűződő emlékezet késztetné írásra, hanem valami más! Valami, aminek még ő sem tud nevet adni. Talán ennek a Tamási-emlékháznak idetévedő vendégeiről — éppen rólunk akar valamit följegyezni ... S az előttünk itt járt százakról, ezrekről. Vagy épp csak öreg napjainak panaszát, magányát szeretné átvinni a füzet lapjai- ra; azoknak az óráknak a szívfacsaró, nehéz magányát, amikor elmegy az irodalmi érdeklődésű vendég ebből a kicsiny szobából, s a halott testvérrel kapcsolatosan mindent megkérdezett tőle, épp csak talán azt fejeltette el megkérdezni: hát maga, hogy él itt Gáspár bácsi, egymagában? ... Sosem másról írunk — mindig önmagunkról. Akkor is, ha testvérről szólunk. Benczédi Sándor művészete Romániai lapokból s az Utunk évkönyveiből tudtam már arról, hogy Benczédi Sándor az agyagból formált kisszobor utánozhatatlan alkotómestere; az ottani írókról készített portréi — az Utunk c. lap egy időben sorozatban közölte őket — egy hasonlíthatatlan érdekességű antológiává álltak össze. Most itt láthatom e művek zömét a Mester kolozsvári műtermében, s egyetlen, lenyűgöző fölfedezés járatja végig a tekintetem Benczédi Sándor szobrain: ez nem az „elhagyás” művészete, hanem a hozzáadásé ... Egy szobrász, aki nem anyagban gondolkodik, hanem mindent a lélek dimenzióival mér, a szellem eleven derűjével, a ragyogó képességű tréfamesterek egyszerűségével, könnyedségével... Ez a játékos kedv mutatkozik meg újabb alkotásain is: kertekbe, természeti környezetbe szánt szoboralakzatai, leleményes megoldással énekesmadarak otthonává, fészkévé átváltozó agyagmunkái a kifogyhatatlan találékonyságnak, a művészet ősforrásának példái. FEHÉR F. Benczédi Sándor agyagból készült munkája Aki felfedezte Peter Falkot Beszélgetés Székely Istvánnal Világszerte Steve Sekely néven ismerik, ezen a néven került be a filmlexikonokba. Hazánkban azonban Székely István marad, aki megalkotta minden idők legsikersebb magyar filmvígjátékát, a Hyppolit a lakájt, melyet 1931-es bemutatása óta, ki tudja, hányszor újított fel a mozi és a tévé. A Hyppolit volt Székely első magyar filmje. Addig — 1928-tól — Berlinben és Bécsben rendezett. Ezt követte a Piri mindent tud, a Repülő arany, a Rákóczi induló, az Emmi, az Ida regénye, a Lila akác. Hat év alatt összesen 20 film, melyeknek vagy rendezője, írója, vagy művészeti vezetője volt. 1937 decemberében feleségével, Ágay Irénnel, a kor egyik legnépszerűbb színésznőjével, Amerikába távozott, ahol számos nagy sikerű filmet rendezett. Nevéhez fűződik az 1942-ben készült, első nagy Hitler-ellenes film, a Szerelem parancsszóra rendezése, melynek magyarországi bemutatójára csak 1948 februárjában került sor, a Városi Színházban. Az utóbbi években egyre többet találkozunk magas, szálas alakjával a budapesti utcákon, szállodákban, filmgyárakban. A magyar filmhatóságok révén létrejöhetett az a ritka eset, hogy az 1934-ben készült Lila akác című, Szép Ernő regényéből készült, nagy sikerű filmjét 1972-ben ismét magyar stúdiókban, budapesti külszínekben újra forgassa. Akik régóta ismerték Székely Istvánt, azt állapíthatják meg, hogy rendezői agilitása semmit sem változott. S most újra itthon volt néhány napig. A Duna Intercontinentalban ülünk, beszélgetünk. Természetesen a filmről. Pedig most nem emiatt jött haza. Közel fél évszázados filmmunkájának tapasztalatait foglalta könyvbe. Ideiglenes címe a Hyppolittól a Lila ákácig. Időközben a Magyar Televízió felkérte, emlékezzen meg a Színészmúzeumban Mály Gerőről. Csenterics Ágnes rendező pedig portréfilmjet szeretne készíteni róla, régi filmjei egy-egy jelenetének felhasználásával. Székely István Amerikában mintegy húsz filmet készített, és egy 39 részből álló tévésorozatot New York Confidential címmel a CBS amerikai társaság megbízásából. Beszélgetés közben szó esett a hazánkban is népszerű tévésorozatokról, a Hosszú forró nyárról, a Felügyelőről, a Minden lében két kanál című filmről és Columbo hadnagyról. Székely elmondta, hogy 1961-ben, amikor belekezdett a 39 részes New York Confidential sorozatba, a statiszták közül emelte ki Peter Falkot. Kissé emlékeztette őt a fiatal Glenn Fordra, aki főleg gengszterszerepekben tűnt ki. Peter Falkra is egy gengszter szerepét osztotta. Már két epizódot befejeztek, amikor a CBS egyik főnöke megtekintette az elkészült anyagot, és elszörnyülködve fordult Székelyhez: Mondja, Mir. Sekély, honnan szedte ezt a szörnyű, bandzsa figurát? Székely mosolyogva válaszolt: Kitűnő színész, és senkit sem fog zavarni, hogy egyik szeme üvegből van. Neki lettigaza. Peter Falk ma a világ egyik legismertebb filmszínésze. (Új Tükfel Columbo a soha be nem vetett ballonkabátban Az évszázad szak©nciklopédiá]a „Az évszázad enciklopéd műben, ami érdekli őket aig folyamatosan megjelenő diáját” bocsátja közre Hel- , ígéri a kiadó, aki pszicholó- kézikönyv-sorozatával pályaműt Kindher, a világhírű' gus-feleségének szervezőfutása legnagyobb kockázómüncheni és zürichi könyv- munkájára és tizenháromát vállalta. Csak a szerzők kiadó, a népszerű Geist und szakszerkesztőre támaszko- honoráriuma majdnem egy Psyche sorozat létrehozója. Aoott az enciklopédia hat- , millió márka, tizenegymil- A gigantikus, tizenöt köte- száz szerzőjének kiválasztá- ; hű lesz a nyomdaköltség, a tes kézikönyv századunkjában és irányításában. A várhatóan teterifes terjesztéegyik legdinamikusabb hatalmas mű első két köte- tei és reklámköltségek még komplex tudományát, a pszi te (a Spiegel mérlegelése : ismeretlenek. A vállalkozásbiológiát öleli fel; bemutató szerint négy kilo húsz de- i nak mégis esélyeket jósolj a ja történeti előzményeit, ha már megjelent Pazar! könyvszakma: állítják, hogy európai tradícióját (első kö- i kiállításával felkeltette a J a 3960 márka egységárukét), fő elméleti és kutatási konkurrens cégek irigysé- ! tízezer példányos sorozatból irányzatait, iskoláit (máso-igét. Ami a tartalmat illeti, egyetlen kötet sem fog dik-nyolcadik kötet), vala- az ellentétektől keresztül- 1 Kindlerék nyakán maradni, mint „alkalmazását a tudó- kasul szabdalt szakma egye- . A sikerben való bizakományokban és hatását az előre inkább fenntartásaitdásra a kiadónak megvan pmhpri ésptrphíkilpncpdik- hangoztatja a szócikkek arát az alapja, hiszen már látottizenötödik kntpfi ínyaival és közérthetőségé- Ilanban is több mint két és '■ . - vel kapcsolatban. Kindier : félezren fizettek elő a Die Mind a szakemberek, mind azonban már nem törődhet ! Psychologie das 20 Jahrhunn laikusok megtalálhatják a az ellenvéleményekkel, 1980- 1 decis köteteire.