Magyar Szó, 1977. január (34. évfolyam, 14-29. szám)
1977-01-20 / 18. szám
12. oldal Dokumentumműsorok a televízióban • a televízió mint kordokumentum Megkezdődött a tévérendezők első országos tanácskozása Az Újvidéki Televízió mišeluki székházában tegnap megkezdődött a jugoszláv tévérendezők és más tévészakemberek első országos tanácskozása. Nyolc hazai tévéstúdiónkból mintegy 35- en vesznek részt rajta. A tanácskozás témája a dokumentumműsorok szakmai és művészi értékelése, a tévényelv kialakítása, a rendezés problémái stb. A tanácskozás részvevői egyperces hallgatással adóztak a tragikus körülmények között elhunyt Džemal Bijedic, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke emlékének. A vendégeket Lányi István, az Újvidéki Televízió rendezője üdvözölte, majd Fedja Babovinnak A dokumentumfilm a televízióban című beszámolójával megkezdődött a tanácskozás. Dokumentumfilm-illusztrációkkal alátámasztva még két beszámolót hallhattunk a délelőtt folyamán. Slobodan Novakovicnak, a Belgrádi Televízió filmszerkesztősége szerkesztőjének alaptézise, hogy a televízió elsődleges és egyetlen feladata a tájékoztatás, és az egyes adásokat nem szabad és nem is lehet külön-külön szemlélni és elbírálni, hanem az adást öszszességében kell szemlélni. Lányi István a dokumentumfilm esztétikai és művészi vonatkozásaival foglalkozott, tehát voltaképpen ellenkező elmélet képviselőjeként mutatkozott be. A dokumentum műsorok jellegzetességeiről, a rendezők helyzetéről és szerepéről szóló vita ma késő délután fejeződik be, s nyilván csak ezt követően szűrhető le a végső következtetés a televízió szerepéről, a dokumentumműsorok jelentőségéről és sok más, a fentiekhez szorosan kapcsolódó témakörről. P. K. K. TV-JEGYZET Helyszíni közvetítés a muzsika hazájából !Általában sportközvetíté- sek esetében szokás elmondani, hány ország tévéállomása használja ki egy-egy mérkő- zés élőben való továbbításának lehetőségét. A kultúra területén, sajnos, erre ritkán kerül sor. Hirtelenébert csak az újévi bécsi hangverseny említhető ellenpéldaként. Nem beszélve arról, hogy tévéstúdióink mintha egészen lemondtak volna róla, hogy egyes kiemelkedő színházi estről, hangversenyről helyszíni közvetítést adjanak. S hogy ez az állásfoglalás mennyire téves, a kedd esti opera-est is bizonyítja. Helyszíni közvetítés volt a milánói Scalából. Ez az egy-szerű tényközlő mondat lé-nyegében mindent elárul. A komolyzene igazi barátai bizonyára nem mulasztották el megtekinteni ezt a „műsort", sokan bizonyára kuriózum- nak vették, és sznobizmusból várták ki a mintegy háromórás előadás végét, de most nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy ezt az emlékezetes közvetítést számos ország, földrész nézői kísérhették figyelemmel. Dél-Amerika és Ausztrália zenekedvelői éppúgy, mint mi. A zene történelme folyamán egy operaelőadást sem látott egyszerre annyi ember, mint most Bellini Normáját. Az pedig már szinte logikus és természetszerű, hogy a muzsika hazajóból, Olaszországból s a világ első dalszínházának (az igen szigorú Stendhal szerint is), a milánói Scalának a színpadáról szárnyalt felénk a zene. Talán nem felesleges most elmondani néhány adatot. A Teatro alla Scala 1778-ban — tehát közel kétszáz évvel ezelőtt — nyitotta meg kapuit. A nápolyi San Carlo Színház után Olaszország legnagyobb színháza volt. Milánó így igen gyorsan igazi zenei központtá tudott válni, s ebben nem kis szerepe volt a közönségnek, amely állandóan támogatta és magáénak érezte a színház ügyét. De nem szabad megfeledkezni az akkor világhírű Ricordi zeneműkiadó cégről sem. Ricordiék kísérletező kedve, támogatása, valamint a zenéhez igazán értő, egy-egy jó darabot lelkesen sikerre vivő milánói közönség mágnesként vonzotta a zeneszerzőket a Scala színpadához. Itt mutatkozott be Verdi (1839- ben), majd fél évszázaddal később Puccini. És még anynyi más neves zenekomponista. Énekesek, karmesterek pályája alakult, módosult, zuhant és emelkedett ezen a helyen. A Scalának mindig félelmetes híre volt. A temperamentumos, s a muzsika iránt rajongó olasz közönség általában a szélsőségek felé vonzódik: tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítása roppant kevés, a közepes előadásokat nem szereti. Ünnepelni vagy megbuktatni akar. Nagy tehát a kockázat. De ez a közönség nem szeszélyes. Az igazi produkciót igazi ünneplés követi, így volt ez kedd este is: a tévéközvetítés ellenére, a nyilvánossággal mit sem törődve az olaszok lelkesen, önfeledten ünnepeltek. Pedig kissé feszélyezett hangulatban kezdődött az előadás, az első percekben az énekeseken mintha érződött volna, nehezen gyűrik le magukban a nagy felelőséggel járó, a világ auditóriuma előtt való fellépés szinte törvényszerű velejáróját, az idegességet, a lámpalázat. De a „Casta diva" után már ment minden simán, s a kamerák jóvoltából az első felvonás után a közönség előtt meghajtó énekeseket a függöny mögött is látva már bizonyos volt: minden görcsösség felengedett, színpad és a nézőtér között eltűnt a választóvonal. A Scala egyébként Bellini darabját pazar szereposztásban mutatta be: a Normát alakító Monserrat Caballe mellett még Giorgio Cassellato, Carlo Zar do, Mirella Florentini és Saverio Porzana lépett fel, a zenekart Gianandrea Gavazeni vezényelte. Végül még egy adalék: a Scala 1991. évi premierjeire a színház száznegyven páholya mind bérletben kelt el. Egy-egy ilyen nyolcüléses páholy bérleti díja az évad kilenc premierjére 3250 dollár volt. A hétszázötven földszinti ülés közül százra lehetett kapni jegyet szabad eladásban, ára egy estére 50 dollár volt. A feketepiacon 200 dollár. Az infláció azóta persze módosított az árakon. Éppen ezért kell hangsúlyozni, hogy a helyszíni közvetítés díjának megtérítésétől szinte függetlenül a tévénéző lényegében díjtalanul, karosszék-,bőr tekinthette meg ezt a rangos előadást. Szívesen vennénk máskor is hasonló közvetítést Bécsből, Párizsból, Londonból, Budapestről, Belgrádból, Újvidékről... Nem ellenkeznénk, ha televíziónk ezt a tévéjegyet tévébérletre cserélné fel. S. P. FILM Rendező: Jacques Deray. Szereplők: Alain Delon, Jean-Louis Trintignant és még sokan mások. Semmititokzatosság, semmi rejtély sincs ebben a filmben: a néző mindent tud, mindent lát, a történet rendőrfelügyelő főhőse is ismeri ellenfelét, a börtönből szökött szenvtelen és kegyetlen gengsztert, akit a rendőrség eszelősnek tart, bár egyáltalán nem látszik annak. Az egész játék arra megy, hogyan fogja el és teszi ártalmatlanná ezt a három tucatszoros gyilkost a film főhőse. Mivel az egész 1947-ben játszódik, egy kicsit vidékies gengszterhistóriaként hat, egy kicsit pedig úgy, mintha egy régen íródott, nem túlságosan izgalmas és érdekes femmit olvasna az ember. Mégsem elsősorban, ebben különbözik a hasonló témájú filmektől, hanem abban, hogy egyik szereplője sem rokonszenves. A törvény nevében erőszakot alkalmazó rendőr és az ilyen módszert elutasító cinikusan „jóindulatú” felügyelő, valamint a hidegvérű gyilkos is olyan, mintha hasonló fából faragták volna őket. Szó sem lehet arról, hogy ez véletlen, hisz Jacques Deray ugyanolyan gondosan szokta megválogatni színészeit, mint amilyen szakavatottan tudja irányítani játékukat. Ezért a film vége az említett lelki rokonság felesleges magyarázata, hiszen az indítékokat úgy sem világítja meg. Amilyen szenvtelenül viselkedik a főhős szerepében Alain De Ion és Jean-Louis Trintignant, ugyanolyan hidegen kiszámított maga a jimn is. I Világa barátságtalan, részleteiben realista, és mégis I alig mond valamit arról a korszakról, amelyben játszódik. Tehát az hiányzik belőle, ami évekkel ezelőtt ugyanennek a rendezőnek a szintén csupán szórakoztató igényű Borsalino című filmjét olyan vonzóvá tette: a kor atmoszférája. (!) Veszélyes foglalkozás MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1077. jan. 20. Fotóművészet, összefüggések Lazukics Anna fényképei Lazukics Anna motívuma az összefüggés. Két, három,légy fénykép egymás mellett új összefüggéseket tár föl. Az összefüggés tehát Lazukics fotóinak tartalma és művészi formája. Eredeti (a mi viszonyainkban) korszerű művészi probléma. Áradat című négyes sorozatát: számlálatlan sok hal a parton — nyilván halászzsákmány —, a mellette levő képen pénznyomdában frissen nyomott, fölvágatlan íven a bankjegyek (sorozatnyomás), számlálatlan pénz. A háttérben a munkások, akárcsak az előbbi képen a halászok. Nézik a halat, illetve a pénzt, a terméket, melyet gyártottak. A harmadik képen a megáradt víz a lakóházig hatol, nagy betoncsatorna-csövek (építkezésre várva) „kitátott szájjal” nyelik a vizet. Abszurdum: a víz nem tudott várni, amíg a csöveket lefektetik a földbe. Az autógumit fölemeli, a nehéz tárgyakat elönti a víz. Deszkákat fektettek a tárgyakra olyan tört vonalban, mintha grafikon lenne az áradásról. A negyedik kép: az áruház ruhaosztályán az egymás mellé préselt ruhákat és rétegeződésüket látjuk. Óriási kínálat. A kevés és a sok valamiből egyaránt veszélyes az emberre. A többtermelés elárasztja a világot. Ha nincs piac, gazdasági válság támad. Kínálat és fogyasztás — a táplálkozástól az öltözködésig. Egy társadalomlélektani motívum: parasztasszony gyerekével a nyitott kapu oszlopa előtt várakozik, talán a kocsiba befogott lovak indulását várja, az idő lassú, szétfolyó, „falusi cselekmény”. Egy másik kép: szobájában a kis ajtó előtt várakozó mozdulattal egy középkorú férfi áll, nincs semmi fontos tennivalója... „otthon él” ... arébb tesz egy tárgyat, vagy kivisz, vagy behoz valamit, észrevétlen. Nem változtat az „üres végen”. Szolgálati sapkája a szépen leterített olajkályhán vár... Fölteszi, amikor munkára indul. Falvédők díszítik a konyhát, melynek hajókabin-menyezete romantikus jelleget ad. Viki nyara az ajtó fölött, látszanak háromfázisos áram kábelei. Mindkét képen a hangulat: „központi üresség”, és a széleken (a tudat és a környezet szélein) tárgyak vannak. „Kis dolgokba húzódott vissza a boldogság.” Lazukics „félelme”, hogy minden átcsap az ellenkezőjébe, folyamatokat nyit. S ezt látja a dolgok között, melyek egyik közegből a másikba mennek át. Viszonylagosak a folyamatok, a rosszból jóba haladhatnak, vagy fordítva, attól függően, melyeket tesszük előre. Lazukics ezt fölismerve az egyenes irányú idő múlása helyett rétegekben, struktúrákban fedezi fel a „létezést”, melyben a különböző idejűséget egyidejűségre állítja vissza. Másodvirágzás két felvételén: az előtérben hulladéktelep (megsemmisült közfogyasztási tárgyak), a fehér papír, a hulladéktelep dísze „virágzik”. Egy-két tárgy, kocsi fölött a tekintet a város peremét éri. Átkos, kesernyés hagulat. A másik képen virágpiac, szőnyegszerű elrendezés, fehér fürtös, fodros virágok között a tapasztalt virágárus-asszonyok, középkorúak, „elvirágoztak”. A tapasztalt virágárus-aszszonyok mind többet tudnak az életről, mint amennyit a világ gondozása megkíván. Ezek a múlandó eszmények (és szomszédságukban a város szemete). Az összefüggések keresése tiszta formában, a vonal, illetve fény terjedésének megtett útján információt hoz. Lányok című fényképe — indiszkréció: balettozó kislány tükörképei strukturális növekedés, az előtérben levő „nyitott tekintetű” leányról a háttérben felvételt készít egy nő. Lazukics a térben terjedés eszményét fázisokban mutatja be. Jó fényképek: a Művészet, a Földön földből, a Vadászat stb. Lazukics Anna eredeti, önálló művész, strukturális fölfogású. A mai életről való ismereteinket a fotóművészettel gyarapítja, s oly közegekbe visz (valljuk meg, hogy váratlan és kellemes meglepetésként), ahová hagyományos eszközökkel nem juthatunk el. A kiállítás a Fórum klubjában van. ÁCS József Lazukics Anna felvételei az OTTHON című sorozatból Vittorio Seren, díja .Fordítókat jutalmaz évenként az olasz Monselicedíj. A monselicei várban rendezett ünnepségen Vittorio Seren kapta az idén az első díjat, René Char francia költő verseskötetének fordításáért. A második díjat egy angol italianistának, Barbara Reynoldsnak ítélték az Orlando Furioso fordításáért, a harmadikat a fiatal Carlo Vittorio Cattaneónak portugál versantológiájáért. Dél-Bánát művelődési egyesületeinek együttműködése Szombaton, január 22-én igazgatási megegyezését, délután 3 órakor Ürmény- Egyébként az idén Úrházán az érdekelt községek, ményházán fogják megtarts illetve egyesületek meghalni — ezúttal kilencedszer tálcázott képviselői aláír- e a dél-bánáti magyar műják a dél-bánáti magyar velődési egyesületek szemle művelődési egyesületek önjét.