Magyar Szó, 1978. április (35. évfolyam, 104-117. szám)

1978-04-16 / 104. szám

Ис zo4> Magyar Szó XXXV. évf„ 104. (11 092,> szJÜÜ Vasárnap, 1978. április 16. jbibb ■■■Bili ■ ававваваававЛваадев;.а::::£г::гс:аЕЕавгааваа8авааввваавввававааааававвввБебВваааааааааааа ■а1аавваа1В1а1111вававааввав1ававакававававваввавааавввввввваввавааававЕ1ававаааавааааа f r, 3 dinár Húsgond ■Д NEM PANASZKODHA­­TUNK a húsellátásra, az utóbbi hónapokban még a választék is bővült. A húsgyárak ugyanis csak kolbászból több mint 30 félét csinálnak. Az üzletek­ben roskadásig tele a polc. Ugyanígy a húsgyárak rak­tárai is tömve vannak, a hűtőházakban pedig na­gyobb mennyiségű friss hús halmozódott fel. A dolgozó, a fogyasztó most elégedett. Az örömbe azonban üröm is vegyül, mert nemegyszer tapasztal­ta már, a bőséget húshiány váltotta fel. Amikor a kiad­­at nagy volt, a vágóhidak leszorították az árakat, a tenyésztőknek pedig elment a kedvük a hizlalástól, kö­vetkezésképp megcsappant az állomány. Ilyenkor rend­szerint behozatallal próbál­ták pótolni a hiányt, holott a gyakorlat is mutatta:­­ tudunk bőséget is teremteni, csak okosan kell gazdálkod­ni. Hogyan egyensúlyozhat­juk ki, tehetjük folyamatos­sá a tenyésztést, felvásár­lást és a húsellátást? Nem­sokára ebből fogunk vizs­gázni, mert jelenleg szintén nagy a kínálat, s a tenyész­tők árcsökkenéstől tartanak. A jele egyébként már fel­bukkant, a húshiány szele már megcsapott bennünket. A fiúsgyárak ugyanis 73 pa­­­ráról 70 párára csökkentet- t ték a húsegység árát, a kiváló hússertés osztályozó-­­­sakor azonban megmarad-­ nak a 73 páránál. Általá-­­ ban a vágósertés alapára 21­­ dinár. Ez az átlagár, a húsgyárakban az értékelést végző szakemberek szerint a 30—32 húsegységet adó­­ sertésért azonban 22 dinárt is fizetnek. De egyes hús­gyárak eltérnek a mércétől. Szerencsére a Tartományi Végrehajtó Tanács közbelé­pett, egyrészt a húsgyárak­nak javasolta az eddigi árak megtartását, másrészt pedig utasította az Élelmi­­szertartalékok Igazgatóságát, hogy tárolásra több ezer tonna húst vegyen át, hogy ezzel is tehermentesítse a vágóhidakat, továbbá az ed­diginél nagyobb visszleszá­­mítolási hitelt kért. A na­gyobb akadályok tehát el­hárultak a sertésátvétel elől, annál inkább, mert a Szövetségi Árutartalékok Igazgatósága is többezer tonna húst vásárolt fel. Az idegenforgalmi vállalatok tá­mogatására is számítanak, hiszen jelenleg olcsóbb húst vásárolhatnak. A kivitel is megkezdődhet, ha enge­délyt kapnak a vágóhidak. Ezek után természetesen felvetődik a kérdés: vajon túltermelés van-e sertésből, vagy sem? A válasz egy­értelmű: nincs, sőt ennél nagyobb számú vágóállatot irányoztak elő 1980-ban. A jelenlegi állomány tehát épphogy fedezi a hazai és kiviteli szükségleteket. Az év első hónapjától számítva a húsgyárak eddig valami­vel több mint 700 000 sertést vettek át. Ez a mennyiség rekordnak számít ugyan, mert 200 000-rel több a ta­valyinál, mégis a feldolgo­zási lehetőségek keretei kö­zött van. A húsgyárakban a jelenlegi nagyobb nyo­mást a tervszerűtlen hizla­lásnak tulajdonítják, mert számítások szerint június­ban már megcsappan a kí­nálat. Fontos tehát, hogy a jövőben beütemezzük a te­nyésztést, szállítást, más szóval létre kell hozni a tenyésztők és a húsgyárak érdekközösségét, amely gon­doskodik a nyersanyagellá­tás folyamatosságáról. A megkötött szerződések és a szövetkezetek nyilván­tartása szerint jelenleg 60 000 sertés vár átvételre. A húsgyárakat tehát nem állítja megoldatlan feladat elé. Itt-ott akad ugyan te­nyésztő, aki néhány napot vár. Ami pedig az árakat illeti, a tenyésztő semmikép­pen sem károsodhat. De ez nem is következhet be, hiszen a jelenlegi árban is mindkét fél beilleszkedhet, a tenyésztőnek, tehát sze­rény jövedelmet nyújt a vállalkozás. Mindenesetre furcsa, hogy bár bőség van, húsgondok­kal küszködünk. PAP Endre Ki VASUTASOK NAPJA Gazdaságunkat az önigazgatás útján fejlesztjük Dobrivoje Vidić, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagja beszélt a nisi központi ünnepségen Több rendezvény keretében tegnap Nišben ünne­pélyesen megemlékeztek a jugoszláv vasutasok nap­járól. Az egész országban több mint 135 000 vasutas ünnepli ezt a napot, a vasutasok és hajósok 1920-as általános sztrájkjára és a sztrájk ljubljanai áldozatai­ra emlékezve. A Jugoszláv Vasutak Kö­zössége és az összes vasúti szállítóvállalatok önigazga­tási szerveinek, társadalmi­politikai szervezeteinek és küldöttségeinek ünnepi ülé­sén a vasutasok forradalmi harcáról, a fasizmus feletti győzelemhez és szocialista önigazgatású társadalmunk kiépítéséhez való hozzájáru­lásukról, e fontos gazdasági ágazat helyzetéről és távla­tairól Dobrivoje Vidic, a JKSZ KB Elnöksége Végre­hajtó Bizottságának tagja, Aleksandar Rad­jenovic, a Szakszervezeti Szövetség ni­si községi tanácsának elnö­ke és Miodrag Pavličević, a Belgrádi Vasúti Szállítóvál­lalat igazgatója beszélt. Az ünnepi ülésről, ame­lyen részt vettek a szövet­ségi köztársasági és tarto­mányi szervek, a Jugoszláv Néphadsereg képviselői és más személyiségek, üdvözlő táviratot küldtek Tito elnök­nek. A központi ünnepség ke­retében Ante Rastegorac, a nép hőse a niši Hadseregott­honban megnyitotta a Jugo­szláv Partizán Vasutak cí­mű kiállítást. Bemutatták a Tito a jugoszláv vasutasok­nak című dokumentumfil­met is. A Cair csarnokban megtartott ünnepi rendezvé­nyen az összes köztársasá­gok és tartományok műve­lődési egyesületei, énekka­rai és művészei vettek részt. Mait fejezte ki a vasutasok napja alkalmából, Dobrivoje Vidic emlékeztetett a jugo­szláv vasutasok és hajósok 1920. április 15-i általános sztrájkjára, majd a JKSZ XI. kongresszusának előké­születeiről beszélt. Kiemelte, hogy a szervezési előkészüle­tek befejezés előtt állnak, a politikai munka folyamatban van. A még nagyobb, álta­lánosabb és szilárdabb gaz­dasági fejlődés céljából az­­ eddigi gazdasági fejlődé­sünkre támaszkodunk. Mint eddig is, nemcsak az úgyne­vezett ipari forradalom felé veszünk irányt, hanem to­vábbi iparosodásunk folya­matában folytatjuk mélyre­ható szociális és szocialista forradalmunkat, amely új szocialista társadalmi viszo­nyok alapját fekteti le. Azt szeretnénk, ha az elkövet­kező időszakban több ipari termék, élelmiszer, iskola, lakás lenne, és emelkedne (Folytatása a 3. oldalon) ERSKINE CÁFOLATA Dél-Lbanonban nincsenek palesztinok Tel Avivból jelenti a Reu­ter. Emanuel Erskine ghánai tábornok, a Libanonban állo­másozó ENSZ-csapatok pa­rancsnoka tegnap kijelentet­te, hogy Dél-Libanonban pil­lanatnyilag teljes béke ho­nol. Az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában Ers­kine tábornok cáfolta azokat a híreket, hogy az izraeli visszavonulás után a palesz­tinok viszatérnek majd Dél- Libanonba. — Erről nincse­nek értesüléseink, és nem hisszük, hogy bárki is tud valamit minderről — mond­ta Erskine.­­ Nyilatkozatában a ghánai tábornok hangsúlyozta, hogy egy héten belül az ENSZ kötelékeiként szenegáli ka­tonák érkeznek Dél-Libanon­ban, majd hozzátette, hogy Nigéria is segítséget ígért. Dobrivoje Vidić beszéde A JKSZ XI. kongresszusa a köztársasági kongresszu­sok és a tartományi érte­kezletek által összegezett és feltett problémákra, felada­tokra, gyakorlatra és fejlő­désre támaszkodik, és meg­határozza a JKSZ és egész társadalmunk fejlődésének fő stratégiai irányait. Az el­képzelések és távlatok ily módon konkrét programmá válnak — hangsúlyozta Dobrivoje Vidic, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó Bi­zottságának tagja. Miután a JKSZ KB El­nöksége nevében jókívánsá­ Felhős idő, A helyenként eső ! A Földközi-tenger nyugati térségéből az Appenini- és a Balkán-félsziget fölé érkezett nedves légtömegek hatására hazánkban már tegnap felhős idő volt, he­lyenként esett az eső. Vajdaságban ma sem várható nagyobb változás. Felhős idő lesz, esővel és délnyugati széllel. A várha­tó legmagasabb hőmérséklet 10—15 fok. Az ország többi részében hűvösebb lesz. Szlovéniá­ban, Bosznia és Horvátország nyugati részein helyen­­ként havazni fog. A tengerparton erős bóra fúj. A hőmérséklet 6—17 fok. Tegnap 13 órakor a hőmérséklet a következőkép­pen alakult: Paljcs 13, Zombor 14, Verbász 7, Iljvi­dék 16, Kikind­a 15, Versec 18, Zrenjanin 17, Niš 19, Ljubljana 5, Rijeka 7, Zágráb 5, Belgrád 18, Dub­rovnik 10, Split 13, Szkopje 19, Szarajevó 6. Elnökünk távirata Margit dán királynőnek Belgrádiból jelenti a Tanjug. Josip Broz Tito köztársasági elnök a követ­kező táviratot küldte II. Margit dán királynő­nek: „Születésnapja alkalmából Jugoszlávia népe és a magam nevében nagy megelége­déssel küldöm üdvözleteimet. Őfelségének boldogságot, a baráti dán népnek előbbreju­­tást kívánok. Tavalyi jugoszláviai látogatása meggyőző­désem szerint, jelentősen hozzájárult az or­szágaink közötti hagyományos, baráti kap­csolatok és együttműködés továbbfejlesztésé­hez.” Ecevit Macedóniában A török kormányfő értékeli a kétoldalú együttműködést Ohridból jelenti a Tan­jug. Bülent Ecevit, a török kormány elnöke a tegnapi napot macedóniai látogatás­sal töltötte. Az ohridi repülőtérről a vendégek és vendéglátóik gépkocsin Bitaiéba utaztak, ahol a török miniszterelnö­köt szívélyes fogadtatásban részesítették. Ecevit Bitaré­ban munkatársaival együtt megtekintette azt a jól meg­őrzött laktanyaépületet amelyben 1900-ban elvégezte a katonai akadémiát Musz­­tafa Kemal Atatürk, a mo­dern Török Köztársaság megalapítója és első elnöke. A török kormányküldött­ség ezután visszautazott Oh­­ridba. Blagoje Popov, a Ma­cedón SZK Végrehajtó Taná­csának elnöke a Besaret Szállodában tegnap díszebé­det adott a török miniszter­elnök és felesége tiszteleté­re. Ohridban az újságírók előtt elhangzott rövid nyi­latkozatában . Ecevit elnök kedvezően nyilatkozott Ju­goszlávia és Törökország ed­digi együttműködéséről, és készségét fejezte ki az együttműködés bővítése iránt különösen gazdasági és kulturális téren. Jelölések az AVIMOJ-díjra Az AVNOJ-díj bizottsága közölte, hogy az idén is oda ítélik e kiemelkedő díjakat. A bizottság felhívja az ér­dekelt intézetek, társultmun­ka-szervezetek, társadalmi­politikai szervezetek, közös­ségek és a polgárok figyel­mét, hogy javaslataikat jut­­tasák el a bizottság címére. Önigazgatási szocialista közösségünk e legnagyobb társadalmi elismerését a tu­domány, gazdaság, művészet és hazánk fejlődése szem­pontjából általános jelentő­ségű más területeken elért kiemelkedő eredményekért ítélik oda. A javaslatokat és megin­­doklásokat legkésőbb 1978. május 31-éig kell eljuttat­ni a következő címre: Od­­bor za nagradu AVNOJ, Be­ograd, Bulevar Lenina 2. "Minden gépet rendbe kell hozni a tavaszi vetéshez (Jelentésünk a 6. oldalon)

Next