Magyar Szó, 1978. április (35. évfolyam, 104-117. szám)
1978-04-16 / 104. szám
Vasárnap, 1978. ápr. 16. MAGYAR SZÓ EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN JÓL Mozitett véletlenek Akár „kitervezett provokáció áldozata, amelyhez a CIA-nak, amerikai hírszerző szolgálatnak is köze van”, ahogy azt Leonyid Romanov, a Szovjetunió ENSZ-küldöttségének képviselője állítja, vagy pedig valóban a „kormányával — esetleg szűkebb családjával vagy mindkettővel — való nézeteltérés” késztette Arkagyij Sevcsenko szovjet diplomatát és az ENSZ politikai és biztonsági ügyekkel megbízott főtitkárhelyettesét, hogy lemondjon az ENSZ-ben betöltött magas tisztségéről és közölje, hogy nem szándékozik visszatérni hazájába, annyi biztos: lépésével igen rossz szolgálatot tett az enyhülés politikájának. Különösen most. Mert lépése véletlenül egybeesik Cyrus Vance amerikai külügyminiszter küszöbönálló moszkvai látogatásával, s a SALT-2 egyezmény kilátásba helyezett megkötésével. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a hidegháború szószólóinak kimeríthetetlen a fantáziája, amikor a nemzetközi enyhülés meggátolására irányuló eszközök és akciók kiagyalásáról van szó. De arra is, hogy a tömbök közötti versengésben — a jó tanácsok ellenére — bizonyos körök továbbra is a „másik fél” gazdasági kimerítésének kártyájára játszanak. Pedig a legnagyobb tanítómesternek, a történelemnek tanulsága arra int, hogy ez rövidlátó politika. Jól tudott ugyanis, hogy a tömbök ellen küzdő tömbök közötti versengésben egyik, illetve másik mindig akkor tömörült legjobban, akkor erősödött, amikor (gazdaságilag) gyengült. S ez most is nyilván így van. Aki akarja, láthatja. Egy hónapja immár, hogy Aldo Morót elhurcolták, s az olasz rendőrség egy lépéssel sincs közelebb a hollétét övező rejtély megoldásához. S most már, úgy tűnik, nem is az a legnagyobb probléma. Sokkal jelentősebb, hogy a jeles politikus sorsa iránti érdeklődés árnyékában napról napra sokasodnak az olyan események, amelyek arra engednek következtetni, hogy az olasz politikai színtéren a biztonsági és ezzel a szervezet politikai erők kezéből egyre inkább kicsúszik a gyeplő, s a történtekre egy kis borúlátással szinte az is mondható, hogy szomszédainknál voltaképpen egy kisebbfajta polgárháború dúl. Nemcsak arról van szó, hogy immár fényes nappal is egyre-másra lövöldöznek és robbantanak a terroristák, hanem elsősorban arról, hogy a rendőrség tehetetlensége láttán magabiztonságuk annyira megnövekedett, hogy a minap, amikor Lorenzo Cutino börtönőr meggyilkolása alkalmával egyik terrorista súlyosan megsebesült, egyszerűen kórházba szállították, s még meg is fenyegették az illetékeseket: ha fegyvertársuknak baja esik, tíz „tőkés” életét veszik helyébe! És olaszhonban az ilyen fenyegetőzéseket már senki sem veszi komolytalanul. Tehetetlenségről lévén szó, meg kell említeni a dél-libanoni helyzet alakulását. Az ENSZ- csapatok jelentése ellenére Izrael továbbra is a saját maga által szabott terv szerint valósítja meg az agresszió egyértelmű elítéléséből eredő visszavonulási kötelezettségét. Egyidejűleg a sokat szenvedett Bejrútban hetivelközzel ismét fellángol a háború. Elsősorban a szíriai „békekülönítmény” és ''a libanoni szélsőséges jobboldal elkeseredett összecsapásai nyomán. A harcok — véletlenül-e vagy sem — egybeesnek annak az eseménynek a harmadik évfordulójával, amikor a jobboldaliaknak egy palesztin menekülttáborban végrehajtott vérengzése nyomán annak idején kezdetét vette az elkeseredett polgárháború. Újabb bizonyítéka ez annak, hogy a palesztin kérdés a Közel-Keleten nemcsak e nép jogainak elismerésével, hanem a térségben egyre inkább felgyülemlő társadalmi, osztályjellegű ellentétekkel is igen szoros kapcsolatban áll. Addis Abebából érkező hírek szerint az etióp vezetőség — nyilván az ogadeni sikeren felbuzdulva — most már hamarosan az eritreai szakadár mozgalom ellen fordul, mint mondják, teljes erőbevetéssel. Mengisztu alezredes, aki nemrég tért vissza egy ideig titokban tartott moszkvai látogatásáról, kijelentette, hogy Etiópia északi részén voltaképpen „az imperialista és reakciós erők tömörülnek és küzdenek álmuk megvalósításáért”. Természetesen Afrika szarván a különböző érdekek bonyolult szövevényében nyilván jelentős szerep jutott az említett erőknek, de azért nem lenne jó, ha Mengisztuék teljesen figyelmen kívül hagynák az eritreaiak követelését, illetve ha a tárgyalások helyett kizárólag az erőszak eszközével igyekeznének „megoldani” a térség és az ott élő nép problémáit. Nyugat-Berlinben a minap megkezdődött a Július 2. Mozgalom elnevezésű terrorista csoport tagjainak pere. A hat vádlottat, mint ismeretes, azzal terhelik, hogy 1974-ben megölték a nyugatnémet legfelsőbb bíróság elnökét, 1975- ben pedig elrabolták Peter Lorenzot, a Kereszténydemokrata Párt nyugat-berlini szervezetének elnökét és szabadon bocsátása fejébe öt társukat sikerült a börtönből kiszabadítaniuk. A háború után Nyugat- Berlinben ez a legnagyobb bírósági tárgyalás és rendkívül nagy érdeklődést keltett Nyugat-Németországban, jóllehet az utóbbi időben — pontosabban a Baader— Meinhoff csoport vezetőinek titokzatos öngyilkossága óta — a nyugatnémet terroristák nemigen hallattak magukról. Nincs kizárva azonban — s a rendkívüli biztonsági intézkedésekből ítélve a rendőrség is nyilván attól tart, hogy éppen ez alkalommal csap fel újra a sokak szerint csak ideiglenesen elsült terrorhullám. Egyébként a hat vádlottat mintegy húsz ügyvéd védi, s a vádló csaknem hatszáz tanút vonultat majd fel a tárgyalás során. ENGLER Lajos Nyugat-Berlin: Rendkívüli érdeklődés — rendkívüli biztonsági intézkedések a terroristák elleni per idején A héten mondták : „Vannak tudósok és szakemberek, akik érdemében nem változtatták meg polgári világnézetüket. De mindaddig, míg nem foglalnak állást a szocializmus ellen és becsületesen végzik munkájukat, számíthatnak segítségünkre.’’ Teng Hsziao-ping „A mi álláspontunk, hogy se nem ösztönözzük, se nem elleneztük a magántőke befektetését Dél-Afrikában.” Jimmy Carter 3 oldal A nagyhatalmak időzavarban LÁTSZÓLAG A HIDEGHÁBORÚ klasszikus tünetei kísértenek. A fegyverkezési verseny azzal a veszéllyel fenyeget, hogy lerázza az eddigi megegyezésekkel reá helyezett akadályokat és fékevesztetté válik. Ugyanakkor a világ számos pontján a nagyhatalmak harcot folytatnak az érdekövezetekért, felidézve a közvetlen összecsapás veszélyért. Mint ismeretes, a nemzetközi megállapodások és a különféle leszerelési tárgyalások pusztán arra irányultak, hogy lassítsák a fegyverkezés ütemét. Ezzel öszszefüggésben néhány megállapodás jött létre, és napjainkban is több szinten folynak a leszerelési tárgyalások: a szovjet—amerikai SALT-megbeszélések, a vegyi fegyverek eltiltásáról szóló eszmecsere, az atomsorompó egyezménnyel kapcsolatos véleménycserék, a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások, a genfi leszerelési értekezlet, vagy éppen most készülnek újabb tárgyalásokra a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról, a radiológiai fegyverek tilalmáról, az Indiai-óceán térségéről, a fegyverkereskedelem csökkentéséről stb. Mivel azonban ezeken a tárgyalásokon nem születétt, semmilyen eredmény, sőt minden ponton elakadtak, az a veszély fenyeget, hogy minden eddigi korlátot felrúgva a fegyverkezési verseny teljes erővel kibontakozik. Különösen vonatkozik ez a már egy évvel ezelőtt hatályát veszítő SALT- megállapodásra, amelyet a tervvel ellentétben nem követett új megállapodás, és ezért máris teljes lendülettel folyik a rakétafegyverek tökéletesítése. Másrészt olyan új fegyverek jelentkeztek időközben — köztük a neutronbomba, amelynek gyártását Carter csak elhalasztotta, viszont gyártásának megkezdése a fegyverkezési versenynek egy egészen új formáját indítaná el —, amelyek úgyszólván tárgytalanná tették a SALT—2-re vonatkozó elvi megállapodást, amely Brezsnyev és Ford között Vlagyivosztokban jött létre. Az is a hidegháború klasszikus tünete, hogy kialakult a bűvös kor: mind a két fél a másiktól vár engedményeket a verseny leállítására. A VILÁGHELYZET FIGYELŐI mindebben a feszültség felengedésének veszélyes elakadását, súlyos következményekkel fenyegető fordulatot látnak. A klasszikus hidegháború azonban aligha térhet viszsza, hiszen a világ időközben lényegesen megváltozott. Éppen ezért a nagyhatalmak közötti versengés, amely az érdekövezetek felosztásának régi tüneteit idézi ismét föl, olyan formákkal bővült, amely azt mutatja, hogy a nagyhatalmak mindinkább időzavarba kerülnek. Májusban ugyanis New Yorkban összeül az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka, hogy megtárgyalja a leszerelés kérdését. A világszervezet székhelyén mintegy 150 tagállam követeli majd a világ valamenynyi országától, elsősorban a nagyhatalmaktól, hogy végre tegyenek is valamit a leszerelés érdekében, és ugyanakkor ez a rendkívüli ülésszak olyan alkalom lesz a legmagasabb szintű eszmecserékre, többek között a Brezsnyev—Carter találkozóra is, amelynek elszalasztását a világ népei nagyon is rossznéven vennék. Ezzel magyarázható, hogy felgyorsultak a két tömb közötti tárgyalások is. Vance a héten Moszkvába látogat, és ötszöri elhalasztás után Brezsnyev végre Bonnba utazik. Mindez arra utal, hogy a nemzetközi helyzet rendkívül bonyolult. Egyrészt tovább hat az, hogy mindkét tömbnek érdeke a fegyverkezési verseny leállítása, hiszen a további értelmetlen pénzkidobás megviselné mindkettőjük gazdaságát — nem, véletlen Nyugat-Európának az az állásfoglalása, hogy nagyobb gondjaik is vannak, mint a fegyverkezési kiadások növelése. Az sem vitás, hogy a gazdasági együttműködés a Nyugatnak a gazdasági pangás leküzdése, a Keletnek pedig a műszaki fejlődés meggyorsítása szempontjából közös érdeke. A nagyhatalmi érdekek összeütközése semlegesítheti mindennek hatását. De a nagyhatalmak közötti versengés sem egyszerűen a világ felosztásának törekvése, hanem ugyanakkor kísérlet is a világ országainak megnyerésére, és az államok önállóságának erősödésével, mindinkább az lesz. Ez a biztosítéka annak, hogy a klaszszikus hidegháború sem térhet vissza. BÁLINT István A gazdasági fejlődés a biztonság egyik tényezője . AMIKOR AZ ENSZ-KÖZ- GYŰLÉS küszöbönálló , május végén kezdődő le- szereléssel foglalkozó rend- kívüli értekezletét a háborút követő időszak egyik legkiemelkedőbb világpolitikai eseményének nevezzük, nyilvánvalóan arra gondolunk elsősorban, hogy napjainkban a fegyverkezés üteme és mérete már önmagában véve is közvetlenül veszélyezteti a világ békéjét. A leszerelés fontosságának és időszerűségének azonban van egy másik indítéka is, éspedig az, hogy a hallatlan iramú fegyverkezéssel párhuzamosan feltartóztathatatlanul mélyül a fejlettek és fejlődőek közötti ellentmondásos helyzet. A két világ, tehát a fejlettek és fejlődők között növekvő szakadék ma már szinte olyan veszélyt jelent a világbékére nézve, mint a fegyverkezés. A tőkehiány, a beruházások stagnálása vagy visszaesése, a munkanélküliség, a népességrobbanás, s az ezzel párhuzamosan jelentkező élelmiszerhiány (számítások szerint a világon körülbelül 570 millió ember éhezik) a fejlődő országokban nyilvánvalóan elősegíti a társadalmi és politikai helyzet bizonytalansági tényezőinek szaporodását is, más szóval belpolitikai téren ingatag helyzetet teremt, nemzetközi síkon pedig konfliktusok kialakulásához vezet. Nem vitás, hogy az el nem kötelezett országok számára a leszerelés megvalósítása, illetve a fegyverkezési hajsza feltartóztatása mellett ezért olyan égetően fontos az új világgazdasági rendszer megteremtése, s ezt az el nem kötelezettek az egyik legfontosabb feladatuknak tűzték ki. AZ ENSZ 1971-TŐL 1980-IG TARTÓ úgynevezett második fejlesztési évtizedének eddigi eredményei is azt bizonyítják, hogy a világ ipari hatalmai által diktált fegyverkezési hajsza és egyrészt a fejlett államok, másrészt a fejlődők, illetve az elmaradott országok között jelentkező fejlődésbeli különbségek és ellentétek között nagyon is szoros az öszszefüggés. Köztudomású, hogy a fejlődőek fizetési mérlegét — jóllehet adósságaik már a múlt év végén 250 milliárd dollárra rúgtak, ami az idén további 100 milliárd dollárral növekszik — eladósodásukkal párhuzamosan további jelentős katonai kiadások terhelik ha így folytatódik a fegyverkezési hajsza. Az elavulttá vált világgazdasági rendszer és a nemzetközi piacokon kialakult helyzet mellett jórészt tehát a fejlődőkre kényszerítette kiadások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a második fejlesztési évtized eredményei elmaradnak a várakozásoktól. 1971-től az elmúlt évig a fejlődő országoknak mindössze 20 százaléka ért el 6 százaléknál nagyobb növekedési ütemet, a fejlődő országok lakosságának körülbelül a fele még mindig olyan országokban él, amelyekben a gazdasági növekedés üteme az évi 3 százalékot sem éri el. A termelés növekedése a fejlődő országok egyharmadában még arra sem volt elegendő, hogy lépést tartson a lakosság számának emelkedéséből eredő igényekkel. Márpedig a Föld lakóinak több mint 60 százaléka kevéssé vagy alig fejlett országokban él. A demográfiai robbanás és az ezzel együtt jelentkező munkanélküliség méreteit érzékelteti az is, hogy addig, amíg Európa lakossága az elmúlt években alig valamivel több mint 0,5 százalékkal, Észak- Amerikáé pedig 0,9 százalékkal növekedett, addig Latin- Amerika és Afrika népességnövekedése 2,7 százalékos, Dél-Ázsiáé pedig 2,5 százalékos volt. Becslések szerint a fejlődő országokban körülbelül 200 millióra tehető a munkanélküliek száma. Az ellentmondásos helyzetet súlyosbítja, hogy a második világháború óta a korszerűsítés eredményeként a fejlődő országokban az ipari termelés kétszer olyan gyorsan nőtt mint a munkahelyek száma. NYILVÁNVALÓ, hogy a fejlődőknek az új világgazdasági rendszer kialakításán kívül, illetve ezzel párhuzamosan hatékonyabb tőkeberuházásokra van szükségük. Csakhogy a tőke-exportáló fejlett államokban sem valami rózsás a helyzet. Előrejelzések szerint a fejlett nyugati országok gazdasági növekedésének üteme, az elkövetkező 10—15 évben, a munkaerőkínálat csökkenése, a tőkekereslet növekedése és végül az energiahordozók és ipari termékek drágulása miatt, továbbra is lassuló irányzatot mutat. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának számításai szerint 1990-ig Nyugat-Európa és Észak-Amerika bruttó nemzeti termelésének mértéke 3,5—4,1 százalékkal, Kelet- Európa nemzeti össztermelése körülbelül 5 százalékkal, a dél-európai országok termelése pedig 4,9—6,7 százalékkal növekszik. E látszólag impozáns mutatók ellenére is tehát a termelés növekedésének lelassulása várható, ennek okai jórészt a fejlődőekre nehezedő mind súlyosabb gazdasági gondokra vezethető vissza. VARGA István