Magyar Szó, 1978. május (35. évfolyam, 132-147. szám)
1978-05-20 / 136. szám
0. oldal 3 PÁRTÉLET káderposztja ösztöndíjazás: Nyilvános vitán a temerini pártbizottságnak a nemzeti egyenjogúság kiteljesedéséről szóló jelentése (3.) A VKSZ Tartományi Bizottsága 13. ülésének meghagyásai: A Kommunista Szövetség községi szervezeteinek tartós feladatuk, hogy saját környezetükben állandóan és bírálóan elemezzék a helyzetet, meghatározzák a feladatokat és kötelezettségeket, akciókat indítsanak és folytassanak a nemzetek és nemzetiségek teljes egyenjogúságának az élet, a munka és az alkotás minden területén az alkotmányos elvek alapján való érvényesítéséért, a szabad és sokoldalú gazdasági, oktatási és művelődésügyi, továbbá más természetű fejlődésre való jog szempontjából, valamint hogy szavatolják a foglalkoztatás, az iskoláztatás egyenjogúságához, valamint a nyelv- és íráshasználat egyenrangúsághoz szükséges feltételeket. Az eddigiekből tehát némi betekintést nyerhetünk arra vonatkozólag, hogyan látja a temerini pártbizottság a nemzetiségi viszonyok, a nemzeti egyenjogúság kiteljesedésének ügyét a községben. Mai beszámolónkban a jelentésnek a káderpolitikával és az ösztöndíjazással foglalkozó részét ismertetjük. A pártbizottság erre vonatkozólag rámutat, hogy a fejlődés céljainak valóra váltásával feltételek teremthetők ahhoz, hogy bővítsék a munkalehetőségeket, és a társult munka szükségleteivel összhangban szakkádereket képezzenek valamennyi nemzet és nemzetiség soraiból. Mivel egyes nemzetiségeknél káderhiány mutatkozik, szükség van arra, hogy a kommunisták — hangsúlyozzák a jelentésben — a társultmunka-szervezetekben, a társadalmi-politikai és önigazgatási érdekközösségekben közvetlenül síkraszálljanak olyan ösztöndíjazási és tanulmányi kölcsönpolitikáért, amellyel gyorsabban megváltoztatható a jelenlegi aránytalanság. A káderpolitika és az ösztöndíjazás szempontjából szinte mérföldkőnek számít a káderpolitikai társadalmi megállapodás, amely voltaképpen a magatartási normákat határozza meg az adott tárgyra vonatkozólag. A káderpolitikai megállapodás intenciói még nem váltak a köztudat szerves részévé minden egyes munkaszervezetben és társadalmi-politikai szervezetben, de néhány munkaszervezetben már éreztetik hatásukat, már kimutathatók a céltudatos káderpolitika első pozitív jelei. Így például az Ugled készruhaüzem dolgozói közössége a hódsági textilipari technikumban 9 szerb és 6 magyar, a maribori szabászati iskolában 1 szerb, a zágrábi felsőfokú textilipari technikumban 1 szerb, 1 magyar és 1 bolgár, az újvidéki munkaszervezési felsőiskolában 2 magyar tanulót ösztöndíjaz. A Petőfi mezőgazdasági munkaszervezet az újvidéki jogtudományi karon 2 magyar ajkú, a mezőgazdasági karon 2 szerb és 2 magyar ajkú, a közgazdasági karon 1 magyar, a mezőgazdasági karon pedig 1 szerb tanulót. A közoktatási érdekközösség 2 magyar és 5 szerb leendő pedagógus felsőfokú oktatását ösztöndíjazza. A temerini egészségház 1 magyar orvos szakképesítését ösztöndíjazza az újvidéki orvostudományi karon, a Backaprojekt pedig a gépészeti karon ösztöndíjaz 1 magyar egyetemi hallgatót. A községi képviselő-testületnek egykori ösztöndíjazási alapja ugyan megszűnt, de a folyó tanulmányok ösztöndíjazását átvette a községi képviselő-testület költségvetése. Ilyenformán jelenleg 6 magyar és 4 szerb tanuló iskoláztatását finanszírozza a község. Az intézményes ösztöndíjazásnak egyik számottevő mentora a Tito-ösztöndíjalap. Mint ismeretes, ebből az alapból ifjúmunkások és munkásszármazású fiatalok kapnak ösztöndíjat. Az utóbbi négy esztendőben ebből az alapból két szerb nemzetiségű ifjúmunkás kapott ösztöndíjat és 17 munkásszármazású tanuló. Az utóbbiak megoszlása a következő: 13 szerb és 4 magyar. A községi pártbizottság minden ide vonatkozó összevetéskor szem előtt tartja azt a tényt, hogy a temerini községben (Járek, Szőreg, Temerin) a lakosság fele szerb, a másik fele magyar. Az ösztöndíjjuttatás általában bizonyos vagyoni cenzushoz kötődik, s ebből kifolyólag a lakosság egyes kategóriái nem a legmegfelelőbb elbírálásban részesülnek. Faluhelyen magától értetődő, hogy minden házhoz bizonyos területű földdarab jár, ez ugyan a jövedelem szempontjából se nem oszt, se nem szoroz, de vagyoni cenzust kimutatásában esetleg perdöntő lehet. Nincs kizárva, hogy erre vonatkozólag a helyi sajátosságok korrektív szerepet jelenthetnek. A temerini községi pártbizottság amikor nyilvános vitára küldte a nemzeti egyenjogúság kiteljesedéséről szóló jelentését, hozzácsatolta az ide vonatkozó határozati javaslatokat is. A határozati javaslat leszögezi, hogy a nemzeti egyenjogúság továbbfejlesztésében az érdekeltek teljesebb átfogása mellett szükség van arra, hogy gyorsabban fejlődjenek az anyagi, káderbeli, szervezési, programbeli és egyéb feltételek, hogy valamennyi nemzet és nemzetiség tagjai egyenjogúan és arányosan képesíthessék magukat, mivel ez a feltétele annak, hogy egyenjogúan bekapcsolódjanak a társult munkába és az önigazgatásba. A község szerveinek és szervezeteinek következetesen és tartósan harcolniuk kell azért, hogy megteremtsék az összhangot a társult munka bizonyos szakkáderbeli szükségletei, valamint a nemzetek és nemzetiségek szakkáderei képzésének gyakorlata között. Mivel egyes nemzetiségeknél káderhiány mutatkozik, szükség van arra, hogy a kommunisták a társult munkaszervezetekben, a társadalmi -politikai és önigazgatási érdekközösségekben síkbaszálljanak olyan ösztöndíjazási politikáért, amellyel megváltoztathatók a jelenlegi aránytalanságok. Sz. Gy. Megkoszorúzták Csépe Imre sírját Ülésezett az Emlékbizottság Május 18-án volt hat éve, hogy elhunyt Csépe Imre író. Kishegyesen a Csépe Imre Emlékbizottság végrehajtó bizottsága ezen a napon ülést tartott. Az összejövetelen elkészítette az emlékbizottság új tagjaira vonatkozó indítványt, melyet eljuttatnak a Szociális Szöveség kishegyesi községi bizottságához annak érdekében, hogy nevezzék ki azokat az írókat, újságírókat, oktatásügyi és közéleti dolgozókat, akik az elkövetkezendő választási időszakban Csépe Imre és a község területén született és elhunyt írók munkásságának emlékét ápolják. Az emlékbizottságnak a kishegyesi községből, Szabadkáról, Újvidékről és más helységekből 36 tagja lesz, 11 tagú végrehajtó szervvel. Az összejövetelen foglalkoztak a szeptemberi Csépeemléknap megszervezésével. Az értekezések témáinak megválasztását az emlékbizottság kinevezése után véglegesítik. Felvetődött a gondolat, hogy az őszi összejövetelen számot lehetne adni a többi Kishegyesen született vagy itt élt és elhunyt olyan egyénektől, akiknek könyvük jelent meg. Ismertetni lehetne Greimer Ede helytörténetíró, Jámbor Pál költő, Csabai István emlékiratíró, Sziráki Imre író, Simokovics Rókus szerkesztő, Skallák Illés szociográfiaíró, Devics Imre művésztelepi történetíró munkásságát. A Csépe Imre-emléknap lehetőséget nyújt arra, hogy egyrészt Csépe Imre munkásságát számon tartanák, másrészt a község irodalmi és művelődési hagyományait ezzel együtt ápolják. A visszaemlékező rendezvények kezdettől fogva nem csak Kishegyesre és a szomszédos községekre szorítkoztak, hanem kihatottak Vajdaság művelődési életének alakulására, a folyóiratok együttműködésére. Elhangzott egy indítvány, hogy elemezzék és mérjék fel Csépe Imre-emléknapok a környezetre való irodalmi és művelődési hatását és a Szocialista Szövetség községi vezetősége társadalmiművelődési, politikai szempontból foglalkozzon ezzel az évente megrendezésre kerülő találkozóval, határozzák meg az irányelveket, és ily módon nyújtsanak támogatást az emléknap szervezőinek. Az emlékbizottság tagjai Szabadkán, a Zombori úti temetőben ezen a napon megkoszorúzták Csépe Imre MÁJUS 22-ÉN A társadalmi szervezetek továbbfejlesztéséről , ülést tart a Szocialista Szövetség Országos Választmányának Elnöksége A Szocialista Szövetség Országos Választmányának Elnöksége május 22-én tárgyal e társadalmi-politikai szervezetnek a vallással és a vallási közösségek működésével kapcsolatos politikájának érvényesítéséről. Az Elnökség ugyanezen az ülésen napirendre tűzi annak a határozatnak a javaslatát is, amely a Szocialista Szövetségnek a társadalmi szervezetek és a polgárok társulása továbbfejlesztésében válasz feladataira vonatkozik. MAGYAR SZ Ő ' Szombat, 1978. május 20. •1 DeSiblósi május a homokfásítás 160. évében (2.) Bachofen és a többi úttörő Akár a nagy hatalmú bécsi császárnak is nézhették a múlt század első évtizedének végén a veremlakásainkból előbújó román pásztorok a homokbuckák között vonuló Franz Bachofen főtanácsos urat. Fényes, grófi címének kijáró öltözete, négylovas terepjáró hintája, a kíséretében levő hadfiak sokasága kelthette bennük ezt a hiedelmet. Nyomában háromfajta lovaskatona ügetett: osztrák dinaigonyos, magyar huszár és spanyol vértes. Bachofen úr a cs. kir. udvari haditanács megbízásából 1808-ban járja a vidéket „a homok tanulmányozása és javaslattétel végett”. Raportja alapján rendeli el 1810-ben a fent megnevezett magas testület a homokpuszta felmérését, amelynek terjedelme akkor „70 660 hold és 99 négyzetös volt, ebből 29 196 hold szabadon mozgó futóhomok”. Ő készíti el 1815-ben az első erdősítési tervet, amely „a tulalmazásokat és a homokpuszta befásítását” tartalmazza. Ajtay Jenő erdőmérnök, aki majd a XX. század első évtizedében befejezi a puszta homokjának lekötését, azt írja nagyhírű elődjéről 1912- ben az Erdészeti Lapokban, hogy „megfelelő méltatlankodással ítéli el a talajjal való barbár bánásmódot, a tüskök kiásását, a legelőmarhák lábai által történő gyepfelszaglgatást, és a Rhus Cotimusnak (szömörce féle — a riporter megjegyzése) cserzőanyagul történő kíméletlen használatát.” Az udvari haditanács 1818-ban elfogadta Bachofen erdősítési tervét, ennek keretében „a nyári, a fekete és erdei fenyők ültetését is határozottan elrendeli”. A főtanácsos úr lesz az első Banater Grenz—Walddirektor, vagyis a még nem létező bánáti határőrvidéki erdők igazgatója.Bánát némely részének erdősítésére korábban is voltak kísérleteik. Franz Joseph Waltfortner a török kiűzése utáni első bánáti erdőmester 1743-ban hadászati okokból 21000 fiatal fát telepít Titelnél, Törökbecsénél és Törökkanizsánál, vagyis a Tisza átkelőhelyem, de ezeiket részben legeltetéssel, részben elégetéssel gyorsan ki is pusztítják.) Deliblát erdősítése valójában már 1813 tavaszán megkezdődött, amikor az aradi fegyházból hat szerb elítéltet toloncoltak bilincsbe verve a homokpusztára, csemetetelepítés végett. (Életükről, sorsuk alakulásáról Dragutin Ilkic Bírta Pohod, vagyis Hadjárat címmel regényt írt, a pancsovai Libertatea kiadásában jelent meg 1972-ben.) A homokpuszta megkötésének, fásításának kezdetét azonban az erdőtörténet ismerői mégis jogosan az 1818-as évre teszik, és Franz Bachofennak, a legendás telepítőnek a nevéhez fűzik. A vége nincs nagy vállalkozás, az ember és a homok küzdelme, lám, 160 éve tart, és folytatódik az idén is, a jövő hónapján kezdődő, tíz évre szóló országos ifjúsági akcióval. A tudós Bachofen negyedszázada alatt — egy általa kinevelt szürke nyárfát róla neveztek el, Szibéria néhány vidékén terjedt el — 5000 hektár homokot erdősítettek be. Erdősítési terve 60 évre szólt, de hivatalát a hozzá nem értő császári hivatalnokok idő nap előtt felszámolják, ő pedig, Ajtay megfogalmazása szerint, „az intrikák és a munkában való kimerülés folytán visszavonul”. A homorkfásítás úttörőjének aranykorszaka után a hanyagság, a visszafejlődés évei következnek. Egy-egy négyhónapos kíméletlen legeltetés, példának okáért, az ember és a természet tízéves munkáját teszi tönkre. Ezért az elkövetkező harminc esztendős időszakban, 1868 és 1898 között sok mindent újra kellett kezdeni. Ez már egy másik nagy úttörő korszaka, Mátyás József erdőmérnöké. . A homokfásítást ő tette nagykorúvá, tudományos alapokra helyezte. Feljegyzéseket vezetett az évi csapadék- és hőmérsékletátlagokról, a fásítás terjedelméről és költségeiről, a homoki erdők életjellenségeiről. Szakkörökben elismertté vált az az eljárása, hogy boróka- és nyárfagallyakat fektetett le, a szabadon maradt részeken pedig 2 méter sor- és 1 méter csemetetávolságban akácmélyültetést végzett. Az ültetés után 3—4 évvel a sorközökben fűmagot vetettek. A sivár terület meghódítása sohasem volt oly sikeres, mint az ő idejében. Munkatársa, később pedig utóda, a kincstári homokpuszta főerdészi székében, a már idézett Ajtay Jenő írja: „Titáni munka és az elemekkel való elkeseredett harc volt a futóhomok megkötése. Naponként 600—800 kézi napszámost és 150— 200 fuvarnapszámost kellett néha alkalmazni, hogy a nyílt futóhomok területből egy évre előirányzott részt megköthessük és befásíthassuk.” Ajtay nem ír róla, de a szájhagyomány megőrizte, hogy a napszámosokat aranytallérral fizették ki. Mátyus és Ajtay után több mint 12 000 hektárnyi erdő maradt. Ha a régi folyóiratok elsárgult lapjai között böngésző riporter egy kis szabadságot vesz magának, akkor Bachofen nevét a nyárfához, Mátyásét pedig az akáchoz kötheti. Mindkét fának megvolt a maga szerepe a homokpuszta erdősítésében, de a nyárfaerdők már úgyszólván kipusztultak, az akácosok is csökkenőfélben vannak. A felszabadulás utáni évtizedek már a fenyő jegyében teltek, ez pedig elválaszthatatlan Sava Sijivovacki mérnök nevétől, e vidék szülöttének életpályájától. Vele beszélgetek a pancsovai erdőigazgatóság irodájában, múlt századbeli térképeket nézegetve. Dől belőle a szó, az adoma — mintha a Delibláti-homokpuszta krónikájának lapjai nyílnának meg előttem. Később még hivatkozni fogok rá, most csak jelzem, hogy ő is a homok nagyjai közé tartozik, a Bachofen és a Mátyás veretű emberek közé. Jelenleg nyugdíjas. A felszabadulás óta kezdeményezője, részese Deliblát átalakulásának, nélküle ma sem lehet semmit elképzelni. A homokfásítás három-négy nagyságáról emlékeztem meg alig egy-két szóban. Sokkal többen vannak. Csak utalhatok arra, hogy a Delibláti-homokpuszta igenigen hiányos bibliográfiája is több mint 350 címszót tartalmaz. Hosszú a homokvilág ismerőinek, tudós átalakítóinak és szerelmeseinek névsora. KALAPIS Zoltán Holnapi számunkban: ERDÉSZHÁZBAN, FEHÉRTEMPLOM ALATT