Magyar Szó, 1978. december (35. évfolyam, 344-359. szám)

1978-12-24 / 352. szám

KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1978. dec. 24., vasárnap DÉLMAGYARORSZÁGI BARANGOLÁS Ópusztaszer Szegedbtől mintegy 15—20 ki£lométernyire északra az E—5-ös műút egyik jobb oldali mellékútja nevezetes történelmi helyre vezet bennünket. A végeláthatatlan Alföldön a nemzetközi úttól alig két-három kilométerre fekszik Ópusztaszer. Anonymus szerint 896-ban a hét magyar törzs itt, ezen a helyen kötött vérszerződést, tehát az első törvénykező gyűlés színhelyén járunk. A sűrű novemberi ködben a vajdaságiak számára is jól ismert Fehértói csárda mellett gurul el gépkocsink úticélunk felé. A vidék, a több mint 22 000 hektárt felölelő tavak, vadvizek, nádasok ritka madárfajok fészkelőhelye, az őszi madárvándorlás pihenő- és gyülekezőhelye. Itt él a kihalófélben levő dankasirály, a Fehér-tó környéki nádasokban talál menedéket a kiskócsag, a gém, a réti sas. 1976 óta, amikor megalakult a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, állami védelem alá helyezték a vidéket. Az ópusztaszeri ligetben a vérszerződés feltételezett helyén a millenium évében emelt Árpádemlékmű fogadja az érkezőt. Ettől egy kőhajításnyira egykori monostor maradványait tárták föl, melyet a régészek szerint több szakaszban építettek, s az első szakasz a X. századra, vagy még korábbi időkre tehető. Útitársam, történelem szakos kollégám szerint e maradvány is egyik bizonyítéka lehet a „kettős honfoglalás” elméletnek. Árpád volt-e az első honfoglaló? Vajon tévedés-e a Képes Krónika adata, hogy a magyarok honfoglalása 677-ben, tehát jó kétszáz évvel Árpád népének bevonulása előtt történt? Vajon csak „Verecke híres útján” jöttek-e az ősmagyarok Pannóniába, vagy amikor ide megérkeztek — az itt élő többi néppel együtt — már magyarok is fogadták őket? Az utóbbi években ez a kérdés mind gyakrabban foglalkoztatja a régészeket és a közvéleményt is Magyarországon. Nyelvtörténeti bizonyítékok, régészeti leletek sokasága szól amellett, hogy 670— 680 táján nagyobb néptömegek nyomultak be a Pannon síkságra Ázsia felől, s a mai tudomány megkockáztatja azt a feltevést, hogy ezek a népek Volga—Kámavidékiek, talán ősmagyarok le-hettek, akik elvegyültek az itt élő avarokkal. Az ópusztaszeri monostor alapköveit — amint magyarországi kollégám mesélt — állítólag Erdélyből szállították ide. Márpedig ekkora vállalkozásra csak egy kiválóan megszervezett államgépezet lehetett képes. Ezekre az alapokra épült később több szakaszban a monostor, mintegy jelképesen igazolván azt a feltevést, hogy az első magyar államszervezet a Pannóniában talált, már meglevő alapokra épült, vagyis átvette a kései avarok, illetve korai magyarok államának szervezetét. Természetesen a kettős honfoglalás ténye még korántsem bizonyított dolog. Sokévi kutatómunka, esetleges újabb leletek alapján mondja majd ki a modern tudomány a végső szót, s egyelőre csak megkérdőjelezte azt az elfogadott tényt, hogy Árpád népe volt az első honfoglaló. Emlékpark létesül a vérszerződés színhelyén A múlt században bujdosó betyárokat rejtegetett a pusztaszeri láp, majd 1945 tavaszán ismét történelmi jelentőségű események színhelye. Az itteni grófnak a honfoglalási emlékmű melletti parcelláin kezdték meg a földosztást, az „ezeréves per” ítéletének végrehajtását. Kettős történelmi jelentőségére való tekintettel Ópusztaszert nemzeti emlékparkká nyilvánították. 1980-ig megnyílik az ásatásokkal napvilágra került leleteket bemutató múzeum, s emlékművet emelnek a földosztás megörökítésére is, újjáépítenek néhány alföldi tanyát. A látogatónak azonban máris van mit megnéznie az emlékparkban. Az egyedülálló, mezőgazdasági gépeket bemutató szabadtéri múzeum is megéri azt a fáradságot, hogy ha Szegedre látogatunk, felkeressük Ópusztaszert is. Először is az ipari forradalom hőskorából visszamaradt gőzeke tűnik szemünkbe, amelyről ma szántó el sem tudjuk képzelni, hogy valaha szántani is lehetett vele. Van itt továbbá cséplőgép, szinte alig használt Fordson traktor az 1920-as és 1930-as évekből, kapaszkodókkal felszerelt vaskerekű traktor, s egy legalább két méter átmérőjű vas HELYSZÍN: ESTE 10 ÓRA, PÁRIZS belvárosa, a Richer utca a Montmartre környékén. Mintegy 50 személygépkocsi vesztegel már vagy 20—26 perce egy helyben. Az ok: az utca kellős közepén zöldséges autó áll, most hozta a holnapra való hagyma-, krumpli-, baustb. szállítmányt, s még ki nem ürül a csomagtér, addig el nem mozdul onnan. Az egyik talponálló hől figyeljük az eseményeket Mintegy 10—15 percig nyugodtan áll a kocsisor, a nenturuk beszélgetnek, előveszik az újságot, rádióznak. Utóvégre megszórnak, az ilyen közlekedési fennakadás ugyanis mindennapos jelenség. De az említett idő emiulttával nyugtalanság támad a kocsikban. Először néhány rövid szirenázás, majd páran kihajolnak az ablakon, hogy megnézzék: miért is állunk itt vajon? Aztán rendkívül erélyes mozdulattal kipattan egy taxiajtó, kilép belőle egy termetes asszonyság, és határozott léptekkel elindul a zöldséges autó feje ... Odaérvén (valószínűleg) hangos szitkokat szór a kirakodókra, a karórájára mutogat, táskájával fenyegető mozdulatokat tesz. A rakodómunkások tovább végzik a dolgukat, és körülbelül fél óra alatt el is készülnek vele. A kocsisor, beleértve a taxit is, lassan tovagördül... Lekésik a vonatot, a repülőgépet A fent említett eset csak egy a sok közül. Egyhetes ott-tartózkodásunk idején a francia főváros belső negyedeinek szűk utcáin még a késő esti órákban is gyakran láttunk hasonló jeleneteket. Az egészet talán el is feledtük volna, esetleg az ott látottak egy mozaikkockájaként maradt volna emlékezetünkben, ha egy este velünk is nem történik meg hasonló eset. Az Eiffel-torony közelében levő jugoszláv nagykövetségről a Montmarte-ra hajtattunk. Taxival. Hogy ne szaporítsuk a szót, úticélunk közelében, a Place Kossuthról (Kossuth tér) nyíló mellékutcában egy összekoccanás miatt több mint fél órát vesztegeltünk. Sofőrünk, a kínai származású Chung elvetette az indítványunkat, hogy a további utat gyalog tesszük meg. Leállította a taxiórát, és beszélgetésbe elegyedett velünk. Tőle tudtuk meg, hogy a párizsi taxisofőröket, a torlódások, dugók miatt, rendkívül sok károsodás éri. Az emberek ugyanis nem szívesen ülnek taxiba, különösen csúcsforgalom idején, amikor különben is lassan haladnak a gépkocsik, mert a késés réme fenyegeti őket. Inkább elindulnak fél órával korábban — metróval, autóbusszal — de akkor legalább biztosak abban, hogy nem késik le a Párizs hét pályaudvarának egyikéről induló vonatot, a távolsági autóbuszt vagy a repülőgépet. Kerülővel, a sugárutakon Chung barátunk részletesen vázolta annak a megoldásnak a fehekereken guruló szerkezet, amelyről csak hosszas tanulmányozás után állapítjuk meg, hogy egyfajta önmeghajtású eke lehetett. Hazatérőben a Fehértói csárdában ebédeltünk. A parkolóhelyen veszteglő gépkocsik legalább fele szabadkai, újvidéki vagy belgrádi jelzésű, s nem nehéz leszűrnünk, hogy Magyarországra utazó honfitársaink első állomáshelye a csárda. Megkóstoljuk a specialitást és meggyőződhetünk róla, hogy nem a könnyfakiasztóan erős halászlé az ínyencfalat, hanem a Fehértói csárda készítménye, amely — véleményünk szerint — számos halfőző versenyen meggyőző fölénnyel nyerné az aranybográcsot, GYARMATI József főségét is, hogy az ilyen balszerencsés esetekre ne kerüljön sor. Elmondta, hogy a taxisofőrök, ha csak egy mód van rá, a széles sugárutakon, a Szajna partján és a külterületekben levő úgynevezett gyors (express) utakon igyekeznek megközelíteni az utasok által megadott címet, így aztán — bár kerülővel — biztonságosabb a célba érés. Egyedüli szépséghibája az ilyen autózásnak, hogy valamivel drágább, mint a belvárosi szűk utcákon való közlekedés ... KISIMRE Ferenc ÚTIJEGYZET Miért pedi minek lemutdni a Darizsiék? DD Aktatáskás zsoldosok ecember elején a külföldiek röplapot találtak postaládájukban. — Tudatosan vagy nem, — olvasták — ön az önkényuralmi monarchiát szolgálja és jelenléte nem kívánatos Iránban. Egy hónap határidőt adunk, hogy családjával elhagyja az országost. Ezt követően minden külföldit ellenségnek tekintünk és kíméletlenül eljárunk ellenük. Százezernél több idegen állampolgár van Iránban, java részük amerikai, s közülük mintegy 25 000 katonai „tanácsadó” (annyian vannak, mint tíz évvel ezelőtt Vietnamban!). Ezek a zsoldosok némileg különböznek a fizetésért idegen szolgálatban álló géppisztolyos fenegyerekektől. Nagyobbára hadviselt személyek ugyan, illetve polgári állományba helyezett hivatásos katonák, sokuk pedig hadfelszerelési üzemek mérnökei és technikusai. Aktatáskás zsoldosoknak keresztelték el őket. Irán katonai költségvetése azonos szinten van Anglia katonai kiadásával, és jelenleg a világ egyik legzsúfoltabb „fegyverraktárának” tartják. 1970 és 1975 között tízmilliárd dollárért vásárolt katonai felszerelést az Egyesült Államokban, a múlt évben 5,5 milliárdért, ám az idén csak ennek feléért. A hadfelszerelés olyan menynyiségben és iramban érkezett, hogy hallatlan zűrzavart váltott ki: repülőgépek, helikopterek, páncélosok, alkatrészeikkel hetekig, hónapokig konténerekben feküdtek a kikötőkben. A Pentagon legnevesebb utánpótlási szakemberét menesztette Iránba, hogy rendet teremtsen. Olajdollárjain Irán a haditechnika legújabb vívmányait, a legkorszerűbb fegyvereket szerezte be, amelynek kezelése és fenntartása nagyfokú szaktudást igényel, s a fejletlen országban ehhez külföldi szakemberek kellenek. A sah, például, 1974-ben kétmilliárd dollárért nyolcvan F—14-es bombázógépet rendelt, és csak ezeknek az üzemeltetésére a Grumman gyár ezer amerikai műszaki szakértőt és katonai oktatót tart Iránban — papírforma szerint a 2000-ig, amíg a gépek szolgálatban maradnak. A helikoptereket szállító Bell gyár 400 millió dolláros szerződést kötött Iránnal „bennszülött” műszaki személyzet kiképzésére. Irán gyorsabb ütemben vásárolt hadfelszerelést, mint ahogyan a szakszemélyzetet kiképezhette volna. Az egy évtizeddel ezelőtt vásárolt F–4-es harci repülőgépek kezelését még mindig amerikai „tanácsadók” végzik, és hivatalos amerikai vélemény szerint a következő öt-hat évben Irán aligha háborúzhat korszerű fegyvereivel az amerikai személyzet segédlete nélkül. A sah légi gyalogságát, a helikopterekkel szállított dandárt Dark Oden amerikai tábornok szervezte, és 1500 amerikai katonai személyit hozott magával a pilóták, tisztek s a legénység kiképzésére. Az Egyesült Államok kormánya engedélyezte a Rockwell International cégnek, hogy Iránt ellássa a legkorszerűbb elektronikus készülékekkel felszerelt kémrepülőgépekkel. A cég egykori CIA-ügynököket szerződ- tetett, hogy a honi személyzetet kiképezzék a felfogott külországi katonai híranyag megfejtésére. Jóllehet a távozásra felszólító fenyegető írások és a véres tüntetések hatására sok külföldi el- hagyta Iránt, a közép-keleti stratégiai fontosságú országban a Prezsa-öböl kijáratát ellenőrzi, amelyen át a tőkés világ olajszükségletének kétharmadát hajózzák — az Egyesült Államok azonban új „szakértőket" menesztett. A hírek szerint CIA-ügynököket, akiket a lázadások leverésére szakosítottak. Máris ellentüntetéseket, hűségfelvonulásokat szerveztek a sah mentésére, akinek a trónját — sokmilliárdos hadfelszerelése, milliós hadserege és rendőrsége ellenére — a 78 éves Khomeini a távolból, egy Párizs melletti faluból egyszerű szavával rázkódtatta meg. (bor) ! Sitétség és egyéb gondok „Be van fejezve a nagy mű, igen, a gép forog, az alkotó piihen ...”, mondhatnánk mi is Majdáchcsal, műszaki civilizációnkra vonatkoztatva, amely rengeteg hasznos géppel, okos szerkezettel (és felesleges szerkentyűvel) áldott meg bennünket, csak éppen üzemeltetésüket nem oldotta meg. Háztartásunk tele van már-már tökéletes robotgépekkel, de működtetésükhöz csak zseblámpaelemünk van. Korunkat mindinkább az energiaínség jellemzi. A megoldáson, az okokon és a következményeken mécsvilágnál, hideg szobában törjük a fejünket. Nemcsak mi, a franciák is. Mert ott is áramszünet volt a héten. Úgyszólván az egész ország sötétségbe borult, beleértve Párizst, a fény városát is. Azon a napon a gyertyafény városa volt. A nagy hidegben mindenki jóval több áramot fogyasztott a szokásosnál, s ennek az lett a következménye, hogy kicsapott a biztosíték. Ezúttal az egész országos rendszer összeomlott. A városokban kialud- ttak a jelzőlámpák, leírhatatlan káosz keletkezett a közlekedésben. Párizsban tízezrek rekedtek a föld alatt, a megbénult metrószerelvényekben. Száz és száz embert kellett feszítővassal kiszabadítani a felvonókból. A franciák remélik, hogy egy-két miniszter is volt köztük, így talán jobban átérzik az új energiahálózat kiépítésének szükségességét. oma Ausztriában is napirendre került az energiatakarékosság kérdése. A kormány szakértőket bízott meg a helyzet felmérésével. A testület egyebek között azt is megvizsgálta, hogyan lehetne nagyobb takarékosságra fogni a lakosságot. A felmérésből kiderül, hogy az emberek a legelemibb dolgokkal sincsennek tisztában az áramfogyasztás tekintetében. A kenyeret nem dobják el, mert vétek, de a villanyt minden lelkiismeret-furdalás nélkül tékozolják. Egy körkérdés során a megkérdezettek 87 százalékának fogalma sem volt arról, mennyi áramot fogyaszt a hűtőgépe, s azt is alig néhányan tudták, hogy mibe kerül egy kilowatt áram. Egy bécsi lap ironikusan megjegyezte: más lett volna az eredmény, ha egy „acht’s” vörösbor ára iránt érdeklődnek ... ooo Míg itt, az északi féltekén didergőnk az energiahiány miatt, addig egy szomszéd bolygón, a kacér, felhőfátylakkal eltakart Venuson jócskán melegünk lenne, amint ezt az amerikai űrszondák műszerei az elmúlt napokban jelentették. A majd 500 Celsius-fok felszíni hőmérséklet tárgytalanná tesz mindenfajta Venus-kirándulást. A felszínre zuhanó szondák is csak néhány percig működhettek az ólomolvasztó hőségben. Egy fantasztikusnak tűnő tervet olvashatunk a kísérlettel kapcsolatban: egy tudós azt a javaslatot tette, hogy telepítsünk algákat a Venusra, s ezek széndioxid-termelésükkel lecsökkentik a hőmérsékletet. Igaz, így is több száz évre lenne szükség a számunkra is élvezhető klíma kialakításához. Az ügy lényegében ükunokáinkra tartozik. Még egy dolog a Venusról: eddig azt hittük, hogy Földünk testvére. Most azt mondják, inkább unokatestvére, pontosabban mostohatestvére. Napunk ugyanis befogadta ezt az égi csavargót bolygó gyermekeik közé. Az esemény állítólag 2000—3000 évvel ezelőtt történt. A besorakozáskor — e tézis szerint — egészen közel került Földünkhöz, óriási riadalmat keltve világűri ügyekben még járatlan eleink körében. Ekkor apadt el állítólag a Vörös-tenger, és Mózes szárazon vezethette át népét az Ígéret földjére, aoo l tudományos szenzáció után egy másfajta szenzációról. Az év elején nagy megbotránkozást keltett világszerte, hogy ismeretlen tettesek elrabolták Charlie Chaplin koporsóját. A bűnözők felett most ítélkeznek a svájci Veveyben. A tárgyalás során kiderült, hogy a két cinkost, egy 38 éves bolgár és egy 24 éves lengyel emigránst, egy olasz hullarabló „ihletett meg”. A nagy művész földi maradványait tartalmazó másfél mázsás tölgyfakoporsót elcipelték a temetőből, majd telefonon megzsarolták a hozzátartozókat. Kereken egymillió frankot szerettek volna bezsebelni. A telefonálgatáson vesztek rajta, a rendőrök szemmel tartották a telefonfülkéket és harmadszorra elcsípték őket. Legalább hatévi szabadságvesztéssel zsámolhatnak, és valószínűleg kiutasítják őket Svájcból. Igaz viszont, hogy — sovány vigasz — bekerülnek a bűnügy történetébe. (sgb) Fegyvercsörtetés Egyre feszültebb helyzet az argentin-chilei határon Szombatra virradó éjszaka Argentína részben lezárta határát a szomszédos Chilével. A kormány határozata szerint a Mendoza tartományon át vezető egyik legfontosabb utat lezárták a közlekedés előtt. A kormány szóvivője nem adott bővebb magyarázatot az intézkedésre. A megfigyelők szerint az öszszetűzés legújabb kibővítése fokozza a feszültséget a két ország között. A viszályt egyébként három kisebb sziget feletti szuverenitás vitás kérdése robbantotta ki. Chile kérte az Amerikai Államok Szervezetének összehívását, Argentína „agresszív magatartásának” megvitatását. A megfigyelők úgy vélik, hogy a két ország közötti kardcsörtetés és propagandaháború valójában a katonai rezsimek szándékát tükrözi, hogy eltereljék közvéleményük figyelmét a rendkívül súlyos gazdasági és politikai helyzetről. A megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy háború tör ki a két ország között. (AFP, Reuter, UPI).