Magyar Szó, 1979. április (36. évfolyam, 89-103. szám)

1979-04-01 / 89. szám

U­C. 2Σν , 's « s ■ ^ ° 11' ). ; ( ЏЛлАо . ■ C. ,_____________________________________ Ш ЈШ 'iff X MA: Ј0ШШМ L # Tartós stratégia — rugalmas taktika I ШШЛ Ш­­ V Bm ШШг sm Ш R 1 Ф Népszámlálás előtt I ШшШг ШВ Ш] АЛ ШвШк W&A fflS Megkezdődtek az előkészületek az 1981. évi • Változó felhőzet, délután helyenként záporeső tapjai és változások "Az EDDEN tízhónapos nyilvános vita után, a Szövetségi E*­v Képviselőház meghozta a helyi közösségek további fejlesz­téséről szóló határozatát. A doku­mentum tervezete is már előre je­lezte, hogy változtatásokat kell eszközölni a közösségek alapsza­bályzataiban. Ez a munka tarto­mányunknak több mint 500 helyi közösségében a dokumentum meg­vitatásával egyidejűleg el is kezdő­dött, s a legtöbb helyen vége felé közeledik. Tisztázatlan kérdések azonban a munka előrehaladott volta ellenére is akadnak bőven. Erről volt alkal­munk meggyőződni a Szocialista Szövetség Tartományi Választmá­nya illetékes szakosztályának ülé­sén. A küldöttek túlnyomó része ugyanis azokból az emberekből áll, akik közvetlenül munkálkodnak a dokumentum kidolgozásán, így ter-­­ mészetes, hogy a tapasztalatcsere­­ folyamán a legkonkrétabb kérdé­seket vetették fel. Ezek közül az egyik, hogy mi legyen a választó­­gyűlés intézményével. Kérdéses ugyanis eddigi szerepköre, mert a küldöttrendszeri alapon létrejöttek a helyi közösségek közgyűlései. Di­lemma továbbá az is, milyen le­gyen a fogyasztók szervezete, ta­nács legyen-e vagy választmány, mert ha ez utóbbi mellett dönte­nek, akkor meg kell azt is hatá­rozni, ki képezze a bázist. A hatá­rozat alapján nyilvánvaló, hogy a kollektív munka, döntéshozatal és felelősség elemeit is be kell épí­teni a szabályzatokba, csak legtöbb helyütt még nem tudják, hogy ezt úgy végezzék-e el, hogy az elnök helyett elnöklőt írjanak és egyéves legyen-e a mandátuma, vagy be­hatóbban foglalkozzanak­­ a testü­leti munka kérdéseivel. Kérdés to­vábbá, hogy a helyi közösség hoz­hat-e hosszú távú tervet, mivel járulékot csak öt évre vezethetnek be. Ürögön például még nem dön­tötték el, hogy a titkár a közgyű­lés vagy a helyi közösség tanácsá­nak a titkára legyen-e, ezzel szem­ben tulán ezt úgy oldották meg, hogy a titkár továbbra is a helyi közösség titkára és az önigazgatási és társadalmi-politikai struktúrák közötti koordinátor szerepét is be­tölti. Mindezek valóban konkrét problémák, de valljuk be, legtöbb­jük formális, jogi jellegű, s a he­lyi­ közösségekben, mint a legutób­bi példa is mutatja, a sajátossá­gokat és az eddigi gyakorlatot fi­gyelembe véve, megoldást találnak mindegyikre. A munka folyamán meg kellene szabadulni attól a gyakori törek­véstől, hogy tökéletes szabályzata­ink legyenek, s ezúttal is alapsza­bályzatokba próbáljuk besűríteni a helyi közösség önigazgatási és po­litikai életének szerteágazó viszo­nyait. Nyilvánvaló, hogy ez lehe­tetlen. Az alapszabályzat nem cél csak eszköz, az alapfeltétel meg­teremtése a helyi közösségi élet minden területének kibontakozta­tásához. A lényeg továbbra is te­hát, mint megannyi dokumentu­munkban leszögeztük, a rendelke­zések valóra váltása, az ezután kö­vetkező munka. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy igen sok helyi közösségben eddig is a nem tökéletes dokumentumok ellenére — a társadalmi-politikai szervezetek munkájának köszön­hetően — egészséges önigazgatási viszonyok és gazdag politikai élet alakult ki. PAPP Imre BAGDADI ÉRTEKEZLET Bojkottálják Egyiptomot Az értekezlet részvevői azonnal hazarendelik Kairóból nagyköveteiket • Kérni fogják Egyiptom kizárását az el nem kötelezett országok sorából Tegnap befejeződött a 18 arab ország és a PFSZ gazdasági és külügyminisztereinek bagdadi értekezlete. Szadun Ham­adi Irak külügyminisztere, az értekezlet elnöklője tájékoztatta az újságírókat a legfontosabb határozatokról, amelyek előirányoz­zák, hogy az értekezlet részvevői visszahívják kairói nagyköve­teiket és javasolják minden politikai és diplomáciai kapcsolat megszakítását az egyiptomi kormánnyal. Ezt az indítványt egy hónapon belül kell végrehajtani, a részt vevő országok alkot­mányos előírásaival összhangban. A bagdadi döntések szerint az egyiptomi—izraeli békeszerződés aláírása után Egyiptomot többé nem tekintik az Arab Liga tag­jának. A Liga székhelyét Tunisz­ba teszik át. Az értekezlet határozatai a részvevők feladatául tűzik ki: te­gyenek lépéseket abban az irány­ban, hogy Egyiptomot zárják ki az el nem kötelezett országok so­rából, az iszlám országok szerve­zeteiből és az Afrikai Egységszer­vezetből. Ugyanakkor a határoza­tok támogatják az együttműködést azokkal az egyiptomi állampol­gárokkal, akik elutasítják az egyiptomi—izraeli békeszerződést. A részvevők különféle nemzetkö­zi fórumokkal ismertetni fogják a békeszerződés jogi természetét, és kérik, hogy a szerződést ne támo­gassák. A bagdadi értekezleten több gazdasági jellegű döntést is hoz­tak: az arab országok és gazdasá­gi szervezeteik semmilyen formá­ban nem folyósítanak Egyiptom­nak hitelt vagy más gazdasági se­gítséget, és kőolaj zárlat alá veszik az országot., Egyiptom gazdasági bojkottálása egyben azt is jelen­ti, hogy bojkottálják azokat az (Folytatása a 6. oldalon) 4 iS|f лјјју ЈЈЈВДВУ Ilii Ше, 'fcšik јШ$ -fey B Jegyzetek az Olasz KP XV. kongresszusán (2. oldal) Ш ’ Ј» Ј§|| ЈШгШШ wMr összeírásra (9. oldal) ' „---------Г-----­------------------------ ' ■­­ ............ ■ .... ■— (Időjárás-jelentés a 11. oldalon) XXXVI. évf.­ 89. (11436.) szám 1979. április 1., vasárnap Ára 3 dinár \ FORDULAT A HARCTÉREN Az ugandai csapatok ellentámadásban Békés éjszaka Kampaléban A külföldi hírügynökségek je­lentése szerint a Kampala­­Ugan­da fővárosa körüli harctéren szom­batra virradóra váratlan fordulat történt. Az ugandai hadsereg ala­kulatai a néhány nappal ezelőtt az országba érkezett líbiai katonák se­gítségével ellentámadást intéztek a tanzániai egységek és a lázadók ellen, s visszaszorították őket. A külföldi hírügynökségek be­számolóit megerősítették a Kam­­palában levő diplomaták is. Kö­zölték, hogy pénteken éjszaka nyu­galom honolt Kampalában, meg­szűnt a város napok óta tartó ágyúzása. Uganda belügyminisztere tegnap azt állította a külföldi diplomaták­nak, hogy helyreállítják Kampala teljes biztonságát, egyszersmind tájékoztatta őket, hogy „jelentősen javult” a helyzet a hadszíntéren. A kampalai rádió is tegnap azt su­gározta, hogy az ugandai hadse­reg ellentámadásba lendült, s hogy az ellenség visszavonul. Az offen­­zívát bejelentette Idi Amin elnök is. Pénteken azt állította, hogy „az ugandai erők támadása meglepi a világot”. A helyzet nem várt alakulása megerősítette néhány megfigyelő véleményét, hogy a tanzániai egy­ségeknek nem lesz erejük a Kam­pala elleni támadás befejezésére. Egyes hírek szerint pontatlan volt az az állítás is, hogy Entebbet el­foglalták a tanzániai egységek. Nem lehet tudni, pillanatnyilag hol tartózkodik Amin elnök. Az AFP New York-i híre sze­rint a Biztonsági Tanács tegnap úgy döntött, hogy meghatározat­lan időre elnapolja Idi Amin pa­naszának megvitatását. Uganda el­nöke azzal vádolta Tanzániát, hogy inváziót intézett hazája ellen. ki „ismert fogyasztó” ma még ismeretlen A mezőgazdasági terménypiac az élelmiszer-termelés és -fogyasztás önigazgatási tervezésével szilárdulhat meg­­ Beszélgetés dr. Branko Jovanovictyal, a Szövetségi Mezőgazdasági Bizottság alelnökével A mezőgazdasági és az élelmi­­szeripari termelés állandó problé­mája a bizonytalanság, az időjá­rás és a piac szeszélyeinek érvé­nyesülése. A társadalmi megálla­podások és önigazgatási megegye­zések ellenére is távol vagyunk még attól, hogy a termelő ismert fogyasztónak termeljen, hogy az élelmiszertermelés szövevényes láncolata jövedelmi alapon össze­kapcsolódjék zavartalan, zökkenő­­mentes folyamattá. Milyen nehéz­ségek, mulasztások és fogyatékos­ságok terhelik ennek a törekvés­nek a következetesebb megvalósu­lását? Erre a kérdésre kértünk választ dr. Branko Jovanovictól, a Szövetségi Mezőgazdasági Bizott­ság alelnökétől. • KÉRDÉS: Történt-e nálunk ha­ladás az utóbbi időben a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari termékek termelésének és fogyasztásának kö­zös tervezésében? Ismertebb-e ma, mint korábban az úgynevezett „is­mert fogyasztó”, akinek termel a mezőgazdaság és az élemiszeripar? Mit kellene tenni ezen a téren? VÁLASZ: Az önigazgatási tervezés rendszere még nincs tel­jes egészében kidolgozva. Egyes köztársaságok és tartományok még nem hoztak törvényt a tervezés­ről, mert még nincs elfogadott, egységes tervezési módszerünk és nincs meg a mutatók rendszere. Mint tudja, a mezőgazdasági termékek termelésének és fogyasz­tásának mérlege szövetségi szin­ten készül. A köztársaságok és tartományok is­ kötelesek ilyen mérleget készíteni. Az lenne az eszményi, ha a szövetségi mérleg a köztársasági és tartományi mér­legek összessége lenne. Ez utóbbi­ak azonban késnek, s így lehetet­len őket teljesebben összehangolni a szövetségivel. Folyamatban van a köztársasági és tartományi mérlegkészítés és tételeik figyelemmel kísérésére közös módszer kidolgozása. Ez le­hetővé teszi majd e mérlegek ké­szítésének jelentős meggyorsítását és minőségük feljavítását. A mun­kát minél előbb be kell fejezni. Az ismert fogyasztóra vonatkozó kérdés időszerű, azt hiszem azon­ban, hogy ennek megvalósulása nem függ közvetlenül az egész or­­­­szágra vonatkozó tervtől. Ha ezt a megállapítást elfogadjuk, akkor nem lehet objektív akadálya an­nak, hogy a termelő ismert fo­gyasztónak termeljen, az érdekelt társultmunka-szervezetek ügyvite­li és jövedelmi kapcsolatai alap­ján. Közösen tervezhető a terme­lés, az értékesítés, a jövedelemből való részesedés és kockázatválla­lás, a közös fejlesztés és eszköz­­beruházás. Tehát újratermelési közösségekké kapcsolódhatnak egybe. Létezik ilyen kapcsolat manapság a társult munka össze­tett szervezeteiben, az ügyviteli közösségekben, a tervezési és ügy­viteli együttműködési közösségek­ben. Me­glehetősen sok önigazga­tási megegyezés szabályozza az újratermelési szempontból össze-­­ kapcsolt szervezetek egymás kö­­zöti viszonyait. Néha külső tényezők is serkentik a megegyezések megszegését Úgy vélem, hogy a munka és a fejlődés önigazgatási összehango­lása az agráripari komplexumban nem marad el az összgazdaságé mögött. Természetesen ezzel nem (Folytatása a 7. oldalon) Tegnap és ma Va­jdaság-szerte mintegy 100 000 fiatal helyi ak­ciókkal, környezetük tisztításával, parkosításával ünnepelte meg áp­rilis 1-ét, az ifjúsági akciók napját és jelezte az önkéntes ifjúsági munka idényének kezdetét. Képünkön a Hét JKSZ-titkár nevű újvi­déki brigád az Október 23. sugárút környékét rendezi. Tito részvéttávirata a malaysiai u­ralkodó helyetteseink Josip Broz Tito köztársasági el­nök a következő részvéttáviratot intézte Dali Jang Maha Malia Se­ri Paduka Baginda Timbalasthoz, a malaysiai uralkodó helyettesé­hez: „Tuanku Jahja Petra Ibni al- Marhum Sultan Ibrahim őfelsége halálának alkalmából Jugoszlávia népei és a magam nevében őszinte részvétemet tolmácsolom önnek és a baráti Malaysia népének.” (Tan­­jug) Doronjski Mintoffnál Tolmácsolta elnökünk­­ üdvözletét­­ Doni Mintoff, a Máltai Köztár­saság kományfője tegnapelőtt este Vallettában fogadta Stevan Do­­ronjskit, a JSZSZK Elnökségének tagját, aki tolmácsolta Tito elnök üdvözletét és jókívánságait a sza­badság napja alkalmából. Mintoff miniszterelnök baráti légkörben vé­leményt cserélt Stevan Doronjski­­val néhány időszerű nemzetközi kérdésről és az el nem k­ötelezett országok tevékenységéről.­ (Tan­­jug) AZ OLASZ KP KONGRESSZUSA Általános vitával folytatódott a munka Rómából jelenti a Tanjug. Az Olasz Kommunista Párt kongresszusán tegnap általános vi­tával folytatódott a munka. A fel­szólalók megerősítették az első na­pon szerzett benyomást, hogy az olasz kommunisták erélyesebben és határozottabban védik állás­pontjukat. Úgy tűnik, örökre el­múltak azok az idők, amikor a KP nem volt sem hatalmon, sem az el­lenzékben. Most más a helyzet: vagy hatalomra kerül, vagy ellen­zékbe vonul. Cosuta, a párt titkárságának tag­ja megmagyarázta, hogy a kommu­nisták azért léptek ki a kormány parlamenti többségéből, mert az nem volt elég hatékony. „Készek vagyunk a visszatérésre, ha lehe­tővé válik számunkra, hogy haté­konyan részt vegyünk munkájá­ban”, mondta Cosuta. Tehát nincs részmegoldás. Felszólalásában kiválóan szólt a szocialistákról, azzal vádolta őket, hogy politikájukkal kiábrándítják még híveiket is. Az olasz sajtó megállapítja, hogy az ilyen kijelentések már a vá­lasztások előszelét jelzik, de ugyan­akkor a kongresszus első két nap­jából ítélve a KP politikájának ra­­dikalizálódásáról is lehet beszélni.

Next