Magyar Szó, 1979. április (36. évfolyam, 89-103. szám)
1979-04-02 / 90. szám
Achone- 1 Zentán tíz ifjúsági brigád sorakozott fel a zászlók alatt — mintegy nyolcszáz fiatal. Minden zentai brigádhoz csatlakozott 10—15 katona. A harmadik zentai brigád a Jugoszláv Néphadsereg utcában dolgozott: letisztította a sarat a padkáról, rendbe hozta az árkokat és a virágágyásokat. Nemcsak az áprilisi eső, hanem a fiatalok is valósággal megmosdatták az utcát, a várost. AZ IFJÚSÁGI AKCIÓK NAPJA Országszerte Mukával ünnepeltek a fiatalok A nikiek Tito elnöknek adják az első aranyjelvényt Ünnepelt tegnap az ország ifjúsága. Hazánk valamennyi vidékéről arról érkeznek híreik, hogy a fiatalok ezrei, tízezrei ásót, lapátot ragadtak, és helyi jellegű önkéntes munkával ünnepelték meg április 1-ét, az önkéntes ifjúsági akció napját. Nišben a Niš ’79 elnevezésű szövetségi munkavállalás az idén ünnepli 10. évfordulóját, ebből az alkalomból a fiatalok elhatározták, hogy az első aranyjelvényt Tito elnöknek adják, az ifjúsági mozgalom és az önkéntes ifjúsági munkavállalás fejlődéséhez való rendkívüli hozzájárulásáért. A niši szövetségi munkavállalás egyébként az idén július 10-én kezdődik. Eddig több mint 12 000 fiatal vett részt rajta az egész országból. Utakat, vízvezeték-hálózatot és más kommunális létesítményeket építettek, és részt vettek a Nišava folyó szabályozásában. Szinte valamennyi részvevő befejezte a politikai iskolát, és a 10 év alatt több mint 2000 rohammunikást ajánlottak felvételre a JKSZ-be. Április elseje alkalmából helyi jellegű akciókat szerveztek, amelyeken több mint 20 000 ifjúmunkás, középiskolai tanuló, egyetemi hallgató és katona vett részt. Sibenik községben is helyi jellegű munkavállalással emlékeztek meg a fiatalok ünnepéről. Annak a három brigádnak a tagjai, amelyek az idén részt vesznek a belgrádi, a vaskapui és a kragujevaci munkavállalásokon, megkezdték egy öt kilométer hosszú vízvezeték építését. Több ezer kosovói fiatal is lapátot fogott tegnap kora reggel. Miután a helyi közösségekben, a mukaszervezetekben és az iskolákban szemlét tartottak, hozzáláttak a települések, munkahelyek, iskolaudvarok szépítéséhez. Pristina(Folytatása a 3. oldalon) Kínai ifjúsági küldöttség érkezett hazánkba A Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség meghívására tegnap Belgrádba érkezett a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége, élén Hang Jing első titkárral. Látogatásuk során a kínai vendégek néhány napot töltenek a Szerb Szocialista Köztársaságban, Crna Gorában, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Vajdaságban. Fogadásukon a JSZISZ küldöttsége mellett jelen volt a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövete is. 197? IPR 10 JKMpPl уушМш еШдШ eaMjBR 'Ш||& Ш SSW ђВ (Képriportunk a 8. oldalon) Шш Ш&Ш ШШЈ дВВк. fjpa Шш ШИГШШк. 'énámr (Tudósítás labdarúgóink győzelméről, 9. old.) ----------------------------------- -----______--------------- .---------.—“ (Az AIK sikeréről olvashatnak a 11. oldalon) XXXVI. évf.90. (11437.) szám________1979. április 2., hétfő____________________Ara 3 dinár _______________________________________________________ Pártjaink hozzájárulnak a jószomszédi viszony gazdagításához Stane Dolanc nápolyi beszédéből Nápoly, április 1. Stane Dolanc, a JKSZ KB Elnökségének titkára tegnap a nápolyi színházban beszédet tartott a város munkásainak és kommunistáinak. Beszédében , amellyel egyúttal a jugoszláv kommunisták üdvözletét intéztek az Olasz KP XV. kongresszusához . Stane Dolanc egyebek között az alábbiakat mondta: Miután kifejezte köszönetét a jugoszláv küldöttség tagjainak nevében a szívélyes fogadtatásért, kijelentette, hogy nagy megelégedésére szolgál, hogy találkozhatott az olasz kommunistákkal és dolgozókkal. Sok sikert kívánt a jobb jövendő, a boldogabb élet megteremtésére irányuló fáradozásaikban. — Élve az alkalommal önöknek és Önök révén az összes olasz kommunistáknak s dolgozóknak tolmácsolom a JKSZ Központi Bizottsága és minden jugoszláv kommunista, valamint dolgozó szívélyes és elvtársi üdvözletét — mondta többek között Stane Dolanc. — Az a megtiszteltetés ért, hogy tegnap Rómában tolmácsolhattam Tito elvtárs és Központi Bizottságunk baráti üdvözletét Longo és Berlinguer elvtársnak, és azt az óhajt, hogy a kongreszszus munkája sikeres legyen. Dolane kijelentette, hogy külön érdeklődéssel kísértük az Olasz EP tevékenységét a kongresszusi előkészületekben, s igen nagy érdeklődéssel hallgatta meg küldöttségünk Enrico Berlinguer főtitkár beszámolóját az Olasz KP céljairól és feladatairól a társadalom demokratikus átalakulásáért, a szocializmusért és a világbékéért vívott harcában. Elmondta még, hogy természetes érdeklődésünk az Olasz KP kongresszusa, a párt tevékenysége iránt és a szomszédos baráti Olaszországban történő események iránt azt eredményezi, hogy kapcsolataink fejlődnek a kölcsönös bizalom, az egyenrangúság, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös tisztelet alapján. Egy nagy pártról van szó amely igen jelentős szerepet játszik, tevékenyen részt vesz a nagyobb nemzeti problémák, a gazdasági, a szociális, a művelődési és a szellemi élet kérdéseinek megoldásában, a demokratikus rendszer kiépítéséért és működéséért foytatott kár(Folytatása a 2. oldalon) Stevan Doronjski hazaérkezett Stevan Doronjski, a JSZSZK Elnökségének tagja, tegnap Vallettából hazaérkezett Belgrádba. Doronjski Máltán Tito elnök küldöttjeként részt vett a brit katonai erők a szigetről való végleges távozása alkalmából rendezett ünnepségen. A batajnicai repülőtéren Doronjskit Sztojan Andov, az SZVT tagja üdvözölte. (Tanjug) Tömegesek voltak az iráni választások Elkészült az új alkotmány tervezete Khomeini iráni vallási vezető felhívása nagy visszhangra talált az irániak körében, a választók tömegesen jelentek meg a szavazóhelyeken. A teheráni rádió jelentése szerint mintegy 18 millió 16 évnél idősebb választópolgár vett részt a kétnapos népszavazáson, amelyen arról kellett dönteni, hogy a korábbi monarchia helyett Iszlám Köztársaság alakuljon. Az említett adat nem hivatalos ugyan de jóval meghalad minden várakozást. Jóllehet a választások tömegesek voltak, ez az esemény sem múlt el áldozatok nélkül. Az egyik iráni lap arról ad hírt, hogy szombaton este megölték a forradalmi rendőrség három tagját, amikor is „ellenforradalmi elemek” támadást intéztek az egyik Teherán központjában levő szavazóhely ellen. Amir Entezan, a kormány alelnöke tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, a kormánynak tudomására jutott, hogy az országban ellenforradalmi szervezkedés készül. Elmondta, hogy bizonyos csoportok, amelyek az iszlám köztársaság vívmányait igyekeznek megsemmisíteni, a Kurdisztánban és más vidékeken kirobbantott zavargások után Huzisztánban és az ország déli részeiben is akcióra készülnek. A kormány megfelelő intézkedéseket foganatosított azzal a céllal, hogy elejét vegye a rendbontásnak ebben a kőolajban gazdag tartományban. Teheránban tegnap közölték, hogy kormányküldöttség utazott az ország délkeleti részében fekvő Szisztán és Baludzsisztán tartományokba. Az a feladata, hogy felülvizsgálja az ottani lakosság és népcsoportok követeléseit, és megoldást találjon a problémákra. A sajtótájékoztató végén az alelnök elmondta, hogy a választások eredményeivel egyidejűleg közzé lehetne tenni az új alkotmány tervezetét is, amely már elkészült. Ez esetben egy hónapon belül megtartanák a választásokat az alkotmányhozó közgyűlés megválasztására is. Khomeini vallási vezető március 30-át, a referendum napját, „a megkínzottak napjává” nyilvánította. Elmondta, hogy ezt azért tette, mert március 30-án tulajdonképpen azok szavaztak, akiket a korábbi rezsim megkínzott, s ez a dátum emlékeztetni fogja őket arra a napra, amikor az iszlám köztársaság megalakítására adták le szavazatukat. (Tanjug) A BAGDADI ÉRTEKEZLET VISSZHANGJA Érvényesül az arab szolidaritás A vártnál is eredményesebb értekezlet Egyiptomot teljesen elszigetelik az arab világtól Bagdadból jelenti a Tanjug: „Nagy győzelem”, „Teljes arab egyetértés Szadat rezsimjének bojkottálásában és az amerikai politika elítélésében.” Ezek a tegnapi iraki újságok címei. Az Al Laure pártújság szerint a bagdadi értekezlet határozatai csapást mértek azokra, akik megkísérlik megosztani az arabok egységét. A külföldi megfigyelők első értékelése szerint az értekezlet többet ért el a kompromisszumnál, és sokkal többet, mint amennyit vártak tőle. Bagdadban egyébként magyarázzák a határozatok egyes fontosabb kitételeit, s a többség egyetért abban, hogy az egyiptomi rendszert politikailag jóformán totálisan, gazdaságilag pedig teljesen elszigetelik az arab világtól. Az UPI hírügynökség jelentése szerint az arab országok nagykövetei tegnap megkezdték elköltözésüket Kairóból, összhangban a bagdadi értekezlet határozataival. A MENA egyiptomi hírügynökség jelenti, hogy a szaúd-arábiai és a tunéziai nagykövet már távozott. A közeljövőben elutazik a jordániai, a kuvaiti és a bahreini nagykövet is. Abdelazisz Husszein kuvaiti államminiszter kijelentette, hogy az arab kormányok közötti nézeteltérrésnek semmi köze sincs az arab népek viszonyához, és hogy az arab miniszterek Bagdadban úgy döntöttek, hogy az egyiptomi népnek támogatást nyújtanak. Szultán Bin Ahmed Al Muszle sejk, az Arab Emírségek Szövetségének gazdasági és kereskedelmi minisztere kijelentette, hogy mielőtt felújítják az arab segélyt Egyiptomnak, a rezsimnek meg kell változnia. Kifejezte sajnálkozását, hogy az egyiptomi kormány ellen irányuló bojkottot az egyiptomi népnek is meg kell éreznie. Bagdad tájékoztatta a nagyköveteket Bagdadból jelenti az INA. Az iraki külügyminisztérium találkozóra hívta a Bagdadban akkreditált nagyköveteket. A minisztériumi szóvivő megindokolta az Egyiptom ellen foganatosított intézkedéseket. A találkozón jelen voltak a szocialista, a nyugati, az ázsiai, az afrikai, a latin-amerikai országok és más országok nagykövetei. A bejrúti és a kairói sajtó Bejrútból jelenti a Tanjug. Az arab külpolitikai hírmagyarázók a bagdadi miniszteri értekezlettel és határozatokkal kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy az arab miniszterek határozott választ találtak a különbékére, s mindhárom aláírójának jól meg kell gondolnia következő lépését. A bejrúti újságok pozitívan értékelik a bagdadi értekezlet eredményeit. A Reuter, az UPI és az AFP kairói jelentése szerint az egyiptomi fővárosi sajtó igen kis teret szentelt a bagdadi külügyminiszteri határozatoknak. A kairói vezető napilapok címoldalaikon Szadat elnök „győzedelmes hazatéréséről” számolnak be, s csak két újság közöl rövid információt a bagdadi összejövetelről, ahol többek között az arab országok úgy döntöttek, hogy visszavonják nagyköveteiket Kairóból. Kairóból jelenti az UPI és a MENA. Az egyiptomi kormány képviselője tegnap elítélte a bagdadi értekezlet határozatait, illegálisnak nevezte azokat, és kijelentette, hogy ezzel megszegték az Arab Liga alapokmányát. Waldheim is nyilatkozik Bécsből jelenti a Tanjug. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy annak ellenére, hogy az arab országok visszautasítják az egyiptomi—izraeli békeszerződést, van még lehetőség a megbeszélések folytatására. Sikra I szállt egy multilaterális értekezlet összehívásáért, amelyen részt vennének a közel-keleti országok képviselői és a genfi értekezlet amerikai s szovjet társelnöke, hogy felkutassák az átfogó megoldást. Waldheim egyébként magánlátogatáson Bécsben tartózkodik. Izraeli kommentár nélkül Az izraeli kormány tegnap jóváhagyta az egyiptomi—izraeli béke(Folytatása a 2. oldalon)