Magyar Szó, 1979. április (36. évfolyam, 104-118. szám)

1979-04-28 / 116. szám

• ___________MAGYAR SZÓ Tovább haladni a titói úton A vagongyár dolgozóinak ünnepi nagygyűlése a JKP, a JKISZ és a szakszervezet megalakulásának 60. évfordulója alkalmából A Bratistvo vagongyár dolgozói a munkásosztály érdekeit tartva szem előtt mindig tudásuk legja­vát adták a társadalomépítés te­rén kifejtett tevékenységben. A gyár 93 éves történetében a dol­gozók mindig a haladást, jogaik következetes érvényesítésének ügyét szolgálták. Ebben a szellemben kezdődött a tegnapi bensőséges ünnepség is, amelyet a vagongyár dolgozói szerveztek a JKP, a JKISZ és a szakszervezet megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Az ünne­pi gyűlést Božidar Opalić, a gyár szakszervezeti választmányának elnöke nyitotta meg. Ezt követően Matija Ivkovic szerb nyelven, Ka­nak Tibor pedig magyarul ismer­tette pontunk 60 éves történetét. ---------------SZABADKA Rámutattak e jelentős jubileum fontosságára, a jugoszláv munkás­­mozgalom fejlődésére, erősödésé­re, s külön Tito elvtársnak az e téren szerzett érdemeire. Említést tettek arról is, hogy Szabadkán az első pártsejtek egyike éppen ebben a munkaszervezetben ala­kult meg, s ez a közelmúltban el­hunyt Dj­uro Pucar neves forra­dalmár nevéhez fűződik. A Braststvo dolgozói ezen az ösz­­szejövetelen is fogadalmat tettek, hogy kitartanak a titói úton, s még hatványozottabb erőfeszítése­ket tesznek önigazgatásunk, szo­cialista társadalmunk építésére. Az ünnepi nagygyűlés után a sándori helyi közösség amatőr művelődési egyesületének népi­­tánc-csoportjai, énekesei, valamint a Május 25. Általános Iskola diák­jai alkalmi műsorral kedvesked­tek az egybegyűlteknek. K. F. ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABADKAN MA FILM JADRAN: Pókember, amerikai kalandfilm (16. 18, 20) Előzetes bemutató: Shaolin ka­rate, japán karatefilm (22.00) LIFKA: A gyilkos autó, amerikai kalandfilm (16, 18, 20) ZVEZDA: Szerelem és feredzsa, szovjet filmvígjáték (15.30, 17.30, 20) Matiné: Nincs szünidő az úr ré­szére, amerikai gyermekfilm (10.00) MUNKÁS: A mai világ éjszakái, olasz dokumentumfilm (15.30, 17.30, 19.30, 21.15) Matiné: Szerelem és feredzsa, szovjet film vígjáték (10.00) SZÍNHÁZ SZERBHORVÁT TÁRSULAT: Ra­dovan III. vígjáték (19.30) ÜGYELETES ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, este 8-tól reg­gel 6-ig. GYÓGYSZERTÁR: a Városháza alatt. MÚZEUM Állandó kiállításon a történelmi, néprajzi és régészeti anyag: megtekinthető kedden és pénte­ken 9-től 13-ig és délután 16-tól 19 óráig, szerdán és csütörtökön 9-től 13, szombaton 8-tól 13 és vasárnap 9-től 13 óráig. A vagongyár dolgozói nap mint nap a jobb eredményekre törekszenek (Kiss Ágnes felv.) Sikeresen gazdálkodunk ülést tartott a községi képviselő-testület . A célszerűbb munkaszervezésnek és a gyártási folyamatok korszerűsítésének eredményeként a község gazdaságában tavaly jelentősen növekedett a termelékenység, a kiemelt ágazatok ki­válóan gazdálkodtak, s a mezőgazdasági munkaszervezeteken kí­vül, minden társultmunka-szer­vezet eleget tett a tervben vállalt kötelezettségeinek. Kivétel két textilipari és egy bőripari munka­­szervezet, amelyeknek nem sikerült elérni a termelés tervezett szintjét — hangsúlyozta Andrija PEIC, a községi végrehajtó ta­nács elnöke, a képviselő-testület mindhárom tanácsának tegna­pi, együttes ülésén. Az ipari termelés a tervnek megfelelően alakult és a tavaly­­előttihez viszonyítva 16,6 száza­lékkal növekedett. A gazdasági szervezetek tavalyi árbevétele meghaladta a 26,5 milliárd dinárt, ami 27 százalékkal több a tavaly­­előttinél. Tekintettel az árdrágu­lásra, a tényleges növekedés en­nél valamivel kisebb, de még min­dig kedvezően értékelhető. A mun­kaszervezetek jövedelme 6,4 milli­árd diinár volt, 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban, s a fel­­­­halmozásuk is javult: a korábbi időszakhoz viszonyítva 47 száza­lékkal növekedett. A személyi jö­vedelem átlag 4670 d­inár, 21 szá­zalékkal több, min­t az előző idő­szakban. A mezőgazdasági termelés a ter­vezettnél és a tavalyelőttinél is gyengébb. A hanyatlás elsősorban a kedvezőtlen időjárás következ­ménye, de Andrija Pelé szavai szeriint szubjektív gyengeségek is közrejátszottak abban, hogy a me­zőgazdasági munkaszervezetek nem érték el a céljukat. Késnek a jövedelmi alapokra helyezett társulási folyamatok, továbbá a termelők és a feldolgozóipar kö­zötti szerződéskötések. A helyzet az idén sem fényes, ismeretes ugyanis, hogy a fagykárok miatt mintegy 5500 hektár búzát kell kiszántani, ami azt jelenti hogy feldolgozóiparunknak nem lesz elegendő nyersanyaga. A továbbiakban szó volt a köz­ség külkereskedelmi mérlegéről is. A középtávú társadalmi terv a kivitel 31 százalékos évi növekedé­sét irányozta elő, amiből mind­össze 14 százalékos növekedést si­került elérni. Ellenben a behoza­tal minden évben csaknem 33 szá­zalékkal növekedett, ami negatív külkereskedelmi mérleget eredmé­nyezett. Tavaly példá­ul harminc százalékkal kisebb volt a kivitel a behozatal értékénél, jóllehet ki­váló, lehetőségeink vannak a kül­kereskedelmi és a határmenti áru­­csereforga­lom növelésére. G. G. TALÁLKOZÁSOK A szerbiai zeneiskolások XXIII. fesztiváljának eseményei Csúcsforgalom van a Zeneiskola ódon falai között: csütörtö­kön és pénteken huszonöt zeneiskola növendékei váltották egy­mást a zeneiskola hangverseny-dobogóján, két nagylétszámú zene­kar a művelődési otthon dísztermében. A versenyműsorban rész­vevő gyermekeket szép számú pedagógus kísérte, a zsúfolt folyo­sókon, a hegedű-, zongora-, fuvolamuzsikát és ki tudná felsorolni, még hány hangszer hangját visszhangzó termekben érdekes ta­lálkozásokra is sor kerül. H­uszonhárom évvel ezelőtt Za­­maiknak, amikor kijutunk az iskola ječarban, helyi kezdemén­falai közül. Mivel nálunk (az el­­nyerésre szervezték meg az jófokú zeneiskoláiknál) nincs meg­­első fesztivált­a- emlékezik vissza­oldva a pedagógiai szakfelügyelet, Dusica ŠIŠMANOVIC, aki az idő­ az ilyen találkozókon mérhetjük be­ a Zenepedagógusok Egyesület­tel, merre halad a zeneoktatás. Ka­­tének titkára volt, most a zsűri jön értéke a fesztiválnak, hogy le­­tagj­ak­én­t vesz részt a fesztiválon, hetes­éget nyújt a zeneiskolai együtt Tíz-tizenkét iskola tanulói vet­­tesek fellépésére is — kiléphetünk tök részt, elég laza szervezési ke-, a szűk környezet névtelenségéből, retek között. Minden év hozott ma­­i újvidéki Zeneakadémia va­lami újat: nőtt a részvevők száma, vendékeinek hangversenye kialakult a fesztivál arculata — az — mint a fesztivál minden alsófokú zeneiskolák eredményei- kísérő rendezvénye — a fiatalok nők felmérése, zenei alkotó tevékenységének van . Ez a lényeges különbség a fesz- hivatva teret nyitni, tivál és a tőle függetlenül folyó ! Nagy kár, hogy a ragyogó elkép­­versenyek között. A versenyen­­­zelést kissé elszervezték. A közel egyetlen értékmérő a műsor zenei s két és fél órás szólóhangverseny minősége. A fesztiválom a zeneiek túl nagy feladatnak bizonyult, a mellett pedagógiai szempontok is műsor második részében minden befolyásolják az értékelést, számi­ szám után csoportosan hagyták el tásba vesszük az illető iskola köré a nézők a termet. Ez a műsor szer­­nyezetii adottságait is­­kesztésének kritikája. Nehéz meg-D­ivna Stojanović zaječari pe- érteni, miért kellett ugyanazzal a dagógus is egyike a keve- növendékkel két-három azonos jel­­seknek, akik már az első legy művet játszani, hogy lehetett fesztiválon is ott voltak, ő akkor megengedni koncertpódiumra egy­­mint növendék vett részt, ma is-­hén szólva nem illő gag-eket?... kólája tanulóit kíséri. Melyik a Meggyőződésem: ez az az eset, ami­könnyebb? kor a kevés — több lett volna. — Mint versenyzőnek, csak a magam produkciójára volt gon- — # — dóm. A növendékeket kísérő tanár feladata nemcsak összetettebb, ha­ A fesztivál ma zárul. A délután 6 nem felelősségteljesebb is. órakor kezdődő zárókoncert a ver-R­ácz Attilával a becseiek né­­senyén előadott legjobb műsorok­­pes csoportjában találkozó­ból ad ízelítőt a városháza dísztér­­ténk­­mében. , A fesztivál egyike a ritka alkalm és. VASÁRNAP: Ifjúsági horgászverseny A sporthorgászok közsé­gi szervezete értesíti a fia­talokat, hogy vasárnp, áp­rilis 29-én ifjúsági hor­gászversenyt tartanak a Körös patak mellett. Az érdekeltek az említett na­pon­­ reggel nyolc óráig jelentkezhetnek a ver­senyre. A vezetőség figyelmez­teti a horgászokat, hogy április 16-án lejárt a tava­lyi horgászengedélyek ér­vényessége. Tehát csakis az 1979. évre kiadott iga­zolvány érvényes. HASZNOS TUDNIVALÓK Az üzletek nyitva tartási ideje A Trgopromet Kereskedelmi Válla­lat üzletei ma rendes munkaidővel dolgoznak. Hétfőn minden üzlet nyitva lesz, többségük este nyolc óráig vár­ja a vásárlókat. Kedden, május else­jén a vasúti 47-es és a víkendtelepi 94-es kioszkokat kivéve minden üzlet zárva lesz. A két bódé viszont egész­napos nyitva tartással dolgozik. Szer­dán azok az üzletek nyitnak ki, ame­lyek vasárnap szoktak ügyeletet tar­tani, reggel 7-től 10 óráig fogadják a vevőket. Ezeken kívül a piaci eláru­sítóhelyek és a Mocca is kinyit. Ez utóbbi egész nap dolgozik. A November 29. húsboltjai ma a szo­kásos munkaidővel dolgoznak, holnap pedig azok az üzletek lesznek nyitva, amelyek különben is nyitva tartanak vasárnap. Hétfőn, április 30-án minden üzlet nyitva lesz, éspedig reggel fél hattól délig és délután háromtól fél nyolcig. Azok a húsboltok, amelyek egyébként zárva vannak hétfőn, most zombati munkaidővel dolgoznak. Ked­den, május elsején mind zárva lesz. Másodikon ügyeletes a Tesla-telepi 8- as, a tejpiac melletti 48-as és az új zöldségpiaci 24-es húsbolt. Reggel 6- kor nyitnak és 10 óráig fogadják a vevőket. Fidelinka Malomipari Kombinát és a Miekara bódéja­ ugyanolyan nyitva tartással dolgoznak, mint a Trgopro­met Kereskedelmi Vállalat üzletei. Ügyeletes orvos A­z ügyeletes gyermekorvos az Anya és Gyermekvédő Központban elsején és másodikén reggel fél nyolctól dé­lig és délután öttől 7-ig dolgozik. Ügye­letes orvos a Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, az ügyeletes fogor­vos a Fasizmus Áldozatainak terén le­vő polikliniikán minden nap reggel 8- től délig. Ügyeletes gyógyszertár a városháza alatti. s . A JÖVŐ HÉT FILMJEIRŐL Az elnök minden embere ő fegyver nélkül is harcolhatunk azok ellen, akik valamiképpen az em­beri tisztesség elvetésével uralkodnak. Vannak bátor emberek, akik magatar­tásukkal azt példázzák, hogy érdemes, szükséges az igaz ügy mellett kiállni, harcolni. Alan J. Pakula a Gyilkosok és szemtanúk című filmjében a Ken­­nedy-gyilkosság kérdőjeleire adott né­hány választ. Új filmjéhez kapóra jött egy bestseller regény, amely a Watergate-botránnyal foglalkozott. A produkció a következő címet kapta: AZ ELNÖK MINDEN EMBERE. Ab­szolút hatalmi helyzettel rendelkező szervezet ma már az USA-ban sincs. Két bátor és elkötelezett újságíró életük kockáztatásával — szabadságuk elvesztésével — megszerzik azokat a dokumentumokat, amelyek egy ameri­kai elnök bukását eredményezték. Egy politikai állapotot látunk a vásznon, egy izgalmas és becsületes nyomozást, sajátos amerikai kálváriát, furcsán izgalmas esetet. A Water Bross főnö­kei kiváló szerplőgárdát hoztak össze a nagyszabású alkotáshoz. Szerepelnek: Robert Redford, Dustin Hoffman, Jack Warden, Martin Balsam és Jason Ro­­bards. A filmet a belgrádi FESTen is bemutatták. Mindössze négy napig ve­títik a Jadran moziban, talán azért, hogy vásznat biztosítsanak minden idők legnagyobb mesterének, a 007-es ügynöknek, aki a legjobb borokat isz­­sza, a legjobb nőkkel hempereg a strand homokjában és a legveszedel­mesebb bűnözőket teszi hidegre. Emi­att szeretni kell ezt az ügynököt. A legújabb­ James Bond-film címe: A­ÉM, AKIT SZERETTEM. A magunk részéről mi is szeretjük James Bond lehetetlen kalandjait, mert a szakmai­lag kitűnő alkotások kitűnően elszóra­koztatják a nézőt. Ezúttal hősünk a tenger fenekén, a tengerben és a ten­ger felett leszámol egy olyan őrült professzorral, aki földi életünket fe­nyegeti, s galád módon eltünteti az atomhajtású tengeralat­járókat, mivel azonban lopni nem illik — az ügynök egy szovjet kislány segítségével ren­det teremt a víz alatt. A rendező Louis Gilbert. Szerepelnek: Roger­more, Barbara Bach és Curd Jürgens. Remek film, nézzük meg valameny­­nyien. A LIFKA moziban a CSATA MA­­RETért című olasz háborús filmet ve­títik, amelyet a legtermékenyebb olasz rendező — Umbert Lenzi — forgatott Berlinben és Afrikában. Az 1936-os ber­lini olimpián a film hősei egymás egészségére és tartós békére ürítik po­haraikat. 1943-ban ismét találkoznak, de igen barátságtalan környezetben: az afrikai front poklában, ahol Montgo­mery, Patton és Rommel seregei áll­nak szemben egymással. Szerepelnek: Giuliano Gemma, Henry Fonda és a kiváló Samatha Eggar. A nemzetközi sztárok segítségével a rendező cselek­ményhalmozó sztorija igen izgalmas és dinamikus h­azai filmet pergetnek a Zvezda mo­ziban. Végre megérkezett városunkba A MEZEI VIRÁG ILLATA című Kara­­novic-alkotás, amelyről sokat vitáznak szakemberek. Van stílusa a rende­zőnek, aki ezúttal egy olyan orvossá­got kínál, amelyet cukorral vont be, mi lenyeljük, de keserű szájízzel. A mese egy színészről szól, aki megutálja hőn szeretett civilizációnkat és meg­szökik oda, ahol a mezei virág illato­zik. Nyomában a kultúrlények, akik rövid idő alatt letapossák a mezei virágokat s mindazt, ami függetlenít­heti az embert korunk ártalmaitól. A főszerpet Ljuba Tađić tolmácsolja. Va­lóban olyan hazai játékfilm, amelynek üzenete elgondolkoztató és szomorú, de vitathatatlanul igazmondó. A Munkásban két felújítás. A ROL­LERBALL fantasztikus-tudományos film. S szörnyű vízió a jövőről. Nor­man Jackson rendező nem ismer tré­fát. Üzenete: Csak a legbátrabbja él­het tovább. A világot — a forgató­­könyv írója szerint — sötét erők moz­gatják. A nagy háborúkat átvészeltük, de az emberek többsége mégis levezeti gyilkos szenvedélyét. Erre való a Rol­lerban, ez a játék, amely emberáldo­zatokat követel. A hét második felé­ben megnézhetjük a DILLINGER című amerikai filmet, amely az ismert gengszter tündöklését és bukását örö­kíti meg, filmeszközökkel. K­M ­ Az ünnepi műsor­ árásunkban 29-én, vasárnap 9 óra­kor kezdődnek a május elsejei ünnep­ségek, ekkor rajtol Palicson az I. re­gatta, majd délután 2 órakor a II. Hétfőn, 30-án, ugyancsak reggel 9 órakor indul a III., majd délután ket­tőkor a IV. regatta. Délután négy óra­kor selejtező labdarúgó-mérkőzést lát­hatnak az érdeklődők a palicsi sport­­központban. Fél hatkor, Szabadkán, a városháza előtt térzenét ad a Pionír Fúvószenekar. Elsején, kedden, reggel 6 órakor ze­nés ébresztő lesz a városban, 8 órakor pedig a Subotičanka Italgyár elől raj­tolnak a kerékpárosok. Ugyancsak 8 órakor rajtol Palicson az V. regatta, majd 10 órakor a VI. 9 órakor, a Séta­erdőben, fél 11-kor pedig a palicsi Zenepavilonban térzenét ad a Pionír Fúvószenekar. 11 órakor, szintén Pali­cson, a nagystrandon szórakoztató mű­sort ad a Népkör, az Ivó Lola Ilibar, a Testvériség és az Aleksandrovo Mű­velődési Egyesület. Délután fél négy­kor és negyed hatkor selejtező labda­rúgó-mérkőzést játszanak a palicsi sportközpontban. Este 6 órakor a sza­badtéri színpadon műsort ad a Mla­­dost és a Bunjevačko kolo Művelődési Egyesület. Szerdán, 2-án, a palicsi Zenepavilon­ban térzenét ad a Szabadkai Filhar­mónia, délután fél négykor labdarúgó­mérkőzés lesz a III. és IV. helyezé­sért, negyed hatkor pedig az I. s a I. helyért küzdenek meg a labdarú­gók. Délután négy órakor a Zenepa­vilonban térzenét ad a Szabadkai Tamburazenekar. 1979. április 28., szombat

Next