Magyar Szó, 1979. május (36. évfolyam, 119-131. szám)
1979-05-03 / 119. szám
BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1979. május 3., csütörtök A társadalom haladó erőinek mozgósítása STANE DOLANC BESZÉDE (Folytatás a 3. oldalról) Sütő pártunk választottja volt Abból a tényből, hogy a Komintern titkársága a JKP Központi Bizottságának megalakításával bízta meg Titót, némely történészek azt az egyedüli következtetést vonják le, hogy Tito a Komintern mandátora volt akkoriban. Ha azonban a Jugoszláv Kommunista Pártban uralkodó korabeli állapotokat, az ideiglenes vezetőség munkáját vesszük figyelembe, s mindezt Tito személyével és munkásságával fűzzük egybe, merőben más következtetésre jutunk. A párt élére ugyanis olyan kommunista és forradalmár állt, aki nemcsak pártaktivisták szűk körében volt ismert, hanem számos szakszervezeti és pártszervezetben is országszerte. A párt élére olyan munkás került, aki már csaknem három évtizede tevékenykedett a szocialista szakszervezeti mozgalomban, részvevője volt az októberi forradalomnak és a JKP tagja csakhamar ennek megalakítása után, szakszervezeti és pártmegmozdulások szervezője Zágrábban és a bjelovari vidéken 1921 és 1925 között, a kraljevicai hajógyár pártsejtjének titkára és munkásbiztosa, pártvezető és munkássztrájk-szervező a Smederevska Palanka-i Jasenice vagongyárban él kommunistája a zágrábi proletariátusnak, aki már 1928-ban határozott harcot indított a párton belüli frakciózás ellen, s aki letartóztatását követően az ismeretes kézigránát-peren bátran szemébe mondta a királyi bíróságnak, hogy csakis a párt bíróságát ismeri el, amelynek eszményeiért hajlandó feláldozni akár az életét Elvtársnők és elvtársak! Közvetlenül azután, hogy Tito elvtárs hazatért, itt, Bohinjska Bistricán, Tomaž Godec kommunista bérmunkás házában 1939. március 15-e és 18-a között ülésezett a JKP Ideiglenes Vezetősége, hogy aztán Josip Broz Titóval az élén a JKP Központi Bizottságaként alakuljon meg. A JKP KB-ba Tito főtitkáron kívül megválasztották még Edvard Kardeljt, Milovan Djilast, Josip Krašt, Franc Leskošekot, Miha Marinkót és Aleksandar Rankovicot. Tito azért szervezte meg Szlovéniában a jugoszláv pártvezetőség ülésezését, mert a harcedzett káderek vezette erős szlovéniai pártszervezet vállalni tudta az ezzel járó felelősséget. Külön ki kell domborítanom Edvard Kardelj elvtárs, valamint az itt jelen levő Franc Leskošek és Miha Marinko elvtársak szerepét. (Hosszan tartó taps.) Erős volt a jesenicei pártszervezet is, amellyel Tomoz Godec, a kimagasló párttag állt kapcsolatban, aki később a szlovén kommunisták küldötteként a Jugoszláv Kommunista Párt zágrábi V. országos értekezletén is részt vett. Itt, Bohinjska Bistricán szavatolva volt az ülésezés maradéktalan biztonsága és a titoktartás. S ez nagy elismerés volt a szlovén kommunisták számára. A Bohinjska Bistrica-i ülésezés előkészítésének fő terhét Tito elvtárson kívül Kardelj elvtárs viselte. Tito és Kardelj bizonyos ideig Bohinjska Bistricán tartózkodott az ülésezés előtt; a később jóváhagyott dokumentumok tervezetén dolgoztak. Az ülés után még tízegynéhány napot töltöttek Bohinjban, hogy véglegesítsék a Proleter és más újságok számára írt cikkeket és a többi pártokmányt. Szeretnék külön is rávilágítani ezúttal Edvard Kardelj elvtársnak, a forradalmárnak a szerepére és arculatára. Korabeli művei, főként a Szlovén KP alapító kongresszusának kiáltványa, A Szlovén nemzeti kérdés fejlődése című könyve, amely Sperans álnéven jelent meg, továbbá A munkásság és a megegyezés, A kritika és a szellemi alkotótevékenység szabadsága, A politika és az értelmiségiek feladatai, A dolgozó nép szövetségéért című cikkei, továbbá a Večernik és a Proleter hasábjain megjelent más cikkei messze túlszárnyalták Szlovénia kereteit és a Szlovén Kommunista Párt problematikáját, s nyilvánvaló hatást gyakoroltak a Jugoszláv Kommunista Párt általános irányvonalára. Kardelj akkoriban már tekintélyes is, a Lepoglaván és Mariborban raboskodó kommunisták szervezetének titkára, majd — ötéves raboskodás után — szabadulását követően a JKP Horvátországi Tartományi Bizottságának tagja, az a kommunista, aki 1934 nyarán Bécsben, a JKP Központi Bizottsága tagjainak nyíltan elmondta, hogyan vélekedik a tagság arról, hogy a pártvezetőség odakint, az országhatárokon túl tartózkodik. 1934 óta a legfelsőbb pártszerv tagja, pártunk küldötte a Komintern VII. kongresszusán és képvielője a Balkáni Titkárságban, a fasizmus ellen küzdő spanyol nép megsegítésének közvetlen szervezője, a JKP vezetőségének tagja, aki dacolva minden veszéllyel hazája földjén harcolt, állandó kapcsolatban állva a tagsággal, a szervezetekkel, a városi és falusi dolgozókkal. A Jugoszláv Kommunista Párt élére egyszóval a munkásosztály köreiben megbecsült és közkedvelt munkás, marxista és forradalmár állt, aki már évek óta állhatatosan küzdött egy olyan pártért és pártpolitikáért, amely megfelelt a párttagság, nemzeteink és nemzetiségeink munkásosztálya hatalmas többsége harcos törekvéseinek és érzelmeinek. (Hosszan tartó taps.) Éppen ennek tulajdonítható, hogy Tito még sokkal azelőtt, hogy a JKP főtitkára lett, elnyerte a honi párttagság hatalmas hányadának bizalmát. A JKP főtitkári tisztségére nem a Komintern apparátusának jelöltjeként, hanem e párt választottjaként került. Ő volt a jugoszláv kommunisták egyedüli jelöltje és választottja, s ez nyomott a legtöbbet a latban, amikor a Komintern is hozzájárulását adta. (Hosszan tartó taps.) és elismert marxista forradalmár volt egész pártunkban, s nemcsak Szlovéniában folytatott konkrét pártmunkát, hanem hazánk más vidékein is. Mind elméleti munkáival, mind pedig politikai tevékenységével értékes hozzájárulást adott a JKP eszmei-politikai platformjának kimunkálásához csakúgy, mint harca formáinak és eszközeinek felkutatásához. A sztálini csisztkák jugoszláv áldozatai Tito elvtárs a Bohinjska Bistrica-i ülésen részletesen beszámolt a Kominternben folytatott megbeszéléseinek eredményeiről. Megtárgyaltak és értékeltek számos időszerű politikai problémát: a haza védelmét a hatalmasodó fasiszta veszéllyel szemben, a parlamenti választásokat és a munkáspárt problémáit, a szakszervezet és az ifjúság tevékenységét. Elhatározták, hogy a pártot, sorainak további megszilárdítása céljából, megtisztítják a frakciósoktól és más pártellenes elemektől, hogy merészebben vesznek fel a pártba új tagokat a munkások, ifjak és nők soraiból, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a párttagság ideológiai és politikai szintjének emelésére, s hogy megteszik az előkészületeket arra, hogy a JKP sajtószervét, a Proletert az országban nyomtassák; ennek szerkesztését egyébként Tito elvtársra bízták. Az ülésen jóváhagyták a JKP Központi Bizottságának határozatát, amellyel a Komintern vezetősége is foglalkozott, s amelyben értékelést adtak a Jugoszláviában uralkodó politikai helyzetről és kijelölték a kommunisták feladatait. Egyszersmind nyílt levelet intéztek a Jugoszláv Kommunista Párt tagjaihoz. A Központi Bizottság jóváhagyta továbbá Tito előzetes intézkedéseit, amelyeket azért foganatosított, hogy megakadályozza a frakciós tevékenységet egyes külországi és honi központokban, főként a Sremska Mitrovica-i fegyházban, ahol körülbelül 200 párttag töltötte büntetését, s ahol a Petko Miletié körül tömörülő csoport már régebb óta romboló tevékenységet folytatott. Ugyanakkor, mint ismeretes, leváltották a Miletic vezette fegyházi bizottságot, a pártszervezetben uralkodó állapotok rendezésével pedig a Központi Bizottság megbízottját, Moša Pijadét bízták meg. Tito már 1937 végén, a Sremska Mitrovica-iegyházba zárt kommunistákhoz intézett levelében, amelyben arra szólította fel őket, hogy sorakozzanak fel a párt irányvonala mellett, hangsúlyozta, hogy ez „nem egyetlen ember ügye, hanem legfelsőbb fórumunk irányvonala”. Majd továbbá: „az emberek jönnek és mennek, de pártunk marad; pártunkat építgetjük, óvjuk a nyílt és meglapuló ellenséggel szemben, mert a párt az egyedüli zálogú osztályunk és népeink jövőjének és diadalának”. A Központi Bizottság Bohinjska Bistrica-i ülésén elhatározták, hogy a Jugoszláv Kommunista Pártból Petko Mileticen kívül kizárják Kusovacot, Maricot, Bajikast, Jelaskát, Vojnilovicot, Korskit és még néhány személyt, mert pártellenes tevékenységet folytattak, csoportosultak, a frakciózás felújításával próbálkoztak, fegyelmezetlennek bizonyultak és nem vetették magukat alá a párt határozatainak. Helytállóként fogadva el a még néhány pártkáderünkkel kapcsolatosan a Kominternben és a szovjet hivatalos szervek részéről elhangzott értékeléseket, interpretációkat és vádakat, a JKP Központi Bizottsága ugyanakkor kizárta a párt soraiból Milan Gorkićot, Ivan Gržetićet, Simo Markovićot, Djuka Cvijićet, Vladimir Copićot és még néhányat. Ezek valamennyien a Szovjetunióban tartózkodtak addig, és a sztálini csisztkák idején letartóztatták, elítélték és kivégezték őket, vagy pedig nyomuk veszett. A szörnyűséges csisztkákban több száz más jugoszláv kommunista is oda veszett, jóllehet valahány egész életét a forradalomnak szentelte, köztük pártunk első titkára, Filip Filipović is. Pártunk nem értett egyet a Sztálin korabeli megrendezett perekkel és az emberek likvidálásával Jugoszlávia kommunistái az emberek megsemmisítésének ezt a módszerét soha sem tették magukévá. Tito elvtárs ezzel kapcsolatban nemrégiben két — véleményem szerint — rendkívül jelentős körülményre mutatott rá. Az egyik: igaz, hogy a JKP akkori vezetői között makacs frakciósok is voltak, akik sok gondot okoztak pártunknak. Velük kapcsolatban nem kell módosítanunk azokat a politikai értékeléseket és minősítéseket, amelyeket a JKP Központi Bizottsága adott frakciós tevékenységükről azokban az időkben. Merőben más dolog azonban az — mondja Tito elvtárs —, ha gonoszul és embertelenül halálra ítélnek és kivégeznek forradalmárokat, akik még tegnap elvtársak voltak, ahogyan azt Sztálin tette. A másik: Tito elvtárs úgy vélekedik, hogy akkoriban bizonyos számú jugoszláv forradalmárt, akiket az NKVD letartóztatott és elítélt, tévesen zártak ki a pártból. Egyikükkel-másikukkal kapcsolatban a JKP Központi Bizottságának, tevékenységének körülményeire való tekintettel, el kellett fogadnia azokat a magyarázatokat, amelyeket a hivatalos szovjet szervek adtak róluk. A sztálini csisztkákban odaveszett kommunista harcosok tragikus sorsából Tito elvtárs ezt mondja: „Forradalmár számára nincs szörnyűbb dolog, mint elvtársai kezétől ártatlanul meghalni.” Sztálin halála után a Szovjetunió bírósági szervei is sokakat rehabilitáltak közülük. Miután tudomást szereztünk az akkori szörnyűséges eseményekről, a JKP 40. évfordulójának ünnepségein szóban forgó elvitársainkat politikailag is rehabilitáltuk és forradalmárokhoz méltó elismerésben részesítettük őket. A történelmi igazság érdekében azonban még jobban fényt kellene derítenünk bizonyos más emberek forradalmi útjára is, illetve még jobban fel kellene mérnünk helyüket forradalmi munkásmozgalmunkban. Azt hiszem, valamennyien egyetértünk Tito elvtárs nemrégiben tett javaslatával, hogy Kommunista Szövetségünk alakítson ki világosabb álláspontot az olyan pártkáderekkel kapcsolatban, amilyen például Milan Gorkić, Ivan Gržetic és még néhányan voltak, s akik rászolgálnak, hogy megadjuk nekik az őket megillető helyet pártunk történetében. „Mert nyilvánvaló — most Tito elvtárs értékelését idézem —, hogy a vádak ellenére Gorkié sem volt semmiféle külföldi kém.” Központi Bizottságunk munkatestületének, amely a JKSZ történetén dolgozik, mindezt figyelembe kell vennie, hogy helyrehozhassa a pártunk egyes embereire vonatkozó eddigi pontatlan vagy egyoldalú értékeléseket. A párt felkészítése a sorsdöntő napokra Elvtársnők és elvtársak! A JKP Központi Bizottsága a Bohinjska Bistrica-i ülésen megkülönböztetett figyelmet fordított a honvédelem kérdésére. A fasiszta imperializmus akkoriban kezdte leplezetlen agresszióját Európában, s közvetlen veszélyt jelentett Jugoszlávia népei számára is. Számos nemzetközi egyezmény megszegése után, mint ismeretes, Hitler 1938 tavaszán katonai erővel szabni kezdte Európa térképét: előbb a Harmadik Birodalomhoz csatolta Ausztriát, majd megszállta Csehszlovákiát, s ezzel felkészült más európai országok meghódítására is. A JKP új Központi Bizottságára az a sürgető feladat várt, hogy azA JKP tagságához intézett nyílt levélben, amelyet a Bohinjska Bistrica-i ülésen fogadott el, a Központi Bizottság éppen ezért felhívta a figyelmet a fenyegető fasiszta veszélyre és a kommunisták felelősségére: „E hatalamas veszélyek küszöbén pártunkra hatalmas felelősség és súlyos feladatok hárulnak, mert a kommunistáknak mindenkor kötelességük, hogy minden erejüket népük szolgálatába állítsák, főként most, amikor a nép léte veszélyben forog.” A Központi Bizottság felszólította a JKP valamennyi tagját, hogy „zárt sorokban tömörüljenek Központi Bizottságuk köré a ránk váró feladatok teljesítéséért folyó küzdelemben”. Csehszlovákia megszállása alkalmából a Központi Bizottság Jugoszlávia népeihez kiáltványt intézett, amelyet 8000 példányban terjesztettek. A Központi Bizottság éberségre szólított a Jugoszlávia népeit fenyegető veszéllyel szemben, mert a német és olasz fasiszták máris készülődnek, hogy folytassák hódító hadjáratukat keleti és déli irányban, s nem titkolják, hogy Jugoszlávia is sorra kerül. De bármennyire súlyosak is lesznek a Jugoszlávia népeire váró megpróbáltatás napjain állt szervezze és megszilárdítsa a pártot, ugyanakkor pedig fel is készítse a sorsdöntő napokra, amelyeknek — mindenki előtt nyilvánvaló volt — el kellett következniük, s az a feladat is, hogy olyan politikai platformot munkáljon ki, amely elfogadható lesz az akkori társadalom valamennyi haladó, demokratikus és hazafias ereje számára. Nyilvánvaló volt, hogy Jugoszlávia uralkodó reakciós burzsoáziája hazaáruló politikát folytat. Pavle herceg és Milan Stojadinovic kormánya leplezetlen nácipárti irányvonalat követett. Mi több, a miniszterelnök vendégségbe ment Hitlerhez Berlinbe. Hazatértekor olyan nyilatkozattal tévesztette meg a jugoszláv közvéleményt, hogy Hitler megerősítette a jugoszláv határok sérthetetlenségének elvét. A Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága azonban az Ausztria megszállása kapcsán Jugoszlávia népeihez intézett kiáltványában felhívta a figyelmet arra, hogy Hitler a jugoszláv népek szabadságának esküdt ellensége, s Jugoszlávia népeit immár közvetlen veszély fenyegeti, mert a horogkeresztes hadosztályok már elérték az ország határát. A Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága felszólította Jugoszlávia népeit, hogy védjék magukat a fasiszta hódítókkal szemben, s rámutatott arra, hogy sorsuk összefonódik. „A szerb nép sorsa öszszefonódik a horvátok és a szlovénok szabadságával. Aminthogy a maricai vereség után Kosovo következett, Ljubljana és Zágráb eleste után most Belgrád is sorra kerülhet. Szlovénia nélkül nincs Jugoszlávia, ha a szlovénok és horvátok nem szabadok, a szerb nép sem lehet szabad.” Egy nappal a Bohinjska Bistrica-i ülés kezdete előtt — 1939. március 14-én — a német fasiszta hadosztályok ellenállás nélkül elfoglalták Csehszlovákia hátramaradt részeit. Kézenfekvő tehát, hogy a Központi Bizottság éppen a fasiszta agresszió kérdéseire, vagyis a fasiszta hatalmak: Németország, Olaszország és Japán hódító hadjáratára fordította figyelmét, amelyek a világ újbóli felosztása s a kis népek és független államok leigázása céljából már megkezdték a második világháborút. A német és olasz fasisztáknak ekkor már áldozatul esett Etiópia, Ausztria, Csehszlovákia, Spanyolország és Albánia, Ázsiában viszont a kínai nép hősies ellenállást tanúsított a japán hódítókkal szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a fasizmus folytatni kívánja a hódítást. A JKP Központi Bizottsága tisztában volt vele, hogy Jugoszláviára nézve a veszély annál nagyobb, mint az országban erős „ötödik hadoszlop” létezik, s meglehetősen sok német és olasz ügynök is van, akik mindezt arra akarják felhasználni, hogy pusztulását okozzák a megoldatlan nemzeti kérdéssel és a belső szabadság és a polgári demokratikus jogok hiányával egyébként is megterhelt Jugoszláviának, a Központi Bizottság kiáltványában —, nincs ok csüggedésre: „Megóvhatjuk Jugoszlávia függetlenségét a fasiszta hódítók hadjáratától, ha tömörítjük az összes hazaszerető és demokratikus erőket, s megteremtjük Jugoszlávia népeinek testvéri összefogását és egyetértését. Jugoszlávia függetlenségét akkor őrizhetjük meg, ha népei elégedettek és összetartóak lesznek. Ezt pedig csakis úgy érhetjük el, ha a nép megkapja demokratikus és nemzeti jogait, s a munkásosztálynak elismerik és szavatolják politikai és szociális jogait.” A Központi Bizottság nyíltan kimondta, hogy Dragiša Cvetkovic kormánya „nem az a kormány, amelyre népeinknek szüksége van ezekben a válságos időkben”; a Jugoszlávia megvédéséhez szükséges erőt olyan népi kormány tudja szavatolni csupán, amely sürgősen meg tudja adni a népeknek demokratikus és nemzeti jogaikat, meg tud tenni minden intézkedést a honvédelemre, külpolitikájában a demokratikus erőkre, elsősorban a Szovjetunióra támaszkodik, s a többi balkáni néppel együtt barátságra és szövetségre lép függetlenségének megőrzése céljából. Edvard Kardelj forradalmi szerepe A fasiszta agresszor elítélése Josip Broz Tito köztársasági elnök és a munkaelnökség tagjai a Központi Bizottság díszülésének kezdetén.