Magyar Szó, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-239. szám)
1979-08-06 / 214. szám
1979. augusztus 6., hétfő MAGYAR SZÓ SUBOTICA 1979 NYARÁN létrejöttek a kiemelt ágazatok — az élelmiszeripar, a villamosgépipar, az építészet, a vegyipar, valamint a kereskedelem, bútoripar, textilipar — nagy létesítményei, az AGROS, az EMIS, a Novogradnja, a Subina stb. így aztán a termelés évi 14,17, a társadalmi termék évi 13, a termelékenység 8, a foglalkoztatás pedig 3 százalékkal növekedett. Javultak a pénzügyi mutatók, gyarapodtak az alapok, a munkaszervezetek tervei is igényesebbek lettek, javult a kapacitáskihasználás, csökkent a veszteséges vállalatok száma. Nyilvánvaló, hogy az előrehaladás útja a további társítás, munkamegosztás, korszerűsítés, egyebek közt az elektronika alkalmazásával, amely a Közgazdasági Karhoz tartozó számítógép-központ szakemberei szerint pillanatok alatt kimutatja a napi egyenleget, raktárkészletet árukínálatot és keresletet. Ennek érdekében, elsősorban az élelmiszeriparban szakítanak a rekordmániával, azzal, hogy bármi áron minél többet kell termelni. Az új stratégia alapja a természeti adottságok, források minél ésszerűbb kiaknázása. Így a gabonatermesztésben minél kisebb területen, minél gazdaságosabban szándékoznak termelni, kisebb energia- és anyagfelhasználással. Megszűnik például a csantavéri csoda, az, hogy 80 000 sertést szállítanak évente, azaz, egy lakosra, meg egy hektár termőterületre 10 sertés jut. Ezt már egyébként természetvédelmi kérdésnek is tekintik, hiszen ennyi hízó szennyeződés forrása is. Ugyanakkor Szabadkán szívósan tartja magát a túlhaladott, zárt termelési forma, a parasztgazdaság. A városra ma is jellemző a kétlakiság, az úgynevezett délutáni földművesek szép száma. Érdekes, hogy gyorsabban csökken a mezőgazdasági lakosság, mint a parasztcsaládok száma, jóllehet a földműves családok gyermekeinek több mint 70 százaléka nem hajlandó folytatni ősei szakmáját. A földművesek még így is a lakosság 32 százalékát képezik. A földművesek mindinkább elöregednek, és ezáltal is komoly problémát jelentenek. A célszerű, megfelelő társítással azonban elejét lehet venni a faluról való gyors távozásnak. Az elgondolás az, hogy a társítással, a termelés fejlesztésével távlatokat teremtsenek, jó megélhetést biztosítsanak az egyéni termelőknek is. A jövő persze Szabadkán is a minél több munkaigényes készterméket előállító iparé, de az élelmiszeriparé is, amely új utakat nyithat a mezőgazdasági egyéni termelők előtt is. A kultúra A városháza — és ez nem véletlen — egyben művelődési ház is, sok kulturális intézmény otthona. A kultúrának nagy hagyománya van. Neheztelnek is a szabadkaiak, ha bárki is azt állítja róluk, hogy itt semminek sincs múltja. Pedig a város a magyar szecesszió egyik bölcsője, építészeti remekművek ékesítik: a városháza, a zsidótemplom, a Reichle-palota. Itt élt, illetve él Oláh Sándor, Farkas Béla, Balázs Árpád, Hangya András, Almási Gábor, Petrik Pál, Sáfrány Imre és sok más jeles képzőművész. Képzőművészeti Találkozója, több képtára van a városnak. Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Mijo Mandié, Milko Izidor, Ambrozije Sarčević, Gál László, Majtényi Mihály és más írók emlékét őrzik éppúgy, mint Gaál Ferencét, Lányi Ernőét és más muzsikusokét. Vojnich Oszkár és Székely Tibor világutazók neve pedig nemcsak Szabadkán ismert. Tizenegy művelődési egyesület, nyolc mozi, négy folyóirat, két hetilap, harminc üzemi újság, zeneiskola, kétnyelvű színház és rádióállomás, hatalmas könyvtár, múzeum, valamint az 1971. évi összeírás szerint 61 általános iskola, két speciális általános iskola, 15 középiskola, pedagógiai akadémia, két egyetemi kar áll a művelődni, tanulni vágyók rendelkezésére. Hosszú a létesítmények listája, de az észrevételeké is. A képzőművészek neheztelnek amiatt, hogy túlontúl intézményesítve vannak, továbbá nem kapnak megfelelő szerepet a középületek esztétikai kialakításában. A zenészek hangversenyteremért rimánkodnak, a tollforgatók több szereplési lehetőséget kérnek, a színészek meg a pedagógusok pedig nagyobb személyi jövedelmet. A könyvtárosok azt szeretnék, hogy ne csak főleg a diákok olvassanak. A kulturális fogyasztás sem kielégítő. A palicsi Chemosban végzett legfrisebb véleménykutatás alapján a dolgozók aránylag elfogadható mértékben költik jövedelmüket könyvvásárlásra, ellenben keveset fordítanak színházi jegyek vásárlására, még kevesebbet a zenére, annál többet a szórakozásra, sportra, főleg a futballra. A megoldást ezen a téren is a kulturális javak termelőinek és igénybevevőinek önigazgatásilag megalapozott szabad eszköz- és munkacseréjében látják, mint egyébként mindenütt. A tündéri tó így áradozott róla annak ide jén Vajda János. A már idézett Éviija Cselebi — igazi török rosszmájúsággal — kis tóként említi, amelyben különféle érdekes halak vannak. A városházáról egyébként könnyen ellátni Palicsig, amely okvetlenül szóba kerül, bármilyen szabadkai téma vetődik fel. Főleg mostanában, hiszen drága pénzért kellett megmenteni a pusztulástól, s újabb befektetések szükségesek, hogy végre lefolyása legyen a Tiszába. A krónikások nyilvántartják, hogy 1793-ban és 1863-ban is kiszáradt a tó, és szántóföldként akarták hasznosítani. Pedig milyen csodás véletlen hozta létre, már ahogyan a szájhagyomány állítja: „Egy XVIII. századi palicsi legenda hőse Termetes Pali Juhász, aki mindig abban a völgyben legeltette a nyáját, ahol ma a kifli alakú tó fekszik. Egy forró nyári napon a nyáj nagyon megszomjazott. Pali Juhász nem győzte nekik húzni a vizet, az egyik, a másik meg a harmadik gémeskútból. Húzta reggeltől napestig, estétől reggelig, és erre a víz megindult oly széles sugárban, hogy elöntötte az egész legelőt: a víz a menekülő nyáj egy részét elnyelte, és elnyelte Pali juhászt is, aki jószágait akarta megmenteni a vízhaláltól. És mire felvirradt, a nap, a legelő helyén ott csillogott a kék tó, Pali juhász tava, és erről a vízről soha senki többé nem moshatta le a nevét, mert még a tó alakja is kicirkalmazva megörökítette homokos, iszapos medrében a P betűt...” Palics megérdemli, hogy enynyit foglalkozunk vele. Az alföldi gyógyfürdők közül a legrégibb múltra tekint vissza. A százado I fordulón belga, dán, holland, né-met vendégek kerestek iszapjában írt sajgó ízületi bántalmaikra. Maga Csáth Géza volt a A hősök emlékműve Adatokkal, felvilágosítással szolgált Basch Márton nyugdíjas, Duhajé Milan történész, Dulié Josip földműves, Gál Ottó újságíró, Magyar László levéltáros, Mikuška Milka múzeumigazgató, Németh József munkás, Pelé Andrija, a községi VT elnöke, Szecsei Mihály közgazdász, Szekér I Lajos főorvos, Szilágyi Gábor festőművész, Szórád György egyetemi tanár, Urbán János író, Varga Rózsa háziasszony. fürdőorvos. Vermes Lajos pedig, akinek otromba kerékpár-ősét a múzeumban őrzik, még 1892-ben felépítette a tó partján az első bácskai sporttelepet, valócspédpályával, csónakházzal, és a testgyakorlók pihenőhelyéül szolgáló gótikus Bagolyvárral. A part sétányain festők, költők álmodoztak, itt született Kosztolányi híres verse is, melynek néhány sorát idézzek mintegy nyomatékul, hogy Palicsnak nem csak a költészetben, hanem a valóságban is léteznie, élnie kell. Mi van még itt? Fgy kis fürdőhely is. I Szegényes, kedves és titokzatos. I-----------------------A tó, a tó az eleven poézis, fölötte az ég, s összefoly a két víz. A polgár Az elkerülhetetlen városháza múzeumi termeinek egyikében két felpúpozott így áll, az egyiket magyarok használták, jelzi ezt a mellette díszelgő tulipános láda, valamint az asztalon heverő citera, a másikat pedig bunyetvácok, mint azt a kelengyés láda és a tambura mutatja. A két ágy külön van, jelezve hát, hogy mindenki a maga módján hál, köztük azonban a közös használati tárgyak heverésznek, arra utalva, hogy a munka mindig is közös volt, szorosan egymáshoz kapcsolta a magyart és a szlávot. Hiába akart éket verni közéjük az Osztrák—Magyar Monarchia, a régi Jugoszlávia, a Horthy-rendszer. Mondani sem kell az új szabad életközösségben még közelebb kerültek egymáshoz, hasonlóan vagy egyformán élnek: a város öntudatos polgárai. S min nevet a szabadkai polgár, persze kissé keserűen napjainkban? Azon, hogy a világ legnagyobb falujának gyönyörű tava van, amelyet költségesen megújítottak, sokan azonban nem mernek benne fürdeni, mert utána viszket a bőrük. Azon, hogy a legjobb akusztikájú zsinagógában nem tarthatnak hangversenyt, mert hat évig akarják rendbe hozni, jóllehet anno dacumát egy év alatt felemelték. Azon, hogy a környéken még 1702-ben elültették az első szőlővesszőt, most pedig hanyatlik a szőlő- és bortermelés. Azon, hogy egykor 3000 kisiparos dolgozott, ma még csak 800, nincs ki javítsa az elromlott holmit. Azon, hogy már 1906-ban Djuro Stantic jóvoltából olimpiai aranyérmesük volt, mert Athénban gyorsgyaloglásiban első lett, most pedig csak emlékeznek arra, hogy évekkel ezelőtt sok sportágban az élvonalban voltak az országban. Azon, hogy benzinínséges napjainkban de jól jönne a hebehurgyán eltávolított népszerű villamos. Azon, hogy a páratlan értékű Amati violájuk porosan, némán, felpattogott húrokkal örökké a vitrinben hever. Azon, hogy a helyi járulékból korszerű kórházat létesítettek, mégis sokan Szegedre járnak gyógykezeltetni magukat. Azon, hogy valamikor híres kisvendéglők kitűnő kosztja, itala várta a vendégeket, ma meg csak az Ábrahám vendéglő és a Pátria-szálló étterme nyújt megfelelő szolgáltatást. Azon, hogy ... Persze, az egyidejűleg öregedő és fiatalodó, azaz 10 000 nyugdíjast és 40 000 diákot számláló város lakója nemcsak panaszkodhat, hanem sok mindennel büszkélkedhet is. Azzal például, hogy 1858 óta gimnáziumba, 1868 óta zene- idébe, 1872 óta a Népkörbe, 1892 óta könyvtárba, 1902 óta moziba járhat. Az sem megvetendő, hogy ezév januárjában a város elérte a 100 000-es lélekszámot, a közöség lakosságának száma pedig megközelítette a 170 000-et. (A nemzetiség szerinti megoszlás: 49,4 százalék magyar, 31,1 százalék horvát, 13 százalék szerb, 3,4 százalék jugoszláv a többi egyéb.) Ugyanerről a polgárról elmondhatjuk, hogy családja hajszálpontosan 3,34 tagot számlál. Száz családra 92 rádió, 80 újság, 80 televíziókészülék jut, az utcákon több mint 25 000 motoros jármű futkos. Júliusban a polgárok bevedeltek legalább 140 000 liter sönt, 20 000 liter bort, 12 000 liter tömény italt, 270 000 liter üdítőitalt és 180 000 liter ásvány- és szódavizet. Beszédesebbek is lettek mint régebben, hiszen az idén már eddig 41 százalékkal többet telefonáltak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szabadkai polgár ma már átlagosan 70 évet él, s persze, mint mindenütt, a nők itt is öt esztendővel megtoldják életkorukat. Egyszerűen azért, mert sokat javult az egészségvédelem, s jelentősen csökkent a csecsemőhalálozás is. Hajdan a tüdőbetegségek, a trachoma, a nemi betegségek kínozták az embereket, ma meg I a korszerű bajok, legelőbb is a szív- és véredénymegbetegedések, I a légző- és emésztőszerv-bántalmak, továbbá a mindenféle sze- f rencsétlenség, a lelki bajok, a cu- s korbetegség, mindaz, ami az elhízás következménye, hiszen minden harmadik szabadkai lakos súlya nagyobb a kelleténél. Illemhely- és vízgondjai is vannak a polgárnak, hiszen a mintegy 52 000 családi otthon közül csak valamivel több mint 15 000-nek van vízvezetéke. Ez annak is következménye, hogy a lakások több mint 45 százaléka 60 évvel ezelőtt épült. Ez a polgár azonban már most (egy főre eső) 2200 dolláros nemzeti jövedelmet valósít meg, és havonta a gazdaságban majd 5200 dináros személyi jövedelemmel rendelkezik. S mint ez illetékesek mondják, nyugodt l l ez jövőjét illetően. Már mert jóval több közszükségleti cikket, autót, hűtőgépet, televíziókészüléket vásárolhat mint tavaly, már hiányzik az építőanyag, a déligyümölcs, a kávé. De már odáig jutott, elsőként az országban, hogy lassítani kell a lakásépítést, mert több ház épül, mint amennyit a munkaszervezetek, polgárok megválthatnak. Az elektronika meg azzal kecsegtteti, hogy 1981, a népszámlálás után, hihetetlenül megkönnyült ügyintézése. Jelenleg legalább 20 helyen kell bejelenteni magát, hogy alapvető adatait nyilvántartásba vegyék, s idegeskedve várakozik a közhivatalok, bankok tolóablakai előtt. A távlat az, hogy szükséges bizonylatait úgyszólván másodpercek alatt megkaphatja nem száz, hanem egy helyen. Ugyanez a polgár — mint a beszélgetések elárulták — ma már biztosabban érzi magát anyagilag és politikailag, szavát hallatja. De azért még szorosabb kapcsolatot szeretne az önigazgatással, a közélettel, az illetékesekkel, hogy tudja, hová megy a pénze, s erről dönteni is akar. Ezért is tartja, hogy az értekezletre csak akkor érdemes járni, ha meghallgatják az embert, és abból, amiről véleményt nyilvánít, lesz is valami. _A város csak így haladhat nagy léptekkel előre, legalább akkorákkal, amilyeneket a városházaóriás tehetne. VUKOVICS Géza A főtér a századfordulón Hullámzik a Palicsi-tó — XILÁTÖ--------