Magyar Szó, 1980. február (37. évfolyam, 30-58. szám)

1980-02-01 / 30. szám

1980. február 1., péntek Meggátolni az újabb hidegháborút Carrillo a nemzetközi helyzetről — Az európai biztonsági és­­ együttműködési értekezlet mad-­­rinidi ül­léss­zakána­k megtartására­­ most nagyobb szükség van mint­ bármikor korábban. — jelentette ki a Madridból tudósító külföldi újság-­­­írókkal folytatott beszélgetésében­ Santiago Carrillo a Spanyol KP főtitkára. Ebből az álláspontból kiindulva, valamint szem előtt tanítva, hogy a világ békeszerető erőinek nem szabad célbe tett kézzel arra vár­niuk, hogy a nagyhatalmak hideg­­háborús versengése magétól meg­szűnik. Camillo rámutatott, hogy az eurokommunisták a többi eu­­­­rópai baloldali és haladó erővel­ együtt kezdeményezni fogják ezek­nek a kedvezőtlen irányzatoknak a letörését, illetve az enyhülési folyamat, valamint a villágbéke fenntartását. A hidegháborúhoz való visszatérést mindenáron meg kell akadályozni — mondta a Spa­nyol KP vezetője. — Lényegében ez volt a cél­ája a Berlanguenred való találkozásom­nak is. Nem azért utaztam Rómába, hogy megállapítsuk, milyen néze­teket vallunk az afganisztáni in­tervencióról. Deortermiek az ollk­r­­­piai játékok bejkottrálására tett javaslatáról és a Szaharov-esetről, hanem mindenekelőtt azért, hogy megvizsgáljuk, a béke érdekeiben miit tehetünk a válság áthidalásá­ra. ОаппИШо az is elmondta, hogy ha­sonló átfogó kezdeményezésbe má­sokat is bevonnak, s ennek kap­csán megemlítette Azcaratónak, a Spanyol KP KB végrehajtó bizott­sága tagjának belgrádi, valamint Portugáliában, esedékes látogatá­sát Arra a kérdésre, hogy vajon várható-e a Francia KP bevonása ebbe az akcióba, Carico azt vála­szolta, hogy egyelőre ninős közvet­len kapcsol­ata a Francia KP veze­tőségével, de reméli, és örömmel fogja eltölteni, ha a francia kom­munisták is bekapcsolódnak a kez­deményezésbe. A Spanyol KP főtitkára határo­zottan ellenezte a moszkvai olim­piai játékok bojkottá­­álását, s hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök ezzel kapcsolatos döntése „még amerikai szemszögből is os­tobaság”, mert egészen bizonyosra vehető, hogy a szovjet nép más­képpen fog reagálni rá, mint aho­gyan az amerikaiak hiszik. (Tanjug) Nagykövünk Ecevitnél Bulent Ecevit, a Török Repub­likánus Néppárt vezetője tegnap tárgyalt Ramadan Vranichivel, a JSZSZK ankarai nagykövetével a nemzetközi kérdésekről. Szó volt Törökország belpolitikai helyze­téről is. Ecevit külön érdeklődött Tito elnök egészségi állapota iránt, s megelégedéssel nyugtázta, hogy elnökünk gyorsan gyógyul. Meg voltam győződve Tito elnök kitartásáról és erejéről. Tudtam, hogy leküzdi betegségét, mint ahogy korábban úrrá lett sokkal nagyobb akadályokon — hang­súlyozta Ecevit. Pártjának nevé­ben jókívánságait intézte elnö­künkhöz, mielőbbi felépülést kí­vánt. (Tanjug) MAGYAR SZÓ Grlicskov fogadta Azcaratét Carrillo jókívánságai Titóhoz Dr. Alekszandar Grlicskov, a JKSZ KB Elnökségének tagja tegnap megbeszélést folytatott Manuel Azcaratéval, a Spanyol KP Végrehajtó Bizottságának tag­jával, aki a JKSZ KB Elnökségé­­­­nek vendégeként tartózkodik ha­­­­zánkban. Azcarafe tolmácsolta­­ Santiago Carrillónak, a Spanyol­­­KP főtitkárának Tito elnökhöz­­ intézett szívélyes jókívánságait. I Carrillo gyors és teljes gyógyu­­■­lást kívánt elnökünknek. • A baráti és kimerítő vélemény­­cserében érintették a nemzetközi , munkásmozgalom időszerű kérdé­seit, valamint a JKSZ és a Spa­nyol KP nemzetközi téren kifej­tett együttes tevékenységét. Úgy ítélték meg, hogy a nemzet­közi helyzet számottevően rosszabbo­dott, és ennek következtében kér­désessé váltak az eddigi vívmá­nyok, valamint a nemzetközi eny­hülés folyamata. Rámutattak arra, hogy vala­mennyi békeszerető és haladó erőnek tevékeny szerepet kell vál­lalnia a békés koegzisztencia és a nemzetközi együttműködés politi­kájának erősítésében, hogy meg­oldják a békét és a népek, vala-­­­mint az országok függetlenségét­­ veszélyeztető problémákat. A felek megelégedéssel állapít­t­­ották meg, hogy a JKSZ és az­­ SKP hagyományosan baráti kap­­­­csolatai és együttműködése­­ eredményesen fejlődik, s ez elő- s mozdítja Jugoszlávia és Spanyol-­­­ország baráti viszonyának fejlődé­­­­sét is. A megbeszélésben részt vett­­ még Vlado Janžič, a JKSZ KB I Elnökségének végrehajtó titkára , és Borislav Milosevic, a JKSZ KB I Elnökségének végrehajtó segéd-­­ titkára. (Tanjug) Kedvezőek kapcsolataink­ Franciaországgal (Folytatás az 1. oldalról) nem kötelezett országok havannai csúcsértekezletének ajánlása alap­ján. "A megbeszélés nem hivatalos jellegű, célja a mediterrán orszá­gok egymás közti együttműködésé­nek fejlesztése, a térség el nem kötelezett országai közötti kap­csolat további bővítése, az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezletre való előkészület. Az ér­tekezlet jelentőségét fokozza, hogy a mediterrán térség el nem köte­lezett országai első ízben tartanak ilyen megbeszélést, s megtartására bonyolult nemzetközi helyzetben kerül sor, az aggasztó események kedvezőtlenül hatnak a világ e térségére. Az afrikai országok indokolt elégedetlensége A szóvivő az alábbiakat mondta az afrikai országok kéréséről, hogy a Biztonsági Tanács vitassa meg a Zimbabwéről szóló londoni megál­lapodás megszegését.­­ Aggodalommal tölt el ben­nünket a dél-rhodesiai helyzet alakulása, továbbá az a tény, hogy a Zimbabwéről szóló londoni megállapodás alkalmazásának ki­játszására törekszenek. Aggaszt bennünket, hogy dél-afrikai kato­nai alakulatok állomásoznak Dél- Rhodesiában és Muzorewa érsek segéderőivel karöltve szembeszáll­tak a Hazafias Fronttal, meggá­tolják a menekültek hazatérését, nyomást gyakorolnak a szavazók­ra.­­• A Zimbabwei Hazafias Front, a frontországok, a nemzetközi kö­zösség jogosan méltatlankodik, hogy az előbbi eljárások a brit kormányzó felhatalmazásának ke­retében történnek. Mindezzel össz­hangban támogatjuk az afrikai or­szágok kezdeményezését, tekintet­tel arra, hogy a világszervezet a legmegfelelőbb hely e probléma elemzésére, a szükséges intézke­dések foganatosítására. Támogatjuk a Korea egyesülésér­a irányuló törekvéseket Az újságírók megkérdezték a szóvivőt, mi Jugoszlávia álláspont­ja a Koreai NDK legújabb kezde­ményezése kapcsán, hogy Észak- és Dél-Korea csúcstalálkozón vi­tassa meg az egyesülés kérdését. — Jugoszlávia a múltban is te­vékenyen támogatta a Korea bé­kés egyesülésére vonatkozó összes kezdeményezését. Úgy véljük, a Koreai NDK vezetősége a csúcsta­lálkozóra vonatkozó kezdeménye­zésével építő jellegűen és rugalma-­­­san vetette fel az egyesülés kérdé­sét. Megítélésünk szerint rendkí­vül jó, hogy a kezdeményezés az általános nemzetközi helyzet ked­vezőtlen alakulása ellenére hang­zott el, ezért nagy jelentőséget tulajdonítunk a két Korea közötti megbeszélés felújításának. A Time dezinformációja A Time amerikai folyóirat leg­utóbbi számában azt állította, hogy Tito elnök állítólag szemé­lyesen kérte Carter elnököt, hogy nyújtson segítséget Jugoszláviá­nak, ha támadás érné, s Carter erre kedvező választ adott. Ezzel kapcsolatiban Kalezic elmondta: — Emlékeztetem Önöket a ja­nuár 18-i sajtóértekezleten elhang­zott nyilatkozatra, elsősorban azon részére, amely arra a kísérletre vonatkozott, hogy a feszült lég­kört, a tömb versengést kiterj­esz­­szék Jugoszláviára is, s hogy Ju­goszlávia felkészült függetlenségé­nek megőrzésére, önálló és sikeres fejlődésének szavatolására. — A Time amerikai újság em­lített cikke a hazánkról közölt spe­kulatív írások közé tartozik, dez­­információt közöl. — Az újság álhírét cáfolta az amerikai kormány szóvivője is. Az újságírók megkérdezték egyetért-e a Vjesnik kommentár­jának megállapításával, hogy el­lentétben áll az országok nemzet­közi kötelezettségével az a tény, hogy a brit hatóságok engedé­lyezték az usztasa terroristák gyű­lésének megtartását Nagy-Britan­­niában, tekintettel arra, hogy min­den ország feladata meggátolni a fasiszta-terrorista emigráció ter­rorista szervezkedését és akna­munkáját. — Úgy vélem, az említett kom­mentár hűen tükrözte a jugoszláv közvélemény tényleges hangula­tát és elvárását. — Emlékeztetek arra, hogy hi­vatalosan és idejében érvekkel alátámasztva figyelmeztettük az illetékes brit hatóságokat, milyen nemzetközi bűnözőkről van szó, milyen terrorista cselekményt kö­vetett el szervezetük. Rámutat­tunk az értekezlet részvevőinek fasiszta és hazaáruló múltjára, ar­ra, hogy közülük hatot háborús bűnösnek nyilvánítottak. Sajnos, e hatóságok érthetetlenül figyelmen kívül hagyták e tényeket, s nem ismertették őket a brit közvéle­ménnyel sem.­­ E magatartás egyebek között nincs összhangban a két ország kapcsolatával, ellentétben áll az államok nemzetközi kötelezettsé­gével, hogy területükön nem en­gedélyeznek más ország ellen irá­nyuló felforgató és terrorista ténykedést. Sportolóink készülnek az olimpiára Carter amerikai elnök nemré­giben kérte az olimpiai játékok el­halasztását, illetve azt, hogy Moszkva helyett máshol tartsák meg, ha a szovjet alakulatokat nem vonják ki Afganisztánból. Mi Jugoszlávia álláspontja a moszk­vai olimpiai játékok esetleges boj­kottálásáról? — hangzott a követ­kező kérdés. — Sportolóink folytatják felké­szülésüket az olimpiai játékokra. Ezzel kapcsolatban bizonyára ér­tesültek Milan Ercegannak, a Ju­goszláv Testnevelési Szövetség al­­elnökének nyilatkozatáról, amely még azelőtt hangzott el, hogy egyes országok a bojkott mellett foglaltak állást. Értesülésem sze­rint e kérdést politikai szinten még nem vitatták meg. Az el nem kötelezettek egy csoportjának be nem avatkozási nyilatkozat­tervezete A külföldi hírügynökségek sze­rint egy magas rangú jugoszláv tisztségviselő kijelentette, hogy Jugoszlávia síkraszáll az ENSZ- ben egy olyan éles hangú határo­zat elfogadásáért, amely elítéli a független országok belügyeibe való beavatkozást. Az újságírók meg­kérték a szóvivőt, hogy fejtse ki ezzel kapcsolatos nézetét.­­ A kérdés nem megfelelően hangzott el. Az el nem kötelezett országok egy csoportja az ENSZ- közgyűlés 34. ülésszakán nyilat­­kozattervezetet terjesztett be a más ország belügyeibe való be nem avatkozásról, összhangban az el nem kötelezett országok VI. csúcsértekezletének határozataival. A csoport kifejezte reményét, hogy az ENSZ-közgyűlés 35. ülés­szaka folytatja a megbeszélést a nyilatkozattervezet elfogadásáról, s úgy döntött, hogy alkalmi mun­kacsoportot alakít a nyilatkozat végleges szövegének megfogalma­zására. Jugoszlávia tevékeny sze­repet vállalt az el nem kötelezett országok csoportjának munkájá­ban, a nyilatkozattervezet kidol­gozásában, s részt kíván venni az említett alkalmi munkacsoport te­vékenységében is. (Tanjug) THAIFÖLDI ÚJSÁG ÍRJA Személyi villán­sok a vietnami hermánison A kulcsreszortok élére új emberek kerültek A vietnami kormányban fontos személyi változásokat eszközöltek — írja a Bangkok Posit című thai­földi újság diplomáciai hírforrá­sokra hivatkozva. Változtatásokat eszközöltek a kormány kulcsfontosságú reszort­jainak , a vé­d­e­r­ő­m­i­ni­s­zt­ér­ium­­­nak, a­­tervügyi minisztériumnak és a külügyminisztériumnak az élén. A véderőminiszter Vo Nguyen Giap tábornok, a terv­ügyi miniszter Le Thanh Nghi, a külügyminiszter Nguyen Duy Trinh volt. Mindhárman minisz­terelnök-helyettesek, s a Vietnami KP politikai bizottságának tagjai. Giap tábornok és Nguyen Duy Trinh a legendás Ho Si Minh leg­közelebbi munkatársainak körébe tartozott, akiknek közreműködésé­vel a vietnami nép vezére ötven évvel ezelőtt megalakította az In­dokínai Kommunista Pártot. Giap tábornok vezette a viet­nami nép döntő csatáit a har­mincéves felszabadító háborúban, és egyebek között a nevezetes Dien Bien Phu-i csatában is győ­zelmet aratott. A Bangkok Post értesülése sze­rint Giap tábornok meg­maradt a miniszterelnök-helyettesi tisztség­ben, a másik két volt minisztert azonban „nyugalmazták”, Nguyen Duy Trinht betegség, Le Thanh Nghit pedig amiatt, mert az öt­éves gazdasági tervben kijelölt feladatok nem teljesültek. A lap értesülése szerint Giap tábornokot azért mentették fel tisztségéből, hogy még többet fog­lalkozhasson elméleti munkával. Az ötéves fejlesztési tervben azt irányozták elő, hogy Vietnam 1930-ban körülbelül 21 millió ton­na gabonafélét és rizst állít elő, amivel kielégíthette volna a szük­ségleteket, és félmillió tonna rizs kivitelre jutott volna. Tavaly a gabonatermelés azonban csak 8 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és 13 miillió tonnát tett ki, hárommillióval kevesebbet, mint amennyit terveztek. Emiatt a havi rizs- és élelmiszeradagot 17-ről 13 kg-га csökkentették fe­jenként. A személyi változásokat való­színűleg a napokban hozzák nyil­vánosságra. (Tanjug) Tiltakozás a Pakisztánnak nyújtott segély miatt Clifford tárgyalt Indira Gandhival Clark Clifford, Carter amerikai elnök megbízottja tegnap tárgyalt Indira Gandhi indiai miniszterel­nökkel az afganisztáni helyzetről. India hírügynökségére hivatkoz­va a Reuter azt jelentette, Clif­ford a megbeszélés után kifejezte reményét, hogy összehagolhatják Washington és Delhi álláspontját. Az indiai kormány szóvivője a megbeszélés után kijelentette, hogy Indira Gandhi tiltakozott a Pakiisztánnak nyújtott segély miatt. Kabul az iszlám értekezletről A Kabul New Times című afganisz­táni újság az Is­lamabadban nemrégi­ben megtartott iszlám értekeztett­el kapcsolatban azt írta, hogy a szovjet cs­apatok t­ávoznak Afganisztánból, ha megszűnik a külső agresszió veszélye. Hozzáfűzi, hogy e kérdést Afganisz­tán belügyének tartja. A Reuter je­lentette, hogy a kabuli új rendszer lapja elítélte az iszlám értekezlet részvevőinek a moszkvai olimpiai já­tékok bojkottálására vonatkozó köve­telését. (Reuter, UPI) IZRAEL „Katonai elővigyázatossági intézkedtt­ek” Weizman izraeli véderőminisz-­­ ter megerősítette, hogy országa „bizonyos katonai elővigyázatos­sági intézkedéseket” foganatosí­­ tott északi határán, a Szíriai és a­­ libanoni országhatár mentén. Az izraeli rádió jelentése sze­rint Weizman közölte, hogy az in­tézkedéseket az izraeli kormány rendes ülésszaka után hozták meg, amelyen megvitatták „Szí­riának azt az esetleges kísérletét, hogy katonai akcióval megzavar­ja a közel-keleti békefolyamatot”. Hozzátette még, szerinte nem fe­nyeget közvetlen háborús veszély. A libanoni határ mentén töme­ges izraeli csapatmozdulatokat észleltek. A híreket azonban, ame­lyek szerint három nappal ezelőtt száz izraeli tank vonult be Liba­nonba, illetve a Haddad őrnagy által ellenőrzött libanoni területre — nem erősítették meg hivatalo­san. Folytatódnak a tárgyalások a palesztin önkormányzatról A Tel Aviv közelében fekvő Herzi­­lyában tegnap újabb tárgyalási menet kezdődött az izraeli, egy­atomi és amerikai küldöttségek vezetői között arról a javaslatról, amely a nyugati­­ partvidék és Gáza arab lakosságának autonómiáját érinti.­­ A voltaképpen holtpontra jutott tár­gyalások végső határideje január 31-én lejárt. Lapjelentések szerint az ameri­kai fél újabb javaslattal érkezett Iz­raelbe, amellyel igyekszik áthidalni az Egyiptom és Izrael elképzelései közötti különbségeket. Az autonómia kérdésé­ről Kairóban folytatott megbeszélések­­­ken Izrael és Egyiptom kölcsönösen f­elvetette egymás javaslatát. KÜLPOLITIKA 3 Vizsgálat a szabotázs ügyében Az FBI képviselője közölte, hogy vizsgálatot indítanak azzal kapcsolat­ban, hogy állítólag január 18-án a New York-i Kennedy repülőtéren szabotázst követtek el a repülést irá­nyító komputer-rendszerben, amikor az Aeroflot gépével megérkezett Ana­­tolij Dobrinyin, a Szovjetunió ameri­kai nagykövete. Az eset előtt a Kennedy repülőtér légi irányítói ugyanis kijelentették, hogy bojkott­álják a szovjet társaság gépeit a Szovjetunió afganisztáni ak­ciója miatt. Egyesek azt ál­lítjá­k, hogy a szovjet gépet téves adatokkal más gép légi­terébe irányították, ami össze­ütközést okozhatott volna. (Reuter, UPI) Megváltozik Irán­­ nemzeti lobogója Az iszlám forradalom szellemé­ben Irán megváltoztatja nemzeti lobogóját. A Forradalmi Tanács elfogadta az új állam zászló tervezetét, amelyen az Allah Akhbar felirat látható 22 csillaggal övezve. Az új iráni nemzeti lobogó háromszínű, a hagyományos színekből áll ösz­­sze: zöldből, fehérből és pirosból. A 22 csillag a Bahman 22. nap­ját jelenti a régi perzsa naptár szerint, ez a nap pedig február 11-ével esik egybe, amikor is Iránban tavaly győzött az iszlám forradalom. (Reuter) Köszönet Kanadának Az amerikai kongresszus képvi­selőháza és a szenátus külügyi bi­zottsága egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot, amely kö­szönetet mond a kanadai kor­mánynak, amiért Kanada teheráni nagykövetsége lehetővé tette, hogy hat amerikai állampolgár elhagy­ja Iránt. (UPI, AFP) UNIDO Kreisky javaslata Bruno Kreisky osztrák kancel­lár egyfajta új Marshall-tervet­­ javasolt a fejlődő országok gyor­­­­sabb iparosítása érdekében. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezeté­nek harmadik delhi értekezletén elhangzott felszólalásában az osztrák kancellár leszögezte, hogy ez „a gazdag és a szegény orszá­­­­gok immár hosszú ideje tartó pár­beszédének első eredményes sza­kasza lehetne”. Úgy vélte, hogy a fejletlen országok iparosításá­nak mechanizmusa jóval hatéko­nyabb lehetne, ha az ehhez szük­séges alapokat az iparilag fejlett országok, valamint a kőolajexpor­táló országok együttes akciója ré­vén teremtenék elő. A 77-es cso­port, valamint az UNIDO titkár­sága két különálló alap létesítését javasolta, az egyikben a fejlett országok vennének részt, a másik­ban a fejlődő országok gazda­gabb­jai. Kreisky egyébként ötnapos láto­­­­gatáson tartózkodik Indiában, s találkozott Reddy köztársasági eli­ő nökkel, valamint Indira Gandhi­­ miniszterelnökkel is. (Tanjug)

Next