Magyar Szó, 1980. február (37. évfolyam, 30-58. szám)

1980-02-13 / 42. szám

. BEZDÁN Soha ilyen nagy érdeklődés nem előzte meg Bezdánban a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület há­rom drámai csoportjának bemuta­tóját, mint az idén. Érthető is, mi­vel több mint tíz éve szünetelt a műkedvelés Bezdánban és minden­ki alig várja, hogy újra a színpadon lássa kedvenceit. Az utóbbiakhoz tartoznak a már 30 éve rendező NAGY József amatőr színjátszói is, mind csupa 18—23 évesek. Kivé­tel HORVÁTH József-Szálóci, az ő színészi pályája már 25 évet tart. A Falurossza című háromfelvo­­násos népszínmű most kerül má­sodszor bemutatásra Bezdánban NAGY József rendezésében. A köz­ismert rendező ugyanis 1948-ban már színre vitte az igen népszerű darabot. A többit mondja el a rendező NAGY József: — A próbákat január 15-én kezdtük, igen jó ütemben halad­tunk, habár a színészek mind fia­talok, most lépnek először a kö­zönség elé. Mindez nem okoz gon­dot, sőt, ilyen nagy erőbevetéssel és hozzáállással a legjobb napjaim­ra emlékeztetnek a fiatalok. Annál inkább, mivel a darabunkban sok a zene és ének, s ez még megne­­­­hezítette a válogatást. A szereposztás végül is kitűnően alakult. A Feledi Gáspár falu bí­rója szerepét TIBOR István ala­kítja. Lánya, Boriska: HORDÓSI Katalin, fia, Lajos: BARTA József. Bátki Tercsi szerepében JOVANO­­VICS Angéla, Göndör Sándor, a falu rosszát NAGY Imre játssza. A további szereposztás a követke­ző: Finum Rózsi: BOGDANOVICS Veronka, Gonosz Pista: HORVÁTH József — Kálóci, Csapóné: CSI­TÁRI Zsuzsa, cigányprímás: HOR­VÁTH Sándor — Hangyás. Cimbal­mos: ifjú SZLOBODA István, a súgó: DUBAC János. Az énekszá­mokat LAKATOS Rudolf cigány­­prímás tanítja be. Zenekara szol­gáltatja a zenei kísérletet is. Mun­katárs ZÁVOR Péter. Hetente öt próbát tartanak, és ha minden jól megy, már már­ciusban bemutatásra kerül a Fa­lurossza. Addig is sok mindent meg kell tenni a jelmez és egyéb kel­mék beszerzéséért. RADICS Béla, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke el­mondta, mindent elkövetnek, hogy az ünnepélyes bemutató előtt min­dent beszerezzenek és felejthetet­len élményben részesítsék a nagy érdeklődést tanúsító bezdáni közön­séget. MAROS István A FALU ROSSZA MÁR MÁRCIUSBAN Nagy József rendező ifjú gárdája komolyan készül a bemutatóra Nagy József rendező A művészet határán A zombori iparosokról szólva megemlítettük jó hírüket a város és a megye határain kívül is. Megírtuk a szövetkezetbe tömörült asztalosok, esztergályosok és kárpitosok kereskedelmi központjá­nak, s az Árucsarnoknak­ történetét, miközben igazán nem fukar­kodtunk a dicsérő jelzőkkel munkájukat illetőleg. Maga a tény azonban, hogy az Árucsarnok főként kivitelre rendezkedett be, s legfőbb piaca Bécs, Budapest, Zágráb és a Balkán nagyvárosaiban volt, eleget sejtetett a zombori iparosok munkájának minőségéről. A „minőség” nem kimondottan zombori igényből származott. A céhrendszer szigorú szabályai közé tartozott a felszabadult inas „remeklése” s a mestervizsgára jelentkező segéd „mesterműve”. A céhmester elnökletével az egyes szakmák képviselőiből alakult bizottság bírálta felül ezeket a remekléseket, s csak akkor kapta meg a szakm­unkásnak kijáró elismerő oklevelet, s kelhetett ván­dorútra a felszabadult inas. Persze, miután első fizetéséből meg­vendégelte a műhely többi munkását, beleértve a mestert is, aki elsőnek koccintott az új szaktárssal, s csak azután következtek a se­gédek, akik elnézését kérve emelték fel poharukat, ha esetleg túl szigorúak voltak hozzá a rendszerint négy évig tartó inasidő alatt. A vizsgáztatás feltételei közé tartozó remeklés idővel persze formaság lett, s azt is átengedték, aki nem éppen remekművel je­lentkezett a céhbe való felvételre. Az emberi dolgok azonban mindig kifogtak a szabályokon. De a tény, hogy ilyesmit megkö­veteltek tőle, mégiscsak a mesterség szeretetét és az önmagával szemben támasztott igényt volt hivatva továbbfejleszteni. A többit már a vevőkért és megrendelőkért folytatott verseny hozta magá­val. Aki boldogulni akart, nem hanyagolhatta el a minőséget. A tizenkilencedik század viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott lég­körében, főként a szabadságharc után, a minőség fontosabb volt a mennyiségnél. És a Bácskában a szolid minőségi munka hozzá tartozott a polgári világnézethez. Ez volt az a fontos tényező, ami a kisipart felvirágoztatta. S mintha ezért nem akart volna többet az ipar Zomborban sem, amikor elhanyagolta a nagy vállalkozás lehetőségeit, amikor nem akart gyárat, hanem megmaradt a mű­helymunka szépségre, tartósságra törekvő elve mellett. Az egész tizenkilencedik század, 1848 forradalmi intervallumától eltekintve, a békés polgári élet keretei között múlt el. Biedermeier kor volt, s nyomai ottmaradtak régi bútorok és mérsékelten dí­szes, annál kényelmesebb és tágasabb házak stílusában. Különben épp a bútor volt, ami a zombori ipar jó hírét szét­vitte a világban. A hajlított, finom vonalú székek, ovális támlá­val, a rengeteg titkos fiókkal ellátott, intarziás szekrény, lecsap­ható asztallappal, a szekreter, amelyen olykor egy-két évig is el­dolgozott a mester vagy a segéd, mintha a megélhetés gondja egyáltalán nem sürgette volna, csak arra törekedett, hogy minél tökéletesebb mestermű kerüljön ki a keze alól. Régi bútordarabok belsejében ma sem ritka a feljegyzés a munka időtartamáról, ahogy festők, és írók tüntették fel, műveik megszületésének dátumát. De hát az iparnak ez az ágazata valójában a művészet határát súrolta. Nemcsak a semmiből remekművet teremtő ténnyel. Azzal az áhítattal és odaadással is, ahogyan mondjuk, egy-egy régi zombori asztalos életcélt látott a mesterségében. Hivatást, amelyet holtáig szolgál. Nem is annyira azért, mert abból élt. Sokkal in­kább azért, mert annak élt. Ebben talált örömet, vigasztalást, ki­elégülést mindent. Ezért kelt vándorútra, s ment világot látni, hogy tökéletesítse tudását a maga mesterségében. A múlt században a viszony is patriárkális volt mester, segéd és inas között. Aki a műhelyben dolgozott, a mester családjával együtt ült asztalhoz, s ugyanazt ette, amit a gazdája. Persze, a munkaideje se volt kevesebb. Nem tartozott a ritkaságok közé, hogy a segéd benősült a mester családjába. Vagy feleségül vette az özvegyet, ha meghalt a mester. Talán csak azért, hogy a mű­hely megmaradjon, hogy ne legyen fennakadás a munkában. Egy­kori végrendeletek tanúskodnak róla, milyen fontos szempont volt ez az iparosok életében. A megrendelő, a vevő kielégítése. A cé­hek tízparancsolatában aligha került az utolsó helyre megrendelő és mester viszonya, s a „tisztes ipar”, ahogy később némi pejo­ratív felhanggal beszéltek róla, adott arra hogy előzékenynek, pon­tosnak és tisztességesnek tartsák. Pedig Zomborban elég későn alakultak a céhek. A szíjgyártóké asztalosoké és lakatosoké közös volt, s 1820-ban alakult. De mind a három mesterség kicsit fölébe emelkedett a többi iparágnak igény és kereslet dolgában, mind a három elitszakma volt abban az időben, amikor a polgáriasodás folyamatában az iparosok társadalma is helyet kapott. HERCEG János BARANYA Tanfolyam a mintásé! részére A pélmonostori Népegyetem szervezésében tanfolyam indult a Baranya összes munkaszervezetei­ben tevékenykedő munkások szá­mára. A tanfolyam szervezéséről Franc LJUBOMIR, a Népegyetem igazgatóhelyettese így nyilatkozott: " A tűzkár elleni védekezés mindannyiunk feladata. Egyre több a gyúlékony anyag, ezért fo­kozni kell éberségünket, hogy a kárt a lehető legkisebbre csökkent­sük. Ma már olyan oltószerekkel és­­eszközökkel rendelkezünk amelyek pillanatok alatt hatéko­nyan működnek. Ehhez azonban először meg kell tanulni a kezelé­si módszert. A télen beindult tan­folyamok célja a mezőgazdasági és más munkásoknak a tűz keletkezé­sével, terjedésével, megakadályo­zásával és oltásával kapcsolatos is­meretének bővítése. — Jelenleg hol folynak tanfo­lyamok? — Igyekszünk kihasználni a munkaszervezetekben a holt idényt, hogy minél kevesebb effek­tív munkaóra vesszen kárba. — A mezőgazdaságban már de­cemberben megkezdtük a tanfo­lyamokat. A munkaszervezet be­szerzi a tankönyveket, s 16 elmé­leti óra után rátérünk a gyakor­lati oktatásra. A tanfolyam befe­jezésével tudásfelmérést végzünk, s azok, akik sikeresen vizsgáznak megkapják a bizonyítványt. Akik­nek a tudása elégtelen, azokkal megismételjük a tesztelést egy bi­zonyos idő után, s ha akkor sem tudnak felelni a kérdésekre, meg kell ismételniük a tanfolyamot. A tanfolyam alól felmentést kapnak a hivatásos tűzoltók, illetve azok, akik előzőleg elvégezték a tanfo­lyamot. Eddig a Bellye számító­­központjának munkásai, a zirinei, a herce­glaki, a mirkováci és a karancsi mezőgazdasági részleg munkásai végezték el a tanfolya­mot. Február 15-én kezdjük meg a munkát a Bellye brestováci me­zőgazdasági részlegében. — Kik tartják az előadásokat? — Az anyag elméleti részét a­­ pélmonostori Középiskolai Központ­­ vegytan tanárai, a gyakorlati ré­­­­szét pedig az eszéki Tűzvédelmi Központ szakemberei ismertetik. A tanulást segíti, hogy az elméleti anyagot megfelelő segédeszközök­kel, lehetőleg kísérletekkel és fil­mek bemutatásával teszik érthe­tővé. — Mikor kerül sor a többi mun­kaszervezetre? — Mint említettem, ez az egyik legtömegesebb tanfolyamsorozat amelynek igen nagy jelentősége van a munkavédelemben, s bár a munkásfelvételnél a próbaidő alatt a tűzvédelmi tudnivalókkal is megismertetik az új munkaerőt, a technika gyorsan változik, újabb és korszerűbb eszközök a hatáso­sabb munkavédelmet szolgálják, de ahhoz, hogy hatni tudjanak, meg kell ismerni kezelésüket, és nem árt föleleveníteni a velük kapcsolatos elméleti anyagot sem. Ezért van szükség a sorozatos tan­folyamokra. Ez a tanfolyamsorozat előreláth­­­hatólag két évig fog tartani, mert­­ a munkaszervezeteket csak akkor aktivizálhatjuk, amikor a legpi­­hentebbek az emberek, vagyis a holt szezonban. M. V. Franc Ljubomir: A munkavédelem a dolgozó fontos feladata. DUNATÁJ 1980. február 13., szerda JÓ LESZ EZ ÍGY? A tartományi oktatási törvény­tervezet, amely most van nyilvá­nos vitán, többek között előirá­nyozza a szakirányú oktatási ér­dekközösségek átszervezését. Négy évvel ezelőtt, amikor Vaj­daságban bevezették az iskolare­formot, az egységes középiskolá­kat és a szakirányú iskolaköz­­pontokat az egységes tartományi középiskolai oktatási érdekközös­ségből finanszírozták. Időközben az egységes középiskolák finan­szírozását átruházták a községek­re, ami újabb nagy megterhelést jelentett, az amúgy is túlterhelt általános és közös fogyasztásnak. Két éve hozták meg ezt a várat­lan, de a közösséget érzékenyen érintő határozatot. Most ismét ha­sonló „átruházás” van kilátásban, s nem örülnek neki, sőt, elégedet­lenek vele a zombori szakirányú iskolaközpontok muntaközösségei. Jó lesz ez így? — teszik fel a kérdést a zomnori Dr. Ripp Ró­zsa Egészségügyi Szakiskolában. ÍVuilana ШЈКНЈ igazgató elm­ondta, szerintük községi források­ból le­hetetlen annyi pénzt­­kiarcosittatni az újonnan tervezett érdekközösség­­nek, hogy valamennyi szakirányú iskolaközpontnak fedezni tudják a kiadásait. Ezt a tartományi érdek­­közösség Vajdaság községeinek közös finanszírozásával ellátta, mert szolidárisan osztották az esz­közöket. Mi lesz viszont akkor, ha a községek egyedül terem­tik elő a pénzt az iskoláknak, vagyis megalakulnak a községi szakirányú oktatási érdekközössé­­gek. Nem jelent ez hátralépést a régihez viszonyítva? Ez a kér­dés különösen most kiván komo­lyabb és átfogóbb értékelést, ami­kor a stabilizációról, az ésszerű­ségről írunk nap mint nap. Zombor esetében­­mindez még összetettebb kérdés. Itt van Vaj­daság egyik legfejlettebb iskola­­hálózata, s tudjuk, ez sok pénzbe kerül. A tartománnyal közösen fi­nanszírozva eleget tettek az egyre fokozottabb igényeknek. Nem hisz­­szük, hogy a község gazdasága egyedül elég pénzt biztosíthat az általános iskolák, egységes közép­iskola és a szakirányú oktatás szá­mára. Újabb járuléknövelés pedig nem volna a s­tabilizáció szellemé­ben. Végezetül elmondjuk, a zombori községben húsz általános iskola van, a Veljsko Petrovic Egységes Középiskolában nyolcvanhét a ta­gozatok száma, és öt szakirányú iskolaközpont működik. P. M. Nagyobb lesz a telekilleték? A zombori községi végrehajtó tanács eleget tett a községi kom­munális érdekközösség kérelmé­nek és ötven százalékkal növelte a telekiletéket. Kötelezik azon­ban az érdekközösséget, hogy a befutott pénz húsz százalékát a vá­ros tisztaságára fordítsa. A vég­leges döntést a képviselő-testület hozza meg a legközelebbi ülésén. BEZDÁN Továbbhaladni a megjelölt úton ismét Radics Béla az elítélt • Megtartotta évi közgyűlését a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kedden este tartotta meg köz­gyűlését a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Felmérték az eltelt két év munkáját, meghatá­rozták a további teendőket, majd megválasztották az új vezetőséget. RADICS Béla, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke ol­vasott fel beszámolót. A vitában felszólaló Petar Ivan­­čević a helyi közösség elnöke és Koletár János, a helyi művelődé­si közösség elnöke támogatta az új törekvéseket, amelyek a mind mozgalmasabb és gazdagabb prog­ram és kulturális tevékenységen alapulnak. Egyhangúlag elfogad­ták, hogy az egyesület drámai cso­portján belül megalakuljon még az idén a szerbhorvát nyelvű drá­mai szakosztály is, és még az idén bemutatkoznak egy színdarabbal. Végezetül megválasztották a kül­­döttrendszer értelmében az új el­nökséget, elnökévé ismét KA­­J­DICS Bélát választották meg. Az­­ elnökhelyettesek MEGYEREI Jó­­­­zsef­­ községi jogvédő és KOLLÁR I Xénia, a népi táncosok igen aktív vezetője és szervezője. A titkári­­ teendőket MÉDICS Mária végzi.­­ Az egyesület könyvelője KOLE­­TÁR Hermina. Pénztárosa PE­­RICS Anna. A többi tag: CSIL­LAG Rozália, dr. PFAFF Mihály,­­ HORVÁT Erzsébet Novizetből, Mi­lan DJERIC, MARKOVICS Erzsé­bet, Drágán REPAC, MAGYAR János, PISTYÁK László, TÖRÖK Hajnalka, MAGYAR Angéla és TIBOR Ferenc. I (Maros) Addig járt a korsó a kútra Péter nagy szakértelemmel nézte a vizet, jó zavaros, megjött az áradás, már jön is be lassan a fokon. Az éjjelre éppen a meg­felelő mélységű lesz ... Hajnali kettőkor csörgött az óra. Fölkászálódott, hátára vette nagy szuszogva, egy-egy ásítást elnyomva, a tarisznyát, majd a vállára a suhét. Nehéz volt, mégis, szinte futva tette meg azt a hétszáz métert a töltésig. Amikor fölért a töltés derekára az erdő fái sötét árnyékként bólogattak, susogtak is valamit... Kicsit bor­sódzott a háta, a szíve is gyorsabban vert, de nekiszánta magát, leereszkedett és átvágott a sáson. Mit ijesztgettek... mormogott a fákra. Kiért a tisztásra, itt a fok enyhén elkanyarodott a töltés felé, nini, már valaki áll a túlsó felén! Egye fene, jut még nekem is hely... azzal leemelte válláról a nehéz suhét és benyomta óva­tosan a vízbe. Jól számított, éppen, hogy csak ellepte a körmöket a víz. Nemsokára megemelte a hálót, nagyot reccsent a vastag kőris­­fanyél, megvagy­ és ügyesen kiemelte a jó másfél kilós pontyot, bele a tarisznyába. A fok túlsó partján levő árnyék megmozdult, Péter kárörven­­dően átszólt: Na, mi az, nincs még semmi? S ekkor valami nem mindennapi dolog történt, az eddig suhézó pózban álló sötét alak kiegyenesedett, megigazította zöld tányér­sapkáját, majd harsányan átszólt: most megvagy, Péter! Hej a fűzfánfütyülős rézangyalát, hiszen ez meg a halőr!... m

Next