Magyar Szó, 1980. október (37. évfolyam, 271-285. szám)
1980-10-01 / 271. szám
Barádsus Zoltán Miki egér ! Azzal kezdeném, hogy a sci-fi áttörte a gátakat. A játéküzletekben megjelentek a képregények és a filmek főszereplői. Megvásárolható a Superman-képregény és a Disney-stúdióban Miki egeret fellőtték a világűrbe. A mi régi barátunk felöltötte a szkafandert, űrhajóra szállt és legyőzte a rettenetes Catacomic Catamazont, az Automata Atommacskát. Ha már így áll a dolog az egérrel, akkor én — miér ne írjak sci-fit? — elbeszélgetek az én házi egeremmel, aki minden este előbújik a lyukból és besétál az egérfogóba. Abba az egérfogóba, amelyet Irénke nővérem helyez el minden este a konyha egyik sarkában. Tehát hallom, hogy a szoba legsötétebb sarkában cincognak. — Ki van ott? — kérdem ártatlanul. — Találd ki... — Az ördög hegedűse? Maestro Paganini? — Nem nem. — Yehudi Menuhin? — Nem, nem. — Miki egér, a javíthatatlan, a torkos. Megint besétáltál az egérfogóba. Megetted a sajtot? — Ühtüm. Nagyon ízlett. — Tudod-e, hogy van egy színdarab, az Egérfogó? — Az egy nagyon buta darab. Egy árva egér sem szerepel benne. Megnéztem a színházban. Tavaly ugyanis a színházban laktam. A tűzoltó csizmája mellett csücsültem és néztem a színészeket. — Bolond egér. Nem bántott a tűzoltó bácsi? — Úgy aludt, mint a tej. Aztán elősurrant a raktárból egy kövér kandúr, és megkergetett. Másnap a Macska a forró bádogtetőn című darabot adták. Nem jó a cicusnak a forró bádogtetőn, nem? Hihihi ... Ez egy szuperegér. Okos és felvilágosult. Megbirizgáltam a fülét. — Hogy, s mint ma este? — Egyszer megkergetett a macska. Ez nem jó hír. A macskát viszont háromszor megkergette a kutya. Ez jó hír. — Most mit csináljak veled? — Mit lehet csinálni a kicsikkel? — Örülsz, mi? Nem patkánynak születtél. — Nézd... én nem emlegetem a te rokonságodat, a majmokat. Tehát te se emlegesd az én rokonságomat. Rokonokról vagy jót vagy semmit. — Mit olvastál ma délután? — Az Egerek és emberek című drámát. Sok szó esik bene egy emberről, aki a tenyerében összenyomta az egereket. Érdekes ... Még jó, hogy elbírtok velünk. Hagyjuk a témát, keress valami jó zenét a rádióban. Nehogy macskazenét fogjál! — Te szürke fenevad ... — Persze, hogy szürke vagyok. A temérdek füsttől. Tegnapelőtt a nővéred nyers szalonnát tett a csapdába. Tegnap aztán látom, hogy a finom falat megfüstölődött. Csak úgy... a levegőn. — Mi újság a fronton? — Semmi. Én felajánlottam, hogy kössünk meg nem támadási egyezményt, de Marci azt mondta, hogy a rajzfilmekben mindig a macskák húzzák a rövidebbet. Ott Jerry bedolgozza Tomot a cementbe. A valóságban azonban másként fest a dolog. — Szereted a rajzfilmeket? Miki egér kalandjait? Az apádat? — Mit beszélsz? — Hát Disney. — Ó, persze. Egyszer Walt, hol nem volt. Illúzió ... minden illúzió. Hirtelen felpattantam a székemről. — Jaj! Megint ittam egy korty bort. Fehér egeret látok! — Ne bomolj. Meghemperegtem a liszteszsákban. Te! Egyszer én is ittam egy korty bort, s tudod, mit láttam? Fehér macskákat. Azt mondtam magamban, ez nem igaz, ez mese. S aztán a szájába vett egy hatalmas angóra cica. — Elégedett vagy a lakásoddal? Beázik. Szerencsémre a nappaliban nőtt egy gomba. — Miért örülsz a gombának? — Az az esernyőm, te butus. — Mi van a kis barátnőddel? Azt mesélted, hogy valóságos hárpia. — Most olyan, mint a kenyér. — Mint a kenyér? — Ühüm. Belesütötte a pék a veknibe. — Jól van, Miki. Most kiengedlek. Holnap lesz ismét sajt az egérfogóban. Meg egy darabka gyulai kolbász. — Friss legyen a kolbász. A múltkor penészes volt. — Tejet is parancsolsz? — Parancsolok, haverom. — Mehetsz vissza a gombád alá, mert hamarosan elered az eső. Ebben a pillanatban a rádióban felhangzott az „Egy cica, két cica, sok cica, haj, megfogta az icipici egeret”. Miki megvetően végigmért, felcsapta a farkát és eltűnt. Én pedig megdörzsöltem a szememet. Körülnéztem a szobában. Aztán Marci kandúr dorombolva elhelyezkedett az ölemben. Megcirógattam a fülét. — Megyünk rajzfilmeket nézni? Marci kandúr nagyon csúnyán nézett rám. Ó... elfelejtettem Tom és Jerry, Marci kéjes mosollyal hallgatta a zenét, de én láttam, hogy időközben Miki egér a macska farkára masnit kötött. Nyári élmény A szünidő egy részét a tengeren töltöttem. Az idő nagyon kedvezett, mindennap meleg volt. Még délelőtt, miután jól megreggeliztünk, Vali és én lementünk a tengerpartra. Már sokan lent voltak és fürödtek is. Mi nemigen merészkedtünk a hideg vízbe, csupán a lábunkat lógattuk bele. Ültünk a sziklán és beszélgettünk. — Nézd, milyen szép hajó! Ott, integetnek az utasok! — mondtam Valinak. Egy német kisfiú már több napja ott játszott, ahol mi szoktunk napozni. Olyan kitartóan öntözte a kis vödörrel az öszszeszedett kagylókat, hogy mi valósággal szórakoztunk, amikor néztük. A kis vöröshajú most is ott játszott. Úgy látszott, megunta a kagylókat locsolgatni, mert a kis sarokból minduntalan kifolyt a víz, és azok nemigen mozogtak a víz hatására. Mivel látta, hogy bámultuk a tengert, és nem figyeltünk őrá, odajött, és mindkettőnket nyakon löttyintett. Jót nevetett rajta. Én úgy megijedtem, hogy a vízbe ugrottam és Valit is utánam rántottam. A kis vörös ezen még jobban nevetett. — A kis szemtelenje! Jaj, de hideg! — mondtuk. — Én ittam! Te nem?! — szóltam a vizet köpködve, amint kidugtam a fejem a vízből. — Jó volt? — kérdezte barátnőm, és már mindketten nevettünk. — Még az orromba is belement. A többiek, akik láttak bennünket, velünk együtt nevettek. Aztán, hogy ne gondolják rólunk, hogy félünk a víztől, úsztunk egyet. A hirtelen hideg vizet már melegnek éreztük, de azonnal felfrissültünk. Ahogy leálltam a tenger szélén, beléptem egy tengeri sünbe, és felkiáltottam: — Na, még csak ez hiányzott! De szerencsére nem volt veszélyes. Kimentem a partra, és kiszedegettem az apró tüskéket. — Még ez a vacak is megbosszult! Nemsokára jött a kis vörös piros vödörrel, mosolyogva valamit beszélt, de sehogy sem értettük. Hordta a vizet, és a lábunkat öntözte, közben jót kacagott rajta kipirult arccal. SZLANCSIK Ibolya, VIII. c., Petőfi Sándor Iskola, Becse Kiránduláson A szomszéd Csabával és öcsivel kirándulni mentem a Tiszára. Gyalog indultunk el. A hídon átérve addig mentünk, amíg az erdőt is el nem hagytuk. Nemsokára heretáblák következtek, és az egyik szélen fasor húzódott. Már untuk a gyaloglást, és itt letelepedtünk. Felmásztunk egy-egy fára és onnan néztünk széjjel. Mindenfelé zöld. Csak az út kanyargós szürkesége villogott bele e zöldbe. Az erdő haragoszöld és ezüstös színben játszott, egy földút mente világoszöld színben pompázott. Amin ültünk, meggyfa lehetett, mert nagyon szurkált, és amikor Csaba felmászott, rögtön repült is lefelé, csak nem önszántából. Eltört alatta az ág, és egyszer csak azt vettük észre hogy a földön ül. Na, ekkor elővettük a kaját és ettünk. Persze, mérsékelten, mert későbbre is kellett. Nem messze volt még itt egy kiszáradt kanális is. Ezen hidat akartunk csinálni, csak nem volt miből. Keresgélni kezdtünk, s öcsi egész lemerészkedett, és zsupsz, térdig volt az iszapos latyakban. No, mikor letisztítottuk, egy jót macskáztunk a herében. Óriási volt a here, szinte derékig ért. Kifáradtunk, és ültünk egy darabig a fűben. Aztán felkerekedtünk visszafelé. Már majdnem a hídra értünk, akkor az erdő felé vettük az irányt. Az erdőben csend volt. Csak a talpunk alatt az ágak recsegése és fölöttünk a madarak csivitelése hallatszott. A vízhez érve leültünk egy tuskóra. Néztük a vizet, meg ettünk. Ezt abbahagyva felmentünk a hídra. Csaba és öcsi valahonnan egy dobozt kerített. Szétszedték, és azon csúszkáltak le föntről (nem a hídról, hanem az arra felvezető útról). Mikor ezt is megunták, elindultunk megint. Fönt a hídon is megálltunk és néztük a vizet. Nyugodt volt a Tisza. A szél csak alig cirógatta, öcsi egy ötparást dobott le, és figyeltük ahogy eltűnik az egyik kisebb örvényben. Jó sokáig álltunk így. Később lassan fáradtan megindultunk hazafelé. BERTA Csilla VIII. b., November 11. iskola, Zenta ! Szügyi Zoltán ! Itt az ősz ! — add tovább ! Szobám nyitott ablakán Ш behullt egy sárgás-vörös , pödrött levélanyó,leány?Ц felkiáltott: itt az ősz — add tovább! Ig Kalapomra esőapó rákopogott: Ш az őszt hozom, komám! š A szél sem hagyta magát: Ц ős-szelek! Ц ős-szelek! Ü harsogott az úton át. Ц S ekkor ajtónkon „ő-s-sz! ■ ő-s-sz!” s kiperdült kis Zalán. Én mindezt megírtam, „ Te add tovább! g!!lll!ll!lllNol!l!IHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!l!lllllllllllllllllllllllllll!llllllllllllllllill!lll!lllllllll I»? Szégyellem magam Édesapám sincs a pártomon! Ez még nem történt meg velem. „A tanárnak igaza van! A fegyelmezetlenséget büntetni kell. Engedély nélkül nem zavarhatod az órát, a tanár felel mindenért” — hangzott a szidás apámtól, csak úgy zúgott a fejem. Így zsebre kellett vágnom a hármast tornából félévkor, pedig milyen szépen indult minden. A testnevelés órát különösen szeretem. Minden testgyakorlatot hiba nélkül végzek el. Büszke is vagyok ügyességemre. A nagy merészségem pedig kétszer a kórházba juttatott. Gyönyörű öltéseket kaptam a sebészektől. De most ez mellékes. , Elérkezett az a bizonyos tornaóra is. A lábamra új tornapacsni simult. Kitűnően éreztem magam. A tornaterem pedig csábítóan hívogatott. Én megengedtem a csábításnak, és nagy büszkén belibbentem óra előtt. Ez persze tilos. De erre most nem gondoltam. Az új pacsni rugalmassága igazán hibátlan — állapítottam meg magamban. És akkor megláttam a tanár néptársat. Legszívesebben elsüllyedtem volna, mert sajnos, tudtam a következményeket. A tanár nem is írta, hanem rajzolta az egyest a naplóba. Ezen már nem lehetett segíteni. Hiába könyörögtem, a félévi bizonyítványomban az ötösök mellé egy pocakos hármas került. Tornából! Édesanyám vajpuha szíve megkönyörült rajtam. De apám alaposan megszidott. Még most is szégyellem magam! Most is megtörténik, hogy megfeledkezek magamról, de ez a helyzet csak egy pillanatig tart. Mert azt a nagy szégyenérzetet, amelyet a hármas miatt éreztem, nem lehet elfelejteni egykönnyen! KOPPI Vilmos, V a., Október 2. iskola, Zrenjanin Bicskei Elvira, III. f, Kanizsa Szorgalmasak voltatok ezen a héten is. S úgy látom, nem érzitek kényszernek az írást, hanem kedvvel, örömmel csináljátok — ezért sok a sablonmentes, eredeti gondolatokat, meglátásokat tükröző élménybeszámoló. A nyár még mindig „kísért”, fénylő emlékek tolongnak a levélpapírokon, közlésre várva. Nagyon sok köztük a megjelenésre érdemes. Kár, hogy mindig helyszűkében vagyunk. A legjobb munkák beküldői a következők: SÓTI Katalin, Kanizsa, BALOG Jolán, LÁZÁR Tibor, BISZÁK Margit, VARGA Ilona, KEMÉNY Valéria Bácsföldvár, TŐZSÉR Gabriella Becse, KEREKES Szabolcs Pancsova, SÓS Lívia Becse, PAP Róbert, ÖRDÖG Ildikó, HULITA Zoltán, PÉTERVÁRI Ildikó, Becse, TÓTH Szibilla Újvidék, BOLYOS Aranka Péterréve, CSANÁDI Attila, SÁRA Zoltán, PAP Ákos, FRANCIA Beáta, KOVÁCS Sándor, TOPOLCSÁNYI Zsuzsanna Kula, LŐCSEI Gyöngyi, Pancsova, SAMU Erzsébet, MASA Kornélia Zrenjanin, HARANGOZÓ Éva Szabadka, ÜVEGES Erika Zombor, KISS Zsuzsa Gunaras. Csoportosan a becsei PETŐFI SÁNDOR, a bácsföldvári SVETOZAR MARKOVIC, a kulai PETŐFI-BRIGÁD, az újvidéki VASA STAJIČ, a kanizsai ADY ENDRE, a péterrévei SAMU MIHÁLY, a pancsovai TESTVÉRISÉG-EGYSÉG és a zrenjanini OKTOBER 2. iskola diákjai küldték b a munkájukat, valamennyit jó érzékkel válogatták ki. Bácsföldvárról a következő levelet kaptam: „Kedves Zsuzsa! Mi, földvári pajtások határtalan örömmel olvastuk a Napsugárban, hogy meghívtál bennünket a Napsugár-barátok temerini találkozójára. Nagyon szépen köszönjük a meghívást. Október 25-én ott lesz iskolánk két képviselője és magyartanárunk. Igyekszünk sok javaslatot, véleményt összegyűjteni. Reméljük, hogy Temerinben napsugarasabb lesz a Napsugár-találkozó, mint itt nálunk volt tavaly. S ti sem találkoztok útközben medvékkel. A földvári pajtások nevében sok szeretettel üdvözöllek: Bálint Judit, az irodalmi szakkör elnöke.” A péterréveiek ezt írják: „Örömmel olvastunk a Napsugár-találkozóról, örülünk, hogy az összejövetelen új tapasztalatokat szerzünk és új barátokkal ismerkedhetünk meg. Üdvözlettel: a péterrévei Samu Mihály iskola hatodikos és hetedikes tanulói és vezető tanáruk, Tóth Piroska. Kérem a többi iskolát is, jelentse, részt kíván-e venni a találkozón. A napokban külön meghívó is érkezik majd iskolátok címére. A Napsugár két legszorgalmasabb munkatársát válasszátok képviselőtökké, s beszéljétek meg, milyen véleményt továbbítson a találkozóra. További jókedvet kívánok a tanuláshoz, s várom érdekfeszítő beszámolóitokat, rajzaitokat, baráti szeretettel: ZSUZSA.