Magyar Szó, 1981. január (38. évfolyam, 1-29. szám)

1981-01-15 / 13. szám

1981. január 15., csütörtök MAGYAR SZÓ A Nagyapó reformja gyerek jóformán meg­beszélni SEM TUDOTT, de már úgyszólván teljesült minden kívánsága. Csak a­­kirakatban levő játékokra kellett mutatnia — az, vagy­ ott, és a legegyszerűbb szavakat formálni tanuló ajkait fi­gyelő szülők sorra vásárolták az ajándékokat. A kicsi és a szülők nem szociológiai tanulmány­ból kiragadott példaképek, hanem valóságos ese­mény hősei. Átlagos világnézetű, átlagos türelmű és túlságosan elfoglalt szülőkről van szó, akik a belvárosnak abban a negyedében laknak, amely­től másfél kilométernyire van a legközelebbi ját­szótér. Hogy még egy vonatkozásban átlagos le­gyen a családi állapot keresztmetszete, a kicsire — a szülők munkaideje alatt — a nagymama fel­ügyel, aki a maga rajongásával és ajándékaival igyekszik elviselhetőbbé tenni az épület rengeteg kis „árvájának" egyhangúan pergő napjait. Mindenki a maga módján tiltakozik az átlag­emberi minősítés ellen és átlagon felülinek vélt cselekedetek sorozatával igyekszik bizonyítani — és hinni —, hogy sajátos módon szereti és neveli a gyermeket, de a konkrét esetben szereplő szü­lők és nagymama is melléfognak a bizonyítással, amit meghökkentően szemléltet a tény, hogy mi­re a gyermek hároméves, a negyedik emeleti lakást elözönli a haszontalan játékok halmaza. És a cse­mete szinte gyűlöli a mackók, babák seregét, a kar­dok, pisztolyok, építőkockák és egyebek rideg gyűj­teményét. Ám meghökkentő, hogy sohasem érez­hette az igazi játék örömét, a felnőttek csak ho­mályosan sejtik, de csakis alkalomadtán, amikor a gyerek olyan hévvel tiporja a játékait, mint apuka a lábtörlőt. A nagymama hetenként kiselejtezi a játékron­­csokat és javasolja az utánpótlást. Magyarázata és megindoklása szerint a kicsi olyan önfeledten és szorgalmas­an játszadozik, hogy könnyen tönkre­megy a sok műanyag holmi. Az új játékok beszer­zése a család felnőttjeinek hétvégi öröme, amely egyúttal kikapcsolódás és visszaemlékezés a saját gyermekkorra is, amikor a játékgyártó ipar ter­mékei még jóval kezdetlegesebbek voltak. Gyarapszik hát a játékállomány és a szülők a jelentős kiadás miatti aggodalmukat azzal az át­lagos szintű önvigasztalással igyekeznek ellensú­lyozni, hogy, lám, a gyermekszeretetnek tárgyi bi­zonyítékai is vannak. És talán a gyermek iskolás­koráig abban a tévhitben élnek, hogy a csemete elégedett, ha a nagymama váratlanul nem utazik el két hétre a másik városban dolgozó lányához. Er­re az időre nagyapa vállalja a gyermeknevelés fel­adatát, de azzal a feltétellel, hogy kiviszik hozzá a falura. A négyesztendős legényke tűzzel, izgalommal, kicsattanó toporzékolással meséli, hogy milyen káp­rázatos események történtek nagytata védnöksége alatt. Azzal kezdődött, hogy a szófukar öreg kipo­­rolta a csemete nadrágját, mert a villámló és sza­kadatlanul berregő géppisztollyal riasztgatta a ba­romfit. Eltüzelte a géppisztolyt, utána a labdát is, amely az önvédelem hevében nagyapó fejéhez kop­­pant. De egykettőre békét kötöttek, mert a kicsi segített a nagytatának: szétfogadni, rántottát, sült tököt és mézédes körtét enni. És sokkal érdekesebb vol kistraktoron a piacra eljutni, almát árulni, mint autón a tengerre utazni. A piacról hazafelé a kocsmába is betértek, ahol nagyapó sört, a kicsi meg koktát ivott. Az unoka-nagyapó szövetséget csak megszilárdította az eltűnt papucs felkutatása, a jószág etetése, a kukorica morzsolása. És szabad­­ volt ordítozni, szaladgálni, a padlásra felmászni, a­­ vályúba vizet szivattyúzni. A gyerek lelkes áradozása hevében a szülők rádöbbentek, hogy nagyapó viharos változást ho­zott az eddigi merev pedagógiai viszonyulásba. Csak arra az üzenetre pirultak el kissé, szégyen­kezve, hogy az öreg őket is elveri, ha az eltüzelt géppisztoly helyett újat ajándékoznak az unoká­nak. ALMASI Tibor Új műhelyek, épülő úthálózat A kisradanováci helyi közösség ötéves terve — Mi valósulhat meg a célkitűzésekből? Ha szavazással — fontossági sorrend szerint — határoznák meg Kisradanovác lakói a tervezett új létesítmények létesíté­sét, bizonyos a legtöbben elsősorban az útépítés mellett dönte­nének, hiszen — akárcsak a többi helyi közösségben — Kisrada­­novácon is a legnagyobb problémák egyike a sáros, poros út. A helyi közösség ötéves terve szerint a Thurzó Lajos, a Ferenc­­zi Ibolya, a Bartók Béla, a Jug Bogdan, a Bokeljska és a Đevđe­­lijska, továbbá a Vuk Manduálé és a Radnóti Miklós, a Grdelicka, Samoborska és még sok más ut­cában kellene aszfaltutat építeni , a felsoroltak mellett azokban az új utcákban is amelyek a telepü­lés bővülésével az elmúlt néhány évben nyíltak meg és még nevük sincs. ___ Az adatok azt bizonyítják, hogy a 115 hektárnyi területű helyi kö­zösség 1250 háztartásában 3800 lakos él, de számítani kell a lé­­lekszám növekedésére, hiszen a terv azt is előirányozza, hogy 1985-ig legalább 200 családi ház­zal gyarapszik a lakásállomány és emellett mintegy 130 lakásból ál­ló, úgynevezett sorház is épül, va­lamint 4 többemeletes épület is, összesen 32 lakással. Fontos teendőként jelöli meg a terv a csatornahálózat építését, annál is inkább, mert a helyi kö­zösség több lakóépülete olyan ala­csony fekvésű, hogy esős időben elönti a talajvíz. Emiatt néhány épület összeomlott, vagy olyan súlyosan megrongálódott, hogy lakhatatlanná vált. Tehát ez a kö­rülmény is indokolja a csatorna- és vízelvezető hálózat építését. Az egyik tervtétel arra is utal, hogy folytatni kell az elavult villanyhálózat korszerűsítését,­­ hogy ez a célkitűzés az elmúlt időszakban részben már megvaló­sult. Folytatni kell a kisipari szol­gáltatás hiányosságainak a fel­számolására irányuló tevékenysé­get is, ami szintén létfontosságú, hiszen jelenleg mindössze egy pék és három női fodrász végez szol­­g­­­áltatást a helyi közösség polgá­rai számára. A terv szerint az egészségvéde­lem követelményeinek is eleget kellene tenni, hiszen Kisradano-I vác polgárai a szomszédos helyi­­ közösség orvosi rendelőjébe jár­nak. Tehát rendelőre és gyógy-­­­szertárra, emellett óvodára és egyéb létesítményre is szükség­­ van, hiszen ezek nélkül hiányos­­ lenne a helyi közösség fejlődése.­­ A. SZABADKAN MA K­LM JADRAN: Elfújta a szél, ameri­kai. Szereplők: Clark Gable, Vi­vien Leight, Leslie Howard, ren­dező: Victor Fleming (16, 20) LIFKA: Emmanuella, francia. Sze­replők: Sylvia Kristel, Marika Green, Alain Cuny, rendező: Just Jaeckin (16, 18, 20) ZVEZDA: Az ideális pár, amerikai (FEST ’80). Szereplők: Paul Dooley. Martha Heflin, Titos Vandis, rendező: Robert Altman (15.30. 17.30. 20) MUNKÁS: Heten ontják a halált, amerikai. Szereplők: William Smith, Guich Koock, Barbara Leight rendező: Ondy Sidaris (15.30, '17.30. 19.30, 21) Matiné: A hamburgi maffia, né­met (10). SZÍNHÁZ Bez seksa, molim!... komédia két részben (19.30). KIÁLLÍTÁS Mihajlo DEJANOVIC kiállítása a Képzőművészeti Találkozó Sza­lonjában (8—12 és 15—19) Miča MIHAJLOVIC újvidéki festőművész kiállításának meg­nyitója a Franker­ galériáiban (D. Tucovic u. 6.), de­ 10 órakor. MÚZEUM ÉS KÉPTÁR A régészeti, néprajzi, történelmi, kultúrtörténeti részleg és a képtár anyagának állandó kiállítása, nyit­va 10—18 óráig. A városháza kilátója 10—13 és 17—19 óráig látogatható. ÜGYELETES Orvos: a Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, este 8-tól reggel 6 óráig. Gyógyszertár: a városháza épü­letében. Hírek a Vöröskeresztből Szombaton száz szabadkai kis­iskolás utazik téli üdülésre Sin­s­­ki Rudnikba, ahol nyolc napot töltenek el. A részvételi díj 1520 dinár. A csoport január 25-én ér­kezik vissza, ugyanakkor újabb 100 főnyi csoport utazik el, s ve­lük együtt az a 35 tanuló is, akiknek az ott-tartózkodási költ­ségét a Vöröskereszt fedezi. A vöröskereszt községi bizottsá­gának székházában minden héten hétfőn és kedden osztják ki a ru­haneműt a szegénysorsúak részé­re. A Szociális Központtal együtt közösen határozzák meg, hogy kik részesülnek ilyen ellátásban. Mint minden évben, az idén is megrendezik a Vöröskereszt-bálat az aktivisták részére. A rendez­vényt február 7-én tartják a Pát­ria Hotelban, a részvételi díj személyenként 200 dinár. Helyfog­lalás a Vöröskereszt községi bi­zottságában. A MÚLT HÉTEN Több mint kétszáz véradó A múlt héten 268 véradó ösz­­szesen 71,5 liter vért adott a sza­badkai Városi Kórház vérellátó központja részére. A Bajmok­on megtartott véradáson 85-e­n 26,5, a Moravicán megtartott véradá­son pedig 133-an 31 liter vérrel gyarapították a tartalékot. A vér­ellátó központot ugyanakkor még ötvenen keresték fel, s tőlük 14 liter vért vettek. A véradók közül említést érde­melnek az alábbi többszörös vér­adók — Moravicáról: Nagy Ist­ván, (Téglagyár) aki 54., Kopek László (pacséki földművesszövet­kezet), a­ki 51., Tóth Mária (gyógy­szertár), aki 49., Turu György (Krivaj­a Mezőgazdasági Birtok), aki 44., Gál Ferenc (malom), aki 40. alkalommal adott vért, továb­bá Szabadkáról: Franjo Korblé (Elektrovojvodina), aki 44., Varga Lajos (moravicai Meblo Bútor­gyár), aki 35., Jelacsik Tibor, aki 33., Ermest Neorčić (Műszaki Fő­iskola otthona), aki 33. alkalom­mal adott vért. Hétfőn az Állategészségügyi In­tézet 32 dolgozója adott vért, ösz­­szesem 10 litert. Holnap, pénte­ken, a Slovin palicsi részlegét ke­resik fel (6­ 30-101 8 óráig) a vér­ellátó központ dolgozói. A Palicsi-tó vizét jégpáncél borítja, s megkezdődhet a kor­csolyázás a téli köntösbe öltözött fürdőhelyen. A Paligo Palus igaz­gatósága felhívja azonban a figyelmet, hogy korcsolyázás csak az arra kijelölt helyen engedélyezett, és csak ott biztonságos, egy­részt azért, mert még kristályos, s nem mindenütt elég vastag a jég, másrészt pedig azért, mert a halállomány védelmében meg­kezdődöt a lékelés. Eddig tíz helyen vágtak léket a­ jégen. A korcsolyázás kedvelői tehát saját érdekükben nem szállhat­nak jégre a nagystrandon kijelölt jégfelületen kívül. Ugyanott, ha nagyobb számú korcsolyázó jelenik meg, a Paligo Pólus Igazga­tósága gondoskodni fog arról, hogy kellemessé tegye a téli hideg­ben való sportolást, szánkóról forró teát szolgálnak fel a korcso­lyázóknak. Amint azt képünk is bizonyítja, a korcsolyázás kedvelői alig várták, hogy kedvenc sportjuknak hódolhassanak: amint megerő­södött a jégpáncél, tömegesen megjelentek a téli örömöket nyújtó fürdőhelyen. V. I. (Sefcsics Gábor felv.) A téli hónapok filmjei Az idén is lesz MINIFEST forgalmazók csak most vásárolták meg. Alan Parker egy amerikai fiatalember viszontagságairól tudósít a török bör­tönökben. Izgalmas, érdekfeszítő film, amely kegyetlen képekben számol be egy gépezet embertelen módszereiről. A NAGY JACK-et Peter Bogdanovich rendezte. 20T1-ben egy amerikai kalan­dor arról álmodozik, hogy Singapoore­­ban lerakja az alapkövét egy szuper­­­bordélyháznak. FEST-film A NÉGY CSIRKEFOGÓ is. Peter Yates filmje az USA-ban óriási sikert aratott, s a szi­­porkázóan szellemes vígjátékot öt Os­­car-díjra jelölték. Megnézhetjük még a németek DAVIDját, amely a zsidóül­dözés problémájával foglalkozik. Szín­vonalas film a TILTOTT ÁLMOK, amely a broadwayi színpadról vándo­rolt át a filmgyárba. A RENDŐR VAGY BŰNÖZŐ című krimiben Jean- Paul Belmondo a főszereplő. A leg­újabb DRACULA-témában a csinos Frank Langeila mellett Laurence Oil-VÍAI*­nC JDIQZÍK­ NÉGY HAZAI FILM is bemutatóra kerül. AZ EROGENIKUS ZÓNA YTJ- szabvány szerint felvételezett szex­­film. Nagy közönségsikerre számíthat a KI ÉNEKEL OTT című produkció, a MEDÚZA-TUTAJ és a MESTEREK, MESTEREK. Láthatunk három háborús fimet is. AZ ELÉRHETETLEN HÍD cí­mű amerikai alkotásban Hollywood több csillaga állt a kamerák elé. Ismét láthatjuk a HÍD A KWAI-FOLYÓN című remekművet, meg a VASKE­­RESZTet, amelyet Sam Peckinpah ren­dezett. Nagyszerű a szereplőgárda: James Mason, Maximillian Schell és James Coburn. Egy új és egy régi westernt is plakátolnak majd a téli hónapokban. JÖN A LOVAS — ez a címe Alan Pakula filmjének, amely­ben James Caan és Jane Fonda ját­szik. A LYUKAS DOLLÁR felújítás lesz. SZEXFILMEKKEL Pallosát lehet re­­keszteni. Címek: Az éretteb nők tisz­teletére, Taxi-girl, Igaz történetek III., Éjszakai játékok (rendező: Roger Va­dim), Nyaralás Görögországban, Spa­nyol olajbogyók és Szökés az aszfaltról. Az utóbbi filmben Maria Schneider a főszereplő. Kalandfilmekben sem lesz hiány. Láthatjuk a famázus Farrah-Fa­lcatt Majors kisasszonyt A MANÖKEN ÉS A DETEKTÍV című krimiben. A JÉG­POKOL külső felvételei valahol az Északi-sarkon készültek. Az AIRPORT 80-ban Alain Delon és Sylvia Kristel játszik. A GYŐZTES MINDENT EL­VISZ izgalmas sportfilm. A RENDŐR­SÉG A GENGSZTEREK ELLEN című bűnügyi történet a műfaj paródiája. A HASFELMETSZŐ JACK című film úgyszintén „jópofa” film. Néhány vígjá­tékéink: Hotel Dracula, A világ tele van nős férfiakkal. Hogyan veszítsük el a feleségünket és hogyan találjunk sze­retőt. Próbaférj, Szégyenlős vagyok, de gyógyítom magamat___ Lesz egy-két karatefilm is, néhány közepes színvonalú krimi, s ami a leg­fontosabb: az idén is megrendezik Sza­badkán a hagyományos MTNIFFSTET, amelyen a világ legjobb filmjeiből kap­punk válogatást. B. 7. A téli hónapokban több érdekes és színvonalas filmalkotást nézhetünk meg Szabadka négy mozijában. Ilyen például A HOLD, Bernardo Berto­lucci alkotása, Jill Clayburgh a fősze­replő. A film ugyancsak heves vitákat váltott ki a tavalyi belgrádi FESTen. Az anya és fiúgyermeke „tiltott” kap­csolatát taglalja, eléggé bizarr módon. AZ ALVILÁG H­ARCOS­AI-t Walter Hill rendezte. Saul Yurick bestseller­­regénye nagy filmsiker. New York külvárosában valóságos háború dúl: a fenegyerekek mindegyike kiássa a csa­tabárdot. Az ÉJFÉLI EXPRESSZ-t a tavalyelőtti FESTen mutatták be, de a Anyakönyvi hírek Sobat Zorának és Milisavna­k, Son Rozáliának és Mihálynak, Horovics Évának és Zoltánnak, Radovanov LiI­­l­ianárnak és Brágomarinak (ikreik), Asif Blazenkának és Slavkórnak, Saulié Évának és Márkénak, Tasié Marának és Dusamnak, Somodivanac Jónjának és Marimnak, Kolié Gizellának és Jó­zsefnek, Lajkó Évának és Tibornak, Per­unióié Djukánnak és Mámél­­ónak Török Katalinnak és Zoltánnak, Füs­tös Honának és Emilnek, Daomemovic Veránank és Slavomírnak, Bojmié Ju­lijának és Franjónak, Pavliukovic Évá­nak és Sünének, Manié Rudának és Tomiek­avnak, Boánjaik Marijának és Josefnak, Petrekanovic Marcalinak és Mirkónak. Lánya született: Dimitri­jevic Vero­nának és Milencének, Borenovic Bra­n­­kának és Velimirnek, Logo Magdolná­­nak és Vladislaivnak, Sebestyén Rozi­kának és Sándornak, Búzás Ilonkáinak és Andrásnak. Bagdad Ljubicának és Istvánnak, Nikolic Magdolgának és Antonnak, Kocsis Mártának és László­nak, Gredzur Draigácának és Josipnak, Zonai Hedvignek és Józsefnek, Ska,­kió Áriának és Ljuibomdirnak, Micif Terezijának és Mitisavnak (ikrek), Benéi­k Esteránnak és Re­rmjának, Du­dás Fémárnak és Károlyinak. Kuté Mi­sának és Stjepáninak, Sajlkovné Arnijel­­kánnak és Vidennek. Fábián Ételnek és Jánosnak. Bodia Rozáliának és József­nek, Turu Irénnek és Károlynek. Kri­­zsám Gizellának és Pálnak. Soátsiné Erikának és Djurónak. Dj­urica Rozá­liának és Mirkónak. Raniak Ljubicá­­nak és M­ih­ajlamaik, Bacsé Palkovic Vaderijának és La­jódnak, Kulhanek Erzsébetnek és Györgynek, A­mich Anikónak és Ákosnak, Babos Katicá­nak és Józsefnek, Sedliak Veronának és Ladislavnak, Jarazamovic Mirjaná­­nak és Lazónak, Kalmár Editnek és Istvánnak, Mil­adinov Maricának és Branislam­­mak, Molnár Gábor Lídiának és Péternek, Takács Kialatanak és Ivánnak. Meghalt: Tóth sz. Szaniszló K­ona (72) háztartásbeli, Perélé Jossip (70) nyug­díjas, Sel­tz sz. Füle Firma (71) nyug­díjas, Petrovic Marija (TI) háztartás­beli, Fátyol sz. Kiss Etel (67) nyugdí­jas, Rostan Vojislav (58) nyugdíjas, Ivic sz. Simáé Javanne (61) háztartás­beli, Svamdekié Amttnn (54) nyugdíjas, Simekovic Jelena (83) háztartásbeli, Gatorié sz. S­arcevlé. C­ilik­a (79) ház­tartásbeli, Tóth sz. Pálfl. Erzsébet (78) háztartásbeli, Berényi Urbán (812) föld­műves, Horváth György (49) munkás, Rideka Milan (58) földműves, Tumbae Lszu­már (80) földműves, Molter Károly (87) nyugdíjas, Geier Lajos (58) nyug­díjas, Nagy Barna sz. Kovács Mária (76) nyugdíjas, Pénzes Magda (50) mun­­kásnő, Covic sz. Bece Jelisavelta (78) nyugdíjas, Culin sz. Peić Sadžak Ana (86) nyugdíjas, Gabrie Josip (70) nyug­díjas, Jenei sz. Fejes Mária (76) ház­tartásbeli, Vajhand Ibolya (18) tanuló. Sedlak sz. Tikvneki Terezija (79) ház­tartásbeli, Bozsik Ferenc (64) nyugdí­jas, Mi­ljanov sz. Vuletaaki Draga (90) háztartásbeli, Izkaia László (82) föld­műves, Koncar sz. Janicikió Jolán (67) háztartásbeli, Rudié sz. Kocsmár Vik­tória (57) háztartásbeli, Išpannović sz. Serén­é Anna (80) háztartásbeli, Dobó Ferdinánd (55) munkás, Radovanovic sz. Szabó Marcell (89) nyugdíjas. Nyá­ri Pál (69) nyugdíjas. Veréb Péter (72) földműves, Solar S­ tipan (79) földmű­ves. Bukvné sz. Vujkovié Lam­áé Je­­lii Saveta (82) háztartásbeli. Szabó Lajos (67) nyugdíjas, Cedic sz. Cifári Gab­riella (88) háztartásbeli. Ravenié Vje­­kosava (56) nyugdíjas. Nagy Károly (29) munkás. Házasságot kötött: Marijianovic Mla­­don mérnök és Kis Eres Rózsa köz­gazdász, Filajámam Fetar munkás és Szabó Paivke háztartásbeli, Turzai Pál tisztviselő és Főző Brigitta kereskedő, Matuska István munkás és Tecer Ma­rija tanuló, Bjelon Prednag maros és Sári Ibolya. Lovrensioi Brano hentes és Sumika sava tisztviselő. Fia született: Farkas Te­réznek és Ferencnek Govorkovic Irénnek és Bélának, Seigima Branikáinak és Petár­iáik, Zakiab­lja Végéráinak és Ivánnak, Sámbó Valériának és Antalnak, Boros Rozáliáinak és Lászlónak, Körösi Iloná­nak és Bélának, Weiss Mariannának és Imrének, Takács Verbcánnak és Fe­rencnek, Milentijdiné Branikának és Slavicának, Nikolie S­autóénak és slav­iénak, Ivkovic Ivandekié Cecili­­árnak Antimnak, Brlda Editnek és István­­nak, Fábián Ilonának és Péternek. Állandó tomb­olát tervez a Pallos LK A Palics La­bdarúgókl­ub, egyes sportszervezetekhez hasonlóan, ál­landó tombolát szervez. E szeren­csejáték kedvelői vasárnap dél­előtt, más napokon pedig este hattól tíz óráig áldozhatnak szen­vedélyüknek, a palicsi­­tűzoltóott­­hon helyiségeiben. 9

Next