Magyar Szó, 1982. február (39. évfolyam, 30-57. szám)

1982-02-01 / 30. szám

--------KÜLPOLITIKA AZ ENSZ RENDKÍVÜLI ÜLÉSSZAKA Vita a Golan-fennsík annektálásáról Az ENSZ rendkívüli ülésszaka ma folytatja munkáját. Megvitat­ják, hogyan lehet Izraelt rákény­szeríteni, hogy semmisítse meg a Golan-fennsík annektálására vo­natkozó határozatát. A Biztonsági Tanács másfél hó­nappal ezelőtt egyhangúlag sem­misnek és érvénytelennek nyilvá­nította ezt az izraeli határozatot, de Tel Aviv elutasította ezt a dön­tést. Amikor a Biztonsági Tanács az ENSZ Alapokmányával össz­hangban próbált intézkedéseket tenni, az amerikai vétó ebben megakadályozta, így múlt pénte­ken sor került az ENSZ IX. rend­kívüli ülésszakának összehívására, amelyen Szíria rögtön követelte a közgyűléstől, hogy függessze fel az 1949-ben hozott határozatát Izra­elnek az Egyesült Nemzetek Szer­vezete tagállamai közé való felvé­teléről. Az izraeli képviselő kije­lentette, a Golán-fennsík annektá­­lását véglegesnek tekinti és felhí­vást intézett Damaszkuszhoz, hogy kössön egyezséget Tel Avivval a két ország közötti nemzetközi ha­tárról. Szíria ezt azonnal elutasí­totta mint megengedhetetlen al­kudozást Szíria nemzeti területé­ről. A közgyűlésben folytatódik a vi­ta, de a jelen pillanatig hivatalo­san semmilyen határozatot sem terjesztettek elő az Izrael elleni intézkedésekről. Erről tanácskozá­sok folynak, elsősorban az arab országok között, de főleg az ENSZ- en kívül. Az arab országok diplomáciai vezetőinek korábban tervbe vett találkozóját az Arab Parlamentá­ris Unió Kuvaitban megtartott ta­lálkozója helyettesítette, amelyen Szíria javasolta, állítsák le az USA-ba irányuló kőolaj kivitelt és bojkottálják az amerikai termékek behozatalát. Nincs hír arról, ho­gyan reagált erre a találkozó töb­bi részvevője. Ezzel egyidejűleg az amerikai küldöttség elnöke megvádolta a világszervezetet, hogy állítólag a polarizálódás folyamatát serkenti, nem pedig a közép-keleti vitás kérdések megoldását. Példaként a Golan-fennsíkról folytatott vitáit említette meg. Ugyanakkor az amerikai lapok egy tanulmányt közöltek, amely az­t állítja, Izrael rövid idő alatt képes leszámolni valamennyi arab országgal, beleértve Egyiptomot is, ha azok egyesülnének Izrael ellen. Ez a tanulmány közvetlenül Mu­barak USA-beli látogatása előtt jelent meg. A tanulmány azt ál­lítja, hogy Izrael ebben az évtized­,­ben megtartja katonai fölényét, annak ellenére, hogy a Közel-Ke­leten lakosonként ötször annyit költenek katonai célokra, mint Eu­rópában. Egyik okként a tanul­mány megemlíti Beginnek az arab országok elleni megelőző támadás­ról szóló doktrínáját. Az itteni megfigyelők benyomá­sa, hogy az említett jelentések a tömbök versengését serkentik a Közép-Keleten. Ez pedig elodázza a válság tartós és igazságos meg­oldását, noha ez nyilvánvalóan a térség minden népének, közöttük Izraelnek is érdeke. Várható, hogy a rendkívüli ülésszak folytatása során rámutat­nak nemcsak a versengés fokozá­sából származó veszélyekre, ha­nem azokra a távlatokra is, ame­lyeket a közvetlenül érdekelt felek törvényes érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása tár fel az ENSZ A alapokmánya, az általánosan elfo­gadott nemzetközi magatartási normák és az el nem kötelezett po­litika alapján. Az ülésszak mai folytatására ed­dig kilenc felszólaló jelentkezett, közöttük Szingapúr, Ausztria, Svédország, Új-Zéland és Jugoszlá­via képviselője. Várható, hogy a vita a hét végéig befejeződik. (Tanjug) India és Pakisztán megnemtámadási szerződésről tárgyal India és Pakisztán tegnap foly­tatta a tárgyalásokat egy meg­nemtámadási szerződés megköté­sének lehetőségéről, valamint a két szomszédos ország közötti egyéb problémákról. A megbeszélések szombati első menete után, amelyet mindkét fél hivatalosan elég jó kezdetnek ítélt meg. Aga Shahi pakisztáni külügyminiszter és vendéglátója, Narasimha Rao indiai diplomáciai vezető tegnap folytatta a véle­ménycserét. Először négyszemközt, később csatlakozott hozzájuk a két ország küldöttségének többi tagja is. Shahit tegnapelőtt fogadta Sanjiva Reddy, India köztársasági elnöke, tegnap délután pedig a tervek szerint találkoznia kellett Indira Gandhi kormányfővel. Az indiai sajtó egyöntetű meg­állapítása, hogy mindkét fél ked­vezően értékeli a megbeszélések kezdetét, noha rámutatnak a prob­lémák bonyolultságára és ezáltal sejtetik, hogy a tárgyalásoknak még néhány menete lesz. (Tanjug) MAGYAR SZÓ Mubarak tárgyalásai Olaszországban lében, amire Camp David kötelez. Ugyanakkor Mubarak is és kül­ügyminisztere, Kamail Hasszán Al­i is meggyőződését fejezte ki, hogy Izrael teljesíteni fogja a Camp David-i megálllapodásból származó azon kötelezettségét, hogy április 25-éiig véglegesen elhagyja a Si­nai -félszigetet. A Pertini elnökkel és Olaszor­szág más magas rangú állami tisztségviselőivel folytatott beszél­getéseik úgyszintén azt bizonyították nogy Mubarak elődjénél kevésbé hajlamos engedményekre Izrael agresszív nyomására. A béke nem tartható fenn mindenáron, jelen­tette ki Mubarak, mielőtt Rómaiba utazott. Olauaarsszáigi látogatása után Franciaországba, Nagy Britan­niába, Nyugat-Németországiba, az Egyesült Államoikba és Sztiába az országokba látogat, amelyek kato­nákat küldtek az ENSZ költelékei­­ben a Sinai­-félszin­getre. Mubarak az olasz vezetőkkel folytatott tár­gyalásokon Coljetett tette, elfogadha­tatlan és nem lehet aláírni semmi­féle olyan, a palesztin autonómiára vonatkozó szerződést, amelyet ma­guk a palesztinok nem fogadnak el. Hang amerikai külügyminiszter­nek az a törekvése, hogy közelebb hozza Tel Aviv és Kairó állás­pont­j­á­t a palesztin automómia kérdésében, teljes kudarcba ful­ladt. Az erre vonatkozó tárgyalá­sok holtpontra jutottak. Begin az autonómiáit igen korlátozott ön­igazgatásként képzeli el a meg­szállt nyugati partvidéken és Gá­zában, Kairó viszont első lépés­ként értelmezi­ a palesztin önren­delkezés keretében, illetőleg a pa­lesztin állam megteremtésében ezen a területen. (Tanjug) A tárgy­alá­sok, amelyeket az utóbbi két napban Hosszam Muha­­n­lik egyiptomi elnök Tz­szország­ban folytatott, azt mutatják, hogy Kairó igen borúlátó a palesztin autonóm­,a megteremtésére vonat­kozó izraeli megállapodás tekinte­ újabil] könnyítések (Folytatás az 1. oldalról) A váro­sközi telefonbeszélgeté­­s ak­nt, a károsaik a helyi tel­efon­­beszélgetésüket, ellenőrzik, a táv­­finailek tartalmát pedig cemzúrál­­ják. A lengyel közvélemény érdek­lődésének középpont­jában azon­ban jzl.i­ni­eg az árnak reformja áll, amely ma lép életbe. Az alapvető élelmiszeripari termékek ára — a tej és a­­kenyér kivételével, eze­ket jegyre adják — és a háztar­tásokban használatos energia, a szén­ ára, a gáz-, a villa­mosener­­gia-,­ és melegvíz-szolgáltatás, va­lamint a fűtés díja átlag 241 szá­zalékkal növekszik. Február 10-étől szintén érvényes a többi ipari termék új ára is. Közzétették azon termékek cso­portjainak jegyzékét, amelyeknek emelkedik az ára. A jegyzékek gyakorlatilag felöl­tvete minden közfogyasztási cikket, valamint az élelm­isszeri­pari termékeket. Az új árakat még n­em közölték. A polgárok ezt ma tudják meg, amikor bevásárolni mennek. Min­den azonban arra mutat, hogy az ipari áru drágulása 2—4-sz­e­res lesz. Az új áraikat az illetékes és­ á­llami szervek részvételével hatá­rozták meg, egyes termékek ára pedig szabadon alakul. Feltétele­zik, hogy ez utóbbiak esetében kisipari és szövetkezeti áruról, il­letve luxuscikkekről van szó. A hét végét az egész országban arra használnák fel, hogy a bol­tokban összeírják az árut a mai áremelés el­et­t. Határozatot hoztak az úgyneve­zett 13. fizetés kifizetéséről is. Azonban nem kapják meg azok a személyek, akik a hadiállapot be­vezetése után igazolatlanul kima­radtak munkahelyükről. A 13. fi­zetést csak akkor kapják meg, ha­­ledolgozzák a távolmaradás ide­jét. Zoran ZLATANOVIC Kaunda és Nyersie megbeszélései Zambia és Tanzánia megállapo­dott abban, hogy felújítják az államfők évi találkozóit. A talál­kozóikon megvitatnák a kétoldalú, alsósorban a gazdasági együttmű­ködés kérdéseit. Az elsőre márci­usiban Lusakárban kerül sor, közöl­ték szombaton es­te dr. Kenneth Kaunda és dr. Julius Nyerere el­nökök egynapos mbalai megbeszé­lései után. Zambia és Tanzánia a 70-es évek közepén a szomszédos Mozambikbam, Angoláiban és Zim­­babwébam folytatott felszabadító, narc fallángolásának idején szün­tette meg a rendszeres bilaterális találkozók gyakorlatát. A gazdasági fel­szabad­ulás nem maradhat el a politikai harc mö­gött, szükség van a gazdasági együttműködés fellendítésére, mondta szombaton dr. Kenneth Kaunda. (Tanjug) Az Osztrák KP rendkívüli kongresszusa „A nem szocialista erőik elleni határozott harc Lengyelország­ban a széles körű szocialista demok­rácia fejlődésének előfeltétele — jelentette ki Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt főtitká­ra a párt rendkívüli kongresszu­sán, amelyet Bécsben, Osztrák színezetű szocializmus jelszóval tartana­k. A kongresszus egyéb­ként a tava­lyi rendes kongresszus határozata kapcsán tárgyalja a demokratikus erők szélesebb körű bevonásának elméleti kérdéseit és konkrét programját. Muhri főtitkár Lengyelországról szólva kiemelte, hogy a szocialis­­tae­llen­es erők meggátolták a konstruktív dialógust a problémák rendezésében és hogy a Szolidari­tás tulajdon­képpen ellenforrada­lomra, a hatalom átvételére ké­szült. Az elfogadott program­ban egyébként az Osztrák Kommunis­ta Párt kiemeli a nemzeti kisebb­ségek jogaiért való harc jelentősé­gét. (Tanjug) TEHERÁN Az iráni külügyminisztérium az Iráni Iszlám Köztársasághoz inté­zett közvetlen és világos hadüze­netnek nevezte Husszein jordániai király javaslatát, hogy a jordániai erők segítsék Irakot az Iránnal viselt háborúban. A külügyminisztérium állás­pontját közölve Ahmad Azizi kül­ügyminiszter-helyettes megvá­dolta a jordániai rezsimet, hogy eddig is segítette Irakot, felszere­lést és pénzbeli támogatást, nyúj­tott és szakembereket küldött ne­ki. Azizi elmondta, Jordániának ehhez az akciójához valószínűleg más kormányok is csatlakoznak, amelyek abban versengenek, hogy melyikük mutasson ellenségesebb magatartást Irán forradalmi népe iránt. Azizi kiemelte, Szíria és Líbia elítélte a jordániai király lépését. Követelték tőle, hogy katonai ere­jét az iszlám és a muzulmán or­szágok közös ellensége használja fel. Azizi ezt a megfogalmazást úgy magyarázza, mint felhívást Jordániához, hogy csapatait ne Irán, hanem az izraeli rezsim elle­ni harcban vesse be. Azizi meglepetésnek nyilvání­totta, hogy az amerikai kormány nyíltan ellenzi a jordániai király javaslatát és szándékát. Hozzá­fűzte, a jordániai lépés tulajdon­képpen a további amerikai be­avatkozás, illetve az iszlám forra­dalommal való konfrontáció előtt egyengeti az utat a térségben. Golam­ zászlóalj Szíriának Az iráni honvédelmi főtanács szombaton este rendeletet adott ki, hogy kezdjék meg a golani zászlóalj megalakítását, amelynek tagjai önkéntesek, iraki hadifog­lyok és menekültek lennének. A Khamenei államelnök elnökleté­vel ülésező tanács határozata sze­rint a golani zászlóaljat a szíriai kormány rendelkezésére bocsát­ják, hogy úgy és akkor vesse be, amikor kívánja. Az iráni hírügy­nökség nagyon sürgősnek ítélte meg a katonai egységnek a meg­alakításáról szóló hírt, nem köz­li, a szíriai kormány előzőleg be­leegyezését adta-e a zászlóalj út­nak indításába. A tanács határozata összhang­ban áll az iráni politikának, azzal a tételével, hogy valamennyi isz­lám erőnek egyesülnie és harcol­nia kell a Palesztinát megszállt rezsim, illetve Izrael ellen. Elfojtották a lázadást Measen Rezai, a forradalmi gárda parancsnoka közölte, a Kás­­pi-tenger közelében levő Amola városban elfojtották az ellenforra­dalmi felkelést. Rezai elmondta, a lázadók Kurdisztánból, Azer­bajdzsánból és az irakiak által megszállt városokból jöttek Amo­la környékére. (Tanjug) NYÍLT HADÜZENET ­ Társadalmi Szemle az újvidéki évfordulóról A Társadalmi Szemle című ma­gyarországi pártfolyóirat megemlé­kezett az újvidéki tragédiának, a több mint 3300 ember kegyetlen meggyilkolásának 40. évfordulójá­ról. írásában Karsai Elek, az is­mert történész, Horthy hadseregé­nek kegyetlenkedéseit úgy festi le, mint egy olyan rezsim bestiális tettét, amelynek alapvető ideoló­giája az antikommunizmus, az an­tiszemitizmus, az irredentizmus és a sovinizmus volt. A cikk szerzője a Becsén, Zsablyán, Újvidéken és más bácskai helységekben elköve­tett tömeggyilkosságokért nem­csak a gonosztettek közvetlen vég­rehajtóit teszi felelőssé, hanem az egész rendszert, amelynek már a megszállás utáni első lépéseit gyil­kosságok és fosztogatások jelezték. Történelmi dokumentumokra hi­vatkozva Karsai Elek kifejti, hogy a gonosztettet előre kitervelték. A Sajkás vidéki állítólagos zavargá­sok nem létező ürügyként szolgál­tak a megszállóknak, hogy töme­ges megtorlást alkalmazzanak a szerb és a zsidó lakossággal szem­ben. Az Újvidéken és más bács­kai helységekben elkövetett vér­ontásért Karsai a felelősséget ki­terjeszti az egész vezérkarra, élén Szombathelyi Ferenc vezérkari fő­nökkel, valamint Bárdossy kor­mányelnökre, Barra, hadügymi­niszterre, Keresztes-Fischer bel­ügyminiszterre és másokra, de ma­gára Horthyra is. A szerző a to­vábbiakban megjegyzi, hogy igaz­ságtalanság volna csak néhány személyre hárítani a felelősséget. Keletkezésétől fogva, az egész rendszer gyűlöletet táplált min­den iránt, ami haladó. A szerző megemlíti azoknak az embereknek a nagyszerű példáját, akik az új­vidéki tragédiát az egész magyar nép tragédiájaként élték át, és nyíltan elítélték a vérengzést, mint ahogyan Bajcsy-Zsilinszky tette a parlamentben. (Tanjug) A szocialista országok semlegesítik a gazdasági szankciót A szocialista közös­ség országai semlegesítenii fogják a Lengyelor­szág ellen foganatosított szankció­kat, úgyhogy végül is kudarcba fognak fulladni, jelentette ki Ha­vannában Nyikolaj Bajbakov, a szovjet kormány alelnöke. Kijelentette, hogy a kapitalista országok szankciói óriási kárt okoztak Lengyelországnak, de a KGST országai a tervezési tanács minap Havannában megtartott ülésén, számos intézkedést hoz­tak, amelyeknek célja a lengyel gazdaság fejlesztése. Bajbakov megemlítette egyebek között, hogy szavatolják Lengyelország nyers­anyagellátását. Erre vonatkozólag részletes programot dolgoznak ki az elkövetkező két hónapban. Hangsúlyozta, hogy e közös fel­lépés előtt is a KGST országai különféle támogatásban részesítet­ték Lengyelországot. (Tanjug) 1982. február 1., hétfő Puja és Fischer elítéli az USA és a NATO lépéseit Puja Frigyes és Oskar Fischer, a Magyar NK, illetve az NDK külügyminisztere az USA és a NATO tagországainak Lengyel­­országgal és a Szovjetunióval szemben tett lépéseit az említett két ország belügyeibe való be­avatkozásnak ítélte meg. Az Os­­kar Fischer budapesti látogatása után tegnap kiadott közös közle­mény hangsúlyozza, kizárólag a lengyel nép szuverén és alkotmá­nyos joga, hogy arról döntsön, ho­gyan oldja meg a felhalmozódott problémákat. A két miniszter szo­lidáris támogatásáról biztosította a vezető lengyel szerveket a kon­szolidációs intézkedések végrehaj­tásában. Paja és Fischer ezzel egyidejű­leg aggodalmának adott hangot a nemzetközi helyzet rosszabbodá­sa miatt, meggyőződésüket fejez­ték ki, hogy az amerikai—szov­jet genfi leszerelési tárgyalásokon előrehaladást érnek el és aktív támogatásról biztosították a Szov­jetunió leszerelési erőfeszítéseit. (Tanjug) Változékony időjárás Ausztriában Ausztriában továbbra is nagyon változékony az időjárás. A nyu­gati hegyvidékeiken a meteoroló­­gusoik előrej­elzé­sei szerint tovább­ra is­ fennmaru­l a lavinaveszély. A Svájc és Nyug­ati-Németország felé vezető egyes hágókon pedig to­vábbra is szünetel a közlekedés. Ezeken a vidékeken erős szél fúj, tegnap egyes helyeken elérte a 100 kilométeres óránkénti sebessé­get. Az újabb nagy hófúvások, az eső és a lavinaveszély valóságos káoszt okozott a közlekedésben. Az előrejelzések szerint hideg északi légtömegek betörése vár­ható. (Tanjug) Amerikai segély a Salvador- rezsimnek Az USA kormánya 55 millió dol­lár sürgős katonai segélyt tervez küldeni a sattvadani rezsimnek, hogy pótolja a Salvadori légierő veszteségeit, amelyeket a felkelők okoztak a San Salvador közelében levő Ilopargo Légi támaszpont ellen intézett támadása során. Reagan elnök már korábban jó­váhagyott 20 millió dollár segélyt a salvadori rezsimnek. A State Department képviselője kijelentet­te, nem hoztak végleges döntést sem a sürgős katonai segítség nagyságáról, sem folyósításának időpont­j­áról. Haig Dozier kiszabadításáról Alexander Haig amerikai állam­titkár üzenetet küldött Emiliio Co­lombo olasz külügyminiszterhez. Elismerését fejezte ki az olasz rendőrségnek az akcióért, amely­ben kiszabadították James Dozier amerikai tábornokot. (UPI) Sri Lanka visszaköveteli nemzeti kincseit Nagy-Britanniának nincs szán­dékában eleget tenni Srí Lanka kérésének, nem származtatja visz­­sza azokat a felbecsülhetetlen ér­tékű tárgyakat, amelyek Sri Lan­ka nemzeti kincseihez tartoznak. Colombói szakértők becslése szerint a londoni Brit Múzeumban és még néhány más gyűjtemény­ben harmincöt bronz, elefánt­­csont- és ezüsttárgy van a XIV. századból és még korábbi időkből. A műkincseket a volt gyarmato­sítók Srí Lanka területén zsákmá­nyolták. London válaszában azt állította, hogy a kért tárgyak le­gálisan kerültek Nagy-Britannia területére. Srí Lanka kormánya továbbra is követeli őket. (Tanjug)

Next