Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 119-131. szám)
1982-05-07 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kommunistar • pam A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG, A SZERB KSZ ÉS A VAJDASÁGI KSZ LAPJA jlkljus .• gy évről vas! Emlékezés a nagy forradalmárra ! Kedden délután az egész ország némán, vigyázzállásban adózott kegyelettel Tito elvtárs, a jugoszláv forradalom vezetője, a nagy államfő emlékének. A gyárak és a hajók szirénái megszólaltak, az emberek abbahagyták a munkát, az utcákon megállt a forgalom. Hazánk egyperces hallgatással adózott Tito emlékének, s emlékezett meg halálának második évfordulójáról. Képünkön Sergej Kraigher, a VSZSZK Elnökségének elnöke a föderáció társadalmi-politikai szervezeteinek és szövetségi szerveinek nevében koszorút helyez el Tito sírjára. Aki megbontja a társult munkát, bomlasztja az önigazgatást „Rendszerünkteljes egészében arra irányul — mondta nemrégiben dr. Dusan Dragosavac —, hogy biztosítani lehessen a dolgozók és a polgárok egyenjogúságát, együvé tartozását, tekintet nélkül arra, hogy hol vannak, melyik köztársaságban vagy tartományban, melyik városban vagy faluban élnek, tekintet nélküli ama, hogy melyik nemzethez vagy néphez tartoznak. Mindannyian, a szocialista Jugoszlávia minden egyes részében, nemzeti vonalon egyenjogúak és szuverének, önigazgatókként meghatározó tényezők, mindannyian randesfikeznek vele és megvalósítják szocialista államiságukat a szocialista köztársaságokban és a szocialista föderatív Jugoszláviában ..Ez a gondolat, noha önmagában véve rendkívüli világos, érthető és még azt is mondhatjuk, hogy ismert, hiszen azoknak az önigazgatási nemzetek közötti viszonyoknak a lényegét fejezi ki, amelyeket az alkotmány és a JKSZ X. kongresszusa határozott meg, napjainkban is rendkívül időszerű. A bezárkózás formáinak sokasága, az emberek tevékenységének minden területén, de elsősorban a gazdaságban, az utóbbi időben aggasztó méreteket öröítenek és veszélyeztetik a társadalmi újratermelés rendes folyamatát. A jelenlegi rendkívüli fejlett munkamegosztás feltételei között, ami úgyszólván nem ismer határokat, ez ilyen irányvétel a termelőerők gyorsabb fejlődéséhez viszonyítva kétségtelenül reakciós. S ehhez hozzá kell adnunk még azt is, hogy a bezárkózást gyakran az önigazgatás érdekeivel „védelmezik”, ami eltorzítja a normális szocialista értékítéletet a mindennapi gyakorlatban és ugyanakkor nagy teret nyit a munkásokkal és érdekeikkel történő mesterkedések előtt. Az egység kérdése, vagy ahogyan azt napjainkban gyakran mondani szokták, az együvé tartozás témája megkerülhetetlen minden fontosabb gyülekezeten. A KSZ köztársasági kongresszusain és a KSZ tartományi értekezletein hozott határozatokban, a küldöttrendszerű képviseleti testületek vitáiban és határozataiban, a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjának kiindulópontjaiban erőteljesen kiemelték az önigazgatás lényeges forráselveit, különösképpen a két legfontosabbat: olyan feltételeket kell teremteni, hogy a munkás uralma alá vonja a jövedelem minden formáját és a társadalmi újratermelést, hogy erre alapozva biztosítani tudja azokat az előfeltételeket, amelyek lehetővé teszik nemzeteink és nemzetiségeink egyenjogúságának megszilárdítását. Ez az út, többek között, a szabadon, gazdasági motiváltságot szem előtt tartó munka- és eszköztársítással járható, ami ugyanis megteremti az egység anyagi alapját. Noha az első pillanatban mindez úgy tűnhet, hogy ismert állásfoglalásokat ismételgetünk, lényegüknek ma is nagy az időszerűsége, merttársadalmi tudatunkat és gyakorlatunkat határozottsággal fegyverzi fel, hogy hatékonyabban tüntessük le az objektíve létező ellenállást és bátrabban vállalkozzunk küzdelemre minden olyan deformáció ellen, amelyek fékezik az önigazgatási szocialista fejlődést. Az olyan akadályok sokfélesége, amelyek akadályozni igyekeznek a társult munkát, hogy munka- és eszköztársítássiall erősíthesse anyagi éstársadalmi erejét, a jelek szerint pillanatnyilag a szocialista önigazgatási viszonyok egyik legveszélyesebb időszerű elferdülése. A Kommunista Szövetségnek csaknem minden ülésén — de nemcsak a KSZ ülésein — az a megállapítás alakul ki, hogy a követelmény, ami szerint a munkásoknak kellene uralmuk alá vonni munkájuk irányítását és eredményeit, még rendkívül elidegenített, tehát helyettük valamilyen másféle társadalmi erők irányítanak. Ez biztosít alapot az etatizmus és a bürokratizmus erősödéséhez, mely erők nyilvánvaló fellendülésben vannak. Olykor meglehetősen nehéz különbséget tenni az olyan fellépések között, amelyek valóban a munkások, a társultmunka-alapszervezetek, a községek és a köztársaságok hiteles érdekeit védelmezik, illetve azok között, amelyek a munkások nevében valami mást védelmeznek. Márpedig napjainkban alapvető szükség van erre a különbségtételre, hiszen minden vállalkozásra, függetlenül a valós szándéktól, rendszerint az önigazgatási érdekek nevében keresnek igazolást. Tény, hogy ezek az érdekek objektíve különbözőek, összetettek és néha ellentmondásosak, ami nagy kihívást jelent az önigazgatási erők számára. Egységes formulák és megoldások nincsenek, de ahogyan Edvard Kardell írta, a munkások számára létezik az a hosszú távú s közös érdek, hogy a munka irányítsa a társadalmat, ne pedig a magántulajdonosi vagy társadalmi tulajdonosi erők irányítsák a munkát. Ez utóbbiak nem lehetnek a társult munka egységének és kohéziójának lényeges tényezői. Mindazok az etatizmusok, melyek képviselői rendszerint a bürokratizállódott erők, egyben kiváltják a társult munka bomlasztását is. Az objektív ellentmondásokra és különbségekre, az objektív lehetetlenségekre és korlátozásokra építik a különválasztás és a szembehelyezkedés politikáját, miközben megtartják saját maguk számára a döntőbíró és bizonyos környezet, körzet vagy köztársaság érdekei képviselőjének kényelmes szerepét. Amikor a munkásosztály nevében szól, márpedig ezt rendszerint meggyőzően és ügyesen teszi, a bürokrata félreállítja a munkást, kiveszi kezéből a hatalmat. Ennek a mesterkedésnek a nacionalizmus a legveszélyesebb formája, ami egyazon módon ellenforradalmi, bárhol is jelentkezzen, s Kosovóban meg is mutatta igazi arculatát, valós céljait és szándékait. Az önigazgatás jelenti azt az alapot és keretet, amiben megvalósul az igazi nemzeti egyenjogúság. Ezzel szemben a nacionalizmus szembeállítja a nemzeti érdeket az osztályérdekkel; a szakadás, a különválás, a szembenállás, a széthúzás kiváltója, nem pedig az egység meghatározója. A Kommunista Szövetség vezette munkásosztálynak — ma jóval inkább, mint tegnap — fel kell készülnie, hogy védje az önigazgatást az érdekeivel történő minden mesterkedésii formától. Ez az összetett munka nagy változásokat tesz szükségessé a munkaviszonyokban, a magatartásban. Erről szólnak a Kommunista Szövetség kongresszusain és értekezletein hozott legújabb határozatok, a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjának kiindulópontjai és más dokumentumok is. „... A mostani gazdasági nehézségekből nem a köztársaságok és tartományok alkotmányos jogainak megnyirbálása jelenti a kiutat, hanem az etatizmus szétverése minden szinten ...” (V. Szzentié a Crna Gora-d KSZ VIII. kongresszusán). „Az önigazgatás, a munka- és eszközátrsítás erősítése, jobb munka nélkül) nem küzdhetjük le mostani nehézségeinket.” (B. Mikulié a Vajdasági KSZ XVII. értekezletén). Mindez, természetesen, más követelményekkel együtt szükségessé teszi a lényeges módosítások végrehajtását a rendszerbelli megoldások valóra váltásában és a társadalmi viszonyok fejlődéséhez történő hozzáidomításukban. Nem lehet azonban a legtökéletesebb rendszer sem biztosíték arra nézve, hogy a szocialista társadalmi viszonyok ennek a rendszernek a követelményeivel összhangban fejlődnek. Nálunk tulajdonképpen nincsen hiány elvi álllásfoglalásokból és jó rendszerbeli megoldásokból, de mind nagyobb lépésvesztés alakul ki a határozatok, a megállapodások, a normatívák és a cselekedetek között. Ismét várakozásteljesen tekintünk a Kommunista Szövetségre, amely saját hibái ellenére megőrizte tekintélyét, legújabb kongresszusaival és értekezleteivel pedig reményt keltett, hogy jobb napok következnek, hiszen határozottabb harcot ígérnek a felgyülemlett káros jelenségek ellen. A Kommunista Szövetségtől várjuk el, ahogyan a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjának kiindulópontjaiban is megfogalmazták: „a társadalom minden sejtjében , az önigazgatási szervezetekben és a küldöttrendszerű döntéshozatali minden formájában jelenléte adjon biztosítékot, hogy megőrizzük forradalmi vívmányainkat, megvalósítjuk a munkásosztály történelmi érdekeit, a munkásosztály egységét, továbbá a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúságának a jugoszláv közösség egységét”. Napjainkban nálunk valóban nem lehet komolyan szólni az önigazgatásról és a nemzetek meg a nemzetiségek egyenjogúságáról a Jugoszlávia jelenítette teljességen kívül, de Jugoszláviáról sem szólhatunk az önigazgatási összefüggéseken kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az önigazgatás nevében nem engedhetjük meg Jugoszlávia egységének megrendülését, de Jugoszlávia egységének nevében sem gyengíthetjük a társult munka erejét, Jugoszlávia nemzeteinek és nemzetiségeinek testvériségét,egységét és egyenjogúságát. Ilyen szemüvegen keresztül kell vizsgálni és értékelni azokat a konkrét megoldásokat és magatartásformákat, amelyeknek mindig az egyéni és az általános érdekek szintézisét kellene jelenteniük. Djuro DJURAŠKOVIC