Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)

1983-01-03 / 1. szám

--------KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ ANGOLAI RIPORT (2.) Ahány ház, annyi szokás AZ Újvidéki Televízió forgatócsoportja négy he­tet töltött Angolában. A stabilizá­ció és a devizatakarékosság korá­ban ez természetesen pazarlásnak tűnhet. El kell azonban mondani, hogy angolai tartózkodásunk ide­jén egyetlen devizanapidíjat sem kaptunk. Aránylag szerény, napi mintegy két dollárra rúgó kiadá­sainkat a belgrádi Jugoeksport és részben a szintén belgrádi Pla­num fedezte. Ott-tartózkodásunk időtartama a nem mellőzhető igen különleges, de reális tények következménye. Először is tudnivaló, hogy Angola háborút folytat és emiatt számos nagy problémával küszködik. Ilyen helyzetben, a házigazda jóindulata ellenére, gyakran igen nehéz volt megszervezni egy-egy látogatást, vagy interjút előkészíteni valame­lyik politikai személyiséggel. Ezen­kívül Angolában, akárcsak sok más afrikai országban, másféle mércék szerint gazdálkodnak az idővel. Az el nem végzett, vagy lassan elvégzett munka miatti sietség vagy idegeskedés az ango­laiak számára gyakran szükségte­lennek, sőt sértőnek tűnik. Egy­szóval, mindenhol elvárják a meg­értést és a türelmet. Rém élen, angolai barátaim nem veszik zokon, ha elmondom, hogy ötnapos luandai­ tartózkodásom alatt jól megtanultam három szót, általában válaszként kaptam őket, amikor valakit kerestem például valamelyik minisztériumban vagy irodában. Kérdésemre vagy azt válaszolták, hogy az illető elvtárs „saio” — elment, vagy azt, hogy „no diego”, ami azt jelenti, hogy még nem érkezett meg, vagy pe­dig, ha az illető személy a mun­kahelyén volt, akkor leggyakrab­ban azt mondták, jobb ha „a man­­hana”, vagyis holnap jövök. Természetesen kezdetben ez egy kicsit idegesített. Lelkiismeretem azonban nyugodt volt, annál in­kább, mert ott-tartózkodásunk nem volt időhöz kötve és napidí­jak sem voltak előirányozva. Tü­relmetlenségünk egyre csökkent, amikor többet megtudtunk a je­­lenlegi angolai állapotokról, a ba­ráti és velünk igen rokonszenve­ző ország valóban nehéz helyzeté­ről. Angola óriási élelmezési és termelési problémáival összehason­lítva a mi bajaink valóban mel­lékesnek tűntek. A fentebb emlí­tett három famózus kifejezést a továbbiakban megértéssel, irónia nélkül fogadtuk. Biztosak voltunk benne, hogy türelmünket siker ko­ronázza. Arra is várnunk kellett, mégpe­dig négy napig, hogy megkapjuk az engedélyt, a kis zöld kartont, amely lehetővé tette számunkra, hogy szabadon filmezzünk Luan­dában és az egész országban. Ha­marosan rájöttünk azonban, hogy nézeteink különbözőek annak te­kintetében, mit lehet és mit nem lehet rögzíteni. Az egyik első ki­sebb nézeteltérés a boltok előtti sorokra, ott bichu-nak nevezik, vonatkozott. Angolában óriási probléma a laikosság élelmiszer-el­látása, éppen ezért gyakori jelen­ség a boltok előtti várakozás. — Itt valóban úgy érezzük ma­gunkat, mintha otthon lennénk, tréfálkozott Vladimir Gosaric ope­ratőr a nálunk kávéra vagy mo­sóporra várakozók hosszú soraira utalva. Megpróbáltuk filmre venni az egyik bolt előtti várakozó ember­sort. Azt azonban már nem si­került megtudnunk, hogy a több száz ember mire várt, mert alig 10—20 másodperc filmezés után már előttünk termett 3—4 civil és iratokat követelt tőlünk. Felmu­tattam az engedélyt és spanyol— portugál keveréknyelven próbál­tam megmagyarázni, hogy nem akarunk semmi rosszat tenni. A magyarázkodás nem ért semmit és az sem, hogy megemlítettem, ná­lunk is vannak ilyen sorok és bármennyire is kellemetlen ez szá­munkra, nem rejtegetjük. Közben megérkezett a rendőrség is és egy rendőr a rendőrkocsiba invitált bennünket. Őszintén szólva azt hittük, hogy egyenesen a dutyiba visznek bennünket. Az angolaiak igen ba­rátságos emberek. A ren­dőrállomás főnöke kivételesen szí­vélyesen fogadott bennünket. Meg­magyaráztuk neki a történteket és hogy mit akartunk filmre venni. Elmondta, vegyük filmre tágas te­reiket, kertjeiket és mindazt, ami szép. Miért kell éppen a várako­zók sorait filmezni. Ez a mi prob­lémánk, és miért kellene erről be­szélni. 697-es és 698-as sorszám­mal beírt bennünket egy füzetbe. Elmehet­tünk. Az angolaiak azonban nem min­dig reagáltak így, amikor a so­rokat filmeztük. Nyilvánvaló, hogy az egyes mércék eltérő értelmezé­séről van szó. Volt, aki filmezé­sünkre nem nézett jó szemmel, volt, akit ez nem érdekelt. Min­denesetre ez a jelenség egyálta­lán nem vet árnyat Angola erő­feszítéseire, hogy megoldja problé­máit és mindenekelőtt, hogy meg­őrizze függetlenségét TÓTH László, Újvidéki Televízió (Folytat­juk) HÉT ÉVVEL SEVESO UTÁN AZ ÉSZAK-OLASZORSZÁGI MONZÁBAN e hónapban bíró­ság elé állítanak négy svájci és egy olasz polgárt, a svájci Hoff­­mann-Roche konszernhez tar­tozó Semesa vegyi üzem menedzse­reit. A felperesek között lesz En­nie Senno kőműve­s, két kislány édesapja is. A per tárgya Seveso. Ki ne emlékezne a borzalmaikra, amelyeket 1976-ban a vegyi üzem­ben történt robbanás okozott? A két Senno kislány képe körbe­járta a világot: sírástól eltorzult, kisebesedett gyermekarcok. Más fotókon holdbéli öltözetű emberek a kiégett Földön vizsgálják a mérges gáz következményeit. Mi a helyzet ma, csaknem hét évvel a tragédia után? A 730 ki­telepített közül 530-an hazatértek. Milánó és Como között az autóút mentén kétméteres műanyag fal húzódik, körülkerítik a mérgezett övezetet, amelyben még mindig álarcos fehér alakok dolgoznak, teherautókra rakják a földet és stadion nagyságú gödrökbe ássák, különleges szigetelő anyaggal fe­dik be. Ha elkészülnek, szöges­dróttal kerítik be az övezetet, amelyre ember nem léphet még legalább ezer évig. Az ipari korszak kezdete óta legsúlyosabb vegyi katasztrófa 1976. július 10-én következett be. Az Icmesa üzemben hiba folytán robbanás történt, és dioxinnak nevezett klórvegyület szabadult fel, amely ezer­szer mérgezőbb a ciánkák­nál. Az amerikaiak Viet­namban használták az őserdő pusztítására, hogy a gerilláknak ne legyen hol elrejtőzniük. A dioxinfelhő lassan végighömpöly­­gött a tájon, mindent megmér­gezett, de riadót csak egy hét múlva fújtak, amikor már nem volt kétséges, hogy a fejfájást, rosszullétet, a gyermekek kiüté­seit, a fák lombjának hervadását, a háziállatok pusztulását a mé­regfelhő okozta. Az „eredmény”: 80 359 elpusztult háziállat, 305 te­hén, 230 sertés. A negyvennégy súlyosan meg­betegedett gyermek közül nyolc­nak, hatévi kezelés ellenére, egy életre meg van pecsételve a sor­sa. A Senno kislányokat sikerült meggyógyítani, de fájdalmaikat nem felejtik el soha, arcukon számtalan kis forrás emlékeztet a sevesói tragédiára. Sennóék nem költöztek vissza, Velence mellett élnek. Ha valaki Sevesót említi, a kislányok összerezzennek, ma­gukba zárkóznak. Lelkükben is nyomot hagyott a tragédia. FELELŐSSÉGRE VONHATÓK-E A MENEDZSEREK? A profit mi­att az üzem bővítésekor elhanya­golták a biztonsági intézkedése­ket. Segített volna-e az azonnali riadó? Egyre nyilvánvalóbb, hogy igen, mert a gyermekek egy álló hétig gyanútlanul játszottak a mérgezett homokban, a háziálla­tok mérgezett vizet ittak, az em­berek mérgezett gyümölcsöt et­tek. Ma is ellenőrzik 1680 .ember egészségi állapotát, de csak tíz­tizenöt év múlva fog kiderülni, hogy a torzszülöttek, a májmeg­betegedések, a rákesetek a vegy­szer hatásának tulaj­doníthatók-e. (pm) Stefánia Senno 1976-ban kétéves volt, ezt a képet közölte a világ­sajtó, a sevesói katasztrófa szimbóluma lett Stefánia ma nyolcéves, arcán apró forradások nyoma, de már tud nevetni Negyvenkilenc ország erősítette meg részvételét A koordinációs bizottság managuai miniszteri ülése megvitatja a közép-amerikai helyzetet Negyvenkilenc o­rszág erősítette meg hivatalosan, hogy részt vesz az el nem kötelezett országok koordinációs bizottságának e hó­nap 10-én Managuában kezdődő miniszteri ülésén: 20 afrikai, 15 ázsiai, 9 latin-amerikai és a 3 eu­rópai, valamint két­ felszabadítási mozgalom. Managuából­ érkező je­lentés szerint 19 ország külügymi­niszteri szinten képviselteti ma­gát. A nicaraguai fővárosban Daniel Ortega államfővel az élen külön­leges bizottság alakult, hogy köz­reműködjön a küszöbönálló érte­kezlet előkészítésében. Feladata annál inkább jelentős, mert Kö­­zép-Amerika földjén sohasem tar­totta­k ilyen méretű politikai össze­jövetelt. A koordinációs bizottság elsősorban a közép-amerikai hely­zetet vitatja meg, és erről külön okmányt készít, s a delhi csúcsér­tekezlet elé terjeszti. Az el nem kötelezettek mozgal­mának jelenleg 97 teljes jogú tag­­van, 85 ország és 2 nemzeti fel­szabadító mozgalom. A koordiná­ciós bizottság tagjainak száma harmincnégy. (Tanjug) Szaddam Husszein a fronton járt Irak újabb offenzívára készülődik Szombaton a késő esti órákban Bagdadban bejelentették, hogy az iraki-iráni frontot tett háromna­pos terepszemléjéről visszatért a fővárosba Husszein elnök. Az ira­ki távirati iroda azt is közölte, hogy a parancsnokokkal a front­helyzetről és arról tárgyalt, mi­ként lehet visszaverni az ellenség mindennemű arra irányuló kísér­letét, hogy támadjon. Husszein elnöknek a fronton tett látogatása időben egybeesik azok­kal a bejelentésekkel, hogy Irak újabb offenzívára készülődik. Ezt egyébként Bagdadban hivatalosan is megerősítették, jól értesült for­rások pedig úgy tudják, valószínű­leg még ebben a hónapban sor kerül rá. Miután Irak tavaly júniusban úgy döntött, hogy katonaságát a nemzetközileg elismert határvonal iraki oldalára rendeli vissza, Irán három ízben kísérelt meg beha­tóin Irak területére: júliusban Basra, októberben Mandali (Bag­dadtól 100 kilométernyire keletre), novemberben pedig a dél-iraki Amara város irányában. Mind a három előrenyomulást visszaver­ték, s a két ország hadserege most zömmel a nemzetközileg elismert határvonal mentén áll szemben egymással. Egyébként a fronton folytatód­nak a kisebb tüzérségi összecsapá­sok, a hadban álló felek kölcsö­nösen egymás területét lövik. (Tanjug) ETIÓPIA (A Tanjug tudósítójától) Etiópiában évszázadok óta, egészen a forradalomig, a helyszínen ítélkeztek a kisebb lo­pások elkövetői felett, néha, a bá­­m­ész tömeg szeme láttára, halálra ütlegelték őket. A nagy kaliberű tolvajok büntetlenül megúszták. A kisebb tolvajok felett néha ma­napság is a helyszínen ítélkeznek, elverik őket, de utána átadják az igazságszolgáltatásnak. Egy áru­házban elcsent arcszeszért két hó­nap börtönbüntetés jár. Ha valaki egy településen inget, blúzt vagy valami mást tulajdonít el és raj­takapják, szintén eltángálják, de azután a bíróság mond ítéletet fe­lette. Bahardarban egy polgár el­lopott egy két méter hosszú vas­­rudat és ezért két hónapra be­börtönözték. A társadalmi tulaj­donban levő pénz elsikkasztásáért sokkal szigorúbb büntetést szab­nak ki, az összeg nagyságától füg­gően. Szigorúan büntetik a kor­rupciót és a társadalmi eszközök hűtlen kezelését is. Etiópiában központi ellenőrző bizottságot alakítottak a társadal­mi vagyon eltulajdonítása, illetve rendkívüli rigorózus büntetést szabnak ki. Az elmúlt napokban a különbí­róság 18 év szigorított börtönbün­tetésre ítélt egy bizonyos Mulugeta Grmat, Felső-Awash mezőgazda­ságfejlesztési projektumának pénz­tárosát, mert elsikkasztott mint­egy 300 000 millió dinárnak megfe­lelő összeget. Az ítéletet a sajtó azonnal közölte. A sajtó egyúttal figyelmeztette a közvéleményt azon személyek munkájának fokozottabb és gya­koribb ellenőrzésére, akiknek le­hetőségükben áll a társadalmi va­gyont elsikkasztani vagy megkáro­sítani. Ha a pincér szándékosan töb­bet számít fel, mint amennyit a vendég fogyasztott, állás nélkül marad. Ilyen eset különben rit­kán fordul elő, mert ez is a lopá­sok kategóriájába tartozik, amit itt szigorúan büntetnek. A magántulajdonban levő boltokkal ugyanez a helyzet. Az árakat ki kell függesző helyzetben vannak. Ha külföldi ér­deklődik árujuk iránt, akkor a tényleges értéknél többszörös árat kérnek. A vevő vagy fizet, vagy alkudik, vagy pedig lemond a vá­sárlásról. Bizonyos azonban, hogy az utcai árus a nyomába szegődik a potenciális vevőnek és állandó­an kisebb és kisebb árat kérve, néha tízszeresen is csökkenti azt. Az utcán lehet alkudni, de a bol­tokban nem. Ezért nem szabad csalásnak sem előfordulnia. Etiópiában húsból és gyümölcs­ből van elegendő. Az árak min­denhol egyformák. Ha például egy kilogramm­ banánt kérnek tőle, az árus néhány dekával többet mér ki. Ugyanez a helyzet a hússal is. Egy kilogramm borjúhúst vásárol­va a vevő néha negyed kilóval is többet kap. Ha kevesebbet mért ki az előírt mennyiségnél, akkor, a feljelentéstől félve, örömest ki­egyenlíti a különbséget, sőt még ráadást is ad. Momčilo SOLAJA Még a pincér sem tévedhet hűtlen kezelésre és a korrupció elő­t teni és ritkán történik meg, hogy lem­ harcra. Különbíróságokat is többet számítanak fel. Ez utcai létrehoztak, amelyek időnként­ árusok e tekintetben egészen más Addis Abeba 1983. január 3., hétfő AFGANISZTÁNI KÉRDÉS Moszkva ismét tárgyalásokat sürget A Szovjetunió hivatalos formá­ban ismét indítványozta, hogy Af­ganisztán és szomszédai kezdjenek tárgyalásokat „a politikai megol­dás” felkutatása végett. A szovjet TASZSZ hírügynökség által továb­bított közlemény azzal vádolja az USA-t és „egyes más országokat”, hogy hadüzenet nélküli háborút folytatnak az új kabuli hatóságok ellen. Minthogy ezek az országok nem hajlandók megszüntetni be­avatkozásukat Afganisztán bel­­ügyeibe — olvasható a közle­ményben — egyenesen követke­zik, „érdekük, hogy a Szovjetunió minél hosszabb ideig Afganisztán­ban állomásoztasson katonaságot”. A TASZSZ megismétli a korábbi moszkvai bejelentést, hogy a Szov­jetunió akkor vonja ki csapatait Afganisztánból, „ha megszűnik a beavatkozás a szóban forgó ország belügyeibe, s amikor nemzetkö­zileg garantálják, hogy nem fog megismétlődni”. (Tanjug)

Next