Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-17 / 15. szám
1983. január 17., hétfő KÉPZŐMŰVÉSZETI LEVELEZŐ Gyökerek A pozsonyi Szlovák Nemzeti Képtár és az újvidéki Modern képtár együttműködése eredményeként láthattuk Újvidéken, a Matica srpska képtárában a Jelenkori szlovák képzőművészet című kiállítást. A tárlaton 34 alkotó 58 alkotása volt megtekinthető. A művek keletkezési ideje: 1912-től napjainkig. Esztétikai közhely, hogy a műalkotásokon megelevenedő valóság gazdagabb, sokrétűbb mint maga a valóság. Közhelyszerűségét legjobban azzal a Viktor Hugó-i metaforával illusztrálhatjuk, hogy a művészet nem egyszerűen csak tükre a természetnek, hanem homorú „gyűjtőlencséje”, amely az elszórt sugarakat fénnyé, a fényt lánggá gyűjti, sűríti össze. Művészetté írták át „szülőföldjük szép határát” bemutatott alkotásaikon a szlovákiai festők. A genius loci pezsdítő szelleme hajtja át a képeket. Olyan hű krónikásokként mutatkoztak be, akik tudatosan, vallomásszerűen vallanak a szlovákiai tájról. Számukra a táj „létet biztosító lényeget” jelent. Életművük és festőrangjuk indokolja, hogy a bemutatott alkotók arcképcsarnokát a szlovák képzőművészet „nagy öregjeivel” kezdjük. M. A. Bazovsky a modern szlovák festészet egyik iskolateremtő mestere. Befelé forduló meditáló, lírai hang az ő vizuális hangja. A színkezelés hangsúlyos szerepet tölt be képein. M. Benka a szlovák nemzeti stílus megteremtésén fáradozott. Festészetének e táj és a paraszti lét az ihletője. Alkotásaiért több rangos elismerésben részesült. Sokoldalú alkotó volt L. Fulla. A festészet és a grafika mellett illusztrátorként és díszlettervezőként is jelentőset alkotott. Számos díjat nyert jó mesterséggel, tanárosan öntudatos készséggel készített képeivel. A táj és az ember lírai kapcsolata volt az ihletője J. Fabini művészetének. Szűkebb pátriája, Banska Stivnica kimeríthetetlen, gazdag élményanyagot jelent J. Kollár művészi opuszában. Követi az évszakok változását és évről évre érettebben tér vissza a természeti ember motívumokhoz. J. Lőrincz piktúrája expresszív jegyeket hordoz, ecsetkezelése temperamentumos. A festészet és a grafika mellett illusztrátorként és plakáttervezőként jegyzi a szakma. Lírai, meditatív, vizuális hangon regél a szlovákiai tájak hű krónikása, D. Milly a szlovák vidék meghittségéről, bájáról. Az egyediben is az általánost fogalmazza meg. Festészetet Párizsban a Julian és az Akademie Modernén tanult E. Simeková-Martinceková. A kései kubizmus fegyvertárából vette festői fegyvereit. Színei lefokozottak. Kompozíciórendje végtelenül kiegyensúlyozott és zárt. Bécsben, Pozsonyban és Párizsban tanult J. Sturdik. Az utóbbi húsz évben munkásságának meghatározó eleme a tájélmény. Csendes, szemlélődő típus. A két háború közötti szociális festészet egyik legmarkánsabb képviselője. A Képzőművészeti Akadémiát Prágában fejezte be L. Gandl. A monumentális festészet érdekli, de szívesen fordul a mozaik és a gobelin felé. Nyílt, meleg festői beszéde egyéni falumitológiát teremtett. Dinamikus képépítésre vallanak R. Mosko festményei. A hegyek és völgyek vonulatai a képnek adnak hullámzást, belső zenét. J. Bárta alkotói opuszának jelentős állomásai tájképei. E. Gwerk kerülővel tért meg szülőföldjére. Festőpályája állomásai — Budapest, Spanyolország, Nagybánya — hozzájárultak világképe kialakításához. Az izmusok közül az expresszionizmus hatott rá. A. Jasusch Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult. Az avantgarde égisze alatt alkotott. E. Lehotsky fiatal korában az impresszionalizmus hatása alá került. Festészetére az impresszionizmus és az expresszionizmus nyomta rá bélyegét. A szlovák képzőművészet középső és fiatal korosztályának prominens alkotásaikat is felvonultatta a Szlovák Nemzeti Képtár. Igazán fiatal képzőművész nem is szerepelt a tárlaton. A hosszan tartó fiatalság hosszan tartó ismeretlenséget is jelent. Századunk művészetének forradalmárai húszas éveik elején, derekán már teljes fegyverzettel küzdöttek művészetükért. L. Berger festményein él a táj és izzik a szülőföld kimeríthetetlen élménye, szeretete. V. Popovic látásmódja a gyermekrajzok naivitását és közvetlenségét idézi. Pozsonyban végezte tanulmányait V. Zlicanova. 1956-ban Szalzburgban részt vett Oskar Kokoschka nyári tanfolyamán. Alkotó munkája a 70-es években ért be. Szimbolizmusa, választott jelképei a mondanivalót az érthetőség szintjén továbbítják. A „fiatal” alkotók — M. Hrčka, M. Halik, J. Kudlička, M. Rašla, P.Rónai — alkotómunkáját a mához közelítés jellemzi. Ember—falu—mezőgazdaság, ember—városgyáripar formációk szerves, sokrétű arculatának vizuális átírását és értékelését adják. Ami a szlovákiai képzőművészek e tárlatát jellemzi, az a lokálpatriotizmus. E kifejezés adhat aranyozást, de lehet vállveregető. A tárlat állóvíz-állapotot tükrözött. DOBOSI Irén Martin Benka: Tallózás, 1941 körül Miloš A. Bazovsky: Vihar után, 1952 Nevena Bajagic: Horizont MAGYAR SZÓ MŰVELŐDÉS Tanító néni Harmincöt évi munka a Kultúra Szikrái díj mögött — Elmondja Vera Pajtašev cservenkai pedagógus Vera Pajtašev cservenkai pedagógust nagy öröm érte a múlt év utolsó napjaiban. Harmincöt évnél is több népművelő munkájáért elnyerte a Tartományi Közművelődési Közösség Kultúra Szikrái díját. — A felszabadulás után Bogumil Karlavaris képzőművész szakos pedagógus alakította meg Cservenícán az amatőrszínházat. A színészek a tanulók meg a szülők voltak, s természetesen mi pedagógusok. 1946-ban mutattuk be az első előadást, azt hiszem az iskolai felügyelő volt a címe. Én voltam a súgó. A város széli nagy magtárban próbáltunk. Ott volt hely. A munkakörülményekre mi akkor nem is gondoltunk. Mi a munka végeredményében, az előadás sikerében láttunk mindent. Pályakezdő pedagógus voltam, akkor a súgás volt az iskolán kívüli első társadalmi tevékenységem. A súgás után azonban hamarosan meg kellett szólalnom a színpadon is. 1948-ban az Őrségen című darabban egy hetvenéves öregasszonyt játszottam, húszévesen. A lelkesedés volt az egyetlen motivációm Nem voltunk mi akkor válogatósak és követelőzzek, örültünk, hogy vége lett a háborúnak. Mindent, amire csak szükségünk volt, a két kezünkkel csináltunk meg. A jelmezeket is, a kulisszákat is. Egyre több gyereket vontunk be a munkába. Megalakítottuk az iskolai színjátszócsoportokat. Közben megnőttek a gyerekek, vonzotta őket a műkedvelő színjátszás. Az elmúlt 35 év alatt több mint 50 előadásban játszottam, majdnem mindig főszerepeket. Az új művelődési otthonban a korábbiakhoz képest álom volt dolgozni. A Miniszternőben egyik tanítványommal játszottam. Ő 13 éves volt akkor. Pera Stojančević, ma a Szabadkai Népszínház hivatásos színésze. Én is erre a szerepre emlékszem vissza a legszívesebben. A határozott asszonyi szerep megformálásához nem kellett sokat színészkednem. Az alakításért mindketen díjat is kaptunk. Ezzel az előadással eljutottunk a trebinjei köztársasági szemlére, Cservenkán ötször-hatszor bemutattuk, látta аг egész falu. A szöveget mindig a próbákon tanulom meg, erre tanítom a fiatalokat is. Anynyi más megbízatás mellett nem futotta volna az időmből, hogy otthon is a szereptanulással bíbelődjem. Színre vittük az Agóniát is. Tizenötször mutattuk be, a többi között a belgrádi Egyetemista Színpadon, Smederevska Palánkán, Pocarevacon és Surčinban. Nekem sohasem volt különösebb lámpalázam, hiszen tanítónő vagyok, napról napra van közönségem: a gyerekek. Csak addig izgulok, míg fel nem gördül a függöny. Tanítványaimnak is azt magyarázom mindig, hogy bátran, a saját szavaikkal mondják fel a leckét, beszéljenek, érezzék, tudják, hogy mit mondanak. Bár most iskolaigazgató-helyettes vagyok, továbbra is vezetem az iskolai színjátszócsoportot. Az idén Boško Buha gyermekhős életének szeretnénk emléket állítani. Minden évben készítünk egy-két előadást, a szemlékre is benevezünk. Az iskolán kívüli nevelőmunkát nem lehet elismerésekor mérni. Talán azt is mondhatom, hogy az egész életemet ennek a munkának szenteltem. Nincs családom, nincsenek gyerekeim. Jól esik az elismerés, volt is részem benne, ezért a munkáért eddig már elnyertem a Köztársasági Közművelődési Közösség aranyérmét, a Májusi Játékok emléklapját, sok egyéni díjat is kaptam, művészeti képet, pohárkészletet, sok-sok apró jelképes ajándékot... És most legutóbb, a Kultúra Szikrái díjat. Az amatőrizmus, az önkéntes munka. A színháznak én vagyok a legidősebb tagja. Bár most már eljártak fölöttem az évek, én még mindig nem azt mondom a fiataloknak, hogy gyertek, ezt meg ezt csináljátok meg, hanem, hogy menjünk, ami jó nekünk, amihez kedvünk van, azt csináljuk. Ez így természetes, nem? A mai fiatalok éppen olyan lelkesek tudnak lenni, mint mi voltunk. Oda kell figyelni a munkájukra, el kell ismerni őket, az ízlésüket, a viselkedésüket. Szemléletükben kell irányítani őket folyamatos és következetes nevelőmunkával. Azt hiszem, a kitüntetést is ezért kaptam. Most már néha-néha cserben hagy a korábbi tempóm, kezdem magam jól érezni az otthoni karosszékben. Az idén a cservenkai amatőrszínház plakátjára felkerül majd egy mondat: Vera Pajtašev búcsúelőadása. vdf NEMESMILTICS KÉT SZÍNMŰVET PRÓBÁLNAK A FIATALOK A Liliomfival a községi szemlére Nemcsak kiváló munkakörülmények fontosak a műkedvelő színjátszásban. Falun általában a legelemibb adottságokkal is baj van, az amatőrök mégis sokszor túlteszik magukat a nehézségeken. A lelkesedés, az erős igény mindent legyőzhet. A nemesmiliticsi Németh László Ifjúsági Színjátszó Csoport tagjainak sem kell a szomszédba menni fiatalos lendületért. Volt és zott velük rendezőként. Nagy si van köztük tizenöt éves középiskolás, munkásfiatal, huszonéves földműves. Most két színművet tanul a csoport. Sokat jelentett a fiataloknak két évvel ezelőtt, hogy Sebestyén Tibor, a szabadkai Népszínház magyar társulatának színésze dolgokört arattak Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeményének átdolgozott változatával. Az új tehetségek: Bűnös Sándor és Tarlósi Mária. Zárics Mária és Rippli Littvai Katalin érdeme, hogy Kovács Ildikó, Blaskovics Emma, Teseki Piroska, Szabó Sándor és az ifjúsági csoport többi tagja révén nem szakad meg a folytonosság. Szigligeti Ede Liliomfiát Rippli Littvai Katalinnal közösen visszük majd színre, most folynak a mozgáspróbák. Legnagyobb örömünkre a helyi szövetkezet rendelkezésünkre bocsátotta klubhelyiségét, itt tartjuk a próbákat. Ezzel a színművel szeretnénk ismét részt venni a zombori műkedvelő színjátszók községi szemléjén — moztja Kovács András, a csoport tagja. Kenyó Géza és Babits Attila kezdeményezésére Az isten nem szerencsejátékos című színművet tanulják, ezt közösen rendezi a két előbbi fiatal. P. M. A nagy sikerű A helység kalapácsa egy jelenete (P. M. felv.) Újabb közönségsiker A zentai amatőrszínház bemutatója Január 8-án mutatta be a zentai Stevan Sremac Amatőr színház Tabi László A végzet asszonya című vidám darabját a hivatásos színházaknak is becsületére várható közönségsikerrel. A lelkes és rokonszenves ki színészcsoport — Molnár Cs. Etelka, Szécsényi László, Danka Bartičević, Juhász Róbert, Sava Vujičić — tudása és igyekezete javát adta. Az író közismert egyéni humorát sikerrel tolmácsolták, játékukkal mindvégig lekötötték a közönség figyelmét. Külön érdemük, hogy mindezt a hatásvadászó helyzetkomikum és bohóckodás mellőzésével, érett játékkal, a szavak kifejezőerejével érték el. Az egyszerű, modern díszlet is mintha a színészek játékát emelte volna ki. Most már bizonyos: ezek a fiatal színészek — a szereposztáshoz szinte „zavaróan” fiatalok — játékukkal és lendületükkel állandó színházlátogató közönséget hódítottak maguknak, ami nem kis szó a televízió otthon marasztaló varázserejének ismeretében. — Nagyon izgultam, szorongva vártam ezt a napot, de most az előadás után úgy érzem, fáradozásunk nem volt hiábavaló. A közönség érdeklődése arra ösztönöz bennünket, hogy a következő előadáson még felszabadultabban játsszunk — mondta Danka Batričević, aki a darab rendezését is vállalta. Ez volt egyébként az első rendezése. (Emellett szervezésből is kivette a részét.) A műkedvelő színjátszásban tényleg a lelkesedésen és a találékonyságon múlik minden. SZŐCS Árpád 19 Tomislav Suhecki: Férfiak a kutyával