Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-22 / 20. szám
16 - KILÁTÓ. Kulturális figyelő Az elmúlt év legjobb szerbhorvát nyelven íródott regényéért járó NIN-díjat Antonije Isakovic akadémikus, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia alelnöke kapta „Tren 2” (Pillanat 2) című művéért. A NIN szerkesztőjének adott interjújában Antonije Isakovic ez alkalomból az alábbiakat nyilatkozta: A NIN-DÍJAS REGÉNY ÉS A TÖRTÉNELEM A regény tényleg konkrét időben játszódik. Említés történik arról a bizonyos Goli otokról is, a mű azonban mégsem a Goli otok nevű sziget története, nem annak az időszaknak a története a történelemkönyvek értelmében. Szerintem a könyv jelentésköre ennél szélesebb, s talán álszerénység nélkül állíthatom, hogy ezért fog tartósabb érdeklődést kiváltani. A könyvön dolgozva tulajdonképpen az segített a legtöbbet, hogy nem nyomasztott túl sok dokumentum. Nagyon sovány eredeti anyaggal rendelkeztem. A Goliotok fényképét nem is olyan régen, a NIN-ben láttam először. Sokan azt gondolják, hogy rengeteget beszélgettem az onnan visszatért emberekkel, de ez sem igaz. Csak egy emberrel találkoztam, s vele beszélgettem el két alkalommal, két-két órát. E beszélgetések nyomán alakult ki bennem a szigeten való viselkedés képlete, s ezután már nyugodtan írtam a kitalált emberi sorsokról. A harcot abban az időben biztos, hogy nem a Goli átokkal, a szigettel nyertük meg. Az ilyen elkülönítő helyek tulajdonképpen az ország védelmének a szolgálatában álltak. El kell ismerni, hogy azokban az időkben a rettegés is mindennapos volt, s valószínűleg ezzel magyarázható, hogy előfordultak ellenőrizetlen letartóztatások, bebörtönzések, s hogy a tortúrák is napirenden szerepeltek, hogy az összes sztálinista módszer alkalmazást nyert. A sztálinizmus balkáni változata volt ez. Könyvemet éppen az efféle dogmatizmus és erőszak ellen írtam. A mendemondákkal ellentétben állíthatom, a könyv semmiféle felhívást nem tartalmaz emberek rehabilitálására. Könyvem a maga nemében nem az egyetlen ilyen jellegű mű — foglalta össze mondanivalóját Antonije Isakovic. — A mi irodalmunkban és más országok irodalmában is vannak hasonló könyvek. Írás közben azonban nem valamiféle más szituációbeli nézőpontot alkalmaztam. Például egy Szolzsenyicin nézőpontjából is lehet szemlélni a dolgokat, ez azonban esetemben egészen mást eredményezett volna, hisz könyvem megírásakor a mi forradalmi humanizmusunkat vettem alapul. MŰVÉSZET ÉS POLITIKA A művészetés a politika összefüggésrendszerét feltérképezendő a belgrádi Književne novine irodalmi lap körkérdést szervezett, amelynek keretében legutóbb Ksenije Zečević arról írt, hogy — szerinte rendkívül hasznos volna, ha a szakemberek valamilyen kézikönyvet, esetleg zsebkönyvet adnának a kezünkbe, amely pontos jelzésekkel, minden helyzetre megbízható tanácsokkal szolgálna arra vonatkozóan, hogy miként kerülhetők el az egységes marxista gondolkodásmódtól való félresiklások. Olyan képletekre volna szerinte szükség, amelyek felfednék az összes liberális, anarcho-liberális, polgári, jobboldali, szélsőbaloldali, önigazgatásellenes, ellenséges, unitarista, idegen és sötét törekvéseket, amelyek a jelek szerint ott settenkednek és lépten-nyomon kilógnak alkotói tevékenységünkből. Ugyanakkor senki sem hajlandó elismerni a tényt, hogy a lakosság politikai érzéke nem jutott messzebb annál a képletnél, hogy a kapitalisták rosszak, a munkásoknak mindig igazuk van, az értelmiség pedig veszélyes. Ez a szemléletmód sajnos olyannyira ránk vall, hogy tükörkét minden előszobában felakaszthatnánk — írta, valószínűleg nem kis érzelmi túlfűtötséggel, Ksenija Zečevic. Ugyanez a szemléletmód érvényesül Bane Zajc nyilatkozatában is, aki szerint a politika és a költészet közötti viszony a normálishoz való viszonyukban fejeződik ki. A politika előírja, mi a normális, s e követelménynek maga az átlagos gondolat szintjén tesz eleget! Nyelve az átlagosság nyelve, világérzése és félelme szintén egyformán átlagos. A nyelv, amelyet képtelenség a normális keretei közé beilleszteni, szerinte abnormális. A gazdaság, a posta, a katonaság, a vasút, a kereskedelem és a rendőrség objektív világára támaszkodó normális szellem részére a költészet beteg állapot tükörképe, mert a vers nem illeszthető be a felsorolt intézmények világának egyikébe sem. A BELGRÁDI SZÍNHÁZAK BEMUTATÓI A Jugoszláv Drámai Színház ma tartja Bond Nyár című darabjának bemutatóját, a Politika cikkírója szerint azonban ebben a színházban az évad végéig nem tartanak több bemutatót. Az Atelje 212-ben egy Biljana Jovanović- és egy Miladin Ševarlić-đarab próbái folyak. A Termijén levő felújított színház februárra egy balettbemutatót tervez, amelyet Bach, Mokranjac és a dragacevói rézfúvósok zenéjére írtak. Előkészületben van Branislav Nušić Utazás a világ körül című darabja is, amelynek külön érdekessége, hogy zenéjét Lengyel Gábor írta. Ugyanitt mutatják be Zoran Božović Nászinduló és Jovan Sterija Popovic Hazafiak című művét is. A Drámai Színház Vidosav Stamenovic Anyánk bőröndje, Ben Johnson Volpone, Vampirov Vidéki tréfák, Aleksandar Popovic Raszputyin Ralf Hochout Pehér klán című darabját mutatja be. Az operatársulat Bizet Carmenját, Csajkovszkij Diótörőjét, Verdi Nabuccóját állítja színre. A Belgrádi Drámai Színház Ljubomir Micic szövegeiből állít, össze egy kollázst, majd Djordje Lebovic Szentendrei rapszódia, Pirandello Ma este improvizálunk és Svetozar Vlatkovic Esti futtatók című darabját mutatja be az idei évad végéig. ISKOLÁZTATÁS ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG Szerény, kétezerötszáz dolláros, nemzeti jövedelme ellenére Jugoszlávia képtelen volt útját állni az iskolák elsöprő áradatának, csoda-e, ha már ma zsákutcába jutott: egyrészt ugyanis állandóan növekszik az egyetemi és főiskolai végzettségű munkanélküli szakemberek száma, másrészt pedig folytatódik a legnagyobb távlatokkal rendelkező gazdasági ágazatokban — a mezőgazdaságban és a kisiparban — dolgozók biológiai lemorzsolódása — írja a Borba cikkírója. Az országban már hosszabb ideje a külterjesség érvényesül az iskolahálózat fejlesztésében. Miután az ország négyszáz községének az óhaja szinte maradéktalanul teljesült, és aki csak akart, középiskolát nyitott, a felsőoktatás került sorra. A négyszáz község közül majdnem háromszáz főiskolát vagy egyetemi kart kapott. Ugyanakkor az egyetemi közponok megkétszerezték, vagy megháromszorozták hallgatóik létszámát s ennek köszönhetően a tízezer lakosra jutó hallgatók számát tekintve a világranglista élére, rögtön az USA mögé kerültünk. S ami elképesztő, a diákok és egyetemi hallgatók áradata szinte évről évre nő. Mintegy száz új iskola és egyetemi kar megnyitását szorgalmazó kérvény hever az illetékes intézmények asztalán, pedig például csak Szerbiában 12 000 egyetemi végzettségű szakember vár munkára, azzal a 850 000 középiskolai oklevéllel rendelkező fiatallal együtt, akik ugyancsak szeretnének elhelyezkedni. Ki és mikor teszi meg iskoláztatásunkkal kapcsolatban azokat a kulcsfontosságú lépéseket, amelyekre már régóta szükség van — teszi fel a kérdést a Borba cikkírója. Ki kell végre mondani, hogy társadalmunk és iskolarendszerünk kényezteti és „becsapja” a fiatalokat, mert a munkanélküliséget eddig már nemegyszer az iskoláztatás lehetőségeinek a korlátlan bővítésével oldottuk meg.hl VT MAGYAR SZÓ Folyóiratismertető Gyakorlat és , A Létünk 6. száma Társadalmi tudományos és kulturális folyóiratunk legutóbbi számának meghatározó jellemzője, hogy a közölt írások zöme a tudományosság igénye mellett sem szakad el a gyakorlattól, mi több: gyakorlati indítékú vagy célú. Dusán Popovic a demokratikus centralizmus mint a forradalmi politikai szervezet — különösképp a JKSZ — elméleti-gyakorlati eszköze című írása a múlt év májusában Herceg Noviban erre a témára szervezett tudományos tanácskozáson elhangzott bevezetőjének, írásbeli beszámolójának és a vitában való felszólalásának szintézise. A köztársaságok, illetve tartományok kommunista szövetséges viszonyának az egységes JKSZ-en belüli egyenjogúságának, önállóságának közös és azonos felelősségének taglalása mellett különös figyelmet szentel a demokratizálódás folyamatának mint a nemzeti és az osztályelem egybehangolásának. A termelőerők, a termelési és a társadalmi-gazdasági viszonyok fejlődésével párhuzamosan erősödik a nemzeti egyenjogúság — állapítja meg —, ami különösen abban az elvben fejeződik ki, hogy minden köztársaságnak és tartománynak egyaránt azonos a felelőssége a saját és a közös fejlődés tekintetében. A matematikai módszerek gyakorlatbani alkalmazása jelentőségét világítja meg dr. Szórád Györgynek Az ügyviteli rendszer többszintű tervezése dekompozíciós módszer alkalmazásával és dr. Somogyi Sándor Növénytermesztési trász tervváltozatainak szimulálása című írása. A tervezés elméleti és gyakorlati vonatkozásait érinti Szemes György és dr. Jelena Bandin cikke, dr. Weöres Imre pedig a tervezés és a gazdaságirányítás sajátos magyarországi dilemmáit villantja fel Versenyjogot vagy piaci magatartási jogot? című írásában. A vajdasági oktatási reform és a Szegedi József Attila Tudományegyetem szervezésében folyó oktatási kísérlet (Kísérleti terv a gimnáziumi és szakközépiskolai képzés átalakítására egységes középiskolai képzés differenciált ágazataivá, összehasonlító vizsgálatára vállalkozik dr. Tóth Lajos, párhuzamosan mutatva be a két modell hasonló, illetve eltérő vonásait, miközben helyenként vitatható következtetésekhez, megállapításokhoz jut el. A Vajdasági Pedagógiai Intézet három évtizedes munkásságáról olvashatunk méltatást, úgy tűnik, minden apropó nélkül, Nagy László tollából. A Szarvas Gábor-évforduló kapcsán a Létünk Láncz Irén Szarvas Gábor című, a Fórum gondozásában megjelent monográfiájából közöl részleteket, a Nyelvőr első évei címmel. A nemzetközi szemlében Bálint István és Mendrei Ernő írását olvashatjuk, az Olasz KP és a Szovjet KP közötti ellentétek lényegéről, illetve az el nem kötelezettek soron következő csúcsértekezletének hátteréről. Vékony László a Paleo Patológiai Társaság negyedik európai, Czékus Géza pedig a Jugoszláv Biológusok hatodik országos kongresszusáról számol be. A könyv- és folyóiratszemle keretében Vajda Gábor Lukács György 1902—1917. közötti levelezéseit ismerteti, Cservenák Róbert Michel Dufrenne két könyvét, Gabrié Molnár Irén a Savremenosz múlt évi hatodik számát, Bálint István pedig a Les Temps Modernes július—augusztusi számát. SY tudományosság Tévéjegyzet Tény- vagy értékinformáció? Az Újvidéki Televízió Literatúra című műsorának szerbhorvát nyelvű adása legutóbb nem kevesebbre, mint arra vállalkozott, hogy röviden összefoglalja a múlt év folyamán Jugoszláviában megjelent regényekre vonatkozó tudnivalókat. A műsor vendége Milivoj Markovic kritikus volt. Elmondta, hogy mintegy hatvan regényt kapott kézhez a tavalyi regénytermésből, s java részüket el is olvasta. Aleksandar Despenié, a műsor szerkesztője és vezetője azzal a nyilvánvaló és eltéríthetetlen szándékkal vezette a beszélgetést, hogy kiderüljön: téma szerint kell osztályozni a tavalyi regénytermést, így aztán Markovictyal közös erővel föl is osztották a háború és forradalom, a Tájékoztató Iroda, valamint az időszerű eseményeket feldolgozó művekre e regényeket. Noha Despenié igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy ő maga is, kívülállóként teljesen tájékozatlan az impozáns mennyiségű regénytermést illetően, s teljesen Milivoj Markovic értékítéleteire hagyatkozik, mégsem látszott figyelmesen meghallgatni ez utóbbinak azt a véleményét, hogy a regény témája mégiscsak másodlagos, tehát semmiképp sem lehet a lényegi felosztás, rendszerezés elve, hiszen minden attól függ, sikerült-e a regényírónak irodalmi művé transzponálnia a konkrét valóságanyagot vagy sem. Holott mondanunk sem kell, az ilyen jellegű tájékoztatásnak lett volna haszna és értelme, nem pedig a „seregszemlének”, a regények tematikus blokkba illesztett fölsorolásának. Különösen, ha beleszámítjuk, hogy tévébeszélgetésről van szó, melynek írásos nyoma nem maradván, egykettőre kiillan a néző emlékezetéből, ha nem ragadja meg a fülét olyasmi, ami fölkelthetné az érdeklődését. Ami e műsorból megmaradt, az végül is nem a megkérdezett szakember válaszából maradt meg, hanem a tájékozatlanság leple alól előbúvó műsorvezetőszerkesztő megnyilatkozásából. Despenié ugyanis tájékozatlan kérdezősködését megszakítva, úgy a műsor közepe táján, egyszeriben összegezte véleményét, mondván, hogy ha valamiről emlékezetes marad a tavalyi év, az kétségtelenül Mihailo Lalic, regényének lesz köszönhető. Noha még egy részletet is fölolvastak belőle , nem vagyunk e véleményről feltétlenül meggyőzetve. Kár volt e műsornak annyi más jobb lehetőséget kirekesztve épp erre törekednie. Beértük volna negyven-hatvan regény fölemlegetése helyett mindössze néhányra vonatkozó, tényszerűbb információval. je EUGENIO MONTALE Genovai füzetek (1917) Ha nem történik valami az életemben, ha nem pattan szikra, méghozzá hamar, számomra befejeztetett. Miféle szikra? Vasárnap, 18-a. Végre végére értem Stendhal Pármai kolostorának, micsoda minőségbeli különbségek: a legköltőibbtől a középszerűig. Vonatkozik ez a stílusra, a szókészletre, a pszichológiára. .. a személyek jelleme mélyen, a nulla alatt (a márkidé és részben Fabrizio kivételével). Azért mégiscsak van ebben a munkában is valami nagyság. Egészen másmilyen, mint Balzacs:". Adsz és elveszel, ütsz és megütnek, megesik, hogy merülök, fuldoklok a rossz irodalom kútjában. Még a levelek is kínoznak ma, megölnek. Ha nem jönnek a szavak, súlyosabb baj az mindennél! Az irodalom valójában mint tiszta művészet nem tárgyalható másként, mint a festészet és a zene. Nem állítom, hogy az irodalom fölötte áll e két másik ágnak. A szavaik és a betűk lehetnek olyan hosszúak és magasak, ahogyan csak óhajtjuk. A művészetek nem különböznek egymástól, nincs nagy és kis művészet. És nincsenek határok a művészetben. Valamikor nem hittem ebben! Este, az egyetemen hallgattam Panzinit Machiavelli Fejedelméről. A nagy Panzini olyan, mint egy német: szemüveg, rövidre nyírt, vörös haj, egyénien fest, mint egy igazi író. Az is, kétség nert, fér hozzá. Látni akartam. A többi nem érdekelt. Szombat, 7-e. Holnap húsvét, egészen hétköznapi minden körülöttem, unalmas. Tegnap újraolvastam ezt-azt abból, amit tavaly írtam, jelentéktelenségek, szívből nevettem rajtuk! Hányingerem támadt, nem tudom, mitől jobban, az agyalágyult ötletek vagy a szörnyű forma miatt! Meg kellene semmisítenem mindent, amit tavaly írtam, gondolom. De azért semmit nem tettem ez irányban. Miféle fejlődésről beszélhetek. Ha majd hatvan- vagy hetvenéves leszek, nem lesz semmim abból, amit addig alkottam. Ez a gondolat foglalkoztat. Este tíz óra állok az ablaknál. Az égen sötét felhők orgiája, néha rájuk süt a hold. Ilyen éjszakákon erőt vesz rajtam a melankólia. Az arcomat érinti az eső, hallom a békák brekegését. Elborzadok. . Művészet. Ahelyett, hogy sajnálkozunk, felpanaszoljuk: ötletszegény korban születtünk és élünk, pirulnunk kellene Baudelaire és Rimbaud előtt, akik járható utat törtek nekünk. Milyen inferiárisak vagyunk, amikor elhisszük, valamiben meghaladtuk őket. Szombat, 14-e. Az élet, mint a szélmalom vitorlája. Felhők úsznak a tetőkön. Gondolkodás. Apámra gondolok, aki szamár, zseniális gyerek és fordítva. Egy okát látom a házasságnak: aki nem képes önmagáról ítélkezni, a gyerekei által kell hogy leméretessék, milyen és mennyit ér, hogy önigazolást vagy tagadást nyerjen. A kibúvó mindig ugyanaz: ha a gyerekek, gyeztrák, akkor azok a házastársban kerestetik. Biztos vagyok benne, életművem és nevem túlél engem. Nem merülök teljes feledésbe. Az irodalom nem tiszta művészet, de a Történelem, Szociológia, Politika, Filozófia stb konyháinak kolosszális keveréke. Az író vagy költő, aki ellen próbál állni ezeknek az értékeknek, gyorsan feledésbe merül. Az idő eltavossa. M” — ■■■tnék ismeretlenségbe süllyedni, nagy vagyok és ismeretlen, ebben a tragikum és az emberi. (A fenti naplórészletet 65 évvel ezelőtt írta huszonévesen E"(t-- '■ ’ " ' ’ ■ ' költő. Montale tavaly halt meg. Néniétn ma is frissen hat. A Mondádor! kintié hamarosen megjelenteti válogatott műveit, n. nap'més Petet ebből az alkalomból közöljük.) 1983. január 22., szombat