Magyar Szó, 1983. április (40. évfolyam, 104-117. szám)

1983-04-22 / 110. szám

világ proletárja», EGYESÜLJETEK» IXV. évfolyam* Kommunista ~L, A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG, A SZERB KSZ ÉS A VAJDASÁGI KSZ LAPJA Г A nagyobb felelősség ! eltétel® N­em véletlen, hogy az utób­bi időben kiemelkedő párt- és állami tisztség­­viselők követelik az ügyek és a felelősség egyértelmű elhatá­rolását minden szinten. Mivel lassan változnak a körülmé­nyek a társadalmi-gazdasági életben, nagy a lépésvesztés az állásfoglalások és a gyakorlat között, stagnál a gazdaság — arra következtethetünk, hogy fokozni kell a felelősséget a fel­adatok nem teljesítése iránt, vagy éppen az olyan magatar­tás esetében, ami ellentétben áll a megállapodásokkal kije­lölt célokkal. Annak érdekében azonban, hogy világosan meg­tudjuk, ki miért felelős, feltét­lenül operatív módon kell meg­határozni minden intézmény és ezeken belül az egyének felada­tainak tartalmát is. Talán feleslegesnek tűnhet visszatérni olyasvalamihez, amit már meghatároztak társadal­munk alapvető programdoku­mentumaiban, amelyekben egy­értelműen elkülönítették az ön­­igazgatási, a párt- és az álla­mi szervek kötelezettségeit és feladatait. Helyénvaló lenne az ilyen vélekedés, ha meg is va­lósítanák a lefektetett politikát, ha nem jelentkeznének olyan problémák, amelyekkel társa­dalmunknak kell megküzdenie, ha nem találgatnák egyre több­ször, kinek mi is az illetékes­ségi köre. Konkrétan szólva, a gazdasági életben nem ritkán hallhatunk kifogásokat, hogy megtesznek vagy nem tesznek meg bizonyos intézkedéseket a legrangosabb végrehajtó-politi­kai, párt-, képviselőházi és más szervek. Ilyen helyzetben, természete­sen, a következmények és elvá­rások súlypontja egyre inkább a társadalmi rendszer olyan in­tézményei felé mozdul el, ame­lyekről úgy vélik, hogy köte­lesek, ráadásul elegendő hata­lommal is rendelkeznek, hogy hatékonyan megoldják a társa­dalmi fejlődésben jelentkező el­lentmondásokat és következet­lenségeket. Hogy mennyire el-­ harapózott ez a felfogás, bizo­nyítja az is, hogyan reagálnak a párt- és végrehajtó-politikai fórumok, illetve a társadalmi­politikai közösségek legrango­sabb tisztségviselői és szervei. Csak példaként említjük meg, hogy milyen megállapítások is hangzottak el nemrégiben, ame­lyek kellőképpen támaszkodnak a mindennapi politikai gyakor­latban szerzett tapasztalatokra. „Reális veszély fenyeget, hogy a Kommunista Szövetség, első­sorban vezetősége, a követelé­sek nyomására spontánul, akár észrevétlenül, mindent a saját kezébe ragad... Vannak, akik a KSZ tevékenységének haté­konyságát akkor méltányolnák, ha éppen így járna el, mert úgy vélik, hogy ezzel a mód­szerrel gyorsabban leküzdhet­­nénk jelenlegi, elsősorban tár­sadalmi-politikai helyzetünket.” (Dušan Čkrebić). „Nem elegendő a rendszer, de a föderáción belüli viszonyok számára sem, ha a Szövetségi Végrehajtó Tanácsra hárul a feladat, hogy olyan politikai erőként jelentkezzen, amely ké­pes távlatot nyitni. Ezt az erőt a Szövetségi Végrehajtó Taná­cson kívül, a JKSZ KB Elnök­ségében és a JSZSZK Képvise­lőházában kell megtalálni. Az SZVT kötelessége, hogy méltá­nyolja az eszmék stagnálását és olyan megoldásokat kell fel­kínálnia, amelyek valóban táv­latot nyitnak, de a Képviselő­házat és a Jugoszláv Kommu­nista Szövetséget vitafórumból olyan munkatestületekké kelle­ne alakítani, amelyek olyan konkrét állásfoglalásokat dol­goznak ki, hogy távlatot is nyit­ni tudjanak, olyan határozato­kat kell hozni, amelyek reális feltételeket teremtenek a meg­állapodások érvényre juttatásá­hoz.” (Dr Mijat Šuković) „Nem rendelkezünk a felelős­ség kidolgozott rendszerével, hi­szen a szubjektív erők mind­egyike olyannyira belekevere­dik bizonyos konkrét határoza­tok és intézkedések meghozata­lába,­ a konkrét döntéshozatal­ba, hogy bekövetkezik a fele­lősség áthárítása és felcserélé­se. Érzésem szerint, tehát, mos­tani önigazgatási feltételeink között nem léphetünk előre, ha a párt nem módosít egész sor pozícióján, munkamódszerén, nem változtatja meg viszonyu­lását a káderpolitikához, a fele­lősséghez, amíg meg nem érti, hogy nem tevékenykedhet egye­dül, hanem csakis annak a me­chanizmusnak a segítségével, ami a legszélesebb rétegeket tartja mozgásban.” (Marijan Cvetkovic) Az ismertetett állásfoglalások kellőképpen világosak, ezért nincs szükség külön kommen­tárra. Megfelelő módon jelzik társadalmunk helyzetét és vi­szonyait, de egyúttal azt is, hogy milyen irányba kell terel­ni gondolatainkat. Joggal vár­hatjuk, hogy a JKSZ KB kö­zelgő ülésén foglalkoznak majd azzal is, hogyan valósítják meg a JKSZ KB 3. és 4. ülésén megfogalmazott célokat és fel­adatokat, abból a kötelezettség­ből kiindulva, amit a kommu­nisták vállaltak magukra min­den társadalmi institúcióban. Ki „ugrott ki” felhatalmazásá­nak és kötelezettségeinek kere­téből, ki nem teljesítette őket? Miért van az, például, hogy nem állják útját a gazdaságon kívüli tényezők arra irányuló nyomá­sának, hogy mind nagyobb esz­közöket válasszanak ki a jöve­delemből általános társadalmi és közös szükségletekre? Med­dig lesz a társadalmi-politikai közösségeknek meghatározó szerepük az elsődleges elosztás területén, amivel tulajdonkép­pen a gazdasági törvényszerű­ségeket és a piaci kritériumokat devalválják? Kétségtelen, hogy mindezzel foglalkozni fognak a JKSZ KB elkövetkező ülésén, s joggal számíthatunk rá, hogy keményebb intézkedések meg­hozatalát szorgalmazzák majd az ésszerűtlen fogyasztás min­den formája ellen. Hogyan lehetne ezeket a sür­getéseket átvenni a valóságba, nem megengedni, hogy a kö­zönséges állásfoglalások listáján olyan kérdésekként szerepelje­nek, amelyekre senki sem ad választ. A kérdésről folytatott vita tulajdonképpen a feladatok és az ügyek különválasztását, vagyis a politikai hatékonyság fokozását jelentené. A gazdasá­gi stabilizáció stratégiájának ki­dolgozásában ez rendkívül ked­vező lehetőséget jelent (de szük­ségletet is), hogy a kommunis­ták a legrangosabb pártvezető­ségben megállapodjanak, kinek mi is a kötelezettsége, hogy az­után ettől egy jottányit se tér­jenek el. Mindenkinek ismernie kell a saját „beosztását”, s en­nek a beosztásnak maradéktala­nul eleget is kell tenni. Ezzel kapcsolatban mindenféle homá­lyosság vagy következetlenség elmélyíti a már egyébként súlyos gondokat. Slobodan KUJUNDZIC

Next