Magyar Szó, 1984. február (41. évfolyam, 45-58. szám)

1984-02-16 / 45. szám

XLI. évf.r 45. (13188.) szám 1984. február 16., csütörtök Ára 10 dinár A stabilizációban nincs lazítás Tovább kell fokozni a munka- és eszköztársítást a kosovói munkaszervezetekkel — Még tervszerűbben kell munkálkodni a küldöttrendszer fejlesztésén — ülést tartott a VKSZ Tartományi Bizottsága Tegnap tartotta meg a hóvihar miatt elnapolt 12. ülését a Vaj­dasági Kommunista Szövetség Tartományi Bizottsága. Az érte­kezleten beszámoló hangzott el a kommunisták feladatairól a hosszú távú stabilizációs program megvalósításában, majd a VKSZ TB megvitatta és elfogadta a kosovói platform, továbbá a küldött­rendszer megvalósításában adódó feladatait. Az említett feladatok­ról szóló beszámolókat Marko DJURIČIN, az Elnökség tagja, Sveta STATIC, az Elnökség titkára és Miroslav FRANCUSKI vég­rehajtó titkár olvasta fel. A tartományi pártbizottság leg­­i telmény az akcióegység, ugyanak­­utóbbi ülésén is foglalkozott a gta- s kor fokozni kell a kommunisták­bilizáció kérdéseivel, s úgy döntött, a felelősségét a vállalt feladatok hogy a feladatok kijelölését az El­­­ iránt. A beszámoló és a vita mey­­nökségre bízza. A tegnapi ülésen világította a stabilizációs program valóra váltásának kulcsfontosságú kérdéseit, és meghatározta az ak­ció irányvonalát. A Vajdasági Kommunista Szö­vetség Tartományi Bizottsága 1981 decemberében határozta meg a VKSZ-nek a Kosovóról szóló poli­tikai platformból eredő operatív feladatait. A tegnapi ülésen így egyrészt azt mérték föl a pártbi­zottság tagjai, mit sikerült elérni a feladatok teljesítésében, s melyek azok a kérdések, amelyeknek meg­válaszolása még erőteljesebb tevé­kenységet követel a kommunisták­tól. A pártbizottság megállapítot­ta, hogy tovább kell fokozni a ko­sovói munkaszervezetekkel történő eszköz- és munkatársítást a tarto­mány minél gyorsabb gazdasági fejlődése érdekében. Ugyanakkor föl kell frissíteni az eszmei-politi­kai tevékenységet a kosovói ellen­­forradalmi törekvések okainak marxista megvilágítása terén. Vaj­daságban nem sikerült gyökeret eresztenie a nacionalizmusnak, ál­lapította meg a pártbizottság, de emiatt nem veszíthetjük el éber­ségünket, ellenkezőleg. A naciona­lizmus elleni harcban az a legfon­tosabb, hogy mindenki elsősorban a saját nemzete soraiban tapasz-t talható nacionalizmussal számoljon le.­­ A VKSZ TB tegnapi ülésén nem fogadott el újabb határozatot, ehe-­ Ivett azt állapította meg, hogy még elhangzott bevezető és vita egyér­telműen arra mutat, hogy erősíte­ni kell a stabilizációs program megvalósítására irányuló akciót, a konkrétabb és tarta­lmasabb tevé­kenységet kell kifejteni a platform feladatainak teljesítésére, s eköz­­be­n a JKSZ KB 11. plénumán ho­zott határozatokra kell támaszkod­ni. A küldöttrendszer működésével, illetve a kommunisták erre vonat­kozó feladataival kapcsolatban mind a bevezető, mind a felszóla­lók is hangsúlyozták, hogy a KSZ- szervezetek az utóbbi időben töb­bet foglalkoznak a küldöttrendszer működésének kérdéseivel, ennek eredményei is kimutathatók, fontos azonban, hogy ez a munka még tervszerűbb, még szervezettebb le­gyen, s munkamódszerében megfe­leljen az újabb követelményeknek. (Részletes beszámolónk a 6. és 7. oldalon) Ülésezik a tartományi pártbizottság Ilija Cosić a VKSZ TB új tagja A VKSZ TB tegnapi ülé­sén dr. Hija COSIĆOT vá­lasztotta meg a tartományi pártbizottság új tagjává. Megválasztására a pártbi­zottság létszámának feltöl­tése érdekében került sor. Dr. Ili­ja Cosic az újvidéki Műszaki Kar docense, az eddigiek során igen aktív társadal­mi-polittikai tevé­kenységet fejtett ki. Tavaly, egyéves megbízatási idő­szakban ő látta el az újvi­déki Óváros községi párt­bizottságának elnöki fel­adatait. tevékenységnek nem szabad lany­hulnia. A pártbizottság értékelése szerint az akció sikeres kimenete­le attól függ, hogy képesek-e a kommunisták ebben kitartani, ide­jekorán reagálnak-e a nem kívánt jelenségekre. A legfontosabb köve­ Mojszov Ausztráliában Szövetségi külügyi titkárunk ma kezdi hivatalos munkajellegű tárgyalásait Lazar Mojszov szövetségi kül­ügyi­­ titkár tegnap több napos hivatalos látogatásra Ausztráliába érkezett William Hayden külügy­miniszter meghívására. A melbourne-i repülőtéren a szövetségi kormány képviselői és Victoria állam magas rangú tiszt­ségviselői üdvözölték. Jelen volt Sime Karaman jugoszláv nagy­követ és Luka Novka melbourne-i főkonzul, a konzulátus személyze­te és a jugoszláviai kivándoroltak közösségének képviselői. Külügyi titkárunk már a nap folyamán megkezdte látogatásá­nak hivatalos részét, a jugoszláv kivándoroltakkal találkozott. Mojszov ma délelőtt Canberrá­ba utazik, és megkezdi hivatalos tárgyalásait. Hayden külügymi­niszteren kívül Ninian Stephen fő­­kormányzóval és Robert Hawke kormányfővel találkozik. Lazar Mojszov ausztráliai láto­gatását a kontinens legnagyobb városában, Sydneyben fejezi be, ahol Új-Dél-Wales kormányának­­ képviselőivel és az ottani jugo-­­ szláv kivándoroltakkal találkozik. (Tanjug) Vlajkovic­ látogatásának kedvező értékelése A JSZSZK Elnökségének Ülése A JSZSZK Elnökségének Vido­­je Žarković elnökletével megtar­tott tegmaioi ülésén Radovan Vrej­­kovic elnökségi tag tájékoztatta a testületet a Jaime Lusimchi új ve­nezuelai köztársasági elnök beikta­tása alkalmából ebben a dél-ame­rikai országban tett látogatásáról. Az Elnökség kedvezően értékel­te a látogatást és eredményeit a két ország kétoldalú, továbbá a nemzetközi téren kifejtett együtt­működésének fejlesztése szem­pontjából. Kiemelte még Radovan Vlatkovicna­k a latin-amerikai tér­ség vezető személyiségeivel foly­tatott megbeszélések és találkozók jelentőségét, amelyek során jugo­szláv részről támogatták a Consta­­dora-csoport erőfeszítéseit. Tájékoztatót hallgatott meg Renzo Renzi és Giermamo Bianigi San Marinó-i régenskapitányok hamarosan sorra kerülő jugoszlá­viai látoga­tásáról. Ezenkívül megvitatott még a ha­táskörébe tartozó számos más kér­dést is. (Tanjug) | Mai számunkból: ф Bagdad külvárosát bombázták Iráni légitámadás (2. oldal) ® A hadsereg teljes veresége Libanoni helyzet (3. oldal) ® Időnként rövid ideig tart a havazás, erősödő délkeleti szél Időjárásjelentésünk a 11. oldalon Bantadon Belgrádban A repülőtéren Milka Planinc üdvözölte Dr. Taha Jasin Ramadan, az­t szentelnek a béke és a nemzetkö­­ziakii forradalmi parancsnokság ta-­­t­zi együttműködés kérdéseinek, és nácsának tagja, a kormány elnök megvitatják a Közel- és Közép-bé­­kének első helyettese tegnap dél­­let térségének aggasztó helyzeté­­ben hivatalos, baráti látogatásra és a többi válsággócot is. Jugoszláviába érkezett Milka ! Tegnap délután a Föderáció Pa­ Planincnak, az SZVT elnökének fotójában megkezdődtek a hivata­­meghívására. I­lős tárgyalások, este pedig Milka Ramadan szívélyesen üdvözölte Milka Planincot és a fogadására megjelent magas rangú tisztség­­viselőket a belgrádi repülőtéren. Jelen volt Zvone Dragan, az SZVT alelnöke, Abdulah Mutapović, az SZVT tagja, Bogdan Bogdanovic, Belgrád város képviselő-testületé­nek elnöke és mások. A bagdadi vendéggel együtt Belgrád­ba érkezett Hasszán Ali kereskedelmi miniszter, a forra­dalmi parancsnokság tanácsának tagja és Mohammed Szaed al-Sza­­haf külügyi titkár. A szokásos katonai tiszteletadás után az iraki kormányfőhelyettes és vendéglátója dedinjei szállás­helyére hajtatott. Háromnapos jugoszláviai látoga­tása alatt dr. Ramadan a jugo­szláv—iraki együttműködés fejlesz­téséről, valamint a nemzetközi po­litikai és gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről fog tárgyalni kormányfőnkkel. Külön figyelmet Planine vacsorát adott az iraki vendég tiszteletére. Dr. Taha Jasin Ramadan és kí­sérete 111­ tartózkodása alatt Bosz­nia-Hercegovinába is ellátogat. (Tanjug) Taha Jasin Ramadan Milka Planine kíséretében ellép a díszszázad előtt a belgrádi repülőtéren (Tanjug telefotó) Vajdasági pártküldöttség utazott Romániába Tegnap a Román KP Temes megyei bizottságának meghívásá­ra Temes megyébe utazott a VKSZ Tartományi Bizottságának küldöttsége élén Slavko Veseli­­novval, a VKSZ TB elnökével. A pártküldöttség három napig ma­rad Romániában. A küldöttség tagjaként Temes­várra utazott Lazar Čović, a VKSZ TB nemzetközi együttmű­ködési bizottságának elnöke és Sredoje Erdeljan, a VKSZ TB El­nökségének végrehajtó titkára. (Tanjug) Az időjárás ismét közbeszólt Csak három versenyszámban hirdettek eredményt tegnap a játékokon A műsor szerint tegnap négy versenyszámban kellett volna ki­hirdetni a győzteseket a szaraje­vói téli olimpiai játékokon. Az időjárás azonban, akárcsak eddig is, néhány alkalommal ismét át­alakította a műsort. A Jahorinára ereszkedő köd miatt mára kellett halasztani a női lesiklást. Mivel a rndezvény utolsó nap­ja közeledik, ezért nyilván meg­gyűlik a szervezők baja. A legkellemesebb meglepetést a tegnapi versenyek során kétség­kívül az NSZK-beli szánkózók szerezték szurkolóiknak. Miután az első futamot követően már mindenki elkönyvelte a szovjet csapat sikerét, Stangssinger és Wemnbacher szinte nyaktörő haj­tással a második futamban túl­szárnyalta őket. Az övéké lett te­hát az aranyérem. Hasonlóképpen váratlan dolog történt a sífutásban a 4x5 kilomé­teres női váltó versenyében. A norvégok és a finnek közé, óriási meglepetésre, beékelődött a cseh­szlovák válogatott, megszerezve az ezüstérmet. A női gyorskorcsolya 3000 mé­teres vetélkedőjében folytatódik a keletnémetek sikersorozata. Mindhárom érem az övéké. Képünkön (balról) a keletné­met gyorskorcsolyázónők: Gabi Schönbrunn (bronzérmes), And­rea Schöne (aranyérmes) és Ka­rin Enke (ezüstérmes).

Next