Magyar Szó, 1984. április (41. évfolyam, 90-104. szám)
1984-04-01 / 90. szám
KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1984. április 1., vasárnap SPANYOLORSZÁG OTTFELEJTETT MILLIÓK A spanyolok évente több mint 15 milliárd dollárt költenek szerencsejátékokra . A nyertesek nem mindig veszik fel a nyereményt A spanyolok évente elfelejtenek felvenni 10 millió dollár összegű nyereményt, amelyet a szerencsejátékokon nyertek. Az ottfelejtett milliók a sportfogadási, a sorsjegy- és a különféle más fogadási irodák pénztáraiban maradnak. Meglepő jelenség egy olyan országban, ahol naponta szenvedélyesen űzik a különféle szerencsejátékot. *1’ A becslések szerint ugyanis a spanyolok évente több mint 15 milliárd dollárt áldoznak különféle szerencsejátékokra. Kedvelik a különféle pénzautomatákat is, minden étteremben, bánban, kávéházban van belőlük. Kevésbé vonzódnak a lóverseny, a fogadás és a játékbarlangok iránt. A spanyolokat is meglepte az adat, hogy csak tavaly mintegy 400 millió pezeta totónyereményt nem vettek fel. A számítások szerint hozzávetőleg 3000 spanyol évente nem veszi át a sorsjegyen nyert összeget. Igaz, a spanyolok nem feledkeznek meg a tetemes nyereményekről. A fogadási iroda igazgatója közölte, még nem fordult elő, hogy ne vették volna fel az 50 000 pezetánál (mintegy 400 dollár) nagyobb értékű nyereményt. A sportfogadási irodák pénztáraiban általában a kisebb összegű nyeremények maradnak. A spanyolok egy csoportja minden héten milliós összeget tesz kockára a sorsjegyen és a totón. Hivatásszerűen foglalkoznak a szerencsejátékokkal. Közöttük van több orvos, tanár, mérnök és más jövedelmező szakmája, akik teljesen hátat fordítottak élethivatásuknak, s kizárólag szerencsejátékot űznek. Az elemzések arra vallanak, hogy az e csoportba tartozók jól keresnek, noha sokat is kockáztatnak. A szerencse azonban nem mindig mosolyog rájuk. A két utóbbi héten például a sportfogadáson a főnyeremény „amatőrök” markát ütötte. Két átlagpolgár csaknem 3 millió dollárt nyert, az utóbbi héten egy spanyol 60 pezeta beruházással 120 millió pezetát nyert. A szerencsés nyertesek örömét azonban megkeseríti az aggodalom. A főnyeremények nyerteseire ugyanis azonnal kiveti hálóját a maffia, amely az utóbbi napokban számos vagyonos polgárt elrabolt. Ezért a szerencsés nyertesek igyekeznek névtelenek maradni, őrzik titkukat, hogy nyugodtan elkölthessék a milliókat. Válasz nélkül marad azonban e kérdés: a spanyolok évente miért felejtenek hozzávetőleg 10 millió dollárt a sorsjegy-, a sportfogadási irodák pénztáraiban? Memo PODAR (Gáz)álarc nélkül Az ENSZ szakértőcsoportja a minap benyújtotta jelentését: kutatásaik eredményei azt mutatják, hogy az Irak és Irán közötti háborúban egyik fél sem válogatja az eszközöket. Az irakiak harcgázokat is bevetettek az iráni csapatok elleni küzdelemben. Az utóbbi hónapokban sok szó esett arról, hogy líraik védelmi célokból mérgesgázokkal igyekszik megakadályozni az irániak előrenyomulását a déli frontokon. Teherán többször figyelmeztette a világközvéleményt erre, Bagdad tagadta. Egyes hadifoglyokon azonban a mérgezés tüneteit észlelték. Mindenképpen aggasztó a harcgázok ismételt alkalmazásának ez a bizonyított ténye. Majd hat évtizedig azt hitte az emberiség, hogy a nemzetközi megállapodásoknak, konvencióknak van értelmük. Az első világháborúban alkalmazták ugyanis először a harrcgázokat, a legismertebb közülük az yperit, amely Yipern francia városnál került először bevetésre, és innen kapta a nevét. Természetesen nyomban föllendült a tudományos kutatómunka, újabb, még veszélyesebb harcgázak képletei születtek meg, közülük csak a legismertebbeket említjük: tabun, soman, sarin. A háborús pusztítások borzalmai, mindenekelőtt a mérgező gázok áldozatainak szenvedései az első világháború után arra késztették a politikai események okfejtőit, hogy kezdeményezzék a harcgázok alkalmazásának betiltását. Ez 1925- ben Génfben meg is történt: az akkoriban megfogalmazott és mindenki által elfogadott konvenció nemzetközileg betiltotta a gázok katonai célokra való fölhasználását. És valóban sokáig abban a hitben élt a hiszékeny emberiség, hogy a nemzetközi konvencióknak van foganatjuk. A háború stratégái persze nem nyugodtak, mint ahogy ma sem nyugszanak, és orcátlanul tovább kísérleteztek a gázzal, a vegyi fegyverekkel és más tömegpusztító anyagokkal. Elérkezett-e most a pillanat, hogy levegyék az álarcot? Amikor ugyanis az emberek milliói úgy vélték, hogy mégiscsak történnek komoly próbálkozások a nemzetközi béke és biztonság megteremtésére, a tények az ellenkezőt bizonyították. A második világháború óta gyakran arról beszélünk, hogy meg kell őrizni a világbékét és biztonságot. Ha arra gondolunk, hogy meg kell hiúsítani az újabb világháborút, a mindent elpusztító világégés kitörését, akkor indokolt a követelés, hogy közös erővel őrizzük meg a nemzetközi békét és biztonságot. Ha viszont arra gondolunk, hogy a második világháború befejezése óta több mint 160 lokális háború folyt, amelyekben több ember vesztette életét vagy rokkant meg, mint a második világháborúban összesen, s akkor vajmi kevés hittel beszélhetünk arról, hogy béke és biztonság uralkodik ma a világon. És ezekben a helyi jellegű észie becsapásokban, hadviselésekben, leszámolásokban a szemben álló felek mitsn törődtek a nemzetközi megállapodásokkal, kölcsönösen elfogadott szerződésekkel. A legpusztítóbb fegyvereket is alkalmazták, a napalmot, a korszerű gyorstüzelő fegyvereket, a nagy teljesítésű páncélosokat, repülőgépeket. És persze a harrcgázokat is. A halál korszerű gyártói azonban ezzel nem elégszenek meg, tovább kutatnak még tökéletesebb, még pusztítóbb vegyi fegyverek és gázok után. Hiába ítéli el a világközösség ezeket a kísérleteket, de még inkább bevetésüket, a háborús gépezet kevéssé törődik vele. A rendelkezésünkre álló adataik szerint tiai re gázokat használtak a második világháború után is. Battista ikuibai diktátor ilyen módszerekhez is folyamodott a forradalmérők elleni küzdelemben. Jemenben 1962 és 1967 között aláfeaalmaztak ideggázt és erről a Nemzetközi Vöröskereszt kutatócsoportja adott először hírt. Angolában, Bissau Guineában és Mozambikban 1961 és 1964 között haltak meg, illetve sérültek meg az emberek ezrei a mérgesgázok következtében. A legkomolyabb gázbevetés Dél-Vietnámban történt. Az amerikaiak 1964 és 1970 között tízezer tonna haregázt vetettek be a szabadságharcosok elleni küzdelemben. A gáz sok áldozatot követelt a polgári lakosság körében is. Mindez arra enged következtetni, hogy a nemzetközi politikában a módszerek nehezen változnak. Az amerikaiak vietnami kalandja, az úgynevezett piszkos háború után újabb nemzetközi megállapodás jött létre 1973-ban arról, hogy harcgázt többet nem vetnek be a hadviselésben. Azóta sok minden megváltozott, illetve sok minden a régi maradt. A jelenlegi kapacitások szerint a harcgázok, a vegyi fegyvereik egyre halmozódnak, mindenki tökéletesíteni tudja őket, mert előállóítoguk nem igényel tetemesebb összegeket. Hatékonyságuk viszont jóval fölülmúlja a konvencionális fegyverekét. Nincs m is hátra, mint átfogó nemzetközi akciót indítani a harcgázok alkalmazása ellen. Az ENSZ kutatócsoportjának az iraki—iráni fronton szerzett tapasztalatai ismét meghúzták a vészharangot. Az el nem kötelezett országoknak is erélyesebben kellene föllépniük, már csak azért is, mert végeredményben két el nem kötelezett ország visel hadat egymás ellen. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ezért is sürgette az el nem kötelezettek rendkívüli miniszteri értekezletének összehívását. A mozgalom valóban nem maradhat közömbös a háború, mint módszer térhódítása iránt. JAKOBSZ István az adós nem mindig fizet Az eladósodott fejlődő országokkal szembeni szankciók bumerángként vághatnak vissza A befolyásos New York Times nemrégen közzétett cikke figyelmeztette a fejlett ipari országok kormányait és bankjait, nehogy arra az útra térjenek, amelyre Nagy-Britannia lépett Dickens idejében, amikor a fizetésképtelen adósokat börtönbe zárta és ily módon meghiúsította, hogy törlesszék adósságukat. A lap nemrégen vezércikkben emlékeztette a kölcsönöket folyósító országokat és kormányaikat, hogy óvakodjanak az ilyen „vakságtól”, mert az adósságaikat idejében visszafizetni képtelen országokkal szemben alkalmazott mindenféle „szankciós” politika nekik is kárt okoz, mert megakadályozza, hogy az adósok visszafizessék adósságaikat, noha valamivel nagyobb megértés esetén megtehetnék. Az amerikai bankárokat szinte megbénította az előttük álló probléma súlya, ugyanis úgy vélik, ha engedményeket tesznek valamelyik adós országnak, akkor mások ezt automatikusan szerzett jognak tekintik, áll a cikkben. A lap véleménye szerint a nyugati országok bankjainak és kormányainak másmilyen álláspontra kellene helyezkedniük a nehézségekkel küszködő adósokkal szemben. Ha nyugati magántársaságok hasonló bajba jutnak, akkor a kereskedelmi bankok segítségükre sietnek, csökkentik kamataikat és egyéb lépéseket tesznek az adós mielőbbi felépülése érdekében. Miért nem tesznek így az eladósodott országok esetében is? Minél előbb talpra állnak, a hitelezők annál gyorsabban visszakapnák pénzüket, állapítja meg a Lap. Az utóbbi hetekben máshonnan is érkező hasonló figyelmeztetések Latin-Amerikára vonatkoznak, ahol veszélyesen ketyeg az adósságok időzített pokolgépe és bármelyik pillanatban robbanhat. A fejlődő országoknak az év elején 810 milliárd dollárnyi adósságának majdnem a fele erre a kontinensre jut. Brazília, Mexikó, Argentína, Venezuela, Chile, Peru, Kolumbia és Ecuador, a nyolc legeladósodottabb ország csak kamatok címén évente 40 milliárd dollárt törleszt. A sok évig tartó törlesztések, továbbá a lemondások és takarékosság nemcsak hogy lehetetlenné teszi az eladósodott országok gazdasági fejlődését, hanem szociális zavargásokkal is fenyeget. A latin-amerikai országok adósságai nemcsak gazdasági, hanem politikai probléma is. Ha nem segítenek rajtuk, akkor az említett időzített bomba valóban felrobbanhat, ez pedig kiválthatja a nagy problémáktól és ellentmondásoktól terhes nemzetközi pénzügyi és bankrendszer összeomlását. (Tanjug) TALLÓZÁL alos volna fölsorolni, hogy i ГЛ mi minden áramlik, hányféle áramlás létezik. Áramlik például ereinkben a vér, vezetékekben a villamosság, csövekben a víz. Áramlanak a hideg és a meleg légtömegek, az elektronok az eszmék és a tengervizek. Hosszú időn át tanúi lehettünk a vidéki lakosság városba áramlásának. Az OTP betétállománya attól gyarapszik, hogy sok megtakarított pénz áramlik a bankba. A legutóbbi években megtanultuk, és most is tapasztaljuk, hogy áramlik a munkaerő is, mégpedig rendszerint nem onnan és nem oda, ahonnét és ahová főleg az ipar, a kereskedelem, az oktatásügy és a szolgáltatások felelősei szeretnék, kívánatosnak tartanák. S áramlik a vásárlóerő, mire pedig nagyon kell vigyázni, mert ha túlzásba viszi, az súlyos bajok forrása lehet. Helyénvaló hát, hogy közelebbről szemügyre vegyük ezt az áramlást. Beszédek, nyilatkozatok, előadások, tanulmányok, újságcikkek sokasága magyarázta már el, hogy föltétlenül meg kell őrizni a vásárlóerő és az árualap egyensúlyát. Általános érvényű, az egész népgazdaságra vonatkozó megállapítás ez, de korlátozzuk most figyelmünket csupán a lakosság vásárlóerejére. S tekintsünk el attól is, hogy az a bizonyos egyensúly csak akkor igazi, ha a vásárlóerőnek megfelelő értékű, minőségű és összetételű az árualap. Vagyis annyi és olyan termék alkotja, amennyire és amilyenre csakugyan szükségük van az embereknek. Ha ugyanis másféle vagy nem kereseti áruk vannak az üzletekben, a raktárakban, akkor az egyensúly csak látszólagos. De tételezzük föl, hogy ilyen hiba nincs, emiatt tehát nem billenhet meg az egyensúly. Vitathatatlan, hogy ebben az esetben a vásárlóerő, a fizetések, a keresetek, a személyi jövedelem alakulásának van perdöntő szerepe. Ügyelnek rá az illetékesek, hogy a lakossági zsebekbe ne áramoljon több pénz, mint amennyit az egyensúly megenged, elbír. Gondos és körültekintő számítások alapján ezért tettek sokféle szigorú intézkedést a vásárlóerő mértéken felüli kiáramlásának megelőzésére. Mindannyian tudjuk azonban — hivatalos közlemények is szólnak róla —, hogy a vásárlóerő kiáramlását nem sikerült kellőképpen szabályozni. Bizonyos csatornák, így vagy úgy többet engednek át mint amennyi a teljesítmények arányában megengedhető, az egyensúly szempontjából pedig egészséges volt. Más csatornák viszont kevesebbet, s emiatt esetleg éppen azokhoz jut el méltánytalanul kevés vásárlóerő, akik többet érdemelnének. Ettől azután felbillenhet egy másik, az előbbinél semennyivel sem lényegtelenebb egyensúly: az, amelyiknek a lelkiismeretesen dolgozó, józan gondolkodású, a közérdeket is tiszteletben tartó emberek belső világát kell jellemeznie. Követhetnénk tovább is a vásárlóerő áramlásának az útjait, csatornáinak rendezetlenségeit és azoknak az általános hatásait. Nem is szólva ennek az áramlásnak az áttételes, illetőleg másodlagos útjáról, amelyek gyakran szemérmetlenül nyíltak, olykor pedig rejtettek, titkoltak. Az utóbbiak hasonlatosak a buzgárhoz, amely sikeres árvízvédelmi erőfeszítések után is váratlanul feltör és kárt okoz. Tucatnyi példát sorolhatnánk föl rá valamennyien, hogy olykor bizony gazdasági és társadalmi bajokat, feszültségeket idéz elő a vásárlóerő jelenlegi áramlása. Ezt rendben tartani— úgy látszik — nehezebb, mint a vér, a villamosság vagy a víz áramlását. Erről tanúskodik az is, hogy sokéves, tiszteletre méltó erőfeszítések ellenére az eddig alkalmazott módszerek eredményei igen szerények. Bízzunk benne, hogy az újabbak — a kísérleti bérszabályozás és a többi — jóval közelebb visznek a célhoz. Ahhoz, hogy valóban az indokolt mennyiségű vásárlóerő jusson el mindenhová, mindenkihez. Hogy egyik egyensúly se billenjen föl. (Népszabadság — Budapest) Áramlás BELGIUM Szökevény vadászat a tévékamerák előtt Milliós nézőközönség követte két életfonytalani börtönbüntetésre ítélt rab szabadulási próbálkozásait A képernyőnek köszönhetően a nézők milliói otthon élhetnek át olyan izgalmakat, amelyeket különben el sem tudnának képzelni, a belgák azonban a minap olyasmit nézhettek végig, ami után felvetődik a tévékamerák humánus felhasználásának kérdése, illetve az, meddig lehet menni a néző gyors és átfogó tájékoztatásában. A belga televízió öt órán átközvetítette két életfogytiglani börtönre ítélt fogoly elkeseredett próbálkozását, hogy szabaduljon a börtönből — a szokásos módon, túszok fedezetében. Az olasz Andreano Fabrist és a belga Peter Carliert a társadalom minden bizonnyal már törölte az élők sorából. Többszöri gyilkosságért mindkettőjüknek a börtön falai között kellett volna leélniük hátralevő éveiket, bizonyára ezért is akartak megszökni. A dráma 8 óra körül kezdődött. Faferis és Carlierbecsapta az orvost, és eljutott abörtön irodájába, s ott elfogták Jean Kontos 64 éves igazgatót és egyik helyettesét. Négyen mentek át az udvaron, elérték a főbejáratot, és amikor тат úgy tűnt, hogy ■ megszöktek, ki kellett ábrándulniuk: a szemben levő oldalon, lövésre kész fegyverekkel egy szakasz csendőr állt. Fabris lőtt egyet a pisztolyából, és a túszokkal fedezékbe ugrották. Ezután érkezett a televízió, a terroristák elleni harcra kiképzett rendőrosztag, a riporterek... A rendőrök rögtönzött barikádokat emeltek, hogy távol tartsák a kíváncsi tömeget. Hosszas tárgyalások következtek. Faibris az igazautó tarkójára szorított pisztollyal Merce fod és szabad utat követelt. A rendőrség nemet mondott. Megjött Brüsszelből Dumon ügyvéd, forrókávét és takarókat vitt a két fogolynak és túszainak, mert közben eleredt az eső. A két fogoly az idegösszeropt pamás határán volt, tudták, hogy minel visszaút: a szabadság vagy a halál. Múlt az idő. A rendőrség mesterlövészei észrevétlenül megközelítették a főbejáratot. 13 óra 52 perc. A tévékamera ekkor már a mesterlövészeket követte. Egyszerre két lövés dördült: Fabris I halálát milliók nézhették végig. A kommandók villámként csaptak le Carlierre. A földön ölték meg, pedig kiderült, hogy nincsnála fegyver. Az igazgató és helyettese ép és egészséges, állapítja meg a f bemondó. A börtön körül akkora a tömeg, mintha labdarúgó-mérkőzés lett volna. A rendőrség elvonul, a többiek a másik irányba. A börtön előtt megáll egy mentőautó, berakják a holttestet... Itt megszakadt az erőszakos halál egyedülálló története. Folytatódtak a reklámok. Belgium legjobb mosópora a Persil. . . Micsoda ..étvágygerjesztő” Franco Nero nem sokkal később kezdődő filmjéhez. Nero is rendőregyenruhában folytatta a vérengzést, ezúttal az olasz maffia tagjai ellen. Csak tessék. Utóvégre a tévékészüléket el is lehet zárni Milan SOKOLOVIC