Magyar Szó, 1984. április (41. évfolyam, 105-119. szám)

1984-04-16 / 105. szám

- BELPOLITIKA MAGYAR SZÓ A hazai technológiára támaszkodjunk A közlekedési és távközlési összeköttetési módokról szóló országos tanácskozás eredményeiről Első ízben rendeztek hazánkban országos tanácskozást a közlekedési és távközlési összeköttetési módokról. A minap Új­­vidéken véget ért tanácskozás gazdag beszámolóprogramjába­n számos érdekes szemszögből világították meg a közlekedés táv­közlési problémáit. Az elmúlt években földünkön a­ távközlés ugrásszerű fejlődést ért el. A tanácskozáson elhangzott be­számolók azt a célt tűzték maguk elé, hogy hazánkban is fejlődjenek a távközlési módszerek valameny­­nyi közlekedési ágazatban, s el­hangzottak az 1986—1990-ig terje­dő tervidőszakban való megoldásra váró feladatok, valamint a hosszú távú, 2000-ig megvalósítható ter­vek is. A tanácskozást értékelve a rész­vevők kilencpontos határozatban foglalták össze a hallottakat. A határozatban szereplő vélemények­ből kiemeljük, hogy szinte vala­mennyi felszólaló egybehangzó né­zete szerint meg kell teremteni az egységes jugoszláv kapcsolatrend­szert, mert a jelenlegi felaprózott mikrotávközlési rendszerek fenn­tartása és továbbiak létrehozása túlságosan is költséges és célsze­rűtlen. Az egységes jugoszláv kap­csolatrendszernek a Jugoszláv Posta nyilvános távközlési háló­zatán kell alapulnia. A közlekedésben a távközlési rendszereknek az egész ország te­rületére ki kell terjedniük, és va­lamennyi közlekedési (közúti, vas­úti, folyami, tengeri és légi) ága­zatra egységes terveket kell készí­teni. A távközlés fejlődését követve mindent meg kell tenni egyes ,új szolgáltatások bevezetése érdeké­ben: a járművekkel összeköttetés­ben álló rádió- és telefonhálózat, az utakon való információs rend­szer és az egyoldalú üzenetátadás rendszereinek mielőbbi megvalósí­tását kell szorgalmazni. A távközlési módoknak a közle­kedésben egyre fokozottabban e hazai technológiára kell támasz­kodniuk. A közlekedési munkaszer­­vezetőknek ezért meg kell állapod­niuk a távközlési rendszereket gyártó munkaszervezetekkel és össze kell hangolniuk a szükségle­teket a tervekkel. A hazai rendszerekre való tá­maszkodáshoz egyre több megfele­lő szakember képzése szükséges, s erre a feladatra fokozott súlyt kell helyezni. A tanácskozás munkáját igen sikeresnek értékelő részvevők vé­gül úgy határoztak, hogy ezentúl kétévenként rendeznek hasonló jel­legű országos tanácskozást. S-n Is Büinikamódszer, jé szeln­ésipM Kétéves összegezés a községi végrehajtó tanács munkájáról — Elmondja Djordje Arnaut Kétéves munkáját összegezi ezekben a napokban a Zombori Községi Képviselő-testület végre­hajtó tanácsa. Hogyan látja az el­múlt időszakban elvégzetteket Djordje ARNAUT közgazdász, a végrehajtó tanács eddigi elnöke? — összetett gazdasági, társadal­mi feltételek mellett dolgoztunk az elmúlt két évben. Nehéz hely­zetben volt a község ipara, mező­­gazdasága. Hiányos volt a nyers­anyagellátás, csökkent a fizető­­képesség, de tartani kellett ma­gunkat. Munkatervünk alapján dolgoztunk, összesen 111 ülést tartottunk, 1192 napirendi pontot vitattunk meg. Teljes mértékben kifejezésre jutott a kollektív mun­ka és felelősség szelleme — mond­ja Djordje Arnaut. — Mint végrehajtó szerv, úgy érzem, eleget tettünk e felada­tunknak. A mind jobban nehezedő gazdálkodási feltételek mellett igyekeztünk a lehető legjobb me­derbe terelni a termelést. Serken­tettük a kapacitások jobb kihasz­nálását, sajnos két munkaszerveze­tet, a Gorenje zombori részlegét és a Biljana vegyipari gyárat fel kel­lett számolnunk, és az itt dolgozó mintegy 350 munkást át kellett csoportosítanunk. A legnagyobb figyelmet azonban a zombori étel­gyár építésére fordítottuk. — Mit tettek a kivitel serkenté­se érdekében? — Igyekeztünk energiát, üzem­anyagot biztosítani, ezért mind több árut kellett kiszállítanunk. Figyelemmel kísértük az export alakulását, az áru­kiviteli parancs­nokságunk pedig hetente ülésezett. Szenet, áramot, üzemanyagot biz­tosítottunk a lakosságnak, elké­szültek az ezzel kapcsolatos tervek is, az elmúlt két év alatt. Tevé­kenységünkben jelentős helyet fog­lalt el a határrendezés munkála­tainak megszervezése, azzal a cél­lal, hogy ésszerűsítsük a parcellák kihasználását, a földterületek egy helyen történő megművelését. Tá­mogattuk és segítettük a környe­zetvédelmi akciókat is.­­ A végrehajtó tanács hogyan járult hozzá az áremelés megféke­zéséhez? — Megbízatási időnk alatt két­szer volt árbefagyasztás. Igyekez­tünk mindent megtenni, hogy ne történjen jogtalan áremelés. Nem is volt ezen a téren gond, hiszen elkészítettük az ezzel kapcsola­tos különböző dokumentumokat. Az általános honvédelem terén sokat tettünk. Én úgy értékelem, hogy jól osztottuk be időnket, te­hetségünket, és erőnket, eleget kezdeményeztünk, ami azzal is ma­gyarázható, hogy máshonnan saj­nos kevés indítvány érkezett hoz­zánk. A végrehajtó tanács ülésein megvitatásra kerülő anyagokat kü­lönben a különböző bizottságaink, szakcsoportjaink előzetesen meg­vitatták. Jól szerveztük meg sze­rintem a közigazgatási szervek munkáját is Zom­borban, ám újabb intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a polgárok teljesen elégedet­tek legyenek. — Túllépte-e hatáskörét a vég­rehajtó tanács az elmúlt időszak­ban? — Tudomásom van róla, hogy gyakran szóbeszéd tárgya, hogy a végrehajtó tanács többet vállal, mint amennyi a hatáskörébe tar­tozik. Én úgy látom, hogy a kép­viselő-testület munkatervének megvalósítása teljesen sikerült, nem léptük túl hatáskörünket, azonban kezdeményeznünk kellett, hiszen több társadalmi közegben is a végrehajtó tanács döntéseire vártak. A munkamódszerünk kol­lektív volt, ezt helyesnek tartják a község társadalmi-politikai szer­vezeteiben is és a munkánkról folytatott eddigi általános vitában szinte mindenütt pozitív értékelést kaptunk — mondja Djordje Ar­naut, T. L. Burányi»«­ néhány száz lakosá­val ikevihez tartozik, bár kívül esik­ rajta, nem ,nőtt még össze a két település. Buránysor szélein, kívül a soron áll a cigány iskola Hárman az iskolapadban változásra is utal. Bár úgy gon­doljuk, egy-két éven belül nehéz lesz felelősségre vonni azokat a szülőket, akik nem járatják gye­rekeiket iskolába, mert ebben az ilenyibunfr. Hárman­ ültnek azt is­ esetben — mindenki tudja —, ún­ok­at padokban, ímmtíl hárman első­sök. Ketten testvéreit: a fiú nyolc-, a Skiskt'.ny­atsannégy éves. Reggel még zuhogott az­­eső, Salighanam láziért nem jöttek a gyerekek iskolába. Vagy nem ve­szik komolyan az­ iskolát? A fia­tal tanítónőt, Zsiga Anikó, csak­ néhány hete oktatja a gyerekeket, de hallomásból tudja, hogy itt fiikáibb a jó idló okoz gondot, olyankor üresednek meg a szék­sorok. Téli időben nem, tudnak mit t­ezdelni otthon­ai­­gyerekek, más­kor viszont találnak szórakozási lehetőséget, vagy éppen munkát Mart­a, nagyobbacskák néha dol­goznak is: ki kell egészíteni a szociális segélyt. Olykor az is megesik, hogy valamelyik tanuló azért marad ki a­z iskolából, mert kimosták a nadrágját... A tanítónő eddig mindössze tíz­egynéhány gyerekkel kmerkedett meg, pe­di­g harmincnál többen szerepelnek a névsorban. Látoga­tásunkka il legfeljebb minden tize­dik gyerek volt jelen. Pedig a ta­nítónő azt mondta, hogy a szülők kérésére nyitották meg az iskolát a hetvenes évek második felében Azok a szülők kérték, akik mun­kába akarnának, (ifiik A biiony­­itatlanságat szerették volna felszá­­m­olnii azzal, hogy állandó munka­­viszonyba l­épn­ek­, igaz­, kevés ilyen volt, az iskola mégis meg­nyílt. Az állandó munkaviszony feltétele ugyanis szinte mindenütt legalább az általános iskolai vég­zettség. A Ciigány nemzetiségűek körében azonban kevesen végez, kék el a nyolc osztályt. A munkát kereső, de nem kapó szülők egy része arra gondolt, legalább gye­rekeik megszabadulnak az ilyes­féle gondoktól, ha befej­esztik a­z általános iskolát. A megváltozott, gondolkodásmód — ha szórványos ,s — mindenképp derűlátásra ad okot: az iskola léte vagy nemléte minden környezetben meghatáro­zó szerepű, ebben az esetben pe­dig különös jelentőségű — tudat­semimát sem old meg a törvények következetes alkalmazása. A tanítónő nem mondta, hogy nehéz a munkája, de ha csak gondolta is,­­akkor is elhisszük neki. M­ert vajon melyik tanító tudna felmutatni ragyogó ered­ményt, ha gyerekei közül egyik nap három, máskor tíz jelenik meg az iskolában, amikor har­mincon felüli a hivatalos létszám (Igaz, itt más mércéket alkalmaz­nak, mint a többi iskolában.) De bizony a gyerekeknek sem sokkal könnyebb. A tanulásban számuk­ra az egyik nagy akadály, hogy nem ismerik kellően a nyel­vet: a báránysori iskolában magyartól tanítanak, mert a cigánygyerekek ezt a nyelvet tudják legjobban saját anyanyelvükön kívül. Mivel nincs tanító, aki cigány nyelven ok­tatná őket, így a magyarul jobban tudók lefordítják társaik számá­ra a nem értett szöveget. A tan­termet díszítő rajzok elkészítésé­hez nem volt szükség jó nyelv­tudásra, alighanem azért találha­tók köztük olyanok is, amelyek versenyre kelnek bármely általá­nos iskolában készült rajzzal festménnyel. A tizennégy éves elsős tan­uló­­lány láttán vetődik fel a kérdés: — Milyen lehetőség van az isko­la befejezésére azok számára, akik jóval a hétéves korhatár után iratkoznak be? — Ez a kislány — mondta a tanítónő —, nagyon jól tanul, ezért valószínűleg két osztály el­végzéséről kap bizonyítványt. Jö­vőre pedig még maradhat az is­kolában. Befejezni aligha fogj­a, de az iskolapadban eltöltött két évnek az az eredménye minden bizonnyal meglesz, hogy ő már rendszeresen fogja járatni gyer­mekét az iskolába. Ez is eredmény. Ismerve a je­lenlegi helyzetet, nem is akár­mik*— 1984. április 16., hétfő MAGYAR SZÓ - RIPORTPÁLYÁZAT, 1984. és citeraszé Hányadszor mondod? Hányad­szor hallgatlak? Századszor? Ez­redszer? Hányadszor szidod azt a régi, rothadt, nincstelenséggel és megaláztatással teli világot, s ezt a mostani békét­len békéset is, a háborúival, kegyetlenségeivel, ször­nyűségeivel. Hányadszor mondod: „Az a vi­lág baja, hogy feledékeny az em­ber; az élet meg nem olyan egy­szerű, mint a szegények kérges tenyere”. Hányadszor meséled, hogy ott, a Pápáknál, Nabícénél és Bolmannál — a golyózápor el­lenére is — mennyivel egyszerűbb volt minden. Mert akkor legalább tudtátok, ki van veletek, ki elle­netek, s mért kell megforgatni a világot. De most?... Most csak azt tudod, hogy nem egészen ezt akartátok, nem egészen így akartátok; volt, ami másképp si­került. Pedig ott, a rohamok és visszajadulások között, ahol széles rendet vágott a halál, egy más, a mostaninál is jobb világról ál­modtatok. Olyanról, amely majd tisztább és szebb lesz minden ko­rábbinál, Petőfi gyönyörű versei­hez méltó. Ezért küzdöttetek, ezért harcol­tatok a bácskai, a bánáti és a ba­ranyai fiúkkal, meg a többiekkel vállvetve, ezért törtetek olyan bátran, puszta kézzel vagy mind­össze öt golyóval az ellenségre. És hogy zengett akkor még az ének is. ..Föl föl, ti rabjai a Földnek, föl föl, te éhes proletár!". . . Azt mondod: huszonöten jelent­keztetek a falunkból, de végül is csak hatan jutottatok el a Petőfi brigádba. Hatan, mivel a többiek az asszonyok, a gyerekek jajve­székelése miatt, s még inkább kis­hitűségből, félelemből otthon ra­gadtak. Mert akkor már a fél fa­lu azt suttogta: „Csak menjetek, rongyos vitézek!... De mi lesz, ha­­visszajönnek?... Ki lóg majd el­sőként a villanykarón?”.. . Nem volt hát könnyű. Utánad is két gyerek bömbölt, és hosszan szipogott a feleséged, édesanyád. De mentél, mentetek. Gyalog. Vitt a szívetek. Oda, ahol a többiek is gyülekeztek, Topolyára. Aztán egy kis kiképzés, fegy­verforgatás, néhány bíztató szó, és Zomboron át máris irány a front. Szerencséd volt, mert a parancs­nok, a volt borbély mellé kerül­tél, tizedesnek. Higgadtságot, bá­torságot tanultál tőle, meg hitet, hogy: „Megugrasztjuk, megúsztat­juk mi még ezeket az elit fi­­csúrokat.”... Kis Ferenc, a kapi­tány, mindannyiotok kedvence, példaképe lett. Különösképp attól kezdve, hogy a hűvös éjszakákon többször is megfestétek,­ amint pokróccal és ködmönnel takargat­ja a bajtársakat. Hogy mikor pi­hent, mikor aludt, sosem tudtá­tok meg. De tény, ha utolsónak húzta is fejére a takarót, elsőként ugrott talpra. Éberen őrködött min­denki felett. Ezért sajnáltátok annyira, amikor elesett a tavasz első napján, karnyújtásnyira a győzelemtől, a szabadságtól. Addigra azonban már edzett harcosokká váltatok mindahányan Se a víztől — a Drávától —, se az esőtől, széltől, pergőtűztől nem féltetek. De a gránátoktól, akna­vetőktől se. Tudtátok: „Amíg suhog a gránát, nincs veszély, amikor pedig nem hallja valaki a robbanást, akkor már éppenséggel biztonságban van­ örökre”... A háború groteszk fintora volt ez, s az ott sem szűnő jókedély diadala. De sokszor is segített át benneteket az ilyesmi a nehéz­ségeken — ahogy mondod. Pél­dául akkor is amikor ennivaló híján már igen csak korgott a gyomrotok, s ti mégis bevetésre készülődtetek. „Nem baj, fiúk, majd kifüstöljük őket a bunker­jaikból, az állásaikból — móká­zott valaki —. .,s ha elhordták a büdöst, kitöröljük a tányérjukat!” Azt mondod, a bajban, a végve­szélyben is sokat nevettetek, tré­fálkoztatok. Meg énekeltetek. Egy­szer azt, hogy: „Szél viszi messze a fellegeket”, máskor meg azt, hogy: „Megállj, Hitler, vigyen el az ördög, kifordítjuk azt a kutya­­bőröd”. . . Más dalokat is énekeltetek. Mind­azokat, amelyeket citerázgatás közben azóta is játszol. Ilyenkor mindig halkan kezded, s aztán mégis úgy fejezed be, mintha az egész brigád ott volna melletted, mögötted. Igazad is van, és még a brigád, ha szétszóródtak is a fiai. Néha Topolyán, néha Örö­mön, néha másutt találkoznak az elvtársak, a nyugdíjba vonult, ga­lambősz hajú egykori harcosok Többfelé, több alkalommal is ösz­­szejönnek. De tégedet és titeket — még sehova sem­ hívtak. Mint­ha a harminc-harmincöt év alatt a szikrázó betonútok ellenére is-: megnőtt volna a távolság. Mintha a brigád élete nem volna a ti éle­tetek is. Tudom, bánt ez, és néha elke­serít. De hallgatsz, és várod az ünnepi nagy találkozót. Citerádon is ezért zeng a húr, a családi ösz­­szejöveteleken is ezért szól a me­se. Most is, hogy aranylakodal­madra készülődsz, tudom, többet beszélsz majd a brigádról, mint az ötven évvel ezelőtti házasságköté­setekről, fiatalságotokról.­­ Szóval, koccintunk majd, felkö­szöntünk benneteket, éltetjük „az ifjú párt”, de te a harmadik-ne­gyedik mondat után, már a bri­gád felé kanyarítod a szót. Mert a németektől átszökött golyószó­rós Pista bátorságát okvetlenül el kell mesélned, aki azért aprította úgy a svábokat, mert a Don-ka­­nyarnál menekülő németek pus­­katussal verték véresre az ujjait, amikor ő is fel akart kapaszkodni a gépkocsijukra, és szólni akarsz arról is, hogy Bolman hányszor cserélt gazdát a heves harcokban, hányszor kellett újra és újra in­dulnotok rohamra, holott már pi­henni lett volna kedvetek. De nem tudsz nem meghatódni azon sem hogy Barcson és Lőcsén mennyire örültek a nénikék és bácsikák a szabadságharcos magyar fiúknak és a csillaggal díszített nemzeti színű zászlónak, s milyen tiszta szívvel mondták, hogy: „Lám, a fölszabadítók közt is vannak a mijeinkből!”... Mesélsz majd, mondod majd — hányadszor is? —, mi pedig hall­gatunk. Hallgatjuk századszor, ez­redszer a brigád életéről szóló ré­gi és új történeteket, és életünk mai eseményeit, gondjait is fel­felemlegetve, megfogadjuk, hogy legközelebb majd jobban odafi­gyelünk a részletekre. A mind­örökre odaveszett pelyhedző álló legények és meglett családapák arcára, nevére is..., akiket már csak az emlékezet őriz. Meg a kisszobában fölzengő citeraszó. ... Most mi bajod? Mért hall­gatsz? Mire gondolsz? Mért szö­kött könny a szemedbe? Kitől bú­csúzol? Kit temetsz? — melyik útjára indul a brigád? Vagy ne faggassalak? Inkább álljak be a sorba, mögéd? Nem tehetem. Mióta eszmélek, ott vagyok! Mögötted, melletted, veled. Mert Te vagy az apám, a csillagok felé nyújtott jobb ke­zem. SZŰCS Imre Van érdeklődés a dohánytermesztés iránt TÓTH Ferenc, a palánkai Duvankoop­­ 250—300 e ezer dináros jövedelmet jelen­doh­ánytermesztési előadója elmondta, tett. Gondolom, az érvényben levő jel­hogy befejeződött a szerződéskötés, a­­ vásárlási árak is jók, az idei termésű, termelők elkészítették az ágyásokat,­­ első, másod- és harmadosztályú dp­­elvetették a kicsírázott magot, és leg-­j hányért 200, 170, 150 dinárt fizetünk, több helyen már szépen zöldell, fejlő­ - 420 tonna szárított dohányra számi­­dik a palánta­­tunk. A Barley T., valamint a Culinec — Bizonyára a tűrhető felvásárlási fajták iránt a legnagyobb az érdeklő­áraknak,­­a tavalyi termés jól sikerült m­éges. Vetőmagot, növényvédő szereket, felvásárlásának köszönhetően növeke­dett az érdeklődés a dohánytermesztés iránt. Palánka, Hódság, Zombor, Apa­fin, Moravica, Szivác, Veprőd, Bács­­keresztúr környékén mintegy 350 ter­melő 206 hektár dohány termesztésére kötött szerződést, ez 15—20 százalékkal műtrágyát, fóliát mindenkinek biztosí­tottunk, az érdeklődőknek palántálógé­­pet is rendelkezésükre bocsátunk. A dohányt május első felében szokták palántáini, jó néhány termelő 1—1,5 hold termesztésére kötött szerződést. DUDÁS József szilágyi termelőhöz is melegágyról, nem szellőztettük, s bi­zony a nagy meleg, a pára megártott neki. Máskor mindig volt eladó palán­tánk, ebben az évben, úgy látszik, mi Leszünk a vevők — mondja a háziasz­­szony. Elmondta még, hogy a palántálást géppel végzik, mert úgy sokkal köny­­nyebb, nem kell annyit cipekedni, kü­lön locsolni. Különben nem a palántá­­lás a legnehezebb munka, hanem a fűzés, a zsinórok aggatása a padláson, mert a padláson szokták szárítani a dohányt. AZ elmúlt 18 év során csak egyszer fordult elő, hogy nem tér­több, mint az elmúlt évben. Dörnyért ellátogattunk. Elmondta, hogy egy­­­mésztették, szeretnék vele vesződni 18, Szilágyin 14, Tovari Levén 22, Bács­­keresztúron 19, Telecskán 12 hektár­nyi területen palántálnak majd do­hányt, de más falvakban is legalább 8—12 hektáron. Azt hiszem, érthető is a nagyobb ér­deklődés, hiszen az elmúlt évben jó néhány termelő elérte a holdanként­ másféléker tonnás hozamot, ez pedig hold dohány termesztésére kötött szer- mert amellett, hogy szép pénzt hoz s­zedest. Tulajdonképpen hároméves házhoz, a dohányt korán reggel le le­het szedni, és később otthon a fészer­­szerződésről van szó, mert 100 ezer di­nár kölcsönt is kaptak a Dimarkoop­­tól.­­ — Kár, hogy tönkrement a palánta, újra kellett vetni a dohánymagot,­­ mert hagymaduggatáskor egész nap a­­ határban voltunk, megfeledkeztünk a­ hűvösében lehet fűzni, közben a kony­háról, a gyerekekről is gondoskodik. A dohány kifizetődőbb, mint a hagyma, vallják Dudásék. & A.

Next