Magyar Szó, 1984. október (41. évfolyam, 271-285. szám)
1984-10-09 / 279. szám
18 SPORT Községi labdarúgó-bajnokságok: SZABADKA Jól halad az Elektrovojvodina csapata A szabadkai községi liga 0. fordulója után tömörült a táblázat élcsoportja, a vezetést az Elektrovojvodina vette át, amely nagy lendülettel halad a bajnoki cím felé. Az elmúlt évek legjobb csapata ezúttal a sereghajtó Lokomotivát győzte le simán. A Pionír—Hajdúk mérkőzés elmaradt, mert a vendégek késtek, és Jurcsák István játékvezető úgy ítélte meg, hogy a találkozót nem lehetne lejátszani a besötétedés előtt. A Hajdúk így játék nélkül kapott ki. Supljakon a Solid újabb győzelmet aratott, a Graničar pedig Kelebiján végképp szertefoszlatta a hajdújárásiak bajnoki álmait. Néhányszori jobb játék után ismét kikapott a Partizán, a milicevóiak pedig fölényes győzelmükkel javították helyezésüket. KELEBIJA: GraniCar—Vrnogradar 1:0 (0:0) Kelebijai pálya, vezette: Cičić (Szabadka). góllövő: Babičković a 48. percben. GRANIČAR: Csikós, Zidjarev, Pi pié, Barjaktarevié, Kolarev, Babijan, J. Jurić, Obradović, Aradski, Babičković, P. Jurić. VINOGRADAR: Masa, Pertics, Farkas, Ráden, Pesty T., Sebők, Halász, Burucki, Túri, Szabórácz, Pesty Gy. (Ágoston). Harcias és sportszerű mérkőzés volt. Cičić azért sportszerűtlenség miatt legalább egy-egy játékost kiállíthatott volna. Beigazolódott, hogy a Graničar hazai pályán nagyon nehezen veszít pontot, de ez Csikós kapus érdeme is. Az egyetlen gól egy baloldali szöglet után született, melyet Babičković fejessel értékesített. A vendégeknek a mérkőzés hajrájában nagyszerű helyzetük volt, Túri azonban túlzottan kisodródott és a holtszögből nem találta el az üres kaput. A többi eredmény: Elektrovojvodina—Lokomotiva 5:6, Peščara—Solid 3:4, Partizán—Udarnik 0:1, Mladost— Poljoprivrednik 6:0, Pionír—Hajdúk 3:0 (játék nélkül). A táblázat: A következő forduló: Udarnik— Mladost, Solid—Graniéar, Vinogradar —Partizán, Hajdúk—Peščara, Lokomotive—Pionír, Djurdjin—Elektrovojvodina, a Poljoprivrednik szabad. ZENTA A Ravnicki nyerte a rangadót KEVI: Kalász Spotisje 1:11 (1:4) Kalász pálya, mintegy 80 néző, vezette: Szabó (Trešnjevac), góllövők: Graca, Toldi (öngól), illetve Mandarté 2, Mikiéic 2, Basa 3, Szakala 2, Samnyai. KALÁSZ: Savic. Közsé, Kiss, Toldi, Farkas, Graca Orosz (Sinon), Virág (Božić), László, Karanovic, Kiss. POTISJE: Almási, Rekeczki, Lőrinc, Tandari, Mandaric, Sarnyai, Basa, Búza, Mikičić, Domonkos, Szakala. A kanizsai gárda volt szabadkai ligásként mutatkozott be Keviben. A bajnokságra foghíjasan készült fel a Kalász csapata, s képességének teljes latba vetésével sem tudott ellenállni az utóbbi találkozókon mind jobban jeleskedő kanizsai csatárok rohamainak, akik ezen a találkozón, szinte kedvük szerint rezegtették meg a hazaiak hálóját. várható, hogy a kanizsai csatársor jelenlegi összetételben még sok csapatnak tör borsot az orra alá. BOGARAS: Mladost—Sloboda 0:1 (0:1) Mladost pálya, 50 néző, vezette: Vörös (Zenta), góllövő: Tóth. MLADOST: özvegy: Berkes, László (Kopunovic), Deák, Sirka, Rózsa, Herceg, László R., Zabos, Kucora, Komolya. SLOBODA: Sereg, Szokola, Rácz Szabó, Csernák, Berta, Kaszás, Újházi, Fejsz, Pavlovic (Zabos Z.), Tóth, Zabos J. A felsőhegyi csapat aligha utazott győzelem reményében Bogarasra. Az egyik pont megszerzésében azonban bíztak, de hogy mindkettőre kijött a lépés, azt főleg Tóthnak köszönhetik, aki már a 3 percben rúgott góljával, a bogarasi fiúk kedvét szegte, a felsőhegyiek ügyes, védekező taktikával végül is pontot szereztek. A hazaiaknak egyetlen, valamire való gólhelyzetet nem sikerült összehozniuk. ZENTA: Kristal—Radnicki (Tornyos) 2:5 (1:2) Népkerti, segédpálya, 100 néző, vezette: Szűcs (Horgos), góllövők: Tóth, Milanovic, illetve Gerei, Curnovic és Kis Bicskei. Kristal: Deák. Rudic, Szabó, Andruskó, Bozó, Tóth, Deák N., Lakatos, Horti (Milanovic), Gyetvai, Pólyák. Radnicki: Szecsei, Rózsa (Januskó), Döme, Baráti, Komolya, Geri, Kis Bicskei, Pallós (Kovács), Fodor, Curnovic, Gere. A liga egyik legesélyesebb bajnokjelöltje, a Radnicki biztos játékkal, kitűnő védelemmel és ésszerű csatárjátékkal Zentáról is megérdemeltenvitte haza mindkét pontot. Gere mesterhármasával pecsételte meg a mindvégig harciasan küzdő, de több gólhelyzetet kihagyó és sok hibaszázalékkal védekező cukorgyári együttes sorsát. Veresége ellenére a cukorgyári csapat javuló forrást mutat, többet uralta a mezőnyt ellenfelénél, a sportszerencse azonban elpártolt tőlük, és 3:1-es eredménynél a rutinos Tóthnak még a 11-est sem sikerült góllá értékenteni. A közönség mindvégig harcias és élvezetes játékot láthatott, ugyanígy két remek gólt is. A Kristal csapatából Lakatos, Bozó, Rudic és Szabó, a Radnički együtteséből pedig Szecsei kapus (a mezőny legjobb embere) Gere, Kis Bicskei és Homolya játéka tűnt ki. A horgosi Szűcs játékvezető feladata magaslatán állt. Ifik: Kristal—Radnicki 2:2. HORGOS: Horgos—Krajišnik 8:0 (3:0) Kétszáz néző, játékvezető: Rózsa (Zenta). Góllövők: M. Markovic 1, Garzičić 1, N. Markovic 2, Veselinov 1, Gavrilovic 1, özvegy 1, és Tóth 1. Horgos: Váradi, özvegy, Kósa, Rádió, Bíró, Djuric, Tóth, Markovic 2, (Gavrilovic), Markovic 1, Veselinov, Gertics 1, (Koncz). Krajisnik: Supié, Perduv, Mandarié (Vidovié), Gojkovié, Vujakovié, Mihié, Masllć, Kričković, Koprivnica, (Vukmanovié), Lončar, Vujakovié. A horgosiak nagy irammal kezdtek, térfölényük különösen a második félidőben jutott kifejezésre, egymás után adták a gólokat. A Krajisnik, a sok gól ellenére is jó benyomást keltett, szívvel-lélekkel küzdöttek. A horgosiak a helyzetek alapján jóval nagyobb különbséggel is győzhettek volna. A horgosiak közül mindenki jól játszott, valamivel jobb volt Tóth és N. Markovic, míg a vendégeknél Vujakovic, Krickovic és Lončar tűnt ki. Rózsa játékvezető kisebb hibáktól eltekintve jól vezette a találkozót. ZENTA: Zitopromet—Tisza 4:1 (3:1) Zitopromet pálya, 120 néző, vezette: Knežević (Horgos), góllövők: Mataruga 2, Stantié, Milunovic (öngól), illetve Törtei. Zitopromet: Mácsai, Spekla, Bajári, Stantié, Gönci, Sándor, Brajanovic, Olajos, Mataruga, Kálmán, (Mészáros), Zsoldos, (Lutus). Tisza: Pintér, Vörös, Milutinovic, Körmöci, Törtei I., Prikidánovity, Bagi, Miskovic, Törtei II., Sándor, Jaksi. A Zitopromet ezen a találkozón egy lelkesen küzdő, de feleslegesen sokat reklamáló, a játékvezető ítéleteit alaptalanul felülbíráló csapattal találta szembe magát. Az érettebben játszó malommunkások csapata ugyanis már a találkozó első részében 3:1-es vezetésével nyertesnek bizonyult. A vendégcsapat kitartó küzdőképességét bizonyítja azonban, hogy a találkozó második részében a hazaiak már csak egyszer tudták térdre kényszeríteni a liga kitűnő kapusai közé tartozó Pintért. A többi eredmény: MARTONOS, Jedinstvo—Orom 3:4 K»SPIAC: Petőfi—Május 1. 2:6 A táblázat: A következő forduló: Jedinstvo— Mladost, Orom-Kraiišnik. Tisza—Horp.os. Radniéki—2Vopromet. Május 1.— Kristal, Potisje—Petőfi, Sloboda—Kalász. ZOMBOR I. osztály Otthon veszített г Dunatáj Vendégsikerek jegyében zajlott le a 1. forduló. A hazai csapatok közül csupán a prigrevicaiak győztek, míg a Rusi ruták és Hajdúknak egy-egy pont jutott. A korábbi hetekben jól szereplő Dunatáj ezúttal hazai pályán veszített és leszakadt az élcsoporttól Egészen biztos, hogy az őszi bajnok a deronjei Omladinac, vagy pedig a Csonoplya lesz. Eredmények: Rusin—Omladinac (B) 3:3. Graniéar—Omladinac (Dl 2:4. Hajdúk—Csonoplya 3:3. Prigrevica—Jedinstvo 3:2, Dunatáj—Dunav 2:3. A táblázat: A következő forduló: Omladinac (B)—Dunav Jedinstvo—Dunatáj, Csoropiva—Prigrevica, Omladinac (D)— Hajdúk, Rusin—Granicar. II. osztály Felzárkózott a Törekvés Mivel az elmúlt fordulóban félbeszakadt mérkőzést a versenybizottság 3:0-lal a szilágyi Törekvés javára igazolta, és ezen a hétvégén a Sikara— Panonija rangadó döntetlennel ért véget, a Törekvés felzárkózott a táblázaton az éllovasok mögé. A kupuszinaiak tápáron veszítettek és két hellyel lejjebb kerültek a táblázaton, míg a terecskai Petőfinek továbbra sem megy a játék. Eredmények: Petőfi—Dinamo 0:5, Ipar—Partizán 2:1, OFK Sikara—Panonija 3:3, Metalac—Törekvés 2:1. A Mosztonga szabad volt. TOPOLYA Megszakadt a Bačka— Napredak találkozó A topolyai liga 5. fordulójában nem született egyetlen meglepetés sem. Vagyis minden találkozón a várt eredmények születtek. A listavezetők nagyarányú győzelemmel örvendeztették meg szurkolóikat. A Backar Napredak találkozó a 77. percben 5:0-ás hazai vezetésnél félbeszakadt, mivel a vendégek kapuvédője ellökte a játékvezetőt, ő pedig gondolkodás nélkül lefújta a találkozót és valószínű, hogy a versenybizottság a találkozón elért eredményéyel fogja regisztrálni a találkozót. KISHEGYES, Egység—Mladost 3:0 (0:0) Egység pályája, 300 néző, vezette: Dombai (Zobnatica). Góllövők: Sipos Gy. a 49., Sipos I. az 56. és Kovács a 80. percben. Egység: Nagyfarkas, Zelenka, Máté (Banjeglar), Fekete, Szalma, Kovács, Sipos I. Csizovszki (Dudás), Sipos Gy., Novak, Erdei Mladost: Mácsai, Vlaisavljević, Ceran, 2igić, Grbić, Kovács, Pešut, Vuke- Jić, Dugandžija, Obradović P., Obradović M. A kishegyesi labdarúgók a vártak alapján újabb két pontot könyveltek el. Attól függetlenül, hogy három gólt lőttek a hazai játékosok, a gólok számával semmi esetre sem lehetnek elégedettek, mivel ezen a mérkőzésen is hat-hat alkalommal olyan helyzetet hagytak ki, amelyet nehezebb volt mellé rúgni, mint értékesíteni. Olyan játékvezetőnek, mint Dombai, nem kell bíráskodnia, a vendégjátékosok egész idő alatt bántalmazták, szidták, lökdösték, többször meg is rúgták, még a fülét is megráncigálták, mindezért még sárga lapot sem adott. Emellett több esetben olyan érdekes ítéletet hozott, hogy talán ő maga sem tudja a magyarázatot. Ilyen bíráskodás miatt a játékidő nagy részét a durvaság jellemezte. Az Egység minden játékosa dicséretet érdemel, míg a vendégeknél Vukelić és Pešut jeleskedett. Zobnatica pálya, 100 néző, vezette: Nikolić (Lovcenac). góllövők: Kosovac (11-esből), illetve Bilaja. Zobnatica: Mandié. Koska. Njegovan, Šijan, Ivšić. Sándor, Dekanovié, Davidovié, Kosovac. Maslikosa. Jadran: Iván, Milanovié, Pavlovié, Kariiosa. Marenié, Zmukié, Bilaja. Jelašić, Báláé, Dapéevié, Ilié. A találkozó első részében a vendégek sokkal jobban játszottak és 1:0-ás vezetésre tettek szert. A folytatásban már egyenlő ellenfelek küzdöttek a pályán és a 63. percben az egyik vendégjátékos kézzel játszott a 16-osban, a játékvezető gondolkodás nélkül a 11-es pontra mutatott, melyet Kosovac értékesített és így megmentette csapatának az egyik pontot. GUNARAS: Pobeda—Proleter 1:1 (0:0) Pobeda pálya, 156 néző, vezette Golubović (Topolya). Góllövők: Losonczi a 88. és Levic az 52. percben. Pobeda: Misié, Radovanovic, Klebecskó, Alié Todorovic, Kolobaric, Holló, Harmat I., (Horváth I.), Rahic, Losonczi, Harmat II. (Garic). Proleter: Matkovic, Popovic I., Ješić, Suša, Gvozdenovic, Kalember, Pupavac II., Provcin (Ogrizovic), Nedic, Savic (Sevic). A két csapat egymás közötti találkozói során első alkalommal született döntetlen. Ez az eredmény reálisnak tekinthető. A második félidőben a cserejátékos Sevié nagyszerű akciói után a hazai csapat megszerezte a vezetést, majd a kiállított Kolobaricot nélkülöző hazaiak tíz emberrel a hajrában Matkovic kapus hibájából egyenlítettek Golubovic játékvezető is sárga lapot kapott. Az történt ugyanis, hogy elveszítette lapjait. Sevié találta meg őket, és tréfásan felmutatta Golubovicnak a sárgát, mire Golubovic nem jött zavarba és Seviének is sárga lapot adott. A Pobedával kapcsolatban felmerül a tavalyi és az idei bajnokság szabályossága. Két gunarasi játékost letartottak, akik tavaly is a Pobeda tagjai voltak a bajnoki mérkőzéseken szerepelve. PACSÉR: Racka—Napredak 5:0 (megszakadt a 80. percben). Dušan Terzic tanítványai továbbra is folytatják sikeres szereplésüket a topolyai ligában. Nagyszerűen játszott a Bačka, Stoišić és Kosaras 2—2, valamint Zivanovic góljaival 5:0-ra vezetett, amikor a hajrában a vendégek kapusa megütötte Stula játékvezetőt, aki ezután lefújta a találkozót. Valószínű, hogy a versenybizottság a pályánszerzett eredménnyel hitelesíti a mérkőzést, így ezt az eredményt már be is számítottuk a táblázatba. A többi eredmény: Orešković—Olimpija 6:0. A táblázat: A következő forduló: Proleter—Olimpiia, Jadran—Orešković. Napredak— Zobnatica, Mladost—Baéka, Pobeda— I Egyse«. ZREttJANMt I. csoport Megindult a Roham A 8. forduló eredményei: Október 2. —Radniéki 2:1, ASK—Progresul 2:2, Roham—Naftagas 4:0, Vojvodina—Napredak (B. T.) 7:0, Banat—Stajiéevo 4:1, Zelezniéar—C. zvezda 0:1, Sloga— Napredak (Cs) 1:1 és Borac—Zlatica 2:1. A táblázat: A következő forduló: Napredak (Cs) —Október 2. V., D zvezda—Sloga, Zlatica —Zeleznicar, Stajicevo—Borac, Napredak, (B. T.)— Banat, Naftagas— Vojvodina, Progresul—Roham, Radnicki— ASK. II. csoport A 7. forduló eredményei: Unitra— Borac (K) 2:2, Mladost—Tamiš 3:2, Sonic (L)—Jedinstvo 1:1, Proleter—MSK 0:o, Partizan-Tisza 4:3. A táblázat: A következő fordulóban: MSK—Partizan, Jedinstvo—Proleter, Tamis—Borac (L), Borac (K)—Mladost, Omladinac-Untrea, a Tisza szabad. PANCSOVA Tömörült az élmezőny ével a Kolonija győzött, az élcsoport többi csapata döntetlent jegyzett a pancsovai ligában tömörült az élmezőny. Újabb sikerével az uzdini Urtirea is az éllovasok közé ékelődött. A Partizan idegenben szerezte meg első győzelmét, a rangadón pedig a Zeljeznicar és a BSE 2:2-es döntetlent játszott. Pločica: Partizán—Kék Duna 1:1 (0:1) Pločicai pálya, 300 néző, vezette: Milojkovic (Kovin), góllövők: Krstic az 59., illetve Domokos a 27. percben Partizán: Nagy, Ilic, Miljkovic, Krstic, Sokolovic, Zajkov (Stošić), Zdik, (Jovanovic), Djukic, Stupar, Vujic, Cvetković. Kék Duna: Sánta, Biró L., Samu, Nagy, Sebestyén, Pámel L., Pámel M., Mákszem, Domokos Nagy , Kiss (Mitic). " Hajtottak a hazaiak az első félidőben, a Kék Duna azonban okosan irányította a játékot és megszerezte a vezetést. Szünet után az addig tárgyilagosan közreműködő Milojkovic a hazaiak pártjára állt, számtalan szabálytalanságot elnézett a Partizánnak, és egy szöglet után, amelyet les előzött meg, Krstic szabálytalanul akadályozva a Kék Duna kapusát egyenlített. A játékkép alapján az eredmény reális. A többi eredmény: Dolovo—Mladost 2:2, Polet—Mladi zadrugar 3:0, Zeleznićar—BSK 2:2, Jedinstvo—Partizán (G) 1:3, Kolonija—Omladinac 3:2, Unirea— Jugoslavia 4:3. A táblázat: A következő forduló: Mladost—Jugoslavia, Omladinac—Unirea, Partizán (G)—Kolonija, BSK—Jedinstvo. Kék Duna—Zelezniéar, Mladi zadrugar— Partizán (P), Dolovo—Polet. A következő forduló: Kinizsi—Borac, Bega—Buducnost, Törekvés—Polet, Október 1-je—Proteter, Olimpija—Granicar. TITOVERBASZ----TITEL Csak Bácsföldváron nem esett gól Sportszerű mérkőzéseket hozott a liga 5. fordulója. Kiállított játékos nem volt, egyetlen találkozó sem szakadt félbe. Sok gól volt, csupán a bácsföldváriak nem láthattak egyet sem. Ezen a találkozón is számtalan helyzet adódott, de a csatárok rossz napot fogtak ki. Eredmények: Obilić—Borac 4:1, Vojvodina—Seljak 0:0, Backa—Sloga 4:1, Hajdúk—Buduénost 3:6, Miletic—Napredak 5:1. A táblázat: A következő forduló: Borac—Napredak Buduénost—Miletic, Sloga—Hajdúk, Seljak—Backa, Obilic—Vojvodina. Alszövetségi labdarúgóbajnokságok ÚJVIDÉKI LIGA ÚJVIDÉK: Proleter—TSK 1:1 (0:0) Sóskarai pálya, 300 néző, vezette: Nikolič (Cerevic). Góllövők Miskovic 11-esből a 65. és Buljic 11-esből a 76. percben. Proleter: Zelenović, Kojćin. Munéan, Cuéak, Buljió, Kis, Dragojevié (Stesanović), Miškić, Skrbić, Devušić, Baskalo. TSK: Pejanovlć, Zečević, Vegyelek, Teofanov, Mišković. Diepina, Tađić, (Petró), Seáum, Birić (tíerati), Milošev. A vendégcsapat — bár a találkozó nagy esélyese volt —, a rossz felázott pályán nagyon nehezen találta fel magát. Nehéz volt irányítani a labdamenetet, a pálya egy részén bokáig ért a víz. A hazai csapatnak mindössze két helyzete volt, a vendégcsapat fél tucatnyit hagyott kihasználatlanul. A vezetést a TSK szerezte meg, miután Milošev beívelt labdáját a büntető területen belül Cucak kézzel fogta meg. A megítélt büntetőt Maković biztosan értékesítette. A hazaiak egy túl szigorúan megítélt büntetőből egyenlítettek. A mérkőzésen amelyen helyzetei alapján a vendégcsapat állt a győzelemhez közelebb, durva játék miatt Kis és Zečević kapott sárga lapot. Ifik: Proleter—TSK 0:6 (0:1), TITEL: Titel—Maglic 2:0 (1:0) Sportközpont pálya, 400 néző, vezette: Papp (Palánka). Góllövők: Kalezic a 16. és Radosavljev az 55. percben. A táblázat: A következő forduló: Hercegovac— Petrovaradin, Proleter (K)—TsK, Metalac—Zeleznicar, Borác—Jugovic, Sutјезка—Buducnost, Maglic—Mladost. TSK—Titel, Tvrdava—Proleter (II). PANCSOVAI LIGA A 8. forduló eredményei: Buduénost—Spartacus 1:1, Polet—Sloga ГВ) 3:1, Dolina—Bratstvo 5:1. Radnlč-ki (F) —Slavija 1:2, Vojvodina—PSK 1:1, C. zvezda—Bo-ac 2:1, Radniéki (V)—Sloga (P> 3:2, Omladinac—Mladost 2:3. A táblázat: A következő forduló: Mladost—3uduénost. Sloga (P)—Omladinac. Borac —Radniéki (V), PSK—C. zvezda. Siavija—Vojvodina. Bratstvo—Radniéki (F), Sloga (B)—Solin, Spartacus—Polet. ZOBNATICA: Zobnatica—Jadran 1:1 (0:1) 1. Elektrovoj. 6 5 0 1 23:8 10 2. Peščara 6 4 l 1 12:7 9 3. Solid 8 3 2 1 19:9 8 4. Graničar 5 3 2 0 13:5 8 5. Djurdjin 5 3 2 0 8:3 8 6 Pionír 6 3 12 13:14 7 7. Mladost 5 2 1 2 13:7 5 8. Vinogradar fi 2 1 3 9:9 5 9. Udarnik 6 1 3 2 8:12 5 10. Partizán 5 2 0 3 9:11 4 l1. Hajduk 5 1 13 8:10 3 12. Poljopriorfi 0 0 6 4:23 0 13. Lokomotiva 5 0 0 5 3:24 0 1. Hot gos 7 7 0 6 35:4 14 2. Radniéki 7 6 16 34:7 13 3. Május 1. * 7 6 0 1 25:8 12 4. Zitopromefc 6 5 o 1 21:5 10 5. Potis.le 7 3 3 1 23:5 9 6. Krajisnik fi 3 1 3 22:17 7 7. Tisza 7 3 1 3 20:19 7 8. Sloboda 7 3 1 3 9:12 7 9. Orom 7 3 13 11:12 7 10. Kriptái " 3 0 4 29:22 6 11. Jedin«tVO '115 19:22 3 12. Petőfi 7 1 0 fi 5:31 2 13. Mladost 7 0 1 6 12:32 1 14. Kalász 7 0 0 7 7:42 0 1. Omladinac (D) 7 5 2 » 27:10 12 2. csonoplya 7 4 3 0 16:11 11 3. Dunav 7 4 1 2 21:11 9 1 Hajdúk 7 3 3 1 10:14 9 5. Dunatáj 7 2 3 2 10:10 7 6. Omladinac (B) 7 14 2 14:14 0 7 Graničar 7 2 14 10:14 5. Rusin 7 13 3 10:1 5 9. prigrevica 7 115 7:13 3 10. Jedinstvo 7 0 3 4 5:15 3 1. Backa 5 5 0 0 22:4 10 2. Egység 5 5 0 0 18:2 10 3. Proleter 5 3 11 10:11 7 4. Zabnatica 5 2 1 2 9:8 5 5. Napredak 5 2 12 12:12 5 6. Pobeda 5 1 2 2 9:14 4 7. Jadran 5 1 13 11:12 3 8. Mladost 5 1 1 3 8:9 3 9. Orešković 5 1 0 4 9:16 2 10. Olimpija 5 0 1 4 2:21 1 1. Október 2. 8 6 11 14:6 13 2. Borac 8 6 11 16:9 13 3. Banat 8 5 2 1 19:12 12 4. Vojvodina 7 3 3 1 20:11 9 5. Stajiéevo 7 4 12 18:10 9 6. Napredak (Cs) 8 3 3 2 16:9 9 7. Zlatnica 8 3 3 2 14:9 9 8. C. zvezda 8 3 3 2 13:9 9 9. Naftagas 8 3 14 15:15 7 1* Sloga * 2 3 3 11:11 7 11. Radniéki * 1 3 2 10:11 7 12. Napredak (B. T.) * 3 1 4 20:20 7 13. Progresul » 2 2 4 10:18 6 14. Roham * 1 2 5 10:16 4 15. Zelezniéar «118 9:19 3 18. ASK « 0 2 8 7:27 2 1. Mladost 7 S 1 1 28:13 11 .. MSK_ 7 3 2 2 18:9 S 3. Tamis 5 4 0 1 8:3 s 4. Jedinstvo 8 3 1 2 13:6 7 5. Proleter 3 2 1 2 10:9 5 8 Unirea 7 13 3 10:14 5 .. Partizán 6 2 X 3 9:15 5 8. Borac (K) £- 1 2 2 8:6 4 9. Tisza 5 12 2 12:16 4 10. Borac (L) 5 11 3 8:21 3 11 Omladinac 5 1 0 4 5:18 2 BSK 7 5 2 0 22:4 12 2. Unirea 7 5 1 1 23:8 11 3. Kolonija 7 5 11 13:9 11 4. Kék Duna 7 3 4 0 12:5 10 5. Zeleznicar 7 2 3 2 14:10 7 6. Mladi zadrugar 7 3 1 3 8:8 7 7. Partizán (P) 7 3 1 3 9:19 7 8. Jugoslavia 7 2 2 3 17:15 6 9. Omladinac 7 2 2 3 14:13 fi 10. Polet 6 1 3 2 8:8 5 11. Parüzan (G) fi 1 3 2 4:5 5 12. Dolovo 7 0 4 3 6:14 4 13. Mladost 7 115 7:18 3 14. Jedinstvo 7 1 0 6 9:28 2 1. Miletié 5 4 10 19:4 9 2. Buduénost 4 3 1 0 14:7 7 3. Sloga 5 3 1 1 11:7 7 4. Baéka 4 3 0 1 15:8 6 5. Seljak 5 2 1 2 10:7 5 6. Vojvodina 5 13 1 7:fi 5 7. Napredak 5 113 14:14 3 8. Obilié 5 113 8:14 3 9. Borac 5 0 2 3 6:16 2 10. Hajdúk 5 0 1 4 8:29 1 1. Proleter (K) 8 8 0 2 17:10 12 2. TSK 8 4 3 1 20:7 11 3. Jugovié 7 4 3 0 15:7 11 4. Zelezniéar 8 4 3 1 15:8 11 5. Metaiac 7 4 2 1 20:11 10 6 ZSK 7 4 2 1 10:8 10 7. Buduénost 8 3 3 2 18:15 9 *• Titel 7 2 3 2 9:6 7 9. Sutjeska 7 3 1 3 9:8 7 10. petrovaradin 8 14 3 10:15 6 11. Borac 8 1 4 3 9:14 8 12. Mladost 8 2X5 14:18 5 13. Hercegovac 7 2 1 4 8:13 5 14. Proleter (U) 8 1 3 4 8:12 5 15. Tvröava 8 2 1 5 11:18 4 16. Maglié 8 1 0 7 9:30 2 1. Borac 8 7 0 1 29:7 14 2. C. zvezda 8 6 2 0 13:5 14 3. Radniéki (V) 8 4 3 1 19:11 11 *■ PSK 8 5 12 15:10 11 5. Spartacus 8 5 12 18:14 11 6. Sloga (P) 8 3 3 2 19:8 9 I- Polet 8 4 1 3 14:14 9 8. Mladost 8 4 0 4 17:17 8 9. Sloga (B) 8 2 3 3 13:14 7 10. Radniéki (F) 8 3 0 5 13:21 6 11. Vojvodina 8 2 2 4 12:21 6 12. Buduénost 8 13 4 12:16 5 13. Omladinac 8 2 15 12:19 5 14. Dolina 8 2 0 6 14:22 4 15. Slavija 8 2 0 6 6:16 4 16. Bratstvo 8 0 2 6 8:21 2 MAGYAR SZÓ A táblázat: A következő forduló: Dinamó—Panonija. Törekvés—OFK Sikara, Partizán—Metalac, Mosztonga—Lipar, a Petőfi szabad. 1. Panonija «42« Ш 1# 2. OFK Sikara «42« 13:9 10 3. Törekvés 0 3 2 1 lí® * 1. Metalac 0 2 2 2 12:0 0 5. Dinamó 7 14 2 10:7 0 6. Partizán 0 2 2 2 7:7 0 7. Lipar 0 14 1 8:10 0 5. Mosztonga 0 1 2 3 5,94 9. Petőfi 7 0 4:25 0 MAGYARCSERNYESZITISTE Az éllovas nagyarányú veresége Az éllovas Törekvés ebben a fordulóban kikapott a Proletertől, az Október 1-je pedig idegenben is nyerni tudott, így a két csapatnak azonos a pontszáma. A Törekvés gólkülönbsége valamivel jobb, mert az első helyen Az alsóházi rangadón az Olimpija legyőzte a Kinizsit, a másik két találkozó pedig döntetlennel ért véget. A versenybizottság a múlt héten félbeszakadt Bega—Proleter találkozót a pályán elért 2:3-as eredménnyel hitelesítette. Eredmények: Olimpija—Kinizsi 4:2, Granicar—Október 1-je 2:3, Proleter— Törekvés 4:1, Polet—Bega 3:3, Budućnost—Borac 2:2. A táblázat: 1. Törekvés 5 4 6 1 18:5 8 2. Október 1-je 5 4 0 1 16:5 8 3. Polet 5 3 1 1 11:8 7 4. Proleter 5 3 0 2 17:12 6 5. Granicar 5 3 0 2 14:11 11 6. Borac 5 2 1 2 8:8 5 7. Buduénost 5 12 2 12:16 4 8. Olimpija 5 2 0 3 9:14 4 9. Bega 5 0 14 13:18 1 10. Kinizsi 5 0 1 4 5:26 1 1984. október 9„ krdd TUDÓSÍTOTT: Branko Aleksic, Branko Buljovcic, Bogárdi János, Dukát József, Aleksandar Gabarovic, Fakó László, Mladen Ivanisevic, Jakubec József, Juhász Sándor, Kiss Miklós, Zika Markovic, Szabó Béla, Szemes Sándor és Thurzó Miklós.