Magyar Szó, 1984. október (41. évfolyam, 271-285. szám)

1984-10-09 / 279. szám

1984. október 9., kedd Októberben az idősek felé fordul figyelmünk A legjobb kalácssütő nagymamák, táncospárok és sakko­zók versenyeznek­­­újvidéken, a Vöröskereszt városi szer­vezete már hatodízben szervezi meg a Napsugaras ősz rendezvénysorozatot „Annyira vagyunk embersé­gesek, amennyire másokon segítünk. Emberszeretetünk polgáriasainkhoz, különösen a gyerekekhez és az idősekhez való viszonyulásunkkal mérhető.. . Itt, mellettünk több idős és magányos ember él. Sokuk számára, ahhoz, hogy boldogan éljen nem szükséges sok, csupán egy kis figyelmesség, biztatás, barátság és néhány szép szó... Az idei októberben is, amikor a Vöröskereszt Városi Szervezete több fényt kíván ne­kik sugározni, kopogtasson be ön is a jójukon.. olvasható az újvidéki Vöröskereszt alkalmi felhívásában. A Napsugaras ősz elnevezésű rendezvény­s­oroza­tot a tartományi székvárosban már hatodízben szer­vezi meg a Vöröskereszt. Az idő­seknek szentelt akcióra műsorter­vet készítettek városi, községi és helyi közösségi szinten. A témára készült táblafestmény elkészítésére pályázatot írtak ki az általános iskolák alsó osztályai számára. A legsikeresebb pannó­­kat megjutalmazzák. A tanulók al­kalmi ünnepség kíséretében nyil­vános órát tartanak a nagyszülők­nek. Fáradozásukat a nagymamák kaláccsal jutalmazzák meg. A leg­finomabb kalácsokat bizottság vá­lasztja ki. A virágkedvelők a legszebb vi­rágkompozíció összeállításában versenyeznek, az óvodások pedig műsort adnak a virágokról. El­adásai egybekötött kézimunka­­kiállításokat nyitnak meg, és kö­zösen ünneplik meg az októberben született klubtagok születésnapját. Az Olan Petrov klub vendégül látja Zdravko MUTINT, a Jugo­szláv Olimpiai Bizottság Elnökét, aki majd a jugoszláv sportolóknak a 23. olimpián való részvételéről fog beszélni. Az alapszervezetek elnökei ellá­togatnak a szociális védelmi köz­pontba és az idén fennállásának 20. jubileumát ünneplő Gerontoló­giai Központba, a látogatás célja, hogy közelebbről megismerkedje­nek az idősek gondozásával. Más alkalommal a központ lakóival be­szélgetnek el, ugyanakkor a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Zarko Zrenjanin Általános Iskola képviselői szórakoztatják az egy­begyűlteket. A vöröskeresztes ak­tivisták a korosokkal együtt meg­látogatják a helyi közösségek leg­idősebb lakóit, valamint a kame­­nicai Gyermekfalut. Egynapos ki­rándulást szerveznek a Fruska go­­rára és a Gerontológiai Központ üdülőjébe, Cortanovcira. Megrendezik a táncospárok és a sakkozók versenyét. A Szerb Nem­zeti Színházzal együttműködve a helyi közösségek és az idősek ott­honának képviselői megtekintik Branislav Nušić Protekció című színdarabját. A befejező ünnepsé­get a Gerontológiai Központban tartják meg. A hagyományokhoz híven a rendezvény versenyeiben jutalmat érdemelt és legsikeresebb egyéneket hívják meg erre az ün­nepségen B. B. SORSOK - EMBEREK A két nyelvet egyszerre tanultam gyermekkoromban . Édesanyám két és fél éves koromban meghalt. Ettől kezdve hol az egyik nagybátyámnál Zen­­tán, hol pedig a másiknál, Becsén éltem, nevelkedtem. A mostoha­anyám ugyanis csak rövid ideig tűrt meg otthon. Nagyon nehéz természetű asszony volt. Apám jó néhányszor ott is hagyta meg el­zavarta, de azért a végén mindig összementek — emlékezik keser­ves gyerekkorára Stevan Petrov. — Apám, aránylag jól szituált húsz-egynéhány láncos zentai kis­gazda, anyám halála után egyre gyakrabban nyúlt a pohár után, zenésített meg egy-egy hízót, vagy akár egy-egy marhát is. Később a földeket kezdte eladogatni. Úgy­hogy a harmincas években már kubikolni járt el a pancsovai rét­be. — Azért engemet a hat elemi után, 37-ben beíratott a zentai gimnáziumba. De csak az első osz­tályt jártam ki. Utána az időköz­ben Becséről Újvidékre költözött nagybátyámhoz kerültem, aki szűcsinasnak adott. Negyvenegy tavaszán, még három hónap hi­ányzott, hogy felszabaduljak a legeslegutolsó vonattal, amelyik a megszállás előtt Újvidékről Zen­tára kiindult, sikerült hazajön­nöm. — Apámat a megszállók, habár sohase politizált, és akkor már csak gyepmester volt, meghurcol­ták. Mint tősgyökeres zentai szer­­beket azonban nem telepítettek, lakoltattak ki bennünket. Sőt mi több, nekem sikerült pincérinas­nak elszegődni, és negyvenhárom őszén fel is szabadultam. Rá né­hány hétre pedig kulisszatologa­tóként csatlakoztam Antal Lajos Zentán vendégszereplő színtársu­latához, ahol hamarosan kisebb epizódszerepeket kaptam. Termé­szetesen ennek tartozéka volt az is, hogy olyan jól tudtam magya­rul, mint szerbül. Egyébként még kölyökkoromban egyszerre tanul­tam meg a két nyelvet. — Ettől kezdve folyton folyvást vándoroltunk, egy-egy városban legfeljebb 4—5 hétig voltunk. És ez nekem nagyon jól jött. — Negyvennégy szeptemberében Dunavecsén — ez egy magyar­­országi kis falu — vendégszere­peltünk éppen, amikor azt mondja nekem a társulatunk igazgatója, az Antal Lajos, hogy: Ide figyelj,­ fiam! A nyilasokat most már na­gyon eszi a fene. Legjobb lesz, ha hazamész, mert a végén még majd bajba keveredsz. Ő ugyanis tudta, hogy szerb nemzetiségű vagyok. Azon nyomban indultam is. — Az első vajdasági brigádnak 1944. október 12-én lettem a har­cosa. Először Virovitica közelében december 24-én sebesültem meg, mindkét lábamon és a bal vál­lamon. Másodszor negyvenöt már­ciusában Baranjsko Petrovo Seló­­nál fúródott aknaszilánk a könyö­kömbe, a faromba és a bal bo­kámba. Harmadszor pedig negy­venhatban, Boszniában, amikor a csetnik bandák maradványait szá­moltuk fel, fúrta át a golyó a bal karomat. Szerencsére csontot egyszer sem tört. De azért még így is 50 százalékos hadirokkant vagyok. — 1947 őszén szereltem le. Utá­na, ahogy mondani szokás, het­venhét felé dolgoztam: a Szemag kereskedelmi vállalatban, a tor­­nyosi helyi népbizottságban, majd az állami birtokon, utána a föld­művesszövetkezetben, a bútorgyár­ban, a kendergyárban ... és végül is 1978-ban a Zenta Agráripari Kombinátból mentem nyugdíjba. Közben 68-ban a munkavédelmi főiskolán diplomáltam. — Nem, dehogy is unatkozom. Sőt, sokszor azt sem tudom, hogy melyiket is csináljam. Először is titkára vagyok a zentai tűzoltó szövetségnek. A laktanyába rend­szerint a reggeli órákban járok be. Ugyancsak titkára vagyok a Szocialista Szövetség második he­lyi szervezetének, azután a helyi közösség tanácsának a tagja, a környezetvédelmi bizottság elnöke. — Amikor nyugdíjas lettem, a rétben vettünk egy háromkvadrá­­tos parcellát és egy kis házikót is húztunk rá. Ide, délutánonként járok le. Ami nekünk gyümölcs és főzelékféle kell, az mind be­terem. És ugyanakkor kora tavasz­tól késő őszig ez is állandó elfog­laltságot jelent. — Egyszóval én sohase érek rá ölbe tett kézzel ülni, malmozni, sohasem unatkozom, de hát így is van ez jól — mondotta Stevan Petrov, akit beszélgetésünk köz­ben ügyes-bajos dolgaikkal töb­ben is felkerestek. KERESZTÉNYI József MAGYAR SZÓ Fél év alatt hetven taggal gyarapodott az egyesület Anyagi támogatásra is lehetőségük van a muzslyai nyugdíjasoknak RAPOS Józseffel, a muzslyai rokkantsági nyugdíjasok szerve­zetének elnökével beszélgettünk a minap az egyesület munkájáról, aktivitásáról.­­ Jelenleg háromszázharminc­nyolc tagú az egyesült. Soknak tű­nik? Csak egy példát mondok: ja­nuártól, tehát hét hónap alatt het­ven új taggal bővült a létszám. Azt hiszem, ez elsősorban a jó szerve­zésnek köszönhető. Igyekszünk se­gíteni a kis nyugdíjjal rendelke­zőkön. Anyagi támogatásra is van lehetőségü­nk. A tagok kérvényeit elbíráljuk, aztán továbbítjuk a zrenjanini központi irodához, amely végül jóváhagyja. Nagyon sok kirándulást szerve­zünk, ilyenkor ötven-százszázalé­kos kedvezményben­­részesülnek­ egyesületünk tagjai. Hazánk tör­ténelmi nevezetességeit akarjuk megismerni, bejárjuk azokat a he­lyeket, ahol a népfelszabadító há­borúnak állítottak emléket, meg­tekintjük a tárlatokat, kiállításo­kat. A zrenjanini község nyugdíja­sai legutóbb Obrenovacon, Aran­­đelovacon és Kosma­jón jártak. A testvériségi egység ápolását is jelentik ezek a kirándulások, hi­szen ez egyesület tagjai között sok­féle nemzetű és nemzetiségű ember van. A közelmúltban Verseere utaztak a nyugdíjasok, az ottani szüreti fesztiválra. Azután külön kirándulásokat is szerveztünk, ezekhez azonban sajnos nem tu­dunk kedvezményt nyújtani. A ka­nizsai gyógyfürdőbe is hamarosan elmegyünk. — Milyenek a kapcsolataik más nyugdíjas egyesületekkel? — Sajnos, eddig nem tudtuk fel­venni a kapcsolatot velük. Most kap viszont telefont az egyesüle­tünk, és ez segíteni fogja a kap­csolatteremtést is. Reméljük, hogy munkánk ezáltal még könnyebbé és sokrétűbbé válik. M. M. NYUGDÍJASOK OLDALA------— Merre halad a nyugdíjasok életszínvonala (II.) A múlt kedden a Nyugdíjasok oldalán írást hoztunk a nyug­díjak alakulásáról, valamint ar­ról, hogy miképpen aránylik a nyugdíj a személyi jövedelem­hez. Az alábbiakban ennek foly­tatását közöljük. Ismeretesek az alapok nagy ki­adásának okai. A nyugdíjak egybe­hangolásának nagy százaléka mel­lett a kiadásokat lényegesen befo­lyásolja az évente átlagban 5—5,5 százalékkal több nyugdíjas is. Amennyiben teljes egészében egy­behangoljuk a nyugdíjakat — és ez törvénybeli kötelezettség — még nagyobb kiadásokkal kell számol­nunk. Míg a nyugdíjak reális ér­téke állandóan csökken és nem ismeretes, hogy ennek hol a ha­tára, addig az alapok fogyasztása állandóan növekszik. Amennyiben a nyugdíjasok élet­­színvonala megegyezik a dolgo­zók és a polgárok életszínvonalá­nak sorsával, a nyugdíjak reálér­tékének is lépést kellene tarta­nia a személyi reáljövedelmekkel. Nem tudni, ez hogy valósítható meg. Amennyiben mielőbb áttér­nénk a nyugdíjaknak a személyi jövedelmekkel való egybehangolá­sára — amit egyébként legkésőbb 1986. december 31-éig kell megten­nünk —, e feladatot teljesíthet­nének. E törvénybeli kötelezettsé­gek egyébként az eszközök hiánya miatt a közösségek eltérően telje­sítik. Igaz, nagy erőfeszü­léseket tesznek és ennek már megvannak az eredményei. A különböző meg­oldások azonban arra figyelmez­tetnek, hogy a nyugdíjasok szo­ciális helyzete minden közösség területén másmilyen lesz. Az egyetlen megoldás a nyugdíjak folyó egybehangolása Három közösségben (Bosznia- Hercegovina, Crna Gora és Hor­vátország) nem teremtették elő az eszközöket a nyugdíjak folyó egy­behangolására való átálláshoz. Ma­cedóniában arra számítanak, hogy a nyugdíjakat 1984. január 1-jétől 3 százalékkal, 1985-ben további 30 százalékkal növelik, 1986-ban pe­dig az összes növelés elérné a személyi jövedelmek a folyó év­ben való növekedésének száz szá­zalékát. Szlovénia még tavaly biz­tosította a személyi jövedelmek növekedése 21 százalékának meg­felelő növelést, az idén pedig a növelés mintegy 25 százalékot ten­ne ki. A tervek szerint 1985-ben a nyugdíjemelés megközelítené az átlagos személyi jövedelem folyó évben való növekedésének 70 szá­zalékát, 86-ban pedig a 90 száza­lékát. Szerbiában (a tartományokat nem számítva) a nyugdíjak folyó egybe­hangolásához szükséges eszközö­ket nem teremtették elő, de az 50 százalék helyett (ennyit állapít meg a közösség statútuma) 1984. július 1-jétől a nyugdíjakat a sze­mélyi jövedelmek növelése mint­egy 60 százalékában fogják növel­ni az év első felében a tavalyi év­hez viszonyítva. Úgy tudjuk, hogy az idén Vajdaság is a személyi jö­vedelmek növekedésével összhang­ban növelni fogja a nyugdíjakat. Nyilvánvaló, hogy most, amikor a gazdaság minden dinárért küzd, az idő nem alkalmas a nyugdíjak folyó egybehangolására, de nem engedhetjük meg a nyugdíjak reál­értéke és a személyi jövedelmek közötti nagy különbségeket­ sem. Ez egyébként az egyetlen módja a nyugdíjak reálértéke és minde­nekelőtt a legkisebb jövedelmű nyugdíjasok életszínvonala meg­védésének. Tudni kell azt is, hogy­ csak tavaly 250 000 nyugdíjas ér­vényesítette a védőpótlékra való jogát. Ha tudjuk, hogy az év ele­jén a legkisebb nyugdíj a Crna Gora-i 7800 dinár és a szlovéniai 11 809 dinár között alakult, akkor a helyzet sokkal világosabb, és­ megértjük azt is, hogy mit jelent a nyugdíjak folyó egybehangolása az életszínvonal védelme szem­pontjából. (-) 1 CSALÁDI KÖRBEN A feketicsi Dorogiéknál nem váratlanul jött vendég az írott szó, hanem hozzátartozik a családi élet­hez. A Magyar Szón kívül évek óta vásárolják a Dolgozókat, a 7 Napot, és amióta ifjú Dorogi Fe­renc Julika lánya iskolás lett, ol­vasni tud, a Jó Pajtást. Ezek azok a sajtótermékek, amelyekről nem szívesen mondanának le, de alka­lomadtán más újságot, magazint is megvesznek. A múltkoriban így mosolygott, rájuk a szerencse, a Dolgozók tárgysorsjátékán mélyhűtőt nyert a szövetkezetben dolgozó Dorogi Ferenc és felesége, Julianna. Amikor náluk jártunk, a nyere­mény átadásakor, ott voltak a szomszédban lakó szülők, a nyugdí­jas édesapa, idősb Dorogi Ferenc feleségével, a másik fia menyével, Attila kisunokával, s persze a ne­gyedikes Julika és a nagyóvodás Ferike. Ferenc bátyánktól — bizony na­gyon jó tartásu­ nyugdíjas és ami a legfontosabb: életvidám — a „semmittevés” napjai felől érdek­lődtünk. — Mielőtt erre válaszolnék, el­mondok egy esetet. Mentünk mi haza a munkából — traktoros és brigadéros voltam a szövetkezet­ben —, esett az eső. Betértünk az eső elől a kocsmába, ahol egy nyugdíjas ücsörgött. „De jó ma­flának, bátyánk, nem kell már munkába járnia. Reggel addig nyújtózkodhat az ágyban, amed­dig akar!’’ Joc erre aztán mondott valamit, majd amikor*szedelőzköd­­tünk, lecsendesedett az eső, kér­deztük tőle, hogy jön-e? Azt vá­laszolta: „Miért mennék? Esik az eső, s ez a jó, mert addig sem kell otthon lennem. A Zsuzsi menetek bizony mindig szem előtt tartó, ki­talál valamit a számomra”. — Hát a Dorogi mérni kitalál­d valamit a maga számára? — Ki bizony — válaszolta ne­vetve —, de hát az nem baj. Tu­dom én a dolgom a ház körül, de a mamát nagy tiszteletben tartja még a kis Attila is, mert ha a kedves feleségem lepihen, akkor pisszenni sem enged. Merthogy al­szik a mama. Szóval parancsolnak a nyugdíjasnak az asszonyok, de hát ezt könnyen elviseli az ember. Aztán meg nem is hagyom el ma­gam, kiveszem a részem a társa­dalmi munkából is, meg foglalko­zom az unokákkal. Julika nagyon is megérdemli, mert dicséretes fa­­tanuló. Ferenc fia udvarában gyűlt ösz­­sze a család, egy híján, vagyis a másik Dorogi fiú munkában volt. Így kerültek a fényképezőgép len­cséje elé. Családi körben látható Pereme bátyánk, előtte a kis Attila néz szigorúan a fotósra. Távozóban még föltettük a szokványos kérdést, hogy mennyi nyugdíjat kézbesít ki havonta a postás. — Tizenötezer dinárt. Mondjam, hogy elég? Hát ki lehet belőle jön­ni. Óvatos, tervszerű költekezéssel. K. O. A feketicsi Dorogi Ferenc nyugdíjas családi körbe­n

Next