Magyar Szó, 1984. december (41. évfolyam, 345-360. szám)

1984-12-17 / 346. szám

W84- Зеомпбег 17„ tréfli MAGYAR SZÓ Helyzetünk nem reménytelen — állítja Vincze Géza, a Ferencváros edzője A budapesti Ferencváros, a leg­népszerűbb magyar labdarúgócsa­pat az utolsó helyen fejezte be az őszi idényt Vincze Géza, a csapat edzője a Népsportban magyarázta meg az őszi bizonyítványt és ki­látásba helyezte, hogy a tavaszi idényben egészen más lesz a hely­zet Ezt az írást vettük át . A legfontosabb célunk a csa­patépítés volt Olyan, a korábbinál fiatalabb átlagéletkorú együttest szerettünk volna kialakítani, amely kilencven percen keresztül hajt, odaadó játékával magával ragad­ja közönségünket Számszerűen nem határoztuk meg a helyezést a félidőre. A feladat az volt, hogy az együttes annyi pontot szerez­zen, amennyi lehetővé teszi a baj­nokság végére a hatodik helyezés elérését Az MNK-ban azt határoz­tuk BMC, hogy tavaszra is verseny­ben maradunk. — A csapatépítés folyamata le­lassult, mégpedig azért, mert rend­kívül sok sérülés akadályozta a tervszerű munkát Koch, Pölöskei és Zsinka sérüléséig elég szépen mentek a dolgok, de attól kezdve visszaesett a munka intenzitása Nemcsak a felsoroltak, hanem a többi játékos hiányzásai miatt is. Nemegyszer annyian hiányoztak az edzésről, hogy szinte csak a mérkőzésen tudtuk gyakorolni el­képzelt játékunkat Ez, persze, meg­mutatkozott az eredményességben is.­­ Tény, hogy jelenlegi helyezé­sünk meglehetősen gyászos. Az is érthető, hogy szurkolóinkat elke­seríti a csapatnak a tabellán el­foglalt pozíciója Helyzetünk azon­ban egyáltalán nem reménytelen! Mint említettem, a bajnokság vé­gére a hatodik helyezést szabtuk meg a csapat számára Ha a ta­bellára pillantunk, láthatjuk, hogy mindössze négy ponttal maradtunk le a jelenlegi hatodiktól, a Hala­dástól. Azt hiszem, nem vágyálom ennek a négypontos hátránynak a ledolgozása. Egyrészt azért, mert fiatal játékosaink az őszi csatá­rozások során rutinosabbak lettek. Remélhetőleg a sérültek is rendbe jönnek lassacskán, s a tavaszi idényben a sorsolásunk is kedve­zőbb lesz. Elhiszem, hogy sok zöld­fehér „hívó” elkeserítőnek tartja a jelenlegi helyezést, de arra ké­rem őket, hogy várjanak a véle­ménynyilvánítással a bajnokság végéig! A kupában egyébként tel­jesítettük a magunk számára ki­rótt penzumot. — Egyértelműen elégedett va­gyok Zsiborás, Szántó és Keller őszi teljesítményével. Ugyancsak a jók közé soro­lható Zsinka is, képességei alapján azonban tőle többet várok. Nem játszott rosszul Pintér sem, de a túlságosan sok sárga lapja lerontotta teljesítmé­nyét. Nem lehetek elégedett azzal, amit Jancsika, Rubold és Szabadd nyújtott, és jóval többet várok Pö­­löskeitől, Kochtól és Pogánytól is. Igaz, őket a sérülésük hátráltatta. Kellemes meglepetés volt a hajrá­ban a csapatba került Kovács ügyes szereplése. " Január 2-án egyhetes Üllői úti edzőtáborozással kezdjük a fel­készülést Ezután két hétig Hévízen táborozunk, majd újabb egyhetes itthoni munka alatt a tavalyinál jóval nagyobb intenzitású edzése­ket végzünk. Ezt követően Splitbe utazunk, és mérkőzésekkel igyek­szünk felkészülni az őszinél szá­munkra remélhetőleg sokkal sike­resebb tavaszi idényre. Külföldi labdarúgó­­bajnokságok NDK A 13. forduló eredményei: Oarl Zeiss —Dynamo CD) 4:0. Vorwärtz—Dynamo (B) 3:3. Motor—Hansa 0:1. Chemie— Karl Marx Stadt 2:2, Wismut—I.xxko­­motivn 2:1. Stahl CR)—Erfurt 2:2. Mag­deburg—Roth Weiss 2:2. Ai élcsoport: Dynamo П3> Ш. Dyna­mo CD) 20. Lofcomotiva 19 x>ont stb. ANGLIA A 19. forduló eredménye­: Everrton— Nottingham F. 5:0. Manchester U.— QPR 3:0. Watford—Tottenham 1:2. Arsenal—WBA 4:0. Aston Villia—Liver­pool 0:0. Chelsae—Stoke City 1:1. Co­ventry—Southampton 2:1. Ipswich— Sunderland 0:2. Leicester—Luton 2:2, Newcastle—Norwich 1:1. West Ham— Sheffield 0Л. A 7. élcsoport: Everton 27. Tottenham 36. Manchester I. és Arsenal 35. Southampton 31 pont stb. SK­Ó CIA A 19. sioordudó eredményei: Aberdeen —Dundee 0:0. Dunde IT.—Hearts 5:2. Hibernian—Celtic 0:1. Morton—Dum­barton 2:4. Rangers—St. Mirren 2:0. Az élcsoport: Aberdeen 32. Celtic 83. Rangers 24 Pont vb. BULGÁRIA A 14. forduló eredménye­: Szl­á­via— Srnartak m 2:0. Csemo More—Etar 2:0, Beroe—Lokomotiva (Sz) 3:0. Mi­nor—Trákáa 3:2. Szuartak fP)—Dunav 1:1. Pirin—Csernomorec 1:1. Szliven— Levszki 1:0. CSZKA—Botev 6:0. Az élcsoport: Levszki 20. Lokomoti­va (Sz) 17. Szlávia (Sz) 16 pont stb. KAMPALA. — A közép-afrikai lab­darúgó kupa keretében Uganda vá­logatottja 3:1 arányban legyőzte Ke­nyát. OLASZORSZÁG A 12. forduló eredményei:­­Cremone­­ se—Inter 1:2, Fiorentina—Juventus 0:0. Lazio—Verona 0:1. Mil —A tálán tg 2:2. Napoli—Roma 1:2, Sampđoria—Avel­­lino 1:0. Torino—Como 3:1, Udinese— Ascoli 1:1. Az élcsoport: Verona 20. Torino 18. Inter. Sampdoria 17. Roma 14 pont stb. SINGAPUR. — Ázsia labdarúgó-baj­nokságán a 3. helyért folyó mérkőzé­sen Kuvait 11-esek rúgása után 6:4 arányban nyert Irán válogatottja el­len. Barátságos labdarúgó­­mérkőzés KnCIVDA? OFK Kikínda—C. zvezda Itt .. Városi stadion, 1500 néz­ői. I.tékve­­zető: Beslin (Kikinda), góllövők: Lu­kács a 31­, illetve Djordzjié a 27. perc­ben. OFK KIKINDA: Popovic, Barsac, Rosić, Zee, Cvljati, Zečević, Bajié. Rá­dióié, Lukács, Hun, Beriša. C. ZVFZDA: Ivkovié, Knmadlna, LJ. Stojanovlć (Osmanadžić), Dimltrijević, Krlvokapić, Janković CVfanciić), Ban­­dović, Majauović, Zugié, stošić (Popo­vié), Djordjić. Rendkívül hideg időben kell bírókra egymással a két csapat,­ de így 16 a vártnál jóval több szurkoló volt kí­váncsi a mérkőzésre. Az 1500 főnyi nézősereg rosszallóan állapította meg, hogy a fővárosi piros-fehérek nem a várt összeállításban, hanem fiatal, többnyire ismeretlen játékosokkal ér­keztek. A Kikinda edzője a mérkőzés során több tehetséges labdarúgót kül­dött a pályára, s ezek a cserejátéko­sok be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. A šabac­ Mátvá játékosa, Cvetkovic magabiztosan mozgott, akár­csak a belgrádi Partizan tagja. Veme­­zovic. Stankovic, a fővárosi C­ zvez­­da tagja is kellően bizonyított. Különben a mérkőzés igazi baráti légkörben zajlott le. Sajnos, a pálya nem volt a legjobb minőségű, ezért mindkét csapat játékosai csak nehe­zen tudták lekezelni a labdát. A gól­­lövés sem ment, és az összecsapáson végül is kidomborodott a fővárosiak nagyobb fizikai erőnléte és technikai tudása. Ivkovic kapusnak nem volt sok dolga. A 31. percben mégis meg­adásra kényszerült Lukáccsal szemben. A 67. percben ajordnic nem kis erő­feszítés árán egyenlített. A szurkolók a nagynevű Zvezdától többet vártak. KS­O. A DÖNTETI­EN MESTEREI Bemutatjuk a minszki Dinamót, a željezničar következő ellenfelét az UEFA Kupában Mint ismeretes, a szarajevói Zeljeznicar labdarúgói az UEFA Kupában a szovjet képviselő minszki Dinamóval küzdenek a négybe jutásért. A szovjetek tévéfelvételen lát­hatták a Željezničarnak az Uni­­versitateával való nagyszerű já­tékát, majd a szakvezetőségük közölte az újságírókkal, hogy ez a mérkőzés két teljesen azonos stílusú labdarúgást művelő csa­pat párviadala lesz. A minszkiek edzője, Venyamin Arzamascsevra azt mondják, hogy született optimista, s így nem is vette senki meglepetésnek véle­ményét, hogy a Zeljezničarnak semmi esélye nincs csapatával szemben. A szovjet labdarúgókörökben úgy vélik, hogy ez esetben kissé elvetette a sulykot, de derűlátása semmiképpen sem gyakorolhat ká­ros hatást labdarúgóira, illetve az általános megállapítás szerint nagy összecsapás végkimenetelére. Az edző egyébként elmondta, hogy mivel a jugoszláv labdarúgó­bajnokság már februárban meg­kezdődik, biztosan Jugoszláviába utazik, és megnézi a Zeljezničar valamelyik mérkőzését. Egyben közölte, hogy véleménye szerint a Dinamónak előnye, hogy az első mérkőzést Szarajevóban játsszák. A Dinamo az idei bajnokság­ban az 5. helyet foglalta el a Szovjetunióban, ez azonban nem hathat megtévesztőig, hiszen teljesen felfiatalították a csapa­tot. Kiváló játékosa a balszélső Kondratjev, továbbá a kapus Zsekija és a középpályás Zigma­­tovics. A legtöbb veszély a közép­csatár Gocmanov részéről fenye­get. A Dinamo a gyors és erő­teljes játék híve, csatárai azon­ban meglehetősen gólképtelenek. Legjellemzőbb az együttesre, hogy úgyszólván nagymestere a döntetleneknek. A múlt évi szov­jet bajnokságban például a leg­többet érte el Legutóbb a lódzi Widzewet verte ki a csapat, s jellemző harcmodorára, hogy idegenben is legalább 10 százalékos helyzetet dolgozott ki, de csak kettőt érté­kesített. Ettől függetlenül a We­­lieznicny ellen is hasonló harcmo­dort ígérnek. LABDARÚGÓ VB SELEJTEZŐ Málta—NSZK 2:3 (1:1) La Vallettáiban 10 000­ néző előtt játszották a mexikói labdarúgó VB második selejtező csoportjának mérkőzését, Málta és az NSZK viadalát. A nyugatnémet váloga­tott K. H. Förster, Mattheus és Rahn góljaival­­0:2-re nyerte a ta­lálkozót. A máltaiak közül Basizil és Yuereb volt eredményes. A vá­rakozásokkal ellentétben óriási csata folyt a pályán. Az első félidő hajrájáig a hazaiak vezettek, s a vendégcsapat csak jó egyórás já­ték után tudta megtörni ellenál­lásukat. A következő mérkőzés: Málta— Portugália (1985. február 10-én). A táblázat: 1. Svédország 2 2 0 2 7:4 4 2. NSZK 2 2 0 0 52 4 3. Portugália 2 2 0 1 4:4 4 4. Csehszlovákia 2 1 6 1 5:2 2 5. Málta 3 0 0 3 2:11 0 A Radnički pihenőre vonult A zombori Radnički labdarúgói a Vajdasági liga bajnoki idényé­nek befejeztével továbbra is ed­zésben maradtak. Valamennyien rendszeresen megjelentek a vá­rosi stadionban, egészen decem­ber 15-éig, amikor megérdemelt egyhónapos pihenőre vonultak. A névsorolvasást január 14-ére tűz­ték ki, akkor kezdődik a felké­szülés a tavaszi pontvadászatra. _____________________________D. J. A spliti amatőrök az első ligások előtt Split amatőr kispályás labdarúgó­­válogatottja nyerte a városban minden évben megrendezésre kerülő hagyomá­nyos tornát. A döntőben, a Gripe Sportcsarnokban az első ligás spliti Hajdukot győzte le az amatőrök együt­tese 5:4 arányban. Meglepetés született a 3. helyért folytatott küzdelemben is. A Mostarske kiše nevű országos hírű kispályás csapat, Kalajđžičtyal, Tucev­­val és Kajtazzal, a Velež játékosaival felerősítve óriási különbséggel, 7:0 arányban bizonyult jobbnak a belgrá­di Partizánnál. Az 5. helyért a 2. li­gás Split játékosaiból összeállított csa­pat 6:4-re legyőzte a szarajevói Zeljez­­ničart. A kétnapos torna küzdelmeit több mint 3000 néző követte. A petrinjai ifi birkózók sikere A petrinjai Gavrilovicnak nem­csak felnőtt mezőnyben vannak kiváló birkózói, az ifik is nagysze­rűen haladnak. Erről tanúskodik a hagyományos, sorrendben 6. belgrádi hadsereg napi ifi birkózó­torna végső sorrendje is: 1. Gav­­rilovic, 2. Zenta, 3. Radnički (Kra­­gujevac) stb. A tornán hazánk 20 egyesületé­nek 140 fiatal versenyzője indult, és nagyszerű küzdelmeket muta­tott be a fővárosi közönségnek. Kár, hogy mindezt nem látta az, akinek okvetlenül néznie kellett volna, az ifjúsági válogatott szö­vetségi kapitánya, Malisa Radovic. Ismeretlen okokból nem érkezett meg a rendezvényre. A győztesek névsora: 48 kg: Ko­lompár (Zenta). 52 kg: Surányi (Zenta), 56 kg: Rajkóvié (Szaraje­vó), 60 kg: Vrbančić (Pomurje), 65 kg: Jovanovié (Kragujevac), 70 kg: Vámos (Zenta), 75 kg: Krivo­­kapić (Zenta) 81 kg: Ivošević (Petrinja), 87 kg: Pešut (Petrinja), 87 kg-on felül: Tešanović (Retko­­vec). _ ü. _ SPORTVILÄG W RÖPLABDA­­ két Martost az észt bajnok Befejeződött a szöveteled röplabdatt­gák bajno­k­sáiga,na£k első részze. A fénr­­i és a női ligában egyaránt a vára­kozásoknak megfelelően a zágrábi Mla­­dost szegezte meg a fz első helyet, mindkettő veretlenül. Az újvidéki Voj­­vodina gárdáj­a a férfiak mezőnyében a 6. helyen áll a­z­ őszi idény u­tán, és a jelek szerint a bajnokság végén is ilyen helyezést ér el. A női­ ligában a­z egyetlen vajdasági csapat, a kar­lócai Partizán az utolsó helyen áll és a begaljícai Mladosttal együtt a leg­nagyobb kiesőjelölt. ÚJVTOEK: Vojvodina—Mlađoet . Városi sportközpont kisterme. 600 né­ző, vezette Lesnik (Kakanj) és Talić (Zenica). VOJVODINA: Marié Ivanovté, Dob­rodolski, Cnčković, Košatić, Dablć, Nikolić, Bogdan. Popovié, SaHhović Olajló. Pejovid. MLAD09T: Jellé, Gftnae. DJ. Baflé, Jovté, Rlbarié. Lozjmőfé, Malevié. V, BaSié, Caraáevlé, Komatlna. Martié. Részeredmények: 36:14. tttt. ZrtS: 9:15. A Ml­adost ezútta­l sem jutott könnyen a pontokhoz Újvidéken. A Vojvodina sokkal jobb játékot mutatott, mint néhány előző hazai találkozón, mindez azonban nem volt elegendő az éllovas elleni győzelemhez. A Vojvodina já­tékosain a mérkőzés egyes időszakai­ban a kishitűség lett úrrá, ezenkívül az összpontosítás felengedése, hiszen a Vojvodina-játékosok kilencig rendsze­rint nagyszerűen játszottak, ezután azonban a zágrábiak sorozatban je­gyezték a pontokat. Megemlíthető az is, hogy szerintünk volt néhány edzői tévedés is, amikor olyan játékosokat vont ki Dušan Višeknina a játékból, akik abban a pillanatban éppen a leg­többet nyújtották. A szükségesnél jó­­va­l többet töltött a kiapadón például a fiatal Popovic, a Vojvodina egyetlen játékosa, aki át tudta törni a zágrá­biak védelmét. A többi eredmény Jedimetvo—Bosna 3r2. ModrJéa—Stavbar 2ГЗ. Partizán— Rfbnica 3:1. Zelezniéar—Sztrumioa ЗЛ Vardar—Krajina Metal 3:1. A táblázat: L Mbuloet 11» « 3W a 2. Partizán n 9 2 30±7 IS 3. Rihirica П • 3 2502 lf 4. Bosna 11 6 5 24:20 12 5. Zftlezničar 11 6 5 22:19 12 f. Vojvodina ÜSS 19:19 19 7. Sztrumica 11 5 6 13:22 10 7. Stavdar U 5 6 1334 10 9. Krajina Metal 11 5 6 38:24 10 10. Vardar 11 3 8 13:26 0 11. Jedinstvo 11 2 9 9:31 4 12. Modrisca 11 1 10 12:31 2 A bej­orcaig januárban folytatódó. • Egy különleges versenyzőtípus Sabine Paetz előtt — jóllehet már most is a világ legjobb hétpróbázó­­nője — fényes jövő áll. Ha a férfiakéhoz hasonlóan tíz számból áll­na ez a versenyszám, akkor is bizto­san, előzné meg ellenfeleit. Ezt leg­jobban bizonyítja az a tény, hogy a legutóbbi NDK-bajnokságon, ha kü­­lön-külön indult volna az egyes ver­senyszámokban, majdnem mindegyik­ben éremesélyes lehetett volna. Bár Paetzet a jövő atlétán­ő­jeként emlegetik,­ ő maga átmenetileg a múltba temetkezik, a lipcsei testne­velési iskola most diplomázó hallga­tója ugyanis diplomamunkájaként történelmi témát választott. Feldol­gozza világhírű főiskolája atlétikai szakosztályának történetét, mégpedig nem pusztán az adatok és az eredmé­nyek felsorakoztatásával, hanem ke­resve és kutatva a teljesítmények mögött meghúzódó eszmei indítékokat és a versenyzőkre ható érzelmeket. Meggyőződése szerint nagyon hasz­nos, ha a főiskola hallgatói a konk­rét eredmények ismeretében elmélyí­tik történelmi tudásukat és így min­dig jobb és jobb eredmények eléré­sére törekednek. Sabine Paetz egész különleges ver­senyzőtípus. Az edzéseken például magasugrásban csak 155—160­ cm-t szo­kott átvinni, ezzel szemben verse­nyen átugorja a 180 cm-t is. Ezt az­zal magyarázza, hogy verseny közben a legjobb eredmény elérésére pa­rancsoló szükségként jelentkezik, míg edzés közben sokszor megelégszik az­zal az önmagát megnyugtató gondo­lattal, hogy a kritikus pillanatokban megy ez majd jobban is. Egyetlen ki­fogása van a hétpróbaversenyek el­len. Mégpedig az, hogy társaival együtt többnyire üres lelátók előtt versenyez. Pedig a közönség jelenlé­te és buzdítása nagyon sokat jelen­tene. Azt javasolja az atlétikai szö­vetségnek, hogy a többpróbás verse­nyeket kapcsolja össze a n­agy atlé­tikai viadalokkal, így népes közönség előtt lelkes hangulatban versenyez­hetnének. (Deutsches Sportecho, Berlin) Szövetségi női liga ÜM­­PRK Partizán—Paloma *3 Várott gwlfcslapogt Шжпм. 200 néző, vezette: Tané (Zenical és Leó­nfilr Chakanj). PARTKAN: Djolovic. Radovanovij. Daretić. Kostoric. MtoHé. Deredeti. Gallé. Obradovle. Matkovic. Grabovac. Stanit Grgic. ____ PALOMA: Cxarda. Bei.Jak. Stepan-Hé. Pejovié. Peltofié. Kistineer. 2Ш- darlé. Preel. Dollniek. Vidlé. A lányok könnyűszerrel vették ez u­tolsó akadályt a bajnokság őszi részében. A karlócai Partizán a mérkőzés egész tartama alatt nem volt méltó ellenfél, sőt úgy tűnt, hogy a Palonna jóval gyorsabban is megnyer­hette volna ezt a találkozót. A játszma eredménye­ fc: 2 US. ТЉ dl A többi eredmény: Mladost é­l—Vor­pik ЗЛ. C. zvezda—ГМТ 3:1. Radnički—■ student ЗП. Ml­adost—Rijeka 2:3. A táblázat: L Mlađost 9 9­ 27: 10 2. Paloma 9 5 1 24:5 18 3. Radnicki 9 6 3 21:14 12 4. IMT 9 5 4 18:14 10 5. C. zvezda 9 5 4 18:15 10 9. Rijeka 9 4 5 15:18 8 7. Student 9 3 6 15:22 6 8. Vupik 9 3 6 14:22 6 9. Mladost JB­ 9 1 8 9:25 2 10. Partizan 9 1­­ 5:26 2 A bajnokság januárban folytatódik. A zentai emlékiskola sikere Zentán az Ifjúsági Szövetség községi szervezete testnevelési szakosztályának szervezésében találkoztak a községkö­zi hagyományos felszabadulási ver­seny keretében a törökkanizsai Zmaj Jovan Jovanovic, az adai Cseh Ká­roly, a zentai November 11-e­ a Thurzó Lajos, az Emlékiskola és a felsőhegyi Csokonai Mihály Általános Iskola 5., 6., 7. és 8. osztályának diák­ jai, a találkozót két csoportban bo­nyolították le. Mindvégig harcias volt a küzdelem a legjobb iskolának kijá­ró serlegért. A leányok és fiúk verse­nyében is a zentai Emlékiskola ver­senyzői diadalmaskodtak, amit leg­jobban bizonyít az is, hogy mind az öt serleg az emlékiskola tulajdonába került. Az iskolák szerint összegyűjtött pon­tok alapján a sorrend a következő: 5—6. osztály lányok: 1. Emlékiskola 62; 2. November 11-e 59,5; 3. Cseh Ká­roly 52; 4. Thurzó Lajos 44,5; 5. Jo­van Jovanovic Zmaj 42 pont, 6. Cso­konai Mihály­­9,5 pont. Fiúk: 1. Emlék­iskola 60; 2. November 11-e 53,5; 3. Cseh Károly 41; 4. Jovan Jovanovic Zmaj 25; 6. Csokonai Mihály 21 pont. 7. és 8­ osztály, lányok: 1. Emlék­­iskola 75; 2. Thurzó Lajos 52,5; 3. No­vember 11-e 52; 4. Cseh Károly 42; 5. Csokonai Mihály 38 pont; fiúk: 1. Emlékiskola 71,3; 2. Jovan Jovanovic Zmaj 68; 3. Cseh Károly 51,5; 4. No­vember 11-e 50; 5. Thurzó Lajos 50; 6. Csokonai Mihály 35 pont. Részletes eredmények: 5. és 6. osz­tály lányok: magasugrás: 1. Kecenovic (Emlékiskola) 125; 2. Berta (November 11-e) 120; 3. Bálla (Nov. 11-e) 115; 300 m: 1 Bosznai (Emlék) 51,5; 2. Sóti (Cseh Károly) 53,0; 3. Stojanka (J. J. Zmaj) 54,4; súly: 1. Nagypál (Cseh Ká­roly) 425 ; 2. Balogh­ (T. Lajos) 540; 3. Lénárd (Emlék) 674; távolugrás:­­ Kuzmanov (J. J. Zmaj) 373; 2. Zivano­­vic (November 11-e) 366; 3. Gajdos (T. Lajos) 359, 60 m: 1. Zombori (J. J. Zmaj) 9,0; 2. Fodor (T. Lajos) 9,4; 3. Tóth (Emlék) 9,5; fiúk: 300 m: 1. Agó (November 11-e) 50,1; 2. Bálla (Csoko­nai M.) 51,0; 3. Jankovic (Emlék) 51,61 távolugrás:­ 1. Szalma (T. Lajos) 425; 2. Bárkányi (Emlék) 414; 3. Szakács (Cseh Károly) 402; magasugrás: 1. Ki­rály (Emlék) 125; 2. Nagy (Emlék) 115; 3. Körösi (November 11-e) 115; súly: 1. Fekó (Emlék) 946; 2. Petkov (Emlék) 926; 3. Utornyik (November 11-e) 872) 600 m: 1. Jancsé (J. J. Zmaj) 8,8; г Bálint (Emlék) 9,0; 3. Dávid (Cs. Ká­roly) 9,1. Lányok, 7. és 8. osztály: 100 m:­­ Váradi (Emlék) 13,6; 2. Bálié (Emlék) 13,9; 3. Szakács (Cseh Károly) 14,41 400 m: 1. Boros (T. Lajos) 64,1; 2. Sze­keres (T. Lajos) 68,2; 3. Hangya (No­­vember 11-e) 69,4; magasugrás: 1. Ko­vács (T. Lajos) 140; 2. Krezsó (Em­lék) 140; 3. Pásztor (Emlék) 135; súly: 1. Ander (T. Lajos) 11,08; 2. Mészáros (November 11-e) 904; 3. Gergely (Cs.­ Károly) 842; távolugrás: 1. Ladányi (Emlék) 440; 2. Balázs (T. Lajos) 403; 3. Lehóczki (Emlék) 386; fiúk: magas­ugrás: 1. Babovic (J. J. Zmaj) 163; 2. Benkovic (T. Lajos) 145; 3. Budai (Cs. Károly) 145; 100 m: 1. Gli Sanovic (Em­lék) 17,7; 2. Fehunovic (J. J. Zmaj) 12,8; 3. Paku (T. Lajos) 13,4; súly: L Banov (J. J. Zmaj) 12,38; 2. Cseszke (Emlék) 10,85; 3. Huszák (Cs. Károly) 10,48; távolugrás: 1. Ábrahám (J. J. Zmaj) 525; 2 Gere (T. Lajos) 495; 3. Pogrumilovic (Cs. Károly) 483, 600 m: 1. Kakin (November 11-e) 1:42,00 ; 2. МШ6 (J. J. Zmaj) 1:42,1; 3. Kirin (Cs. Károly) 1:43,4. T­. M. TEMER TN. — A hadsereg napi ünnep­ségek keretében a községi honvédelmi ügyosztály munkaszervezete sportve­télkedőt is szervez kispályás labdarú­gásban és sportlövészetben. A labdarú­gók már megtartották az első fordulót, melynek eredményei: Községháza—Ka­men­di­n 5:0, Union—Serviz 4:3, Igma— Rendőrök 4:3. A győztesek kedden 18.30-tól vívják a döntő küzdelmeket. A céllövők­ csütörtökön mérik össze tudásukat a gyakorlótéren.­­­"* K. t. • LONDONBAN 80 ÉVES KO­RÁBAN MEGHALT az angol Do­­nald Pain, aki a londoni olimpia atlétikai versenyeinek technikai igazgatója, majd 1953-tól 1970-ig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára volt. • PAUL WOLFISBERG, a sváj­ci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya — részben egészségügyi okokra hivatkozva — le akart mondani megbízatásáról. A köz­hangulat azonban olyan erősen állt ki mellette, hogy az 51 éves szak­ember meggondolta magát, s ma­radt.

Next