Magyar Szó, 1985. május (42. évfolyam, 132-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
1989. május 25., szombat A miniszternő jó üzletet csinált Kínában Amióta Kína kitárta kapuit a világ előtt, a legfejlettebb tőkés országok valóságos ostrom alá vették: a legközelebb levő Japán, azUSA és Nagy-Britannia ádáz kereskedelmi harcot folytat egymással, hogy ki mit adhat el az óriási potenciális piacot jelentő Kínában. Ebből a versengésből Franciaország sem akar kimaradni. A közelmúltban Edith Cresson francia iparügyi és külgazdasági miniszter látogatott Pekingbe kedvességével, úgy látszik, sikerült hatnia a kínaiakra, mert 5 milliárd frank értékű szerződésekkel tért haza. Ennek értelmében Franciaország egy 500 ezer vonal kapacitású korszerű telefonhálózatot épít Kínában, továbbá a híres francia baguette-et gyártó kenyérgyárat, egy chips-gyárat, egy viaszosvásznat készítő gyárat, valamint három Airbuss repülőgépet adott el. A felvételen Edith Cresson Sanghajban két kínai ikerfiúval. (Paris Match) Ahol a voodoo istenei uralkodnak A karib-tengeri Haitin lármás, tarka embertömeg kígyózik a sűrű erdőn keresztül. Zarándokok mennek a szent vízesés felé, ahol meggyőződésük szerint a voodoo istenei lakoznak. A vízesés a sziget belsejében van, hatvan mérföldre a fővárostól, Port au Prince-től. A népi hiedelem szerint az istenek az elemekben vannak: vízben, rásban, tavakban, sőt a fákban is. A voodoo elsősorban szellemkultusz, amely azt vallja, hogy az isten teremtette az eget és a földet, mivel azonban nincs ideje törődni minden ember parányi problémáival, a szellemeket küldte, hogy helyette ellássák ezt a feladatot. A hívők tehát az elemeknek „szolgálnak”, igyekeznek megértésben élni velük. Ahhoz, hogy a voodoo-t megértsük, tudnunk kell a történelmet. A franciák a XVII. században megtiltották afrikai rabszolgáiknak, hogy új hazájukban az ősök vallását tiszteljék. Fadun isten és a többi afrikai szellem és földön túli erő azonban erősebb volt, a Karib-tenger vidékén is tovább élt, csak a nevük változott meg, mert az istenek összeolvadtak a rabszolgákra kényszerített katolikus vallás szentjeivel. Ebből az egyvelegből alakult ki az új vallás, a voodoo, amelynek ma is több mint ötvenmillió híve van Latin-Amerikában. A Voodoo több mint vallás, egész világszemlélet, az elnyomottak érvényesülésének módja, amely választ ad az élet és a halál minden kérdésére. Számtalan arca van, a legtöbb barátságos és támogatja az embert. A sámánok a mai napig ismeretlen eszközökkel és módszerekkel betegeket gyógyítanak, és a nép szellemi vezérei. Csak aki nem tud beilleszkedni e közösségi rendszerbe, kockáztatja meg a voodoo istenek haragját. A hívek tehát az év meghatározott napjain zarándokútra kelnek, gyertyát gyújtanak a katolikus szentek oltárainál, és a szent vízesés sugarában fürdenek, hogy testükről-lelkükről lemossa a roszszat. A kiválasztottak ilyenkor extázisba esnek, a többiek megelégednek áldozat felmutatásával. A voodoo szellemei barátságosak, de sosem lehet tudni, mikor gerjednek haragra. E vallás legszörnyűbb büntetéseinek egyike, ha életfogytiglani rabszolgamunkára ítélik az emberi Zombinak nevezik ezeket az élő halottakat, akiket egy forró égövi halból nyert kábítószerrel (állítólag százhatvanszor erősebb a heroinnál) fosztanak meg akaratunktól, és robotként dolgoztatják a papok földjein. A közösség annyira zárt, hogy nyugati kutatók még nem jutottak a méreg birtokába, és nem vettek részt ilyen zombiszertartáson. Sokak szerint az említett kábítószer rendkívül értékes lenne a nyugati gyógyászatban, például agyműtéteknél, érzéstelenítés céljából. Amíg ennek utána nem járnak, csak rémtörténeteket hallhatunk a voodoo világáról. (P. m ) A zarándokok sóvárogva szemlélik a „kiválasztottakat”, akiket megszállt a sár szelleme. MAGYAR SZÓ INNEN-ONNAN A papa nyomdokain Delon jr. az ügyeletes botránykeltő Franciaországban Bukósisakos motorosok előzték meg az Anthony Delon bőrdivat feliratú gépkocsit, és négy lövést adtak le a vezetőre. Három talált, és az illetőt súlyos sebekkel szállították kórházba. Ez április 16-án történt, csúcsforgalomban, Párizs szívében. Mintha bűnügyi filmben, pontosabban Alain Delon valamelyik filmjében játszódott volna. Csak nem a fiára lőttek? Véletlenül nem, noha ezt az autót általában Anthony vezeti. Az áldozat társa volt a vállalkozásban, a közös vállalatban, amely bőrdivatot dobott piacra. David Tordsman ráadásul az ifjabb Delon kedvenc diszkójának tulajdonosa is. A rendőrség először azt gondolta, hogy a fiút akarták meggyilkolni, nemsokára azonban változott a helyzet: Delon jr az áldozat háza előtt került a rendőrség kezére, mégpedig feszítővassal! „Betörés látszatát akartam kelteni” — mondta a megrökönyödött rendőröknek. A kihallgatáson bevallotta, hogy hárommillió frankot akart elvinni a partner lakásából, mert már hónapok óta zsarolják. Hihetetlen történet, amely szintén Delon papa valamelyik filmjére emlékeztet. A húszéves fiú valóban jól halad a papa nyomdokain, már megállapították róla, hogy „luxuskategória Don Juan”, „magabiztos, lenyűgöző vadállat”, és hogy „nincs az a lány, aki ellenáll neki”. Egyetlen filmet sem forgatott még, de már sztár. Két évvel ezelőtt egy lopott gépkocsiban kapták el, lopott pisztollyal és rablásból származó javakkal. Nyolchavi börtönre ítélték, de egy hónap múlva kiengedték. Egy múlva sűrű ködben nagy sebességgel belefutott a sorompóba, a francia—belga határon. Senki sem sérült meg, ezért óvadék fejében felmentették. Azóta mondják Párizsban, hogy Delonéknál úgy van mint a Dinasztiában, mindig történik valami. Alain Delon már keserű szavakat mondott fiának és fiáról, például: „Rossz társaságba keveredett, kihasználják. Játékszer a kezükben, és aggódom érte, mert nem lát át a dolgokon és hiszékeny.” Súlyos szavak ezek egy apától, aki évtizedek óta ismeri a francia alvilágot, barátjának mondta Francois Marcantoni korzikai gengszterfőnököt és belekeveredett jugoszláv emigránsok leszámolásaiba is. Megütközhet-e Alain Delon fia tettein? Anthony csak egy újabb kiadású Delon. Ugyanaz az életöröm, hajlamok, szinte bűnöző erő lakozik benne, amely feltűnésre készteti. Apjánál mindenesetre csodálatos kreativitást váltott ki ez az energia, mert nagyszerű filmszerepein kívül, igen jó üzletembernek és producensnek is bizonyult. Anthony édesanyja, Natalie Barthelemy, Delon női megfelelője volt, ezért amikor összeházasodtak, a leopárd és a fekete párduc találkozásaként emlegették őket. Natalie elárusítónő volt majd „nyuszi” a Playboyban, és 1963-ban nem egy dúsgazdag párizsi fejét csavarta el. Szép volt, ravasz, fékevesztett, és nem sokat adott az erkölcsire. A házasság négy évig tartott, s utána a gyerek az anyjánál maradt. Nevelése abból állt, hogy mindent szabad volt tennie, amit az élet kínált, és sosem kellett az ára felől érdeklődni. Apjához hasonlóan Anthony unta az iskolát, a munkát, a fegyelmet és az auktoritást. Imádta távollevő apját. Újra és újra megnézte filmjeit, és számára eszmény lett a magányos, megközelíthetetlen, lelkiismeret nélküli figura. Ilyen akart ő is lenni. Tizennégy éves korában apjához költözött, de csalódnia kellett, mert Alain nem értett egyet a rossz társasággal, az éjszakai kalandokkal, verekedésekkel, és szigorúan dorgálta a fiút. Ahelyett, hogy vezetője lett volna, fékezni akarta. Nemsokára apa és fiú csak veszekedni tudott, ezért Anthony tizenhét éves korában otthagyta. Mivel nem tanult semmit, pénzt kellett szereznie, hogy finanszírozhassa párizsi éjszakáit. Idegen emberekkel és idegen pénzzel megalapította a bőrdivat vállalatot, amelynek valóban sikere lett, és tekintélyes összeget jövedelmez. A rendőrség számára azonban Delon ír még mindig egy állandó lakhely nélküli személy, akiről feltételezik, hogy egyebek között a Cartier ékszerész elleni merényletkísérletben is részt vett. Anthony Delon számára mindez kínos, ezért nem akar többé Franciaországban élni. New Yorkba vágyik, hogy színésznek tanuljon és mellesleg kiterjessze divatvállalkozását az USA-ra és Japánra. Erről a fiúról még hallani fogunk, de bizonyára semmi jót. (Quick) A papa egykori barátnőjével Delon jr. a társaság kedvence OXFORD ÚJ ASZTALA Az Oxbridge-egyetemeken lassú a változások irama. Olyannyira, hogy az oxfordi Pembroke kollégium tanárai száz meg száz éve ugyanannál az ormótlan, túlméretezett és rozoga tárgyalóasztalnál, a Nagy asztalnál ültek. A múlt évben aztán egy magasröptű disputa és borozás hatására megszületett a szinte hihetetlen döntés: ki kell cserélni. Meg kell mondani, hogy egy Nagyasztal nem olyasvalami, amit csak úgy meg lehet vásárolni, hiszen nem mást szimbolizál, mint a Tudomány testvériségét, és azt a történelmileg kialakult közösségi szellemet, melyet a kollégium megtestesít. S bár a Pembroke nem éppen a szegénységről híres, azért nekik sincs sok kidobnivaló pénzük. Szerencsére egy jókor jött adomány a kézművesek tanácsától lehetővé tette a megrendelést. A kollégium hírnevében bízva nyílt pályázatot hirdettek meg a Dél-angliai Művészeti Szövetség támogatásával. Harmincnyolc reményteljes műbútorasztalos pályázott; négyen kerültek az utolsó körbe, ahol aztán Richard La Trobe-Bateman lett a nyertes. A sovány, aszketikus külsejű mester Vilmos herceg bölcsőjének tervezőjeként és ácsként lett híres ember Nagy-Britanniában. Meg kell hagyni, hogy a Pembroke kollégium új asztala hatásosabb darab: rendkívül eleganciát kölcsönöz neki a kiváló minőségű faanyag (egy olyan tölgyből készült, melyet még 1789-ben ültettek a lincolnshire-i Bilton House-ban) és az erőteljes, a hidakéra emlékeztető tartószerkezet. A 23 láb hosszú asztallal együtt La Trobe-Bateman elkészített 24 egyforma spártai egyszerűségű széket is. Ezek a formák arról tanúskodnak, hogy néha a legkonzervatívabb intézmények bizonyulnak a legvállalkozóbb szelleműnek, és azt is bemutatják, hogy az oly sokat bírált angol bútortervezés képes kiemelkedő munkák felmutatására is. A Szent Hilda kollégium szintén mostanában rendelt egy nagy ebédlő- és tárgyalóasztalt, jelenleg mindkettőnek a beállítása folyamatban van. (Sunday Times Magazine) Szörfdeszkán akart átkelni Kínából Tajvanra Arnaud de Rosnay bárót azóta is keresik Mint ahogy Blake Carrington a Dnasztia sorozatban nem akarja elhinni, hogy fiát elnyelték a 1 •er hullámai. Jenna de Rosn iv ■'•ónő is kitartóan kutat eltűnt férje után Arnaud de Rosnay báró nem fúrótornyon dolgozott, hanem szörfön, vitorlás deszkán akart átkelni Kínából Tajvanra. Tavaly november 24-én reggel 7 óra 55 perckor kelt útra Son Wu kínai város strandjáról. Semmit sem vitt magával, zsebében csak 500 dollár, betétkönyve, feleségének és gyermekeinek fényképe volt, valamint újságírói igazolványa. Az időjárás kedvező volt és De Rosnay báró úgy számította, hogy hét óra alatt megteszi a 170 kilométeres távolságot Tajvan szigetéig, ahol magán repülőgépének pilótája várt rá. Csakhogy az eszeős báró nem ért át a túloldalra. Azonnal keresésére indultak, de sem a bárót, de még a vitorláját sem találták meg. Arnaud de Rosnay egyébként bolondja a szörfnek. Korábban átkelt vele a La Manche-csatornán, a Gibraltári szoroson és a Behringszoroson a Csendes-óceánon. Éppen azért, mert rendkívül tapasztalt szörföző volt, felesége nem akarta elhinni, hogy a hullámokban lelte halálát, és még mindig kutat utána. Abban bízik, hogy b-jének vagy Tajvan szigeten, vagy a térségben valamilyen elhagyatott szigeten mégiscsak sikerült partra szállnia. Keresés közben, ha már a Távol-Keleten tartózkodik, Jenna de Rosnay bárónő Japánban részt vett — egy szörfversenyen! (Jours de France) Arnaud és Jenna de Rosnay Jenna is szenvedélyes szörföző 23 T- -----------