Magyar Szó, 1985. június (42. évfolyam, 148-162. szám)
1985-06-07 / 154. szám
1985. június 7., péntek KOMMUNISTA TÁRSADALMI AKCIÓ ÉS A NACIONALIZMUS GYÖKERE! (2.) Figyelmeztető tükör A MOSTANI NACIONALISTA CSOPORTOK EGYRE KIFEJEZETTEBBEN A SZOCIALIZMUS ELLEN LÉPNEK FÖL. — ELLENZÉKÜNK POLITIKAI PROGRAMJA ÉS TEVÉKENYSÉGE, VALAMINT POLITIKAI ÉS ESZMEI TÖLTÉSE MIATT IS — REAKCIÓS. Todo Kurtović A politikai és eszmei harc a társadalmi valóságból ered, s nemcsak az ideológiából. Ezért nyilvánvaló, hogy egyes régi jelenségekre is, mint amilyen az antikommunizmus egy kissé másként kell tekinteni. A mostani nacionalista csoportok egyre kifejezettebben a szocializmus ellen lépnek föl, erre összpontosítanak, s minden egyebet félre tesznek, mert céljuk a KSZ vezető szerepének a lerombolása. Jelszavaik és támadásaik is gyakran ezt tükrözik. Kétfajta jelszó a jellegzetes: az egyik csoportba az „elvi” és „programjelszavak”, a másikba napi politikai és „gyakorlati” jelszavak tartoznak. A szabadságot és a demokráciát, valamint a személyi szabadságot különválasztják a forradalom céljától és a társadalmi viszonyoktól. Ezzel valójában tagadják a forradalmat és annak szükségességét. Ebben a tekintetben különösen hangosak. Gyakran nem tűnnek fel olyannak, mint amilyenek a valóságban. Eléggé meghatározatlanul jobboldalnak nevezik őket, holott valójában az árulást és az ellenforradalmat, a testvérháborút és a nemzetgyilkosságot folytatják. Az általuk meghirdetett út valójában a szabadság és a szuverenitás elvesztéséhez vezetne, a vérontás és a rabság szakadékába taszítana. Az effajta erők gyakorlatilag már régóta előbukkannak a sötétből. A régi szenvedélyek egész sorát forrósítják fel, a bűntény tükröződik bennük, s olyan tükör ez, amely figyelmeztet, hogy tovább kell folytatni a harcot a testvériségért és az egyenrangúságért. Az ilyenek a nemzeti egyenrangúságot különválasztják a társadalmi viszonyoktól. Bőségesen kínálgatják az egységesített és adminisztratív megoldásokat, kezdve a nyelvtől és így tovább. A nemzeti egyenrangúság ily módon az osztrák—magyar marxizmus receptjére korlátozódik, vagyis csupán a kulturális téren megnyilvánuló egyenrangúságra —, de leggyakrabban még arra sem. Valami hasonlót képviselt a maga idejében Sztálin is. Nálunk a nemzeti egyenrangúság rendszerének széles támaszai vannak, amelyek nem választhatók el egymástól. Ha ezt megpróbálná valaki, összeütközésbe kerülne a fennálló valósággal és a nép létérdekeivel Képzeletbeli szabadság Figyelmünket lefoglalja a napi és a tartós szükségletek összeütközése is, amit a különféle kulisszák mögötti kampányok révén, de a különféle szövegekben is elvi szintre emelnek. Mindez felelősségteljes és bátor fellépést követel, mert tulajdonképpen az önigazgatási demokrácia elleni tevékenységről van szó. E tevékenységben nem nehéz felismerni a JKSZ programja ellen irányuló harcot sem. Azt az áskálódást, amely egész szervezetünk, s általában a szocializmus meg az egyenrangúság ellen tör. Nem arra törekszenek tehát, hogy kellő kritikával támogassák a program megvalósítására irányuló akciót, hanem céljuk az, hogy rossz megvilágításba helyezzék hagyományaikat és vívmányaikat, mindazt, ami jó és nagyszerű társadalmunkban. Az önigazgatást ily módon különválasztják az új társadalmi viszonyoktól, a nemzeti egyenrangúságtól és az ország szuverenitásától, a kultúrát és a gazdaságot szembeállítják a politikai rendszerrel és a társadalmipolitikai szervezetekkel. Támadják az alkotásra kész kommunisták fellépéseit. Csak a dicső múltról beszélnek, a múltról szóló igazságot elhallgatják. Ilyen alapokon újrendűek bizonyos régi elméletek a mítoszról és a jogokról. A szabadság fejlődését, s különösen annak védelmét társadalmunkban, a szabadság válságának tüntetik fel, kiindulópontot és menedéket pedig nekik megfelelő konstrukciókban keresnek, ami azt jelentené, hogy a nemzetektől és a dolgozó emberek rétegeitől megvonnák a szabadságot. Ezen a vonalon látnak kiutat a maguk számára, s ez nem más, mint elképzelt — imagnárius szabadság. Politikai és eszmei eredetük mutatja, mit jelent ez a „szabadság”, ezért van az, hogy csökönyösen rejtegetik. Hasonlót követelnek akkor is, amikor az ember megismeréséről van szó, a társadalom és a politikai élet feltételein kívül. A személyiséget is a társadalmi akcióban ismerjük meg, ők azonban tagadják társadalmunk értékeit is; útjukban van a változások gyakorlata, valamint az elmélet és a gyakorlat egysége. S éppen ezért vették célba Tito és Kardell műveit is. Tézisük az, hogy az ideális azonnal lehetséges — a maguk „ideálisát” titkolják, s hogy mi az ő „azonnal lehetségesük”, mindenesetre tudjuk, volt alkalmunk tapasztalni a múltban. Némely jószándékúak és hiszékenyek, amikor ilyen tézisekről van szó, azt gondolják, hogy az ilyen akció csak utópia, nem látják benne az antikommunizmust és a testvérgyilkosságot. Ellenzékünk politikai programja és tevékenysége, valamint politikai és eszmei töltése miatt is reakciós. Társadalmi feltételeink között más nem is lehet, mert nem mozgósít a haladásra, hanem visszahúz. Forradalmunk és annak folyamatossága ellen tör az az elmélet is, hogy minden nemzedéknek megvannak a maga különálló nézetei, illetve hogy senki sem erőszakolhatja rá álláspontját. Eltör laszal minden távlatot, naponta összeütközésbe kerül programcéljainkkal, perspektívánkkal. Természetesen minden nemzedék beleviszi a maga sajátosságait a történésekbe, kifejezésre juttatja a maga érdekeit és az időt, amelyben él. De ha mindez összeütközésbe kerülne az eddigivel, a programba foglalttal — a visszalépés kerekedne felül. Valójában az ifjúsághoz szóló dogmatikus behízelgésről van szó. A politikai hagyomány negatív része Nagyon jó hinni az ész erejében. A bölcsesség mindig jellemzője volt politikai gondolatunknak és cselekvésünknek. Teret kapott ezzel a tolerancia is, de mindig szem előtt kell tartani a világban uralkodó objektív feltételeket is; azok az erők, amelyekről beszélünk, nem teszik ezt, radikálisan támadnak mindent, ami feltételeink között eddig a fordulatot jelentette. Vitathatatlan, hogy fejlődésünkben a JKSZ programjának elfogadásától kezdve sok minden megváltozott a napi tartalmakban, de ugyanakkor elég sok dolog megmaradt a régiben, ez pedig megköveteli, hogy tovább harcoljunk, úgy is mondhatnám gyorsított ütemben. Enélkül merő prakticizmusba süllyedünk, s így maguk az események nem hatnának ránk pozitívan. A rendszer és a társadalom új szocialista elemei gyorsított fejlesztésének szükséglete mellett, szem előtt tartjuk azt is, ami még mindig éleszti a nacionalizmust. Mindenekelőtt azt, amit a tőkeviszony foglal magában, akár tulajdonjogi eredetű, akár részben a munkaviszonyon belül alakul ki; egyik is, másik is óhatatlanul újjáteremti a régi társadalmi viszonyokat, s ezáltal a nacionalizmust és mindazt, ami vele összefügg. Ezért különösképpen kell hogy érdekeljen bennünket a helyzet egyes sajátságos munkaszervezetekben, társaságokban és egyesületekben. Ezzel kapcsolatban a háborús differenciálódásokra is gondolunk, amelyek a népfelszabadító háború jellege és ereje miatt, igen szélesek és hevesek voltak. 1941 és 1945 között a népfelszabadító háború, a megszállók és a hazaárulók erejének arányai változóak voltak. Az irányzat a népfelszabadító katonaság állandó növekedését mutatja, hogy aztán végül is, a háború utolsó évében egyfelől a megszállók és szolgáik, másfelől a népfelszabadító katonaság erővisznya teljesen megváltozzon. A régi törekvések az egykori megosztásokból is erednek, hegemóniát és saját érdekeket próbálnak másokra erőszakolni. Figyelmünket leköti mindannak az újraéledése, ami a politikai hagyomány negatív részéből ered, az egykori sötét nézetekből és pretenziókból nemzeteink jövőjét illetően. A szubjektív magatartás, akkor is, amikor a piacról és a gazdasági törvényességekről, s akkor is, amikor az önigazgatási társadalom gazdasági modelljéről van szó, ennek is a következménye. Mindenképpen elsőbbségben részesítjük a gazdasági törvényszerűségeket, de ugyanakkor az egészen sajátságos tervirányítottság is —, amely az önigazgatási érdekekre épül — figyelembe veszi az összes nemzeti érdeket és az egyenrangúságot. Ezt mindig szem előtt tartjuk: Kardelj úgy írt a tervről, mint az önigazgatási tényezők szabad akciójának közös keretéről. Hangsúlyozta, hogy ilyen keret azért létesül, hogy szabadon és egyenrangúan dolgozhassanak és alkothassanak. Gyorsabban a gyakorlati megoldásokig Ma gyakran hangsúlyozzuk, hogy a társadalmi tulajdont sokkal jobban kell aktivizálni; nyilvánvaló, hogy itt is szükség van megfelelő tervre. Minderről széles viták folynak nálunk. Legyen ezentúl is úgy, de gyorsabban kell gyakorlati megoldásokhoz jutnunk; tartson tovább a párbeszéd és tartalmazzon különféle nézeteket is. Nyilvánvaló, hogy fokozottabb érdeklődést kell tanúsítanunk a szélesebb komplex kérdések együttes jelentkezése iránt, így például, miért nem indítanak szívesen vitát, az önigazgatási egybekapcsolódásról és a tervről, a módszerről, amely zárolta és a régi alapokon tartotta vissza a jövedelemelosztásról és a felhalmozással való gazdálkodást; vagy pl. a Kommunista Szövetségen belüli munkamódszerről. S ha indítanak is, ezek nem sokoldalú viták, hallgatólagosan lekerülnek a napirendről, tabutémaként kezelik őket. Mindenképpen érdekelnek bennünket bizonyos hangok, amelyek szorgalmazzák vezéregyéniségek megválasztását mind a pártban, mind a társadalomban. Valójában az érdekel bennünket, hogy miről van itt szó, amikor a nacionalizmusról beszélünk. A nacionalizmus továbbra is reakciós erő marad, s az is lesz mindaddig, amíg létezik. Ezért nem tekinthetjük holmiféle absztrakt jobboldalnak, hanem ismernünk kell eredetét, amely egy árulás és a hegemónia erőiben keresendő. Ez az igazi arca, s manapság aligha tudja bárki is megváltoztatni nevét anélkül, hogy régi arca felszínre ne kerüljön. (Folytatjuk.) A FIATALOK, AZ ÁLTALÁNOS HONVÉDELEM ÉS A TÁRSADALMI ÖNVÉDELEM Hogyan teljesíteni a célt A HIÁNYOSSÁGOKAT csakis folyamatos munkával lehet LEKÜZDENI, NEM PEDIG ÚGY, AHOGYAN EDDIG TETTÜK, A SZÉLSŐSÉGES KILENGÉSEKRE VALÓ EGYSZERŰ REAGÁLÁSSAL A fiatalok tudatának erősítése és fejlesztése előfeltétele annak, hogy alkotó módon bekapcsolódjanak az általános honvédelembe és a társadalmi önvédelembe. Az általános honvédelemre és a társadalmi önvédelemre való eszmei-politikai nevelés ugyanis, többek között, olyan sajátos megismerési elemeket is ad, amelyek révén a fiatalok megérthetik társadalmunk honvédelmi-önvédelmi képességének értelmét, állandó erősítésének szükségességét. Az eddigi munkamódszer, nyilvánvaló módon, nem volt sem elegendő, sem megfelelő, amit a fiatalok egy részének visszautasító reagálása bizonyít a katonakötelezettségre, a katonai díszfelvonulásra stb. A fiatalok általános honvédelemre és társadalmi önvédelemre való nevelésében külön szerep és feladat hárul a Szocialista Ifjúsági Szövetségre. A SZISZ alapszervezetei azonban csak ritkán, akkor is csak esetről esetre tűzik napirendre ezt a kérdést. Olyan nézetek is vannak, hogy ez a munka elsősorban a pártalapszervezetekre és a szakmai szolgálatokra tartozik, ami bizonyítja, milyen keveset tájékoztatunk, keveset foglalkozunk és értetlenül viszonyulunk az általános honvédelemhez és a társadalmi önvédelemhez. Nem kisebb jelentősége van a fiatalok ilyen nevelésében az iskolának sem. A 14 és 15 éves fiatalok az iskolában kapják meg az ismereteiket, szereznek gyakorlati tudást az önsegélyezésről és egymás megsegítéséről, ugyanakkor megismerkednek a jegyekkel is. Az eredmények ellenére még mindig vannak problémák az oktatásnak ezzel a területével. Tartalma ugyanis eltérő és nincs egységes törzsanyaga. Gondot okoz az is, hogy ezt a képzést tanfolyamokon bonyolítják le, hiszen ez nem elegendő a fiatalok felkészítéséhez. Másrészt még mindig nincsen elegendő szaktanárunk, ezért a tanítást olyan tanárokra bízzák, akiknek nincsen meg a szükséges hét óraszámuk. A középfokú szakirányú oktatásban valamivel jobb a helyzet. Egységes tantervet és óratervet alkalmaznak a honvédelmi-önvédelmi tárgynál. Jóformán minden iskolának van jól felszerelt kabinetje, rendelkeznek szemiééerű eszközökkel és az oktatáshoz szükséges felszerelésekkel. Az oktatás folyamatában azonban még mindig régi fegyvereket alkalmaznak, így azután nehéz megmagyarázni a diákoknak a korszerű fegyvereket. Az egyetemi karokon ezzel szemben a tanítást a JSZSZK általános honvédelme és társadalmi önvédelme elnevezésű tárgy keretében végzik. A katonakötelezettség bevezetése óta azonban, vagyis amióta a katonai szolgálatra a szakirányú középiskola befejezése után kell bevonulni, a jelenleg érvényes program nem felel meg az egyetemi hallgatók felkészültségének, tehát feltétlenül módosítani és javítani kell. Amikor az általános honvédelmet és a társadalmi önvédelmet ismertetik meg a fatalokkal, akkor a katonai hivatás affirmálásán is munkálkodni kell. Annak, ellenére, hogy javult a katonaiskolákba felvett fiatalok szociális és nemzetiségi összetétele, még mindg meg figyelhetők bizonyos kedvezőtlen jelenségek. Egyre kevesebb, például, a katonaiskolai növendék Szlovéniából, Horvátországból, Macedóniából és Szerbiából. Vannak olyan községek is, amelyekből egyetlen fiatal sem került be a katonai iskolákra. Többszörös oka van annak, hogy így viszonyulnak a fiatalok a katonai hivatáshoz: a szülők befolyást gyakoroltak ránk, hogy nagyon nehéz hivatásról van szó, közrejátszik a lakóhely állandó változtatgatása, sok szülőnek magas az életszínvonala, ezért semmi szükségük arra, hogy katonaiskolába küldjék a gyereküket. Másrészt, a katonai hivatás népszerűsítése kampányszerűen történik, csupán a pályázatok közzétételének időszakára szorítkozik. Csupán néhány problémát említettünk meg az általános honvédelemmel és a társadalmi önvédelemmel kapcsolatban, s amelyek megoldására nemcsak az ifjúsági alapszervezetek, hanem a köztársasági tartományi sőt a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség is hivatott. Ezenkívül folyamatos tevékenységre van szükség, eltérően az eddigi gyakorlattól, amikor az ilyen kérdéseket csak protokollárisan kezelték, vagy akkor kerültek napirendre az ifjúsági vezetőségek ülésein, amikor kilengésekre került sor. S. PUALIĆ tó. 7Hl