Magyar Szó, 1985. október (42. évfolyam, 285-300. szám)

1985-10-16 / 285. szám

XLII. évf.r 285. (13788.) szám 1985. október 16., szerda Ára 30 dinár Álláspon­tk a föderáció alkotmányos koncegó­ráról Tájékoztató Willy Brandt látogatásáról a JKSZ KB Elnökségének ülésén A JKSZ KB Elnöksége V­idi­­e ŽARKOVIĆ elnökletével megtar­tott tegnapi ülésén megvitatta és megerősítette a JKSZ Központi Bi­zottsága álláspontjainak javaslatát a jugoszláv föderáció alkotmányos koncepciójának valóra váltásáról. Úgy határoztak, hogy a javaslatot a Központi Bizottság 21. ülésén vi­tatják meg, amelyet e hó 30-ára és 31-ére hívtak össze. Az ülésen megvitatták a külföldi politikai pártok és mozgalmak képviselőinek a JKSZ XIII. kong­resszusán való­­ részvételéről szóló javaslatot is, amiről a JKSZ Köz­ponti Bizottsága dönt majd. Az Elnökség elfogadta a társa­dalmi kutatások központjának azon tudományos kutatói projek­tumairól szóló információt, ame­lyek a JKSZ szervezeteinek és szer­veinek tevékenységével kapcsola­tosak. • Vidoje Žarković, a JKSZ KB El­nökségének elnöke tájékoztatta az Elnökség tagjait Willy Brandtnak, a német Szociáldemokrata Párt el­nökének hazánkban tett látogatá­sáról, a két küldöttségnek a bila­terális együttműködésről és az idő­szerű nemzetközi kérdésekről foly­tatott megbeszéléseiről. Megállapí­tották, hogy a megbeszélések bará­ti légkörben folytak tartalmasak és hasznosak voltak, hozzájárulnak a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt és a JKSZ, valamint a két or­­szág kapcsolat­maik további fejlő­déséhez. (Tanjug) Politikai egység és felelősség Június végéig megtartják a Jugoszláv Harcos Szövetség X. kongresszusát A kongresszusi előkészületekben igen fontos kérdés a politikai egy­ség és az ország érdekei iránti felelősség érvényesítése. A harco­sok aktívan bekapcsolódnak a ne­gatív gazdasági irányzatok, az infláció, továbbá a nacionalizmus és mindazok elleni harcba, akik veszély­eztetik a társadalmi va­gyont és társadalmunk legfonto­sabb folyamatait. Ezt a Harcos Szövetség Országos Bizottsága szö­gezte le tegnapi ülésén, amelyen a harcos szervezet tizedik kong­resszusának összehívásáról dön­töttek. A kongresszust a jövő év júniusának végéig tartják meg, a pontos dátumot külön határozat­tal jelölik ki, leg­később három hónappal a kongresszus előtt. Az utóbbi kongresszus óta el­telt időszakban a Harcos Szövet­ség sokat tett, mondta bevezető­jében Vlado Sčekić. Voltak fogya­tékosságok is, de a szervezet hoz­zájárult a válságos társadalmi fo­lyamatok és azok okainak tuda­tosításához. A Szocialista erkölcs eróziójáról, a Kommunista Szö­vetségben és az országban tapasz­talható egységhiányról, a forradal­mi vívmányok veszélyeztetettsé­géről szóló értékeléseink ellenál­lást váltottak ki, magyarázkodásra volt szükség egyes legmagasabb rangú politikai vezetőinkkel, de most ezek az értékelések a leg­­felsőbb politikai és állami vezető­ségek számos dokumentumában ott vannak, állapította meg Vlado Ščekić. A továbbiakban elmondta, hogy a politikai rendszerben esedékes változásokra vonatkozó javasla­tokból hiányzik az, hogy igazi csapást mérjenek a köztársasági, tartományi és a szövetségi etatiz­­musra és az etatisztikus centraliz­musra. Hiányzik a lehető leghaté­konyabb csapás az ország egysége hiányának okaira. (Folytatása az 5. oldalon) VÉGRE ESŐ (IFJÚ Gábor felvétele) Tegnap csaknem egész Vajdaságban esett. Nagyon kellett már a csa­padék, mert a száraz­földből sok helyütt nem lehetett felszedni a cukorrépát, beleszakadt a gyökér, és nagy veszteségek keletkeztek. Különösen az elvetett búzának tesz jót az eső. Még egy kiadós zu­hany kellene, majd ismét szép idő, hogy a termelők befejezhessék az ősziek betakarítását. (Részletes jelentéseink a 8. oldalon.) Nincs üzem­­anyaghiány Rade Pavlovic: Nehézségek vannak a nyersolaj-behozatal­­ban, de nincs veszélyben az ellátás Rade PAVLOVIČ, a Szövetségi Energia- és Iparügyi Bizottság el­nöke a Tanjugnak adott nyilat­kozatában hangsúlyozta, hogy alaptalanok a kőolajszármazékok, különösen a benzin, a repülőgép­üzemanyag és a gázolaj esetle­ges hiányáról szóló híresztelések. Való igaz, hogy nehézségek merültek fel a nyersolaj-behoza­talban, annak következtében, hogy a Jugoszláv Nemzeti Bank külön számlájára lassan folyik be az e célra szolgáló deviza. Meg­tették azonban az összes szüksé­ges intézkedést, hogy a­z ellátás­ban ne legyen fennakadás. A napokban Algériából 240 000 tonna nyersolaj érkezik. Más­honnan is tartályhajók érkezésé­re számítunk. A Szövetségi Végrehajtó Tanács gondot visel arra, hogy ne történjen fennaka­dás az energiaellátásban, és itt nemcsak a kőolajról­, hanem ál­talában az energiáról van szó. Az Energia- és Iparügyi Bizott­ság elnöke külön hangsúlyozta, hogy a földeken egy pillanatig sem lesz fennakadás a mezőgaz­dasági munkálatokban esetleges üzemanyaghiány miatt. Szem előtt tartották, hogy a szárazság miatt a vetés már amúgy is ké­sik és a terménybetakarítást sem fejezték be. Mindent egybevetve nincs ok aggodalomra, ami a folyékony üzemanyaggal való el­látást illeti, szögezte le Pavlo­vic. (Tanjug) Mai számunkból: % Váratlan bonyodalmak Külpolitikai kommentárunk (3. oldal) % Fogepsiségü­gy - közügy A fogászati szolgálat 2000-ig terjedő programjából (9. oldal) ф Aspel hideg idő, helyenként talaj menti fagyok, napközben mérsékelten felhős és száraz idő Időjárás-jelentésünk a oldalon Az infláció országos jelenség Alig érezhető a megfékezésére irányuló intézkedések ha­tása­­ Nem kell elsietni a forgalmon kívüli vasúti pá­lyák lebontását — A Tartományi Végrehajtó Tanács üléséről Hogyan teljesítettük az inflá­ció elleni programból következő feladatokat Vajdaságban? Ennek elemzése és felmérése egy csep­pet sem könnyű munka, nagy körültekintést igényel. Éppen ezért a Tartományi Végrehajtó Tanács is — Livan MARELJ el­nökletével megtartott tegnapi ülésén csak megkezdte a felmé­rést egy előzetes elemzés alap­ján azzal a szándékkal, hogy az ülésen tett megállapításait is beépíti értékeléseibe és határo­zataiba, s csak azután terjeszti a Tartományi Képviselőház elé. Hosszú azoknak a feladatoknak a listája, amelyeket nem telje­sítettünk. Ennek következménye az infláció, amelyet eddig a számtalan intézkedés és ígéret ellenére nem sikerült megfékez­ni, úgyhogy a szeptemberi ada­tok szerint 73,9 százalékot mu­tat. Márpedig az infláció megfé­kezését szolgáló program azt ír­ta elő, hogy az 1981-ben bejegy­zett 40 százalékos inflációt 1985 végéig 10 százalékra kell csök­kenteni. Igaz, ez a tétel csak képletesen szerepel ebben a prog­ramban, tehát nem kell szó sze­rint értelmezni. De ha tendenci­át jelöl, akkor is sikertelenség­nek számít az árviszonyoknak és az árszintnek az eddigi alakulá­sa. Az egyik megállapítás, amely az ülésen elhangzottakból­ követ­kezik az, hogy a különféle rend­szerbeli és gazdaságpolitikai in­tézkedések nagyobbára céljukat tévesztették. Mi több, egyolda­lúságuk miatt épp az ellenke­ző hatást váltották ki gazdasá­gi életünkben, mint amilyen céllal útjukra indították őket. Ezt egyebek az úgynevezett reá­l Folytatása az 5. oldalon) Lassan növekszik a termelés Az ország gyáripari terme­lése kilenc hónap alatt 2,4 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly ebben az idő­szakban. Minden köztársa­ságban és tartományban nö­vekedett a termelés, Kosovó­­ban a legjobban, 21,8 száza­lékkal. Vajdaság gyáripari termelése csak 0,3 százalék­kal lett nagyobb. A fentie­ket a Szövetségi Statisztikai Intézet képviselői közölték a Nemzetközi Sajátközpont­­ban megtartott sajtótájékoz­tatón. (Részletesebb beszámolónk a sajtótájékoztatóról az 5. oldalon.) A havórad­ék mégis heten voltak Megtalálták a meggyilkolt utas holttestét?­­ Amerika józanabbul elemzi a történteket Ettore Costanzo, Olaszország államügyész-helyettese tegnap Da­maszkuszba utazott, hogy jelen legyen annak a holttestnek a boncolásánál, amelyről feltételezik, hogy Leon Klinghoffer ameri­kai állampolgáré. Meggyilkolásával az olasz hajó négy elrablóját vádolják. A hajó eltérítőit kedd késő es­te a maranói börtönbe szállították, amelyről azt állítják, hogy az egyik legjobban őrzött Olaszor­szágban. A vizsgálatot genovai és siracusai szervek folytatják, mivel nem tudtak megállapodni, melyik­nek a hatáskörébe tartoznak a vádlottak, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakig a vizsgálatot két síkon vezetik. Az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint a hajó elrablásában legalább heten vettek részt. Az újabb három gyanúsított közül az egyik feltehetően az a személy, akit még szeptember 28-án a ha­tóságok őrizetbe vettek Genová­ban, mert két útlevelet találtak nála. A másik bűntársuk egy 180 centiméter magas, ,,arab kinézé­sű " Genovában vett jegyet. A har­madik személy valószínűleg az ak­ció vezetője, a csoport legidősebb tagja, görög útlevéllel rendelkezett. Alexandriában partra szállt és azóta nyoma veszett. Kihallgatják a hajó parancsno­kát, a legénység minden tagját, hogy tisztázzák az amerikai turis­ta meggyilkolásának körülményeit. A római rendőrség közölte, hogy hétfő éjszaka ismeretlen személyek megkíséreltek légelhárítási raké­tát kilőni Tunézia római nagykö­vetségének épületére. A rendőrség a nagykövetség előtt olasz gyárt­mányú lövedéket talált. Szeren­csére nem lőhettek ki, mert a ki­lövőszerkezet csütörtököt mondott. A tervezett támadás idején a nagykövetségen csak a biztonsági szolgálat tagjai tartózkodtak. Tunézia miniszterelnöke tegnap délután Rómában tárgyalt Craxi miniszterelnökkel. Megvitatták a hajó eltérítése körüli bonyodal­makat. Spadolini véderőminiszter távolmaradt a kormány­ülésről Abul Abaszt azért nem tartot­­ták vissza Olaszországban, mert diplomáciai mentelmi jog védte, egész idő alatt az egyiptomi gép­ben tartózkodott, s az olasz ható­ságok úgy vélték, hogy többé nem gátolhatják meg elutazását. Az előbbi hivatalos közleményt a római kormány csonka összeté­telben megtartott hosszú ülése után hozták nyilvánosságra. Washington az eljárást súlyos dip­­­lomáciai incidensnek minősítette, s Craxi kormányfőt hevesen bí­ráltak a kormánykoalíció tagjai is. Spadolini véderőminiszter, aki egyben a republikánusok titkára, nem volt hajlandó részt venni a kabinet ülésén. Pártja közlemé­nyében kinyilvánította, hogy egy­általán nem ért egyet az eljá­rással, amelyet Craxi és Andre­otti külügyminiszter irányított. A közlemény szerint Abul Abasznak Irakban kiadott diplo­máciai útlevele volt. Hozzáfűzte: (Folytatása a 3. oldalon) BUDAPESTEN TEGNAP Megkezdte munkáját az európai kulturális fórum Kétévi előkészület után tegnap reggel Budapesten megkezdődött az európai kulturális fórum, amelynek munkájában Albánia kivételével minden európai or­szág küldöttsége, továbbá az Egyesült Államok és Kanada képviselői vesznek részt. E fóru­mot a helsinki okmány szellemé­ben és a madridi biztonsági és együttműködési értekezlet két évvel ezelőtti határozata alapján tartják meg, hogy a művelődé­si dolgozók, az alkotók és a po­litikusok e jelentős területről folytatott kötetlen véleménycse­réjével hozzájáruljanak az euró­pai együttműködés mélyítéséhez. A munkában több mint 800 küldött vesz részt, kétharmaduk­­ alkotó. Néhány, főleg kelet-euró-­­­pai ország küldöttségét művelő-­­dési miniszter vagy helyettese vezeti. Bejelentette részvételét több nyugati ország művelődési vagy külügyminisztere. A jugoszláv küldöttség élén Kole Csasule irodalmár áll. A magyar kormány vendégeként a fórumon részt vesz Miljenko Zrelec, a Nemzetközi Tudomá­nyos, Művelődési és Műszaki Együttműködés Szövetségi Inté­zetének igazgatója is. A hat hét alatt a plenáris ülés és a négy bizottság megvitatja a művészi alkotótevékenységet, a műalkotások népszerűsítését, to­vábbá a művelődési intézetek és egyesületek együttműködését. Tegnap délelőtt a magyar kor­mány nevében a részvevőket üd­vözölte Lázár György miniszter­­elnök. (Tanjug)

Next