Magyar Szó, 1985. november (42. évfolyam, 316-328. szám)

1985-11-24 / 324. szám

6 BELPOLITIKA Túlméretezett tervek és célok Aggasztó érdekellentétek — óvakodni kell az elhamarkodott lépésektől — Közgazdászok véleménye a jövő évi gazdaságfejlesztési határozattervezetről A szokásos ajánlás elfogadásával Opatijában tegnap véget ért a közgazdászok hagyományos 17. ta­nácskozása, amelyen a gazdaság alakulását és a jövő évi gazda­ságfejlesztési határozattervezetet véleményezték. A közgazdászok aggodalmukat fejezték ki a stabilizációs program lassú érvényesítése miatt, hiszen a program az egyik legfontosabb része a válságból kivezető útnak. A tavalyi kezdeti eredmények után ismét súlyosbodott a gazda­sági helyzet, mert a társult mun­ka nem eléggé nyílt, elmaradt a kivitel fellendülése. A stabilizá­ciós program érvényesítésében ta­pasztalt következetlenségek és a vele szemben megnyilvánuló ellen­állás egyik fő oka volt a problé­mák halmozódásának, nemcsak a gazdaságban, hanem a pénzintéze­tekben is. A közgazdászok aggo­dalmukat fejezték ki a jövő évre tervezett gazdaságfejlesztési hatá­rozatok végett is a túlméretezett, túl ambiciózus és fölöslegesen sok célkitűzés miatt. Ehelyett a leg­fontosabbakra kellene összpontosí­tani az erőket: az infláció csök­kentésére, a termelés növelésére és a külföldi fizetőképesség meg­tartására. Annál is inkább erő­összpontosításra kell törekedni, mert a jelenlegi gazdasági nehéz­ségek nem teszik lehetővé a túl sok cél megvalósítását. A közgaz­dászok úgy vélik, hogy az eltérő érdekek sokasága is aggasztó mé­retű. Annyira kiéleződtek, hogy már minden intézkedés helyénva­lóságát megkérdőjelezték. Tovább kell fáradozni az erők, az érdekek homogenizálásán. A közös érde­kek kialakítása létfontosságú az ország továbbfejlődése szempont­jából. Persze, az csak úgy lehetsé­ges, ha a gazdasági és társadalmi szubjektumok feladják a pillanat­nyi önös érdekekért folytatott ki­tartó harcot. A közgazdászok sze­rint aggasztó méretű a krízis, ezért gyökeres és radikális gazdasági rendszerbeli változások nélkül le­hetetlen lesz kilábalni a jelenle­gi nehézségből. A tanácskozáson egyébként el­hangzott, hogy óvakodni kell az elhamarkodott lépésektől (esetle­ges árbefagyasztás, kamatlábcsök­kentés stb.) mert azok méginkább mélyíthetik a jelenlegi gazdasági és társadalmi válságot. Tegnap a délelőtt folyamán felszólalt dr. Marjan KOROšIC és megállapí­totta, hogy az SZVT az irreális el­várások nyomására elállt a kez­deti eredményeket felmutató gaz­daságpolitikáiétól, s ezért halmo­zódtak a problémák. Rađoman BO­­ŽOVIC a reális árfolyam és ka­matpolitika fontosságáról. Danilo MILESEVIČ a kihasználatlan ter­melői kapacitásokban és a ter­melésben számon tartott techno­lógiai fölöslegben rejlő tartalékok fontosságáról beszélt. Cs. Zs. HAJNALI KIADÁSUNKBÓL Fok­ozódó együ­ttmű­ködés Janez Zem­ljanič és dr. Marjai József szabadkai tárgyalásai Dr. Marjai József a Magyar Népköztársaság kormányának al­­elnöke és Janez Zemljaric, az SZVT alelnöke pénteken Szabad­kán megbeszélést folytatott a két ország gazdasági együttműködésé­ről és áruforgalmának továbbfej­lesztéséről. Tájékozódtak a két or­szág gazdasági helyzetéről, szem előtt tartva az elkövetkező ötéves tervidőszak fejlesztési koncepcióit, s megállapították, hogy a gazdasá­gi együttműködés a korábbi meg­állapodások értelmében alakul. Négy kérdéscsoportot vitattak meg részletesebben: a kereskedelmi és áruforgalmi együttműködést, a szolgáltatási ügyleteket, az energe­tikai kérdéseket, a kishatárforga­­lom alakulását és a jugoszláv— magyar országok közötti megálla­podás értelmében létesítendő közös vasútállomás építésével kapcsola­tos problémákat. A tárgyaló felek megállapítot­ták, a két ország közötti árufor­galom kiegyensúlyozott és a ko­rábbi tervek értelmében bonyoló­dik le. Ami a szolgáltatásokat il­leti, voltak fennakadások a tran­zitforgalomban, amelyeknek meg­oldása folyamatban van. Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonított a két ország energetikai rendsze­rének összekötésére vonatkozó el­képzeléseknek, és a gáztranzit-üz­­letek továbbfejlesztésének. Megál­lapodtak abban, hogy a két szom­szédos baráti ország tovább foly­tatja az együttes kutatómunkát a határ menti kőolajlelőhelyeken. A Magyar Néni Köztársaságnak jelen­tős mennyiségű szénre lenne szük­sége, s szó volt a szénkiszállítás körülményeiről és feltételeiről is. A beszélgetés folyamán jelentős teret kapott a jugoszláv—magyar közös szabadkai vasútállomás épí­tésének kérdése is. Az országok közötti megállapodás tárgyát ké­pező építkezés előkészületei már folyamatban vannak. Szó volt a Bezdán és Mohács közötti közös vízi határátkelőhelyről is, s a tár­gyaló felek a forgalomnak való mielőbbi átadását szorgalmazták. A megbeszélések tárgyát képez­te a kishatárforgalom is, amely évről évre terebélyesedik. A kis­­határforgalmi ügyletekkel kapcso­latban kilátásba helyezték a ban­kok közötti megállapodás aláírá­sát is. Mint ismeretes, Szabadka ko­moly előkészületeket végez annak érdekében, hogy a közelmúltban életbe lépett törvény értelmében vámszabad övezet kialakítására jo­gosulhasson, ami iránt természet­szerűen a magyar tárgyaló fél is élénk érdeklődést tanúsított. sm­s- Elítéltek négy kémet A ghanai bíróságok az elmúlt két nap folyamán négy kémet ítél­tek el, akik az Egyesült Államok számára folytattak tevékenységet. Életfogytiglani börtönre ítélték el a ghanai titkosrendőrség főnökét és ennek a szervezetnek egy ügy­nökét, a másik kettő pedig 20 éves börtönbüntetést kapott. Ezzel Acc­rában véget ért a kémhistória, amelynek megoldásához az USA accrai nagykövetsége egyik tiszt­viselőnőjének értesülései vezettek. (Tanjug) Közvetlen légi járatok a Szovjetunió és az USA között Az Egyesült Államok és a Szov­jetunió pénteken egyezményt írt alá, a közvetlen légi járatok újbóli bevezetéséről a két ország között. Az egyezmény szerint a jövőben az Aeroflot hetente négy gépet in­dít Washingtonba és New York­ba, a Pan American pedig ugyan­ennyit Moszkvába és Leningrádba. Az Aeroflot 1981-ben szüntette be közvetlen járatait az Egyesült Államokba, a Pan American pedig 1978-ban. (UPI) Az újvidéki Május 25-e újabb üzleti sikere Az újvidéki Május 25. szállítási munkaszervezet újabb üzletsikert ért el nemzetközi téren. Pénteken Marko Vojnović, a munkaszerve­zet ügyvezető szervének elnöke szerződést írt alá Naif sejkkel, a kuvaiti Rakan vállalat tulajdono­sával. Az üzlet értéke 5,5 millió dollár. Ennek fejében a Május 25-e a jövő év folyamán Irakból Ku­­vaitba építőanyagot és kémit szál­lít (Tanjug) Jugoszláv turisták balesete Lengyelországban Krakkó közelében pénteken köz­úti baleset történt, amelyben éle­tét vesztette a Lasta szállítóvállalat gépkocsivezetője, az autóbusz 33 utasa pedig megsérült. A krakkói kó­házban kilenc személyt tartot­­tak c "vegykezelésen. Az első vizs­gálatok szerint a balesetre a síkos úttest és a köd miatt került sor. (Tanjug) MAGYAR SZÓ Szabadságszerető Vajdaság 1945 Vetélkedő Zentán Az általános iskolások Szabad­­ságszerető Vajdaság 1945 nevű ve­télkedőjének községi döntőjét teg­nap délelőtt bonyolították le a zentai November 11-e Általános Iskolában. A negyedik-ötödik osztályosok csoportjában első a tornyosi Tö­mörkény István második a zen­tai November 11-e, a harmadik a zentai Thurzó Lajos Általános Is­kola csapata. A 6—7. osztályosok közül legjobb eredményt a Thur­zó Lajos Iskola csapata érte el. Második helyezett a November 11-e, harmadik a felsőhegyi Cso­konai Vitéz Mihály Általános Is­kola csapata. A 8. osztályosok sor­rendje a következő: November 11-e, Thurzó Lajos, Csokonai Vi­téz Mihály Általános Iskola. Minden csoport első helyezett csapata részt vesz a december 21- én sorra kerülő tartományi vetél­kedőn. i. e. ünnepelt a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola Bensőséges iskolanapi ünnep­séggel és pioníravatással zárult tegnap délelőtt a szabadkai Jo­van Jovanovic Zmaj Általános Iskola fennállásának 35. évfordu­lója alkalmából rendezett három­napos rendezvénysorozat. Ennek keretében a diákok ingyenes mo­zilátogatáson vehettek részt, az Ivo Lola Ribar Művelődési Egye­sület tagjai alkalmi műsort ad­tak az iskola tanulói részére. A Boško Buha nevét viselő pionír­csapat kedves, hangulatos össze­állítással lépett színre a Népkör­ben, majd közös pionírgyűlésen emlékeztek meg az évfordulóról. A Népköz Művelődési Egyesület tagjai a munka- és diákközösség tagjainak alkalmi műsorral ked­veskedtek. Tegnap reggel kegyeletadási ün­nepséggel folytatódott a rendez­vénysorozat. Az első osztályosok elhelyezték a kegyelet virágait az Elesett hősök emlékművénél. Délelőtt a Népkör dísztermében megtartott pioníravatáson, miután a nyolcadikos iskolatársak felkö­tötték az elsősöknek a várva­­várt pionírkendőt, a kis pionírok fogadalmat tettek, hogy hű tag­jai, szorgalmas tanulói lesznek közösségüknek. E jelentős évfor­dulóra a Zmnaj iskola tanulóinak munkáiból és gyűjteményéből ki­állítás nyílt az iskolában. , s. K. A. Ma ma döntenek új helyi járulék bevezetéséről Az adai község lakossága ma dönt az elkövetkező ötéves idő­szakra szóló, új helyi járulék be­vezetéséről. A helyi közösségek aktivistái a nap folyamán sorba járják a háztartásokat, és a pol­gárok írásbeli nyilatkozatban fe­jezik ki véleményüket a járulék bevezetéséről. A nyilvános vita so­rán elhangzotak alapján biztos­ra vehető, hogy a bevezetés mel­lett foglalnak állást, az ily mó­don befolyt összegből ugyanis va­lóban égető, közös érdekű prob­lémákat kívánnak megoldani. Az új helyi járulék bevezetése után a helyi közösség által társí­tott eszközökről elsőként a közép­­fokú iskolaközpont, majd az egész­ségház bővítésére kerül sor. A két adai és a moholi helyi kö­zösség közös beruházásaként 1987- ben megkezdik a csatornahálózat építését is. A helyi járulék esz­közeiből bővítik az adai Cseh Ká­roly és a moholi Novak Radonjié általános iskolákat, ezenkívül új óvoda is épül. A fentiek mellett úgyszólván minden helyi közös­ségben jelentős eszközt fordítanak új utak és járdák építésére, zöld­övezet létesítésére és karbantar­tására, valamint más kommunális gondok megoldására. K. V. 1985. november 24., vasárnap Irodalmi Örökségünk ünnepe Kosztolányi Dezső szabadkai szobrának leleplezése Sok száz szabadkai polgár­­, to­vábbá Györke Sándor, a Magyar NK belgrádi nagyköve­te és munkatársai, a Magyar Nép­­köztársaság művelődési miniszté­riuma, az MSZMP Központi Biz­ottsága és a Magyar Írószövetség képviselői, valamint Vladislav Ra­­đaković, VSZAT Oktatási és Mű­velődési Bizottságának elnöke és munkatársai. Vajdaság és Szabad­ka társadalmi-politikai tisztségvi­selői jelenlétében tegnap délelőtt Szabadkán leleplezték Kosztolá­nyi Dezső születésének 100. év­fordulója alkalmából az egykori gimnázium előtti parkban a köl­tő mellszobrát, Almási Gábor szobrászművész alkotását. — Jeles kulturális eseményre gyűltünk egybe — mondotta ün­nepi beszédében Milan Vidović, a Tartományi Képviselőház közsé­gek tanácsának elnöke —, Koszto­lányi Dezső szobrának leleplezé­sére. Ez egyúttal alkalmat nyújt arra is, hogy őszinte elismerésün­ket fejezzük ki e város polgárai és dolgozói iránt, akik kulturális ha­gyatékuk gazdag mozaikját most újabb elemmel gazdagítják. — Kosztolányi Dezső szobra előtt nemzeteink és nemzetisége­ink békés egymás mellett élésé­nek idején, irodalmi örökségünk ünnepén, a közösségi élet jóérzése, az alkotás tisztelete tölti be ér­zésvilágunkat, és annak tudata, hogy a szoboravatással is hozzá­járultunk a békés jelen és a mind emberibb jövő művelődési életé­nek gazdagításához — mondta ün­nepi beszédében Urbán János író. A szobornál a Magyar Népköz­­társaság belgrádi nagykövetsége és a November 18-a Középiskola tanulói helyezték el a kegyelet és az emlékezés virágait. Az ünnepség az iskolában foly­tatódott, amelyben egykor Kosz­tolányi Dezső is tanult, ahol Vaj­da György, a Magyar Népköztár­saság művelődési miniszterhelyet­tese ajándék könyvcsomagot adott át Vermes Mihálynak, az iskola igazgatójának. A költő egykori „poros-boros Szabadkája" méltó emléket állí­tott nagy fiának, akit élete vé­géig számtalan szál kötött a szü­lővároshoz és akinek irodalmi ha­gyatéka a város művelődési múlt­jának és jelenének elválaszthatat­lan része. -sy A szobrot Milan Vidovic és Urbán János leplezte le ÚJSZERŰ FELADATOK Tegnap tartották meg Zentán az Egyként a honvédelemben akció zárógyakorlatát Az elmúlt fél évtizedben Zen­­tán a területvédelmi és a polgá­ri védelmi alakulatok, valamint az általános honvédelem és a­­ társadalmi önvédelem egyéb té­nyezői nagyobbára az ideiglene­sen megszállt területen való tevé­kenységet vették az Egyként a honvédelemben akció témájául. Az akciót minden évben egy meglehetősen látványos zárógya­korlattal fejezték be. Az idén újszerű feladatokat kellett megoldaniuk a részvevők­nek. Egy esetleges válsághelyzet különféle problémáinak és ne­hézségeinek az áthidalása volt az elsődleges cél, illetve a belső ellenség aknamunkájának meg­hiúsítására kellett összpontosíta­ni. Az egész tevékenység és a zá­rógyakorlat alapeleme tehát ad­va volt, ennek alapján, Zentán tegnap a III. helyi közösség terü­letén alapos munkát végeztek a zárógyakorlat részvevői. Mivel nagyobbára eszmei-politikai és propaganda-tevékenységet kellett előtérbe helyezni, a fő feladat a helyi közösség, illetve a területén üzemelő társultmunka-alapszer­­vezetek önigazgatási és társadal­mi-politikai szerveire hárul. Nem volt könnyű munka, annál is in­kább, mert ilyen jellegű kiindu­lópont még egyszer sem szerepelt az Egyként a honvédelem akció napirendjén. A szóban forgó szerveknek viszont az elmúlt években is kellő aktivitást kellett kifejteniük ezen a téren. Egyébként a helyi közösségben székelt törzskar első értékelése szerint igen nagy visszhangra ta­lált az akció a polgárok és a dolgozók körében, s a részvevők tudásuk legjavát adták. Ennek köszönhetően a zárógyakorlat a tervezettnél is gördülékenyebben folyt, és az ütemtervben kijelölt határidő előtt befejeződött Meg kell azonban jegyezni, hogy a gyorsaság nem ment a minőség rovására. B. M. A FÖLD NÉPE JUBILEUMI TÁRGYSORSJÁTÉKA A KILENCEDIK SZELVÉNY Ma közöljük a Föld Népe jubileumi tárgysorsjátéka első for­dulójának kilencedik szelvényét. Ezt is vágják ki és tegyék félre, nem kell még beküldeni. Ebben a fordulóban még egy szelvény lesz, valamint egy pótszelvény, melyek a november 29-i ünnepi számunkban jelennek meg. A Föld Népe jubileumi tárgy sors­j­átéka I. forduló 9. szelvénye

Next