Magyar Szó, 1986. július (43. évfolyam, 193-208. szám)

1986-07-27 / 204. szám

1986. július 27., vasárnap A Matica srpska füzetei új sorozattal gazdagodott könyvkiadásunk A Matica srpska tudományos kiadványainak bibliográfiáját még egy sorozat gazdagítja. Tavaly indult az új sorozat, s eddig már három könyvecske jelent meg. Az intézet tudományos titkárának és a Matica végrehajtó bizottságának a kezdeményezésére született meg az ötlet, hogy ezentúl többé-kevésbé rendszeresen jelentessék meg a Matica srpska füzeteit, amelyek három sorozatban látnak majd napvilágot. A társadalomtudományok, a művészetek, az irodalom, és a nyelvtudomány a füzetecskék tárgyköre. A kiadvány terjedelme három és öt szerzői ív között mozog, ez különben a közlésre szánt tanulmányok hosszúságától is függ. A szerkesztő terve szerint jó lenne, ha az említett három tudományos terület mindegyikéről évente legalább egy füzetet tudnának megjelentetni. Ez természetesen a tudományos munkatársak érdekeltségétől és az anyagiaktól is nagymértékben függ. A füzetek megjelenését különben a Maneának ajándékozott hagyatékokból finanszírozzák. Az intézmény ezzel a kiadvánnyal továbbra is serkenteni és támogatni kívánja a tudományos kutatómunkát, azzal, hogy az intézet nyolc közlönyéből helyhiány, a terjedelem vagy valami más okból kimaradt munkáknak is helyet biztosít. A füzetben főleg rövidebb terjedelmű tanulmányok látnak napvilágot, amelyeket aztán a nagyobb projektumok kutatói is eredményesen felhasználhatnak. Az ilyen résztanulmányok tették mindenekelőtt szükségessé a füzetek megjelentetését. A kiadványban helyet kapnak az értékes dokumentumok, jegyzetek, forrásranigyalázatok és régi szövegelemzések. A fiatal kutatók ezáltal nagyobb betekintést nyernek egy-egy téma problémakörébe és nem utolsósorban a füzetek nagy segítségetnyújtanak a tudományos kutatómunkában. A Matica azért döntött e három tematikus terület mellett, mert a természet- és a társadalomtudományok, valamint az irodalom- és a nyelvtudomány területén az intézmény egyébként is gazdag tapasztalatokra tett szert, s eredményei figyelemre,méltóak. Az irodalom és nyelvi kérdésekkel foglalkozó sorozat főleg azok felé a témák felé orientálódik, amelyeken az irodalmi szakosztály különben is dolgozik. A társadalomi tudományok esetében előtérbe kerülnek az adott kor politikai, társadalmi, művelődési, oktatási, tudományos kérdései a művészettel foglalkozó füzetekben a képzőművészet-, zene- és színháztörténeti kutatásoknak szentelnek legnagyobb teret. Végezetül adjunk ízelítőt is az eddig megjelent füzeteikből. Az első számban például feltétlenül figyelmet érdemelnek Veljzko Petrovnc Zivan Milisavachoz intézett, eddig még sehol sem közölt levelei. Érdekes továbbá dr. Dusán Popov tanulmánya, mely az első világháború alatt az Osztrák— Magyar Monarchiában megjelent szerb kalendáriumokról szól. A második füzet legterjedelmesebb tanulmánya Dimitrije E. Stefanovic tollából származik. A szerző a szentendrei születésű szerzetes, történész, tudós, Peter Rimsfei életrajzát és pályáját ismerteti, továbbá kapcsolatitörténeti hatásokról is értekezik. A legutóbbi könyvecske anyagából érdekes megemlíteni Uroš Predic festő és a Matica közötti kapcsolatot feldolgozó dolgozatot, továbbá a Manuil Kozačinski Traedokomédiája (az első szerb színdarab) kapcsán megrendezett tanácskozás anyagát. A füzeteket Lazar Stojkovic, dr. Anka Subotic és dr. Ivan Subotic hagyatékából finanszírozták. tt MAGYAR SZÓ Hagyományéltető kezdeményezés Tavankuton Látogatóban az ország első szalmaképkészítő művészterepén úgy begyűjteni az embereket, tartalmat adni a szabad időnek, egyúttal megőrizni, tovább éltetni a hagyományokat és közkinccsé tenni őket: ezek a célok vezérelték az egyesület vezetőségét, amikor a szalmaképkészítő szakosztály tevékenységének felújítását szorgalmazta, ugyanezek a célok határozták meg a művésztelep létrehozására tett erőfeszítéseinket is — így foglalta össze az első országos szalmaképkészítő művésztelep koncepcióját Branko HORVAT, a tavankuti művésztelep szervezőbizottságának elnöke. Tavankut ugyanis a múlt vasárnap feliratkozott az ország képzőművészeti térképére. Jóllehet ennek a sajátosan egyedülálló népművészeti kifejezésformának itt sok évtizedes hagyománya van, a széles közvélemény itthon és külföldön mégis csak elvétve találkozott a szorgos, türelmes tavankuti lányok és asszonyok alkotásaival. Az a művészet — bármelyik művészeti ágra vagy kifejezésformára gondolunk —, amelynek nincs közönsége, előbb-utóbb elsorvad vagy öncélúvá válik, az az alkotó aki nem kap visszajelzést, idővel feleslegesnek kezdi érezni magát, céltalannak, amit csinál. A művésztelep létrehozásával éppen ezért többszörös célt kívántunk elérni: folyamatos munkára ösztönözni az alkotókat, felébreszteni az alkotókedvet azokban, akik már korábban foglalkoztak ezzel a népművészettel és abbahagyták, utánpótlást nevelni, biztosítva ezzel a hagyomány folytonosságát — beszélt jövőbe mutató terveikről Branko Horvat. Megleptek bennünket a hízelgő vélemények, amelyekkel a művésztelep vendégei árasztanak el bennünket, jóleső érzéssel tölt el a társadalmi támogatás, nem kevésbé az, hogy a Peščara helyi társultmunka-alapszervezetei és több szabadkai munkaszervezet, valamint a művelődési és az általános oktatási és nevelési érdekközösség anyagilag is hozzájárult a művésztelep költségeinek fedezéséhez. Munkánk elismerésének tartjuk, hogy legjobb alkotásainkat a Képzőművészeti Találkozó szalonjában mutathatjuk be. Mindez rendkívül jelentős tényezője a további munkának. A szalmaképkészítés múltjáról és jelenéről Ana CRNKOVIC tanárnővel, a szakosztály vezetőjével beszélgettünk. — Kis koromtól fogva vonzott a képzőművészet, szívem szerint a művészeti akadémiára iratkoztam volna, de apám nem engedte meg, hogy „piktor” legyek, így lettem földrajz-biológia szakos tanár. Amikor 20 évvel ezelőtt Tavankutra kerültem, itt már működött a szalmafonó szakosztály, tagjai helybeli, bokovai, györgyéni, nagyfényi asszonyok vertek"- Anica Balažević néni vezetésével szalmafüzéreket, virágokat készítettek. Valamelyik szabadkai művész ösztönzésére fogtak szalmaképek készítéséhez. Az első kis szalmaképet Ana Milodanovic készítette el, majd Kata Rodié és mások is átvették ezt a technikát. 1962- ben mutatták be először munkáikat kiállításon, később országszerte több kiállításon vettek részt, néhányuk alkotásai külföldre is eljutottak — Modenában, Mexikóvárosban, Moszkvában is láthatták egyikük-másikuk alkotásait. Ana Milodanovic egyik képe Moszkvában aranyérmet kapott. A hetvenes évek közepén leállt a munka és öt évig alig hallattak magukról a szalmaképkészítők, a nyolcvanas évek elejétől viszont ismét fellendülőben van a munka az egyesületben (a Mattja Gubec Művelődési Egyesület gyűjti egybe szalmaképkészítőket), kiállításokon veszünk részt, szervezetten foglalkozunk az utánpótlás nevelésével. A Mattja Gubec Általános Iskola 8—10 tanulója jelen van a művésztelepen is. — A lányok két-három éve ismerkednek ezzel a hagyományos népművészeti technikával és örömmel vesznek részt a munkában! Semmi sem tud úgy megnyugtatni, mint amikor a szalmával dolgozom — mondja Djurdjica Stande, Vajhand Vesna pedig hozzáfűzi: — Amikor ezt csinálom, repül az idő. — Ana tanárnő nagyon kitartó — mondja Vesna Stamnfeld —, arra törekszik, hogy minél több felé járjunk, hogy minél többen megismerjenek bennünket. A művésztelep vendégei közül kettővel sikerült szót váltanunk. Dr. Nikola KOVAČEVIC Lucamból, Ernest PILJIĆ Lukavacról érkezett Tavankutra. Sohasem jártak még ezen a vidéken, a szalmaképkészítést sem ismerték korábban, de mindketten elragadtatással beszélnek róla. Tiszta népművészet ez, melyet nemzedékek hagyománytisztelete nemesít — mondja dr. Kovacevic —, Biljic pedig bevallja: — Sohasem hittem volna, hogy egy képemet hajlandó legyek szalmáért odaadni, most pedig már meg is egyeztünk Ana Crnkovictyal a cserében ... Mindketten egyetértenek abban, hogy a legfontosabb fenntartani a hagyományt, és ha ez sikerül, nyert ügyünk van. SZÖLLÖSY VÁGÓ László Ismerkedés a technikával Az önkifejezés sajátos formája — Ana Crnkovic Egy fesztivál, amely számos kérdésre választ keres Trebinjében a napokban befejeződött a legjobb jugoszláv amatőr színjátszók 30. jubileumi fesztiválja. Ha megpróbálunk feleletet kapni arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen hol is tart ma a jugoszláv amatőr színjátszás, akkor csak azt mondhatjuk, hogy egy helyben topog. Elgondolkoztató dolgokra is felfigyeltünk. Mindenekelőtt az az érzésünk, hogy a látott produkciókból hiányzott valami, amit csak az amatőr színjátszók tudnak felmutatni, ami eleve meghatározza játékukat, ez pedig a határtalan lelkesedés, a játék tiszta öröme. Most valahogy a rutinosság, az úgynevezett „profi” viszonyulás tükröződött előadásaikból. Mindenáron utánozni kívánták hivatásos kollégáikat, s ezért játékuk mesterkélt lett, bénító modorosságba merevedett. Szervesen kapcsolódik az említett kérdéshez a rendezők munkája is. A jó rendezők, illetve azok a színházi szakemberek, akik tisztában vannak az amatőr színjátszás fogalmával, akik különbséget tudnak tenni a hivatásos és az amatőr színjátszó társulatok között, arra törekednek, hogy a „profi” színjátszás ne fertőzze meg, ne térítse le útjáról az amatőr színjátszást. Sajnos, kevés az ilyen rendező, sőt — s ezt az idei jubileumi fesztiválon is tapasztaltuk — a rendezői önkény megbénítja az amatőrök játékát. A színjátszók robottá válnak a rendező utasítására, gépiesen végzik a rájuk bízott feladatot. A következő kérdés a fesztivál szervezeti, illetve szerkezeti felépítését illeti, ugyanis az ekörül folyó vita nemcsak kiélezte a részvevők, a köztársaságok és a tartományok illetékesei közötti hangulatot, hanem jócskán el is mérgesítette Az okot a zágrábi Vanda Sestak Kísérleti Bábszínház „szolgáltatta”, illetve a fesztivál műsorába iktatott produkciójuk váltotta ki. Az esetről már írtunk, de ezúttal is kitérünk rá, mert nemcsak „megfertőzte” a fesztiváli hangulatot, hanem egészen szélsőséges következtetésekre is alkalmat adott, mint például arra, hogy nem szándékosság rejtőzik-e az említett bábszínház trebinjei vendégszereplése, fellépése mögött. Mindenesetre sokféleképpen magyarázták az esetet, s ez rontotta a jubileumi fesztivál hangulatát. A negatív jelenségek számvetése mellett nem kellene elhallgatnunk azokat a dolgokat, amelyek megérdemlik, hogy szóljunk róluk. A fesztivál szervezéséről van szó. Tény, hogy Trebinje városa kitett magáért, és ezúttal is azt példázta, hogy nem tévedtek azok, akik Hvar után ezt a bosznia-hercegovinai kisvárost ajánlották a fesztivál székhelyéül. Volt olyan nap, hogy 350 amatőr színjátszó tartózkodott Trebinjében. Nem könnyű feladat elhelyezni őket, szórakozási lehetőségeket biztosítani, hogy egy pillanatra se unatkozzanak. Nem volt hiány igényes kísérőrendezvényekben sem. Az országos fesztivál kapcsán szólnunk kell a vajdaságiakról is. Szeretném, ha nem tűnne elfogultságnak az, amit mondani szeretnék, ugyanis vitathatatlan, hogy a Trebinjében közönség elé lépő Stara Pazova-i Művelődési Otthon Drámai Stúdiójának szerbhorvát színjátszó csoportja Mrozek Gyalog című művével, a fesztivál hivatalos műsorában osztatlan sikert aratott. Két szereplője, Jasmina Surdučki és Mirjana Nešić elismerő oklevelet kapott, Miroslav Benka a legjobb rendezésért kapott díjat, az előadás ugyancsak a legmagasabb díjban, az Aranymaszkban részesült. A fesztivál kísérőrendezvény-sorozatában bemutatkoztak a kikindai színjátszók is. Ezúttal egy szórakoztató Feydeau-vígjátékkal léptek a közönség elé, és a siker itt sem maradt el. Trebinjében a 9 napig tartó fesztivál alatt több mint 100 vajdasági színjátszó tartózkodott. A Stara Pazova-i és kikindai színjátszókon kívül, akik „hivatalos” vendégei voltak a találkozónak, ott voltak a kulai, cservenkai, petrőci, sziváci, kovackai, keresztúri, újvidéki és a hagyományokhoz híven, kisoroszi műkedvelők. A kisorosziak egyébként már trebinjei „őslakosoknak” tekinthetők, hiszen évről évre végigkísérik az ország amatőr színjátszóinak szemléjét. A közel másfélszáz amatőr a kaszárnyában „lakott”. A város helyőrsége látta vendégül a vajdasági „különítményt”. Befejezésül még néhány szót: a jubileumi fesztivál aggasztó kérdéseket, problémákat vetett fel, sürgősen reagálni kell rájuk, nehogy visszafejlődjön az amatőr színjátszás. FARAGÓ Árpád MŰVELŐDÉS-----— Japán visszajutatta Olaszországnak Leonardo egy rajzát Egy japán képtár visszajuttatott Milánónak egy rajzot, amely valószínűleg Leonardo da Vinci alkotása. A rajzot 1983-ban kicsempészték Olaszországból, az affér az év elején került a nyilvánosság elé, amikor kitudódott, hogy egy milánói család 300 millió líráért eladta a műalkotást (amely különben állami védelem alatt állt) egy holland műkereskedőnek, ő pedig a japán Gekoso képtárnak adta el. Egyelőre ismeretlenek a felbecsülhetetlen értékű műalkotás visszaszolgáltatására vonatkozó megegyezés részletei. (Tanjug)