Magyar Szó, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-254. szám)
1986-09-13 / 252. szám
20 MAGYAR SZÓ 1986. szeptember 13., szombat A közéleti személyiségek ellen politikai okokból elkövetett gyilkos támadásnak bizonyíthatóan többezer éves múltja van. Az ókori merényletek sorában Julius Caesar halála csupán egy látványos epizód volt; az ókori történelem útját politikai gyilkosságok szegélyezték — akárcsak a jelenkorinak. Olybá tűnik, a politikai merénylet indítékai valamikor egyértelműbbek voltak — manapság viszont már nem biztos, hogy világos a merénylet háttere. Merénylet elkövetésére vállalkozni nem könnyű dolog, legalábbis nem azok számára, akiket nem sorolhatunk egy legyintéssel a bűnözők közé. A támadó célja nem feltétlenül a gyűlölt és megvetett politikus puszta halála, tettének elkövetésével esetleg figyelmeztetni kíván az elviselhetetlen viszonyokra. De megváltoztathatja-e csakugyan egy magányos merénylő lövése az uralkodó politika irányát? Erről szól jelenlegi folytatásos tárcánk. (40) King fölegyenesedett, a torkához kapott, majd a földre zuhant. Valaki törülközőért rohant a fürdőszobába megpróbálta elállítani az erős vérzést. King sofőrje, aki mellette állt, később elmondta, hogy a lelkész meglepettnek látszott, és hihetetlenül lassan hanyatlott el. A közeli St. Joseph's Hospitalba szállították, de az orvosok már egy órával a merénylet után közölték hogy Martin Luther King halott. A támadó pontosan célzott, egyetlen lövéssel szertefoszlatta a fekete Amerika reményeit, és jelt adott az Egyesült Államokban élő négerek mindmáig legnagyobb felkelésére. Mint már annyiszor, a törvény őrei ezúttal is siettek kijelenteni, hogy a merénylő egymaga cselekedett, a gyilkosság nem szervezett összeesküvés eredménye. Ramsey Clark igazságügyminiszter ilyen értelemben tett nyilatkozata azonban meglehetősen elhamarkodottnak bizonyult. A rendőrség ugyan elég kompromittáló tárgyat talált, a gyilkos a tetthelyen hagyta a puskát, a töltényhüvelyt, az utazótáskát és távcsövet, hátrahagyta ujjlenyomatát, sőt egész tenyerének lenyomatát, ő magát azonban eltűnt. S a helyzet az FBI nyomozóira nézve egyre kedvezőtlenebbül alakult. Egyelőre csak néhány alapvető tényt sikerült megállapítaniuk. 1968. április 4-én kb. 15.15-kor a Lorraine-mioellel szemben levő olcsó memphisi Ilbelpenzióba egy jól öltözött fiatalember érkezett, John Willard néven iratkozott be, és szobát bérelt. Hat óra sájban, kezében puskával, bement a közös fürdőszobába. Bezárta maga mögött az ajtót, az ablakhoz állt, és figyelte a szemközti motelt. Akkor King lelkész megjelent az erkében, nyugodtan, pontosan célba vette és megnyomta a ravaszt. Jól célzott A vendégek a lövést hallva összefutottak, a gyilkos azonban rájuk kiáltott, hogy tűnjenek el — a puskát még mindig a kezében tartotta — és kiszaladt az utcára. Útközben először a fegyverét dobta el a Canipe Amusements Company bejáratánál, majd a táskáját is, beugrott fehér Ford Mustangjába, és délkeleti irányban kihajtott a városból. Sok ember látta, néhányan közülük személyleírást is adtak róla a rendőrségnek, s jelentették, hogy merre ment. A nyomozók mégis hamis nyomon indultak el. Mint később kiderült, az FBI minden hájjal megkent ügynökei egyenesen belerohantak a nekik állított csapdába. Ez a körülmény pedig kétségessé teszi Clark miniszter azon állítását, hogy nem kitervelt összeesküvésről volt szó. Alighogy követni kezdték a tettes nyomait, egy ismeretlen rádióamatőr belekiáltotta az éterbe, hogy készüléke véletlenül vette egy rádióadóval ellátott kék Plymouth vezetőjének ismételt hívását, hogy üldözőbe vett egy gyorsan haladó, a városból északi irányba tartó Ford Mustangot. Az amatőr jelentését a 160. számú rendőrkocsi fogta, s átadta a hírt az FBI központjának, amely elrendelte a merénylő üldözését. Csakhogy a gyilkos éppen ellenkező irányba menekült. A félrevezető jelentés célja az volt, hogy a tettesnek egérutat biztosítson. A rendőrség elvesztette az első menetet. Később megállapították, hogy az üldözött Mustangról szóló jelentést nem mozgó autó, hanem rögzített állomás adta le, vagyis csalásnak estek áldozatul. 1968-ban a Ford Mustang volt a legkelendőbb amerikai kocsi, csak Memphisben legalább négyszáz fehér színű futott belőle. Nem volt tehát könnyű megtalálni az igazit. A rendőrség alighanem megtett minden tőle telhetőt, de a merénylő nyomára csak egy hét múlva bukkant rá. Atlantában, hétszáz kilométerre Memphistől az őrjárat egy fehér Ford Mustangot talált, az autót a tanúk vallomása szerint kb. tizenkét órával a merénylet után egy jól öltözött fiatalember hagyta el a parkolóhelyen. A nyilvántartó iroda közölte, hogy ez az Alabama 1—38993 rendszámú fehér gépkocsi Eric Starre Galt birminghami (Alabama), állás nélküli tengerész tulajdona. Elmentek Birminghambe, és megállapították, hogy 1967. augusztus 26-án egy bizonyos Galt csakugyan beköltözött az Economy Grill and Rooms legényszállás Highland Avenue 2608. számú épületébe. Az állás nélküli tengerész, aki ezt az egzotikus nevet viselte (később bevallotta, hogy két ismert detektívrestény-hős nevéből állította össze), nyilván nem szűkölködött anyagi javakban. Négy nap múlva megjelent William D. Paisley használt kocsikat árusító üzletében, kiválasztott egy egyéves, alig használt 1966-os Mustangot, beült a volán mögé, megkerülte a háztömböt, nem alkudozott, azt mondta, oké, a zsebébe nyúlt, és letett az asztalra kétezer dollárt készpénzben. A rendőrség kihallgatta a tulajdonost, akinél Galt szobát bérelt, és megállapította, hogy a hetvenkét éves Peter Cherpes végezte bérlője intéznivalóit. Az állás nélküli tengerész aligha volt híjával a pénznek. Az Alabama állam területén érvényes hajtási engedélyért is Cherpest küldte, és ez alkalommal megemlítette, hogy louisianai jogosítványa már van. A közlekedési hivatalban bukkantak fel tehát először a keresett egyén adatai: Eric Starre Galt, született 1931. július 21-én. 180 cm magas, kék szemű, 80 kg súlyú. Lehettek ezek hamis adatok is. Az FBI ugyanis egyidejűleg megállapította, hogy kartotékjában nincs ilyen nevű ember, s Louisianában sohasem adtak ki erre a névre szóló hajtási engedélyt. Az a férfi, akit Eric Starvo Galtnek hívtak, vagy legalábbis annak adta ki magát, s a fehér Mustang tulajdonosa volt, 1967. október 7-én elhagyta a birminghami legényszállást, azt mondta Cherpesnek, Mobile kikötővárosba utazik, hogy valamelyik hajón munkát keressen, de ehelyett Kaliforniába ment. Az FBI adatai szerint ott beiratkozott a National Dance Studios tánciskolába, és február 12-éig látogatta is a tanfolyamot, amelyért 465 dollárt fizetett. De röviddel ezután egy újabb önművelő célzatú befektetést is megengedett magának. Los Angelesben bukkant fel, és látogatni kezdte az International School of Bartending nevű csaposiskolát, ahol 225 dollár tandíjat fizetett. Galt, az ismeretlen tengerész tehát nemcsak felettébb gyanúsan, hanem teljesen érthetetlenül is viselkedett. Mexikót járja egy fehér Mustangon, aztán váratlanul New Orleansban bukkan fel. Miért? Később — valószínűleg a Kennedy elnök elleni merénylet hátterében történtek hatására — olyan nézetek láttak napvilágot, hogy éppen New Orleansben volt az összeesküvők vezérkarának székhelye, s állítólag ott fizettek ki a rasszisták a bérgyilkosnak ötezer dollárt. Ezt a feltevést azonban nem sikerült bebizonyítani. (Folytatjuk) Thomas Harris A vörös sárkány (23) 10 10. FEJEZET A Washingtonból Birmingham felé tartó repülőgép félig üres volt. Graham egy ablakülést választott, mellette nem ült senki. Nem vette el a légikisasszony által kínált fonnyadt szendvicset, a Jacobi-doszsziét tette maga elé a lecsapható asztalkára. A dosszié belső fedőlapjára feljegyezte a Jacobiék és Leedsék közötti hasonlóságokat. Mindkét házaspár egyetemi végzettsége fele járt, mindkettőnek gyermekei voltak — két fiú ás egy lány. Edward Jacobinak az előző házasságából volt még egy fia, aki bentlakásos főiskolán tanult, az mikor meggyilkolták a családot. Mindkét házaspárt egyetemi végzettségű volt, mindkét család szép elővárosban, kétszintes családi házban lakott Mrs. Jacobi is, Mrs. Leeds is csinos volt. A két családnak nagyjából azonos hitelkártyái voltak, ugyanazon népszerű képes hetilapokra fizettek elő. Ezzel vége is szakadt a hasonlóságnak Charles Leeds adóügyi jogtanácsos, Edward Jacobs viszont mérnök és fémipari szakember volt. Az atlantai család presbiteriánus, a birminghami katolikus volt. Leedsék egész életükben Atlantában éltek, míg Jacobiék alig három hónapja költöztek Birminghambe. Dertroitból helyezték át a családfőt oda. A „véletlen” szó úgy koppant Graham agyában, mint vízcseppek egy csöpögő csapból. „Az áldozatok véletlenszerű kiválasztása”, „semmiféle nyilvánvaló indíték” — az afféle kifejezéseket újságok használják, a gyilkossági csoportok nyomozói dühösen és elkeseredetten köpnek az ilyesmire. A „véletlen” azonban nem is volt pontos meghatározás. Graham jól tudta hogy a tömeggyilkosok és a többszörös gyilkosok nem véletlenszerűen szemelik ki áldozataikat. Aki meggyilkolta Jacobiékat és Leedséket, olyasmit látott mindkét családban, ami vonzotta és arra késztette, hogy megölje őket. Esetleg jól ismerte őket — Graham remélte, hogy így volt —, de az is lehet, hogy teljességgel idegenek voltak számára. Abban azonban bizonyos volt, hogy a gyilkos tette elkövetése előtt már látta őket. Azért választotta ki őket, mert valami volt ezekben az emberekben, ami vonzotta őt, s a dolog középpontjában a nők álltak. Vajon mi lehetett az? A bűntényben mutatkozott némi eltérés Edward Jacobbst akkor lőtték le, amikor zseblámpájával világítva lefelé jött a lépcsőn — feltehetőleg fölébredt valami zajra. Mrs. Jacobit és gyermekeit fejbe lőtték, Mrs. Leeds az altestébe kapta a golyót. Mindkét esetben kilenc milliméteres automata pisztoly volt a fegyvere. A sebekben házilag készített hangtompítóból származó acéllapot nyomait találták. A löredékhüvelyeken nem akadtak ujjlenyomatra. Kést csak Charles Leeds esetében használt a gyilkos. Đr. Princi szerint vékony pengéjű, igen éles kés lehetett, feltehetőleg filézökés. Eltérőek voltak a házba való behatolások módszerei is. Jacobiéknál egy földszinti zárt terasz ajtaját feszítette ki a tettes, Leedséknél üvegvágót használt. A birminghami bűntényről készült felvételeken Graham nem látott annyi vért, mint Leedséknél, de a hálószoba falain, a padlótól vagy másfél-két lábnyi magasságban is vérnyomok látszottak. Ezek szerint Birminghamben is közönsége lehetett a gyilkosnak. A birminghami rendőrség megvizsgálta a tetemeket, van-e rajtuk ujjlenyomat, megnézték a körmüket is, de semmit sem találtak. Mivel a birminghami temetés nyáron történt, az efféle nyomok, mint amilyeneket a Leeds gyereken találtak, bizonyára megsemmisültek már. _____ Mindkét helyen ugyanazt a szőke hajat, ugyanazt a nyálnyomot, ugyanazt az ondót találták. Graham a két családról készült mosolygós fényképeket az előtte levő szék támlájánál támasztotta, s a repülőgép lebegő csöndjében hosszú perceken át meredt rájuk. Vajon mi lehetett az, ami a gyilkost éppen hozzájuk vonzotta? Graham erőnek erejével hinni akart abban, hogy igenis létezik közös tényező, s hogy hamarosan meg is fogja azt találni. Máskülönben kénytelen lesz újabb házakba belépve szemügyre venni azt, amit a Csorbafogó otthagyott neki. Graham útmutatást kapott a birminghami kirendeltségtől, s már a repülőtérről bejelentkezett telefonon a rendőrségen. A masszív bérkocsi légkondicionáló berendezésének szerelői vizet fröcsköltek a kezére és karjára. Elsőként a Denison Avenue-n, a Geehan ingatlanügynökség előtt állt meg. A magas, kopasz Geehan türkizkék szőnyegén sietve indult Graham üdvözlésére. Mosolya lehervadt, amikor Graham elővillantotta igazolványát és elkérte tőle a Jacobi ház kulcsát. — Lesznek ott ma egyenruhás zsaruk is? — érdeklődött, és tenyerével nyomkodta a feje búbját. — Nem tudom. — Istenemre, remélem, hogy nem lesznek. Merthogy ma délután úgy néz ki, hogy két érdeklődőnek is megmutathatom. Szép kis ház. Az emberek meglátják, és elfelejtik azt a másik dolgot. Múlt csütörtökön Dulothból járt itt egy házaspár, jómódú nyugdíjasok, meg voltak veszve a Napfény-övezetért. Éppen befelé kalauzoltam őket, jelzálogkölcsönről beszélgettünk, úgy érzem, az a pasas akár egyharmadot is leszurkolhatott volna előlegként, amikor megjelent a járőrkocsi, és már bent is voltak a zsaruk. A házaspár meg kérdezősködött, és atyaúristen, micsoda válaszokat kaptak. Azok a derék rendőrök töviről hegyire elmondták nekik az egészet, még azt is, hogy ki hol feküdt. Azok meg -h isten vele Geehan, nagyon köszönjük a fáradtságát. Megpróbáltam megmutatni nekik, menynyire biztonságossá tettük a házat, de meg sem hallgattak. Már indultak is remegő lábbal át a murván, uzsgyi be a Sedan de Val-jükbe. — Érdeklődött iránta egyedülálló is? — Tőlem nem kérdeztek semmit. Ez ugyanis kollektív eladási listán szereplő ház. De nem hiszem. A rendőrség nem engedte, hogy nekifogjunk a festésnek, вет is tudom, miért, belül csak múlt hét kedden végeztünk. Kétszer is, néhol háromszor is leradíroztuk a belső falakat. Kívülről még most is dolgozunk rajta. Valóságos látványosság lesz. — Ki Mr. Jacobi végrendeleti végrehajtója? — Byron Metcalf, a Metcalf-Barnescégtől. Mit gondol, mennyi időt tölt majd odakint? — Nem tudom. Amíg nem végeztem. — A kulcsot csak dobja be a postaládába. Fölösleges ide visszajönnie. Amint Graham Jacobiék háza felé hajtott, határozottan az az érzése támadt, hogy kihűlt nyomot követ. A város legszélén volt a ház, olyan kerületben, amelyet csak nemrégiben csatoltak Birminghamhez. Egy ízben megállt az országúton a térképen kellett keresgélnie, hogy megtalálja a leágazást egy másodrendű aszfaltozott útra. Több dorat egy hónap telt el, hogy megölték őket. Mit is csinált ő éppen akkor,ai Iker-dízelmotort emelt be egy hatvanöt lábas Rybovica testébe, jelzett az odafenn a darun ülő Ariagának, hogy ereszkedjen lejjebb még egy fél hüvelyket. Késő délután Molly is kijött hozzá, Ariagával hármasban üldögéltek a félig kész hajó kormányfülkéjében egy védőponyva alatt, és nagy garnélarákokat ettek, amelyeket Molly hozott nekik, meg hideg Dos Equis sört ittak hozzá. Ariaga elmagyarázta, hogyan lehet a leggyorsabban megpucolni a homárt, a fedélzeti fűrészporban fölrajzolta a homár legyező alakú farkát, miközben a víztükrön megtörő napsugarak a kerengő sirályok hasán játszadoztak. A légkondicionálóból kifröccsenő víz átnedvesítette Graham ingét — Birminghamben volt, eltűntek a homárok meg a sirályok. Továbbhajtott, jobboldali legelők és fás telkek. k°cskév mai lovak maradtak el mellette, bal kéz felől meg Stonbridge volt, régi lakónegyed, néhány előkelő házzal és sok gazdag ember otthonával. Már vagy száz yardról meglátta az ingatlanügynök hirdetőtábláját. A Jacobi ház magányosan állt az út jobb oldalán. A kocsifelhajtó mellett sorakozó hikoridiófák nedve ragacsossá tette a murvát, amely koppanva pattogott a sárvédőkön. Egy ácslétra tetejéről szerelte be az ablakok védőrácsait. A munkás felemelt kézzel üdvözölte a házat megkerülő Grahamet. (Folytatjuk)