Magyar Szó, 1986. szeptember (43. évfolyam, 255-269. szám)

1986-09-16 / 255. szám

2 KÜLPOLITIKA STOCKHOLMI KONFERENCIA Utolsó simítások a záróokmányon Ahogy közeledik a stockholmi konferencia befejezése (szeptem­ber 19-e), a svéd főváros műve­lődési otthonában, az értekezlet színhelyén, egyre intenzívebb munka folyik. A 35 európai or­szág (csak Albánia maradt távol), az USA és Kanada képviselői a hét végén munkacsoportokban folytattak megbeszélést a záródo­kumentumról. Igyekeztek leküzde­ni egy valóban tartalmas doku­mentum elfogadása előtt álló utol­só akadályokat is. A Kel­et és a Nyugat engedmé­nyei, a semlegesek és az el nem kötelezettek már hagyományosan konstruktív szerepe és minden részvevő azon nyilvánvaló óhaja alapján, hogy Bécsben, a követ­kező biztonsági és együttműködési értekezleten konkrét intézkedése­ket javasoljanak a bizalom és a biztonság erősítése és az európai leszerelés érdekében, a konferen­cián egyetértés alakult ki néhány kényes katonai kérdésben is. A Varsói Szerződés tagországai el­fogadták a katonai tevékenységek helyszíni felügyeletét, az USA be­leegyezett, hogy bejelenti a kato­nai erők Európába küldését, a Szovjetunió pedig abba, hogy elő­re tájékoztat az óvilágban össz­pontosított csapatokról. Igaz, hogy az engedményeket különböző fenntartásokkal adták, ez azonban nem csökkenti az elért eredmé­nyek jelentőségét. Továbbra is kemény diót je­lentenek azonban a katonai erők felügyeletének módozataival és a katonai tevékenység korlátozásá­val kapcsolatos kérdések. A két tömb egyelőre nem tud megálla­podni abban, hogy mekkora csa­patlétszám felett legyen kötelező a katonai tevékenység bejelentése (az USA 10 000-es, a Szovjetunió 18 000-es létszámot emleget), és abban sem, hogy melyik fél re­pülőgépeiből végzik­­majd a légi felügyeletet. A Szovjetunió szerint az ellenőrzött országok gépeiből kellene végezni a felügyeletet, a Nyugat ezzel szemben harmadik országok szállítóeszközeit részesíti előnyben. Végezetül a Nyugat a katonai tevékenységeknek csupán időbeli korlátozását tartja elfo­­gad­hatónak. Az értekezleten nem hivatalos körökben úgy gondolják, hogy a következő napok egyhülést hoznak számos eddigi merev álláspont­ban. Mivel kényes katonai kérdé­sekről van szó, bizonyos taktizá­­lás, várakozó álláspontra helyez­kedés tapasztalható, de összeha­sonlíthatatlanul kisebb mértékben, mint az értekezlet korábbi sza­kaszaiban. Ez is a derűlátó elvá­rásokat látszik alátámasztani. (Tanjug) Az afganisztáni felkelők állítá­sa szerint az elmúlt két hónap­ban az iráni határ közelében, He­rat város környékén a falvak bombázása során több száz ember életét vesztette. Ezt az állítást a Dzsamájet nevű szervezet képvi­selője ismertette, amelynek harco­sai az utóbbi hetekben az emlí­tett övezetben súlyos harcokat vívtak az afganisztáni és szovjet erőkkel. A felkelők képviselője szerint — állításait az AAP, a felkelők tájékoztatási szolgálata továbbítot­ta — a Herat körüli mintegy 60 falut, ahol a modzsaheddinek me­nedéket találtak, a városból éjjel­nappal lőtték messzehordó tüzér­ségi fegyverekből. A falvakban megsemmisült csaknem az egész termés és az állatállomány, és legalább 10 000 lakos menekült a határon túlra, Iránba. A nyár folyamán a legsúlyosabb harcokról éppen Heráiból, Afga­nisztán harmadik legnagyobb vá­rosából érkezett a legtöbb hír. A felkelőknek időnként sikerült elfoglalniuk Herat óvárosának egyes negyedeit, sőt egy alkalom­mal néhány órán át ostrom alatt tartották a városi repülőteret is. Nyugati források általában meg­erősítették az állításokat a fel­kelőknek a harcokban elért sike­reiről. Annak idején a PDPA fő­titkára, dr. Najibullah is elláto­gatott Heratba és a helyi rádió­­állomáson keresztül elismeréssel adózott a katonáknak az „ellenfor­radalmárok elleni sikeres küzde­lemért”. A Dzsamájet szóvivője a város körüli polgári célpontok állítóla­gos bombázásáról szóló legújabb jelentésében azzal vádolta az „in­­váziós erőket”, hogy azért folya­modtak ehhez a módszerhez, mert „napokon át súlyos veszteségeket szenvedtek a felkelőkkel folytatott harcokban”. A közlemény megállapítja, hogy Rabbani professzor (az egyik leg­jelentősebb felkelővezér) megpa­rancsolta a körzet parancsnoká­nak, hogy indítson újabb nagy támadást a szovjet csapatok ellen. Egyébként a felkelők sikereiről szóló legújabb jelentésekben fel­tűnően kerülik az eddig szokásos megfogalmazást a „szovjet—kabuli erők” veszteségeiről, csupán a ka­buli hadsereg megölt, megsebesí­tett vagy foglyul ejtett katonáiról tesznek említést. Paktia tarto­mányban a modzsaheddinek állí­tólag két hétig ostromgyűrűben tartották az afganisztáni hadsereg jelentős erőit. Megsemmisítettek négy tankot, megöltek „bizonyos számú” ellenséges katonát és he­tet foglyul ejtettek. Szeptember 7-én Zama körzetben folytak sú­lyos harcok, megsemmisítettek egy tankot, s legénységét megölték. Más jelentések szerint a felke­lők 32 rakétát lőttek ki a jalala­­badi repülőtérre. Ezeket az állí­tásokat független források nem erősítették meg. (Tanjug) AFGANISZTÁNI HÁBORÚ Heves harcok Heráinál Többszáz ember meghalt NÉHÁNY SORBAN BELGRÁD• A BUNDESTAG KÜLDÖTTSÉGE BELGRÁDBAN (Tanjug). —­­ JSZSZIK Képviselőházának meghívására tegnap hazánkba érkezett a nyugatnémet Bundestag külpolitikai bizottságának küldöttsége. A dr. Hans­­»гк«­ elnök vezette küldet­téget a surémi repülőtéren dr. Mijat Ljukovic, a Szövetségi Tanács külpolitikai bizo­tságának elnöke üdvözölte. BANGKOK: MALAYSIA SZOVJET KATONAI HELIKOPTEREKET VA­SÁROL (Tanjug) — A Far Eastern Economic Review című Hongkongi fo­lyóirat írása szerint Malaysia tárgyalásokat folytat a Szovjetunióval leg­alább két katonai helikopter vásárlásiról. Katonai körökben nagyra be­csült, hatékony MI—26 típusú helikopterekről van szó, amelyek igen nagy távolságot tehetnek meg fedélzetükön 85 katonával és teljes felszereléssel, körülbelül 300 kilométer óránkénti sebességgel. Malaysia állítólag kénytelen megvásárolni ezeket a helikoptereket a két ország árucsere-forgalmában megnyilvánuló hatalmas kereskedelmi többlet miatt — állítja a lap és hoz­záteszi, hogy ha megveszik őket,­­ezek lesznek az első szovjet katonai heli­kopterek az ASEAN valamely tagállamában. STOCKHOLM: NEMZETKÖZI КАВ­ÍTÓSZERELLENES ÉRTEKEZL­ET (Tanjug). — A svéd parlamentben tegnap ötnapos nemzetközi értekezlet kezdődött a kábítószer elleni harcról. Kormányon kívüli szervezetek, kor­­mányok és nemzetközi szervezetek képviselői és a világ minden részéről érkezett szakemberek, mintegy 200-an, vesznek részt az értekezlet munkájá­ban. Az értekezletet azért hívták össze, mert tudatában vannak, hogy egyetlen kormány vagy szerv sem ve­heti­ fel magányosan a harcot a ká­bítószer-élvezéssel. Sok szervezet valamiképpen máris részt vesz a kábító­szerekkel való visszaélések megakadályozásában, és a tapasztalatcsere egy hatásos közös program kialakításához vezethet. Az ENSZ főtitkársága 1987 júniusára nemzetközi értekezletet hí­vott össze a kábítószerrel történő visszaélések és kereskedelem problémáinak megvitatására. JOHANNESBURG: A SOW­ETÓI ZAVARGÁSOK ÚJABB ÁLDOZATAI (AFP). — Tizennégy személy életét vesztette a néger munkások és a ra­dikális politikai nézeteket valló fiatalok összecsapásában, amely a hét vé­gén dúlt Dél-Afrika legnagyobb néger településén, Sowetóban. A szemta­núk állítása szerint a zulu négerek csoportja és a harcias fiatalok között öt nappal ezelőtt kezdődött a leszámolás. ÁRFOLYAMLISTA Soha nincs egyedül! Hű társai a vajdasági általános bankok! VAJDASÁGI TÁRSULT BANK Egység Vételi Közép- Eladási árfolyam Az árfolyamlista tegnap óta érvényes. ORSZÁG Valuta AUSZTRIA schilling 100 2762,42 2766,57 2770,72 BELGIUM frank 100 942,05 943,47 944,89 DÁNIA korona 100 5153,31 5161,05 5163,79 FRANCIAORSZÁG frank 100 5943,46 5952,39 5961,32 HOLLANDIA gulden 100 17289,37 17315,34 17341,31 OLASZORSZÁG líra 100 28,13 28,17 23,21 NORVÉGIA korona 100 5448,25 5456,43 5464,61 NSZK márka 100 19368,99 19398,09 19127,19 SPANYOLORSZÁG pezeta 100 293,07 293,51 293,95 SVÁJC frank 100 23991,92 24027,96 24064,00 SVÉDORSZÁG korona 100 5773,98 5782,65 5791,32 NAGY-BRIT­ANNI­A fonti 589,72 590,61 591,50 JAPÁN jen 100 257.33 257.72 258,11 KUVAIT dinár1 1362,71 1364,76 1366,81 KANADA dollár1 287.58 288.01 288,44 USA dollár1 398,87 399,47 400,07 AUSZTRÁLIA dollárt 249,55 249,92 250,29 MAGYAR SZÓ Előkészületek a ciprusi miniszteri értekezletre A ciprusi kormány miniszteri bizottságot nevezett ki, hogy elő­készítse az el nem kötelezettek miniszteri értekezletét. A hararei csúcsértekezleten született döntés értelmében erre 1988-ban kerül so­r Cipruson. Az előkészítő bizottság kineve­zéséről a ciprusi kormány hétvé­gi rendes ülésén született döntés, miután Kiprianu elnök tájékoztat­ta a minisztertanács tagjait az el nem kötelezettek hararei csúcsér­tekezletének eredményéről. Kiprianu elnök tegnap reggel Athénba utazott Panajotisz Kane­­lopulosz volt görög kormányfő te­metésére. Azután találkozik Pa­pandreu miniszterelnökkel. (Tan­jug) DÉL-SZUDÁN Ismét közlekednek a repülőgépek Egyhónapos s­zü­net után a szu­­dáni légiforgalmi társaság felújí­totta az ország déli­­részeivel a lé­gi kapcsolatot. Augusztus 16-ára szakadtak meg a járatok, amikor az úgynevezett Szudán­i Népfelsza­badító Hadsereg Malaikal közelé­ben lelőtt egy utcsgépet. Akikor 60 személy életét vesztette. Az elmúlt egy hónap alatt egyet­len gép sem indult Khartúmiból Dél-Szudáníba. Mahdi­ kormányfő kabinetjének ez sok nehézséget okozott, mert leállít a déli ország­részekben éhező lakosok ellátása. "A szárazság miatt azon a vidéken már két éve éhínség pusztít és az élelmiszersegélyt csak repülőgépen tudják továbbítani. Egyelőre­­két déli várossal újítot­ták fel a járatot, a harmadik to­vábbra is el van vágva a külvilág­tól. Már két hóna­pja megszállva tartják a felkelők. (AP) Valamennyiünk ügye A Jugoszláv Békeliga ünnepi felhívása Szeptember 16-a, a nemzetközi békenap alkalmából a Jugoszláv Béke­liga készségét fejezte ki, hogy a társadalom legszélesebb köreinek óhaja szerint még intenzívebben és tartalmasabban tevékenykedik a világbéke és a leszerelés javára. A liiga ün­nepi közleményében felszó­lítja hazánk minden társadalmi erejét és a­­legszélesebb körű de­mokratikus és békeszerető közvéle­ményt, a különféle békemozgalma­­kat és szervezeteket, hogy ennek a célnak szenteljék politikai tevé­kenységüket és erőiket. Erre szük­ség van most, amikor a nemzetkö­zi viszonyok a­z állandó fenyegeté­sek, veszélyek, egy atomháború fenyegetése és helyi fegyveres ös­­­szetűzések árnyékában alakulnak. A leszerelésért és békéért foly­tatott harc, és az ilyen szellemben való nevelés kell, hogy vezéreljen minden emberi tevékenységet. Min­den ember, nép és ország joga és­­kötelestsége ez. A béke összetett és változó folyamat, ezért a béke­­harcnak se ilyennek­­kell­ lennie. A Jugoszláv Békeliga tehát támogat­ja és követi az el nem kötelezettek mozgalmának politikáját és akció­it, amelyek megfelelnek a béke,­­a leszerelés, a szabad fejlődés, füg­getlenség, 'bizalom és együttmműkö­­­d­és átfogó 'ko­ncepciójána­k. A bé­két állandóan építeni kell és ezért folyamatosan fejleszteni a nem­zetközi kapcsolatokat és szociális viszonyokat. (Tanjug) KAMERUNI GÁZ­KATASZTRÓFA Nem a vulkán okozta a kitörést A Kamerunban kutatásokat végző egyesült államokbeli geo­lógusok szerint nem tűzhányó­­kitörés okozta a múlt havi gázkitörést, amelynek 74­ ál­dozata volt. Az augusztus 21-i tragikus események nem állnak összefüggésben a vulkánnal, hanem a Nios tó vizében össze­gyűlt nagy mennyiségű gáz szabadult fel, jelentette ki John Lor­kwood, a geológus­­csoport egyik tagja. Az ameri­kai szakértők megállapítása összhangban van más szakem­berek nézeteivel is, akik úgy hiszik, hogy a gáz hosszabb ideig ott­ lappangott a tó mé­lyén és valószínűleg szeizmi­kus mozgások következtében felmelegedett és a felszínre emelkedett. (UPI) 1986. szeptember 16., kedd Corazon Agino, a Fülöp-szigetek elnöke tegnap az Egyesült Álla­mokba utazott, hogy az ország adósságainak törlesztéséről és a kétoldalú kapcsolatok, mindenek­előtt pedig a kereskedelem fej­lesztéséről tárgyaljon. Aquino asszony Reagan elnökkel, George Shultz államtitkárral, valamint a Nemzetközi Valutaalap és a Világ­bank képviselőivel is találkozik. Látogatásának legfőbb célja, hogy kedvező határidőket szabjanak a Fülöp-szigetek 26 milliárd dollá­ros adósságának törlesztéséhez, és megnyissák a piacot a Fü­löp-szi­­getek árucikkei előtt. A képen: Corazon Aquino búcsút int hívei­nek a manilai repülőtéren összesen 189 kínai sportoló és szakember érkezett tegnap Szöulba Dél-Korea fővárosába a szeptember 20-án kezdődő Ázsiai Sportjá­tékra. Ezzel véget vetettek a bizonytalanságnak, hogy Kína nem küldi el sportolóit. Mellesleg a repülőtéren tegnapelőtt pokolgép robbant és a személy életét vesztette, 19 pedig megsebesült. A spor­tolók érdekében még jobban fokozták a biztonsági intézkedéseket. A dél-koreai rendőrség hozzálátott a 10 millió lakosú Szöul átkuta­tásához, mert feltételezik, hogy a támadók még a városban van­nak. A robbanás színhelyén dél-koreai gyártmányú elemeket és huzalokat találtak, ezért feltételezik, hogy a terroristák hazaiak vagy tartózkodási joguk van Szöulban. A robbanás miatt fokozódott a feszültség a két Korea között. A dél-koreai rendőrség főnöke megismételte a vádat, hogy a pokolgépes merényletet „vagy a Ko­reai NDK, vagy egy általa felbujtott dél-koreai csoport” követte el. A képen: rendőrök az Ázsiai Sportjátékok helyszínén

Next