Magyar Szó, 1986. december (43. évfolyam, 329-343. szám)

1986-12-05 / 333. szám

MADÁRNAPTÁR Gatyásölyv Vajdaságban és az ország más táján is manapság még gyakori köl­tőfajnak szá­mít az egerészölyv. Ezek a termetes öly­­vek tévesztik meg leggyakrabban a lai­kus madárismerőket, se szeri, se száma a nagy sasokról szóló híreszteléseknek, információknak. A leírásokból azonban csakhamar kiderül, hogy a hasznos ege­részölyvünket vélték sasnak a jóhiszemű hírhozók. Európa, Ázsia és Észak-Ameri­ka fahatárán túli tundravidákon él a mi egerészölyvünk közeli rokona, a gatyás ölyv (Buteo lagopus). Ez az északi elter­jedéses ragadozómadár télen gyakran el­látogat hozzánk, sőt kivételesen nagyob­­mennyiségben, szinte i­nváziószerűen is jelentkezhet. Gyakran együtt látjuk a gatyásölyv­eket a hozzánk szintén telelni érkező egerészölyvekkel, amelyek felvált­ják a nálunk költő példányokat, így az a benyomásunk támadhat, hogy el sem költöztek egerészölyveink, csak csatlakoz­tak hozzájuk a téli vendég gatyásölyvek A gatyásölyv 50—60 cm hosszú, szárnya és farka valami­vel hosszabb, mint az egerészölyvé. Külalakra nagyon hasonlít egymásra a két madárfaj, de a gatyásölyv farka felülről fehér, amelynek a vég­én fekete keresztszalag látható, és ez a tu­lajdonsága, valamint hogy a csűdjét is toll fedi (gatya), biztosan megkülönböz­teti az egerészölyvtől. Teste alulról vi­lágos, piszkosfehér, hasán széles sötét folttal. A röpülő gatyásölyvön alulról jól kivehetők az ujjakig tollas lábak. A fia­tal gatyásölyveket már nem lehet ilyen biztosan elkülöníteni az egerészölyv fia­taljaitól, de fehéres farkuk nyújthat né­mi támpontot a meghatározásukban. A gatyásölyv latin szaknyelven Buteo lagopus, ami nyúllábú ölyvet jelent a szó szerinti fordításban, s ebben sok igazság van: a végiig tollas lábak a nyúl szőrös lábára emlékeztetnek. Egyes vidé­k _______________________________ kékén a lakosság téli irányának hívja, hiszen a téli tál gyakran látható raga­dozómadara. A telelő ülü elnevezés alap­ja viszont az lehetett, hogy a gatyásölyv órákon át üldögél, gubbaszt, karókon, telefonpóznákon prédára lesve. Az egerészölyvhöz hasonlóan vadászik, őket is ott látjuk október végétől, de novembertől márciusig a sík róm­aság, a behavazott mezők felett üldögélni, néha csak egy nagyobb földkupac tetején, máskor kútágasan, boglya vagy kazal te­tején, vagy éppen villanypóznán, amint a hideggel dacolva lesnek zsákmányra, várják türelmesen, hogy az éhes rágcsá­lók, mezei pockok és egerek előbújja­nak vackákból. Hideg és havas télen megfogják a legyengült fácánt és fog­lyot is, de ezek amúgy is elpusztulnának, hiszen életképtelen példányokról van szó. A vadban tett kártételük nem jelentős, mégis éppen ilyen indítékkal ragadnak fegyvert a f­elvilágosulatlan vadászok, és ölik meg ezeket a rágcsáló pusztításukkal jelentősen hasznot, hajtó, kivételesen szép ragadozómadarakat. A sok-sok megvizs­gált gyomortartalom már ékesen bizonyí­totta, hogy fő táplálékukat az apró rág­csálófajok képezik. A fogoly vagy fácán­tetemről felriasztott ölyv még koránt­sem jelenti azt, hogy képes ez a madár egészséges példányok elejtésére, sokkal inkább arról van szó, hogy tetemre buk­­kant, az ölyvek szívesen fogyasztanak dögöt, különösen télen, a táplálékínséges időszakban. A télen nálunk időző példányok — gyűrűzési adatok alapján­­tudjuk —, a svéd Lappföldrül és általában Finnor­szágból érkeznek. A nálunk megjelenő gatyásölyvek sokszor csak rövidebb ideig időznek a rónaságon, és tovább kóbo­rolnak dél felé, egészen a dalmáciai ten­gerpartig levonulnak, a zord észak-euró­pai tél elől. Hosszú útjuk során sajnos sok áldozatul esik belőlük, jórészt az emberi felelőtlenségnek köszönhetően Természetesen ellensége nem lévén, az ember jelenti a legnagyobb veszedelmet a gatyásölyvekre és általában a ragado­­zómadarakra. A dúvadirtás céljából meg­gondolatlanul kirakott mérgezett, dögöt általában a ragadozón­adarak találják meg elsőnek, és esnek áldozatul ezek a hasznos és ezért kíméletet érdemlő tollas jószágok. GERGELY József A zsiráfok társas élete A Rhode Island-i egyetem két kutatója Tanzánia nemzeti parkjaiban több éven át figyelemmel kísérte a zsiráfok társas viselkedését. A zsiráfok általában békés állatok. A sztyeppen többnyire együtt le­gelnek zebrákkal, antilopokkal és struc­­cokkal. Legföljebb ötven állatból álló nyá­jukban a tagok sűrűn cserélődnek. A nyáj „kemény mag”-ját egy vagy több anya­állat, azok borjai és néhány más fiatal állat alkotják. Hímek csak fiatalkoruk­ban állandó kísérői az ilyen csoportoknak, ők életkoruk előrehaladtával mindinkább önálló életet élnek, s erről csak alkalom­­szerűleg mondanak le, például, amikor „leánynézőbe” mennek. A csordát vala­melyik középkorú vagy öreg zsiráfanya vezeti, s a csorda nőstény tagjai ebben a szerepükben egymást váltogatják. Csak a hím zsiráfok közt létezik a ko­ron, a test méretein és a tapasztalaton alapuló egyértelmű rangsor. Ha két hím zsiráftehenek közelében összetalálkozik, a magasabb rangú „daliás” testtartást vesz föl: a fejét és a nyakát fölfelé nyújtja, riválisának a sremébe mered, s ezáltal sürgős távozásra készteti azt. Harcra kö­zöttük csak ritkán kerül sor. A fiatal hí­mek körében azonban gyakori a vere­kedés és a játékos erőpróba. Az életkorral fokozódik a hímek nemi serénysége. A nőstények párosodási kész­ségét a vizeletük ízéről ismerik fel. Ha a nőstény hajlandó párosodni, a hím el­különíti őt a csoporttól, s addig udvarol neki, amíg meg nem hagyja­­magát hág­ni. A tehén az udvarlóját órákig, sőt na­pokig hitegeti: a kutatók szerint ez arra szolgál, hogy a magasabb rangú hímeknek módjuk legyen az alacsonyabb rangút ki­szorítani. (Journal of Natural History) Lakásfűtő tehenek Egy 600 kilogramm testsúlyú tehénnek 1,2 kilowatt a hőteljesítménye — annyi, mint egy közepes villanykályháé. Már 20 tehén fedezhetné egy 150 négyzetméter alapterületű lakás fűtőszükségletét, és ez­zel évente 3300 liter fűtőolajat takarít­hatna meg — ez derült ki az istállók energiáját hasznosítani kívánó nyugatné­met kutatók vizsgálataiból. A tehénis­tállókban mindig hőfelesleg van, ami a szellőztetéssel elvész. Ezt a hőfelesleget csak hőszivattyúval lehet hasznosítani. A meleg istállólevegőt elszívják, és a hőt folyadékba viszik át. A hőszivattyú 40— 50 fokos hőmérsékletre hevíti a vizet az istálló melegével. Jól szigetelt csöveken lehet a meleg vizet eljuttatni az istálló mellett elhelyezkedő lakóépületekbe. A víz leadja hőjét, és visszaáramlik a hőszi­vattyúba. / LÁTOGATÓBAN EZERMESTER OLVASÓNKNÁL Füstölő­­ bádoghordóból TOPOLCSÁNYI PÉTER becsed olva­sónk is szereti a jó falatokat. Évente kétszer vág disznót. A márciusit felsze­leteld, és beteszi a mélyhűtőbe, a decem­beriből viszont hurkát, kolbászt készít, a sonkát és szalonnát pedig felfüstöli. A gondosan lekerekített sonkákat meg a szép tábla szalonnákat a négy-­hathetes pácolás után egy újvidéki­­henteshez vitte füstölni, mivel becses házuk udvara ki­csi, sehol sem lehetett helyet találni téglából épített füstölő száméra.­­ Szerencsére nem sok idő kellett ah­hoz, hogy észre vegyem: a másnál füs­tölt sonka sohasem olyan finom, mint ha én magam végezném ezt az egyszerű, de kényes munkát — magyarázta a napok­ban vendéglátónk. — Ezért egyik bará­tommal — akinek még udvara sincs, mindössze egy második emeleti három négyzetméteres erkélye­n elhatároztuk, egy kis helyet igénylő, kisebb udvarban, erkélyen is használható füstölőt készí­tünk 200 literes­­bádoghordókból. Haszná­lat után a szerkezet szétszerelhető, és a pincében­­ tartható a következő alkalomig. S most vegyük szemügyre Topolcsá­­nyiék jól sikerült mini füstölőjét (1. áb­ra). Valójában két darabból áll, az alsó üstházhoz hasonló részből (B), és az erre tett, kolbásznak, sonkának helyet adó hor­dóból (A). A B betűvel jelzett szerkezeti egység úgy készült, hogy ezermester olvasónk sa­rokcsiszolóval­­lehet vésővel és kalapács­csal is!) eltávolította a hordó egyharma­dát. Alul 6 rést nyitott a levegőnek, ki­vágta az ajtó nyílását, majd a lemetszett egyharmad egyik darabjából kiszabta a tűztér ajtaját. Az ajtót két kisebb mé­retű pánt tartja, ezeket olvasónk két-két hatos csavarral erősítette fel a bádogra. Végül 6 mm-es laposvasból meghajlította a tűztér három lábát, meg az ide-odate­vést megkönnyítő két fogantyút. A lá­bakat és a füleket szintén 6-os csavarok tartják, belülről alátéttel és két anya­csavarral biztosítva. — Úgy tervezem, hogy még a napok­ban az alsó részbe­n a tűztér ajtajával szembeni oldalon, a felső karimához kö­zel, nyílást vágok a kályhacső számára, így a mini füstölő a későbbiek során üst­házként is hasznosítható lesz — beszélt a terveiről olvasónk. — Füstöléskor alu­fóliával fedem majd le a kéménynyílást, hogy a füst maradéktalanul felszálljon a hús közé, és ne oldalt szökjön meg. A húsoknak helyet adó A rész elkészí­tése a bádoghordó aljának eltávolításával kezdődött. Sarokcsiszolóval ez a munka percek alatt elvégezhető, de vésővel, ka­lapáccsal sem tart tovább fél óránál. A másik fenéklemezt nem szükséges teljesen eltávolítani. — Elegendő, ha 7—8 darab, tenyérnyi nagyságú nyílást vágunk rajta, így a tűztér és a húsok közé egy válaszfal-szerű bádog kerül, amely egy­részt jól eloszlatja a füstöt, másrészt megakadályozza, hogy az esetleg leakadó sonka, szalonna vagy kolbász a parázsra essék — mutatta vendéglátónk. Miután becses olvasónk simára csiszol­ta az éles éleket, hozzáfogott a tartóru­­dak támasztékául szolgáló hornyok ki­dolgozásához. A sarokcsiszolóval seprű­nyél vastagságú és mélységű bevágásokat készített (2. ábra) a bádogkarimán. Fenyőfadeszkából készült a füstölő fe­dele. A durván szabott deszkákat olva­sónk 5—5 mm-es hézagokat hagyva, hogy a füst szabályosan áramoljon a hordók­ban, szegezte fel a keresztlécekre. Miután a hordó segítségével a fára rajzolta a megfelelő átmérőjű kört, körfűrésszel ala­kította ki a fedél végleges alakját (3. áb­ra). A fogantyút 3 mm-es laposvasból hajlította meg, és két-két facsavarral erősítette a helyére. A fát fáradtolajjal (elhasznált motorolajjal) itatta át, hogy jobban ellenálljon az időjárás viszontag­ságainak. Az alapozófestékkel még be nem fes­tett füstölő A részének felső darabját mutatja 4. felvételünk. A hornyokba il­lesztett seprűnyelekre egy-egy sonka vagy szalonna, esetleg hat-hat pár kol­bász akasztható. A két hordó összeillesztésének módját 5. felvételünk ábrázolja. Olvasónk saj­nos nem tudott két pontosan egyforma, azaz teljesen megegyező átmérőjű bádog­hordót szerezni. A felső átmérője 8 mm­­rel kisebb volt az alsóénál. Ebből ere­dően Topolcsányi Péter az alábbi megol­dást választotta: 3 mm-es lapos vasból 3 darab, enyhén V alakúra hajlított ido­mot készített. A hordó pereméhez viszo­nyítva 120—120 szögben két-két, alátét­tel és kettős anyával biztosított csavarral a bádoghoz erősítette az acélidomokat. A felülre tett hordó ennek folytán nem mozdulhat el, és a­­karimák né­hány milliméteres átfedése biztos támaszt nyújt a felső hordónak. Írta és fényképezte: HORVÁTH Gábor /43

Next