Magyar Szó, 1986. december (43. évfolyam, 329-343. szám)
1986-12-15 / 343. szám
----------HÍREK 1986. december 15. VALÉR napja A Nap kel 7 óra 25 perckor, lenyugszik 15 óra 54 perckor. HÉTFŐ JÓ REGGELT Jó az, ha a szakember részt vesz egy-egy szakmai kiállításon, vásáron, sokat tanulhat belőle. Vonatkoztatható ez az edzőkre is. Ott kell lenniük egy-egy világversenyen, hogy lássák, mit tudnak és hogyan csinálják mások, mennyit fejlődött a sportág. Tudják ezt a Jugoszláv Súlyemelő Szövetségben is nagyon jól, de sajnos, olyan szegények, mint a templom egere, a szövetségi edzőt sem küldhetik világversenyre. De még a versenyzőket sem, így például az idei világbajnokságra, melyet Szófiában tartottak meg, kijelöltek négy versenyzőt, akiknek a köztársasági, vagy tartományi szövetség fedezte a költségeket. A válogatott edzőjének minden versenyző szövetsége fizetett egy napot. Tehát négynapi ellátása volt az edzőnek Szófiában. A verseny viszont nyolc napig tartott, az egyik jugoszláv súlyemelő a verseny elején, három pedig a végén lépett porondra. Az edző pedig találja föl magát, ahogy tudja. Ezt még valahogy meg is értené az ember. Nincs pénz, nem ugrálhatunk. De amit most mondok el, azt már nem lehet megérteni. Ugyanazon a súlyemelővilágbajnokságon tanulmányúton ott volt egy zágrábi edző is. Dolláros napidíjjal. Minden költségét az Universiade fedezte. A főiskolások legnagyobb versenye jövőre lesz Zágrábban, az egész ország érdeke, hogy jól sikerüljön. Kell is, hogy az Universiade finanszírozzon ilyen tanulmányutat, mondhatná bárki. Lássa az emberük, hogyan csinálják azt egy világbajnokságon. Igen ám, de az Universiadén nincs is súlyemelés! Úgy tűnik, pazarlás annál inkább, amelyet fűzfapoétánk sem hagyott szó nélkül: Universiade örve alatt Sok mindenki kifogja a halat, Sütögeti pecsenyéjét, Dicsérgeti szerencséjét! (Korona) IDŐJÁRÁS _________________________________ Tegnap egész Európában mérsékleten, vagy túlnyomóan felhős idő uralkodott. Kontinensünk déli, nyugati és észak-nyugati térségeiben helyenként gyenge esőzések voltak, a Szovjetunióban pedig havazott. Vajdaságban ma reggel és délelőtt felhős idő várható, helyenként havas esővel, havazással és ónos esővel. Délután a csapadék eláll és a felhősödés fokozatosan csökken. A reggeli hőmérséklet —4 és —1, a nappali hőmérséklet —1 és 2 fok között. Ma az ország nagy részében felhős idő várható. A tengerparton esőzéseken kívül záporeső és zivatar is lesz. A kontinentális övezetekben helyenként havas eső, havazás. A reggeli hőmérséklet —6 és 1, a tengerparton 5 és 10 fok között, a nappali hőmérséklet —6 és 6, a tengerparton 10 és 14 fok között. Tegnap 13 órakor a hőmérséklet a következőképpen alakult: Palics1, Zombor 2, Becse 1, Zrenjanin 2, Újvidék 3, Versec 2, Sremska Mitrovica 2, Belgrád 3, Zágráb 1, Ljubljana 2, Maribor 0, Eszek 2, Szarajevó 8, Banjaluka 4, Niš 8, Priština 3, Szkopje 0, Mostar 5, Titograd 6, Pula 9, Split 2, Dubrovnik 14. Tegnap a legmelegebb Dubrovnikban, Hercegnoviban és Hvaron volt, ahol 14 fokot mértek. A leghidegebb Muraszombaton volt 1 7 fok. KÉTMILLIÓ ÉVES MAJOMFOG. — Junan kínai tartományban megtalálták egy emberszabású majom fogát. A lelet korát 2—2,5 millió évre becsülik. Ez a felfedezés alátámasztja azt az állítást, hogy a világnak az a része civilizáció egyik bölcsője volt A SZÁJRÁK MEGELŐZÉSE. — Az Akután nevű pattanás elleni szerrel sikeresen lehet gyógyítani a szájon jelentkező fehér testokat, amelyekből rák fejlődhet ki. Ezeket leukoplaskiának nevezik. A hustoni M. D. Anderson kórház orvosai a New England Journal of Medicine orvostudományi szaklapban hírül adták, hogy háromhetes terápia után az Akutannan kezelt páciensek 67 százalékánál visszahúzódtak a fehér foltok, de egyeseknél, miután abbahagyták a szer használatát, kiújultak, revolverrel tiltakozott A MŰVI VETÉLÉS ELLEN. — Simon Levi 25 éves torinói orvostanhallgató enyhén szólva igen eredeti módon nyilvánította ki, hogy ellenzi a művi vetélést. Amikor menyasszonyát a műtőben már elaltatták, Levi berontott a terembe és figyelmeztetésül revolverével a mennyezetbe lőtt. A műtétet természetesen megszakították. Levit nyolchavi feltételes börtönbüntetésre ítélték. VESZETTSÉG ELLENI AKCIÓ IZMIRBEN. —■ A két és fél milliós Izmir török városban kiterjedt akciót indítottak ,a veszettség ellen. Pusztítják a kóbor kutyákat és macskákat. Egy nőstény kutya teteméért 2,9 dollárt, egy hím kutya teteméért pedig 2 dollárt fizetnek. Az akció azért indult el, mert a múlt héten egy 21 éves fiatalember meghalt veszettségben. Egy veszett kutya harapta meg. HAGYOMÁNYOS RUHÁT KELL VISELNI. — Burkina Fasso kormánya törvényt fogadott el, amelynek alapján a kormány összes tagjai, a kormány intézményeinek elnökei, a minisztériumok főtitkárai és a közigazgatási főtisztviselők munkahelyükön kötelesek tradcionális népviseletben megjelenni. A ruhának hazai anyagból kell készülniük. Ez a rendelkezés a jövő év január elsején lép életbe. Két célja van, az egyik, hogy a kormány tisztviselői ne utánozzák a nyugati öltözködést, a másik pedig, hogy pártolják a hazai ipart. KÍNÁBAN NE ÜZÉRKEDJ A RÉGISÉGEKKEL... — ha nem akarsz nagy bajba (pénzbírság, elkobzás) keveredni, szólhatna röviden az a felhívás, amelyet a kínai kulturminisztérium intézett a világhoz. Tette ezt azért, mert az utóbbi időben igen elharapózott a régiségekkel való illegális kereskedelem. A China Daily angol nyelven megjelenő napilap írása szerint a kínai vámügyi szervek fél év alatt 2000 régiség kivitelét hiúsították meg. Tavaly összesen 10 600 csempészt füleltek le. Elrettentő példaként említik az egyik hongkongi üzletember esetét, aki Hunan tartományból szeretett volna régiségeket átcsempészni és akit emiatt 1 millió hongkongi (125 ezer USA) dollár pénzbírságra ítéltek. Kína betiltotta az 1795 előtti évekből származó tárgyak kivitelét, az ezutáni időszakból visszamaradt régiségekben pedig leülön engedély szükséges. nyugdíjazták a RENDŐRKUTYÁT. — Methuen amerikai kisváros rendőrsége elhatározta, hogy nyugdíjazza a Lucky nevű rendőrkutyát. Ez a német juhászkutya hat éven át végzett szolgálatot Larry Giordano rendőrrel együtt. Több mint tíz letartóztatásban segédkezett. A kutya igen népszerű az egész városban. Nyugdíjaztatása alkalmából ünnepséget rendeztek, amelyen rendőrjelvényt adtak át neki. Nyugdíja 45 dollár havonta, s ez biztosítja ellátásának költségeit és az állatorvosi szolgáltatásokat. Lucky most a Giordano család kedvence. Larry Giordano szintén nyugdíjba vonult. VÍZÁLLÁS A DUNA stagnál. Bécsnél 83 ( + 1), Pozsonynál 64 (—7), Budapestnél 94 (—1), Bezdánnál —22 ( + 8), Gombosnál —21 (—4), Újvidéknél 12 (—3). A DRÁVA kissé apad. Eszéknél —111 ( + 3). A TISZA kissé apad. Vásárosnaménynál —206 (—3), Szegednél 60 (0), Zentánál 211 ( + 1), Becsénél 293 (—3), Titelnél 02 (—8). A SZÁVA kissé apad. Zágrábnál —233 (—3), Sremska Mitrovicánál 122 (—2), Belgrádnál 131 (0). BÁTOR TOLVAJOK. — Hogy a lopáshoz néha nagy bátorság kell, bizonyítja két thaiföldi esete, akik kobrákat loptak, majd egy vendéglőnek adták el, aki kígyóból ételkülönösségeket készít. A tolvajok 80 kobrát loptak el. A rendőrség rövid idő után elfogta a tetteseket. A VILÁG LEGNAGYOBB FILHARMONIKUS ZENEKARA. Tegnap Rio de Janeiróban a Maracana labdarúgóstadomban 200 000 néző előtt megtartották a világ legnagyobb filharmonikus zenekarának hangversenyét. Az együttes 109 zenészből áll, akiket 57 országból toboroztak össze. Beriloz, Beethoven és Sztravinszkij műveket adtak elő. A hangverseny jövedelmét a nemzetközi Vöröskereszt szervezetnek juttatják el. A világ filharmonikus együttesének első hangversenyét tavaly Stockholmiban tartották meg, ennek jövedelmét az UNICEF-nek adományozták. FIGYELMETLEN ANESZTEZIOLÓGUSOK. — Amerikában az anesztézia (altatás) következtében évente mintegy 2000 haláleset történik. Ezek 75 százaléka az aneszteziológus hibája. Az aneszteziológusok leggyakrabban azt a hibát követik el, hogy nem juttatnak elegendő oxigént a páciens tüdejébe, és emiatt a beteg agya megsérülhet és beállhat a halál. ÉLETVESZÉLYES EGYÜTT ÉLNI A DOHÁNYZÓKKAL. A nemdohányzók 35 százalékának nagy „esélye” van, hogy tüdőrákot kapjon erős dohányos férjétől vagy munkatársai „jóvoltából”, áll a British Medical Journal tudományos lapban megjelent tanulmányban. A dohányzók legtöbb áldozata nő, ugyanis a megvizsgált 1125 nem dohányzó tüdőrákos beteg 90 százaléka nő volt. A tanulmányban leszögezik, hogy a tüdőrákos betegek egynegyede passzív dohányos, csak a kifújt cigarettafüstöt „szívják”, s annak a füstnek a rákkeltő hatása is elég a betegség kialakulásához. OLASZORSZÁGBAN EGYRE TÖBB AZ ÖNGYILKOSSÁG. Az olasz állami statisztikai intézet adatai szerint 1983-ban és 1984-ben lényegesen megnövekedett az országban az öngyilkosságok száma. Kétóránként egy öngyilkossági kísérletet hajtanak végre, háromóránként pedig meg is valósítják az emberek szándékukat. Az öngyilkosok között legtöbb a 65 éven felüli nyugdíjas és általában a férfiak. A MEDENCÉK VIZE ART A FOGZOMÁNCNAK. Az úszómedencék vize, amelyet klórral fertőtlenítenek, veszélyezteti a fogzománcot. Dr. Mary Matterson amerikai orvosnő 452 fürdőző fogait vizsgálta meg, és megállapította, hogy közülük 69-nek elég nagy mértékben károsodott a fogzománca, pénzbírsággal sújtották a LEGIDŐSEBB AUTÓVEZETŐT. A százegy éves John Meldrunt, a legidősebb brit autóvezetőt a napokban 35 fontos pénzbírsággal sújtották, mert kocsijával nekihajtott egy szabályosan közlekedő autónak. Meldrun, aki hét évtized alatt egymillió mérföldet tett meg autóval, ezután kijelentette, nem fog többé vezetni, mert ha az ember száz évnél idősebb, jelentősen csökken a látása. BULGÁRIA IMPORTÁL LEGTÖBB SZOVJET KÖNYVET. — Bulgária a világon az első helyen áll a szovjet könyvek behozatala tekintetében. Az országba 1944- től 1986-ig több mint félmillió címszót importáltak, összesen 150 milliós példányszámban. Bulgáriában ez idő alatt 13 000 szovjet könyvet fordítottak le, ezeket 200 milliós példányszámban adták ki. Lenin műveit például több mint 200-szor megjelentették, összesen négymilliós példányszámban. Bulgáriában Tolsztoj, Puskin, Gogol, Csehov, Gorkij, Solohov és Majakovszkij művei többmilliós példányszámban láttak napvilágot. A bolgár kioszkokban jelenleg 4600 különféle szovjet újságot, folyóiratot és magazint lehet kapni. NŐK A HADSEREGBEN. A Luxemburgi hadseregben ezután nők is teljesíthetnek katonai szolgálatot, döntötte el nagy szótöbbséggel az ország 64 tagú parlamentje. A NATO 16 tagországa közül Luxemburg volt az egyedüli, amelyben a katonai pálya eddig el volt zárva a nők elől. A változást most az sürgette, hogy a kis ország hadseregének létszáma hiányos. Az 560 főben meghatározott létszámú fegyveres erő kötelékében csupán 496 fő teljesít szolgálatot. Békeidőben nincs hadkötelezettség Luxemburgban, a hadsereget önkéntesek alkotják. A szolgálati idő általában 3 év. A leszereltek rendszerint a rendőrség, csendőrség, a vámőrség vagy a katonazenekar kötelékébe lépnek be. E testületekben egyébként az irodai szolgálatra alkalmazott nőket kivéve, csak katonaviselteket vesznek fel. Elhelyezkedhetnek más, közszolgálati ágazatokban is, ahol a felvételnél szintén előnyt élveznek. A legutóbbi időben azonban már ezek az előnyök sem csábították a fiatalokat a hadseregbe. A kormány úgy véli, hogy a nők számára is megnyíló lehetőség útján sikerül majd feltölteni a létszámot. A HERPESZ VÍRUSA ÉS A KOLESZTERIN. — A herpes simplex I-típusú vírus olyan elváltozásokat idéz elő a vérerek falán, amelyeknek eredményeképpen koleszterin rakódik le — állapították meg Amerikában a Cornel Egyetem tudósai. A koleszterin lerakódása, mint ismeretes, ártéri eszklerózist idéz elő, és emiatt infarktus és agyvérzés léphet fel. Ez a két betegség következtében Amerikában évente 700 000 ember hal meg. FOSZTOGATJÁK A MŰKINCSEKET. Az olasz művelődési minisztérium közölte, hogy négyévi adminisztrációs huzavona után sikerült egy vízalatti merülő régészosztagot megalakítani, amelynek az lesz a feladata, hogy megóvja a fosztogatóktól az olasz partok mentén a víz alatt található műkincseket. A becslések szerint évente a tenger mélyéből 4000 antik tárgyat emelnek ki engedély nélkül. Csak az utóbbi néhány évben 500 elsüllyedt hajót fedeztek fel az olasz partoktól 250 méterre. Hogy a fosztogatóknak könnyű dolguk legyen, a művelődési minisztérium közlönyében pontosan megjelölték a hajóroncsokat.. A HOSSZÚ ÉLET HORMONJA. — Egy amerikai tudóscsoport azt állítja, hogy az emberi szervezetiben egy titokzatos hormon létezik, amelynek valószínűleg az a szerepe, hogy meghosszabbítsa az emberi életet. Ezt a hormont, a dehidroepiandroszeron-szulfátot a mellékvese választja ki és a tudósok még nem tudják pontosan mi a funkciója. A New England Journal of Medicine ismert amerikai szaklapban a kaliforniai San Diegó-i egyetem fent említett tudóscsoportja közölte, hogy azok az idős embereik, akiknek szervezete több ilyen hormont választ ki, hosszabb ideig élnek, mint azok, akiknél kevesebb termelődik. A tudósok erre annak alapján jöttek rá, hogy még a 70-es évektől kezdve 242 páciens állapotát kísérik figyelemmel. Eddig még nem sikerült a hormon kiválasztódását serkenteni, vagy csökkenteni. HERCEGI PAR A X. SZÁZADBÓL. — A közép -mongóliai archeológusok Kínában kiásták minden idők legnagyobb sírját, egy X. századbeli kínai hercegnőnek és férjének nyugvóhelyét. A sírhelyben értékes ékszereket, edényeket és harci felszerelést találtak. A sírkövön 14 méter hosszú felirat van. A hercegnő és a férje a mongolok támadásának korában élt a Liao dinasztia uralkodása (916-tól 1125) idején. A legértékesebb lelet a Liao dinasztia korabeli különleges üvegedények, amely először került napvilágra. BE AKARJÁK TILTANI A REPÜLŐGÉP-TURIZMUST A GRANDKANYONBAN. Az amerikai civil légierő föderátus igazgatósága követeli, hogy tiltsák be a repülőgép-turizmust az arizónai Grandkanyonban, mert ez veszélyezteti a turisták életét. A követelésre azért került sor, mert az idén júniusban a Grand-kanyonban összeütközött egy helikopter s egy turistagép. Ez alkalommal 25 ember életét vesztette. A Grand-kanyonban egyébként évente 50 000 repülést szerveznek. HERCEG JÁNOS, LÁSZLÓN ÉS CSÚZÁN. A Horvátországi Magyarok Szövetsége és az újvidéki Forum könyvkiadó közös szervezéségben december 13-án író—olvasó találkozót tartottak a szlavóniai Lászlón és a baranyai Csúzán. A rendezvényen Herceg János íróval találkozhattak az olvasók. A meghitt hangulatú, és baráti beszélgetést követően, az író dedikálta a közelmúltban kiadott háromkötetes novellagyűjteményét, amelyből az ez alkalomból megrendezett könnyvásáron is sok kötet talált gazdára, olvasóra. D. Z. ____ Magyar Sió_____ 1916. december 15., hétfő ÚJVIDÉKEN MA FILM ARÉNA: Ideiglenes válás, hazai (16. 18, 20). A tinédzserlány, NSZK-beld (22). JADRAN: Cotton Club, amerikai (16 18.15, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Elektromos álmok, amerikai (16. 18, 20.30). NÉPMOZI: Conana, amerikai (16. 18, 20). Matiné: Victor, Victoria, amerikai (10). DUNA: Victor. Victoria, amerikai (17, 19). BÁCSKA: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Lawrence Arábiában, amerikai (17.30, 21). SZÍNHÁZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Játsszunk Moliére-t, 18.00, szimultán fordítás nélkül. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: D. Kovačević: Szent György megölé a sárkányt, 19.30 (kisterem). ÜGYELETES ORVOS Felnőttek számára: a Njegos utca 7. szám alatti rendelő, 20-tól reggel 7 óráig. Gyerekek számára: a Vasa Stasié utca 5. szám alatti rendelő, 20-tól reggel 7 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Bulvár Gyógyszertár (Tito marsall sugárút 7. 20-tól reggel 7 óráig. SZABADKÁN MA FILM JADRAN: Feldühödött Max, ausztrál. Szereplők: Mel Gibson, Tina Turner, Angelo Rossirio, Bruce Spence, Adam Cockbum, Frank Thring, Paul Larsson, rendező: George Miler (16, 18, 20). LIFKA: Foglalkozása: kommandósz, olasz—s amerikai. Szereplők: Lewis Collis, Lee Van Cleef, Ernest Borgnine, Klaus Kinski, Mimsy Farmer rendező: Anthony M. Dawson (16, 18, 20). ÉJSZAKAI ELŐADÁS: Breakdance, amerikai. Szereplők: Lucinda Dickey, Adolfo Quinones, Michael Chambers, rendező: Sam Firstenberg (22,15). ZVEZDA: Amadeus, amerikai. Szereplők: F. Murray Abraham, Tom Hulce, Meg Tiliv, Elizabert Berridge, rendező: Milos Forman (15.30, 17.30, 19.30, 21.15). MUNKÁS: önkéntesek, jugoszláv. Szereplők: Velimir Bata Živojinović, Ljubiša Samardžić, Biljana Ristić, Boro Begović Mustafa Nadarević. Ljuba Tadić, rendező: Predrag Goliub ovié (15.30, 17.30. 19.30). Matiné: Estélyi ruha, francia: Szereplők: Gerard Deparđeu, Michel Béanc, Miou-Miou rendező: Bei'trand Blier (10). SZÍNHÁZ Kocsonya Mihály házassága, táncjáték a budapesti Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének előadásában, a zsinagógában (19.30). ÜGYELETES Orvos: a Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 8-tól reggel 6 óráig. Gyógyszertár: a városháza épületében. S. O. S. telefon: 33 000 (17-től 22 óráig).