Magyar Szó, 1987. augusztus (44. évfolyam, 224-239. szám)
1987-08-16 / 224. szám
К0NoО13ТЖА MecrmSió CSÁDI HÁBORÚLángban álló homoktenger A világpolitikai történések szakavatott elemzői, de a témakör iránt érdeklődők is megszokhatták már, hogy Csádban mindig meglepőek a fejlemények. A háború hol fölrobban, hol alábbhagy, de a béke sehogy sem tér vissza a koldusszegény, sivatagos és félsivatagos afrikai országba. A Jugoszláviánál mintegy ötször nagyobb Csádban szinte a függetlenség 1960-ban történt kikiáltása óta polgárháború tombol. Most már azonban nem polgárháborús összecsapásokról, hanem nemzetközi konfliktusokról érkeznek jelentések a térségből. A hírek általában ellentmondóak. Az azonban rögzíthető, hogy a csádi fegyveres erők elfoglalták a stratégiai fekvésű Aozou városát. A líbiai légierő válaszként azonnal bombázni kezdte az elveszett települést, de támadta a szintén É Észak-Csádban fekvő Faya Largeau várost is. N’Djamenában azt állítják, hogy az Aozou helységért folyó harcokban több mint 400 líbiai fősitona vesztette életét, 61-et pedig foglyul ejtettek. Csád és Líbia között már régóta feszült a viszony. A csádi kormány azzal vádolja Líbiát, hogy 1973 óta megszállva tartja az észak-csádi Aozou határkörzetet. Tripoli sajátjának tekinti ezt a százezer négyzetkilométernyi területet, amely rendkívül gazdag ércekben, mindenekelőtt uránban. Több hírmagyarázó szerint ez a fő oka, hogy Líbia nem mond le a térségről és kész háborúba is indulni. Más, talán mérvadóbb vélemények szerint azonban Líbia számára nem is annyira az uránérc miatt fontos a vitás terület, hanem stratégiai jelentősége miatt Ez a nézet arra alapoz, hogy Líbiának még olyannyira gyenge az ipari-technológiai infrastruktúrája, hogy távlatilag sem gondolhat az urán kiaknázására és felhasználására. Majd elválik. Tény, hogy Csád az iszlám és a keresztény-animisztikus vallás keresztezőpontján fekszik. Az ország a fekete Afrika és a muzulmán Afrika közötti kapu szerepét tölti be, és hat állammal határos. Világos tehát, hogy aki ezt a nagy kiterjedésű stratégiai térséget ellenőrzi, az befolyásolhatja az afrikai viszonyokat is. Persze tudni kell, hogy Csád határait a gyarmatosító hatalmak még annak idején, mint mondani Elég egy pillantást, vetni a térképre. A csádi—líbiai határ nyílegyenes, hosszúsága 1054 kilométer. A gyarmatosítók számos egymás közötti szerződésben rögzítették a befolyási övezetek határait. A csádi válságban érdekelt felek ezekre az egyezményekre hivatkoznak, persze mindig a valós vagy vélt érdekektől függően. Most már azonban a szemben álló felek nemigen emlegetik a szerződéseket, mert a főszerepet a a csádi alakulatok jól elsajátították a sivatagi terepviszonyokhoz idomuló különleges harcmodort. Gyors, zajtalanul suhanó terepjáró kocsikon közelítik meg az ellenséges hadállásokat. Csád számára több szempontból is katasztrofális lenne az északi vidékek elvesztése. Nemcsak a potenciális bányakincsek miatt, hanem a többi között amiatt is, mert Csád szárazföldi ország és egyetlen kijárata a tenger felé Líbián keresztül vezet. Mindezért Hissen Habré, a ravasz politikus Franciaország támogatását kéri. Párizs azonban egyelőre óvakodik a nyílt segítségnyújtástól, attól tartva, hogy közvetlen konfliktusba keveredik Tripolival. Ez pedig megbolygatná egész Észak-Afrika stratégiai viszonyait. Mitterrand-ék csak abban az esetben vállalkoznának az intervencióra, ha a líbiai csapatok széles körű akciót indítanának Csád délebbi vidékein is. Persze az Egyesült Államok sem maradhat ki a csádi játszmából, annál kevésbé, mert a „régi” ellenség, Líbia érdekeit keresztezhetné. Az amerikaiak már többször is szállítottak fegyvert a csádi egységeknek. Nem érdektelen megjegyezni, hogy Washington a csádi válsággócot is a kelet-nyugati viszály keretébe ágyazza. Halvány reménysugár az a legújabb hír, hogy mint a csádi diplomácia vezetője mondta, Hissen Habré elnök hajlandó találkozni Moammer el Kadhafi líbiai vezetővel. Guara Lasu külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Csád a viszály ellenére kész folytatni a jószomszédi politikát a baráti Líbiával. Egyelőre azonban alig látszik a fény a csádi alagút végén, hiszen a jelképes értelemben is forró sivatagban továbbra is bombák robbannak. DANCSÓ Csaba fegyverek vették át. Líbia természetesen jóval erősebb a haditechnika viszonylatában. Igen ám, de Goukoung Oueddi, a legnagyobb csádi ellenzéki fegyveres mozgalom, az Ideiglenes Nemzeti Egységkormány (GMNT) volt vezetője áprilisban láványos pálfordulást hajtott végre: átállt a kormányerők, tehát Hissen Habré elnök oldalára. Ez az esemény némileg megváltoztatta az erőviszonyokat. De milyenek is ezek az erőviszonyok? Noha Líbia és Csád lakossága egyaránt kicsi: Líbiáé 3,7 millió, Csádé pedig 5,2 millió, a fegyveres erők létszámában Kadhafiék vezetnek. Hetvenháromezer katonát tudnak szembeállítani a 12,2 ezer csádival. Persze ezek a számok változhatnak. A két szomszédos ország közötti gazdaságizintkülönbség azonban már stratégiai: Líbiában a lakosonkénti nemzeti jövedelem 9 ezer, Csádban pedig csak 110 dollár. Így érthető, hogy a haditechnikai lehetőségek is Líbia javára billennek. A líbiai hadsereg légi fölényére alapoz. Helikoptereket, repülőgépeket vet be. A földön pedig harckocsik és nehéztüzérségi fegyverek segítik a líbiaiak kozszokták, „vonalzóval” húzták meg, delmét. Úgy tűnik azonban, hogy Érkezik a fegyver Csátiba Vissza Brüsszelbe, az állandó kiindulópontba, amelynek színeit képben és szóban egyaránt csak egy képzőművész örökítheti meg olyan hitellel, mint ahogy azt Sáfrány Imre tette: „Ott álltam egyes-egyedül a sokszázezres tömegben, a lilára fakult belga ég alatt a játszadozó fények között, és bámultam a játékot. Örömös vörösök, végzetes fehérek, sárarany sárgák és a türkizzöldek és a bársonykékek és a rubinvörösök villanásaiban mindegy volt, milyen márkájú, frissítőt öntök le a torkomon, vagy milyen márkájú najlonharisnyát vásárolok. Csak egy helyen lázadt fel a szokványos fényjáték, ott a színes vízesések partján. Megkíséreltem követni ezt a lázadást a nagy téglalap alakú vertikális mezőn. Az éjszakába olvadt alumínium- és üvegmezőn kigyulladt egy vörös és egy zöld fényforrás” (Számonkérés egy brüsszeli utazásról). Világot látni, meglátni a világot. Nemcsak szójáték. A párhuzam most azért is érdekes, mert az idézett jegyzék (vagy napló?) éppen 1958-ban látott napvilágot a Hídban. A belga tévében az egyik miniszter (Hansenne) éppen arról beszél, hogyan kellene a vállalatokat is bevonni az oktatási programok elkészítésébe. Nemcsak az oktatás finanszírozása vetődik fel, hanem a reális igények felmérésének szükségessége is. Mint ismeretes, a munkanélküliek száma növekvőben van, és ennek okát az oktatási rendszerben is keresik, mivel egyes szakmákból túlkínálat mutatkozott. A miniszter következő mondata nemcsak Belgiumra érvényes: „Önálló munkára alkalmas fiatalokat kellene képezni a szakiskolákban ...” Oostende kikötőjében tanyázik éppen a piros hasú Townsend Thoresen, körülötte csapongnak, szárnyukat élesítik a doveri sirályok, a komphajó állandó kísérői. Odaát most minden olcsóbb — hirdetik a szórólapok. És van a reklámnak errefelé egy még hatásosabb változata is: a repülőgép után húzott felirat, áttetsző alapon a leghatásosabb, mert ilyenkor úgy tűnik, mintha egyenesen az égre írták volna fel a szöveget. Egymást váltják a feliratok a strand felett. A tenger itt, a kikötő közelében fürdésre alkalmatlan. Kagylóhéjakat gyűjtenek a kismalacpirosra sült norvég gyerekek. A foltos agár térdig gázol a vízben. Napernyőket forgat a szél. Tűlevelű erdők váltják egymást Luxemburg felé menet. Sűrűsödik a pályaudvarok felett a vezetékek pókhálója, aztán váratlanul feltűnik a Care Centrale, és vele együtt a viaduktok és kazamaták városa. Pétrusse Völgyben kis patak fut lefelé, a két partján romantikus parkok, meredek partoldalak. A méregzöld füvön a sütkérezők sárga foltjai. Mesebeli táj, igazi Csipkerózsika-várakkal, végtelenbe kúszó liánokkal, jellegzetesen fodrozott felhőkkel, melyeket annyiszor megfestettek a németalföldi festők. A felhők mindenütt másmilyenek. A Franklin Roosevelt körút a gótikus Notre-Dame felé vezet. Az esőmost a katedrális fekete falából fehéren tűnnek elő a szobrok. A templom mélye hercegi sírokat őriz. A madonnaszobor pedig csodatevő hírében áll. Madonnák minden mennyiségben: az oltárokon, a hanglemezboltok kirakatában, illatszermárkaként, mivelhogy Luxembourg a parfümök éteri városa, minden harmadik üzletben a szagok vámmentes kavalkádja, de vonatkozik ez az italokra és a dohányárura is, áruháznyi választékkal kápráztatnak el, jóval olcsóbban kelletik magukat, mint a szomszédos országokban, és garantált minőségben. Az üzleteket legalább annyian keresik fel, mint Vak János (Luxemburg grófja) monumentális sírhalmát. A repülőgép ezúttal az Universiade városában szakítja meg útját. Végre beborul az ég. Kéthetes forróság után jólesnek a gótikus felhők. Zuhog az eső a leporelló utolsó lapján. Bágyadt, sárga lámpák pislákolnak a kifutópályán. KONTRA Ferenc Benelux-leporelló (2.) (úti jegyzetek) Hamarosan több lesz a hadihajó a világ legfontosabb olajútvonalán, a Perzsa-, más néven Arab-öbölben, mint a tartályhajó. És bár a tankerek védelmére vezényelték oda a naszádokat, ágyúikra, úgy látszik, nincs szükség. Az olajszállítókat pillanatnyilag főleg a víziaknák veszélyeztetik. Az amerikai aknakereső helikopterek nem győzik a munkát az Ománi-öbölben és a kuvaiti kikötő bejáratánál. Lesz munkájuk bőven a brit aknavadász hajóknak is, amelyeknek odavezényléséről sok ingadozás után a héten döntöttek Londonban. Franciaország is ilyen lépésre szánta el magát, sőt állítólag Olaszország is felülvizsgálja korábbi álláspontját és elküldi aknavadászait az öbölbe. Az indoklás a hazai ellenzék számára: Japán után Olaszország vásárolja a legtöbb olajat a térségben. Így hamarosan 17 aknaszedő hajó kutatja majd az ismeretlen eredetű aknákat. Az említetteken kívül a Szovjetunió is bevetett három ilyen hajót kereskedelmi flottája védelmére, Szaúd-Arábia négyet foglalkoztat. Irán fölajánlotta, hogy magára vállalja a víziutak megtisztítását — ahhoz az álláspontjához híven, hogy ki kell vonni az idegen hadihajókat e vizekről. Az aknásítás vádját következetesen elutasítja. Eddig csak a legérdekeltebb állam tartózkodott attól, hogy beleártsa magát a kockázatokkal terhes aknaügyekbe. Japán. Pedig az itteni kikötőkből származó olaj 65 százaléka a távol-keleti ország felé irányul, Nyugat-Európa 25— 28, az USA 5—7 százalékát kapja. Irán különösen az ellen tiltakozik, hogy Kuvait amerikai (és szovjet) segédlettel igyekszik elszállítani olaját. A héten érkezett meg, meglehetősen viszontagságos utazás után, az első három átlobogózott óriás tartályhajó a kuvaiti kikötőbe. Sérthetetlenségüket azonban nem a csillagos-sávos zászlónak köszönhették, hanem az aknakereső helikoptereknek. Teherán azzal vádolja Kuvaitot, hogy saját olajkvótájából bizonyos mennyiséget a hadban álló Irak javára értékesít. Egyes források szerint Kuvait Szaúd- Arábiával együtt havi egymilliárd dolláros támogatást nyújt az irakiaknak, bár vonakodik attól, hogy túlzottan elkötelezze magát Bagdad mellett. Ha van állam az öböl térségében, amelynek létérdeke az esztelen, immár hét éve tartó háború megfékezése, akkor az mindenképpen Kuvait. Ezt az alig másfél millió lakosú miniállam földrajzi fekvése és nagyfokú sebezhetősége magyarázza. Fővárosa mindössze 80 kilométerre van a frontvonaltól, ha megszólalnak a nehézágyúk, a fényűző kuvaiti palotákban megremegnek az ablakok. Nemcsak a hallatlan olajgazdagságot és az erre épülő jólétet féltik a kuvaitiak, hanem a nehezen megszerzett függetlenségüket, semleges pozíciójukat is. A háború eszkalációjával a városállam fennmaradása válna kérdésessé. . Eddig a rátermett kuvaitiak ki tudták védeni a fenyegető veszélyeket, sőt az olajmanna sem szédítette meg őket. A petrodollárok ma már csak a felét teszik ki bevételüknek — a másik felét részvényekből, hitelügyletekből szerzik Kuvait a kisszámú harmadik világbeli ország közé tartozik, amely olyan világcégeket ellenőriz (részben többségi részvényesként), mint amilyen a nyugatnémet Daimler-Benz, az amerikai General Electric, a japán Toshiba és Hitachi. Bankjai hitelt folyósítanak még a nagyhatalmaknak is, köztük Kínának és a Szovjetuniónak. A kis ország hallatlan összegeket fordít fegyverkezésre (az öböl menti országok együttműködési tanácsa többi tagállamával együtt), légiereje, légvédelme azonban aligha tudna megbirkózni az ellenséges túlerővel. Rendkívül sebezhetőek olajfinomítói, a tengervízsótlanító berendezések, az erőművek. Jóllehet igénybe veszi az amerikai segítséget tankerjei védelmébe, mégsem nevezhető Amerika-barátjaik. Szemben Ománnal és Szaúd-Arábiával, amelyek valamilyen formában katonai együttműködésre léptek az USA- val, Kuvait ez elől elzárkózik. Kitart amellett, hogy nem nyújt támaszpontot az amerikai flottának vagy a légierőnek. Reagan elnök bírálói a washingtoni szenátusban ezt többször is kifogásolták. Az amerikai kormánynak azonban nem az a legfőbb gondja, hogy a térség Svájcának nevezett Kuvait megőrizze sérthetetlenségét és sajátos helyzetét. Hogy lakói tovább élvezhessék az olajkincs nyújtotta bőséget. A kuvaiti tankerek felügyelete sokkal inkább az olajpiac stabilizálását szolgálja. Minden egyes aknára futott tartályhajó az olajárak megugrását idézheti elő. Az OECD 22 iparállamának ugyanis jelenleg csak mintegy 70 napra elegendő olajtartaléka van — az utóbbi évek túlkínálata miatt ugyanis a minimumra csökkentették a tartalékokat. Jól szemléltette, hogy az öbölbeli hajózás biztonsága mennyire kihat az olajpiaci mozgásokra, hogy a múlt héten a New York-i olajbörzén, ahol a szeptemberi szállítmányokat kötötték le, már 22 dolláros hordónkénti árat jegyeztek. Korábban, mielőtt az intenzív aknásítás megkezdődött, az olajár 20 dollár körül mozgott hordónként. Tőzsdei szakemberek nem tartják kizártnak, hogy egy újabb incidens után akár 3 dollárral is emelkedik a nyersolaj ára. J. DABAI Béla TANKEREK ÉS AKNÁK Olajszállítás nagyhatalmi segédlettel (LÉPHAFT Pál karikatúrája) 1987. augusztus 16., vasárnap