Magyar Szó, 1988. január (45. évfolyam, 16-29. szám)
1988-01-18 / 16. szám
--------KÜLPOLITIKA Érdekeltté kell tenni a termeit A Szovjetunióban kutatják az élelemtermelés növelésének módját SZERFÖLÖTT ÉRDEKES és tanulságos, ahogyan a Szovjetunióban kutatják a nagyobb élelemtermelés módját. Egyes körzetekben például a merev kolhozrendszert az úgynevezett családi elszámolás váltotta fel. Ez ugyan még csak kísérlet, de szép eredményekkel járt. Egy kolhozban — 36 hektáros szőlősben, gyümölcsösben — 26 kojloztag dolgozott. Éveken át igyekeztek, de a szőlős, gyümölcsös minden évben kevesebb termést adott. Már-már úgy voltak vele, hogy kiszárítják, amikor egy hatgyermekes kolhoztag kérte a vezetőséget, engedje át nekik a szóban forgó területet, s felsorolta, mire van szüksége. Meg is kapta az eszközöket azzal a feltétellel, hogy felezik a termést a kolhozzal. Meglepő eredmény született: a család ugyanis megkétszerezte a termést. A második évben a család már csak 25 százalékát kapta a termésnek és még, így is jól járt. Ez példázza, mit jelent az érdekeltség, ha a kolhoztag a jó munkáért többet kap, mint a többi. A Kommunyiszt című lapban neves közgazdászok foglalkoztak az esettel kivetítve az agrárpolitika egészére, például kielemezték az ártámogatások hatását. A pénzügyek és az árképzés túlzott központosítása az állami pénzügyi források kimeríthetetlenségének illúzióját keltette, azt a biztos tudatot ébresztette, hogy bármely árbeli aránytalanság térítéssel kiküszöbölhető. Egyébként a dotációk bevezetését ideiglenes intézkedésként kezelték, úgy vélték, hogy az önköltség csökkentésével sikerül majd megszabadulni tőlük. A gyakorlatban azonban az ártámogatások növekedtek. Ez a helyzet azzal az 1967-ben bevezetett ártámogatással, amellyel a műszaki eszközök mezőgazdasági beszerzésének költségeit kompenzálják. A szóban forgó dotáció jelenleg 7 milliárd rubel, és tovább növekszik. Különösen magas az arány az új mezőgépek árában. Egy kombájn például az ipar számára 32 000 rubel, vagyis ennyibe került, a kolhozok pedig 12 000 rubelért vásárolják meg. Az állam pénzügyi lehetőségei viszont, amelyekkel a szociális problémák megoldására és a termelési felhalmozásra rendelkezik, nyilván korlátozottak. Alapjuk a forgalmi adó, a közszükségleti cikkekben és azon termelési eszközökben való nyereség, amelyek a lakosság által elfogyasztott anyagi javak létrehozását lehetővé teszik. Arról van szó, hogy a termelésiműszaki rendeltetésű termékek árába foglalt nyereség és forgalmi adó a pénzügyi források szempontjából nem azonos a fogyasztási cikkekbe és a szolgáltatásokba foglalt ugyanilyen paraméterekkel. A termelési-műszaki rendeltetésű termékekben megtestesülő felhalmozás egy része nem kerül ki a termelési szférából, hanem ugyanott elenyészik. Ezért a fogyasztási cikkekben jelen levő tiszta jövedelem (nyereség és forgalmi adó) csökkentését nem lehet kompenzálni a tiszta jövedelem megfelelő növelésével a termelési-műszaki rendeltetésű termékekben. MINT ISMERETES — mondják a szakértők —, mivel az élelmiszereket ártámogatásban részesítik, nyilván nem hoznak bevételt az állami költségvetésnek, sőt veszteséggel kerülnek értékesítésre. A szolgáltatások többsége szintén ráfizetéses. Ezért nagy pénzügyi teher hárul az ipari árura és a szeszes italokra. A szeszes italok értékesítéséből származó jövedelem növelése mindig ellentmondásos következményekhez vezetett. Hosszú távon jelentős szociális és gazdasági veszteségekkel járt. Feltétlenül szükség van az alkoholizmus elleni harcra irányuló intézkedésekre, de ezzel az állami költségvetés kialakításával kapcsolatos nehézségek egész sora jelentkezett, így a bevételek csökkenését más forrásokból kompenzálták, vagyis elkerülhetetlen volt a költségvetési kiadások fedezését szolgáló pénzkibocsátás. A SZAKEMBEREK ÚGY MONDJÁK, a széles körben elterjedt ártámogatások eltorzítják a népgazdasági arányokat, nem teszik lehetővé a termelés hatékonyságának tényleges értékelését. Az új gazdálkodási elvek, az önfinanszírozás bevezetése megköveteli az árak megfelelő átalakítását. Ennek során minden ágazatban objektívan értékelni kell a tiszta jövedelem mértékét. Az árnak nemcsak a ráfordítások mércéjévé, hanem a ráfordítások hatékonyságának, a termék használati tulajdonságainak és minőségének mércéjévé is kell válnia. Az árképzésben jóval nagyobb mértékben kell majd figyelembe venni az adott termék gyártása és a társadalmi szükségletek egyensúlyát, a keresletet és a kínálatot. Az alapvető kérdés, amelyben a pénzügyi és az árszempontok öszszefonódnak: az infláció a szocialista gazdaságban. Ez azonban eddig tabu téma volt, a Szovjetunióban ugyanis a közgazdasági problémák elemzése során, az árak mozgását gyakran figyelmen kívül hagyták, s ennek okait sem elemezték. Sőt, az árképzés kérdéseiről folytatott számos kutatásban gyökeret vert az a nézet, amelynek értelmében a szocializmusban az árszínvonal dinamikájának törvényszerűséke, az árszínvonal esése, mert ahogyan emelkedik a munkatermelékenység, úgy csökken a termék önköltsége Első pillantásra valóban úgy tűnik, hogyha növekszik a termelékenység és csökken az önköltség, nyilván az áraknak is csökkenniük kell. A gyakorlatban azonban minden másként jelentkezik. A munkatermelékenység emelkedésével növekszik a munkabér is. Ezért az önköltségcsökkenés csak olyan mértékű lehet, amilyen mértékben a munkatermelékenység emelkedése meghaladja a munkabérek növekedését. A közgazdászok szerint, a pénzzel nem áll szemben megfelelő mennyiségű és a fizetőképes keresettel összhangban levő választékú árutömeg. A keresletet és a kínálatot kiegyensúlyozó piaci árak gyors ütemű növekedése azt mutatja, hogy az infláció csak részben nyilvánult meg az állami árak emelkedésében. Az infláció másik formája a szovjet gazdaság súlyos problémájává váló termékhiány. Ez egészében a vásárlóerő és a termelési lehetőségek közti kiegyensúlyozatlanságot tükrözi. Igazolva ezeket a negatív jelenségeket, több közgazdász azt állítja, hogy a szocialista gazdaságban a keresletnek mindig meg kell haladnia a kínálatot. Téves, mert a kereslet és a kínálat egyensúlya az egészséges gazdaság elengedhetetlen feltétele. A fogyasztó szerepét reálisan növelni csak úgy lehet, ha biztosítjuk mind a termelői, mind a fogyasztói piac teljes telítődését. E feladat megoldásának útja: a népgazdaságban az eszközök felhasználásának rendbe tétele valamennyi szinten. Mindenekelőtt a beruházásokra kell figyelmet fordítani. Hosszú éveken keresztül nőtt a befejezetlen beruházások volumenje, az eszközök befagytak, nem teljesültek az üzembe helyezési tervek. Ennek következtében nőtt a megtérülési idő, amely pótlólagos pénzkibocsátást tett szükségessé, elsősorban készpénzen kívüli formában. Ez a folyamat, amely ártalmatlannak tűnt, a készpénzforgalomra nézve, közvetlenül érintette azt is. A munkájáért járó pénzt már kifizették, ám az eredmények meghatározatlan ideig várattak magukra. Ez végső soron a kiáramlott eszközök és az árutömeg közti egyensúly megbomlásához vezetett. Ugyanezt lehet elmondani az anyagi eszközök, az élelmiszer felhalmozásáról is, amelyek teherként nehezednek a gazdaságra... VÉGEZETÜL, amit szerfölött fontos megjegyezni, az élelemtermelésben igyekeznek a mezőgazdasági termelők érdekeltségét fokozni, különösen a kolhozokban. PAP Endre 1988. január 18., hétfő Egy ország évszázada (Svájci levél a Magyar Szónak) A SZORGOS MINDENNAPOK eseményei mellett a mai svájci államszövetség egy egyelőre még távolinak tűnő, de jelentőségében máris jelen lévő eseménysorozat előkészítésének jegyében él. Még csak röpke három év, és az országot képező 26 kanton a szövetség megszületésének 700. évfordulóját fogja ünnepelni. Az ország szívében fekvő Vierwaldstätti-tó környékén találjuk az Uri, Schwyz, Unterwalden és Luzern kantonokat, melyeknek minden talpalatnyi helye ennek a tájnak hősies történelméről mesél, egy-egy hősnek, ütközetnek emlékét őrzi. Kisebb-nagyobb néha egészen kicsi emlékkápolnák, omladozó kastélyok és várfalak egy nehéz korszakban, a szabadságvágy tüzében megszületett egység történetéről regélnek. Az ország magját képező erős, kitartó és hűséges szövetség itt született meg, itt ringott az ország bölcsője. A kelta eredetű helvéteket az i. e. I. században a rómaiak hódították meg, a népvándorlás idején pedig főleg germán törzsek árasztották el a mai Svájc területét, majd később a római német császárság igázta le a lakosságot. A császárság gyengülése idején a középkori svájci nemes urak, megérezvén a birodalom közeli bukását, fokozatosan erősíteni kezdték helyzetüket és befolyásukat. Mind jelentősebb szerepet kezdett játszani a Savoyai, a Zahrringer, a Habsburg ház. Ugyanakkor egyes városok, így pl. Zürich és Bern, a császár különös kegyének köszönhetően szabad császári város jogát kapja, önálló politikai élethez kapnak jogot. Az erdős hegyláncok völgyeiben megbúvó, eldugott települések viszont, távol esve a jelentős központoktól és a mindenre odafigyelő hivatalos személyek figyelmétől, megtalálták a módját, hogy némileg önálló életformát alakítsanak ki maguknak. A SŰRŰ ERDŐK BORÍTOTTA hegyek völgyeiben szerteszéjjel, alkalmas tisztásokon, termő talajú fennsíkokon kialakult kis települések lakossága, az Alpok más tájain élőkhöz hasonlóan, az életkörülmények kényszerítő hatására egy olyan életformát alakított ki, melyet a közös kötelezettség, a terhek és nehézségek, esetleges természeti csapások közös viselése jellemeztek. Meg kellett egyezni a legelők, a termőtalaj kihasználásáról, az erdőgazdálkodás módozatairól. Biztosítani kellett a mindenkori jószágállomány ellátását, a takarmány betakarítását és más, az élet mindennapjaiban adódó nehézséget is át kellett közös erővel hidalni. És mindez megkövetelte a gyakori összejöveteleket, tanácskozásokat, közös intézkedéseket. Az egymásrautaltság összekovácsolta az egyébként magányos küzdelemben helytállni csak nehezen vagy egyáltalán nem tudó embereket. Itt, a hegyek védő ölelésében a német császár hatalma csak névleges volt, jelképes. Az összetartás, közös erőfeszítések sorozata lassan eltéphetetlen, szoros kapocsként kovácsolták eggyé a csendes erdők még csendesebb szavú, életkörülményeikkel naponta nehéz harcot vívó lakóit. Közülük egyedül Úri település dicsekedhetett a császár kitüntető figyelmével. Ugyanis ezen a tájon volt az Észak-Olaszország felé vezető, a birodalom szempontjából jelentős fontosságú St. Gotthard-hágó. Olyannyira, hogy 1231-ben Habsburgi Rudolf gróf kezéből császári rendeletre az Úri közösség felügyelete alá keríti a hágó, miáltal Henrik császárnak köszönhetően maga Úri is jelentős előnyökhöz jut. Kiváltsága jeleként a völgyek mélyén meghúzódó település külön bélyegző használatára nyer jogot és lassan bár, de biztosan jelentős határátkelőhelylyé fejlődik. A BIRODALOM GYENGÜLÉSÉVEL párhuzamosan erősödő nemesség uralma egyre nehezebbé és elviselhetetlenebbé tette ezeknek a maguk életét addig békességben irányító közösségeknnek az életét. Bár látszólagos, de gyakorlatilag sok előnnyel járó, magára,hagyottságukon alapuló önállóságuk abban a pillanatban kerül végzetes veszélybe, amikor a gyökereit már Ausztriában is megvevő, mind hatalmasabbá váló Habsburg család úgy dönt, hogy a Vierwaldstatti-tó környékén lévő birtokaik jövedelmezőségét a gyakorolt ellenőrzés erősítésével javítja fel. E célból jószágigazgatókat küldenek a birtokokra, akiknek feladata lett többek között a földesúrnak járó juttatások, adók és egyéb terhek behajtása, ha kell, akár tűzzelvassal. Nem kellett hozzá sok idő, hogy mind az újonnan jött végrehajtók, mind megbízóik a lakosság izzó gyűlöletének alanyaivá váljanak. Amikor azután 1273- ban Habsburgi Rudolf a császári trónra lép, az Úri kanton szerzett jogai is veszélybe kerülnek. A Rudolf halála után beállt bizonytalan politikai helyzetben a csendes alpesi völgyek öntudatos, egymást már addig is hathatósan támogató, kisegítő lakosai megerősítik kapcsolataikat. Elhatározzák, hogy együttesen veszik fel a harcot a fenyegető önkénnyel szemben. Uri, Schwyz és Unterwalden, a három leginkább fenyegetett kanton örök időkre szóló szövetségre lép. A minden idegen uralmát, minden idegen ítélkezési jogát kizáró, közös, életrehalálra szóló harcot vállaló okmányt 1291. augusztus 1-én érték alá. Ezt ma a Schwyz városi levéltárban őrzik, az okmány aláírásának napja, augusztus elseje pedig Svájc nemzeti ünnepe. Egyébként Schwyz lobogója, amely eredetileg vörös volt, és csak később kapta a vörös mezőben fehér keresztet, lett a szövetség, később pedig az ország nemzeti lobogója. ENNEK A HÁRMAS VÉD- ÉS DACSZÖVETSÉGNEK lesz 1991- ben a 700. évfordulója. Méltó megünneplésére már most szövődnek a tervek. A túl látványos, túl lármás jelleget szeretnék elkerülni. Keresik a módját, hogy a találkozók, a rendezvények vezérgondolata a vázlatos népi és nyelvi sajátosságok ellenére is a ma már 26-ra sokasodott svájci szövetségi állam, illetve kanton egységének gondolata legyen. Külön bizottság feladata, hogy az idei év utolsó napjaiban a szövetségi tanács elé terjesszen egy olyan tervet, amely egységes, de a mindenkori érdekelt kantonok érdeklődési terének, adottságainak, lehetőségeinek teret hagyó, ugyanakkor az ország tekintélyét és múltját szem előtt tartó közös központi ünnepség és más eseménysorozat első vázlatát képezné. Egy konkrét vállalkozik máris él az alkalommal, hogy összekötve a kellemeset a hasznossal, arany és ezüst csillogó fényét vetítse a közelgő nagy jelentőségű ünnep ma még csak határozatlanul kibontakozó körvonalaira. A luzerni Numis cég jóvoltából nem mindennapi lehetőséggel élhetnek az éremgyűjtők vagy a néprajz szerelmesei. A cég egy valóban szép, korlátozott mennyiségben kiadásra kerülő éremsorozatot készít elő ezüst, aranyozott ezüst és arany változatban. A huszonhat svájci kanton gazdag ünnepi népviseletének minden változatát örökíti meg a két nagyságban kiadandó sorozat A nagyobb, 33 milliméter átmérőjű éremből, melynek súlya kb. 15 gramm, 5000 sorozat készül, 1000 ugyanilyen súlyú sorozat aranyozott ezüstből, 100 sorozat 20 gramm körüli érem pedig aranyból. Előfizetés: havi 50, 80 és 1250 svájci frank érménként havonta. A kisebb, 200 milliméter átmérőjű éremből, átlagosan kb. 6 gramm súllyal, 2500 ezüst, 500 aranyozott ezüst és 250 arany sorozat készül. Előfizetés 30, 50 vagy 350 svájci frank havonta érménként. Egy megrendelő mindössze két éremsorozatot rendelhet meg. A VALÓBAN SZÉPNEK ígérkező sorozathoz, az árakat nézve, nemcsak a szükséges adag hazafiság, hanem úgy tűnik, eléggé jól megtömött pénztárca is kell. V. LIPPAY Etelka Rámenős francia végrehajtók HA CSÖNGETNEK AZ AJTÓN, mocorog a rossz lelkiismeret: aggasztó idők járnak az olyan közlekedési szabálysértőkre Franciaországban, akik nem fizették ki a bíróságot. Párizsban milliók citeráznak. Először óvatosan kikukucskálnak a kémlelőlyukon: ha odakint három alakot látni, akik közül esetleg az egyik egy rendőr, akkor mindenki tudja, ütött az óra. Ez a „kakukk-kommandó”, melyet egy bírósági végrehajtó vezet. A bújócskának semmi értelme. Az égbe mégis naponta fognak érkezni ilyen rövid fohászok a következő hónapokban: „Múljék el tőlem e keserű pohár!” Még néhány hónap ugyanis és akkor elnökválasztás lesz Franciaországban. Jacques Chirac pedig már bejelentette az amnesztiát azokra a kis közlekedési szabálysértőkre, akiket a pénzügyi kormányzat túlterheltsége miatt még nem tudott sarokba szorítani. Némelyik francia úgy gyűjti a büntető cédulákat, talán azért, hogy kárpótolja magát a túlterhelt párizsi forgalmi zűrzavarban elszenvedett napi mérkőzésért. Igen izgató játék. Csak az úgynevezett derék típus fizeti ki rögtön a büntetést, a többi az amnesztiára spekulál. Egyeseknek egy kis „vagyon” van már a rovásán — az egyik 270 cédulát mutatott kacsintva 600 000 frank értékben. EZ A PÉNZÜGYET sem hagyja nyugodni: elkezdődött a versenyfutás az idővel. Három hónapja 28 párizsi végrehajtó dolgozik teljes „fordulatszámmal”. Napi munkájuk megkétszereződött, mert „fentről” a jelszó: „Mindent behajtani! „Emögött súlyos üzleti érdek húzódik meg: csak Párizsban 8,5 millió bírságügy elintézetlen, ebből 7,8 millió csak tilosban való parkolásért. Az állam pedig nem hajlandó lemondani erről a zsíros falatról, hiszen rövid idő alatt a zöld pillangók a „papillons”, vagyis a szélvédőre tett büntetőcédulák segítségével 560 millió frankhoz tudtak jutni, ráadásul több mint kétmillióhoz végrehajtás útján. A végrehajtók most arra törekszenek, hogy két évvel ezelőtti közlekedési kihágásokat derítsenek föl. Az elévülés elkerülése céljából legalább a bírósági eljárást el kell indítani — emiatt lázas a tevékenység az egyik oldalon, pánik a másikon. Tavaly nyáron ugyanis egy újabb rémisztő hír riasztotta meg a franciáikat: a jövőben egy új törvény fogja biztosítani, hogy senki se adhassa el az autóját, amíg a bírságát ki nem fizette. Sötét jövő vár azokra a tilosban parkolókra, akiknek a kocsiját elszállították: csak akkor válthatják ki a kocsit a telepről, ha igazolni tudják, hogy nincs kifizetetlen „papilion”-juk. HA A TÖRVÉNYJAVASLAT még nem érlelődött is meg , az amnesztiáig hátralévő hónapok egy örökkévalóságnak tűnhetnek annak, aki a kémlelőlyukon kukucskál és minden csengetésre libabörös lesz. (Plus) .